Hírek
Frissítve: Szerencs képviselő-tesülete határozattal küzd a migránsok ellen
Dátum: 2018.01.14., 14:06Megtekintve: 165912Értékelés: 1.77

Altusz Kristóf államtitkár a minap bevallotta: tavaly 1300 menekültet fogadott be Magyarország, csak erről a menekültek biztonsága érdekében nem beszéltek. Az MSZP szerint ezzel stikában végrehajtották a Soros-tervet. Több száz fideszes polgármester gyűlt össze a Bálnában, hogy a migránsválságról beszéljen, ahol a HVG megszólaltatott néhány embert, hogy megkérdezze, tudják-e, hol vannak a befogadott menekültek. Az önkormányzatoktól azt kérik, hogy a helyi képviselő-testületek határozatban álljanak ki a "Soros-terv" és az illegális bevándorlók betelepítése ellen, valamint utasítsák el a migrációt szervező irodák nyitását. Ezt a végén kézfelemeléssel, egyhangúlag el is fogadták - írja a HVG.
Szerencs polgármestere rendezvényen elhangzott szavait számos országos médium idézte, alább olvasható a Koncz Ferenc szavait idéző bekezdés a HVG tudósításából:

"Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere családi példával nyitott, a Franciaországban tanuló lánya Párizsban félt, ezért Lyonba ment, amit nyugodtabbnak érzékelt, ám abba a templomba járt, ahol a papnak elvágták a torkát mise közben. "Nincsenek biztonságos helyek az EU-ban" - mondta Koncz, aki szerint "a lányom nem lehet másodrendű állampolgár, mert lánynak született, és a fiam sem lehet másodrendű, mert nem muzulmán". Annak örült, hogy Szerencsen ki lehet menni az utcára miniszoknyában is, nem éri baj az embert. Magyarország biztonságos, és ebben a polgármestereknek is felelősséget kell vállalniuk - mondta."

A cikk teljes egészében ide kattintva a HVG oldalán olvasható.

Koncz Ferencet a közmédia híradója is megszólaltatta, a felvételt az alábbi linken 7:30-tól nézhetik meg az érdeklődők: https://www.mediaklikk.hu/video/hirado-2018-01-13-i-adas-15/

Frissítés (2018. január 23., 18:45): elkészült a határozati javaslat (az észrevételt köszönjük Bukovszky Róbert olvasónknak), a helyesírási hibáktól hemzsegő dokumentum a város honlapjáról elérhető: Állásfoglalás a Soros-tervvel kapcsolatban. Úgy tűnik, bizonyos ügyekben rendkívül olajozottan működik a szerencsi önkormányzat, más esetekben kevésbé - lásd kapcsolódó cikkeinket.

Frissítés (2018. január 23., 20:16): mint egyik olvasónk rámutatott, az előterjesztés a miskolci közgyűlés állásfoglalásának szó szerinti átemelése, a Miskolc szót (majdnem) mindenhol Szerencsre cserélve, illetve a Miskolc fejlődéséről szóló szakaszt eltüntetve. Valószínűleg a szöveg összeállítója is érezte, hogy a város jelenét ismerve elég komikus lett volna például egy ilyen bekezdés:

Számos év telt el azóta, de immáron kijelenthető, hogy Szerencs újjászervezte önmagát: a város újraiparosítása jelentős eredményeket ért el, az oktatási rendszer megújult. Folyamatosan fejlődik a városi infrastruktúra, a polgárok szolgálatában a támogató közigazgatás áll. Érezhetően nőtt a közbiztonság, a rend újbóli megteremtésére jelentős költségvetési forrásokat fordítottunk az elmúlt évek során. Szerencs újra a nyertes városok között van!

A dokumentumot aláíró aljegyző és a jegyző figyelmét viszont az már elkerülhette, hogy a szavak cserélgetése sem sikerült zökkenőmentesen. Választott képviselőink ugyanis csütörtökön várhatóan egyhangúlag fogják megszavazni, hogy:

"Az Önkormányzat erejéhez mérten pénzügyi támogatásokkal, egyéb juttatásokkal támogatja a miskolci civil szervezeteket."

Kapcsolódó:

Frissítve: Szerencs Önkormányzatának húsvéti ajándéka a lakosságnak
Kutyatámadások borzolják a lakosság idegeit Szerencsen
Frissítve: Egy ügyintézés története Szerencsen
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
négerek (vendég) [2018.01.15., 23:09][válaszolok] #1
Mi lesz így az afrikai biznisszel? Vagy Szerencsen is lesznek jó meg rossz migránsok?
errr (vendég) [2018.01.16., 13:01][válaszolok] #2
El nem múló szégyen volna az a testületnek és a városnak is ha hozna ilyet. Soros terv mint olyan nincs is. Kezelésre járjon aki kitalálja és szajkózza vagy inkább tárgyalásra.
Jelölt (vendég) [2018.01.16., 13:49] válasza erre: #2[válaszolok] #3
Ma vált hivatalossá-polgármesterünket küldi harcba a Fidesz a 6-os választókerületben.Kénytelen megszavaztatni bármit is gondol magában.Aki vonakodik nézheti a folyószámláját.
Nem oda Buda (vendég) [2018.01.16., 18:31] válasza erre: #3[válaszolok] #4
a mester Mennyből az angyal helyére invitálják bizomány .
Budapesten nyolc körzetben is változás van: Rogán Antal egykori körzetében a KDNP-s Hollik István ellen indulhat Juhász Péter és Fekete-Győr András; Budapest 3-as választókerületében Fónagy János helyett Gulyás Gergely lesz egyéni jelölt; az 5-ös választókerületben Bajkai István indul; Kocsis Máté józsefvárosi polgármester elindul egyéniben a budapesti 6-os számú választókerületben; a 7-es választókerületben Szalay Péter helyett Harrach Tamást jelölik; a budapesti 8-as választókerületben, Zuglóban Jelen Tamás korábbi XI. kerületi alpolgármester száll harcba; Újpesten Zsigmond Barna Pál volt csíkszeredai főkonzul (az UTE jégkorongszakosztályának vezetője) indul; és Budapest 18-as választókerületében pedig Németh Zsolt áll rajtvonalhoz. Óbudán, a budapesti 10-es választókerületben újra próbálkozhat Menczer Erzsébet. A bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával eljárás alatt álló, Voldemortként elhíresült Mengyi Roland kezét viszont elengedte a Fidesz ? helyette Koncz Ferenc kap lehetőséget. Szabó Tünde Nyíregyházán indul, Szolnokon Bene Ildikót Kállai Máriára cserélték, Firtl Mátyás helyett pedig Barcza Attila száll ringbe Sopronban. Vácon Rétvári Bence indul, a csongrádi megyeszékhelyen pedig Bartók Csaba száll harcba. A paksi választókörzetben Süli Jánost indítja a Fidesz. A szigetvári választókerületben Tiffán Zsolt helyett Nagy Csaba száll harcba, Vantara Gyula helyére pedig Herczeg Tamás kerül Békés megye 1. számú választókerületében. A Borsod megyei 2. választókerületben is cseréltek: Hubay Györgyöt indítják Sebestyén László helyett - írja az MNO.
Forrás: https://kuruc.info/r/2/181595/
Vendégház (vendég) [2018.01.17., 00:41] válasza erre: #1[válaszolok] #5
Le van maradva, most a panziós pályázatokban van a pénz. Pár hete ki is nőtt a földből egy újabb kft Bekecsen. Majd figyeljék, több vendég lesz-e benne, mint a Vörösmarty utcán!
Vendégházhoz (vendég) [2018.01.17., 12:19][válaszolok] #6
Biztos, hogy mind panziónak épül? Ellenőrzi-e ugyan valaki a pályázatban leírt vállalások betartását (pl. vendégéjszakák, munkahely teremtése, stb)? Vagy lakás lesz belőle az pályázatban vállalt idő elteltével?
Kérdés (vendég) [2018.01.17., 21:23][válaszolok] #7
Szerencsen kikből áll majd a felhozatal? ez a lényeg,-ezt irja már le aki tudja.
Ki lesz a városvezír jelölt?
Nice (vendég) [2018.01.18., 09:13] válasza erre: #2[válaszolok] #8
Hiába fényezi sorost, Ön nem fog kapni a millióiból! Először csináljon egy civil szervezetet és aztán már kunyerálhat. Nyugi a bérkommentelés száma már megvan kedved errr! Szerintem önnek kapásból járna pár millió alapból.
errr (vendég) [2018.01.18., 11:04] válasza erre: #8[válaszolok] #9
Szerintem meg magából indul ki kisöreg. Én nem voltam s ma sem vagyok párt tagja. Na mit szól?
Tudja van olyan szó , hogy tisztesség, meg igazságérzet, becsület tartás gerinc.. Tudta követni? Mutyis
Kérdés? (vendég) [2018.01.18., 11:05][válaszolok] #10
Vajon a titokban befogadott 1300 keresztény menekült közül,mennyi ember számíthat kisvárosunk "vendégszeretetére"? Vélhetőleg a 20.000, pénzért befogadott bevándorló közül egy sem gazdagítja településünket!
Nice (vendég) [2018.01.18., 14:20] válasza erre: #9[válaszolok] #11
Sajnos a bérkommentelőket nem tudok követni!
Válasz (vendég) [2018.01.18., 18:42] válasza erre: #7[válaszolok] #12
Országgyűlési választások lesznek most, önkormányzati választások pedig csak jövőre, tehát helyben nem lesz felhozatal. A polgármester és a testület marad.
Bukovszky Róbert [2018.01.18., 19:55] válasza erre: #12[válaszolok] #13
Én fogadnék rá, ha a mostani regnálóknak jól sikerül az áprilisi választás,akkor még az őszre előre hozzák az önkormányzati választást is.
13-hoz (vendég) [2018.01.18., 20:10][válaszolok] #14
Inkább megváltoztatják a törvényeket, hogy az átmeneti időre újra lehetnek az orsz. képviselők polgármesterek is, ill. maradhatnak! Szükség van arra a több, mint 1,5 évre az önkormányzatokat érintő jogszabályok megalkotása miatt is. Pl. 2000 fő alatti települések önkormányzatainak sorsa (de lehet, 5000 fő lesz a határ?; iskolai körzetközpontok létrehozása, stb.) És még ki tudja mik történhetnek? De gondolom, hogy a választáson indulóktól megkérdezik a fórumokon, gyűléseken mit tesznek, ha ilyen törvénymódosításokat tolnak az orruk alá?! Ők pedig válaszolnak, felkészült honatyához és államférfiúhoz illően?! Vagy nem???
Egyszerű (vendég) [2018.01.19., 08:02][válaszolok] #15
a megoldás! Ha az emberek változtatni akarnak, akkor mindegy hogy kire CSAK NE A FIDESZ jelöltjére szavazzanak. Ez a dolgok alfája és omegája .Ha meg nem így lesz akkor később ne siránkozzanak.
errr (vendég) [2018.01.19., 09:28] válasza erre: #11[válaszolok] #16
Mellesleg ki fizetne engem bobóka? S miért nem a valóságról tetszik mekegni-makogni?
errr (vendég) [2018.01.19., 09:30] válasza erre: #13[válaszolok] #17
Én azt gondolom nem nyernek, mert ha igen akkor ez az ország megérett a pusztulásra. Ilyen emberanyaggal nem lehetne csak vegetálni és lemaradni.. valaki egyébként találkozott mostanában fidesz-szimpatizánssal?
"...a fiatalokat meg kell tanítani (vendég) [2018.01.19., 11:33][válaszolok] #18
arra, hogy olvassanak bármit a tankönyvekben, mindig kérdőjelezzék meg azt." https://mno.hu/belfold/kornai-janos-sajnos-azt-kell-hogy-mondjam-nagyon-aggodok- ...
. (vendég) [2018.01.19., 13:18][válaszolok] #19
Fogja már fel errr hogy ebben az országban csak nagyon kevés pártfüggetlen ember él,és ön nem ezek közé tartozik. Ez tisztán látszik a hozzászólásaiból,és azok tartalmának származási helyeiböl.A politika mindig is a hatalomról a pénzröl és a hazudozásról szólt! Legyen az az elmúlt,a jelenlegi,vagy bármelyik jövöbeli párt.El fog ön menni szavazni? El!Nem Orbánra?Nem! Akkor sok választás nem marad.;) De arra jobb ha ráébred hogy az ön által idézett erényeknek egyik sem fog megfelelni! Idézem:tisztesség,igazságérzet,becsület,tartás,gerinc. Nöjön fel!!!
19-nek (vendég) [2018.01.19., 16:59][válaszolok] #20
Nagyon helyes ha az emberek nem pártfüggetlenek. Ez azt jelenti van véleményük és azt ki is fejezik. Persze mindegyik párt hibázott vagy hibázik! De ekkorát?????
Én biztos nem Orbán Viktorra és nem Koncz Ferencre fogok szavazni.És még sokan mások!!!!
17-nek (vendég) [2018.01.19., 19:50] válasza erre: #20[válaszolok] #21
A kérdést inkább úgy helyes, hogy baloldali szimpatizánssal!
(i)gazság? (vendég) [2018.01.19., 23:00][válaszolok] #22
https://index.hu/belfold/2018/01/19/kozmunkasokat_vezenyeltek_diot_pucolni_a_mil ...
A környéken is közmunkások jártak az egyik polgi szőlőjébe. Annyit segítek, hogy Voldemort egyik leghűbb fotópartnere volt és a soványka tiszteletdíjból mára báró módjára él az egész famíliája.
Bukovszky Róbert [2018.01.20., 09:57][válaszolok] #23
http://www.boon.hu/halalut-a-37-est-tartjak-a-legveszelyesebbnek-borsodban/37416 ... Sokszor, sok helyen elmondtam, most nyilvánosan is leírom! Szóval én 'törvénybe iktatnám, hogy az ÖSSZES!!!!!!Kupával kezdve -mert kb akkortól ennyire zsúfolt- Szabó Gy-n át, "Tündikéstől,Koncz F-en át Mengyivel bezárólag minden olt vagy jelenlegi, vagy jövőbeni ogy képviselőnek KÖTELEZŐVÉ tenném a megjelenést minden temetésen ahol olyan embert temetnek aki a 37-s úton halt meg, -nem önszántából- persze kiegészíteném őket a Spatak és Sújhely környéki képviselőkkel is! A múltkoriban számoltam én 11 olyan közelebbi-távolabbi ismerősömet vesztetem el az elmúlt kb 20 évben akiknek a halála -talán- elkerülhető lett volna, ha azt a k.b@szott utat nem csak kampánykor és nem csak ígéret szintjén "négysávosítanák, minden negyedik évben.
errr (vendég) [2018.01.20., 10:42] válasza erre: #19[válaszolok] #24
ne legyen már ilyen idealista... és ne kenje össze mindkét oldalt egyformára. Egy dolog a szimpátia másik a párttagság. A szimpátia ugye attól alakul ki hogy relatíve a választható lehetőségek közül ki áll közelebb az én normáimhoz amik nem annyira elvontak ám. Ne lopj ne élj vissza a hatalmaddal főleg ne gyárts még törvényeket is hozzá és ne légy az ország kifosztója lejáratója és ne hazudj minden lélegzet vétellel, ne zsarolj ne fenyegetőzz állami szervekkel pártérdekekben, és ne fényezd magad közpénzen, és ne szórd szét azt szavazat reményében idegen országokat fejlesztve mint aki nem normális és egyáltalán próbálj ember maradni... no szóval a fidesz ezek egyikének sem felel meg. Remélem elég felnőtten hangzik, szólítson csak egyszerűen papának. :D
remélem ez megjelenik mert alapvető volna...
errr (vendég) [2018.01.20., 10:47] válasza erre: #22[válaszolok] #25
Éppen olvasom. ezek semmit sem szégyellnek. No most akkor ez szimpátia vagy emberség dolga? "." vendég
Hádám [2018.01.20., 17:05] válasza erre: #23[válaszolok] #26
Róbert! Elárulok egy "érdekességet! A balesetek jó része frontális ütközés volt, azaz ha lett volna négy sáv (2x2 sáv elválasztva), fizikai képtelenség lett volna ütközniük, azaz ma is élhetne az a sok ember! Én tovább megyek, amit már korábban is hangoztattam! Nem a temetésen kellene részt venniük, hanem szerintem ők maguk a felelősek!!! majd 2 évtizede megy a huzavona, miközben rengeteg olyan útvonal megépült, aminek akkor tervezete sem volt, ez nem vall másra, mint a lobbierő teljes hiányára, politikai impotenciára....Dobzse! Ismerős kifejezés a történelemből? Ma is aktuális! (gyengébbek kedvéért:
https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Ul%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly)
Hádám [2018.01.20., 17:06][válaszolok] #27
Egyébként meg tiszta komédia az egész! Olyan mintha a bankrablók összeültek volna tárgyalni és megegyeztek volna, hogy bár mind raboltunk már több száz millió forintot, de innentől kezdve jók leszünk, aki meg nem hiszi, az hazug, uszító!
Lovas (vendég) [2018.01.20., 18:14][válaszolok] #28
Ha a vezér megy a megyére, helyben más lesz helyette nem? Vagy két lovat egyszerre?
Titakozás (vendég) [2018.01.20., 18:28][válaszolok] #29
Szerencs polgármestere: Ha nem lenne Orbán Viktor, akkor már rég eljött volna a világvége - http://magyarhirlap.hu/cikk/108059/Elsopro_ereju_tiltakozas
Micsoda "karakán" polgink van! A cél érdekében mindent bevetni!Pár év múlva, hogy fognak vissza emlékezni erre az ostobaságra?
errr (vendég) [2018.01.20., 19:36] válasza erre: #29[válaszolok] #30
Ez viszont már nem nevetséges hanem tragikus. Megcsillogtatták előtte a "senator"-ságot újra, - s rögvest feledve, hogy egy nagyon valószínűleg bűnözőért félreállították, - máris össze-vissza beszél. Megvallom jobb véleményem volt még akár 5 évvel ezelőtt is róla, Gripen botrány ide vagy oda, de mára kritikán alulinak tartom amit képvisel.
Bravo (vendég) [2018.01.20., 20:15][válaszolok] #31
ha valaki mini szoknyában végig meggy magára vessen ez rendjén is van .
Evvel mit kezd a híres katolikus meg miatyánkos gyülekezet ?
https://index.hu/kultur/zene/2018/01/19/conchita_wurst_lesz_az_idei_pride_sztarf ...
youtube thumbnail
Annak idején az érsekségig szaladtak az illetékes elvtársak hogy a fiatal papot elkergessék Szerencsről . Pedig csak erre a ferdülésre próbálta felhívni a figyelmet magatokra ismertek .
Attól függ (vendég) [2018.01.20., 20:26] válasza erre: #28[válaszolok] #32
hogy az asszonyok mit szeretnének . ..
Hádám [2018.01.20., 20:33][válaszolok] #33
"Koncz Ferenc szerint bizonyos sajtóorgánumok, ha érdekük úgy kívánja, a valóságot sem hajlandók tudomásul venni..."

Ezzel vannak még páran így... jön a szokásos "módszerük", próbáljuk megjátszani a hülyét, hogy "valójában nem fogadtunk be több mint 2000 migránst és több mint 10 ezret letelepedési kötvénnyel... ez csak ilyen illúzió, igazából nem is léteznek menekültek se, azt is soros találta ki" aztán csodálkozunk, hogy Szerencs ott tart ahol... most ültök le tanácskozni mi legyen? Nem akkor kell úszóleckét venni, amikor már nyakig ér a mélyvíz....
menyét (vendég) [2018.01.20., 23:28] válasza erre: #29[válaszolok] #34
Nem az a baj, hogy ezt mondja, akkor van baj ha ezt is hiszi.Szerencs Önkormányzatának kicsit hosszú a reakcióideje, amikor a januári Szerencsi Hírekben jelentet meg sajtóközleményt egy tavaly június óta zajló beruházásról.
Percek alatt (vendég) [2018.01.21., 07:15][válaszolok] #35
A szó nem elég... (vendég) [2018.01.21., 08:42][válaszolok] #36
Ha érteni akarjuk ,hogy mi történik ,és várhatóan mi fog történni -el kell olvasni Kéri L nyilatkozatát,aki ismeri,és tanította őket korábban. Félelmetes.
El kell menni szavazni, és leváltani ,de legalább jelentősen gyengíteni.

A pm. pedig azt teszi ami elvárnak tőle.Ahol ez elhangzott nem várható ellenvélemény ,de mikor itt van a környéken ,még nem halottam ,hogy valaki kérdőre vonta volna ?

Egyébként szerencsés mert, az ellenfele szoci.jelölt lesz-no koment! / az aki négy éve is volt ??? /
Ha megválasztják súlytalan lesz.
Ki az a (vendég) [2018.01.21., 16:03] válasza erre: #36[válaszolok] #37
Kéri L ? Mi a nyilatkozata ?
Ne rébuszokban "írjunk " tegyük ki a foltozni való batyut .
37-nek (vendég) [2018.01.21., 17:05] válasza erre: #37[válaszolok] #38
Azért mert Ön nem érti, még a 36-as hozzászóló nem beszél rébuszokban. Ajánlom az olvasást, tájékozódást, különösen ha már írni is akar.
Itt minden rendben van? (vendég) [2018.01.21., 17:55][válaszolok] #39
Két koccintás, két bál és két szalagátvágás között megkérdezhetné a volt pedagógust is valaki: Mi a véleménye az iskolákban történő alábbi eseményekről? https://www.pecsistop.hu/tartalom/cikk/491968_mutatjuk_miert_van_embertelen_tana ... És a létrejött 1000 (ezer) munkahelyről is?
Bohóc (vendég) [2018.01.21., 20:18] válasza erre: #34[válaszolok] #40
Tessenek egy picit szétnézni Szerencsen. Ugyan az utóbbi években semmi nagy dolog nem történt, ám itt-ott feltűntek az Új Széchenyi-terves projekttáblák. Már rég befejezett kisebb fejlesztések (amihez a "mi Ferinknek" ráadásul semmi köze nem volt, pld. Hunyadi tetőcsere), de mutatni kell, hogy milyen sikeresek vagyunk. Persze kell ez, mint annak idején az Alkotmány út elején lévő felújított keresztre a neve, akinek ezért az "önzetlen" támogatásért a hívek hálával tartoznak. (Igaz, nem sokkal később lecsiszoltatták.) Az egész egy népbutító bohózat... Remélem egyre kevesebben érzik jól magukat az előadáson!
Majd meglátjuk. (vendég) [2018.01.21., 20:40][válaszolok] #41
Polgári bál-érdekes vendégekkel -lehet ,hogy utoljára ?
A sok szegény nézze,és vágyakozzon. Rongy rázás.
Érték (vendég) [2018.01.21., 21:37] válasza erre: #41[válaszolok] #42
Na érték az nem volt a bálon, csak csicsa.
Tények (vendég) [2018.01.21., 21:39] válasza erre: #39[válaszolok] #43
Egy főiskolát végzett kezdő tanár fizetése 2018 januártól bruttó 182.700 Ft. Ez nettó 121.496 Ft. 2/4 év múlva ez az összeg - közel 30 éves korára! - a gyakornoki idő végeztével már elérheti a nettó 140 ezer forintot a bértábla szerint. Talán érthető ezek után miért is kerülik el nagy arányban a diplomás fiatalok ezt a(z) (élet)pályát. A kérdés már csak az, ki fog tanítani pár év múlva, mert lehet sokan tanári diplomát szereznek, de szembesülve a valósággal eszük ágában sincs a pályán maradni. Nem véletlen, hogy a főváros és környékén a legnagyobb a tanárhiány, mert 121 ezerből még az albérlet+rezsi sem nagyon jön ki...
menyét (vendég) [2018.01.21., 22:49] válasza erre: #31[válaszolok] #44
Vajjon megéri e miniszoknyában végigsétálni Szerencsen férfiként?
valaki (vendég) [2018.01.22., 08:50][válaszolok] #45
Ha az alábbi történet igaz...
https://index.hu/i2/#bloghu/arrajutottam/2018/01/21/mese_a_csaladtamogatasrol_es ...
A CSOK csak arra jó, hogy a csókosok gyarapodjanak?
errr (vendég) [2018.01.22., 22:47] válasza erre: #45[válaszolok] #46
Akkor tapogatózik helyes irányban az ember, ha ezeknek bármely dolgával kapcsolatban az jut azonnal eszébe, hogy megrövidítik, becsapják, átverik, hülyének nézik. Akkor de csak akkor nem éri csalódás. Ez ilyen fajta.
Bukovszky Róbert [2018.01.23., 08:49][válaszolok] #47
Könyörgöm olvassátok végig! Kíváncsi vagyok rajtam kívül észre veszi-e valaki a 'szarvas hibát!? Anno engem egy fórumon kitanítottak, hogy; "a figyelmes olvasás csodákra képes"

http://szerencs.hu/onkormanyzat/kepviselotestulet/testueleti-uelesek-elterjeszte ...
errr (vendég) [2018.01.23., 10:51][válaszolok] #48
Ez irányban érdemes lenne minden önkormányzatnál vizsgálódni.
Kezdődik fagy folyik idegenek falból bejelentése választásra!!
Szerencsen pl emelkedett a választókorú lakosság lélekszáma mostanában?
-
http://magyarnarancs.hu/lokal/feljelentest-tett-a-budaorsi-polgarmester-valaszta ...
Közélet, 2018? (vendég) [2018.01.23., 15:18][válaszolok] #49
Bukta (vendég) [2018.01.23., 16:15][válaszolok] #50
A 168 óra kotorta elő azt a migrációs stratégiai dokumentumot, amit 2013 októberében fogadott el és nyújtott be az Orbán-kormány a 2014-2020 közötti uniós költségvetéshez.

Ebből az derül ki, hogy a kormány bármilyen migrációbarát intézkedést önként végrehajt, ha cserébe kap pénzt a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap nekünk szánt 98 millió eurós keretösszegéből.

Kaptunk is: ebből álljuk a lakhatási támogatását azoknak a menekülteknek, akikről a kormány a több tízmilliárdos migráncsellenes kampányban elfelejtette tájékoztatni a magyarokat.

A stratégia szerint 2013-ban az alábbi célokra kért pénzt ?Brüsszeltől? a kormány:

a migránshátterű civil szervezetek megalakításának ösztönzése, kapacitásaik fejlesztése és közöttük,
együttműködési fórum megteremtése,
a migránsok beilleszkedését segítő önkéntesek munkájának támogatása,
a magyar lakosság befogadó szemléletét ösztönző programok (!),
felvilágosító kampányok szervezése, a kulturális sokszínűséghez való igazodás képességének elősegítése
További részletek a 168 óra cikkében.

NYF-kommentár: Fidesz-szavazók, köpjetek fel és álljatok alá!

http://168ora.hu/itthon/harom-eve-meg-a-nyitott-es-befogado-tarsadalmi-tudatot-e ...
provokátor (vendég) [2018.01.23., 18:45][válaszolok] #51
Na, már a papa is provokátorozik? Nem volt olyan rég: https://444.hu/2015/03/18/provokatorfigyelofidelitas-hu/
valaki (vendég) [2018.01.24., 20:04] válasza erre: #47[válaszolok] #52
A hiba: a miskolci civilszervezeteket támogatja az Önkormányzat.
Kérdésem: Ön szerint mikor mondják a jelenleg regnálók, hogy jól sikerült a választás?
Szarvashiba (vendég) [2018.01.24., 20:13] válasza erre: #47[válaszolok] #53
Talán a legfőbb, hogy hemzseg a misk9lciaktól átvett mondatoktól, esetenként egész bekezdés van beemelve. Szégyen.

http://onkormanyzat.mti.hu/hir/44528/miskolc_kozgyulese_allast_foglalt_a_soros-t ...
valaki (vendég) [2018.01.24., 21:04] válasza erre: #53[válaszolok] #54
Igaza van! Ez tragédia: vagy központból kapott állásfoglalást kellett írni vagy Szerencsen annyira nem érdekel senkit (nem értenek egyet vele), hogy csak kényszerből, gondolkodás nélkül vették át a szöveget.
Pataki (vendég) [2018.01.24., 21:44] válasza erre: #47[válaszolok] #55
Küdjétek már el Miskolcról, hogy mit írtatok, mert ez jó itt Szerencsen is. Legalább nincs munka vele. Van egy előterjesztő készítő (aljegyző), van egy véleményezésre jogosult (Jogi- és ügyrendi bizottság), van egy törvényességi ellenőr (jegyző), van egy előterjesztő (polgármester) és senkinek nem tűnik fel, hogy javítani kellene a miskolciakat szerencsiekre. Ezek után valaki még komolyan veszi a tartalmat? Így megy ez a mindennapokban is....
Bukovszky Róbert [2018.01.25., 08:20] válasza erre: #55[válaszolok] #56
Senkinek????? A buta villanyszerelő azért kiszúrta!!! :D
#52 sajnos nem értem a kérdését!
valaki (vendég) [2018.01.25., 08:37] válasza erre: #56[válaszolok] #57
A #13-ban írta:"Én fogadnék rá, ha a mostani regnálóknak jól sikerül az áprilisi választás,akkor még az őszre előre hozzák az önkormányzati választást is."
56-hoz (vendég) [2018.01.25., 08:54][válaszolok] #58
Melyik villanyszerelő?Mert Szerencsen több is van. Újságíró is,fotós is,vállalkozó is,szakember szerelő is!?
Bukovszky Róbert [2018.01.25., 09:38] válasza erre: #57[válaszolok] #59
2/3-nál
#58 ja valóban, de most önző módon önmagamra gondoltam!
elfogadták (vendég) [2018.01.25., 10:57][válaszolok] #60
Mind el is fogadták! Volt egy kis szokásos anekdotázás, maszatolás a pm főiskolai élményeivel és a külföldön dolgozó fiatalokkal. Mintha erről szavaztak volna és nem egy jó mély bepucsításról a Fidesz vezetése felé. Soros dühében most vágta földhöz a számítógépét, hiszen városunk végre megálljt parancsolt az elvándorlásnak és az autógyújtogató arabok betelepítésének! Hogy valósul meg így Szerencsen az ígért afrikai egyetem? Nehogy mégis az orrukra koppintsanak majd ezért fentről!
Valaki ? (vendég) [2018.01.25., 12:29][válaszolok] #61
Bekecs nyilvánosságra hozta ki kapott táblagépet, Szerencsen titok, kik kaptak laptopot? ;)
Polgárháborús hangulat, mint 2002-ben! (vendég) [2018.01.25., 13:28][válaszolok] #62
Mennyi rokoni, baráti, jó szomszédi, jó munkahelyi kapcsolat fog tönkre menni bizonyos emberek meggondolatlan húzásai miatt?Vagy Szerencsen és környékén minden rendben van? Szerencs és a térség befolyásos értelmiségének mi erről a véleménye? Van véleménye? Nem gondolják, hogy jó lenne hallatni a szavukat?! https://mno.hu/billegokorzet/puzser-ujra-polgarhaborus-hangulatot-szitanak-24426 ...
menyét (vendég) [2018.01.25., 21:46] válasza erre: #60[válaszolok] #63
Tudja "a párttal a néppel".A nem létező migránsok elvették az ígért 1000 munkahelyet.
Pataki (vendég) [2018.01.25., 22:25] válasza erre: #56[válaszolok] #64
Mármint a felsoroltak közül... Az pedig már csak hab lenne a tortán, ha képvieslőknek sem vették észre a ?hibát? és így fogadták el az előterjedztést.
szégyen (vendég) [2018.01.26., 11:30][válaszolok] #65
Nézzék meg, ahol van 1-2 független képviselő, aki komolyan veszi az esküjét, hogy megizzasztották a szervilis kormánypárti polgármestert! https://index.hu/belfold/2018/01/26/bacskai_janos_ferencvarosi_polgarmester_elme ...
Szerencsen az összes képviselő leszerepelt, hála nekik, újra a pártállamban érezhettük magunkat!
Hádám [2018.01.26., 12:50] válasza erre: #65[válaszolok] #66
A vállalkozói köszöntés margójára:

"Koncz Ferenc bejelentette, hogy indul a 2018-as országgyűlési választásokon a 6. számú választókerület képviselő-jelöltjeként. Ehhez hozzátette, hogy az elkövetkezendő két hónapban a város ügyeit Nyíri Tibor, alpolgármester viszi tovább."

Remélhetőleg akkor ezen időszakra fizetést sem vesz fel, főleg úgy, hogy a kampányra nem kevés támogatást kapnak.... Nem azért kapja a fizetését, hogy kampányoljon... Megjegyzem undorító volt, hogy az "áldozat" szerepét adta elő polgármester úr! Amikor ecsetelte, hogy "mennyit segített a kormány Szerencsnek, ezért most neki kötelessége elfogadni a felkérést a képviselőségre".... de majd lesz 4 sávos 37es, most már "BECS SZÓ!!!"... A burkolt kis fenyegetés, miszerint nincs jövője azon településeknek, akik nem kormánypártiak, nem sok jót vetít előre, hogyan képzeli el a "NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERÉT".... Ha eddig valakinek voltak is kételyei abban, mennyire fontos a város(vezetői pozíció), most látható... füttyszóra le is mond róla, ahogy nagyobb pozíció adódik... Már ki vannak téve a projekt táblák mindenhova, mennyi milliókat "nyertek"? Kérem szépen, majd ha egyetlen kapavágás is lesz téve, akkor már lehet nagylegénykedni, addig csak porhintés... láttunk már karón varjút... Majd leshetjük megint, hogy bekecsi ("Számomra Bekecs, Legyesbénye, Szerencs egy közösséget jelent!" Koncz Ferenc) meg miskolci meg isten tudja milyen vállalkozó kiviteleznek... aztán jöhet jövőre a koccintáson megint ilyen mélyenszántó mondat:

"a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke mondott pohárköszöntőt, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalkozók a jó ügyek szolgálata érdekében szívesen fizetik be a helyi adót."

Még akkor is marakodás meg hátbaszúrás megy, ha az ember önerőből megcsíp egy nagyobb munkát... nem akarok ujjal mutogatni, de volt rá nem egy nem két példa... de gondolom ezzel semmi újat nem mondtam.

