Hírek
Indul a visszavágó: Rónavölgyi Endréné véleményezi az ombudsmani állásfoglalást
Dátum: 2009.04.21., 21:10Megtekintve: 2329Értékelés: 2.33Címkék: rónavölgyi_endréné, fülöp_sándor, erőmű

Meggyőződésünk, - és ezért bármely fórumon kiállunk, hiszen már több vizsgálat is igazolta -, hogy Szerencs Város Önkormányzata az ügyben mindenben az érvényes szabályoknak megfelelően járt el, elutasítunk minden ezzel ellentétes állítást. A világörökség egyetemes értékeinek védelmére vonatkozó, jelenleg nem megfelelő jogszabályi háttérből adódó konfliktusokért, és azok követelményeiért nem okolható sem önkormányzatunk, sem pedig a beruházó - közli a Szerencs honlapján közzétett állásfoglalás.
Rögtön két dokumentum is megjelent a napokban, egyik egy sajtóközlemény a nagyközönség számára, másik egy egyenesen Fülöp Sándornak címzett hivatalos állásfoglalás - melyből a bevezetőben is idéztünk, teljes terjedelmében pedig a cikk alján található címen olvasható. Érdekes kérdés, hogy miért mentegeti a beruházót a szerencsi önkormányzat. Az pedig, hogy mindig mindenki a szabályoknak megfelelően járt el, jól hangzik, és bár az engedélyeztetést konkrétan nem érinti, ezek szerint hamar elfelejtették a Bíró László jegyző és Csanádi Béla egykori építési osztályvezető nevével fémjelzett botrányt (az m1 csatornán akkoriban leadott, a szembesítésről szóló, már-már komédiába hajló műsort sajnos már nem tudtuk előkeríteni).



SAJTÓKÖZLEMÉNY
a Szerencsi Ipari Parkban épülő szalmatüzelésű erőműről a jövő nemzedékek ombudsmanja által nyilvánosságra hozott állásfoglalására

Az elmúlt időszakban a Szerencsi Ipari Parkban épülő első hazai szalmatüzelésű erőmű beruházásáról sokan kifejtették álláspontjukat, különböző tanulmányok láttak napvilágot. Legutóbb a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megrendelésére az ÖKO Zrt. készített, akadémikusok által lektorált komplex világörökségi határtanulmány került nyilvánosságra, amely széleskörű vizsgálat után vette számba az erőmű lehetséges hatásait. Ez alapján készült el a Magyar Állam részéről az UNESCO-hoz benyújtott, a Tokaji Történelmi Borvidék Kultúrtáj állapotmegőrzéséről készített jelentés. A dokumentum többek között meghatározza azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén a szerencsi szalmatüzelésű erőmű nem jelent veszélyt a világörökségi címre. A beruházó vállalta ezeknek a feltételeknek a teljesítését, amik között szerepel, hogy első ütemben csak az egyik 25 MW-os erőművi blokkot építi meg, így a rendelkezésre álló objektív és tényszerű adatok alapján lehet majd dönteni a további fejlesztésről.

Így az eredeti környezeti hatástanulmányban szereplő, dupla ekkora kapacitásra kiszámított környezetterhelési adatok az eddiginél is kedvezőbbre változtak, nagyságrendekkel csökken a közúton fuvarozandó szalma mennyisége, amely elenyésző töredéke a bezárt szerencsi cukorgyár korábbi alapanyag-igényének.

Sólyom László köztársasági elnök a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának jelölésekor kinyilvánította a tisztség betöltőjével szembeni elvárásként, hogy akadályozza meg a szerencsi szalmatüzelésű erőmű megépítését. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a most elkészült állásfoglalás az egyenlő megítélés elvének figyelmen kívül hagyásával prekoncepcióra épül. A dokumentum tervezetéről – mint kiderült, pusztán formális – megkeresés alapján közöltem szakmai jellegű észrevételeinket (a dokumentum megtalálható a város honlapján: www.szerencs.hu) és a beruházó is megfogalmazta a kifogásait, megjelölte pontosításait, amelyekből az ombudsman semmit nem vett figyelembe, sőt a megküldött anyagot válaszra sem méltatta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség 2007 őszén az erőmű építési engedélyeztetési eljárást érintő törvényességi kérelemre végzett vizsgálata nem talált olyan körülményt, ami az engedélyek jogszerűségét megkérdőjelezték volna. Hasonló eredményre jutott a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint fenntartotta korábbi döntését az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség.

