Hírek
Magyar Rádió: „Erőmű lesz” + a műsor hangfelvétele
Dátum: 2009.07.15., 20:10Írta: Bekő AntalMegtekintve: 2178Értékelés: 5.00Címkék: szalmatüzelésű erőmű

Az MR1 Kossuth Rádió 2009. július 15-ei adásában, Szikra Zsuzsa "Magánhangzó - közéleti beszélgetések" című műsorában a sokat vitatott, világörökségi területre építeni szándékozott szerencsi szalmatüzelésű erőmű volt a beszélgetés témája. Az adásból kiderül, hogy az erőmű ügyét a beruházók nem hogy feladták volna, de újult erővel látnak neki, hiszen szeptemberben már indulnának is a munkálatok. Korábban a Szerencsi Válasz már tartott erről szavazást, amin olvasóink döntő többsége a létesítmény megépülése ellen foglalt állást.
A hangfelvétel a Magyar Rádió archívumának és egyik kedves olvasónk figyelemfelhívásának köszönhetően ide kattintva meghallgatható. Akinek valami miatt nem sikerülne elindítani, az Real Media formátumban is elérheti itt, ehhez ingyenes lejátszót pedig itt talál.

Fanyar humorral, de a hozzászólókat pedig tisztelettel megkérjük, hogy ezúttal egyik ügyben érintettet se nevezzék maffiózónak, mert egyesek érzékenységét ez sértheti. A kis képen a sokat emlegetett "energiafű" betakarítása látható, a kép forrása: Nimfea. Szirmai S. Péter a beszélgetéshez kapcsolódó 2007-es „Szerencsi szalmaláng” című cikke pedig itt olvasható.

Kapcsolódó:

Tokaj és az Andrássy út nem veszélyeztetett
Indul a visszavágó: Rónavölgyi Endréné véleményezi az ombudsmani állásfoglalást
Fülöp visszavonatná a Hujber-erőmű környezetvédelmi engedélyét
Szerencsi szalmaerőmű: máskor, vagy máshol?
Zöld övezet: Szerencsi szalmaerőmű (videó)
Mégis elérhető az erőmű hatástanulmánya - olvassa el Ön is!
Az erőmű az öt kritérium közül egynek felel meg - a részleteket tovább titkolják
Hamarosan elérhető lesz a Hujber-erőmű hatástanulmánya
Gyurcsány sem elég a szerencsi erőműhöz? + közlemény
Frissítve: Kisebb erőművet javasolnak Szerencsre + m1 videó
Az erőmű-botrány és a taktaharkányi ötlet a HírTV-n
Nagy ligniterőműbe fektetünk - újabb csapás a szalmatüzelésűnek?
Frissítve: Szerencs döntött: szabadulnának a világörökségi címtől + sajtóanyag
Frissítve: Szerencs eldobná a világörökségi címet az erőműért + Szempont videó
Maszatolás az erőmű körül?
Szerencs nem kap cukorpénzt?
Szakadhat a tokaji világörökségi terület?
Nedű és ború Tokaj égboltján
Szerencs ügyét magamra szignáltam
Cselekvési terv a tokaji bor védelméért
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
SONO IO (vendég) [2009.07.16., 20:54][válaszolok] #1
Tiszteletben tartom a Szerkesztő Úr kérését a szóhasználattal kapcsolatban-bár elgondolkodtatónak tartom,mivel ez a téma a lakosság és az én érzékenységemet is sérti,de a városvezetés és a tervezett erőmű építői ezzel láthatóan nem foglalkoznak.Kérdezni is csak keményen tudok:Kik azok az építéstervezők akik a 89 éve ilyen picire szabott országunkba 1o db a környezetre biztosan -valamilyen fokon-káros erőmű építését tervezik??Talán mindegyikőjük az Úristennek képzeli magát?-hogy dönthet nemzedékek sorsa felett?? A világgazdaság élvonalában lévő döntéshozók próbálnak küzdeni a globális felmelegedés ellen,-különös tekintettel az ipari létesítményekre-hogy 5o év múlva is legyen ivóvize az emberiségnek!!Mi meg itt--5o MW-os ,még ha 2×25 is!-amikor EU szerte a 1o-15 is soknak számít! Ez a klímaváltozásért felelős építkezés valóban racionális üzleti döntés. A másik:hagyják már abba a visszamutogatást a cukorgyárra!Évente 2-3 hónapig üzemelt,addig volt teherforgalom-növekedés.Ott inkább gőz volt és jó ideje pakuratüzelés az üzem alatt.Az erőműben biztosan nem lesz annyi munkahely,mint valamikor a két gyáregységben.Amúgy még úgy is járhatnak ,mint a Kóka Hankook gumigyárában,hogy a beígért nagy munkahelyteremtés vége:kínai olcsó rabszolga- munkaerő.Szóval a fent említetteket nem nevezem sehogy,de nem is tartom semmire őket.
Girasolo (vendég) [2009.07.19., 11:46][válaszolok] #2
EGY KIS MATEMATIKA:Magyarországnak 19 megyéje van. 1o erőmű=minden második megyében 1 erőmű,kivéve az utolsó kettő egymás mellett. R.E.-né egyik tv interjújában azt nyilatkozta,hogy 4o,majd 8o km. távolságból történne a szalma szállítása. Ha 5oMW-os.akkor napi 2o kamion szalma évi73oo kamion egy erőműre,a 1o-re 73ooo .Ha mégis 25 MW-ossal indulnak,akkor nyilván a fele mennyiséggel számolunk. Kérdés:Termeszt az ország ennyi kalászost?Nem,de ha igen lenne a válasz akkor is ki kellene vonni az állattenyésztéshez szükséges mennyiséget! És most jön a vezércsel:kevés a szalma,termeszteni kell az energiafüvet,-vagy égessük a szemetet! Ez minden megyére vonatkozik,mivel sem területileg,sem földrajzi adottságokban nem azonosak megyéink. 1./Már olvashattunk az energiafűről:országunkban nem őshonos,fásszárú,erős,szövevényes gyökérzetű,gyorsan terjed a föld alatti gyökérhálózatról.Kiírthatatlan-a talaj kimerül,az ország elsivatagosodik.Éhen lehet halni,vagy "el lehet innen menni"hogy "dicső"miniszterelnökeinket idézzem.Egy a lényeg:működjön a 1o erőmű -és hízzon az elvtársak pénztárcája.A 1o helységen 2 kivételével MSZP-s a polgármester! 2./Figyelemre méltó az is,hogy a Nyírségben szeméttelepeket zártak be,-mondván nem felel meg az uniós követelményeknek.Előtte az Unió területéről hány tonna szemétbálát hoztak is be kis hazánk területére?-melynek egy része még mindig itt van? Akkor most hogy is állunk?-Nekem valahogy a felkészülés a szemétégetésre tervet juttatja eszembe és az igazi sz e m e t e k et!
Névtelen (vendég) [2009.07.22., 08:43][válaszolok] #3
Sajnalom, hogy Girasolo vendeg igy latja. Tobb ponton is helytelenul. Mar a kamionnal torteno manipulacional elkovetett egy szarvas hibat majd biologiai ismereteinek hianyabol is peldat adott.Es hat tevesen tudja azt is, hogy mitol hizik az elvtarsak penztarcaja. Mert grammatikailag mindenki elvtars aki vele vagy velem vagy barki massal elviekben egyetert nemde?
Girasolo (vendég) [2009.07.27., 21:23][válaszolok] #4
Stimmel! Nem vagyunk elvtársak! A többi sódernek meg semmi értelme!Nem jelölte meg a hibás pontokat,csak csépeli a szót!Egyetlen megjegyzése érdemel kiegészítést:valóban nem csak ettől hízik az uralkodó elit és holdudvarának -így már jó?-a pénztárcája,hanem mindentől amihez hozzányúlnak.Lásd:vasutas Emíia botrányos életét!Ez a határtalan pofátlanság egyenesen világszenzáció!Elmenni a semmittevésből 1oo millió ft végkielégítéssel akárhová és visszasunnyogni havi 4 millióért ugyanabba a munkakörbe tovább kártékonykodni!?Ezt csak a papír tűri el!!!!!Ne sajnálja,hogy én így látom! Sajnálkozzon csak önmaga fölött ,az sokkal helyén valóbb!Amúgy az elvtársak kifejezés akár grammatikailag,akár stilisztikailag ma csak az MSZP-seket illeti tekinttel a gyökerekre.
Összes hozzászólás: 4 db (4 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.