"Eljött az építkezés ideje....." Bakker 8 éve "itt az idő", máshol ennyi idő alatt már átépítették a város (pl Kisvárda, Mezőkövesd), itt meg havat gereblyéznek meg falevelet porolnak Ahogy a pókerben mondani szokás, ideje teríteni....
Pataki (vendég) [2018.01.27., 05:56] válasza erre: #66[válaszolok] #67
Mengyi képviselő " ÚR " is felveszi a fizetését a semmiért !!
Helyreigazitás. (vendég) [2018.01.27., 09:13] válasza erre: #66[válaszolok] #68
Ugyanazt hallottuk csak mást értünk,mint általában.A polgi viszi tovább a keresztjét,de megválasztása esetére megjelölte az utódját.Jobb ajánlat?
Bukovszky Róbert [2018.01.27., 10:57][válaszolok] #69
Az alábbi szöveg, csak egy "összeesküvés elmélet", de egynek érdekes;

"Sok pletyka kering a közéleti zuhanyhíradókban, hogy milyen tervei vannak a Fidesznek egy 2018-as választások után az önkormányzatokkal. Egy biztos: egy erős polgármesteri kör ezen törekvéseknek gátat szabhatna.

Köztudott tény, hogy mindkét nagy pártban erős a polgármesteri lobbi. Nem véletlen, hiszen a polgármester egy adott település első számú vezetője, saját döntésekkel, forrásokkal.

A Fidesz a 2010-es kétharmados győzelme óta folyamatosan gyengíti az önkormányzatokat. Kikerült a hatáskörükből többek között az oktatás, a szociális segélyezés és az okmányirodák. Sőt a polgármesteri és az országgyűlési képviselői tisztséget összeférhetetlené tették.



A Fidesz köreiből folyamatoson szivárognak különböző pletykák, hogy egy esetleges 2018-as kétharmados győzelem után kinevezett polgármesterek lennének választottak helyett, kvázi megszűnnének az önkormányzatok. Sőt olyan információk is napvilágot láttak, hogy a 2000 lakos alatti településeken teljesen megszüntetnék az önkormányzatokat.

Egyes információk szerint a Fidesz-polgármesterek lázonganak, sőt Karácsony Gergely többször lenyilatkozta, hogy azon szurkolnak, hogy az MSZP legalább a kétharmad elvesztést érje el. Így könnyen lehet, hogy az elmúlt napok történései egy belháború első nyitánya. Orbán pontosan tudja, hogy a polgármesterek egy erős kör, így nem kizárható, hogy igazából elkezdődött a leszámolás velük.

Erre utalhat, hogy január 12-én a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) keretében, Szita Károly Kaposvár polgármesterének vezetésével összegyűltek a fideszes polgármesterek, hogy közösen kijelentsék ide aztán migránst nem. S hogy hogy nem, épp ezen rettegőgyűlés előtt elment jó Altusz Kristóf Máltára, hogy lenyilatkozza: a kormány 1300 migránst fogadott be.

Ezzel kvázi beküldve a médiadarálóba a fideszes polgármestereket. Vajon véletlen, hogy az amúgy roppant fegyelmezett Fidesz kommunikáció épp a renitenskedő polgármesterek gyűlése előtt bakizik ekkorát, s ezzel totális kellemetlen helyzetbe hozza az összeset?

Ráadásul a helyi testületek épp a héten rendre fogadják el ?migránst mi nem fogadunk be nyilatkozatokat?, természetesen remek terepet adva az ellenzéknek és a médiának, hogy hülyét csináljon a polgármesterekből.

Mert, ahogy mondani szokták most épp velük vitetik el ezt a balhét. Szerintem nem is kell túl magyarázni, tök világos, hogy ez az egész alkalmas a polgármestereik lekaraktergyilkolására. S egy lekaraktergyilkolt polgármester már nem fog pattogni, így simán át is lehet tolni az önkormányzatok bedarálását. Szerintem ez érthető."
Tévedések végjátéka. (vendég) [2018.01.27., 14:57][válaszolok] #70
Az elégedetlenkedés,és elméletek gyártása ,az kevés.
Most tényleg mintha, repedezne a narancs. Kontraproduktiv lett a kommunikáció.
Mi az ,hogy megjelölte az utódját ? Hát ki ö ? Az alpolgármester ,két munkahelyen fog teljesíteni? Ö pedig kampányol-miből? Ez a város többet érdemel.
Még mi választunk, ha igaz!
Hadám ,és Robi - legyen számunkra alternativa a választáshoz ,és lehet ,hogy lesz aki saját magát fogja keresni, két szék között.
menyét (vendég) [2018.01.27., 22:36][válaszolok] #71
A volt cukorgyári hűtőtavak átalakítását halastóvá is ígérik évek óta. Mögötte a kormánnyal. Ne 37-est ígérjen, amikor a Rákóczi utcán már lassan nem lehet közlekedni a sok gödörtől. Igaz azt is megígérte, hogy rendbe teszik.
Bukovszky Róbert [2018.01.28., 08:51] válasza erre: #70[válaszolok] #72
Egészen biztosan bennem van a hiba, de sajnos én nem értem az írásának a második részét, azt a részt ahol "Hádámot" és vélhetőleg engem "Robi" is megemlít. Tisztelettel kérem fejezze ki pontosan, hogy mire is gondolt. Előre is köszönöm!
Hádám [2018.01.28., 13:57] válasza erre: #68[válaszolok] #73
Akkor rosszul tudja, mert a híradásokban is azt írták, erre a két hónapra Nyíri Tibor lett megnevezve, aki viszi a város ügyet (amíg ő kampányol)...

Ígéret, ígéret hátán, ez nagyon jól megy... bohóckodunk itt kulturházakkal, kegyelempénzekből... semmi komoly említésre méltó beruházás nem történt az ELMÚLT 8 ÉVBEN! Ugye most visszanyalt a fagyi, eltelt 8 év... Vízelvezetés? Csatornázás? Nyári tábor? Amit nem a közmunka csinált meg, azt véletlenül se szerencsi vállalkozások... nagy ritkán a Szivárvány... ha meg véletlenül valami nagyobb szerencsiek kezébe kerül (na nem önkormányzati megrendelésre gondolok Az max a mesében) akkor meg még van pofájuk reklámozni, milyen sok munkát "intéztek"....

37-est feleslegesen ígér, saját településén nem képesek 3 km főutcát felújítani 20 éve... porhintés porhintés hátán... Az elmebaj végső stádiuma pedig tegnap este ütközött ki... Gödöllőről hazafelé feltűnt, hogy nagyjából a taktaharkányi elágazástól minden út fel van sózva.... (+3 fok volt este, jégnek, hónak nyoma se volt még az előrejelzésben sem)... a döbbenetet fokozta, hogy Szerencsre érve a főutcán jött is velünk szembe az autó, nagy bőszen szórt a sót a csont száraz útra... most jelenleg +5 fok van, holnapra +8-10 fokot mond... Nehezen tudja ezt az agyam feldolgozni, de két lehetséges megoldás jött ki... 1. Ezek tényleg ennyire dilettáns idióták és halvány fogalmuk sincs, mit csinálnak, ez esetben egy szefós társaság irányítja a várost és a fenntartását.. 2. Pontosan tudják mit csinálnak, direkt idegesítik az embereket... mindenesetre kíváncsian várom, havazáskor megint 3 napot kell-e várni majd a gépekre...
kellemetlen felvétel (vendég) [2018.01.28., 19:58][válaszolok] #74
youtube thumbnail

KF és Mengyi közös interjúja alapján 3 éve is az volt a legfőbb céljuk, hogy négysávos legyen a 37-es. Látjuk, mengyi, akarom mondani, mennyi vált be az ígéretből... Voldemort azóta a vádlottak padján, a kezét szorongató KF pedig a helyére pályázik. Azért le a kalappal ezek előtt a politikusok előtt, egész karriereket építenek fel némi középszerű szónoki képességre és olyan ígéretekre, amik sosem teljesülnek. Kíváncsi lennék, hányan vagyunk, akik megígérhetik a főnöknek, hogy elvégzik a munkájukat, aztán 3 évi egy helyben toporgás után a főnök még meg is dicsér, ha továbbra is megígérjük
pataki (vendég) [2018.01.28., 22:09] válasza erre: #74[válaszolok] #75
A leckét jól megtanulat: blöff, blöff, blöff...
Hádám [2018.01.28., 22:42][válaszolok] #76
Nem is kellett sokat várnunk, valaki saját magát vélte felfedezni megszólítottként, mindenesetre poénos milyen aspektusból Idézem:

"Tistelt Adam !********** vagyok a Varosgazdatol. Azert ragadtam telefont mert olvastam egy irasodat a Szerencsi valaszon. Nem ertem. Nem ertem azt ha a Magyar Kozut autoja "alasozast vegez" attol a mi tarsasagunk mirt idezem: szefos(szellemi fogyatekos) tarsasag iranyitja a varost es a fenntartasat. Idezet vege . Es kerdem en mivel erdemeltuk ki a diletans idiota jelzot? Nem gondolod hogy atleptel egy hatart? Nem gondolod hogy azon a forumon ahol ok nelkul sertegetsz minket minimum bocsanatot kellene kerned? Tisztelettel.
********
Ui. Bar azzal tisztaban vagyok hogy sertegetni sokkal konnyebb mint belatni hogy hibaztam."

(Sajnos a reklamáló helyesírása hagy némi kívánnivalót, de lehet csak 1-2 feles zavart be, ezt nem tudni )

Természetesen nem hagytam válasz nélkül ezt a lelkes megkeresést:

""két lehetséges megoldás jött ki... 1. Ezek tényleg ennyire dilettáns idióták és halvány fogalmuk sincs, mit csinálnak, ez esetben egy szefós társaság irányítja a várost és a fenntartását.. 2. Pontosan tudják mit csinálnak, direkt idegesítik az embereket..."

Nem nevesítettem senkit, ráadásul két lehetőséget vázoltam fel. De úgy látom érzékeny pontra tapintottam, ha az első pont csapta ki a biztosítékot! ???? Nem első, nem második, nem is tizedik esetről beszélünk. Számtalanszor borzolták már a városlakók idegeit, ez csak egy a sok közül, ha a közutasok voltak ha nem. Ez már nagyon jól megy, mutogassunk másra, tereljük a szót, ez felsőfokon működik már. Ettől függetlenül ugyanúgy közelít a nullához pl a havazás idején el(nem)végzett úttakarítás, ugyanez volt tavaly is, ott is ment az ujjal mutogatás, hogy a "szemét lakosok nem takarítják a házuk előtt".... a törmelékfeldolgozós cirkuszról már nem is beszélek... Van még pár ilyen zseniális húzás? Meg sem említem a Városgazda bunkóbbnál bunkóbb facebook bejegyzéseit, nem rémlik hogy ott is valakitől bocsánatot kértek volna... Lehet valaki rossz tájékoztatást adott, de akkor szólok én, ez nem egy királyság, ahol alattvalók meg jobbágyok vannak, normális helyen nem adnak fizetést, ha nincs elvégezve rendesen a munka... Pláne ha még nagy mellénnyel is közelítünk...
Ezek szerint mégiscsak olvassa valaki a Szerencsi Választ? Úgy hallottam "senkit se érdekel".... Ha mégse így van, szerintem úgy korrekt, ha ott is megvan a válasz, nem sunyi mód magánlevelezésben! ????"
Hádám [2018.01.28., 23:18][válaszolok] #77
errr (vendég) [2018.01.29., 07:33] válasza erre: #77[válaszolok] #78
Majd hoznak ukránt, meg erdélyit.. azok a jó elvtársak.
városgazda (vendég) [2018.01.29., 14:03] válasza erre: #76[válaszolok] #79
Tisztelt Horváth Ádám Úr!
Ha már egy magánlevelezést kiraksz nyilvánosra, akkor merd kirakni a szereplőket is. Nem kérem, hogy kiikszeld a nevem. Ha egy magánlevelezést kiraksz, akkor légy szíves rakd ki a teljes levelezést. Az, hogy Te név szerint nem írod, hogy kire gondolsz, még a leghülyébb ember is ki tudja találni. Továbbra is azt mondom, hogy nem vagy olyan erkölcsi magasságokban, hogy bárkit le szellemifogyatékosozzál, lebunkózzál, leidiótozzál és lediletánsozzál. Az csak mellékesen jegyzem meg, hogy ha valamiről nem vagy megbizonyosodva, jelesint, hogy levelezőpartnered ivott-e 1-2 felest, akkor megkérlek erre ne célozgass mert nem gondolom, hogy egy kocsmában ültünk volna az este folyamán. Aztán amikor Te azt gondolod, hogy már mindent okosan kifejtettél akkor egy elegáns mozdulattal vitapartnered letiltod, hogy még véletlenül se tudjon hozzászólni.No ez több mint bunkóság (ezt csak azért írtam, hogy egy kis sértés az én mondanivalómban is legyen) :

?Nem is kell, az már rég megtörtént... csatoljak esetleg képernyő mentéseket a korábbi minősíthetetlen "hivatali" stílusról? Ki beszélt itt tárgyalásról? ???? Nekem eszem ágában sincs erről vitatkozni, most se én hoztam fel a dolgot, a legkisebb dolgom is nagyobb annál, mint hogy vasárnap este hallgassam a magyarázkodásokat. De elmondom mi a legnagyobb gond, ha már szóba került... van egy olyan rossz tulajdonsága egy két embernek a városban, akik vezető pozícióban vannak, hogy nem tudják mikor kell csendben maradni... akármilyen baromságot csinálnak, ha szóvá teszik, nemhogy lapítanának mint az a bizonyos sz... a fűben, nem még nekiállnak ágaskodni. Nem véletlenül van olyan véleményük a városlakóknak amilyen, ezekről a figurákról.... részemről téma lezárva?


Azt látom bajnak, hogy Te azt gondolod, hogy a teljes szerencsi lakosság nevében beszélsz, holott ez távolról sincs így.

Itt az elmaradt beszélgetés, amit Ádám elfelejtett bemásolni:

?Eselyt akartam adni hogy a forumotokon kerj elnezest nem sunyin maganlevelezek Veled. Szivesen kiteszem nyilvanosra is. Ha Te komolyan azt gondolod hogy egy tarsasag hibajaert egy varosi ceget kell leidiotazni szellemifogyatekosnak nevezni akkor ne haragudj meg de Nalad nagy bajok vannak. Ha Ti szarul rakjatok fel a szigetelest a falra es azert a Szivarvanyt kezdik el szidni vagy vica verza az szerinted normalis.Azt gondolom hogy en ezt a kocsmai stilust amit kepviselsz egy bejegyzesben bunkonak sunyinak nevezel nem biztos hogy kierdemeltem. De lelked rajta igy is lehet targyalni. Ha megengeded en nem mennek le erre a szintre.?

Az első és utolsó levelem fórumotokon, befejeztem veled a társalgást és a fórumon lévő mind a 6 emberrel.

üdv : Tóth István
Szerencsi Városgazda
Szemlélő (vendég) [2018.01.29., 14:32][válaszolok] #80
Roppant szórakoztató a vita, ne hagyják abba! Tóth István városgazda miért írja 2x is Hádámnak, hogy ez az ő fóruma? Meg ki a 6 ember? Eddig 45-en szóltak hozzá, 606-an olvasták ezt az irományt
Hádám [2018.01.29., 16:20][válaszolok] #81
Tisztelt Tóth István úr!

Bár "magánlevelezést" tettem ki, személyiségi jogok még ebben az esetben is vannak, nem ment el az eszem, hogy bárkit nevesítsek, ennyire amatőr nem vagyok, bár gondolom örülne, ha a neve is szerepelne benne. Nem felejtettem én el semmit bemásolni, pusztán gondoltam, hogy nem akarom még szánalmasabbá tenni, de ha az igény megvan rá, ám legyen! Azért igen finoman megcserélte a sorrendjét a két üzenetnek... A letiltás margójára csak annyit, hogy a végén meg is jegyeztem, részemről a téma lezárva, eleve nem is vagyunk ismerősök a facebookon, az egész levelezés egy engedélykéréssel kezdődött, amire akár nemet is mondhattam volna... de úgy gondolom aki Szerencsen, az ország ezen régiójában havi 466 500 Ft bruttó alapbért visz haza (http://www.szerencsivarosgazda.hu/uvegzseb) ilyen mentalitással, az több mint pofátlanság, pláne hogy szinte mindenkivel így "tárgyal", aki nem ért egyet. Én a helyében meghúznám magam, hacsak nem támogatja valaki erélyesen a pozíciójában, mert akkor érthető a dolog. Nem, nem a város teljes lakosságának a véleményét tolmácsolom, csak azokét, akiknek volt dolga magával

De van egy ötletem... nekiindulok az egyik nap és feltérképezzük, hogyan néz ki a város, ahol tevékenykednek, aztán majd lehet véleményt formálni... bár ez az oldal nem az enyém, szerencsére itt még megjelenik a véleményem, a városi médiával ellentétben, ahol még a hivatalos kérdések is ki szoktak maradni véletlenül.... sőt ami azt illeti eddig semmi se jelent meg az évek alatt...

A fórumot elvileg ugye SENKI nem olvassa, max 6 ember, de azért néhány óra alatt rátalált a postra... Mérget vehet rá, hogy többen olvassák mint hinné és gyanítom most igen jól szórakoznak Egyébként nem tudom hogyan fogom elviselni ezt a traumát, hogy többet nem ír ide... ja de tudom, felírom a listámra, páran már kapituláltak innen érvek híján... :D
Már vannak (vendég) [2018.01.29., 18:22] válasza erre: #78[válaszolok] #82
youtube thumbnail
"Kapitulálás" (vendég) [2018.01.29., 19:57][válaszolok] #83
...helyett nyilván katapultálást akart irni t,Hâdám ! Sebaj, mindent Ôn sem tudhat !
errr (vendég) [2018.01.29., 20:40] válasza erre: #82[válaszolok] #84
Ez pl nyilvánvalóan bűnözés... s mindeközben, - ha joggal is, - az utak állapotán vitázunk, az önkormányzat meg Sorosozik intésre, amikor pedig már a gyűlés előtt szembeköpték a polgármestereket valósággal, mintha mi sem történt volna.
Hádám [2018.01.29., 20:40][válaszolok] #85
https://idegen-szavak.hu/kapitul%C3%A1l

"kapitulál
megadja magát, visszavonul"

Mindent én se tudhatok ez így van. Viszont amit mondok azért igyekszem tisztában lenni vele miről beszélek!
úrhatnám polgárok (vendég) [2018.01.30., 13:21][válaszolok] #86
https://index.hu/gazdasag/2018/01/30/sablonpalyazatokkal_nyernek_unios_penzt_bor ...

"A TOP-os pályázatok sikerének előfeltétele, hogy megfelelő korrupciós partner legyen a polgármester, és hogy az országgyűlési képviselő által preferált pályázatíró céggel dolgozzunk."

Körül lehet nézni, az utóbbi években hol volt feltűnően sok értelmetlen fejlesztés, kik élnek luxusban a papíron 300 ezres tiszteletdíjkából és kivel szerettek pózolni a "mieink". A polgári bálról készült galéria ad némi támpontot!
errr (vendég) [2018.01.30., 13:46] válasza erre: #86[válaszolok] #87
az ember néha töpreng hogy ez, s még számtalan primitív szégyenteljes dolog velünk megtörténhetett Európa közepén. S hogy ehhez nem csak funkcionális analfabéták, hanem orvosok és egyéb képzett emberek is pirulás nélkül a nevüket adják még ma is! Hogy számolnak el a becsületükkel?
Hádám [2018.01.30., 18:18] válasza erre: #87[válaszolok] #88
Becsület?? Ugyan... Csoda, hogy egyesekre nem szakad rá a templom mennyezete, amikor belépnek.... Fapofa, gerinctelenség és rezzenéstelen arccal teszik zsebre a jussukat... Nem tűnt még fel valakinek, hogy mindig azok a "sikeres" üzletemberek, vállalkozók, akik kormánypártiak? Hogy mindig minden díjat azok nyernek, kapnak? Meg se tudom már számolni hány vállalkozást láttam zuhanórepülésben becsődölni egy kormányváltás után... Majd azt is nézzük meg az uniós pályázatok lecsengése után még hányan fognak tönkremenni! Mesterségesen generált "nagyvállalkozások" jöttek létre, ami nem fenntartható hosszú ideig. Lásd Kína! A gazdasági lufi kipukkadása óta egymást ölik szó szerint a vállalkozások, hogy ki jusson ahhoz a kevés munkához ami van!
masha (vendég) [2018.01.30., 19:07][válaszolok] #89
Kedves Ádám! Ilyen polgármester kell Szerencsnek! Reméljük most is indul! Aki ilyen bátran mer becsmérelni, vádaskodni, becsületet sérteni ( persze következmények nélkül, büszkén megjegyezve, hogy nem szeretne személyiségi jogokba gázolni ) , azelőtt le a kalappal! Eddig is láttuk itt a fórumon, hogy Ön egy rendkívüli ember, de ezek utan, csodálattal isszuk minden szavát. Egy apró tanács, amit nem kötelező megfogadni. Ha indul a következő polgármester választáson, valamivel nagyobb szimpatizáns tábort verbuváljon, mert legutóbb is kevés volt csak a családra támaszkodni! Sok sikert kívánok munkásságához! ;
pataki (vendég) [2018.01.30., 19:36][válaszolok] #90
A "városgazda" figyelmébe! (Bár lehet, hogy már nem is olvassa?) "A stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki megengedhet magának, függetlenül attól, hogy mennyi pénze van. Ez olyan dolog, ami velünk született, de tanulható, feltéve, ha megvan hozzá az emberben a kellő intelligencia... " mondta Giorgio Armani. Ez utóbbi Önből biztosan hiányzik. Sajnos...
menyét (vendég) [2018.01.30., 21:19][válaszolok] #91
Az a baj,hogy a Városgazda vezetőjének az intelligenciájáról beszélünk, holott a munkájáról kellene, például, hogy a Szerencs patakban víz csak nyomokban található. Így nehéz lesz betartani a főnöke már-már lejárt ígéretét.
89-nek (vendég) [2018.01.30., 21:41][válaszolok] #92
Ön vitriolba mártott tollal, humorosnak vélt gunyt enged meg magának Hádámmal szemben. Bevallom nem igazán szinpatizálok nevezett személlyel, de egyet el kell ismerni ; Ô saját nevével vállalja véleményét. Ön miért bujik névtelenség mögé, amikor kigunyolja ?
pataki (vendég) [2018.01.30., 21:53] válasza erre: #91[válaszolok] #93
Ne haragudjon, de nálam az ember valahol itt kezdődik (intelligencia). Szerintem elvégzett munkáról kevésbé beszélhetünk, talán egy kis látszattevékenységet értékelhetnénk. Azt meg minek? Elég legyen nekünk a vezérünk által tett kijelentés: Szerencs töretlenül fejlődik. Oszt? jó napot!
Persze (vendég) [2018.01.30., 22:16][válaszolok] #94
Csak bebetonozták a közmunka és a munkanélküliség rendszerét. Ennyi történt. Tényleg senki de senki nem szégyelli magát?
Hádám [2018.01.30., 22:35] válasza erre: #92[válaszolok] #95
Természetesen rögtön levettem, hogy nem a személyem iránti elkötelezett rajongás vezérli a tisztelt hozzászólót Néhány apró ténnyel kiegészíteném. Pontosan láthatjuk mire mentünk majd 30 év alatt a polkorrekt viselkedéssel! Mára kiskirályi uradalmak alakultak ki, ahol minden "vezető" a maga szemétdombján kapirgál és azt hiszi sérthetetlen. Most nem térnék ki arra, hogy az alkalmazotti ranglétra legalján lévőkkel milyen hangnemet engednek meg maguknak egyes ilyen pozícióban ülők. Ahhoz képest én még díszcsomagolásba burkolt, irodalmi nyelven fogalmaztam A becsmérlés, vádaskodás, becsület sértés abban az esetben állja meg a helyét, ha valótlan amit állítok, de ahogy látom van pár észrevétel, ami alátámasztani látszik a mondandóm. Gyanítom akadna még jó pár. Már látom lelki szemeim előtt, hogy a "Szerencs patak a vízügyhöz tartozik, nekünk ahhoz semmi közünk" :D

Halkan megsúgom, a legutóbbi megyei bizottsági ülésen épp a vízfolyásokról volt téma és "véletlenül" épp rákérdeztem a Szerencs patak és a Takta sorsára (igaz minden éven megtettem eddig). Tájékoztattak, hogy minden éven bejárást tartanak a teljes hosszon a vízügy szakemberei, ahol az érintett önkormányzatok is részt vehetnek, de ezen kívül is jelezhetik az észrevételeiket. Mondanom se kell, a tájékoztatás szerint szinte alig élnek ezzel a lehetőséggel az önkormányzatok. Lehet a fizetésbe már nem fér bele évente 1-2 óra séta. De gondoljunk csak bele, miért foglalkoznának épp azzal? Hogy nézne ki az a kampányban, hogy "kitakarítottuk a mocsarat a patakból"... senkit se érdekel. Sokkal egyszerűbb valóban rágalmazó újságcikkeket, tv riportokat készíteni. Talán nálunk is ideje lenne már szétnéznie az N1TV stábjának, lehet találnának itt is ezt azt...

youtube thumbnail
Hádám [2018.01.30., 22:44][válaszolok] #96
Lehet hogy a 37-es is így épül, azért nem épül?

youtube thumbnail
Hádám [2018.01.30., 23:31][válaszolok] #97
A mai nap margójára pedig lássuk, miként tekint a közmunkásokra a kormányzat:
https://alfahir.hu/2018/01/30/lazar_janos_kozmunkasok_fidesz
. (vendég) [2018.01.31., 17:56][válaszolok] #98
Öszintén csodálkozom azokon,akik a migránsok özönlését csak blöffnek fogják fel. Javaslom tegyenek látogatást Münchenben,Párizsban,vagy Londonban.Tapasztalják meg milyen a mentalításuk,az igényszintjük,és becsüljék meg hogy ezen nagyvárosok hány százalékát teszik ki. Meg fognak lepödni!! Lassan többen vannak mint az ?úgynevezett? németek,angolok,vagy franciák.Állatként viselkednek,eröszakosak,és gusztustalanok. Tehát útra fel! Ne csak a fotelböl alkossanak véleményt! Van nekünk éppen elég bajunk a hazai kisebbséggel is! Szerintem.
98-nak (vendég) [2018.01.31., 19:22][válaszolok] #99
Magácska talán járt a felsorolt nagyvárosokban ? Vagy csak az MTV állandó nézôjeként szerzi "naprakész " információit ? Esetleg sok Soros plakátot olvasott ? Véleménye az utóbbiakról árulkodik !
Bukovszky Róbert [2018.01.31., 19:25] válasza erre: #98[válaszolok] #100
Azért irigylem Önt, én életemben egyszer láttam Kassát -azt is éjszaka- míg Ön az említett nagyvárosok mindegyikébe eljutott "migráncs" nézőbe! 'Oszt a Soros Gy-vel egyik helyen sem találkozott? Apropó,Ön azt írja "állatként viselkednek", kérem ecsetelje, pontosan, hogy milyen állatokhoz hasonlóan, mert egyáltalán nem mindegy! Válaszát előre is nagy tisztelettel köszönöm!
Bukovszky Róbert [2018.01.31., 19:28] válasza erre: #98[válaszolok] #101
Kérem bocsásson meg nekem, de hazudtam! Most jutott eszembe, hogy háromszor voltam Kolozsváron meg egyszer Udinében is meccsen, mentségemre szóljon, hogy a BL meccsek sajátos kezdési időpontjának köszönhetően mindkét kifelejtett várost csak sötétedés után értük el, így nem maradtak mély nyomok bennem.
Törökország 4ever! (vendég) [2018.01.31., 19:35][válaszolok] #102
Nem kell félni tovább! Lesz itt nemsokára "Allah" + Törökországi Gyros árusok ezrei, mecsetek tízezrei. Persze igen igen igen tudom, hogy nemsokára jönnek majd a "Vona nem is úgy gondolta"

Egy kis ízelítő!

"Vona Gábor nagyon bízik abban, hogy Magyarország minél hamarabb eltávozik az Európai Unió közösségéből. Szerinte erre azért van szükség, hogy Magyarország a valódi testvéreivel, azaz a törökökkel foghasson össze."

"Vona: Kilépünk az EU-ból és összefogunk Törökországgal"

https://youtu.be/FXlcPnLUp4M
https://youtu.be/iuLCoSRF8Xs
https://youtu.be/3d4yhU7ax-c
pataki (vendég) [2018.01.31., 19:43][válaszolok] #103
errr (vendég) [2018.01.31., 20:12] válasza erre: #98[válaszolok] #104
Kint élő emberek éppen hogy nem erről számolnak be. Nem kell itt szamárságokat terjesztgetni. Egyébként van itt már vagy 50 ezer kebabos süteményes stb s még sosem hallottam hogy valami gond lett volna velük. Annál több a belföldi kopasszal és egyéb egzotikusan ostoba népséggel.
errr (vendég) [2018.01.31., 20:14] válasza erre: #97[válaszolok] #105
Nagyobb dicsőségére a gerincnélküliségnek. Valóságos bábszinház ez!
errr (vendég) [2018.01.31., 20:17] válasza erre: #102[válaszolok] #106
Jobbikra nem szabad szavazni nem véletlen mondom. Egyébként meg itthon mámor nélkül, a muzulmán menekülteket plakátilag kitiltaná. Nevetséges pojáca.
valaki (vendég) [2018.01.31., 20:49] válasza erre: #98[válaszolok] #107
Nem a migránsok "özönlését" fogják fel blöffként, hanem az ezzel kapcsolatos fölösleges riogatást, pánikkeltést, a több tíz milliárdos fölösleges pénzpocsékolást. Lehetne csendben védeni az özönlést, nem pedig háborús hangulatot kelteni ezen ürügy alatt és bevonni a "független önkormányzatokat" is, hogy nagynak, országosnak tűnjön az elutasítás.
. (vendég) [2018.01.31., 20:57][válaszolok] #108
Nem migránsnézöben voltam. Dolgozok! Egyébként sem nagy dolog manapság világot látni,.Sajnálom hogy Önnek erre nincs igénye. Higyje el,Önnél szerényebb körülmények közt élö emberek is megteszik.A facebook tele van a fotóikkal.Igazuk is van! Tájékozódjanak,gazdagodjanak élményekkel tapasztalatokkal. Ajánlom Önnek is. Az állatkérdést pedig ha nem gond,nem részletezem. Egyébként Soros szájából hallotta már azt hogy nem?
. (vendég) [2018.01.31., 21:04][válaszolok] #109
Errr! Ha Gyurcsány építené a kerítést,biztos Istenítené.Ezt szeretem Önben hogy olyan objektív.
Hádám [2018.01.31., 21:05] válasza erre: #102[válaszolok] #110
Khmm.....

youtube thumbnail
youtube thumbnail

Most már akkor nem tudom, hogy mi van... Akkor most van jó török barát meg rossz török barát? Egyébként meg alapból gondolkozzunk már egy kicsit... Törökország nem Szíria, nem terrorista állam... Jelentős gazdasági szereplő, akit figyelmen kívül hagyni nagy üzleti melléfogás. Arról nem is beszélve, hogy több évtizede élnek itt törökök, mint ahogy nyugaton is, akár Svájcban is (ezt meg én láttam nem egyszer személyesen Zürichben) és nincs velük több probléma mint más nemzetiséggel, nem hülyék a jó megélhetést elcseszni... Ha meg ennyire félnek a törököktől, akkor én sokkal nagyobb veszélynek tartom azt, hogy Magyarország jelenleg regnáló miniszterelnöke fog velük kezet, aminek súlya van, mint annak, ha egy épp nem hatalmon lévő ellenzéki képviselő tárgyal velük... Elárulok egy nagy "titkot", a közkedvelt ruházati bolt a SEVER is török Meg még had ne soroljam mik.