Ezek után érthetetlen, hogy ugyanazokban a dokumentumokban a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa olyan súlyos jogsértéseket talált, ami miatt véleménye szerint új engedélyeztetési eljárásra volna szükség. Megjegyzem az ajánlás alapvetően szemben áll a jogállamiság és a jogbiztonság alapelveivel.

Úgy érzem, hogy az erőmű ügyével kapcsolatos újabb negatív hangulatkeltés valójában arra szolgál, hogy a beruházás megvalósítása és a világörökségi értékek megőrzése mentén a települések között formálódó konszenzust semmissé tegye, az ügyben érintett civil szervezeteket, önkormányzatokat ismét szembe fordítsa egymással, ezzel veszélybe sodorja a világörökségi címet.

Szerencs Város Önkormányzat továbbra is fenntartja kilépési szándékét a tokaji világörökségből, amennyiben a készülő világörökségi törvény, valamint a terület kezelési terve elzárja a fejlődéstől a várost és a környékét. Napjainkban a gazdasági és pénzügyi világválság ráirányítatja a figyelmet az olyan üzemek jelentősége, amelyek munkát adnak az itt élőknek. Meggyőződésem, hogy a szalmatüzelésű erőmű mintegy száz dolgozóját nem fenyegetné az elbocsátás és az üzem a térség mezőgazdasági termelőinek is kiszámítható jövedelmet garantál. Az ombudsmani állásfoglalással ellentétben a szerencsi szalmatüzelésű erőmű hulladék hője a tervezett kertészetben hasznosul, ami további 200-300 ember foglalkoztatását segíti elő.

Szerencsen a jelenben és a múltban sem biztosította az emberek megélhetését pusztán a szőlészet, a borászat és az idegenforgalom. Az agrártermelésen alapuló ipar nemcsak a város, hanem a térség lakóit is eltartotta. Kíváncsian várom, hogy ha a biomassza erőműre nincs szükség, akkor a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa milyen munkahelyeket kínál a jövő generációknak e vidéken.

Szerencs, 2009. április 20-án.

Rónavölgyi Endréné
Szerencs város polgármestere



A Fülöp Sándornak címzett véleményezés itt olvasható (PDF formátum).

Kép: parlament.hu

Kapcsolódó:

Fülöp visszavonatná a Hujber-erőmű környezetvédelmi engedélyét
Szerencsi szalmaerőmű: máskor, vagy máshol?
Zöld övezet: Szerencsi szalmaerőmű (videó)
Mégis elérhető az erőmű hatástanulmánya - olvassa el Ön is!
Az erőmű az öt kritérium közül egynek felel meg - a részleteket tovább titkolják
Hamarosan elérhető lesz a Hujber-erőmű hatástanulmánya
Gyurcsány sem elég a szerencsi erőműhöz? + közlemény
Frissítve: Kisebb erőművet javasolnak Szerencsre + m1 videó
Az erőmű-botrány és a taktaharkányi ötlet a HírTV-n
Nagy ligniterőműbe fektetünk - újabb csapás a szalmatüzelésűnek?
Frissítve: Szerencs döntött: szabadulnának a világörökségi címtől + sajtóanyag
Frissítve: Szerencs eldobná a világörökségi címet az erőműért + Szempont videó
Maszatolás az erőmű körül?
Szerencs nem kap cukorpénzt?
Szakadhat a tokaji világörökségi terület?
Nedű és ború Tokaj égboltján
Szerencs ügyét magamra szignáltam
Cselekvési terv a tokaji bor védelméért
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Névtelen (vendég) [2009.04.22., 08:29][válaszolok] #1
Addig fog ugrálni ronavölgyiné,mig elengedik a kezét saját társai az MSZP-böl.A bovidéken rengeteg szocialista érzelmü ember van .Legalább olyan vehemenciával támadnak az erőmű ellen ,mint az ellenlábasaik.csak háttérben maradnak. Akkor sok s**r fog potyogni a fejünkre.De nem értem a filozofiát .Ünnepelnek,dáridoznak, látom az "objektív"szerencsi televiziot.Legaább 6 oldalrol mutatta meg a beton tomböt a 37-es két oldalán.Sütkérezni jó a cim mögött,de amikor bekellene tatani az alpvető követelményeket akkor amnéziás lesz!!Nem tudom , de pletyka szinten hallottam,hogy uj cukorgyár épül a Hajduságban!S**r ügy lenne!Itt az idő,hogy a bukott emberek hátranézés nélkül Szentendrére költözzenek.Munkahelyet nem tudnak teremteni,csak hitel-hitel hátán van.Igen ezt kapja a jövő a komcsiktol.S**r fog a fejünkra hullani.Üdv:én szeretem a focit!