Én azt látom, hogy kezd lepörögni a soros lemez és elkezdtek felépíteni egy új "ellenségképet". 2010 óta ez megy... akkor a legyőzendő ellenség gyurcsány volt... utána "szabadságharc az unió ellen", aztán a migránsok, utána meg ott volt soros...
szerencsi (vendég) [2018.01.31., 21:07][válaszolok] #111
Látom sem err, sem BR nem saját tapasztalatból ír, mégis kioktat másokat. Nekem volt szerencsém idestova öt nyugati fővárosban személyesen megtapasztalni, milyen, amikor viselkedni nem tudó primitív néger, arab hordák veszik körül az embert. Barátaimat rablási kísérlet is érte (Milánó, Párizs) engem még csak zaklatás.
Bukovszky Róbert [2018.01.31., 21:42] válasza erre: #111[válaszolok] #112
Jajjjj, de kis butus tetszik lenni, nem kell azért olyan messzire menni, tessék csak ellátogatni a környező települések "Bartók, Kodály, Zrínyi stb-stb" utcáiba! Természetesen ezen utcákban sem mindenkire értem, hisz ezekben is laknak jóravaló, rendes szorgos emberek, csak sajnos ez már nem a többség.
errr (vendég) [2018.01.31., 21:57] válasza erre: #112[válaszolok] #113
errr (vendég) [2018.01.31., 21:59] válasza erre: #109[válaszolok] #114
Aki kerítést épít az mind idióta. No erre mit lép? azt szeretem magában, hogy mindig valami butaságot feltételez másról, s eképpen kiadja magát.
menyét (vendég) [2018.01.31., 22:12] válasza erre: #98[válaszolok] #115
A Világért se kockáztassa a testi épségét vagy az értékeit Milánóban,stb.. dolgozzon Magyarországon.Ne legyen már olyan, mint a pm lánya, hogy a csúcsszuper oktatási rendszerünk mellett kimegy a Sorbonne-ra rettegni.
Hádám [2018.02.01., 00:53][válaszolok] #116
Nem mindenkinek éri meg "lokálpatriótának" lenni Én is tudok pár emberről, akik néhány éve még kézzel lábbal húztak volna el Szerencsről, de azóta "megcsinálták a szerencséjüket", mindjárt jó lett ez a város

Aki kerítést épít mind idióta? Inkább vagyok "eleven idióta", mint halott "gondolkodó" ebben az esetben... Ebek harmincadjára jutott volna már a déli területe az országnak, ha nincs kerítés...
errr (vendég) [2018.02.01., 01:17] válasza erre: #116[válaszolok] #117
Ugyan már! De be vagyunk csinálva.... a Keletibe direkt ijesztésül odazsúfolt ezrek miatt meg nem volt semmi balhé, már amit azok okoztak volna, csak a buta kopaszok ődöngtek ott eszetlenül és nevetségesen sunyi és felelőtlen vezéreiktől heccelve. Láttad már a kerítés arányait Európa határaihoz képest? S jééé a kerítetlen szomszédok nem mentek tönkre? Érdekes nem?
. (vendég) [2018.02.01., 05:31][válaszolok] #118
Ne legyen idióta! Bontsa le otthon is a kerítését,és az ajtaját is leszedheti. Err-re ezt lépem,és ekképpen adom ki magam!
errr (vendég) [2018.02.01., 09:33] válasza erre: #118[válaszolok] #119
Valóban kiadta. Éljenek a bekerített országok számtalan van belőle. Hol tetszik élni?
Hát nem tudom (vendég) [2018.02.01., 09:36][válaszolok] #120
Igen Törökország valóban egy erős ország mind gazdaságilag mind katonailag. És lehet, hogy az EU-ban főként olyan törökök élnek akik képesek az "együttélésre" de az anyaországban már biztosan nem. Lehet itt cicózni minden politikusnak meg dörgölődni hozzájuk egy bizonyos fokig, de szerintem amit Vona itt leművelt az kicsit sok, és most persze megy a magyarázkodás a párton belül is, hogy ez nem az aminek látszik. Törökország egy erős szövetséges lehetne gazdaságilag és kész ennyi itt a vége pont. Mit kell itt Allah-ot belevonni, iszlámozni, meg utolsó fénysugározni. És, hogy egy ellenpéldát felhozzak amikor bezzeg én voltam Németbe pont egy török és kitudja még miféle nemzetek közös tüntetése ment a belvárosban, hogy mecseteket szeretnének hova máshova mint a templomok helyére és, hogy őket ez és ez zavarja...
keserű mosoly (vendég) [2018.02.01., 09:43][válaszolok] #121
Úgy látszik, Feri úr még mindig retteg a Jobbiktól, hogy erre a kis szerencsi fórumra is ráeresztették a párt trollcsapatát. Kit érdekel Vona a fideszeseken kívül? Most nem a buzizás van kiadva feladatnak, hanem a sok évvel ezelőtti törökországozás. Szerencs meg csak rohad! Szégyellje magát!
Kit (vendég) [2018.02.01., 12:02][válaszolok] #122
érdekel, hogy melyik párt milyen pártokkal tárgyal?!
A lényeg, hogy Szerencs sokak szerint csak visszafejődött a Fidesz alatt. Koncz Ferenc polgármestersége alatt. Akkor mit várunk? Én nyilván semmit!
Átlátni a szitán. (vendég) [2018.02.01., 16:25][válaszolok] #123
Kétség kívül ,van veszély a a bevándorlásban.
De kérem ,mondják már meg ,a 20 000 !! EMBER AKI MEGVÁSÁROLTA A JOGOT ,ÉS 2300 !! AKI TITOKBAN BEENGEDTÜNK ,az nem jelent potenciális veszélyt !!?A közel 10 000 ukrán nyugdíjas,vagy a több tízezer kinai "üzletember",ezek megfelelnek?
Min ,és miért vitatkoznak ,és sértegetik egymást-ez a célja a hatalomnak ,hogy erről beszéljenek ,és ne a problémákról.
Pedig gond van elég ! Eszközként használnak.
Hülye mosoly! (vendég) [2018.02.01., 17:47] válasza erre: #121[válaszolok] #124
Persze mert ha már a másik oldalról jön egy kommentár az már troll. Tudja ez a tipikus baloldali hozzáállás.
Jó pihit. (vendég) [2018.02.01., 18:08][válaszolok] #125
Reméljük a ha lejár a munkaidő ,nem írnak az ölebek.
Átlátni a szitán -innen kellene fojtanunk.
errr (vendég) [2018.02.01., 19:48][válaszolok] #126
Fokozott rendőri ellenőrzés országosan egészen júniusig? Netalántán fsnak az lvtársak?
keserű mosoly (vendég) [2018.02.01., 19:54] válasza erre: #121[válaszolok] #127
Ezt benézte, mert nem vagyok baloldali. Kikérem magamnak. Nem azért nevezem trollcsapatnak, mert nem értek velük egyet, hanem azért, mert a semmiből kezdték Vonát szidni egy kis városi fórumon, méghozzá az aktuális propaganda panelekkel. Így már találó az Ön nickneve is
menyét (vendég) [2018.02.02., 00:21] válasza erre: #118[válaszolok] #128
Itt valami nem kerek.Amíg Magyarországról többen mennek Nyugatra,mint onnan hozzánk,addig sajnos azt kell mondanom, hogy a Nyugat Európai országok a sok migráns ellenére is élhetőbbek, mint Magyarország.Valaki hazudik és ez nem a több százezer Nyugaton élő magyar,hanem néhány (sajnos)Magyarországon élő politikus.
szerencsi (vendég) [2018.02.02., 09:25] válasza erre: #128[válaszolok] #129
MÉG élhetőbb, már amelyik része az... De nem a migránsok miatt mennek Nyugatra tőlünk, hanem a magasabb bérért. Ugyanígy szintén tömegek mennének Magyarország cigánylakta részeire 800 nettóért, de anélkül menekül onnan minden fehér ember. Ha igaz lenne a logikája, akkor a mi egészségügyünk jobb lenne, mint a svájci vagy az osztrák, hiszen ők ide járnak fogorvoshoz Nem értem, hogyan lehet sok embernek ilyen markáns véleménye elfogult sajtóhírek és saját spekulációk alapján. OK, ne higgyenek a magyar sajtónak, politikusoknak! Menjenek és nézzék meg Önök a saját szemükkel, mi van ott! Ha nem tehetik, akkor írják be a keresőbe pár nagyváros migránslakta negyedének nevét és böngésszék a lángoló autók fotóit. Ha tudnak angolul vagy németül, olvassanak külföldi fórumokat! Keressenek bűnözési statisztikákat! Ne az Index, 444, 24.hu és más liberális sajtótermékek manipulatív híreit olvassák, mert azok alapján a cigányok is egytől egyig doktori címre áhítozó, keményen dolgozó, kiváló emberek. Ugye, mekkora hazugság, mégis sokan szentírásnak veszik, amit a migrikről írnak. Egyedül a saját szemüknek higgyenek, vagy keressenek külföldi forrást, karnyújtásnyira a világháló.
Gondolkodó (vendég) [2018.02.02., 12:19] válasza erre: #112[válaszolok] #130
Négyszáz év alatt sem sikerult.Ahol egy Flórián lehet a parlamenti szószoló,illetve illedelmesen hallgató,s a felzárkozásra szánt pénzt eltapsolták....Egy tudományos jövendőmondás szerint 2050 körül 12%leszünk kevesebben,mint most,pedig a munkaképes lakosság legalább tizede most is másutt fizet adót.Minden hatodik gyerek külföldön születik.Az elvárt 2,1 ezrelékes születési aránytól fényévekre vagyunk.Gyermekek hiányában/már aki tanulni és dolgozni is akar/nincs jövő csak lassú haldoklás.Ez az igazi sorskérdés.Tisztelem Robit mert Ő is tiszteli a tényeket.Kihaló fajta.Veszélyeztetett!
Szánalmas. (vendég) [2018.02.02., 18:52][válaszolok] #131
Szerencsi 129 hsz.-nek- pont azt teszi amivel megbízták-elvonja a figyelmet a problémákról.
A korrupcióról, egészségügyről ,az oktatásról,a hamisított statisztikákról, a szegénységről ,a morális csődről,a gyűlöletkeltésről,- ne tegye!. Ön egy eszköz!
Több mint 20 000 megvásárolt,több mint 2300 eltitkolt,de beengedett migráns,ukrán hyugdijak ezrei,-erről mi a véleménye? De tényleg.
Ha járna külföldön amiket ír, nem tapasztalná! Kétségtelen probléma a bevándorlás ,de ez csak a jéghegy csúcsa nálunk!
Ne tegye!Menjen haza -péntek van !
131-nek (vendég) [2018.02.02., 21:38][válaszolok] #132
Mondja, miért gondolja, hogy mindenáron írnia kell? Nem kellene ezt erőltetni.
szerencsi (vendég) [2018.02.02., 21:46] válasza erre: #131[válaszolok] #133
Mélyen tisztelt "Szánalmas"! Nem bíztak meg semmivel, nem vagyok eszköz. Kérem, ne sértegessen, ne hazudtoljon meg és hagy szólhassak már hozzá egy olyan témához, amiben itt pont azok a legokosabbak, akik nem is jártak külföldön. Segítsen, hol írtam, hogy nincs egekben a korrupció, nincs romokban az oktatás?! Sose szavaztam a Fideszre, egy borzasztó kártékony alakulatnak tartom őket, de az Önhöz hasonlókat is annak tartom, akik ész nélkül vagdalkoznak, ha valakivel nem értenek egyet! Szóval aranyos az igyekezete, de ne legyen hű a becenevéhez, ne sértegessen, akadjon le rólam! Köszi!
Milyen (vendég) [2018.02.03., 09:00] válasza erre: #131[válaszolok] #134
gyűlöletkeltés ,
A börtönök össze tételét kellene ,kicsit jobban megtekinteni .
És kiderül minden vagy az is csak hangulatkeltés lenne . Szegény ártatlanok mindenki más tehet arról hogy oda kerültek .
gyűlöletkeltés (vendég) [2018.02.03., 13:19][válaszolok] #135
Olvasott már olyat hogy Németországban van Török önkormányzat ?
Vagy Izraelben magyar önkormányzat ?
Vagy Erdélyben magyar önkormányzat ?
Vagy Felvidéken magyar önkormányzat ?
Vagy Őrvidéken magyar önkormányzat ?
Vagy Kárpátalján magyar önkormányzat ?
Tombol a Soros-paranoia (vendég) [2018.02.03., 13:45][válaszolok] #136
errr (vendég) [2018.02.03., 16:29] válasza erre: #136[válaszolok] #137
Funkcionális analfabéták akik beülnek ebbe a hintába. Látszik nálunk akad belőle. Egy nagy púp a hátunkon és még ki is használják az ország valós érdekei ellen felelőtlen paraziták.
Olvasom a Mércén, a karácsony Gergelyék kampányútját Erdélyben. Nos már az RMDSZ-t is megvették kilóra közpénzből ugyanezek, mert kelemen hunor hitet tett a potya mellett s a valaha talán létező becsülete ellen. nekem eztán románok
Bukovszky Róbert [2018.02.03., 16:54] válasza erre: #136[válaszolok] #138
Lehet szeretni, nem szeretni vagy akár még gyűlölni is, de tudomásul kell venni ma Magyarországon Habony Árpád az egyik legokosabb ember, s sajnos tisztában van egy jelentős réteg szellemi képességével is.
Tudta? (vendég) [2018.02.03., 17:41][válaszolok] #139
Nagy esélyes választáson a SGYP párt- a megkérdezettek 60 %-a, szerint.
Őrület!
errr (vendég) [2018.02.04., 08:44] válasza erre: #139[válaszolok] #140
Európa legsötétebb bugyra
valaki (vendég) [2018.02.05., 09:38][válaszolok] #141
Választás: youtube thumbnail
Kacagós mosoly! (vendég) [2018.02.05., 11:47] válasza erre: #127[válaszolok] #142
A téma aktuális azért lett felhozva, mint ahogy minden hír ezen a fórumon azért van felhozva mert aktuális, de mindig csak egy oldalt szidnak (nagyon érdekes) pedig a többi párt jobbik, mszp, lmp, és a többi kismillió baloldali párt háza tájékán is vannak érdekes témák. De ne aggódjon értem a célzást. A feladat az, hogy beírni fizetett troll csapat és terelni a szót.
errr (vendég) [2018.02.05., 20:00][válaszolok] #143
Levelet kaptam! :D
Már megint a legmagasabb hellyel vagyok akaratlan, felesleges, nevetséges (és költséges) konzultációban! No perszehogy a Soros már megint, a tehet mindenről.
errr (vendég) [2018.02.06., 20:38] válasza erre: #143[válaszolok] #144
nemde jogos volna a kérés hogy inkább az Olaf vizsgálatról kéne konzultálgatni, vagy pl az önkormányzatnak a nevetséges dedós Sorosozós porhintés helyett erről a valóban fontos kérdésről állást foglalni? Dee!
S akkor miért is nem teszi?

https://24.hu/kulfold/2018/01/12/jogi-lepeseket-javasol-az-olaf-tiborcz-istvan-v ...
kérdés (vendég) [2018.02.07., 08:04][válaszolok] #145
Vajon miért nem foglalkozunk a mutyival? A közpénzek felhasználását annyira titokban tartják (Paks 2, TAO, stadionok, útépítések, rendezvények, reklám stb.), hogy még bírósági döntések ellenére sem hajlandók adatokat kiadni. Elfogadjuk?
Hádám [2018.02.07., 12:07] válasza erre: #144[válaszolok] #146
Maga szerint miért van ez a nagy "Vona allahot élteti" kampány? Egy sima figyelem elterelő, erőszakos propaganda... érdekes a több ezer migráns, aki már itt van, azt is következetesen MENEKÜLTNEK, OLTALMAZOTTNAk van nevezve... hogy egy példát idézzek a South Park nevű méltán híres szatirikus rajzfilmsorozatból...

"Ha a borjút bébi bocinak neveznénk, senki se akarna legyilkot kis teheneket enni..."
errr (vendég) [2018.02.07., 12:44] válasza erre: #146[válaszolok] #147
No ok én ugyan kimondottan Jobbik ellenző-tagadó vagyok, de ebben az esetben ez igaz. Igaz az is hogy Vona valóban mondotta azokat. :D
Most olvasom az Olaf szolnoki jelentését:
ilyenek benne, hogy a 3 szakértő cég által adott figyelembe vehettő árajánlatot ugyanaz az ember készítette, meglehetősen primitíven és felismerhetően. Vagy hogy a a független szakértő bizonyos Mancz Yvett, egyuttal pályázatíró és a későbbi nyertes Elios igazgatója is volt egyben; meg hogy pl a kiíró az utolsó 3 napban csak úgy ex has, a hozzávetőleg reális 50 000-ről 100 000 órára módosította a LED-izzók tervezhető hasznos élettartamát.... nyilván így volt ez minden városban... Jaa a 2 alvállalkozó az össz 580 millióból mintegy 35 milliót kapott
menyét (vendég) [2018.02.07., 22:08][válaszolok] #148
A pm azt nyilatkozta, hogy most képviselőként kell megméretnie magát. Úgy gondolom, hogy a Fideszben sem kötnek a ló farkához senkit, ha nem vállalja a képviselő jelöltséget, tehát nem KELL. Ne mártírkodjon már! Polgármestersége elején szimpla pártérdekből lemondott egy szerencsi beruházásról. Ha döntési pozícióba kerül és a Fidesz érdeke úgy kívánja, lemond a 37 es négysávosításáról is?
Hádám [2018.02.08., 10:33][válaszolok] #149
Képviselőként nincs szem előtt, dupla ennyi a fizetése, jobban el lehet adni a semmittevést... majd megint lesz 1-2 hozzászólása 4 év alatt, melyre kap egy olyan választ, hogy "oké ferikém, majd megcsináljuk" és marad minden így
Hádám [2018.02.08., 10:46][válaszolok] #150
149-hez (vendég) [2018.02.08., 12:43][válaszolok] #151
És el sem kell számolni az előző évek ígéreteivel: 1000 munkahely, 37-es, csökkentett iskolai adminisztráció...Nem is értem Ádám, Ti miért nem jelenkeztek be a válsztókörzet valamennyi településére koszorúzni, ünnepi beszédeket tartani, megemlékezni, bálokat megnyitni és látványosan támogatni, templomokban elsősorozni? Valamennyi indulónak joga lenne ehhez?! Vagy nem azonos pályán zajlik a verseny? "Egyenlő pályák, egyenlő esélyek"nincsnek?
valaki (vendég) [2018.02.08., 13:28] válasza erre: #148[válaszolok] #152
Nem értem a fanyalgást. Felkérték, elvállalta. Már korábban is csinálta, tudja mi az: nagyobb fizetés, felelősség nincs, néha részt kell venni üléseken, avatáson, megnyitón, el kell mondani a központi igét és ennyi (igaz, hogy 2014-ben egy táskahordozót indítottak helyette, de van ilyen). Talán még arra is jó lesz, hogy egyengesse a fiai útját, hogy ne váljanak muszlimmá.
Vadászgörény (vendég) [2018.02.08., 18:51] válasza erre: #148[válaszolok] #153
Olyan ez,mint a tengerbe dobott üveg-előbb utóbb elsűlyed.Makacsul szajkózzák noha tudják.MÉG 180000000 millió forint önerő hiányzott a pályázat megvalositásához!!!
Hitelképtelen önkormányzat ,megkezdődött az eltapsolt milliárd tőketörlesztése.Átütemezés hiányában adósságrendezés,elbocsátás,fizetéscsökkentés s egy örökké mosolygós arc,devizahiteles autók a családi vállalkozástól- 14 db gépjármű.
A magyar politikában nincs önkritika,kártérités ,zárdába vonulás,nincs következmény-s évek múlva is lehet valótlanságot állitani.A közbeszéd állapotát a bányászbékához sem lehet mérni.
Sok (vendég) [2018.02.08., 18:59][válaszolok] #154
a panasz mostanában a szakképzett munkaerô hiánya miatt. Nos, megvan a megoldás, és ezt is a regnáló hatalomnak köszönhetjük. Most tudtam meg a hírt, hogy a közmunka programban résztvevôknek szakképzést indítanak. A tanfolyam másfél hónapig tart,28 résztvevôbôl 27 nô, a szakmák pedig a következôk ; kômüves, betonkészítô-kisegítô . Vége az építôipari szakember hiánynak ! Azt kivánom, hogy az ötletgazdák jövôbeni házépitéseit a friss "szakemberek" végezzék !
A mártír (vendég) [2018.02.08., 19:02] válasza erre: #152[válaszolok] #155
Mindig van kinek az útját egyengetni. Lánya (a provokátorfigyelő), mint a fidelitas alelnöke Szerencsen kampányolt minden választás előtt apukájának, hangoztatva, hogy nekünk, fiataloknak Szerencsen kell maradnunk, mert itt van szükség ránk, miközben ő Párizsban készült diplomáciai karrierjére. Ma már hazánk New York-i nagykövetségén diplomata. Jó messze került tőlünk, "szeretett" városától, Szerencstől. Lehet, hogy a népbutítás közben érdemes lenne egy picit gondolkodn!. No.
közlekedő (vendég) [2018.02.09., 15:16][válaszolok] #156
Koncz Ferenc polgármesternek: ma reggel is láttam , a mai napig nem tudta elintézni,hogy reggelente ne szűkítsék az állomás felé vezető utat.Ma 6óra előtt éppen ha jól számoltam, 9 db nehezítette a vasútállomásra rohanó autósokat buszokat akik mentek volna dolgozni. Arról már nem is beszélek, hogy parkolni is alig lehet az állomásnál, mert nincsenek újabb parkolók, no meg munkahelyek Szerencsen. Gondolom érthető, én biztos nem szavazok majd Magára.
errr (vendég) [2018.02.09., 17:03][válaszolok] #157
Ijedezőknek. "Soros terv" elutasítóknak. :D
http://hvg.hu/plazs/20150828_Ha_nem_erzi_elegge_biztonsagban_magat_itt
Egy (vendég) [2018.02.09., 18:22][válaszolok] #158
városvezetônek nem az a dolga, hogy az akadâlyokat felsorolja, Hanem, hogy megoldja azokat ! Na erre képtelen ez a mai városvezetés, ehelyett mosakszik és visszafelé mutogat. Ahogyan teszi ezt a "vadászgörény" hozzászolo is ! Ráadásul amikor ez a testület vissza adta az elnyert támogatást Ilyen nagy kormánypárti háttérrel illett volna tudni mi lesz a sorsa a települések felhalmozott adósságának . Ezt a magatartást nem lehet a bányászbékához mérni !
Bányászbéka (vendég) [2018.02.09., 22:31] válasza erre: #158[válaszolok] #159
Valamit nem értek.Egy kézicsomagoló 35 évi munka után sem kaphat annyi nyugdijjat,mint
a járási pártbizottság utolsó munkatársa,aki a mi igazgatóhelyettes asszonyunkat vitte ide ,oda.Eközben persze mosolygott,mint a vadalma.Ennek a helyzetnek persze mi isszuk levét.Kedves DK barátaink,hogy is van ez 2009-től.Nyugdijkorhatáremelés,nyugdijjalapcsökkentés.kIvéve az akkor regnáló képviselőket.
Ejnye bejnye.Kérem ha van,vagy maradt önben némi tisztesség tegye közzé nyugdijját,illetve járadékát nehogy kétsége legyen bárkinek a végén ki a nyertes!!!
Szerencsi hirek (vendég) [2018.02.09., 23:27] válasza erre: #158[válaszolok] #160
Segitség!!!A hitelképtelen által felvett hitel hogyan lenne előre láthatóan rendezhető az állam által?Amúgy ez nem ajándék -ma is nyögjük!!Csak nem dolgozott a kincstárnál?
Szomorú vagyok,hogy ilyen közgazdasági zsenik tették tönkre a városunkat a Bocskai társaság segitségével.
Ezek (vendég) [2018.02.10., 05:27] válasza erre: #160[válaszolok] #161
csak jól hangzó nevek mögé bújnak . Mint nemzeti összefogás is ?
Evvel kábítják a lakosságot .
jajj! (vendég) [2018.02.10., 05:45][válaszolok] #162
Nézegetem hogy próbálnak pózolni a városatyák egy egy-egy elismerés átadásánál amikor a sikeres sportolók mellé állnak fényképezkedni. Csak nem más tollával akarnak ékeskedni?Saját nincs?
Nem kellene felkészülni? (vendég) [2018.02.10., 10:58][válaszolok] #163
Az alábbi felvételt is érdemes megnézni! Tisztelt Tiszaújvárosiak! Terjesszétek. A kiváló tanár története után hamarosan jönnek a családi anekdoták, történetek a kaszálásról, a tehenek fejéséről, a katonaságról. Nem ismertétek? Majd megismeritek! https://www.facebook.com/Koncz.Ferenc.Fidesz/videos/146400569385616/
errr (vendég) [2018.02.10., 12:49][válaszolok] #164
Kitekintés. Biztatónak nevezném!
https://www.facebook.com/mszpfb/videos/1750174331706956/
Magyar György beszédét tudnám ajánlani
pataki (vendég) [2018.02.10., 18:51] válasza erre: #163[válaszolok] #165
Ki érti ezt?
Hádám [2018.02.11., 10:14] válasza erre: #160[válaszolok] #166
Nekem rémlik egy település, ahol azzal kampányolt a végül befutó fideszes jelölt, hogy az elődje túl "óvatos" volt, nem költekezett ész nélkül, így most "rosszul járt" a település, mert úgyis a kormány átvállalja az adósságot... akkor most tudták előre vagy sem?!
nagy család (vendég) [2018.02.11., 11:21][válaszolok] #167
Ez a város és a vezetése olyan mint egy nagy család . Papa, mama, anyuka, apuka , keresztmama, keresztapa...Ja aztán a gyerekek, testvérek! Nagy a bódogság!
. (vendég) [2018.02.11., 19:09][válaszolok] #168
Ki volt kormányon,és ki volt a polgármester amikor a cukorgyárat eladták? És amikor bezárták? Segítene valaki?
Ki (vendég) [2018.02.11., 19:41][válaszolok] #169
ígért 1000 munkahelyet? Milyen kormány is volt? És ki volt a polgármester? Segítene valaki?
Hádám [2018.02.11., 19:53] válasza erre: #168[válaszolok] #170
Az még mind semmi! Ki volt utána 2/3-al kormányon, hogy elő is vehette volna a felelősöket!!? Ehelyett annyira futotta, hogy jó nagy bohócot csináltak magukból holmi fürdőjegyes bohóckodással.... ennyire tellett
168. (vendég) [2018.02.11., 19:55][válaszolok] #171
Ki volt a polgármester ,és ki volt kormányon ,amikor a 1000 munkahelyet ,és a cukorgyár újraindítását megígérték ? Segítene valaki ?
errr (vendég) [2018.02.11., 20:22] válasza erre: #168[válaszolok] #172
Hogy bezárták a gyárat arról egyedül a buta és vaksi henye és felelőtlen ingyen élni akaró paraszt tehet, aki nem volt hajlandó répára leszerződni..bár 100 éve abból élt, de a potya kellett neki 5 évi pénz. A gyárnak is fel volt ajánlva pénz, s nem tehetett mást ezek után.
Jó volna már a tényeket elsajátítani, nem a fideszes lózungokkal kinevettetni magát. Ha jól tudom az akkori szerencsi szocialista polgármester 2 vagy 3 egyeztető tárgyalást is szervezett a gyár és a termelők között hiába... gondolom erről semmit sem tud.
. (vendég) [2018.02.11., 21:12][válaszolok] #173
A politika már csak ilyen Hádám. Öszintén csodálom hogy Te még mindig hiszel egy ?szebb jövöben?,de hidd el a világ nem fog megtisztulni.Tagadhatatlanul provokatív volt a kérdésem,és Te belesétáltál egy olyan válasszal amit akár boritékolhattam volna. Maradj a zenénél! Abban nem fogsz csalódni.(Szerintem) A többit pedig hagyd rá a hiénákra. Ök ebben profibbak.j
Cukorgyári (vendég) [2018.02.11., 21:22][válaszolok] #174
Kérem, egy kérdésre válaszoljon: kinek volt haszna abból, hogy bezárták a cukorgyárat és nem épült meg a szalmatüzelésű erőmű? Ennyi. Oszt? jó napot! No. P.S. Mindezt feláldozták a politika oltárán.
Hádám [2018.02.11., 21:49][válaszolok] #175
Ami azt illeti engem túlzottan nem érdekel a nagypolitika, különben már sokkal előrébb járnék a "ranglétrán"... engem egy dolog érdekel, a jobb sorsot érdemlő kisvárosunk! Bosszant, hogy mi volt és mi lehetne belőle, ha nem az említett hiénák kezében lenne évtizedek óta. Igazamat alátámasztja, hogy mai napig itt élek, itt indítottunk saját vállalkozást, mindössze az egyetemi tanulmányaim miatt éltem Budapesten pár évet és eszem ágában sincs innen máshova költözni, néhány illető nagy bánatára Láttam már karón varjút, páran elhúztak már innen, akik anno nagy szószólói voltak Szerencsnek.. ha már nem volt fejős tehén, mindjárt nem is volt annyira szép és jó a város... ettől függetlenül megy az ujjal mutogatás a cukorgyár ügyben, mindenki szépen lehúzta a maga kis hasznát belőle, van aki az előző kormányzatra mutogat, van aki a mostani felelősségét firtatja, de akárhogy is nézzük, nem rémlik, hogy bármelyik is "békemenetet" szervezett volna a gyár megmentéséért... vagy "konzultációt" kezdeményezett volna... na erről ennyit...
valaki (vendég) [2018.02.11., 21:59] válasza erre: #173[válaszolok] #176
Úgy tűnik (a korábbi hozzászólásait is olvasva), hogy arra szeretné buzdítani Hádámot és másokat is, hogy ne foglalkozzanak politikával, ne menjenek szavazni. Nem tudja kinek lenne jó ez? Szerintem azoknak akik sok tízmilliárd forint közpénzből évek óta szeretnék megtartani, egybetartani a szavazóikat, azokat akiket meséikkel, konzultációkkal, plakátokkal még tudnak hülyíteni, félelemben és harckészültségben tartani.
Mindenki politizáljon legalább annyira, hogy menjen el szavazni!
Komikus (vendég) [2018.02.11., 23:33] válasza erre: #163[válaszolok] #177
ez a felvetel. Ez komoly? Ez volt beszed?
. (vendég) [2018.02.12., 09:12][válaszolok] #178
Téved. Nem bíztatok. Egyedül arra szeretném felhívni a figyelmét mindenkinek,hogy ne legyenek túlzott illúziói egyikkel kapcsolatba sem.Föleg nem úgy hogy a favoritjai bármilyen döntését vagy tetteit feltétel nélkül éljenzi és szinte kötelességének érzi azok helyességét másokba is belemagyarázni.Amióta a világ világ,a politika mindig is a pénzröl és a hatalomról szólt.Jó példa erre hírhedt vállalkozónk is,akinek mindegy ki van hatalmon,megtalálja a számítását.Tehát: menjenek!!!...SZAVAZZANAK!!!!
valaki (vendég) [2018.02.12., 11:27] válasza erre: #164[válaszolok] #179
Azért vannak kételyeim...
Az MSZP 2014-ben a legfőbb akadálya volt az összefogásnak Mesterházy jelölésével. Utána folyamatos belharcok, lemorzsolódás, egyezségek, alkuk. Még egy saját miniszterelnök jelöltet sem tudnak felmutatni, beállnak egy (egyébként aranyos) politikai kalandor mögé. Most nagyon össze akarnak fogni a kormányváltás érdekében, de valahogy az az ember érzése, hogy a jelszavuk: fogjunk össze és tegyük amit mi mondunk. Most is megpróbálnak diktálni. Nem tudnám mit szólnának, ha az LMP azt mondaná: koordináljunk, ehhez kérem az MSZP-től és a DK-tól a következő 15-15 körzetet, és felsorolnák.
Ez semmi más, csupán harc a túlélésért és azt gondolom, hogy ameddig ez sikeres, addig nyugodt lehet a FIDESZ.
errr (vendég) [2018.02.12., 14:08] válasza erre: #179[válaszolok] #180
Kacagtató s egyben szánalmas is amint politikai kalandornak nevezi Karácsony Gergelyt, aki mellesleg Zugló sikeres polgármestere s a legnépszerűbb politikus.
Az a helyzet kalandor és mégrosszabb az maguk között van tömegesen. Elég csak a drága Voldemortra gondolni aki egy a sok közül semmiben sem igen lóghat ki a csapatból. Vagy a friss OLAF jelentésre. Miről is akart beszélni?
valaki (vendég) [2018.02.12., 20:37] válasza erre: #180[válaszolok] #181
Hogy miről akartam beszélni? Megtudná, csak értelmesen el kellene olvasni amit írtam, de hát az ember nem várhat Öntől csodákat: kiragadott egy Önnek nem tetsző jelzőt, a többi már nem jutott el a tudatáig.
Ameddig ilyen fanatikus hívők vannak mindkét oldalon, addig mi egyszerű emberek nem várhatunk változást, javulást. Amíg az ügyeket szőnyeg alá seprik, amíg csak saját magukat fényezik a másikat meg mocskolják, amíg elbeszélnek egymás mellett, addig minden marad a régiben.
Megjegyzem soha nem szavaztam a FIDESZ-re (most sem fogok), de erre rá jöhetett volna, ha elolvassa korábbi beírásaimat.
. (vendég) [2018.02.13., 06:59][válaszolok] #182
Igazán örülök hogy ?valaki? átlátja.......
Bukovszky Róbert [2018.02.13., 08:52] válasza erre: #175[válaszolok] #183
Ádám! Ezt írtad: "Ami azt illeti engem túlzottan nem érdekel a nagypolitika, különben már sokkal előrébb járnék a "ranglétrán"... engem egy dolog érdekel, a jobb sorsot érdemlő kisvárosunk!" Könyörgöm nyugtass meg, hogy azért valójában nem vagy ennyire ...... /nem tudom mi lenne a jó jelző amivel még nem bántalak meg/ Ezt a mondatot Te valóban átgondoltad, valóban így is gondolod? Én nagyon remélem, hogy nem, csupán a Szerencsieknek akartál egy kicsit tetszelegni! Szerinted, nem teljesen mindegy /na jó majdnem/, hogy ki-kik irányítanak egy-egy települést? Hidd el nekem, ha az Országunk működne, akkor működnének a települések is, hívhatják a polgit akár Kissnek, Tóthnak, Nagynak vagy éppen "Tündikének", Ferinek, talán még Horváth Ádámnak is. Szerinted, úgy őszintén milyen komoly dologba van ma beleszólásuk a kisebb települések önkormányzatainak?
Hádám [2018.02.13., 12:38][válaszolok] #184
A települési önkormányzatok a jelenleg regnáló kormányzatnak köszönhetően vesztették el a szélesebb körű önállóságukat. Normális esetben teljesen mindegy lenne, hogy ki a polgármester, kormányzattól függetlenül. Olyan rendszerben viszont, ahol kerek perec fenyegetnek, hogy akkor "jár jól" a település ha kormánypárti a polgármester, ráadásul még az OGy képviselő(jelölt) is megerősíti ezt a burkolt fenyegetést, ott sok önállóság nincs... Akadnak persze kivételek, ahol tökösebb polgármesterek vannak és működik a település, meg akadnak olyanok is, ahol pincsikutyák kormányzati színekben, mégse jut egyről a kettőre... A baj ott kezdődik, ha igazából lövése sincs a testületnek, vajon mit is kellene kezdeni a várossal.. ha a beruházásokat (ami véletlenül akad), mindig a 4. évre időzítik... de kár is ezt ragozni
errr (vendég) [2018.02.13., 21:06] válasza erre: #181[válaszolok] #185
megkövetem ennyire durvát valóban nem érdemelt, de fenntartom kártékony volt ellenzéki szempontból a hsz-e, Ön nem a kisebb rossz irányába mozdult el hanem a nagyobbik felé.
errr (vendég) [2018.02.13., 21:15] válasza erre: #174[válaszolok] #186
Nem olyan bonyolult kérés. Ez bizony a hegyaljai nagyszőlősöknek, akik így olcsó munkaerőben méginkább dúskálnak ámbár nem hiszem hogy az országrésznek akkora haszna volna belőlük mint a normális iparból s az itt maradt értelmiségből lenne, nem beszélve az egyéb alkalmazottakról. Itt csikóbőrös kulacs meg gulasch meg trink-trink grószfater trink s egyéb marhaság úgy tűnik a terv...amíg. A vezír is azt gondolja az ő fejével, hogy népi termékekkel fogunk majd a kapuban ücsörögni országszerte akár.
errr (vendég) [2018.02.14., 11:32][válaszolok] #187
A gázárral is baj van. Kiderült az EON az a szemét kapitalista, olcsóbban adja a gázt mint a rezsicsökkentéses maszlaggal együtt ami nagyszerű "nemzeti" vállalatunk. Kiderült megint, megrövidítenek átvernek becsapnak és meglopnak bennünket ezek.
választó (vendég) [2018.02.14., 18:00][válaszolok] #188
A napokban dobták be a postaládámba Koncz Ferenc szórólapját. Azt írja: "..27 éve vagyok e térség elhivatott szószólója."
Ha jól emlékszem egyszer már volt országgyűlési képviselő,
de akkor is alig szólalt meg. Akkor milyen elhivatott szószóló?

Azt is írja: " ...az állam támogatása a jövőben is szükséges ahhoz, hogy a jelenlegi munkahelyeket megtartsuk és újakat teremtsünk.
Ne nevettessen! Hát 8 évvel ezelőtt 1000 munkahelyet ígért Szerencsnek 2/3 os FIDESZ kormányzás alatt és az önkormányzatban is csak fideszesek voltak./ A haláleset miatti változás semmit sem jelentett./
Mennyi lett belőle?
Hádám [2018.02.14., 18:43][válaszolok] #189
Érdekes dolgot hallottam ma... tud esetleg róla valaki valamit!? Volt elvileg valami kistérségi ülés a polgármestereknek, ahol a jelenlévő polgármesterekkel támogató szöveget mondattak a fideszes jelölt mellett!? Igaz ez? Hallotta más is? Bár már nekem az is undorító már, hogy megemlékezéseket használnak fel kampánycélra... fizetett facebook hirdetésben mennek... hol van az emberi aljasság határa?
Van ilyen (vendég) [2018.02.14., 19:58][válaszolok] #190
azt mondja az ön országgyűlési képviselője ?
Ez olyan mint a Spar-os reklám az ön hentese .
Igazságos Mátyás. (vendég) [2018.02.14., 21:41] válasza erre: #184[válaszolok] #191
Igen a képviselők a hibásak,fel kell oszlatni a testületet.Az új csapat rögtön tudja a megoldást ,de addig se szóljanak semmit,majd a megválasztásuk után álljanak elő a tutival.Remélem ez lessz a kánoán.Esetleg valami kiszivárogtatás? Csak nem arra gondol hogy akinek csak a hátsó változik meg a nyelvcsapás erössége fog az ÖN önzetlen barátja lenni?Itt csak érdekek vannak drága barátom!!
megvilágosodás (vendég) [2018.02.15., 07:03][válaszolok] #192
A 191 es hozzászóló csak nem érintett? Ha igen akkor miért nem kezdeményezte a feloszlatást? Azt mondja: csak érdekek vannak! Vajon kiknek az érdekeire gondol? Nekem nem úgy hangzik, mintha nem a szerencsiek érdekeire gondolt volna.
errr (vendég) [2018.02.15., 14:26] válasza erre: #189[válaszolok] #193
ezektől minden kitelik!
errr (vendég) [2018.02.15., 14:29] válasza erre: #188[válaszolok] #194
az a programja hogy Sorosozik egyet. Szánalmas. A térség érdekében.... hozzájárulásával eltapsolták a szerencsi választókörzetet. Arról miért nem szól?
Persze (vendég) [2018.02.15., 18:28][válaszolok] #195
Én attól kapok hányingert, amikor gyerekeket használnak politikai célokra. Pl. szalagátvágásoknál az ovisok, iskolások műsora... Semmi nem szent.
No (vendég) [2018.02.15., 21:00] válasza erre: #195[válaszolok] #196
nem kell soká várnia, hamarosan lesz egy projektnyitás, biztosan ott lesznek gyerekek is ..
Hádám [2018.02.15., 23:04] válasza erre: #195[válaszolok] #197
Szerintem a Kulcsár Anita megemlékezést felhasználni kampány célra (fizetett hirdetés formájában) éppen ugyan olyan hányingerkeltő dolog mint a gyerekek felhasználása... És sajnos még sorolhatnám a végtelenségig.

"Igen a képviselők a hibásak,fel kell oszlatni a testületet.Az új csapat rögtön tudja a megoldást ,de addig se szóljanak semmit,majd a megválasztásuk után álljanak elő a tutival.Remélem ez lessz a kánoán.Esetleg valami kiszivárogtatás? Csak nem arra gondol hogy akinek csak a hátsó változik meg a nyelvcsapás erössége fog az ÖN önzetlen barátja lenni?Itt csak érdekek vannak drága barátom!!"

1. Nem tudom, egy új csapat rögtön tudná-e a megoldást, akik eddig voltak többé kevésbé változatlan formában, viszont egészen biztosan nem... lásd a város lakosságának rohamos csökkenése.

2. Itt bárki előáll jobbító szándékkal, kapásból lehülyézik, én már számolni se tudom hány javaslatot tettem, akár útépítés kapcsán, akár más ügyben, volt ismerősöm aki ingyen ajánlotta fel programozói tudását, nem kellett... A kormány legalább annyi sütnivalót fel tud mutatni, hogy olykor olykor ellopnak egy egy ötletünket... helyben még ez se megy...

3. Még ha testületi tag valaki, az sem garancia, Miskolcon már odáig fajult a történet, hogy a milliárdos közút fejlesztési program is "TITKOS", a képviselők, legalábbis az ellenzékiek nem tekinthetnek bele az anyagba....szerencsére nálunk nincs ilyen, mert nincs is útfejlesztési programunk ergo nincs min vitázni

Tudja, ha valaki bunkó módon állt eddig hozzám, nem nagyon látok rá esélyt, hogy egy esetleges képviselőségem esetén hipp hopp meg fog kedvelni, legalábbis ez nálam nem nyerő... a durva az, hogy 1-2 polgármester ismerős elmondása elég vad volt.. amikor leváltották az addigi polgármestert, volt olyan vállalkozó, aki kerek perec beállított és közölte, hogy "hozta a megszokott, kötelezőt, a későbbi jó együttműködés reményében".... már a látszatra sem adnak... évtizedek alatt megszokták, hogy "ÍGY MENNEK A DOLGOK"...
felhívás (vendég) [2018.02.16., 16:30][válaszolok] #198
Arra kérem a bölcsődék , óvodák , iskolák, művészeti iskolák, gimnáziumok, szakmunkás képzők igazgatóit vezetőit, mivel választási kampány van egyik párt jelöltjét, még ha az egyben polgármester is ne hívja és ne engedje be az intézménybe kampányolni. A szerencsi gyerekeknek ne most kedveskedjenek, ne most tapsoljanak az ünnepségeken és ne most fényképezkedjenek velük .Majd választások után lesz rá idejük.
198-hoz (vendég) [2018.02.16., 17:34][válaszolok] #199
Azt sem értettem, hogy szalagavatókor miért tűznek Szerencsen szalagot a mindenkori polgármesternek? Csak nem ő is ballagni, vagy érettségizni fog? Miskolcon, Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Győrben, nem beszélve Budapestről, megtelne a zakó a feltűzött szalagokkal. Mellesleg más sem működtető, sem fenntartó az önkormányzat.
errr (vendég) [2018.02.16., 18:36][válaszolok] #200
Erre készülnek a stop Soros törvény leple alatt:
Hát mi ez itt? Meg kell állítani ezeket!
http://ekint.org/alkotmanyossag/2018-02-14/az-eotvos-karoly-intezet-gyorselemzes ...
errr (vendég) [2018.02.16., 18:38] válasza erre: #199[válaszolok] #201
hasztalan biztatják hogy ballagjon már el!
. (vendég) [2018.02.16., 18:43][válaszolok] #202
Igaz a hír miszerint városunk hírhedt vállalkozója is jelölteti magát a polgármester választáson?
valaki (vendég) [2018.02.16., 20:57] válasza erre: #200[válaszolok] #203
Igen, szörnyű, meg kell állítani őket, de...
Ezt a törvényt még ők sem gondolják komolyan, vagy ha igen, akkor is csak a választások után. Most csupán az a cél, hogy Sorosról, a migránsokról és a külföldről pénzelt álcivilekről beszéljünk, vitatkozzunk, mert ott ők otthon vannak.
Szerintem a választásokig beszéljünk inkább a korrupcióról, az Elios ügyről, Mészárosról, a soha meg nem térülő stadion-beruházásokról, az egészségügy áldatlan állapotáról, az alacsonyan képzett egyengyerekeket nevelni szándékozó központosított oktatási rendszerről stb.
Persze (vendég) [2018.02.16., 22:00][válaszolok] #204
Ezzel a felhívással nagyon egyetértek. Kíváncsian várom, vajon az óvodák, iskolák vezetői mennyire fognak kiállni a gyerekekért ebből a szempontból, mármint hogy senki ne használja kampánycélra a gyerekeket (arcukat, hangjukat, szereplésüket)
szülő (vendég) [2018.02.17., 05:31][válaszolok] #205
Nekünk szülőknek is van felelősségünk. Ha az iskola ilyet tenne akkor azt nem szabad szó nélkül hagyni.
Én bízom az oktatási intézmények vezetőiben, hogy ellenállnak ennek az erőszaknak . Ráadásul nem is az önkormányzat a fenntartó és nem hiszem,hogy az egyház is engedné.
tudja, ha (vendég) [2018.02.17., 08:38] válasza erre: #204[válaszolok] #206
ha eddig nem tettek semmit, akkor most fognak? Akkor ideje lenne lemondani az ilyen intézményvezetőknek. Pláne az óvodából.
valaki (vendég) [2018.02.17., 09:24] válasza erre: #202[válaszolok] #207
Miért nem írja ki a nevét? Ki tudja kinek ki a hírhedt? Egyébként jövő őszig még rengeteg idő van
polgi (vendég) [2018.02.17., 12:53][válaszolok] #208
az egyik iskola vezetőt is emlegetik a polgármester jelöltek között
. (vendég) [2018.02.17., 18:45][válaszolok] #209
A mi Sanyink. De tudta azt Ön szerintem.Soroljam a titulusait?Ö megcsinálná a négysávosítást is,csak nem hiszem hogy egy hónapnál többet kibírna! De azt tutira!
Keritéshez (vendég) [2018.02.18., 09:16][válaszolok] #210
Javaslat: építsenek kerítést a nyugati határon is ,megakadályozni a kivándorlást.
189-hez, Elkezdődött (vendég) [2018.02.18., 10:36][válaszolok] #211
a polgármesteri telefonhívás a polgármesterek részéről a következő számról:06-49-524375. Milyen kár,hogx nem lehet visszaszólni!
Hihető? Várható? (vendég) [2018.02.18., 12:03][válaszolok] #212
Bukovszky Róbert [2018.02.18., 14:48] válasza erre: #208[válaszolok] #213
Nem, Ő nem fog indulni, ez tuti!
#207 Ez tévedés, ha a jelenlegi Polgi ogy képviselő lesz, akkor Szerencsén még az idén Pm választás lesz.
#210 Ezt a tegnapi Szél Berni évértékelőből 'plagizálta!
#211 Engem miért nem hívnak soha kampány ügyben, sem a vonalason sem mobilon!?
valaki (vendég) [2018.02.18., 15:17] válasza erre: #213[válaszolok] #214
Nem tévedés, a ha-val kezdődő mondatok... Például: ha a jelenlegi Polgi NEM lesz ogy képviselő, akkor NEM lesz az idén Pm választás.
A múlt ... (vendég) [2018.02.18., 16:54][válaszolok] #215
A mai évértékelő ,az MKP , 1953 évi kongresszusát idézte.
LéteziK az ,hogy az ott lévők ,és az ott nem lévő hívők ,ezt elhiszik?
Soros még egy bevándorlót sem engedett be ,de Ők 20 000 +3500+700 főt,és 4000 ukránt ,és nem beszélve az ukrán nyugdíjakról.
Borzasztó.
Nem esett szó a szegénységről ,a megnövekedett adóságról ,egészségÜgyröl oktatásról ,elvándorlásról,-korrupcióról, urizálásról,nemzetközi elszigetelődéről,az orosz ,és keleti kapcsolatokról,devizahitelesekről,demokráciáról, stb - ilyen kevéssel beérik ?
Szomorú.
errr (vendég) [2018.02.18., 17:53] válasza erre: #215[válaszolok] #216
valóban a legsötétebb időket idéző zászlóerdő előtt szégyenszemre.... hihetetlen, hogy ez itt velünk történik! Szavazni kell!
errr (vendég) [2018.02.18., 17:57] válasza erre: #203[válaszolok] #217
Valójában leülne a szerver, akkor is ha csak a legdurvább dolgaikat akarnánk is sorjában felemlegetni. Szerencse hogy ma már egy adat sem vész el.. ha tudják ezek ha nem! lesz rá idő.
errr (vendég) [2018.02.18., 20:40][válaszolok] #218
Van aki ezen meglepődik? A pitiáner csalók helyén való erre?!
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1982339808460232&set=a.751741458186746.1 ...
Választó (vendég) [2018.02.18., 22:10][válaszolok] #219
Polgármesterünknek annyira fontos a képviselőség, hogy a facebook oldalán "küzd az álomért". Ízléstelen, gusztustalan.
menyét (vendég) [2018.02.18., 22:38][válaszolok] #220
Döbbenet. Ov kampánybeszédét (évértékelőjét) hallgatva rádöbbentem, hogy nem egy országban élünk.Szerinte amerre néz, mindenhol toronydarukat lát. Lehet, hogy másodállásban,mert kévés a della darugyárban dolgozik. Én itt a környéken egyetlen toronydarut sem láttam, pedig elég jól körülnéztem.Azt is mondta, hogy aki többet dolgozik többet is keres.Most már csak azt nem értem, hogy ha a minimálbér napi 8 órára havi 138E forint, akkor aki 500E forint felett keres, hogyan dolgozik napi 36 órát.
Vendég (vendég) [2018.02.18., 23:12][válaszolok] #221
Vajon megkapja e a CT gépet a rendelőintézet? Nagy szükség lenne rá,igaz nem mindenk gondolja így.
na ja (vendég) [2018.02.19., 12:20][válaszolok] #222
Én már csak arra lennék kíváncsi hogy melyik elmeintézetben írták meg neki az évértékelőt. Nem százas, az fix. Vagy ennyire hülyének néz mindenkit.
Ákos [2018.02.19., 16:01] válasza erre: #222[válaszolok] #223
Hidd el ennyire hülyének néz mindenkit.. Azt hiszi, hogy bármit képes megetetni a néppel, bár igaz egyre több ember tér észhez, de azért akad még aki elhiszi..
Tények (vendég) [2018.02.19., 19:00] válasza erre: #221[válaszolok] #224
Egy tavalyi adat:hazánkban egymillió főre 8 CT jut,mig Szlovákiában 18,igy ők vezetik e tekintetben a V4-et.Miskolc is úgy pályázik,hogy összefog Királyhelmeccel,s igy nagyobb az esélyük a CT-re.A nyolcezres városnak nincs nagy önálló kórháza de gyorsan orvos és müszerek közé kerül a beteg, s ha a gond nagyobb irány a szakkorház.Az épületek lelakottak,de ebben a kisvárosban vastagbéltükrözéstől mammográfiáig sokminden megtalálható.Laporoszkópjuk is van,vagyis heg nélküli sebészeti eljárásokra alkalmas müszer ami igen drága de hatékony.Invaziv vagyis klasszikus felnyitás nélkül csökken a fertőzés kockázata is.No persze akkor kevesebb ágy, személyzet kellene.A magyar rendszer megcsontosodott a főorvosok hadserege lever minden lázadást,változtatási szándékot.Évente egy kisvárosnyival csökken a myagyarság.Kinek jó ez?
Ez jó ... (vendég) [2018.02.19., 20:04][válaszolok] #225
Na kiről szól . " vejétől büdösödik a hal "
... (vendég) [2018.02.19., 21:53] válasza erre: #213[válaszolok] #226
Melyik ?iskola vezetőre? gondol? Ő(k) legalább négyen vannak a városban... kiben ilyen biztos?
ötlethiány (vendég) [2018.02.20., 09:13][válaszolok] #227
Csak nem ötlethiányba szenved Koncz Ferenc. 4 évvel ezelőtt a lokálpatrióták jelmondata volt: "Nekünk Szerencs az első!" Most a fidesz lapon az áll: "Nekünk Magyarország az első!" Csak ennyire futja?
Ákos [2018.02.20., 11:56] válasza erre: #224[válaszolok] #228
A miskolci pályázatról csak ennyit: https://www.jobbik.hu/hireink/miert-vontak-vissza-orvosi-rendelok-felujitasara-s ...
Pénz nélkül nehéz lesz javítani..
errr (vendég) [2018.02.20., 17:41] válasza erre: #225[válaszolok] #229
Bűzös halnak bűzös a veje is.
valaki (vendég) [2018.02.20., 19:55][válaszolok] #230
Ákos [2018.02.21., 14:31] válasza erre: #227[válaszolok] #231
Volt saját ötlete egyáltalán?
errr (vendég) [2018.02.21., 18:03][válaszolok] #232
Hogy miket nem lehet olvasni! Sajnos hihető. :(
Szerintetek?
-
Soros terv nincs, viszont van titkos Fidesz terv!
Az EÉMSZ felkészül a titkos Fidesz terv megakadályozására.
Ma már bizonyított tény az, hogy Soros terv egyáltalán nem létezik. Ezt már több vezető beosztásban lévő Fidesz tag is megerősítette. Az viszont bizonyított valóság, hogy van egy titkos Fidesz/Orbán terv, amit a Fidesz az elkövetkező négy évben véghez akar vinni, és ha nem lesz meg akadályozva, akkor véghez is fogják vinni. Hála a Fidesz korrupciónak és a pénzért mindenre hajlandó két Fideszes legfelsőbb körökhöz tartozó vezetőségi tagnak, az Egységben Élő Magyarok Szövetségének és a kölni (Németország) székhellyel rendelkező Emigrációban Élő Magyarok Szövetségének valamint más ?szervezetek? segítségével sikerült ezt a titkos Fidesz tervet, amelyet a Fidesz legfelsőbb vezetősége ?protokollnak? nevezz, megszerezni. Ennek a Fidesz részéröl titkosnak nevezett terv, vagy protokoll létezését bizonyitja a sztálini elveket valló és követö kommunista ivadék Orbán Viktor a Fidesz 27. tisztújító kongresszusán elhangzott beszéde. Ezen a kongresszuson elhangzott beszédében a vitathatatlanul elvhű kommunista ivadék Orbán több esetben, - ha fedett és rejtett formában is -, utalt az embereket a gyerekektől kezdve a kétkezű munkásokon keresztül az idős nyomorban élő nyugdíjasokig mind a Fidesz kiszolgáltatott rabszolgájává tevő titkos Fidesz tervben megfogalmazottakra.
Sokan biztosan meg voltak lepve, hogy az EÉMSZ vezetősége és az EÉMSZ Napló szerkesztősége az utóbbi egy hónapban nem sokat hallatott magáról. De miután megtudtuk azt, hogy a Fidesz egy titkos tervet és menetrendet dolgozott ki a totális diktatúrára épített hatalom további elmélyítésére, megvédésére és megerősítésére, az EÉMSZ és az EEMSZ napló szerkesztősége a legfontosabb feladatának ennek a titkos tervnek és menetrendnek a megszerzését és a titkos terv megakadályozási lehetőségeinek a kielemezését és azoknak az előkészítését tartotta. Ez rengeteg időt, előkészítést, felkészülést és munkát vett igénybe. Annak ellenére, hogy az Orbán diktatúrával elégedetlenkedő és az Orbán féle Fideszen belüli diktatúra ellen lázadozó Fidesz vezetők és tagok megfelelő információkat és dokumentációkat jutattak el különböző ?szervezetekhez? és az EÉMSZ szerkesztőségéhez. Mindegy, hogy a Fidesz megnyeri a választást vagy nem, Orbán Viktor egyértelműen kijelentette: ??.. végül is, ezt a küzdelmet is mi fogjuk megnyerni???
Meglepő az, hogy a parlamenti, magát ellenzéknek hazudozó pártoknak, az összes parlamenten kívüli pártoknak és civilszervezeteknek, az EÉMSZ kivételével senkinek sem tűnt fel az, amire a sztálinista elveket hűen követő kommunistaivadék, és még mai is a sztálinista elvekre épülő kommunista terror elveket követő Orbán, és a szintén sztálinista elveket követő kommunistaivadék társai előkészítettek és tulajdonképpen már el is indítottak. Az egykori elvhű kommunista ?titkos megbízott ügynök? ifjúból, magát kereszténynek hazudó Fidesz elnökké vedlett Orbán Viktor nem véletlenül hangoztatta, a Fidesz 27. tisztmegújító kongresszusán felfujt öntelt képpel: ......Még négy év munka kell ahhoz, hogy megerősítsük az eddigi eredményeket, úgy hogy azok már visszafordíthatatlanok legyenek.......?
A tervnek, vagyis a protokollnak két fő záradéka van. 1-es (fő)záradék a Fidesz választási győzelme esetén kivitelezendő feladatokat, cikkelyeket tartalmazza. A 2-es (kiegészítő)záradék a Fidesz választási veresége esetén végrehajtandó feladatokat, kormányzási munkák, törvényhozások megakadályozására irányuló aktivitásokat, a gazdaságot, a pénzügyet, a szociálishálózatot és nem utolsó sorban a közbiztonság szabotálására irányuló akciókat foglalja magába.
Az 1-es (fő)záradék néhány főbb céljai, rövidítet formában.
....Az Egyesült Királysággal folytatott BREXIT tárgyalások lezárása után a BREXIT eredményeit és az Egyesült Királyságra való közvetlen kihatásait kiértékelve, Magyarország Európai Unióból való lehető legkorábbi kilépétetése. A FIDESZ protokoll szerint a kilépésnek legkésőbb 2022 márciusáig meg kell történnie.
....A sajtó és véleménynyilvánítás szabadságának teljes méretű korlátozása. Úgynevezett Média Etikai Bizottság létrehozása, amelynek jogában áll az újságcikkek, TV és rádióriportok, könyvek, filmek, színdarabok, versek, zeneművek, paródiák stb nyilvánosságra hozatalának a megtagadása, betiltása.
.....Gyülekezési szabadság és civil szervezetek megalapításának további korlátozása. Politikai jellegű kormánykritikus és kormányellenes felvonulások, tüntetések a zavargások megakadályozásának jogcíme alatt teljes méretű betiltása. Civil szervezetek, amelyek programjai, célkitűzései és tevékenykedései nem a Fidesz politikájának úgynevezett ?szellemi és lelki? alapjait tartalmazzák, betiltása és megalapításának megtiltása.
.......A kivándorlási áramlat megszüntetése érdekében a kiutazási engedély újra bevezetése. A családos kiutazások betiltása. (A Kádár rendszerből ismert Magyarországon maradandó családtag, mint a visszatérítési ?biztosíték?. Az Orbán rezsim 7 éves terroruralkodása alatt mintegy 1,4 millió magyar munkavállaló hagyta el az országot. Ugyanakkor a visszatérők ill. az összbevándorlók száma alig éri el a 350 ezret. Ebből is legnagyobb számot nyugatról, leginkább az alacsony nyugdíj miatt visszatelepülők alkotják, akik a nyugaton alacsonynak számító nyugdíjukkal Magyarországon jobb megélhetést remélnek.)
.......A déli határkerítés az országot körbefogó teljes körű kiépítése. Az Európai Uniós országok felé ?vasfüggönyszerű határzár?. (Ausztria, Szlovénia, Horvátország és előre láthatóan Szerbia. Orbán abban bízik, hogy Csehország, Szlovákia ill. a V4-esek és Románia magyar kedvezményezésre szintén kilépnek az EU-ból.) Ezzel akarja majd az Orbán kormány az orzságból ?illegálisan távozni? igyekvö magyar polgárok kivándorlását megakadályozni.
......A forint és a különbözö devizák külföldre vitelének lakossági korlátozása. Ennek érdekében a konvertibilis Forint (ujra)bevezetése. Ami azt jelenti, hogy a Fidesz által engedélyezett vállalkozók, vállalkozások, multimilliomosok, milliárdosok bankszámlái, pénzügyi vagy készpénzes transzakciói automatikusan konvertibilis forintban lennének vezetve. Ellentétben a munkavállalókkal, nyugdíjasokkal akiknek csak korlátozott személyre szabott mennyiségben állna konvertibilis forint rendelkezésre. A titkos terv szerint ezzel a korlátozással szeretné a Fidesz a belsőpiac forgalmát megnövelni. (Az Európai Unióból valo kilépés esetén ez érthető is. Statisztika szerint főleg a határövezetekben és a határok közelében lakók éves jövedelmük 14-17%-át, sőt vannak körzetek, ahol a jövedelmük mintegy 20-22%-át a határ túlsó oldalán költik el.)
........A Fidesz politikájának ?szellemi és lelki? alapjait védő ?elhárítási és védelmi? osztály létrehozása megbízott titkos ügynökök közreműködésével. 22 alosztályra felosztva. Mindegyik alosztálynak joga lenne ügyészi és bírói határozat nélkül többek között: házkutatásokat, hatvan napig tartó előzetes letartoztatásokat, bizonyíték jogcímen tárgyi és vagyoni ?elkobzást? végrehajtani.
A 2-es (kiegészítő)záradék legfontosabb néhány pontja, tömörítve
Ha a Fidesz elveszítené a választásokat:
.......Az új kormány parlamenti, nemzetközi, törvényhozó stb, munkájának szabotálása??.. Ennek kivitelezésére a Fidesz által vezetett önkormányzatok polgármestereinek szövetségkötésében meghatározott politikai, gazdasági, szociális és helyi adottságoknak megfelelő szabotálási akciók, eljárások a mérvadóak???(A Fidesz által vezetett Önkörmányzatok ezt a szövetséget már létrehozták, és létrehozását nem titkolják.)
....Az államháztartás és pénzügy akadályoztatása, szabotálása ........, Amennyiben a Fidesz a 2018-as választást elveszítené a (Fidesz fennhatósága alatt álló) Magyar Nemzeti Bank Matolcsy György (szintén Fidesz katona) által erre a célra előkészített pénzügyi (spekulációs) transzakciói által a Forint nemzetközi árfolyamának (rohamos) csökkentésének színlelése. (Downward trend pretense) (Orbán/Matolcsy terv szerint a Forint árfolyama az Euróval szemben két hónapon belül akár 580-650 Forintra is emelkedhet. A Matolcsy terv és az előkészített ?Downward trend? tartalék képes szükség esetén 3-6 hónap alatt a választások után a Forint Euróval szembeni árfolyamát akár 1.200-1.500 Forintra megemelni. Ezzel az árfolyam emelkedéssel a Fidesz csődbe, de legalább is a csődszélére tudja zsarolni a mindenkori új kormányt.
.......Az állami és nemzetközi titkosított szerződések vagy a szerződések titkosított kiegészítő megállapodásaiban az úgynevezett appendix-ben (mellékletben) vagy addendum-ban (függelékben) lefektetett nemzetközi szerződésekben Termination and force majeure (Felmondási és vis maior) vagy a General (általános megállapodások) néven ismert paragrafusokra, cikkelyekre hivatkozva a mindenkori kormány ellehetetlenítése, megzsarolása.
......Közbiztonság szabotálása?.. Úgynevezett ?alvó csoportok? bevetésével terrorakciók (robbantgatások stb.) végrehajtása, színlelése. ? (Ez lenne a bizonyíték arra, hogy csak a Fidesz volt és képes megvédeni Magyarországot a terrortámadásoktól) Ezek az akciók szükség esetén akár a választások előtt vagy alatt is végrehajthatók, melynek a következménye a szükségállapot kihirdetését vonná maga után. (Erről beszélt Békesi László egykori pénzügyminiszter is.)
?Mivel az EÉMSZ-nek a komplett Fidesz terv rendelkezésére áll, így a titkos Fidesz terv megakadályozásának kidolgozását és előkészítését szövetségünk megfelelő nemzetközi szervezetek és organizációk bevonásával tovább folytatja. Ezekhez az előkészítési és kivitelezési munkákhoz a következő napokban munkacsoportokat fogunk felállítani, amelyeknek a tagjai már a nemzetközi szervezetekkel és organizációkkal folytatandó tárgyalásokon is részt vesznek. Mi a Fidesz kommunista korukból visszamaradt és átvett végső győzelemi parolájától nem ijedünk meg. Ismerjük a tervüket és a harcot demokratikus alapokon az úgynevezett Magyar Alaptörvényre hivatkozva fel tudjuk venni?, mondta szerkesztőségünknek Balogh Dezső az EÉMSZ elnöke.
EÉMSZ
Publick Relation
"
ülés (vendég) [2018.02.22., 11:32][válaszolok] #233
Nézzék, hallgassák.. Elképesztő ... öööööö öööööö vagy a sima behódolás ... = gratulálunk mindenhez ...
Így kell ezt csinálni.. ??