A trágár kifejezéseket eltávolítottuk (a szerk.)
sanyiba (vendég) [2009.04.22., 11:23][válaszolok] #2
Kedves névtelen #1.Nem építenek, hanem bezártak egy cukorgyárat a hajdúságban. Úgy hívták,hogy Kabai Cukorgyár.Látszik,hogy Ön kevés ismerettel rendelkezik Rónavölgyiné életútjáról.Én mint szerencsi lakos, kislánykora óta ismerem.Mindig agilis, a közösségért tenni akaró, és valóságban cselekvő ember volt.Bár, a szájtépő komcsizó emberek tennének annyit, pártállástól függetlenül.
Névtelen (vendég) [2009.04.22., 11:37][válaszolok] #3
No. 1 nem semmi hozzászólás volt, én mindig szeretném megérteni az embereket, úgyhogy negirugaszkodnék addig is párszor a hsz elolvasásának, hátha megvilágosodik az én agyamban is vmi.
Névtelen (vendég) [2009.04.22., 13:25][válaszolok] #4
Mo.1.sanyiba-A Kabai cukogyárol tudomásom van.Nem is ara gondoltam.De ha pletyka igaz romániábol fogják beszerezni a cukorréoát.jövőhéte kiderítem pontosan hol van ez a gyárha életut az,hogy a végelefelé csak hitelt hagy a jövőre az igenis sz***al van beterítve!!!! No.2#3#-hát ez van ,a párt utasítást biztos megérted ,mert egyszerü-rabolni amig hatalmon vagytok. Ajánlom a hithü komcsiknak :Petőfi Sándor-Nemzeti dal..,benne van minden !!Rátok PPP-s börtön vár!