http://szerencs.hu/component/content/article/1884
tudja, ha (vendég) [2018.02.22., 13:09] válasza erre: #233[válaszolok] #234
valóban ilyen gondoskodó az önkormányzat, ahogyan mondja, azt remélem, a városi óvodában az elhasznált , ronggyá lett szőnyegeket kicserélik, mert van olyan csoport, ahol el sem kezdhették volna az évet, úgy tönkre van a gyerekek alatt a játszószőnyeg. Bízom benne, ez hamarosan megoldódik Kicsike kérés.
valaki (vendég) [2018.02.22., 14:04] válasza erre: #233[válaszolok] #235
Már elnézést, de a hozzászólása csak hőbörgés, értelmezhetetlen. Mesélje el, indokolja, magyarázza meg, mi az ami ennyire felháborító.
verejték (vendég) [2018.02.22., 15:15][válaszolok] #236
Koncz Ferenc polgármester beszámolt az önkormányzati ülés végén a két testületi ülés között végzet munkáról./ 1 hónap/ Ha jól figyeltem négy dolgot említett:
1. Jól sikerült a vállalkozói fogadás.
2.Sok bál volt.
3. Megemlékeztek Kulcsár Anitáról.
4: Néhány idős embert köszöntöttek születésnapján.
Egeli alpolgármester meg beszámolt arról, hogy Nyárádszeredán voltak.
Na ennyi!
236-hoz (vendég) [2018.02.22., 16:26][válaszolok] #237
Ezek után lehet, hogy célszerűbb lenne a sokat emlegetett 2 vagy 5 ezer fős megmaradó önkormányzati határt 10 ezer főre emelni?
buli a politika (vendég) [2018.02.22., 17:39][válaszolok] #238
Eddig sem szakadtak meg a munkától, nincs mit felmutatni.Csak közmunk?sból, munkanélküliből üres ingatlanokból és kátyúkból lett több az idejük alatt. És a birka nép ezt fogja újra választani.
errr (vendég) [2018.02.22., 18:35][válaszolok] #239
Ez a plakát sokkal-sokkal autentikusabb mint a város széli dedós, hányingeres első pillantásra is. :D
https://www.facebook.com/magyarinfo/photos/a.10150201675448467.330467.8556846346 ...
errr (vendég) [2018.02.22., 18:38] válasza erre: #236[válaszolok] #240
Mint a fidesz programja, csak ezt nem vizsgálja pl az OLAF.
Nyilván majd jön a kortesbeszéd is, hogy folytatnák.
Irgalmas (vendég) [2018.02.22., 19:25][válaszolok] #241
nôvérek dolgoztak a kórházakban amikor -ahogyan elnyögdécselte türelmes hallgatósága elôtt a pm. Vajon mikor volt ez ? 30 - 40 - 50 éve ?! Dehát ez nem igaz, valódi, szakképzett ápolók végezték az ápolást ! Kb enyit tudtam megnézni a közvetítésbôl, a birkák pedig mély egyetértésben bólogattak ! IDE jutott az önkormányzati munka ! Szégyen és gyalázat !
óvoda (vendég) [2018.02.22., 19:27][válaszolok] #242
Úgy látom elkezdték lebegtetni az óvoda sorsát. A végén még a bőlcsöde is egyházi lehet? Emlékszem az iskolák egyháziasításánál az a hír járta: akinek nem akarja, hogy a gyereke egyházi iskolába járjon, viheti a gyerekét Bekecsre ott is működik iskola.
Hát ilyen a gondoskodó önkormányzat?
Dehogy (vendég) [2018.02.23., 13:19] válasza erre: #235[válaszolok] #243
hőbörgök én, kutyát sem nem érdekli , hogy mit csinálnak. Mert nem csinálnak semmit ...
Mit nem tud értelmezni, kedves jól meg/lefizetett hozzászóló? Azt, hogy őőőznek, nyögnek, egymást dicsérgetik, egymásnak udvarolnak, hajbókolnak? Olvassa a 236 -os hozzászólót - ön szerint ennyi az önkormányzati munka? Ön ezzel elégedett? Gratulalok. Van még kérdése?
241-hez (vendég) [2018.02.23., 14:50][válaszolok] #244
Önkormányzati munka? Nem inkább tanácsi? Persze a régi időkből.Valaki nem akarja a szónokot felkészíteni? Nehogy már szégyent hozzon az igazi polgári értékekre, polgári gondolkodásra?!
gáz (vendég) [2018.02.23., 16:17][válaszolok] #245
Ezeknek minden ráfér az arcára. A nulla eredmény is, a hebeges-habogas is. Tud olyat mondani ami nem?
valaki (vendég) [2018.02.23., 18:12] válasza erre: #243[válaszolok] #246
Már elnézést, de a 233. hozzászólásából nem értettem, hogy mit akar mondani, a 2 órás ülést pedig nem vagyok hajlandó végighallgatni. Ha azt írta volna amit a 243-ban "...őőőznek, nyögnek, egymást dicsérgetik, egymásnak udvarolnak, hajbókolnak..." akkor egy szót sem szólok. A 236-os érthető volt, egyetértek vele, nem is tettem szóvá.
Azt gondolom nem elég csak az érzelmeinket leírni, hanem az azokat kiváltó okokat is, így talán azt is elérjük hogy mások is azonosuljanak véleményünkkel.
errr (vendég) [2018.02.23., 18:12][válaszolok] #247
Van bőr a pofájukon. Ezek nem emberek.
-
https://www.facebook.com/444.hu/posts/1782904615104622
Tévedés (vendég) [2018.02.23., 19:37] válasza erre: #246[válaszolok] #248
kedves Valaki, érzelmek egyáltalán nem vezémyeltek egyik hozzászólásomban sem. De vak sem vagyok. Érzelmeim nincsenek, ha lennének, az azokat kiváltó ok az lenne, hogy ezt a várost tönkretették. Ennyi. Kérdés még?
errr (vendég) [2018.02.24., 00:31] válasza erre: #248[válaszolok] #249
Ezt az országot.. ha proponálhatom.
errr (vendég) [2018.02.24., 12:31][válaszolok] #250
No még egy apróság. Az Európa jövőjéről induló konzultáción egyedül csak M,o nem vesz részt!
Nem sok ez már kicsit elvtársak? Erre kaptatok reputációt?!
Proponal? (vendég) [2018.02.24., 13:53] válasza erre: #249[válaszolok] #251
Ilyen szavakat mer használni? Ön szerint ismernek ilyeneket a bársonyszékben ülők? Javaslom (sic! ), ne legyen ilyen optimista ,,,
Főpróba (vendég) [2018.02.24., 16:56][válaszolok] #252
kezdődik .
youtube thumbnail
errr (vendég) [2018.02.25., 13:26][válaszolok] #253
Idegenek és csalók bűnözők itt nálunk, na ki kedvéért?!
nem ezektől kéne félni inkább mint a giroszostól?! - kedves derék beszari honfitársaim.
https://zsurpubi.hu/cikk/4175-breking-az-erdelyi-magyar-polgari-part-adocsalaser ...
Apropó drukkoljunk Márki- Zay-nak Hódmezővásárhelyen, mert ami ott ment ellene az minősíthetetlen aljas és pofátlan.
errr (vendég) [2018.02.25., 20:52][válaszolok] #254
Gratulálok Hódmezővásárhely tisztességes polgárainak és Márki-Zay Péternek, valamint az összefogott ellenzéknek! :-)
Elvtársak lehet szétszaladni! :-D
http://www.valasztas.hu/helyi-onkormanyzati-valasztasok/hodmezovasarhely-2018022 ...
pataki (vendég) [2018.02.25., 21:37][válaszolok] #255
Elkezdődött. Tessenek gondolkodni és cselekedni! Vagy süllyedünk a mélységbe (és az anekdotázásba) tovább. Fényévnyire van K.F. népfrontos ogy-képviselőjelölt Márki-Zay polgármestertől. Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt leírom: köszönöm az érzést (és az élményt) Hódmezővásárhely!
menyét (vendég) [2018.02.25., 21:37][válaszolok] #256
OV szerint már több, mint 700000 munkahelyet teremtett a jelenlegi kormány.Mint tudjuk Ő sohasem hazudik.Ebben az esetben a mi polgármesterünk a képviselő barátjával együtt mélyen az országos átlag alatt teljesít.
remény (vendég) [2018.02.26., 07:13][válaszolok] #257
Van a remény! Ha a fideszes Hódmezővásárhelyen megbukott a fideszes politika, akkor Szerencsen sem menti meg őket a Jóisten. Recept: El kell menni szavazni és nem szabad a fidesz jelöltjére szavazni. Lehet, hogy ez nem csak az én véleményem?
errr (vendég) [2018.02.26., 09:18] válasza erre: #257[válaszolok] #258
Megeshet! :D
SZAVAZNI kell ellenük!
errr (vendég) [2018.02.26., 09:20] válasza erre: #255[válaszolok] #259
Így igaz!
Bukovszky Róbert [2018.02.26., 10:33] válasza erre: #257[válaszolok] #260
Kérem sorolja fel azokat a neveket -akár csak körbe írva is- akik a mi vidékünkön akkora kaliberek mint ez a Hódmezői fiatalember!? Ja persze olyanokat legyen kedves akik esetleg egy politikai karrier???? miatt feladnák a jelenlegi elfoglaltságukat. Talán a Jobbikos jelölt?! Mit olvasok Tőle elsőnek; "visszaállítjuk a kedvezményes nyugdíj korhatárt" naná, hogy ebből mindenkinek az jött le elsőnek, hogy a rendőreink ismét mehetnek majd 3x évesen nyugdíjba. Talán a P Zsolt a baloldal újra próbálkozója?! Hmmmmm, alig 40 nappal a választás előtt Tőle még egy fikarcnyi "üzenet sem jött, részemre mint szavazó polgár részére. Kérem mondjon, mutasson egyetlen példát is arra, hogy mondjuk Szerencsen -vagy a környékén- látható valami kis csirácskája az "ellenzék készülődésének? Szeretem vagy sem, de a Hádám -az összes általam vélt korlátjával együtt- az egyetlen aki a nevét, pártját vállalva, néha nap kritikát bátorkodik megfogalmazni a regnáló hatalom felé.
errr (vendég) [2018.02.26., 11:01] válasza erre: #260[válaszolok] #261
Nem kell ezt elbonyolítani. Mindenki jobb és hitelesebb mint a fideszes, Hádám is, ha leszámíthatnám, hogy jobbikos, de nem tehetem. A P Zsolt is hitelesebb, mert a Karácsonyék bíznak benne.
valaki (vendég) [2018.02.26., 12:00] válasza erre: #185[válaszolok] #262
"... fenntartom kártékony volt ellenzéki szempontból a hsz-e, Ön nem a kisebb rossz irányába mozdult el hanem a nagyobbik felé."
A tegnapi hódmezővásárhelyi eredmény tükrében Ön szerint hasznos-e vagy inkább kártékony egy ilyen sajtótájékoztató? https://index.hu/belfold/2018/02/26/az_lmp-vel_egyre_inkabb_a_jobbikkal_egyre_ke ...
Vagy esetleg van igazság a #179-ben leírtakban?
errr (vendég) [2018.02.26., 15:31] válasza erre: #262[válaszolok] #263
A tegnapi választás tükrében az összefogásnak nincs alternatívája, továbbá a fidesz elbukott országosan is. Hazug a támogatottságáról megrendelt statisztika mint azt tudtuk is, az embereknek elegük lett ebből a légkörből és a felháborító hazudozásból, a mindent behálózó mutyiból az aljasságból. Hiteles tiszta jelölt kell és mögé beállni. Más kérdés, ezt hogy lehet az "elkötelezett" nevetséges választási bizottság mellett technikailag megvalósítani.
Hogy az LMP hirtelen tárgyalni akar együttműködésről az érthető. Hogy a Jobbikkal nem akar az Mszp annyira az is. Szerintem az LMP-vel sincs nagyon miről. :D
Fenntartom rombol aki az ellenzéket megpróbálja lejáratni most, még ha részigaza lenne akkor is.
Hádám [2018.02.26., 20:47][válaszolok] #264
Települési szinten szerintem badarság a központi politikát folytatni... Koncz Ferenc eddig se volt az a penge polgármester sokak szemében, de most hogy felült a kormányzati elmebajos vonatra (amit eddig úgy ahogy elkerült) teljesen bohócot csinált magából. Most hirtelen mindenhol ott van, korábban meg hónapokat kellett várni egy-egy fogadóóra időpontra, már már zaklatni kellett az ügyintézőket...
Robinak csak annyit, a kritika mindig megvan, de a falra hányt borsó esete áll fenn minden esetben... nem számít mennyire megalapozott vagy logikus egy felvetés... látod, most kitáblázták a főutca felújítást is egy szakaszon, hónapok óta megy a vita, hogy kriminális állapotban van az útszakasz, nyilván nem 1-2 hónapja tudják, hogy megújul, mégis a kampány utolsó hónapjában jelentették be... nem lennék meglepődve, ha a választások után minden projekt mondvacsinált indokokkal húzódna 1 évet az önkormányzati választásokig... korábban láttunk már hasonlót, igaz akkor csak pár hónapot kellett húzni...
váltás (vendég) [2018.02.26., 20:57][válaszolok] #265
abba a helyzetbe kerültek szép lassan, amibe annak idején a baloldal. Hogy már minden jobb, csak ez ne legyen
Drukker (vendég) [2018.02.27., 07:44] válasza erre: #264[válaszolok] #266
Polgármesterünk egyben választókerületi elnök is.Ő az eggyetlen aki elmondhatja Bp ten,hogy van egészségügy,oktatás,területfejlesztés is.Az ellenfél pedig nem ellenség.Támogatni kell ez a többség érdeke.Kudarc esetén azt kapjuk amit megérdemlünk.Aki nem tiszteli az embereket a történelem itélkezik felette.
Valóban (vendég) [2018.02.27., 07:46][válaszolok] #267
Szerintem is Koncz Ferenc lejárt lemez. Nézzük meg mit tett korábban országgyűlési képviselőként és mit váltott be az ígéreteiből polgármesterként. Sajnos 8 éve kimaradt Szerencs a fejlődésből. Őt már megtapasztaltuk, a következő, bárki, csak jobb lehet.
Matek. (vendég) [2018.02.27., 08:35][válaszolok] #268
Csak emlékeztetés képen:
- a választás az egyéni v.k-ben fog eldőlni. / 106 v.k./
/ most az ellenzéknek 10 egyéniben győztes képviselője van/

-ha 40 e.v.-ben győz az ellenzék -NINCS KÉTHARMAD.
-HA 65 -MEGNYERTE A VÁLASZTÁST.

Másképp:
-ha a részvétel 65 % fölött lesz - biztosan nyer az ellenzék !

Van mit tenni !
Talán csak óvatos a jobbikos (vendég) [2018.02.27., 12:32] válasza erre: #260[válaszolok] #269
Jó a taktika még bármi lehet a Hódmezővásárhelyi választáson csak hagyták nyerni a delikvenst.
Mert ettől jobban mennek szavazni a népek mert van remény lecserélni az eddigit gondoljon bele függetlenként indulni és nyerni ?
Honnan kitől kap támogatást bármire a városfejlesztésre,munkahelyekre ?
Ez csak egy cirkusz.
Megbízott. (vendég) [2018.02.27., 17:50][válaszolok] #270
269 hsz- jó ,hogy az esze kitart estig.
errr (vendég) [2018.02.27., 18:00][válaszolok] #271
Referenciaként. Hőbörgés, Sorosozás magyarkodó ostoba beszéd ellenpontjaként.
Véleményem szerint erre van szükség!
https://www.facebook.com/mszpfb/videos/1770983959625993/?hc_ref=ARQmrD-BaPlbCcrs ...
Hajrá magyarok!
Miért? (vendég) [2018.02.27., 20:17] válasza erre: #269[válaszolok] #272
Eddig kaptunk pénzt városfejlesztésre és munkahelyekre? Ha igen, hát jól titkolták. Vagy mindet bedobták a jól menő vállalkozók batyujába .. ..
Persze (vendég) [2018.02.27., 21:14][válaszolok] #273
Eddig aszonta, neki Szerencs az első. (látjuk az eredményeit...) Most aszondja meki Magyarország az első. Röhög a vakbelem... Az Országházban az nem baj,hogy pl. munkahelyteremtésből egyes? Csak elül majd a jó melegben a bársonyszékben. Újságot olvasgathat, stb. Közben meg kit érdekel, hogy Szerencs élhetetlen varos lett.
menyét (vendég) [2018.02.27., 21:52][válaszolok] #274
Idézet Bayer Zsolt újságíró, publicista Facebookon megosztott véleményéről:
"A magyar emberek nem megosztottak, hiszen a magyar emberek teljes egyetértésben állnak ki Orbán Viktor, a Fidesz és Magyarország mellett.
A többi haszontalan sejthalmaznak nem sok köze van a magyarokhoz és az emberi fajhoz."
Felhívnám az emberek figyelmét arra, hogy javarészt ezek a sejthalmazok tartják el az országot, ők termelik meg az Országgyűlési képviselők fizetését is. Bayer Zsolt Koncz Ferenc barátja, segíti a kampányát, együtt, egy színpadon lépnek fel. Nyilván Koncz Ferenc is azonosul ezekkel a kijelentésekkel.
errr (vendég) [2018.02.28., 10:01][válaszolok] #275
Ma meg Sorosozás letiltva! :D
https://mno.hu/belfold/ujabb-fideszes-belso-utasitas-soros-gyorgy-letiltva-24503 ...
Asszem az intézkedés nem kíván különösebb kommentet azon felül hogy ezek alkalmatlanok és kártékonyak és meg kell fizettetni őket mindenért.
S akkor derék önkormányzatunk, -már nem először- bölcsenszrba nyúlt?
Hát ja!
errr (vendég) [2018.02.28., 10:05] válasza erre: #274[válaszolok] #276
Hát persze újságíró stb.. aranyszájú Seiffuddin és lovag.
Mirefel az addig kitüntettek jórésze azonnal visszadta a plecsnit.
De ő nem.
csalódott (vendég) [2018.02.28., 15:47] válasza erre: #260[válaszolok] #277
Igaza van Róbert. Sajnos hiába keressük, várjuk K.F. kihívóját, nem találjuk.Én baloldali szimpatizáns vagyok, de sajnos Zsolt nem igazi kihívó.Rendes, szimpatikus ember, de nem látom lelkesedését, nem ismerik.Gondoltam, talán egy erős jobbikosnak lesz keresnivalója a választáson.Sajna, abból a kis cetniből, amit tőle kaptunk, semmit se tudtunk meg róla.Talán Ádám többet tud arról, miért pont ő a jelölt...K.F.pedig jó keresztényként teljes nyugalommal bálozik hetente kétszer, háromszor nagyböjt idején!!!!
valaki (vendég) [2018.02.28., 16:06] válasza erre: #274[válaszolok] #278
Koncz Ferenc egy lojális ember. Képviselőként egyetértett az akkor meghozott - sokak által kritizált, kétesnek mondott ? törvényekkel: nyugdíjpénztár, föld, trafik, szerencsejáték stb. Lojalitásának eredménye városunk, térségünk szempontjából nem nagyon látszik, ígéretei sajnos nem teljesültek.
Most jelöltként, hogy bizonyítsa elkötelezettségét, vezető szerepet vállalt az éppen csúcsra járatott sorosozó, migránsozó, uszító kampányban, sőt belerángatta családját és a helyi testületet is. Kiderült, hogy ez már a saját véleményformálóiknak, megmondóembereiknek is sok. (Bencsik: ?Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb.?). Ez visszataszító!
Aki azt gondolja, hogy továbbra is egy korrupciógyanús ügyekkel átszőtt (Bayer: "Bízni kell annyira a miniszterelnökben, hogy feltételezzük róla, hogy nem korrupt."), átláthatatlan (mindent titkolnak, titkosítanak), egyközpontból vezérelt, megosztó, alamizsnára váró alattvalók által működtetett feudális rendszert akar, az rá szavaz.
277-nek (vendég) [2018.02.28., 17:34][válaszolok] #279
Pap Zsolt a demokrata jelölt. Mivel nem szerencsi és mivel nem szaladgál egyik bálból a másikba és az udvari fotósa nem örökíti meg minden tánclépését valóban kevesebbet tudunk róla. De az a hír járja, hogy mentősként mindennap a beteg embereket szolgálja. Biztos elfárad estére, azért sem bálozással tölti az éjszakáit. Koncz Ferenc eredményeit nem nehéz lekörözni.Váltani kell.Csak jobb lehet.
Így kell beszélni! (vendég) [2018.02.28., 17:53][válaszolok] #280
Felhívnáná valaki a figyelmét a szerencsi szónoknak! Így kell beszélni tartalmilag, retorikailag, szerényen, felkészületen, mindenkit tisztelve! Pedig nem volt több cikluson keresztül országgy. képv., megyei közgy. alelnök, polgármester, alpolgármester, kiváló tanár, stb. https://www.facebook.com/hirtv/videos/1825299774155244/
na ne (vendég) [2018.02.28., 18:56][válaszolok] #281
Nem, ne fáradjon azzal senki, hogy felhívja a figyelmét, hogy gogy beszél egy normális szónok. Eddig is tudnia kellett volna, ne már nekünk kelljen neki elmesélni.
valaki (vendég) [2018.02.28., 22:09] válasza erre: #277[válaszolok] #282
Az a baj, hogy Ön és sokan mások K.F. kihívóját keresik, nem pedig kormányváltást akarnak. Nem a személy a fontos (a parlamentben úgyis valamilyen csoportot fog képviselni), hanem az, hogy a jelenlegi rendszer változik-e vagy sem. Érdekelne, hogy központi koordinálás, visszaléptetés esetén, Ön és más elkötelezett baloldali szavazna-e egyéniben egy jobbikosra, vagy a jobbikosok szavaznának-e a baloldal képviselőjére?
errr (vendég) [2018.02.28., 22:37] válasza erre: #282[válaszolok] #283
Igaz a legfontosabb a fidesztől megszabadítani az országot.
Én pl szavaznék.
errr (vendég) [2018.02.28., 22:39] válasza erre: #280[válaszolok] #284
Csak kottából énekelhet ez a pacsirta, karjelzésre....hogy is mondhatna ő olyanokat amire a becsületes ember bólogatni kezd.
kihívó (vendég) [2018.03.01., 07:59][válaszolok] #285
Ugyan miből kellene kihívó?
Családi anekdotázásból?
Tortasütő verseny szervezésből?
Parkett-tánc versenyből?
fórum (vendég) [2018.03.01., 09:38][válaszolok] #286
Koncz Ferenc fórumra hívja a gazdákat. A program:..."Miniszter úr előadása"/ Jajj!!!/
errr (vendég) [2018.03.01., 19:06][válaszolok] #288
https://blogg.grin.hu/2018/02/92-miert_menj_el_szavazni/
Érdemes elolvasni világos és áttekinthető hogyan szavazz s még több is.
Bodrogkeresztur (vendég) [2018.03.01., 20:28] válasza erre: #274[válaszolok] #289
Mult szombaton szerepelt a faluházbanB.Zs.Rendkivül inteligens kifinomult stilusu előadást tartott,igaz a 18. alkalommal adta elő ugyanazt.Ez egy másik ember,ezzel nem lehet eggyetérteni.Amúgy megjelent az országos Fidesz lista.A tapasztalat szerint 70-75 mandátumnál több semmi esetre sem várható,vagyis egyénibe kell vigéczkedni.Polgármesterünk a 117.helyezett.
errr (vendég) [2018.03.01., 22:46] válasza erre: #289[válaszolok] #290
lesz az 20 is...talán.
Hádám [2018.03.02., 00:19][válaszolok] #291
A 117. hely azért sokat elárul a polgármesterünk "Lobbi erejéről"... ha egyéniben nem nyer kb nem is számítanak rá
valaki (vendég) [2018.03.02., 07:42] válasza erre: #291[válaszolok] #292
Az, hogy nyer-e egyéniben a Jobbikon és az MSZP-n múlik...
nekem tetszik (vendég) [2018.03.02., 08:20][válaszolok] #293
Állítólag a Kétfarkú Kutyapárt is szervez békemenet helyett BÉKAMENETET. Az egyik jelmondatuk lehet: Vejetek vagyunk!!!
valaki (vendég) [2018.03.02., 08:40] válasza erre: #291[válaszolok] #294
Tisztelt Hádám, errr és mások. Ha nem tudják elérni, hogy egy egyéni jelölt maradjon a Borsod 6. választókerületben, akkor megyünk külföldre boldogulni.
Hádám [2018.03.02., 09:04][válaszolok] #295
Így is lehet.... tuti bejutó helyről....(Janiczak Dávid, Ózd polgármestere)

"DÖNTÖTTEM: NEM LESZEK ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ, ÓZDON MARADOK POLGÁRMESTERKÉNT!
A Jobbik országos vezetősége úgy döntött, hogy az országgyűlési listán, a megtisztelő tizedik helyen szerepeljek. A választás után, országgyűlési mandátumomat vissza fogom adni, és a lakosság általi megbizatásom értelmében a polgármesteri hivatásomnak teszek eleget, amíg számítanak rám. Megtisztelő és jól eső az előkelő hely, amit eredendően az ózdiak bizalmának köszönhetek, hiszen az itteni városvezetői éveim bizonyították a pártvezetőségnek, hogy alkalmas lehetek a Jobbik frakció tagjaként dolgozni az Országgyűlésben. Azonban ezt a bizalmat az ózdiaktól arra kaptam, hogy itt Ózdon, a város élén végezzek szolgálatot 2019-ig. A továbbiakban is itt helyben igyekszem megszolgálni a bizalmukat. Az országgyűlési képviselőség bár az egyik legszebb szolgálat, amit a lakosságért végezhet egy politikus, most nem fogok élni a lehetőségemmel.

Viszont kérem, hogy április 8-án, menjenek el szavazni, és válasszák a legesélyesebb ellenzéki jelöltet, Farkas Péter Barnabás képviselőjelöltünket, hogy valódi, emberközeli képviseletünk legyen az országgyűlésben. Az állam jelenlegi berendezkedésében onnan lehet a legtöbbet segíteni városunknak!

Tudom, ezzel a döntéssel elkeserítem a Fideszt, akik időközi választásra számítottak még ezen a nyáron, távozásom esetére kalkulálva. Sajnos magukból indultak ki, hogy első adandó alkalommal elhagynák a várost, mert már két éve azt jósolják, hogy úgyis ?az Országgyűlést választom, és itt hagyom Ózdot?. Tisztelt helyi fideszesek! Ez nem a pezsgőbontás ideje! A mi megmérettetésünk 2019-ben lesz."
tudja, ha (vendég) [2018.03.02., 14:37] válasza erre: #289[válaszolok] #296
a cikkben szereplő politikusok nem befutók, akkor nem kell ettől tartani


http://nepszava.hu/cikk/1154188-kegyvesztettek-es-befutok
errr (vendég) [2018.03.02., 22:52] válasza erre: #294[válaszolok] #297
Én csak azt tudom mondani hogy ugye valószínűleg Tiszaújváros sem a jobbikra fog szavazni. Innentől a kérdés eldőlt. Részemről. Másrészt a Jobbik jelentősen visszaeső párt szerintem ez egyértelmű abból is hogy a Fidesz megroppant. Atya -fiú kapcsolat van sajnos közöttük, s aligha akarnak az emberek Fidesz- jobbik koalíciót látni, mint ahogy ugye össze is szavazgattak már ha kellett. A bántás szándéka nélkül a jobbik pl még sosem volt tüntetni.
A másik. Független jelölt győzelme pl azt eredményezi ha jól tudom hogy a pártlistára leadott szavazat elveszett.... ha lenne olyan!
Üdv.
errr (vendég) [2018.03.02., 22:53] válasza erre: #295[válaszolok] #298
Egy fenékkel két lovadat soha meg nem ülheted.
errr (vendég) [2018.03.02., 22:57] válasza erre: #296[válaszolok] #299
No most az első 20 helyen levőkből sem kérnek az emberek nemhogy a 70-ből.
Vendég (vendég) [2018.03.03., 09:30][válaszolok] #300
Városházi Napló! A 2018. évi városi költségvetéssel kapcsolatban érdekes hozzászólás hangzott el a Szerencsi Hirek 4.számában.Az egyik Dr. Képviselő felvetette, hogy ideje lenne takarékoskodni a városnak, javasolja a képviselői díj 50 eft.-os összeget 30 eft.-ra csökkenteni, ezzel mint egy 3 millió ft. megtakarítást lehet elérni éves szinten.Megemlítette, hogy az intézményekben márciustól vezessenek be létszám stopot, és a vezetők vizsgálják meg a létszámcsökkentés lehetőségét.A képviselő szerint az iskolai étkeztetés is felülvizsgálatra szorul. Már most látható, hogy az iskoláknak az étkeztetésnél éves szinten megközelítőleg 15 millió forint veszteségük van.Gondoljuk meg, és május elsejétől hárítsuk át jogosan az iskolákra ezt a költséget, természetesen megosztva. Elhangzott az is,hogy több környékbeli kistérségi településnek is pénzbeli tartozása van a város felé, ezeket mihamarabb be kell hajtani.A jegyző felhívta a képviselők figyelmét,hogy folyamatosan próbálják behajtani ezeket a tartozásokat, de vannak olyan kistérségi települések, amelyek komoly adósságokat halmoztak fel és nem tudnak fizetni. Dr. Képviselő szerint, az egyik legfontosabb tényező a takarékoskodásban, hogy az intézmények és cégek ne lépjék át az előre meghatározott költségvetést. Azért, hogy az idei évben megfelelően ellenőrizhető legyen, a vezetők az önkormányzat munkatársaival közösen negyedévente tanácskoznak majd.A képviselők a fent említett intézkedések bevezetéséről nyáron fognak szavazni.Egy sor kérdés azért felmerül pl. konszolidáció után ennyi adósság, létszám leépítés, létszám stop,iskolai étkeztetési több milliós deficit, költségvetés be nem tartása, tékozlás, pazarlás, kintlevőség stb. Hogy van ez? A polgármester építi az egzisztenciáját, a szarkupacot, meg mással takarítja el? A "doktorok" testületéből egy képviselő merte felvetni a problémákat? Már ez is haladás, hogy van kritika!
kupac (vendég) [2018.03.03., 12:53][válaszolok] #301
Hát eltakarítani való ...kupac van bőven, mind a költségvetésben, mind emberileg.
Egyveleg (vendég) [2018.03.03., 13:21] válasza erre: #300[válaszolok] #302
Ezek tények de nem egy szájból hangzottak el,mert a felvétel ezt tanusitja.Tessék az időközi választásom indulni a programot közzétenni-sorosozással itt semmire sem fog menni kénytelen lessz az oktatásról,egészségügyről,elvándorlásról,a cigányság nönekvő arányáról stb megnyilatkozni.Hajrá!
errr (vendég) [2018.03.03., 16:48] válasza erre: #300[válaszolok] #303
Valami csak nincs itt rendben én is arra jutottam. Ahogy H.mezővásárhelyen mi derült ki? Jó 4 milliárddal el vannak adósodva! A fidesz nevű kórság itt is fertőzhet!
Bagoly mondja ... (vendég) [2018.03.04., 15:23][válaszolok] #304
K.F.-írja ,hogy az új hódmezővásárhelyi polgármester megszegte az ígéretét. Még egy hete sincs ,hogy megválasztották.!
K.F. -AMIÓTA POLGÁRMESTER ,MENNYI ÍGÉRETÉT NEM TARTOTTA BE ? Kb 10 éven keresztül !!!!
Írják meg.
Felháborító.
errr (vendég) [2018.03.04., 16:42] válasza erre: #304[válaszolok] #305
Nem hiszem, hogy KF-nek ígért volna valamit, de a megválasztása ténye bizony meg nem szegett üzenet!
Hogy nem szakad le... (vendég) [2018.03.04., 18:05][válaszolok] #306
Lázár J - AZÉRT ÁLL ÍGY AZ ORSZÁG MERT MI NEM LOPUNK?????
Teljesen hülyének nézik a népet -de jön 04.08 !!!
Migráns ,migráns .... szajkózzák.
Igen 20 00 aki megvásárolta a letelepedést ,és 3500 akit titokba beengedtek.-ezek vannak elbújtatva ,a volt laktanyákba. Egyéb más nem akar ide jönni !!
Van még lejjebb?
SZEGÉNYSÉG ? oktatás ? egészségügy?álamadóság ? DEMOKRÁCIA ?sajtó-szólás szabadság ? KORRUPCIÓ??? - KIVÁNDORLÁS? JOGBIZTONSÁG ? -ezekről mikor beszélnek ? jön a 04.08 !

Mindenki menjen el szavazni !!!
Hádám [2018.03.04., 23:03] válasza erre: #304[válaszolok] #307
Arról nem is beszélve, hogy a fideszes testület infói alapján tette a választási ígéreteit, miszerint pénzügyileg rendben a város... mint kiderült (amikor már bele tudott nézni az iratokba) van bőven adósság, amire nem számított... ehhez képest is csak annyit mondott, 1 évet csúszik az ígéret teljesítése... ezek után a mi polgink már osztogatja a cikket, hogy "nem tartotta be az ígéretét (az 1 hete polgármester manusz)" jelen esetben hatalmas pofátlanság... ha csak abból indulok ki, mennyi üzemet ígértek már ide... minden közmeghallgatáson elmondják a telje storik 2010 óta.... őszintén! Kit érdekel? már mindenki tudja... jó esetben arra kíváncsi az ember az éves beszámolón, mit csináltak az elmúlt évben... nem 8 évvel ezelőtt...
Mikor és miből doktorált K.F.? (vendég) [2018.03.05., 09:01][válaszolok] #308
valaki (vendég) [2018.03.05., 09:29] válasza erre: #307[válaszolok] #309
1. Nagyon sok jobbikos vezető szerepet vállalt a Quaestor ügy részleteinek tisztázásában. Ez már nem érdekes? Nem kellene firtatni a Tarsoly-Szíjjártó-orosz (egyéb) kapcsolatokat?
https://index.hu/gazdasag/2015/03/27/quaestor_osszefoglalo_tortenet_botrany_brok ...#
2. Koncz úr szerintem is a létrehozott 1000 új munkahellyel, a Szerencs és térsége fejlődésével kellene kampányoljon.
Érdekes a videó (vendég) [2018.03.05., 11:35][válaszolok] #310
prof (vendég) [2018.03.05., 11:57] válasza erre: #308[válaszolok] #311
errr (vendég) [2018.03.05., 12:44] válasza erre: #297[válaszolok] #312
Így kell szavazni! Már ha változást akar valaki jó irányban!
:-)
http://168ora.hu/itthon/bajnai-gordon-kilenc-mondatban-adott-utmutatast-a-valasz ...
valakinek (vendég) [2018.03.05., 18:01][válaszolok] #313
Tudja Ön,hogy mirôl beszél, amikor KF által létrehozott 1000 uj munkahelyrôl îr ? Vagy esetleg viccnek szánta állitását ? Annak persze megfelel !
Őszintén (vendég) [2018.03.05., 18:44] válasza erre: #310[válaszolok] #314
melyik "talentum fideszest fogadják kirobbanó örömmel bárhol is "?
Amúgy a videó már alig érhető el a teljes hossza 40 perc aminek a vége felé már elnézést kérnek Vonától hogy így bántak vele .
Hádám [2018.03.05., 19:26] válasza erre: #309[válaszolok] #315
A Questor ügy folyamatosan felszínen van tartva, az erre irányuló mindenféle törekvést pedig folyamatosan lesöpri a fidesz a napirendről.. tudtommal senki sem lett még kárpótolva, vagy nem megfelelő mértékben. Arról nem is beszélve, hogy a felelősök sincsenek megbüntetve még... Tudom fontos egyébként a téma, de nem értem ez hogy jött a hódmezővásárhelyi választásokhoz?

A székelyföldi videót érdemes teljes terjedelmében megnézni, miket kérdeznek, mi válasz a kérdésekre... én azt mondom, ha valaki végignézi, ettől jobb kampányvideó nem is nagyon kell a Jobbik mellett. Olyan dolgokat kérnek rajta számon (pl az állampolgársági népszavazást), amire semmi ráhatása nem volt, évekkel a parlamentbe kerülésük előtt volt. Feljön a kerítés kérdése is, amire azóta sem jöttem rá, hogyan kapcsolódik Székelyföld helyzetéhez, de azért szép vitát szült. Ami a legszembetűnőbb azonban az, hogy mindenki kérdésére nyugodtan, készségesen válaszolt, ellentétben a tavaly nyári tusnádfürdői incidenssel
http://propeller.hu/itthon/3295955-haj-fogva-rantottak-le-egy-tiltakozo-not-orba ...

Őszintén! El tudja valaki képzelni azt, hogy Orbán kiáll egy csapat ellenzéki szimpatizáns közé és válaszol a feltett kérdésekre? Még előre leszervezett tv vitára se vállalkozik, nemhogy random utcai vitára... na erről ennyit...
valaki (vendég) [2018.03.05., 20:17] válasza erre: #315[válaszolok] #316
A Questor ügyre, főleg politikai összefüggéseire, csak mint lehetséges kampánytémára gondoltam.
Nem tisztem és nem is akarom Vona urat megvédeni, de az Erdélyi tiltakozás fényes bizonyítéka annak, hogy a FIDESZ határon túlra is exportálta az uszítást és a gyűlöletkeltést, képes ott is bárki ellen szervezkedni. Ettől már minden jó érzésű ember undorodik.
Hádám [2018.03.05., 21:51] válasza erre: #316[válaszolok] #317
A fidesz elérte azt amit még gyurcsánynak sem sikerült teljesen! Magyar gyűlöl magyart, nem is akármilyen szinten
Hát (vendég) [2018.03.06., 07:30][válaszolok] #318
Vona aztán nem tett semmit azért, hogy Magyar gyülöljön Magyart ! Gondoljunk csak a Magyar gárdára !
errr (vendég) [2018.03.06., 12:29] válasza erre: #317[válaszolok] #319
Még Gyurcsánnak sem? hehehehe. Hátulról tetszik nézni a TV-t. :D
A Jobbik csakis a gyűlöletről szólt első perctől fogva. Most ugyan behúzta a karmait de csak pár évre is visszanézni képes ember csak röhög azon. Kutyából szalonna? Ugyan már.
Mázli (vendég) [2018.03.06., 13:58][válaszolok] #320
Egy államtitkár-alelnök-képviselőjelölt-alelnök javaslatára ismét 10000 ft-tal gazdagodhatnak a nyugdijasok 22800-1,5millió ft között.Hódmezővásárhelyen is elégetett egyszázmilliót az önkormányzat a választások elött ezen a cimen,igy a helyiek kétszer kapnak apanázst négy hónapon belül.Mit is mond a vezér a bunkerben-megvenni v.megfélemliteni.
errr (vendég) [2018.03.06., 14:03][válaszolok] #321
errr (vendég) [2018.03.06., 14:54] válasza erre: #320[válaszolok] #322
akit ezzel még meg lehet azt vigyék, valszeg azzal a fejjel úgyis elrontják a szavazólapot!
- Feledékenyebbeknek a tények, amihez viszonyíthatják a 10 ezres "adományt":
https://www.facebook.com/gondolkodok/posts/863703740501028?pnref=story
nahát (vendég) [2018.03.06., 18:27][válaszolok] #323
A mai napon két úr csengetett be,és közölték, hogy meghívót hoztak.Nem is egyet, hanem kettőt!! A nőnapi meghívót Jehova tanúi hozták, a saját meghívójukkal együtt.A vár színház termében tarthatnak megemlékezést. Tévedés ne essék!Tiszteletben tartom mindenki hitét.Egy "városi" rendezvény szórólapját terjeszteni, ezt nem gondoltam volna.A rendezvényért cserébe mit kértek még tőlük?
DrHakapeszi (vendég) [2018.03.06., 20:59] válasza erre: #308[válaszolok] #324
Újabb doktor a szerencsi képviselő-testületben? Azért ehhez egyetemi végzettség, doktori iskola, tudományos értekezés (pld. A répafarok hasznosításának lehetőségei) szükség van. De ezt hagyjuk! Feltételezzük, hogy a cikk írója nem ismeri a jelölt urat és elírta a tudományos fokozatot... Egyúttal azon érdemes elgondolkodni, hogy miért van szükség a kommunizmus diktatúra áldozataira emlékezve az önkormányzat hivatalos honlapján családi fotóra, amin a középen álló feleség mosolyog?
összefogás? (vendég) [2018.03.06., 21:14][válaszolok] #325
Éljen!Újból hallhatunk Szepesi Zsolt Összefogás kamupártjáról.És ha minden igaz ,a teljesen ismeretlen MEDETE is indul.Lehet ,hogy pont férj és feleség a jelölt, mint az ország más részein is?Van néhány ismert párt, de a többség "biztatásra", egy kis plusz jövedelemért ment bele ebbe a bohózatba.
??? (vendég) [2018.03.07., 08:11] válasza erre: #325[válaszolok] #326
MEDETE? elárulna többet?
Bukovszky Róbert [2018.03.07., 08:31][válaszolok] #327
Itt a lista lehet válogatni!

"Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerület (Tiszaújváros)
Biró László, JOBBIK (nyilvántartásba véve)
Herczeg Orsolya, SZEM PÁRT (nyilvántartásba véve)
Irhás György, MISZEP (nyilvántartásba véve)
Dr. Jakab Rita, MIÉP (nylvántartásba véve)
Kindák Zoltán, NP (nyilvántartásba véve)
Koncz Ferenc, FIDESZ, KDNP (nyilvántartásba véve)
Kozma János, MEDETE PÁRT (nyilvántartásba véve)
Kozma-Tóth Zsanett, ÖSSZEFOGÁS PÁRT (nyilvántartásba véve)
Pacsuta Márk, CSP (nyilvántartásba véve)
Pap Zsolt, MSZP, PÁRBESZÉD (nyilvántartásba véve)
Rontó Oszkárné, MCP (nyilvántartásba véve)
Dr. Tarnai Gábor, LMP (nyilvántartásba véve)

Kiss János, REND PÁRT (nyilvántartásba véve, nem jogerős)
Sóváriné Bukta Erika, DEMOKRATA PÁRT (nyilvántartásba véve, nem jogerős)
Szukenyik Klaudia, SZP (nyilvántartásba véve, nem jogerős)

Ádám Zoltán, KÖZÖS NEVEZŐ (bejelentve)
Asztalos Ildikó Zsuzsánna, IRÁNYTŰ (bejelentve)
Balázs Erik, JÓ ÚT MPP (bejelentve)
Borai Gyula, ERP (bejelentve)
Budai Bertalan, (bejelentve)
Budai Ferenc Nándor, MUNKÁSPÁRT (bejelentve)
Csóka Barnabás, TENNI AKARÁS MOZGALOM (bejelentve)
Dányi Zoltán, KÖSSZ (bejelentve)
Dolányi Csaba, független (bejelentve)
Horváth Adrienn, EMKHHP (bejelentve)
Horváth Benjámin, EMMO (bejelentve)
Horváth Károly, TAMP (bejelentve)
Kanalas Anikó, MDSZP (bejelentve)
Kanalas Zoltán, MAGYARORSZÁGÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT (bejelentve)
Kocsis Istvánné, NEMZET ÉS BÉKE (bejelentve)
Kótai Ferenc, OCP (bejelentve)
Lázi Attila, EU.ROM (bejelentve)
Mogyorósi Anikó, SEM (bejelentve)
Nagy Gábor, KEDN (bejelentve)
Horváth Róbert, KÖZÖS NEVEZŐ (visszalépett)"
szerintem (vendég) [2018.03.07., 08:36] válasza erre: #327[válaszolok] #328
ez egy elmebajjal párosul
Hiányérzet (vendég) [2018.03.07., 09:40] válasza erre: #327[válaszolok] #329
Sehol egy nyugdijas párt?Bárki bárkit korlátlan számban támogathat.persze a mi pénzünkön.Igaza van a pénzügyi gurunak a 27% Áfa még sokáig marad,meg a pofátlanság!
324-hez (vendég) [2018.03.07., 15:06][válaszolok] #330
És azon is érdemes elgondolkodni, hogy illik-e a kommunuizmus áldozatainak eméléknapján (több, mint 100 millió halottra, valamint sok száz millió meghurcolt, megalázott emberre emlékezve)nevetgélni, mosolyogni, fotózkodni! Elfeledkeztek róla, hogy nem bálban vannak? Valóban szomorú, sőt inkább felháborító volt látni az említett képet! Emlékezni és viselkedni tudni kell! Vagy nem? Mindent lehet választói büntetés nélkül? Ez pozitív példa? Nem gondolnám.
És azon is (vendég) [2018.03.07., 17:27][válaszolok] #331
érdemes elgondolkodni amit Koncz Ferenc magáról ír.Hogy hány évtizede van a közéletbe. De minek?
összefogás? (vendég) [2018.03.07., 21:10] válasza erre: #326[válaszolok] #332
Sajnos a MEDETE -t még a Google sem ismeri.Egy újságcikkből olvastam, hogy egy házaspár indul " egymás ellen" a MEDETE és a CSP jelöltjeként.És lám a mi körzetünkben is van hasonló gyanús eset. Van CSP jelöltünk is, MEDETE és talán a kedves neje meg Szepesi féle Összefogás párt.De szíves figyelmébe ajánlom a SZEM pártot is./Szegény Emberek Magyarországért /A központja Szombathely, alapítás éve hiányzik,és még sok minden adat is.Szerintem sokan meglepődnénk, ha kikérnénk a helyi választási bizottságtól, hány párt ajánló listáján szerepel a nevünk .
errr (vendég) [2018.03.08., 00:48] válasza erre: #332[válaszolok] #333
Érdekes lenne valószínűleg mivelhogy ezeknek sehol nem volt standja meg egyéb úgy látszik szerintük túlhaladott de törvényes dolga! Nomost minek van Választási bizottság ha nem képes szűrni és minden balgaságot készpénznek vesz?
Apropó Szepessy úr nem valami jól kiérdemelt BV intézetben fogja a falat? Az hogy lehet?
errr (vendég) [2018.03.08., 00:54] válasza erre: #327[válaszolok] #334
Milyen egzotikus lista! Van aki ismer bárkit is az ismeretlen formációk (ön)jelöltjei közül?
nyilvánvaló egyikre sem szabad szavazni...
vizes VB (vendég) [2018.03.08., 10:30][válaszolok] #335
"Balogh Sándor, a cég gazdasági igazgatója arra próbálta rábeszélni a szállodákat, hogy a beragadt szobákat vigyék át más időpontra, amikor a vizes vb-hez hasonló események lesznek Budapesten. A hotelek ebbe nem mentek bele, még az is felmerült, hogy közösen jogi útra terelik az ügyet. Végül mégsem döntöttek emellett, mert többen azt mondták, nem akartak komolyabban konfrontálódni egy állami szereplővel."

https://index.hu/gazdasag/2018/03/08/meregdraga_hotel_szobak_alltak_uresen_a_viz ...
? (vendég) [2018.03.08., 16:16] válasza erre: #333[válaszolok] #336
Miért is lenne a Választási Bizottság célja, hogy utána nézzen a kamupártoknak?A "központban" mindent jóváhagynak//lásd:Szepesi/, bevált 2014-ben, most meg pláne szükségük van a sok indulóra.Ön szerint helyben tennének olyat a hivatalos szervek,ami nem központi érdek?SZerencs sajnos nem erről híres!!!
??? (vendég) [2018.03.08., 20:08] válasza erre: #331[válaszolok] #337
Mi az, hogy szerencsétlen idős embereket a kis virágcserépbe dugott arcképével is ellátott kártyával köszöntette a polgármester úr? El ne felejtsék, hogy kire kell szavazni :)
Gondolkodó (vendég) [2018.03.08., 20:16] válasza erre: #333[válaszolok] #338
No ez a lényeg,ez a jogállam eggyik arca,ez a köztörvényes bünöző még mosolyog az egész bohózaton,nyeli a pénzünket.Aki viszont lop két fürtöt a szölőből,az nézheti magát.Nincs börtönben,simogatják.
Persze (vendég) [2018.03.08., 21:35][válaszolok] #339
Most ez fog menni egy darabig. Lesz, aki egy cserép virágért, lesz aki egy. kiló bkrumpliért fogja eladni a lelkét az ördögnek.
Tiszaujváros (vendég) [2018.03.09., 08:02] válasza erre: #336[válaszolok] #340
Mielött itél -olvasson.A helyi választási bizotág tiszaujvárosi központtal müködikÁllandó tagjai kiegészülnek a nyilvántartásba vett jelöltek képviselőivel.Szerencsi Polgármesteri Hivatal néven nincs kamupárt bejegyezve,de igaza van -a rendszer nem véletlenül ilyen.
Megjelent a Népszava, benne van a pék (vendég) [2018.03.09., 11:52][válaszolok] #341
https://index.hu/kultur/media/2018/03/09/444_a_hatterbol_a_fidesz_finanszirozza_ ...
A vérkomcsi heccportál mögött is a Fidesz áll. Nem lennék most errr helyében.
Ez igen (vendég) [2018.03.09., 12:07][válaszolok] #342
Mert aztán az Index és a 444 a leghitelesebb forrás a világon. Bravó.
errr (vendég) [2018.03.09., 13:05] válasza erre: #341[válaszolok] #343
Szerintem szeretne az én helyemben lenni.
Mit akart ezzel mondani, hogy jövök a képbe?
Őszintén (vendég) [2018.03.09., 13:05][válaszolok] #344
kérdezem, kit olvasson az átlagember, kivel beszélgessen, ki mond még egyáltalán igazat?
errr (vendég) [2018.03.09., 13:06][válaszolok] #345
errr (vendég) [2018.03.09., 13:08] válasza erre: #342[válaszolok] #346
A közmédiánál mindenesetre nem nehéz hitelesebbnek lenni. Nem találja? Ugyan-ugyan.
errr (vendég) [2018.03.09., 15:50] válasza erre: #344[válaszolok] #347
Pl keressen a Net-en és talál... csak fideszes-t ne!
Számtan (vendég) [2018.03.09., 20:33][válaszolok] #348
És hogy miért éri meg a politikai/kampánytevékenységet nem folytató, a közbeszédben kamupártként emlegetett formációknak minél több jelöltet állítani? Mert a 2013-ban fideszes többséggel elfogadott kampányfinanszírozási törvény értelmében az egyéni jelöltek 1 millió forintot kapnak az államtól kampányköltségeik fedezésére. Azoknak a pártoknak pedig, amelyek országos listát is tudnak állítani, sávos rendszerben további támogatás jár: a minden választókerületben jelöltet állító pártok 597 millió, a legalább 80 egyéni körzetben jelöltet állítók 448 millió, a választókerületek legalább felében, 53 körzetben indulók 299 millió, míg a minimum 27 választókörzetben jelöltet állító szervezetek 149 millió forint támogatást vehetnek fel.

A pénzt ugyan egy tavalyi törvénymódosítás szerint elvileg vissza kell fizetni, ha a párt nem éri el a választáson az 1 százalékot (egyéni jelölt pedig a körzetében a 2 százalékot), ha pedig nem fizetnek, a párt vezető tisztviselőinek kell helytállniuk. A rendszer azonban könnyen kijátszható: ha vagyontalan strómanokat ültetnek a pártok vezetésébe, a jogtalanul felvett összegeket nem tudja behajtani a NAV.
Ugyan (vendég) [2018.03.09., 20:43] válasza erre: #346[válaszolok] #349
Én már az index,444-es cikkeknek a címét sem hiszem el!
valaki (vendég) [2018.03.09., 20:57] válasza erre: #327[válaszolok] #350
A bejelentettek közül 15-öt elkaszált (nem vett nyilvántartásba) ma az OEVB. Marad talán összesen 19 fő a listán.
valaki (vendég) [2018.03.09., 21:10] válasza erre: #348[válaszolok] #351
Ezt a rengeteg ajánlásmásolást, aláírás-hamisítást, vizsgálatot, hercehurcát el lehetett volna kerülni vagy minimálisra csökkenteni, ha egy ember csak egy ajánlást írhatna alá. Akkor sokkal kevesebb lenne a kamupárt is. Vajon miért nem ilyen a törvény? Szégyen!
errr (vendég) [2018.03.09., 22:24] válasza erre: #349[válaszolok] #352
Ezt már remélem elhiszi. Na ennyit a Jobbik hihetőn ellenzéki szerepéről!
Isten őrizze az országot tőlük is!
http://balramagyar.hu/2018/02/02/feny-derult-2006-veres-oszenek-legkomolyabb-tit ...
Egyébként egyetlen normális ember előtt sem volt ez titok! Hiába volt a hazudozás.
Hádám [2018.03.09., 23:47] válasza erre: #352[válaszolok] #353
:D Belinkel egy baloldalinak kinéző, isten tudja honnan szalajtott linket, és ez tuti 100%-os forrás
errr (vendég) [2018.03.10., 09:16] válasza erre: #353[válaszolok] #354
Ejnye-ejnye. Maga saját szemének sem hitt, vagy semmit sem látott az egészből? Hozta volna le az Kuruc info? :-D
A lényeg a hírforrás nem a hír? Vona mondta azt, no akkor lehet mellébeszélni csak felesleges. Mondott ő még különbeket is!
Egyébként a városban járva, ha a Bíró-t 3 nagy képen teszik ki egymás mellé, vagy elfoglalják az egész közös felületet vele azzal nő az esély vagy nevetséges?
Hádám [2018.03.10., 09:54] válasza erre: #354[válaszolok] #355
Nem tudta? Ha duplán vagy triplán rakjuk ki, akkor mindenkinek 2-3-szorosát éri a szavazata, aki rá szavaz! A soros plakátokból is azért van több óriásplakát is a városban, mert akkor annyival kevesebb lesz a migráns!! :D :D
Bukovszky Róbert [2018.03.10., 14:55] válasza erre: #355[válaszolok] #356
Ádám! Nos, ha már erre jár, lenne egy kérdésem -nem már nem Sz Csanád / most inkább a "nagysasszonyról Morvai Krisztináról érdeklődnék??? Előre is köszönöm a válaszod!
Hádám [2018.03.10., 15:52][válaszolok] #357
Talán akkor nála kéne érdeklődnöd! Utoljára 4 éve találkoztam vele
Bukovszky Róbert [2018.03.10., 17:32] válasza erre: #357[válaszolok] #358
Esetleg emlékeztesselek egy párévvel ezelőtti /kb 4év/ párbeszédünkre a hölgyről? Tartod még a véleményed?
menyét (vendég) [2018.03.10., 23:58][válaszolok] #359
Március tizenötödikén Szerencsen semmilyen megemlékezés nem lesz. Nyilván békemenetelni kell a híveknek.
Miért egymást ? (vendég) [2018.03.11., 08:37][válaszolok] #360
Kedves Robi ,Hadám ,Errr,stb.
Úgy látom ,a változást szeretnétek.
Akkor miért egymást szapuljátok ?
- Van némi esély ,hogy a választáson le lehet váltani a jelenlegi hatalmat.
Most félre kellene tenni a a vitát ,a változást akarók között.
Szoros eredmény várható ,ezért most az összefogásnak,együttműködésnek van itt az ideje.
A választást követően ,még mindig az összefogás,és az együttműködés szükséges, a fontos a törvények megváltoztatása miatt-azt követően lehet a programokon vitatkozni, egyeztetni.
El kell menni választani !
A megbízott kommentelökkel ,ne foglalkozzunk!.Azokat erősítsük ,aki velünk ért egyet.
Hádám [2018.03.11., 10:23] válasza erre: #359[válaszolok] #361
Ez nem újdonság, a trianoni megemlékezésen se volt hivatalos városi megemlékezés, mert épp senki nem ért rá a testületből, csak 2 nappal később... ezért volt az a szürreális helyzet, hogy konkrétan egyedül koszorúztunk. Bár ezzel a koszorú témával minden éven így vagyunk...
csak a jobbik (vendég) [2018.03.11., 15:47][válaszolok] #362
azt ígéri a mostani hogy újra indítja a cukorgyárat .
Hajrá .
Hamár a Szerencsi jegyző szólítja fel őket a szólás vagy mi nevében .?
Ma 14:00-kor a szerencsi jegyző felszólított minket, hogy távolítsuk el a "jogszerűtlenül" kihelyezett plakátjainkat. A Fidesz rettegő hatalma 12 órát sem bírt ki. 12 rövid óráig sem bírta elviselni a más véleményt. Így ma a kirekesztés és az intolerancia csodálatos példáját mutatta be a szerencsi jegyző-minden bizonnyal a főnöke utasítására. Bebizonyosodott, hogy a Fidesz nem tűri a vélemény különbséget Szerencsen. Lábbal tiporja a demokráciát. Ez nem hagyhatjuk! A Jobbik a szabad emberek pártja és hangja. Ezért erre a Fideszes agresszióra a válaszunk egy határozott "NEM" volt. A plakátok maradnak a helyükön! Jogunk van a véleményünk nyílt hangoztatásához, jogunk van ahhoz, hogy képviseljük plakátjainkon a választóinkat! Tisztelettel: Szikszay Nándor- Bíró László kampányfőnöke
Érdekelne. (vendég) [2018.03.11., 16:43][válaszolok] #363
Tud valaki valamit arról ,hogy mi lett az elmúlt nyáron,tragikus körűlmények között elhunyt játékvezetö,halálának kivizsgálásáról?
Van felelős?
Volt felelösségre vonás,kártérítés ?
Recept. (vendég) [2018.03.11., 16:54][válaszolok] #364
Szerintem ,elgondolkodtató a döntéshez:
-listára szavazás - a szimpátia szerint.
- egyéni jelölteknél - mivel itt dől el a választás, mindenki -mindenkivel fogjon össze! Még a patás ördöggel is ! Csak egy ,a legesélyesebb jelöltre szavazzunk -aminek 04.08.-ra,egyértelműnek kell lenni!Lassan mintha erre haladnánk.
errr (vendég) [2018.03.11., 17:45] válasza erre: #359[válaszolok] #365
Majd hazajönnek lógó orral.
errr (vendég) [2018.03.11., 19:53] válasza erre: #365[válaszolok] #366
Mindenesetre ez a tény hogy inkább odamennek lődörögni, fsást elnapolni mindent elmond a város vezetéséről. Újabb szégyenletes eset.
errr (vendég) [2018.03.11., 19:56] válasza erre: #364[válaszolok] #367
Pontosan, de szerintem lesz itt ún ellenzéki párt, amelyik nem fog visszalépni ....nos ez esetben az emberre van bízva hogy helyesen szavazzon úgy egyéniben mint listán.
errr (vendég) [2018.03.11., 20:41][válaszolok] #368
errr (vendég) [2018.03.11., 22:01][válaszolok] #369
No még egy:
A szavazók esetleges megfenyegetéséről. Ismerős valakinek netán?
https://www.facebook.com/01shepherd/photos/a.285654854974465.1073741826.28564861 ...
-
Van megoldás ellene. Nem beszééve arról hogy állítólag munkaerőhiány van ám vagy mifene!
valaki (vendég) [2018.03.12., 09:50][válaszolok] #370
Igaza van az LMP-nek és a Momentumnak: a két nagyobb támogatottságú tömörülés (Jobbik és MSzP-DK) együttműködése nélkül nincs kormányváltás, tehát részmegállapodásoknak ilyen szempontból nincs értelme. Az együttműködésnek pedig csekély az esélye mert a Jobbik elsősorban az MSzP-DK eltűnését szeretné, az MSzP (túlélésért küzdve) szeretne vezető szerepben maradni, a DK pedig az MSzP-t akarja lenyomni.
"Hajrá Magyarország, Hajrá magyarok!"
Böngészésre, olvasásra! (vendég) [2018.03.12., 10:21][válaszolok] #371
errr (vendég) [2018.03.12., 14:22] válasza erre: #362[válaszolok] #372
Node 4 plakát egymás mellett? - nem veti-e már ez föl eleve a szándék komolytalanságát, hebehurgyaságot és végtelen egyszerűséget ami semmiképpen sem szólít meg senkit 4 általános fölött? Amúgy szép dolog ez a szabad emberség vagy micsoda valóban.
hanuka (vendég) [2018.03.12., 15:13] válasza erre: #372[válaszolok] #373
Az Ondi úton Karácsony plakátjaiból több van szorosan egymás mögött, de az Önt nem zavarja. 4 általános fölött az emberek többsége nem ennyire elvakult, mint Ön...
errr (vendég) [2018.03.12., 18:50] válasza erre: #373[válaszolok] #374
4 általános felett az ember nem azzal érvel, hogy lám amazok is. Igaz?
Gondolom elégedetten hátra tetszett dőlni hogy megválaszolt, de sajnos ehhez nem lehet gratulálni. Nem láttam az Ondi utat de azt hiszem a várkert kerítésén tettenérhető kreativitást alulmúlni aligha sikerülhetett.
Hádám [2018.03.12., 20:31] válasza erre: #374[válaszolok] #375
Na akkor nézzük komolyan a témát!

A "plakátdömpingünk" elérte célját, ma ígéretet és "engedélyt" kaptunk rá, hogy minden OSB lapon elhelyezhetünk 1 db nagy méretű hirdetést(eddig nem engedélyezték) és minden helyszínen +1 újabb OSB tábla kerül kihelyezésre, biztosítva helyet bőven a többi szervezetnek. Mivel a városban nem található óriásplakátunk, se oszlopokról lógó "fül", így ezek a helyek azok, ahol elhelyezésre kerülnek a hirdetéseink, bár tudom errrnek az lenne az optimális ha nem is lenne egy se kint...
errr (vendég) [2018.03.12., 21:55] válasza erre: #375[válaszolok] #376
Nem értem mit nem ért a mondókámon, de akkor meg mindegy is.
Már évekkel ezelőtt (vendég) [2018.03.13., 08:38][válaszolok] #377
elkészítették a szlovákok Poprádtól Tornyosnémetiig! Érdemes megnézni, hogy mi történt Tornyosnémeti és Kassa között. Látrejött egy hatalmas ipari park, amely települhetett volna a magyar oldalra is. Most is veszítettünk, de alapköveket tudunk lerakni. Itt lenne az ideje egy alapkő gyártó vállalatot, kft.-t létrehozni. Az M30-as autópálya Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszának alapkövét tettük ma le Arnótnál. A beruházás három szakaszban épül és 2021. második felében kerül átadásra.

"Hosszú évek előkészítő munkája által szűkebb pátriánkat ? Abaújt - is bekapcsoljuk az ország autópálya vérkeringésébe, tehermentesítve a 3-as főút irtózatos forgalmától a Hernád-völgyében élőket és megerősítve a határ két oldalán fekvő területek közötti együttműködést is.
Az autópálya nagyban elősegíti majd a térség gazdasági és turisztikai fellendítését."
Mi lesz veled KLIK? (vendég) [2018.03.13., 09:13][válaszolok] #378
vizes VB (vendég) [2018.03.13., 10:39][válaszolok] #379
Index: "Negyedmilliárdból készült egy 3 perces videó a vizes vb-ről amit le sem adtak sehol. Nagyjából százszoros túlárazásról lehet szó."
https://index.hu/gazdasag/2018/03/13/vizes_vb_video/
Mikor indul a tekerés?
valóban? (vendég) [2018.03.13., 12:00][válaszolok] #380
A Rákóczi iskola tantestületi értekezletén valóban ott volt Koncz Ferenc fideszes képviselőjelölt?
Valóban azt mondta, hogy ő most nem kampányol?
Valóban ezt megengedte a református iskola igazgatója Ráczné Váradi Éva?
Remélem mindez nem igaz. De ha mégis, akkor azt kérdezném:
mit szól ehhez a református egyház, mint fenntartó?
Ha nem kampányolt Koncz Ferenc(amikor dübörög a kampány) akkor mit keresett ott?
A többi párt jelöltje is részt vehet a tantestületi értekezleteken?
Benes dekrétumok. (vendég) [2018.03.13., 12:51][válaszolok] #381
Szeretjük a szlovákokat aggódunk a kormányukért.Ők is szeretik a magyarokat/elnyomni/Egy olyan csapatot védelmezünk akik a mai napig kiállnak a magyarok kollektiv bünössége mellett.Igaz a tervezett minimálbért egy magyar pedagógus bére sem éri el,valamit azért tudnak Ficóék.Aki pedig korrupciót mer emlegetni az rögtön Soros bérenc. Hivatalosan szeretjük a szlovákokat.
azta (vendég) [2018.03.13., 18:22][válaszolok] #382
Hát elég röhejes ez a "nem kampányol" szöveg... mi másnak ment oda?
Hádám [2018.03.13., 20:14][válaszolok] #383
Nem tudom kinek az agymenése ez is, hogy pont március 15-én nem lesz semmilyen megemlékezés a városban... 14-én, ráadásul délelőtt, munkanap meg igen.... Nagy összeget mernék rátenni, hogy iskolások tömege lesz kivezényelve....
Hádámnak (vendég) [2018.03.13., 21:23] válasza erre: #383[válaszolok] #384
Ön nyert, ezt borítékolom.
. (vendég) [2018.03.14., 08:09][válaszolok] #385
Tetszik a vizes vb naprakész tájékoztatása. Nem is értem hogy ez miért nem érdekel senkit.Kíváncsi lennék errr,vagy Róbert véleményére.Többek között.Na persze nem akarok én senkit provokálni.
errr (vendég) [2018.03.14., 09:52] válasza erre: #385[válaszolok] #386
Nos anélkül hogy a video-t megnézném is elmondható, a VB kb 5x-ösen túlárazva zajlott le. Mint általában minden más beruházásuk is. Laser show megnyitó 4 kikötött uszállyal táncosokkal pár fellépővel, drónokkal 3,5 milliárdért?! Ugrótorony újabb 3,5 milliárdért, amikor az oroszoké 600 millióba került előtte? 150 milliárdos költségvetés? S akkor a Nemzetivé vált Hajós Alfrédet máris renoválni kellett illetve be sem volt fejezve? Mexico 30 milliárddal számolt, de nem vállalta. Ja ő nem kap Eu felzárkóztatást ami persze itt nem is arra való hogy azt elsíbolják. No kb.
errr (vendég) [2018.03.14., 10:00][válaszolok] #387
Baj van az összesíbolt hihetetlen nagyságú pénzekkel is, no meg egyébként személyi problémák is lehetnek ha Kósa kell magyaráznia. :D
Ez is megérne egy hosszú békemenetet nem? Hihetetlen!!
https://mno.hu/cimlap/ismet-gondolt-anyukajara-kosa-lajos-2453505
Bukovszky Róbert [2018.03.14., 10:18] válasza erre: #385[válaszolok] #388
Bár megfogadtam, hogy olyanok kérdésére fogok válaszolni -vagy olyanokkal bocsátkozom bárbeszédbe- akikről tudhatni, hogy ki is áll a név vagy "nick" név mögött, de egye fene kivételt teszek Önnel. Szóval vizes VB!? Szerintem semmi extra, egyszerű tükre a mai Magyarországi állapotoknak!
. (vendég) [2018.03.14., 10:52][válaszolok] #389
Én a VB szerencsi vonatkozásával kapcsolatos állásfoglalásukra lettem volna kíváncsi. Szerintem aki megosztotta ezt az információt se gondolt másra.Vagy ez Önökben fel sem merült?
Bukovszky Róbert [2018.03.14., 11:09] válasza erre: #389[válaszolok] #390
Akár fel is merülhet, de a válaszom ugyan az marad!
Helyes (vendég) [2018.03.14., 12:57] válasza erre: #360[válaszolok] #391
Okés a megbízott kommentelőkkel ne foglalkozzunk! Kezdem magával!
errr (vendég) [2018.03.14., 14:17] válasza erre: #387[válaszolok] #392
Miskolc minden lakójának 7,5 millió jutna belőle!
Ez az ország pénze!
Képviselőjelöltek figyelmébe (vendég) [2018.03.14., 14:24][válaszolok] #393
A hazai cigányság lélekszáma 25 év alatt megduplázódott.A mostani adatokkal számolva 2050-re nyolcmilliós országgá zsugorodunk és ebből kétmillió a a roma etnikumhoz tartozik majd.Integráció hiányában két gettóban fogunk élni.Miközbe a migrációra súlyos milliárdokat áldozunk,vagyis felvilágositanak minket-a cigányság sanyaru helyzete tabu téma.Mi az átlagnál is jobban vagyunk érintve,mint a II.kerület.Milyen jövőt szánnak nekünk a politikusaink itt Zemplénben?
üzenem (vendég) [2018.03.14., 17:02][válaszolok] #394
Holnap BÉKAMENET! Üzenem: VEJETEK VAGYUNK!
errr (vendég) [2018.03.14., 18:04] válasza erre: #394[válaszolok] #395
Vejük!
errr (vendég) [2018.03.14., 18:20][válaszolok] #396
Jó beszéd, nem handabanda meg kardcsörtetés, sem nem révült bennszülötteket zsibbasztó tamtam. Erre van szükség! Nem?
https://www.facebook.com/groups/europai.allampolgar/?multi_permalinks=1807349045 ...
Nolám (vendég) [2018.03.14., 18:21] válasza erre: #394[válaszolok] #397
Üzenem: vegyem be bogyót holnap!

Mert holnap fel fog robbani a sok liberális hír láttán. Nagyon kérem 10 link-nél többet ne másoljon be ide a békemenetről! :D
errr (vendég) [2018.03.14., 20:05] válasza erre: #397[válaszolok] #398
Fura egy alak maga, hogy önmagának is üzen.
Kérdés (vendég) [2018.03.14., 21:29] válasza erre: #398[válaszolok] #399
Ezt Ön honnan tudja? Ön az admin?
Ünnep (vendég) [2018.03.14., 21:34][válaszolok] #400
Az ünnepségsorozatról készült fotók alapján megállapítható, hogy városkánk ?nagyjai? közül legalább háromnak senki nem mondta, hogy azért mégse farmerban kellene képviselni a várost. .. no. ..
Semmilyent . (vendég) [2018.03.15., 08:15] válasza erre: #393[válaszolok] #401
errr (vendég) [2018.03.15., 09:33] válasza erre: #399[válaszolok] #402
Ejh hát még maga miatt lekésem a buszt! :D
olvassa már el 397-es alkotását. Valami ilyen hogy Üzenem: venni be bogyóm holnap.
Nagyon fontos. (vendég) [2018.03.15., 19:00][válaszolok] #403
18.4.8 !!
errr (vendég) [2018.03.15., 21:25][válaszolok] #404
Hát nem mondom voltak vagy 60 ezren maximum.
Százezrekről csak olyan beszél akinek semmiféle matematikai érzéke nincs, vagy direkt tódít. Szerintem
menyét (vendég) [2018.03.15., 22:07][válaszolok] #405
No, mentek egy jót.Megtudtuk,hogy Magyarországon kb hatmillió Soros György van, aki menjen Amerikába.Soros György magyar állampolgár.Ha egy magyar állampolgárt kitiltanak Magyarországról, az száműzés, ha egyszer megtehetik büntetlenül,onnantól kezdve nincs határ, bárkivel bármikor megtehetik.Április nyolcadikán is mennek, de nem Amerikába.
Nincs meglepetés. (vendég) [2018.03.16., 07:43][válaszolok] #406
404.405.hsz-nek.

Kétségtelen sokan voltak a békemeneten ,de ennek nagy része ,pénz ,és logisztikai szervezés.
Megtévesztő lehet ,de ki volt adva parancsba-a pénz nem számít.
Fenyegetni ilyen módon ,csak a diktátorok szoktak.

AZ ELLENZÉKI TÜNTETÉSEKEN IS, VOLTAK ÖSSZESEN ANNYIAN -PÉNZ ,ÉS LOGISZTIKA NÉLKÜL!
Össze kell fogniuk ,mert ettől félnek.

Már csak három hétig kell tűrnünk ezt a rémálmot ,remélem a nép bölcs lesz ,és jók fog dönteni 4
Egy biztos (vendég) [2018.03.16., 15:26][válaszolok] #407
a cigány munkaerő nem működik ergo nincs rájuk szükség Magyarország nélkülök is teljes .
errr (vendég) [2018.03.16., 17:49] válasza erre: #404[válaszolok] #408
Folyt: Sőt még annyian sem. A fidesz elbukott, már csak az a kérdés mennyire!

Jaa Jobbik! - nem egyezkedünk hanem kollaborálunk netán? Merthogy egyedül nem lesz meg a 10 % sem az már jól látszik. Nagy a csend. Kibújt a szög a zsákból?
Nem félni. (vendég) [2018.03.16., 20:13][válaszolok] #409
Most még egy kicsit kitartani,az sem baj ha csendesen ,de 18.4.8 -án, feltétlenül ,el kell menni !-szavazni. Okosan ,megfontoltan ,bölcsen!
Most vagy soha.
Féljenek azok ,akik félelmet keltenek !
valaki (vendég) [2018.03.16., 20:59] válasza erre: #408[válaszolok] #410
A második bekezdést kifejtené bővebben?
errr (vendég) [2018.03.16., 21:26] válasza erre: #410[válaszolok] #411
Gy F, felajánlotta tegnap az ünnepi beszédben, hogy egyeztetnek a Jobbikkal és az LMP-vel és az Mszp-szövetséggel is a váltás érdekében.
Mitöbb, a Dettike körzetében gesztus értékkel már vissza is léptette amúgy esélyes jelöltjét a DK.
A jobbik mit volt mit tenni kénytelen volt végre kimondani este, hogy ő nem egyeztet. Pedig csak a választás utáni együttműködés került volna szóba vele elsőre. Ugye ez érthető mit jelent? Kinek hasznos ez?
Az LMP még fől a lében... de alighanem ott is probléma lesz az őszinte beszéd. :-)
Hát ennyi történt.
valaki (vendég) [2018.03.17., 09:14] válasza erre: #411[válaszolok] #412
Sem rombolni, sem az ellenzéknek ártani nem akarok, ezért inkább nem mondom el a véleményemet...
Sajtószabadság (vendég) [2018.03.17., 09:14][válaszolok] #413
Miért üresek a környék személyvonatai?Miért olyan forgalmas a 37 -es?Akkor is autóval megyünk ha egyedül utazunk-igaz kényelemből is.Általános a vélemény-félünk,mert T.szada,T.harkány,T.lúc államásokon kapucnis fiatalemberek szállnak fel s élénk érdeklődést mutatnak utazótársaik iránt.A fiatalabb hölgyek nem usszák meg ennyivel.Minimum szóbeli dicséretet kapnak,s javaslatot a szabadidő hasznos eltöltésére.A kalauz is fél ha nincs vele a vasutőr.Erről nics tudósitás-kényes téma,de ami nyugaton van azt öntik ránk.Magunkat csapjuk be?Tiz év hamar elszelel,s akkor kit fogunk hibáztatni?Mi is felelősők vagyunk azért ami itt történik.Ébresztő!
Hádám [2018.03.17., 11:52] válasza erre: #411[válaszolok] #414
Az a baj, hogy csak a félrebeszélés megy... kezdetektől fogva elzárkózunk gyurcsánytól, ha rajtunk múlna már a parlamentben se meresztené a seggét régóta... Láttuk hogy el lett számoltatva a fidesz által, akkor ki is haverkodik kivel? Ha jól rémlik, pont a fidesz utasította nemrég, hogy véletlenül se próbáljon szövetkezni a Jobbikkal, nem mintha igényünk lenne rá! De mint ahogy Vona is megmondta, a szavazók nem ugráltathatók a pártvezér kénye kedve szerint! Ha úgy látják jónak, hogy a Jobbik jelöltje az akire érdemes szavazni, a Fidesz ellenében, akkor arra fognak, lásd Hódmezővásárhely, ahol semmilyen összefogás, hivatalos és nem hivatlos egyeztetés nem történt, pusztán a szavazók arra szavaztak, aki esélyes volt... lehet itt belemagyarázni mindenféle baromságot.... Egyszerű a képlet, ha le akarják váltani nálunk is a fideszes jelöltet, akkor a Jobbikra szavaznak, ha nem akkor nem... prognosztizálnak az mszps jelöltnek 15%-ot, aligha lehet versenyben ezzel... viszont pont elég,hogy a fidesz vigye a prímet, ha tartják magukat a szavazók az esélytelen jelölt mellett.
Nem reménytelen. (vendég) [2018.03.17., 13:35][válaszolok] #415
Hádám- a Jobbik lehetőségei :
- ha tárgyal ,és összefog ,eltávolodik tőle a tagság ,és a szimpatizánsai.
- ha nem tárgyal ,és nem fog össze, fog kapni 15-20 % -ot , és az nem elég semmire.
Marad tehát a színfalak mögötti egyeztetés ,koordinálás- REMÉLEM !

Ha minden ellenzéki párt ,kormányváltást akar,akkor tárgyalni ,és egyeztetni KELL !

Egyéniben:
40 ellenzéki egyéni győzelem esetén -nincs kétharmad.
60 fölöti -KORMÁNYVÁLTÁS !

Továbbá listán ,és egyéniben:
60 % fölötti részvétel esetén szinte bíztos ,hogy KORMÁNYVÁLTÁS !

Nem könnyű,de nem is lehetetlen!

EL KELL MENNI SZAVAZNI -ezt tudják tenni a választók!
MEG KELL ÁLLAPODNI -ezt tudják tenni a pártok !

Az biztos ,és állandó ,hogy a kormányzó pártnak ,van kb 2,2-2,3 millió szimpatizánsa ,aki elfog menni szavazni! De ez növekedni nem fog.
Nagy a felelösége a szavazóknak ,és a pártoknak egyaránt!
Reméljük ,hogy a JOBBIK is kormányváltást akar,de ez egyedül nem fog sikerülni !
errr (vendég) [2018.03.17., 14:05] válasza erre: #414[válaszolok] #416
Blabla. Aki nem működik együtt az a fidesszel van.
Még itt is lehetett volna negegyezni akár az egyébként teljesen esélytelennek tűnő jobbikos jelölt javára is ha úgy fordul. De nem. Maguk sajnos koalíciót akarnak a fidesszel úgy látszik!
Mellesleg nem GY F-el kell együttműködni hanem a többi párttal is.
errr (vendég) [2018.03.17., 14:07][válaszolok] #417
Nocsak.
éppen jó erre a lapra
Szabad ezen is erősen elgondolkodni fideszes fejjel is szerintem! Minek kell még kiderülnie?
http://hvg.hu/itthon/20180317_Magyar_Nemzet_Lelkes_ugynok_volt_Szita_Karoly
valaki (vendég) [2018.03.17., 14:41][válaszolok] #418
Ajánlanám mindenki figyelmébe a Márki-Zay Péter által indított rendszervaltas2018.hu oldalt.
Csak a félelem (vendég) [2018.03.17., 16:05] válasza erre: #413[válaszolok] #419
miatt mert a mostani magyaroknak kényelmesebb egy autó árnyékába meg bújni és avval járni valahová .
Mert hát félnek a cigányoktól valamikor a magyarok oroszlánok voltak,most gyáva nyulak lettek . Asszonyaikat,lányaikat nem tudják megvédeni.
Orbán hoz imádkoznak építsen kerítést.
Ha valaki nem hisz szálljon fel Nyíregyháza,Szerencs viszonylatba vonatra majd ésszhez tér
errr (vendég) [2018.03.17., 16:53] válasza erre: #418[válaszolok] #420
https://rendszervaltas2018.hu/
Itt lehet majd tájékozódni az esélyes ellenzéki jelöltről választó körzetenként. Még készül.
errr (vendég) [2018.03.17., 21:26] válasza erre: #419[válaszolok] #421
Holott annyi rendőr van hogy ihaj! De azok persze valamilyen egészen idióta koncepció szerint inkább az út mellett állnak lesben hogy a tisztességes de hibázó állampolgárt tovább fejjék! Lassan semmi nem úgy működik ahogy kéne.
errr (vendég) [2018.03.17., 22:16][válaszolok] #422
Itt pedig lehet előszavazni, az esélyest kiválasztani.
https://orbanvalto.com/szavazb.php#szavazogomb
errr (vendég) [2018.03.18., 21:26] válasza erre: #422[válaszolok] #423
Sajnos ez komolytalan mert többször is hagy szavazni.
Mátyás álruhában (vendég) [2018.03.18., 22:45][válaszolok] #424
Azt suttogják, hogy holnap Orbán Viktor zárkörű találkozóra érkezik Szerencsre. Hallott erről valaki? Ha van valaki olyan szemfüles, levideózhatná, ha látja.
424nek (vendég) [2018.03.19., 08:12][válaszolok] #425
Ez jó jel amikor jön kampányolni a fidesz mindig megbukik.A jelek szerint nem Koncz Ferenc lesz a térség képviselője.
??? (vendég) [2018.03.19., 08:57] válasza erre: #423[válaszolok] #426
Nem igaz, nem lehet, csak egyszer szavazni. Az eredmény, na az már más kérdés. Kinek jó, kinek rossz.
errr (vendég) [2018.03.19., 09:33] válasza erre: #426[válaszolok] #427
Na akkor még próbálkozzon pl másnap aztán beszéljen.
Az eredmény egyébként magának nem jó?
errr (vendég) [2018.03.19., 09:35] válasza erre: #424[válaszolok] #428
Biztos átvenni a díszpolgárit! - lassan posztumusz.
Nagy a baj!
Tiszaújváros (vendég) [2018.03.19., 10:24] válasza erre: #424[válaszolok] #429
Na persze! Pont Szerencsre! Itt mit adna át? Tiszaújvárosba.
Hádám [2018.03.19., 11:46] válasza erre: #425[válaszolok] #430
Valószínűleg igaz, mert már rendőrségi szalagokkal csomó minden le van zárva... úgy látom ide a vezetők mindig csak "álruhában" járnak... Gyurcsány titokban, zártkörű rendezvényen, Mesterházy hasonlóképp, Karácsony Gergely szintén, Orbán mint látjuk szintén... eddig még csak Vona Gábor tartott nyílt lakossági fórumot kétszer is, ahol még kérdezni is lehetett még a nem jobbikosoknak is! Kíváncsi leszek Orbán vajon itt is meglátogat -e "véletlen szerűen" családokat, ahol nagyon "meglepődve és váratlanul" fogadják
Bukovszky Róbert [2018.03.19., 11:59] válasza erre: #430[válaszolok] #431
Hádám! S mi van, ha azt mondom, kérdezem; Orbán eljön, Karácsony -bár nem titokban de- itt volt, s Vona mikor várható? Kezdtem kacsingatni a Jobbik felé -na nem miattad :D - de hatalmasat kell csalódjak. Igaz nem csak bennetek, de most rólatok van szó!
Bukovszky Róbert [2018.03.19., 12:00] válasza erre: #430[válaszolok] #432
Tuti jön, mert már T-újban van, remélem Kesznyéten felé jön, s f@szányosan rendbe teszik az utat!
szerencsi (vendég) [2018.03.19., 12:46][válaszolok] #433
Ott tülekedik már polgink is a főnöke mellett Tiszaújban. Vajon itt mit fognak megígérni? https://index.hu/gazdasag/2018/03/19/mol_jsr_orban_viktor_tiszaujvaros_gyaravata ...
képes (vendég) [2018.03.19., 12:50][válaszolok] #434
Ahol a vezér, ott a villanyszerelő, ugyhogy fotó biztos lesz róla
unott (vendég) [2018.03.19., 12:57][válaszolok] #435
Azért szigorú rendőrségi felügyelet mellett már hordták a Bonbonból a csokikat kartondobozokban,egymás után süllyesztették el a nagy fekete autó(villogó a tetején)csomagtartójába!
Hádám [2018.03.19., 13:00] válasza erre: #431[válaszolok] #436
Tiszaújvárosban lesz pénteken, a Szerencsi menetrendet még nem tudom, annyira nem vagyok most benne a szervezésben.
Hádámnak (vendég) [2018.03.19., 13:19][válaszolok] #437
Legyünk korrektek. Karácsony Gergely szerencsi jövetele ki volt plakátolva és szórólapok is hirdették. Ráadásul a nyílt utcán találkozott az arra sétáló járókelőkkel.
szerencsi2 (vendég) [2018.03.19., 13:30][válaszolok] #438
Amikor Orbán 16 éve Szerencsen kampányolt a kék ingben és a fordított, V betűt formázó kokárdával, akkor teltház és ünneplő tömeg fogadta a Várkertben (közte voltam). Most sunyin, titokban jön. "Büszke" lehet rá, mivé vált. K.F. is néha gondolkodhatna azon, idős korában mire fog visszatekinteni. Betegségben meghalt fiatal emlékkoncertjén, súlyosan sérült előtt térdepelve, balesetet szenvedett tűzoltókocsi mellett fotózkodni, kampányolni? Mire való ez? Ennek köze sincs az ország érdekéhez, ez egy szavazatokra kétségbeesetten hajtó középszerű politikus karikatúrája.
Hádám [2018.03.19., 14:26] válasza erre: #437[válaszolok] #439
Oké, aláírom, elképzelhető, bár én sajna nem találkoztam a hirdetéssel. Viszont a korábbi "látogatók" mind zártkörűek voltak. Megsúgom a várkertben még én is ott voltam Orbán beszédén, el is bukták a választást, ha jól emlékszem pont akkor 1 szavazattal... Egyébként sanda gyanúm, hogy most se Szerencs miatt jön ide, csak ha már átadott egy GYÁRAT Tiszaújvárosban, akkor már úgyis itt van a közelben...
házibajnokság (vendég) [2018.03.19., 14:58][válaszolok] #440
Orbán Viktor kampányolása Szerencsen nem volt más, mint egy házibajnokság. Ugyanis csak a" családtagok voltak /lehettek?/ ott. Ők, ha nem lett volna ez a belterjes rendezvény akkor is a Fideszre szavaznának. A többi ember meg otthon maradt és majd szavaznak szívük szerint.
Sokan voltunk igy (vendég) [2018.03.19., 15:34] válasza erre: #438[válaszolok] #441
de mára ez elszállt. Ha ma kiállt volna a Várkertbe, talán meghallgattam volna, de csak a népház előtti őröket, a fürdő előtti rendőrautót láthattam.... na a többi nem is érdekel. Egy a fontos. 8-án menni kell és gondolkodni kell. Nagyon.
Bukovszky Róbert [2018.03.19., 16:17] válasza erre: #430[válaszolok] #442
Igen, meglátogatott egy "családot", ott ebédelt. Nos akinek van ideje, kedve nézzen, érdeklődjön utánuk!
Bukovszky Róbert [2018.03.19., 16:47] válasza erre: #430[válaszolok] #443
Ádám! Milyen "titkos", "álruhás"látogatásról beszélsz? Most nézem a fotókat, tömve volt a várudvar.
szerencsi (vendég) [2018.03.19., 18:18][válaszolok] #444
Persze hogy tömve volt. Az összes önkormányzati alkalmazott, intézményvezető, feleség, mind ott volt. Ez nem a nép, már bocsánat. A nép éppen dolgozott ebben az időben.
Bukovszky Róbert [2018.03.19., 19:18] válasza erre: #444[válaszolok] #445
Mondjuk én az udvaron készült fotókon nem látok egyetlen "intézményvezetőt" sem, igaz Szerencsi ismerőst is egy főt találtam.
errr (vendég) [2018.03.19., 19:43][válaszolok] #446
Ma valakire nagyon lestek a rendőrök minden kereszteződésbe voltak de állítólag nem kapták el... egyelőre.
errr (vendég) [2018.03.19., 19:48] válasza erre: #438[válaszolok] #447
Akkor is csak bámult az ember hogy honnan a francból van a pár ismert hozsannázó mellett az a sok önfeledt idegen. Hát hozták szokás szerint már akkor is.
Szerencsi (vendég) [2018.03.19., 21:04][válaszolok] #448
Nézze meg újra a fotókat, hátha meglátja őket a lépcsőkön, a nép felett.
kérdés (vendég) [2018.03.19., 21:23][válaszolok] #449
Hogy nem röhögik szembe magukat, akik választások idején elör?ntják a cilinderből az agyonkoptatott igereteket: 37-es, cukorgyár... hát már lassan egy ujabb generáció nő fel, anyiszor ígérték s lett belőle a nagy semmi. Teljesen hülyére veszik azt,akit lehet.
Röhej (vendég) [2018.03.19., 23:02][válaszolok] #450
A Globo Televízió globo magazint vitt Orbánnak, amin a címlapon Ő maga van, és még milyen büszkék is rá, harsogják a Facebook-on! Nocsak, nocsak... Gondolom mennyire érdekelheti, az ilyen liberális "magazin"
menyét (vendég) [2018.03.20., 00:14][válaszolok] #451
Most mi a baj? Orbán jött megnézni,hogy mennyit fejlődött a város a zelmúltnyócévben.Látta,hogy van itt hármashalom meg országzászló meg rettenetes Rákóczi utca meg kátyús 37-es meg elvándorlás meg nyomor meg migráncs egy szál se.Mondott valami értelmeset is?
látogatás (vendég) [2018.03.20., 10:11][válaszolok] #452
Nem nézték meg a szigetelőanyag gyár hűlt helyét?
vizes vb (vendég) [2018.03.20., 11:05][válaszolok] #453
újabb nem túl hízelgő cikk: https://index.hu/sport/uszas/2018/03/20/bp2017_letszam_novekedes/

Úgy hallom, lassan megint indul a gyerekek bicikliztetése, a szülők mindenképp tájékozódjanak, kihez-mihez adják gyermekük arcát!
453-nak (vendég) [2018.03.20., 12:08][válaszolok] #454
Dehogy adjuk az arcunkat valahová! Hiszen : VEJETEK VAGYUNK! Csak CSENGER felé biciklizünk! Önnek is LEDEN világos!
Canga (vendég) [2018.03.20., 13:07] válasza erre: #454[válaszolok] #455
Ráhibázott a LEDezéssel és a vejezéssel: szerencsi fióktelepű cég is csinált országszerte közvilágítást pl. Enyingen is. Csuda város Szerencs, ahol összeérnek a közvilágításos ügyek, a vizes VB és a "független" bringázás :-D

"Enying közigazgatási területén közvilágítás-korszerűsítési beruházás megvalósítása és üzemetetési feladatok ellátása"
http://www.kozbeszerzes.hu/ertesito/megtekint/portal_17833_2014/

Itt lehet a többit megnézni: https://www.direkt36.hu/contents/electric/
valaki (vendég) [2018.03.20., 15:16][válaszolok] #457
Miután nincs átfogó koordinálás, lehet önállóan tájékozódni, például itt: https://www.v18.eu/eselyes-ellenzeki-jeloltek
Elgondolkodtató: (vendég) [2018.03.20., 15:51][válaszolok] #458
Egy gyáravató margójára...
Idézet egy újságcikkből:
?Az ünnepség fura fordulataként a megjelenteket a térség részéről nem Tiszaújváros ? szocialista ? polgármestere, Bráz György, hanem a településtől közel 42 kilométernyi járóföldre lévő, a gyár életében szerény részt vállaló Szerencs fideszes vezetője, Koncz Ferenc köszöntötte. Ő dicsérte a kormányt és a tiszaújvárosiakat is ennek megfelelő szavazásra buzdította (nem említvén, hogy a térség egyéni jelöltje ő maga).
A politika egy fajta választási gyűléssé változtatta az üzemátadót ? fogalmazott kérdésünkre Bráz György, aki sietett hozzátenni: Tiszaújváros örül a Mol jelenlétének, a beruházásoknak, viszonyuk teljesen korrekt. Az eseményre meghívták, elment, beszédre azonban ?nem kérték fel?. Ezt elfogadta, hisz a csendes, etikus városvezetés híve. Koncz Ferenc gesztusát viszont erkölcstelennek bélyegezte, amit ő fordított esetben nem tett volna meg Szerencsen. Szerinte ez jellemző a Fidesz országos politikájára is, amiről a választók április 8-án mondhatnak véleményt.?
Felvetődik a kérdés, hogy a gyáravató után Orbán Viktor vajon miért nem a választókörzet központjában ? Tiszaújvárosban ? találkozott a választópolgárokkal és a térség polgármestereivel?
És egyébként: Mi köze volt Szerencs polgármesterének az átadáshoz? Mit tett azért, hogy ez a beruházás megvalósuljon?
újságcikk (vendég) [2018.03.20., 16:12][válaszolok] #459
Hádám [2018.03.20., 17:53] válasza erre: #443[válaszolok] #460
Robi! Láttál te valahol hirdetést, hogy ide látogat a miniszterelnök? Előtte lévő este hallottam róla én is egy ismerőstől, de még akkor is csak azt mondták, a környék polgármestereivel lesz találkozója. De ezen nincs is mit meglepődni, évek óta látható már, hogy nem kellenek új arcok, elég azoknak megfelelni, akik tuti szavazók, azzal nagyjából meg lehet nyerni a választást, a többieket csak egymásnak kell ugrasztani!
Bukovszky Róbert [2018.03.20., 18:04] válasza erre: #460[válaszolok] #461
Én ugyan nem láttam, de annyi ember csak értesült róla valahogyan.
Hádám [2018.03.20., 18:10] válasza erre: #461[válaszolok] #462
Nagyon bonyolult lehet! Szóltak a tagságnak, annak rokonainak és ennyi... Azért elég könnyen meg lehet oldani, ha valakit nem akarok meghívni
Minden elmúlik.. (vendég) [2018.03.20., 18:46][válaszolok] #463
Mi változott?
O.V. elment ,maradtak a problémák,--a sok ígéret ellenére.
K.F. viselkedése, a közp.előírásnak megfelelő. Még jó ,hogy mise nem volt.
A MI VISELKEDÉSÜNK 04.08.-án ,az érdekünknek megfelelő lesz!!!!
na ja (vendég) [2018.03.20., 18:52][válaszolok] #464
Csak bólogató fejek, mosolygó arcok kellettek. Meg vastag bőr.
errr (vendég) [2018.03.20., 21:48][válaszolok] #465
A fidesz már leszerepelt gyűlés ide vagy oda nemzetközileg éppúgy mint kormányon. Lehet ezt ragozni még de felesleges. Végvonaglás amit országszerte láthatunk az ezerféle becstelenség és óriásbotrány közepette. Hogy aztán éppen 8-án ér-e véget vagy később azért nem teljesen mindegy.
LMP és Jobbik sajna szatellite ezeknek de ez már köztudott.
Szavazni kell úgy néz ki velük nem számolva.
semmise (vendég) [2018.03.20., 21:59][válaszolok] #466
Akár mise is lehetett volna, ott feszítettek a papok is.
Az érdek határoz meg mindenhol mindent.
Szavazzunk ? (vendég) [2018.03.21., 05:53] válasza erre: #462[válaszolok] #467
A szigetelőanyag gyár is ugrott !!! Pedig Koncz többször kampányolt vele. Így marad ígéret a 37-es, meg a cukorgyár is. Lehet, hogy egy ilyen gyenge képviselőjelöltre, nem érdemes szavazni ?
https://magyaridok.hu/belfold/szijjarto-peter-vonzo-befektetesi-celpontta-kell-f ...
Jövőkép (vendég) [2018.03.21., 06:48][válaszolok] #468
Milyen város,milyen Zemplén lessz itt tíz év mulva ?Ez a lényeg!Akinek erről van viziója,látomása aszerint cselekedjék vagy és szavazzon.Kampányocska az van -program már alig.A tulélésre rendezkedtek be az emberek,s a rövidtávu érdek a mozgatórugó.Ez a polgári-keresztény értékrend?
valaki (vendég) [2018.03.21., 12:38] válasza erre: #465[válaszolok] #469
Szerintem "kártékony volt ellenzéki szempontból a hsz-e, Ön nem a kisebb rossz irányába mozdult el hanem a nagyobbik felé" (#185).
errr (vendég) [2018.03.21., 14:41] válasza erre: #469[válaszolok] #470
Bár úgy lenne.
No pár apróság ami a Jobbikról észbe jut azon túl hogy nem fog össze senkivel ami megint árulkodó:
Eu zászlóégetés, Szegedi Csanád színmagyar vállalkozása, a nyékládházi pénzhamisítók, 2006, a kopaszok, a gárda nevű rasszista varjúsereg, oktalan és eszetlen magyarkodás, a képviselő aki nem állt föl egy zsidó tiszteletére a parlamentben, a tisztségviselő aki a Dunába lőttek cipőinél köpködött... Horthy... ellenzéki tüntetésen soha...
Hagyjuk már hogy bezzeg most majd! DE cáfoljanak meg!
K. Zoltán (vendég) [2018.03.21., 16:07] válasza erre: #470[válaszolok] #471
Maradjunk annyiban, hogy maga, aki álnév mögül köpködi, Horthynak a cipőfűzőjéig sem ér fel. A rasszistázásra, magyarozásra errefelé nem vevők az emberek, menjen Budapestre, ott a kiskörúton belül innák a szavait!
valaki (vendég) [2018.03.21., 16:28][válaszolok] #472
https://rendszervaltas2018.hu/ Megjelent 53 választókerületben az esélyes - nem kormánypárti - jelöltek neve: 23 Jobbik, 16 MSZP-Párbeszéd, 7 DK, 5 LMP, 2 független.
Olvassák el a kommenteket! (vendég) [2018.03.21., 16:56][válaszolok] #473
Megérte, megéri ezt csinálni komoly, köztiszteletben álló embereknek? https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=1853270121358209&id=345496092135627
Olvasó (vendég) [2018.03.21., 20:29] válasza erre: #473[válaszolok] #474
Ez nem semmi. A hölgy helyében holnap ki sem mennék az utcára a kommenteket látva. Pardon, a hölgyek helyében . ....
iskola (vendég) [2018.03.21., 21:21][válaszolok] #475
Akkor az én gyerekem most egy református iskolában tanul, vagy egy fideszes iskolában?
Biztos,hogy jó helyen van?
errr (vendég) [2018.03.21., 23:42] válasza erre: #475[válaszolok] #476
Sajnos egy és ugyanaz.
errr (vendég) [2018.03.21., 23:52] válasza erre: #471[válaszolok] #477
Maradjunk annyiban azt sem tudja mit beszél, tényekkel szemben.
Szerintem magának nincs errefelé létjogosultsága.
errr (vendég) [2018.03.22., 00:21][válaszolok] #478
Ismerjük el amit el kell! Ezúttal kalap a kezemben! :)
https://alfahir.hu/2018/03/21/jobbik_mirkoczki_adam_kormanypropaganda
Hádám [2018.03.22., 00:36] válasza erre: #473[válaszolok] #479
A képen ki a "komoly, köztiszteletben álló" személy? Ahogy a véleményeket elnézem ezen két kategóriának egyszerre tuti nem felelnek meg, vagy egyiknek sem... Talán a miniszter úr? Szó mi szó, tiszteletben álló, de hogy nem köz, az tuti!
Postaláda (vendég) [2018.03.22., 07:35][válaszolok] #480
Valószinüleg valamilyen lokálpatrióta csapat szennyét sodorta a szél a postaládámba. B.Zoltán ujságiró szavaival üzenek:Nincs az a nemzeti érdek,amely fölülirhatná a hazugság,lopás,a zsarolás,a a megalázás tilalmát.:
valaki (vendég) [2018.03.22., 09:57] válasza erre: #465[válaszolok] #481
Tisztelt errr!
http://www.atv.hu/belfold/20180322-hozzad-fordulok-az-atv-elo-adasabol-uzentek-h ...
Ezt gondolja a kormányváltás érdekében megtett fontos, elkerülhetetlen nyilatkozatnak, az ellenzék erősítésének? Ez semmi más mint kísérlet az LMP megosztására. Hozzátehetjük a Gy.F. március 15-i felhívását a tárgyalásra (előtte Kunhalmi, utána Karácsony) (dobszóval megyünk vadat lőni).
Nem Ön és nem én romboljuk a kormányváltás esélyeit!
errr (vendég) [2018.03.22., 14:19] válasza erre: #480[válaszolok] #482
Igen és milyen meglepő együtt a fideszét és a jobbikost több példányban is!
errr (vendég) [2018.03.22., 14:28] válasza erre: #481[válaszolok] #483
Nem egyedül vagyok gondolom aki a kollaboráns LMP-ből egyedül Hadházy-t tartja úgy ahogy csak odakeveredettnek. De azért nincs illúziónk.
S hogy mi ez? Politika. A szavazók polarizálása.
S amíg a jobbik nem tesz le biztosítékot hogy a fidesszel semmit együtt addig őket is elfogadhatatlannak sötét lónak tartom. Ja ahol egy Toroczkai alelnök.
Na ott is oszlik a tömeg dacára az ollézásnak. Nem értem honnan vette Márki hogy itt a Jobbik a legerősebb egyébként.
errr (vendég) [2018.03.22., 14:38][válaszolok] #484
Orbánváltón az állás:
Az eddigi eredmények: Tiszaújváros és környéke

1. Pap Zsolt MSZP-PM 1340 pont
2. Bíró László JOBBIK 1089 pont
3. Dr. Tarnai Gábor LMP 920 pont
Hiszi a piszi. (vendég) [2018.03.22., 15:20][válaszolok] #485
K.F. -már képviselőként nyilatkozott. Önmagának már megelőlegezte a győzelmet!?
Nehogy megtréfálja az élet.
Újra cukorgyárat ígér Szerencsre.????? Sicc..!!

Ígért már korábban: 1000 MUNKAHELET
szigetelőlap gyártó üzemet.
megakadályozott egy erőmű építést
visszaadott 600 Mft fejlesztési forrást.
a város stagnál.