Trágár és sértő szavakat eltávolítottuk (a szerk.)
Halló, itt #3 (vendég) [2009.04.22., 16:07][válaszolok] #5
Kedves #1, #4, Nem Sanyiba vagyok, kikérem magamnak, mint ahogy gondolom ő is ezt teszi jogosan. (Nézesse le az IP címünket a szerkesztőkkel, és megvilágosodhat, hogy nem egyetlen ember, főleg nem megátalkodott "komcsi" számára zavaros a képi világ, amit Ön elénk tár.) Zavar a köbön, nem beszélve arról, hogy Ön így sokkal több kárt tesz, mint hasznot hajtana akkor, ha csendben maradna.
sanyiba (vendég) [2009.04.22., 16:15][válaszolok] #6
Kedves névtelen #1. Újabb hozzászólásodat elolvasva, igazat adok #3-nak.Meglep,hogy elképzelni sem tudod valakinek pártutasítás nélkül is van saját véleménye,sőtt sértésnek veszed,hogy az nem azonos a Te nézeteddel.Hát bizony az emberek sokfélék. Nem biztos az amit leírtál, az a Te véleményed.Talán sok uszító lapot(kuruc.barikád,magyarhírlap stb.)olvasgatsz.Figyelmedbe ajánlom a Magyar helyesírási szótárt is.A börtönt meg, szerintem a bűnözőknek kellene meghagyni sajnos vannak elegen.Az egyirányú, szemellenzős vakság nem jó tanácsadó.Az,hogy az életutad milyen lesz az nagyrészben Tőled függ.
Névtelen (vendég) [2009.04.23., 14:40][válaszolok] #7
mégegyszer és utoljára !! Én nem vagyok saját ellenzékem!Nem várok kommentet az én irásomhoz.Ez a helyesírási mizéria pedig a kisiskolásokra jellemző!Akármilyen forumon ir az eember soha nem kommentálják a helyesírást.Lehet a leírtak jobban érdeklik az embereket,mint a parttalan kritizálás!Mégegyszer lassan mondom :nem várok kommentálász a leírtakra!!! Az eredeti témához csak anyit,hogy a mérőkocsikat milyen sumák modon helyezték el??Lapitottak,mint ssz..r a fűben.A szolás szabadsága akkor is megillet ha hülyeségeket irok!A diktatura emberei akarják elhallgattatni az embereket,nekik fáj ha mernek véleményt mindani.A bünözőknek igen a börtönben a helyük,legyen az akár politikus.lesz mivel elszámolniuk!!!!!!
S (vendég) [2009.04.23., 14:50][válaszolok] #8
Azért felelősek a városvezetők, mert mikor megindult a szalmaerőmű építésének tervezése és a hatósági engedélyek beszerzése nagyon is jól tudták, hogy világörökségi területre ekkora erőmű építésének más és szigorúbb feltételeknek kell teljesülni. Mivel erre nem volt és még most sincs törvény ők az akkor érvényes szabályoknak megfelelően jártak el. Még annyi róható fel nekik, hogy a helyi rendeleteknél is figyelmen kívül hagyták a világörökségi előírásokat, sőt még az addig meglévőket is az erőmű igényeihez alakították. Azt hiszem a legyesbényei polgármester volt az aki az előzetes tárgyalások során fel is hívta erre a figyelmüket. Tehát mint a jelenlegi vezetőkre jellemző kihasználtak egy joghézagot, és a civil szervezetek véleményére sem voltak kíváncsiak.(de létrehoztak egy civil szervezetet éppen az erőművi projekt támogatására) Tartottak ugyan lakossági fórumot, de egy helyi népszavazás (mint Megyesegyházán) célszerűbb lett volna. Ami pedig a világörökségből való kilépési szándékot illeti önző, és az ország érdekeit figyelmen kívül hagyó dacos magatartásnak, és az eddig ez irányban végzett munka lebecsülésének tartom. (sajnos,hogy az önkormányzati képviselők többsége is támogatja ebben a polgármester asszonyt)
Kiss Attila (vendég) [2009.04.24., 15:43][válaszolok] #9
S (vendég) hozzászólása (#8) igazán korrekt, mérvadó lehet. Érvei közül magam is feszegettem már néhányat nyilvánosan a Szerencsi Hírek hasábjain, mint pl. a civil szervezetekre és a népszavazásra vonatkozót.
Kedves # 7 (vendég) [2009.04.27., 11:31][válaszolok] #10
Éppen az Ön magatartása emlékeztet engem a "diktatúra" irányítói viselkedésre. Szerintem ha Ön "nem vár válaszadást, kommentet", és csupán azt akarja elérni, hogy az Ön írását igenis mindenki végigolvassa (reagálás lehetősége nélkül), hát nem is mondom tovább, de nem szép dolog. Jelige: börtönbe a bűnözőkkel és igenis MINDENKIT elszámoltatni.
Girasolo (vendég) [2009.07.16., 19:48][válaszolok] #11
Aki tudja,-kérem tájékoztasson bennünket ,e téren tudatlanokat,hogy mikor kezdik bontani Szerencs ékességét a VILÁGÖRÖKSÉG-i kaput?!Mert ugye az mégis illetlen dolog,hogy ott az a több millió forintból épült "minek nevezzelek"? építmény a hazugság bálványaként.A városvezetés már jóval odébb vallja ezt a határt!Gondolom a bontás után is meglesz a bankett.
Összes hozzászólás: 12 db (10 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 1 db (8%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.