Na ki hiszi el ?
facepalm (vendég) [2018.03.22., 15:27] válasza erre: #484[válaszolok] #486
Ön azt sem érti, mi a különbség egy reprezentatív közvélemény-kutatás és egy internetes szavazógép között. Mondjuk egy hiperaktív gyurcsányistától nem is elvárható.
485.höz (vendég) [2018.03.22., 16:05][válaszolok] #487
Fordítva ül a lovon Koncz Ferenc. Bizonyára nem olvasta pld azokat a kommenteket amelyek pld Orbán Viktor látogatásáról, vagy a cukorgyár építésének újboli hazugságairól szól. Ő már leszerepelt.
valaki (vendég) [2018.03.22., 16:50] válasza erre: #484[válaszolok] #488
"Sajnos ez komolytalan" mondta Ön is korábban az orbánváltóra (kié ez az oldal?).
A Márki-Zay mögött pedig komoly (ismert) csapat van. A megnevezett 53 esélyes jelölt pártok szerinti megosztása alig tér el a legújabb közvéleménykutatási eredménytől (ZRI-Závecz): (Fidesz 32), Jobbik 14, MSzP-P 9, DK 4, LMP 5. A baloldalinak mondott kutatóintézet (Publicus) becslése: (Fidesz 27) Jobbik 12, MSzP-P 12, DK 4, LMP 6.
De nézze meg az előző választás eredményeit:
Országosan (listás): Fidesz 43,5 Baloldal 26,2 Jobbik 20,7 LMP 5,5.
BAZ-6 (egyéni): Fidesz 40,5 Baloldal 23,5 Jobbik 29,5 LMP 2,5
Nem érzem, hogy az eltelt időben a baloldal megítélése a térségünkben javult volna.
errr (vendég) [2018.03.22., 18:15] válasza erre: #488[válaszolok] #489
Mondom nem értem mert én nem tapasztalok különösebb jobbik szimpátiát sehol. Semmit sem tettek a két választás között ami eszembe juthatna. Sőt az előző választások során sem volt programjuk csakhogy győzzön a jobbik. :D
Mint emezeknél most meg, hogy nekik az ország fontos. Ja választás előtt közvetlen. Mekkora pofátlanság ez is mintha hülyék amnéziások élnének országszerte.
Márkiéknál nem tudom mi alapján becsülnek és hiába hozzák nekem a jobbikot amíg ott Toroczkai alelnök s Tiszaújvárosban pedig szocialista a polgármester.
errr (vendég) [2018.03.22., 18:19] válasza erre: #485[válaszolok] #490
Továbbá segített eljátszani a szerencsi választókörzetet! Hogy lehet ezt szerrncsiként tolerálni? Van olyan értelmes ember?
Hádám [2018.03.22., 20:27] válasza erre: #484[válaszolok] #491
2010 óta országgyűlési választáson a baloldal nem tudta megközelíteni a Jobbikot eredményben, a körzetben, szóval egy internetes szavazás alapján ne vonjon le következtetéseket. Minden választáson több mint 60 oldalas választási programmal indult, még akkor is ha kb szart rá elolvasni! Ez még nem jelenti azt, hogy nem volt program... Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye!
valaki (vendég) [2018.03.22., 21:15] válasza erre: #489[válaszolok] #492
Próbáljon az általam előzőleg leírt tényeknek hinni! Egyébként 2014-ben is szocialista polgármester volt Tiszaújvárosban.
Tudomásul kell venni, hogy aki itt nem a jobbikos egyéni jelöltre szavaz, az Koncz Ferencet támogatja és nem tesz semmit a kormányváltásért!
errr (vendég) [2018.03.22., 22:17] válasza erre: #491[válaszolok] #493
Gondolom hosszú sokképes expozéval, csupa Címsor 1-es bekezdésekkel 16-os betűkkel, több oldalnyi sávos zászlódísszel. Ám nem hiszem hogy túlmutatott volna a fekete attilás szónokon, aki előadta, hogy a keze még (kényszerűségből), tiszta és hogy természetesen minden a legjobb lesz, és tiszta magyar, már amikor nem éppen muzulmán volt divatba.
Én következtetéseket abból vonok le, hogy úgy tűnik az embereknek elege van a buta kardcsörtetésből s abból az egész álhazafiságból amit a jobboldal eddig a szavak szintjén képviselt miközben kéz kezet mos alapon sütögette a pecsenyéjét.
Úgyhogy nem kéne 4 évekre visszarévednie hacsaknem az említett alacsony intelligenciájú folyadék sodrásába nem került.
errr (vendég) [2018.03.22., 22:20] válasza erre: #492[válaszolok] #494
Próbálok, de nehezen megy az általam leírt tények miatt. Hol a megállapodás? Hol vannak a garanciák? Csak azután! nem érthető ez?
Kérdés (vendég) [2018.03.23., 09:50][válaszolok] #495
Vajon a Szerencsi Városi Televízió az Orbán Viktor riporthoz hasonló rendkívüli riportot tervez pld. Vona Gáborral , Karácsony Gergellyel , vagy Szél Bernadettal is ?
Már csak a kiegyensúlyozott tájékoztatás miatt kérdezem?
473-474; Vajon szabadságon (vendég) [2018.03.23., 11:05][válaszolok] #496
voltak a képeken lelkesen integetők? Merthogy munkanap volt. Vagy munkáltatói engedéllyel voltak távol?
Hádám [2018.03.23., 11:12] válasza erre: #493[válaszolok] #497
Elárulom, egy darab kép nincs benne, csak a borítón! Natúr szabvány betűmérettel készült eddig mindegyik
Munka (vendég) [2018.03.23., 13:50] válasza erre: #496[válaszolok] #498
Kedves, ezeknek ez a munka. Jönni-menni, integetni. A lényeg, hogy sokat fizessenek érte.
errr (vendég) [2018.03.23., 15:50][válaszolok] #499
Ma a megyét végigjárva járva feltűnt, hogy szinte mindenütt 3 párt plakáterdejének lehetett "örülni". A fidesz, az LMP és bizony a Jobbik.
Itt-ott némi elszórt kevés Karácsony Mszp-Pm mellett, DK-st egyet sem láttam.
Nomost a fidesznek tudjuk honnan van pénze erre, ebbe is fog belebukni, a Jobbiknak is tudjuk hogy Simicskától, merthogy nem is rég még koldulni kezdtek a birság hallatán. De Bernikének azaz az LMP-nek miből tellik erre? Tudja valaki vagy egyébként marad a kézenfekvő válasz?
Egyéb:
Hádám maga elképesztően csöndes amikor arról szólok hogy fidesz-koalíció gyanús az alakulata s a pártja is hallgat, talán abban ringatva magát, hogy minden rb, lesz átszavazó csak úgy a vágytól hajtva, minden ésszerűségtől elvonatkoztatva. Szintén úgy érzékeli netán? Nekem elmondhatja. Mit tud felhozni mentségére?
Ők nem a lelkes tapsolók! (vendég) [2018.03.23., 17:08][válaszolok] #500
Ilyen fiatalok is vannak! Érdemes meghallgatni az alig 17 éves Rékasi Zsigmondot, pártállástól függetlenül. https://hirtv.hu/egyenesen/renegatlastalanok-2454520
LMP (vendég) [2018.03.23., 17:10] válasza erre: #499[válaszolok] #501
https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/02/21/fideszes_cegnel_plakatol_az_l ...
Könyörgöm legalább egyszer tájékozódjon már, mielőtt fennhéjázik .... Csodálkozik, hogy a béka alfele alatt van a pártja ennyi arroganciával és összeesküvés elmélettel.
errr (vendég) [2018.03.23., 18:36] válasza erre: #501[válaszolok] #502
Fennhéjázok?
Miként válasz ez az én kérdésemre?
Azt kérdeztem miből tellett olyan szinten mint a másik kettőnek? Honnan a forrás? Tetszik érteni?
: D
Iszlám (vendég) [2018.03.23., 18:36][válaszolok] #503
Zuglóban mecset épült Karácsony Gergely segítségével! Ez igen! Ingyen térfigyelő rendszert is kaptak, nehogymár a szegény muszlimok megfélemlítve legyenek, nah így szavazzanak a baloldalra.
errr (vendég) [2018.03.23., 21:49] válasza erre: #503[válaszolok] #504
Zuglóban Karácsony Gergely a polgármester. Tudja az a féle amelyik mindenkié. Na most azok akik ezt értik, valamint normális országot szeretnének szavazzanak rájuk bizalommal.
Mellesleg olvastam egy gyűjteményt ahol varázsütésre a jobbik piszkolni kezdte Karácsonyt dedósan, látszólag 1 mondatot megérteni sem képesen.
Merthát jóval népszerűbb mint pl vona a többiről nem is beszélve. Fidesznyik módszer. Szóval így szavazzon a jobbikra aki váltani akar. Ne hagyjuk a lovat szamárra cserélni.
LMP (vendég) [2018.03.23., 22:46] válasza erre: #502[válaszolok] #505
Feltételeztem, hogy annyi okoskodás közepette annyit azért tud, hogy a pártok éves állami támogatást kapnak. Az imádott szocijai évi majd 500 millióból sínylődnek, mégse futi plakátra, talán csak nem szétlopják? https://24.hu/belfold/2015/05/13/kiderult-mennyi-penzt-kapnak-a-partok-az-allamt ... Remélem elégedett, hogy megint bolondot csinált magából.
Bukovszky Róbert [2018.03.24., 11:11] válasza erre: #503[válaszolok] #506
Nézze, sem kutyám sem macskám Karácsony G, viszont sok ismerősöm él Zuglóban, ill. egy időben mi is megfordultunk ott viszonylag sűrűn. Nos a Zuglóiak szerint soha nem volt ennyire korrekt, segítőkész, becsületes polgármesterük, mondhatnánk, hogy "hüjjjje libbbsik" mondják ezt, de bizony ez nem igaz, mert bizony nyíltan fidesz pártiak is vállalták ezt a véleményt. Viszont az igaz, hogy ebből még egyáltalán nem következik az, hogy miniszterelnöknek is megfelelne.
errr (vendég) [2018.03.24., 17:18] válasza erre: #505[válaszolok] #507
Nem tudom észlelte-e, hogy ezek szerint az LMP-nek 170-ből telik annyi plakátra mint a Jobbiknak 460-ból.
Időzzön el ezen kicsit még, aztán ha feleszmél vágja földhöz azt a csúf csörgős sipkát. Jelzőzés helyett próbálkozzék használni a fejét,
vagy hallgasson s nézzen inkább csúnyán!
Hádám [2018.03.24., 18:00] válasza erre: #507[válaszolok] #508
Elárulok egy "titkot"! Míg a fidesz az elefántfüles hirdetéseit (ahol az lmp is hirdet) 12 ezer forintért kapja meg, a Jobbiknak "felajánlott" ár 220-240 ezer forint/db, amit nyilván nem fogadunk el. Hasonló a helyzet az egyéb hirdetési felületekkel is. Azt viszont nem tudom honnan szedi a 460 milliót, egyelőre még tart a választás, senki se számolt el a költekezésével, ergo nem is lehet végösszeg...
valaki (vendég) [2018.03.24., 19:05] válasza erre: #507[válaszolok] #509
Utóbbi hozzászólásaiból kitűnik, hogy nem csak a "kedves vezetői", hanem Ön is mindent megtesz a szavazók polarizálására, pedig ebben a körzetben erre semmi szükség. Vagy talán be van ígérve egy zsíros állás?
errr (vendég) [2018.03.24., 20:15] válasza erre: #508[válaszolok] #510
az LMP fantázianevű kedves bohóc szokott engem hülyeségekkel traktálni, node Ön is vehette volna a fáradtságot hogy megnézi mire válaszoltam. A linkjében feltüntetett adatokkal dolgoztam az egyszerűség kedvéért, hogy átláthassa a kérdés velejét, mert az úr vagy hölgy egyébként valahogy nem tudta felvenni a fonalat sokadjára sem, de minden esetben úgy érezte. :D
Hádám!
Mi a helyzet a Jobbikkal Ön szerint? Kijelenthető, hogy semmiképpen nem lép a fidesszel koalícióra? Ne kerteljen!
errr (vendég) [2018.03.24., 20:21] válasza erre: #509[válaszolok] #511
Az a helyzet, hogy nincs rá szükségem. Polarizálni pedig mindenkinek felelőssége ha vannak érvei. Többek között erre való ez a hely.
Meg is kérdem Öntől, ha már szóba elegyedtünk megint, mi a véleménye a Jobbikról és az LMP-ről mint kormányváltókról. Feltételezem nem rejti el előlünk sem kétségeit sem pedig megalapozottnak gondolt véleményét sem.
valaki (vendég) [2018.03.24., 22:18] válasza erre: #511[válaszolok] #512
Jobbik: Soha nem szimpatizáltam velük, néhány éve fiókszervezetnek neveztem őket. Most mást mondanak magukról mint korábban, de vannak kétségeim, nem tudom mit tennének akkor, ha a Fidesz kisebbségben maradna. Szélsőségesként Európa nem sokáig tűrné őket vezető pozícióban. A Jobbik egyedül biztosan nem tud majd kormányt alakítani, valakikkel valamire valameddig meg kell, hogy állapodjanak. Ha mégis a jelenlegiekkel állnak össze akkor is kikényszeríthetnek bizonyos változásokat. Tehát aki változást akar az egyéniben itt az ő jelöltjükre szavaz.
LMP: Újak, kicsik, egyenesek. Évek óta harcolnak a korrupció ellen, folyamatosan újabb ügyeket göngyölítenek fel és tárnak a nyilvánosság elé. Tiltakoznak a felesleges Paks 2 gigaberuházás ellen, amely eladósodáshoz, orosz függőséghez vezet és óriási korrupciós lehetőségeket rejt magában. (Egyik alapítójuk a kiváló Karácsony Gergely )
menyét (vendég) [2018.03.24., 23:05][válaszolok] #513
A Szerencsi Hírek tudósításából értesültem arról, hogy cukorgyár építés kapcsán házifeladatot kapott.Ezt a házit nem most, hanem nyolc éve kapta meg,mostmár az értékelés jön.Ha a kormányon fog múlni lesz Szerencsen cukorgyár mondta Orbán.Ha nem tudná fél éve CSAK a kormányon múlik.Ennyit a komolyságról.
errr (vendég) [2018.03.25., 01:48] válasza erre: #512[válaszolok] #514
Ha a jobbik ezekkel állna össze akkor azok a változások amiről beszél, csak jók nem lennének inkább rosszak szerintem. Nem állnak ők egyáltalán távol egymástól semmiféle téren, s hallgatnak itt is a majdani szándékról mint a csuka. Amit Európáról ír azt elhiszem. Volt már példa rá az osztrák Jörg Haider esetében aki le is mondott.
LMP. Alapítója a fidesz, még ajánlókat is tőlük kaptak az első választási részvételükhöz, s meg is hálálgatják mint pl az alkotmánybíróság fideszesekkel való feltöltésénél a 2/3-adhoz pont ők kellettek, tusványosi Sorosozásnál s alighanem a mostani összefogásképtelenségük is erről szól. Pontosabban a Jobbikkal fogna össze de az nem akarta hogy ennyire nyilvánosan nőjön össze ami összetartozik? Egyenesek?
A "kiváló Karácsony Gergelyék" otthagyták ezeket az a tényállás. Hiteles ember.
valaki (vendég) [2018.03.25., 09:32] válasza erre: #514[válaszolok] #515
"Gyurcsány Ferenc egykori tanácsadója a Gyurcsány ellenzékeként létrejött LMP egyik alapítója volt, de otthagyta őket, hogy összefogjon Gyurcsánnyal, így született meg a Párbeszéd, ami szövetségre lépett egy másik minipárttal, az Együtt-tel. Ám velük is szakított, hogy végül a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje legyen, ami a beugró volt a miniszterelnök-jelölt válogatón közröhej tárgyává vált MSZP-hez, amit azért hagyott ott Botka László, az előző jelölt, mert elmondása szerint szembesült vele, hogy ?milyen mélyen? jelen van a Fidesz az MSZP-ben...". Jó reggelt!
errr (vendég) [2018.03.25., 14:03] válasza erre: #515[válaszolok] #516
Mit szeretett volna ezzel mondani anélkül, hogy az LMP szerepét boncolgatná? Az Mszp és a DK is hiteles és kompromisszumkész tagadja?
Másrészt Botkát én is kedveltem sőt, de be kell valljam akármilyen ócskán távolították is el, hogy ez nem neki való szerepkör volt, - minden becsülésem ellenére. Szép gondolatgazdag délutánt, amíg nem késő.
errr (vendég) [2018.03.25., 15:29] válasza erre: #515[válaszolok] #517
valaki (vendég) [2018.03.25., 19:12] válasza erre: #517[válaszolok] #518
Hát igen... és ez Ön szerint hiteles? Szánjon rá esetleg pár órát, számoljon utána és mondja már meg, hogy a leendő baloldali kormányképes koalíció (esetleg pártonkénti felosztásban) hány képviselőből fog állni? Ne mondja, hogy mert az LMP miatt stb, hiszen nem tudja ki mit ajánlott, ki mit kért, csupán annyit tudunk amit nagy nyilvánosság előtt mondtak a vezetők (a szavazók polarizálása érdekében).
A pártok nem hajlandók változtatni, így nem lesz kormányváltás csak akkor ha az emberek meghallgatják a civilek ajánlásait, de erre is kicsi a remény.
errr (vendég) [2018.03.25., 21:35] válasza erre: #518[válaszolok] #519
Ne legyen már ilyen pesszimista végső soron én magam is kész vagyok oda szavazni ahová állítólag a legjobb volna amint belátom ezt, de jele sincs a jobbikosoknak amikor nyilatkozni kéne. Marad tehát addig az MSzP-PM.
Újabb jó hír!
"elesett a világítótorony"- egy hülyével kevesebb ma is.
Jobbik?
https://merce.hu/2018/03/25/erpatakon-valasztas-orosz-mihaly-zoltan/
szarrá verték.
errr (vendég) [2018.03.25., 21:38] válasza erre: #518[válaszolok] #520
Nagyon szimpatikus amit mond nemdebár? Akkor mi a baja? Hogy nem hiszi? :D
Tegyünk érte, hogy valóság lehessen!
Kérdés (vendég) [2018.03.26., 14:18][válaszolok] #521
Ma nem volt újra inkognitós politikus, miniszter vendége a városnak? Vagy a választóknak?
ez nem semmi (vendég) [2018.03.26., 17:04] válasza erre: #521[válaszolok] #522
Ennyi kormánytag, az elmúlt nyolc évben nem volt Szerencsen, mint az elmúlt napokban :D
. (vendég) [2018.03.26., 21:23][válaszolok] #523
Egy migráns sem akar Magyarországon maradni?És mi van azzal a pár ezerrel akik a letelepedési kötvényprogrammal jöttek?
Hiába (vendég) [2018.03.27., 09:16][válaszolok] #524
a 8 éve titokban kirakott óriásplakátok , és az arról lenéző Koncz Ferenc óriás alakja? Hiába a tiszaújvárosi polgármester kicselezése? Hiába a Lidl áruháznál az ellenzéki jelöltek feje tetejére rárakott Koncz Ferenc plakát? Mégis importálni kellett a kíváncsi közönséget a tiszalúci" migránsok"elleni lakossági fórumra?
errr (vendég) [2018.03.27., 10:40][válaszolok] #525
kormánypárti malter, vagy inkább sár?
Első Magyaroroszág! :D
http://hvg.hu/gazdasag/20180326_Magyar_Nemzet_Unios_penzeket_sikkasztottak_arab_ ...
errr (vendég) [2018.03.27., 10:46] válasza erre: #524[válaszolok] #526
És a helység kalapácsát érdeklődve körülálló ripacsok. :D
Országszerte ugyanez volt az elképzelés.
Szavazókat is importálnak itt semmi sem valódi csak az államadósság meg a mutyi.
errr (vendég) [2018.03.27., 11:06] válasza erre: #523[válaszolok] #527
Gondolhatja azoknak nincs más választása.
Van egy (vendég) [2018.03.27., 18:49][válaszolok] #528
fekete fóliával letakart esetkocsi a tűzoltóság udvarán avval mi történt nem olvasni sehol róla ?
Mi történt a nép vagyonával ?
Igazságszérum (vendég) [2018.03.28., 09:10] válasza erre: #529[válaszolok] #530
A 2050 re prognosztizált kétmillió roma testvér jópár településen meghatározó vagy kizárólagos lessz.Zemplénből már elkezdődött a menekülés ami felgyorsitja a falvak
etnikai tisztulását.Mivel az őshonosnak tartott magyarság kissebbségbe kerül,igy Őket fogja az autonómia megilletni s nem forditva.Megalakulhatnak a magyar nemzetiségi önkormányzatok,melybe gyermekeink tömörülhetnek,ha itt maradnak.Mit lehet tenni ezzellen?Szülni szülni szülni..Ennek hiányában csomagolni,s nem kell várni 2050-ig a videón látottakra.Erdélyt is igy vesztettük el!
valaki (vendég) [2018.03.28., 09:43][válaszolok] #531
#529, #530 Ekkora baromságot azért nem kellene leírni, propagálni... Meg, hogy Erdélyt is így vesztettük el. Mit is akarnak elérni? Támasszák már alá mondanivalójukat tényekkel. Mi értelme van a hangulatkeltésnek?
errr (vendég) [2018.03.28., 09:51] válasza erre: #530[válaszolok] #532
Ha 2050-re sem lesznek integrálódva a munka világába, amit nem hiszek, akkor megette a fene. Nevetséges egyébként a kezdeményezés.
Másik: 3 gyerek felett ne járjon családi pótlék, vagy legyen alapjövedelem s akkor nem is lesz annyi gyerek ott sem.
jobber (vendég) [2018.03.28., 11:10] válasza erre: #532[válaszolok] #533
Ha a magyarnak se lesz 3 gyereke, akkor szép lassan kipusztulunk. A népességfogyásunk hamarosan elér egy kritikus pontot, ahonnan lavinaszerűen zuhan majd. Az alapjövedelem egy radikális baloldali utópia, a világon még soha sehol, a leggazdagabb országoknak és a legkisebb mérettartományban sem sikerült működőképesen megalkotni, mert gyakorlatilag a kommunizmus egy modern formája. Képzelje el, ha most így elkanászodott a cigányság, milyen lenne, ha közölnék, hogy munkába sem kell járnia és úgy kapna majdnem annyi "jövedelmet", mellette unatkozna és ugyanúgy szülné az utánpótlást.
errr (vendég) [2018.03.28., 11:54] válasza erre: #533[válaszolok] #534
Baloldalinak nevezni nehezen lehetne Bonaparte Napóleont. Ugye? Nos már ő is foglalkozott ezzel.
3 gyereke lehetne. unalmában nem csinál az ember gyereket ez amolyan jobboldali utópia, arról nem is beszélve hogy az alapjövedelemből azért nem lehetne nagyon villogni ahhoz dolgozni kéne, de nem kéne nyomorogni. Olyan emberi világ volna végre.
Bukovszky Róbert [2018.03.28., 12:17] válasza erre: #528[válaszolok] #535
Érdemes azért olvasgatni a helyi híreket néhanap. Vélhetőleg az a kocsi az ami a Rátkai kanyarban azt a sajnálatos balesetet szenvedte. Apropó, hogy lehetnek a sérült tűzoltók? Mihamarabbi jobbulást Nekik!
Kutatás (vendég) [2018.03.28., 15:09] válasza erre: #531[válaszolok] #536
Két debreceni egyetemi kutató készitett tanulmányt.Minden olyan önkormányzatot megkerestek 2010 és 2013 között ahol legalább 30 roma élt.Kutatásaik szerint az általános iskolákban 15% volt a roma gyerekek aránya,hat megyében pedig 25%-ot,hét kistérségben az 50%-ot.Tisztelet Pásztor István Zoltánnak,Pénzes Jánosnak,ctanulmányuk a Területi Statisztika cimü folyóiratban jelent meg.Ezek a tényezők a demográfiai katasztrófának és a cigányság kudarcos integrálásának a következményei.Lakosságcserének is hivják ezt a jelenséget.Nyolcmilliós országból kétmillió roma-ez a kutatók prognózisa a folyamatok elemzése alapján.
536nak (vendég) [2018.03.28., 16:34][válaszolok] #537
Ha romákra szánt pénzt a felzárkóztatásukra költötték volna és azt nem tüntetik el, akkor sokkal jobb lenne a helyzet. Ki síbolta el a pénzeket? Melyik párthoz tartozik?Az a véleményem , hogy csak a szavazógépnek használják a kissebbséget. Ez az igazi kudarc.
Most kezdődik (vendég) [2018.03.28., 18:45][válaszolok] #538
a fejlődés lesz munkahely meg minden ha nyer a fidesz ?
Miért csak ilyenkor jut eszükbe borsod ?
http://www.boon.hu/orban-viktor-adta-at-az-ongropack-uj-telephelyet-miskolc-hata ...
valaki (vendég) [2018.03.28., 18:47] válasza erre: #531[válaszolok] #539
milyen hangulatra vágyik fideszesre vagy Jobbikosra van választék miért panaszkodik ?
Beszél (vendég) [2018.03.28., 19:06][válaszolok] #540
jobber (vendég) [2018.03.28., 22:28] válasza erre: #537[válaszolok] #541
A "romákra" (nevezzük őket magyar nevükön, tehát cigányokra) szánt pénz eltüntetéséért leginkább annyira felelősek saját vezetőik. De teljesen mindegy, hogy faji alapon mennyit költünk az adófizetők pénzéből, a világon soha, ismétlem SOHA, egyetlen gazdag országnak sem sikerült integrálnia őket. Ahogy a gazdag USA-nak sem a feketéket, legfeljebb egy kis részüket, amelyik akarta is, hogy felzárkóztassák...
541nek (vendég) [2018.03.29., 08:27][válaszolok] #542
Én úgy gondolom, nem lenne szabad "faji" alapon osztályozni az embereket. Igen rossz emlékű az ilyen gondolkodás. Szerintem senki sem próbálta normálisan integrálni a roma lakosságot.Az igaz, csak azokon lehet segíteni akik maguk is akarják. Nekem úgy tűnik , hogy a fennálló hatalomnak ez nem érdeke, mert akkor nem lehetne orruknál fogva vezetni sokukat. Márpedig a szavazat KELL!/ Mindegy honnan./
A saját vezetőjükről meg csak annyit, hogy ha valakit a főnöke megvéd, akkor azt csinál amit akar. Bűntetlenül.
Üzenet (vendég) [2018.03.29., 09:10][válaszolok] #543
Vajon ezt hallgatva, nézve mit gondol az üzenő és azok, akiknek üzent? https://www.facebook.com/brody.janos/videos/1507684872595869/
errr (vendég) [2018.03.29., 10:14] válasza erre: #543[válaszolok] #544
Ez az ember már dokumentáltan mindent mondott és az ellenkezőjét is. Az ilyen tehát mindegy mit beszél. Ezzel az a nagy baj, hogy pillanatnyilag bennünket is lejárat az összevissza beszéddel.
errr (vendég) [2018.03.29., 14:09] válasza erre: #544[válaszolok] #545
folyami homár (vendég) [2018.03.29., 17:02] válasza erre: #545[válaszolok] #546
Ez fiú vagy lány? Igényes elvtársak véleményére ad, kedves errr!
errr (vendég) [2018.03.29., 20:33] válasza erre: #546[válaszolok] #547
Tessen már végigküzdeni magát azon a pár soron aztán majd utána megragadni a lényeget. Írhatná azt akárki is a lényeg hogy nem csak igaz, hanem még szórakoztató is. Ja mindkettő zavarja?
Ateesh6800 (vendég) [2018.03.29., 21:18] válasza erre: #274[válaszolok] #548
Kedves Menyét, mémkutatáshoz keresem, hogy igazolható-e, hogy a sejthalmazos idézet Bayertől származik. Stílusában találó, de hasznos lenne, hiteles-e. Kösz! Attila
Ünnepre (vendég) [2018.03.30., 07:45][válaszolok] #549
tisztelt komentelök!
A finisbe értünk.!
Most ünnepeljünk . legyen tűzszünet.
Aztán pedig ,ismét végiggondolva ,a saját. a gyermekeink ,a környezetünk,az ország helyzetét, és MENJÜNK EL VÁLASZTANI !
A felelöségünk nagy,ép ezért nem egymást kell gyözködnünk ,hanem mindenkinek a jól felfogott érdeke szerint ,kell kialakítani a véleményét!
Ha az ország nem jól dönt,annak következményeit mindenkinek viselnie kell.
Ha az ország jól dönt ,annak következményeit is viselnünk kell.

Tehát ,el kell menni választani !

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Mindenkínek !
Miért. (vendég) [2018.03.30., 11:32][válaszolok] #550
Elég izzadságszagú K.F kampánya. Lehet ,hogy nem fog nyerni ?
Miért nem ünnepel?
Miért nem ünnepel ,a hazugsággyár? ez nem külömben izzadságszagú.
Alig várom már ,hogy vége legyen.

Mindenki menjen el választani !
errr (vendég) [2018.03.30., 11:49] válasza erre: #549[válaszolok] #551
Csatlakozom azzal a megkötéssel, hogy ne hasonlót válasszunk majd, vagy ugyanazt, hanem az ellenkezőjét! Okosan átgondolva!
Kellemes Ünnepet!
valaki (vendég) [2018.03.30., 12:19] válasza erre: #550[válaszolok] #552
Nincs ebben semmi rendkívüli. K.F. kampányol: migránsozik, ígér, avat, megnyit, mutatja magát, mint mindenki más abból az oldalból.
Úgy szeretném tudni, hogy az új cukorgyárról a miniszterelnöknek átadott tanulmányt kik és mikor készítették. Nem lehetne ezt a város honlapjára feltenni?
Szerintem adjuk meg a lehetőséget KF-nek, hogy az elkövetkező egy-másfél évben bizonyítsa ígéretei megalapozottságát, érdekérvényesítési képességét-polgármesterként.
Valóban el kell menni és egyéniben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavazni!
valaki (vendég) [2018.03.30., 12:32] válasza erre: #551[válaszolok] #553
Úgy gondolja, hogy semmiképpen ne szavazunk az MSzP-P jelöltjére (régi beidegződések, összefonódások, korrupció, többszöri kormánypárt stb) ?
errr (vendég) [2018.03.30., 14:58] válasza erre: #553[válaszolok] #554
Úgy gondolom, gondolja végig, hogy miben különbözik a Jobbik a fidesztől, azon túl, hogy még nem lopott? Ha ez meg van akkor több kérdése talán nem lesz. Csöbörböl vödörbe?
Itt egy mondat Herceg Zoltántól(Szerencs szülötte):
"Szeretnék hinni Vonának de nem tudok". Valóban, ki és miért hihetne? Tettek érte valamit?
Kellemes Ünnepet!
Nem értem (vendég) [2018.03.30., 17:10][válaszolok] #555
hát arról volt szó hogy a cukorgyári területen gyümölcsfeldolgozó,meg Halászék építenek valami üzemi egységet akkor most mi van ?
Megint hazudtak .
Legyen minden tiszta. (vendég) [2018.03.30., 21:01][válaszolok] #556
kérem ,ne győzködjék egymást!

MENJENEK EL VÁLASZTANI!

Listán szavazzanak a szimpátiájuk szerint az MSZP-P,DK,JOBBIK-mint pártra.
Egyéniben pedig az általuk ,győzelemre esélyes jelöltre.

65% fölötti részvétel estén-szinte biztos a kormányváltás!!-ebben van felelöségünk!

40-45 ellenzéki egyéni gyözelem esetén -nincs kétharmad
60-65 ellenzéki egyéni gyözelem esetén - bíztos a kormányváltás!

Ennyire egyszerű.

A választás után pedig koalíciós kormányzás,a Jobbik külső támogatásával ./ a kétharmados törvények meghozatalában /

A fentieket kellene az ünnepek alatt megbeszélni ,a családdal ,vendégekkel,barátokkal.

KELLEMES ÜNNEPEKET!
LMP... (vendég) [2018.03.30., 21:47][válaszolok] #557
Tudna valaki segíteni, hogy az LMP jelöltjével mikor és hol lehet találkozni? Még a Facebookján is csak azt találom, hogy összegyűjtötte az 500 ajánlást. Azért egy LMP-jelölttől többet várna a választó!De a szavazólapon szereplő huszonegynehány "jelölt" se töri magát. Hiába, van az a pénz, amiért belementek ebbe a ......
valaki (vendég) [2018.03.30., 23:29] válasza erre: #556[válaszolok] #558
Kérem egyszerűsítsen és a BAZ-6. választókerületre írja meg a tutit, minket ez érdekel. Szeretném továbbá, ha két mondatát megmagyarázná (nem sürgős, ráér): "Egyéniben pedig az általuk ,győzelemre esélyes jelöltre." "A választás után pedig koalíciós kormányzás,a Jobbik külső támogatásával ./ a kétharmados törvények meghozatalában /"
Van remény,és esély. (vendég) [2018.03.31., 09:53][válaszolok] #559
Kedves Valaki !

Két szavazatunk van: 1, pártok listájára
2. egyéni jelöltekre
A listán szavazzunk szimpátiánk szerint -MSZP-P,JOBBIK,DK / másra nem célszerű,ha változást szeretne/
Egyéni képviselő / B.A.Z.6-os,/ ha változást szeretne ,akkor itt is az ellenzéki jelölt valamelyikére kellene szavazni ,mert itt fog eldőlni a választás./Jobbk,MSZP-P/A DÖNTÉSÉT SEGÍTHETI ,HOGY VASÁRNAP REGGEL ,KI AZ ESÉLYESEBB!
Mivel nem valoszinű ,hogy a dem.elenzék / MSZP-P,DK/, minősített többséggel nyerne,ezért a sarkalatos döntések meghozatalában , a JOBBIK ,és az LMP kivűlröl támogathatja a kormányt
Aztán ,ha a helyzet stabilizálódik ,és egy új választási törvény születik,akkor lehet időközi választást kiírni-mely után a tisztázódhatnak a valós erőviszonyok.

EL KELL MENNI VÁLASZTANI !
Hádám [2018.03.31., 10:26][válaszolok] #560
Megérkezett a "Húsvéti nyuszi", reggelre Koncz Ferenc plakátokban úszott a város Látja err, működik a logika, minél több plakátot tesznek ki, annál nagyobb népszerűségre számítanak!

"Egyéni képviselő / B.A.Z.6-os,/ ha változást szeretne ,akkor itt is az ellenzéki jelölt valamelyikére kellene szavazni ,mert itt fog eldőlni a választás./Jobbk,MSZP-P/A DÖNTÉSÉT SEGÍTHETI ,HOGY VASÁRNAP REGGEL ,KI AZ ESÉLYESEBB!"

Talán ez és az a tény, hogy 8 éve nem tudja megközelíteni a 2. helyet az mszp a körzetben, leegyszerűsíti a helyzetet! Ha le akarják váltani a kormánypárt képviselőjét helyben, egy lehetőség van! Minden, más jelöltre adott szavazat, erősíti.
https://taktikaiszavazas.hu/baz6
Van remény ,és esély.2. (vendég) [2018.03.31., 10:32][válaszolok] #561
Csak kiegészíteni szeretném: ha a JOBBIK,LMP nyerne a választáson,úgy megfordítva az MSZP-P ,DK támogatja meg kívülről ,a törvénykezésben ,és következik az alörehozott választás./ egy új választási törvény szerint / Ezt követően ,valós eröviszonyok között, a helyzet normalizálódik ,és stabilizálódik.
AZ A,vagy B VERZIÓ EGYARÁNT MŰKÖDHET.
Tehát van esély a váltásra ,de el kell menni választani ,és esetleg élni a taktikai szavazás lehetőségével.
valaki (vendég) [2018.03.31., 11:03] válasza erre: #554[válaszolok] #562
Korábban ezt írtam: "Ameddig ilyen fanatikus hívők vannak mindkét oldalon, addig mi egyszerű emberek nem várhatunk változást, javulást. Amíg az ügyeket szőnyeg alá seprik, amíg csak saját magukat fényezik a másikat meg mocskolják, amíg elbeszélnek egymás mellett, addig minden marad a régiben." Végiggondoltam és állítom, hogy Ön nem segíti a változást! A változás akkor jöhet létre, ha vagy a pártok, vagy a hívőik megkopnak, eltűnnek.
valaki (vendég) [2018.03.31., 11:31] válasza erre: #559[válaszolok] #563
Egyéniben: "A DÖNTÉSÉT SEGÍTHETI ,HOGY VASÁRNAP REGGEL ,KI AZ ESÉLYESEBB!" Ha a döntésben nem segítenek a pártok (koordinálás), akkor a különböző, többnyire civil szakemberek által javasoltat kell megfogadni (rendszervaltas2018, v18, taktikaiszavazas). Egyébként a változást akarók 60%-a az egyik, 40%-a a másik esélyes ellenzékire fog szavazni és KF -köszöni szépen- képviselő lesz. Itt az esélyes ellenzéki jelölt a jobbikos.
Kormányalakítás: Kihagyta a Jobbikot, LMP-t, Momentumot stb. Az Ön által demokratikus ellenzéknek titulált MSzP-P és DK független közvéleménykutatási adatok alapján együtt kb. hasonló támogatást élvez mint a Jobbik. Ez jelenleg 18-20% körül van. Ha feltételezzük, hogy 50%-al növekszik a támogatottságuk (erre gyakorlatilag nincs esély), és a vártnál lényegesen több egyéni környezetet nyernek meg, akkor sem lesz több mint 75-80 képviselőjük.
Véleményem szerint a Jobbik egyedül nem tud kormányt alakítani, de a Jobbik nélkül sem tud senki, legyen bármilyen koalíció.
errr (vendég) [2018.03.31., 12:39] válasza erre: #560[válaszolok] #564
Az azért sokatmondó, ha egy párt a plakátnégyzetméter/rászavazók hányadost konstansnak láthatja.
errr (vendég) [2018.03.31., 12:43] válasza erre: #560[válaszolok] #565
Talán az egyszerűsíti le a helyzetet, hogy éppen ebből van elege a választóknak, ebből a korszakból, amikor nem tudott a normalitás legalább második helyre kerülni. Látjuk is az eredményét.
A jobbik csak egy lufi és semmit sem tett azért, hogy valaki is átszavazzon rá
errr (vendég) [2018.03.31., 12:45] válasza erre: #563[válaszolok] #566
Ha ugye a jobbik egyedül nem tud kormányt alakítani akkor maga szerint mire készül? Tekintve, hogy semmiféle együttműködést nem tanúsít?
valaki (vendég) [2018.03.31., 13:00] válasza erre: #561[válaszolok] #567
Nem "esetleg" kell élni a taktikai szavazás lehetőségével, hanem el kell menni és úgy kell szavazni! Anélkül itt: Fidesz 40, Jobbik 30, MSzP-P 20.
Ez jó beszélgetés. (vendég) [2018.03.31., 14:17][válaszolok] #568
Kedves Valaki!
Tanulmányozza az A",és a B" változatot, Más lehetőség nincs a változásra.Ebe benne van az Ön által kifogásolt pártok./ a MOMENTUM agyenlöre nem szempont /
Önnek ,és nekem is ,úgy kell szavazni ,hogy valamelyik variáció nyerjen.
Egyéniben szintén. /HA KELL RÁ FOGUNK SZAVAZNI A jobbik, JELÖLTRE, DE EZT, HA HELYZET ADJA NEKIK IS MEG KELL TENNI !!! /Ez a taktikai szavazás. Nem kell erről sokat beszélni ,ha a pártok nem végeztéK el ,a nép majd bölcsen elvégzi,és dönteni fog...
Ez lehet ,hogy nem fog egyezni a pol.szimpátimmal ,de én meg fogom tenni ,tegye Ön ,is ,és még sokan mások, Ezt a JOBBIK szimpatizánsainak is meg kell tenni ott ahol szükséges. Ezért szükséges vasárnap reggel a valós erőviszonyokról tájékozódni ,és tájékoztatni.
Ha erre nem vagyunk képesek ,akkor a jelenlegi hatalom fog győzni.
EL KELL MENNI VÁLASZTANI ,és ha kell TAKTIKAI SZAVAZÁST KELL TENNÜNK ,a változás érdekében!
Hádám [2018.03.31., 20:54][válaszolok] #569
Kár jelenleg a többi körzetről vitázni, mi a Borsod megyei 6. vk. lakosai vagyunk, itt jelenleg tiszta a helyzet. Bár err hiányolja a "normalitást" a 2. helyről, 8 évünk volt megtapasztalni, mit is jelent az ő "normalitásuk"... Szintén 8 évünk volt megtapasztalni milyen az "ígéret földje", de sajnos az is csak ígéret maradt
Na ez a baj... (vendég) [2018.03.31., 21:15][válaszolok] #570
Kedves Hádám!

Ön ha jól tudom politizál,és töbszőr is indult választáson. Nem túl sok sikerrel.
Nem lehet ilyen szüklátókörű,hogy nem országosan akarja megnyerni a választást ,hanem csak a B.A.Z.6-os vk.-ben. Itt nyerhet az Ön jelöltje ,egyébkénz meg újra kétharmad!?? EZ JÓ LENNE öNNEK ? Elöször győzni kell ,majd szakértő kormány -törvénykezés -aztán időközi választás- végül konszolidáció.
Tiszteletre méltó az egyoldalúsága ,de most emelkedjen felül-mert győzni kell !
Vagy csak színjáték a Jobbik szándéka?
Ettől függetlenül, bölcsen ,ha kell taktikusan -és nagy számban !! ,el kell menni szavazni!!
Nem volt szándékom megbántani.
Hádám [2018.03.31., 22:46] válasza erre: #570[válaszolok] #571
Próbáltam rájönni, konkrétan mit akar, de úgy látom nem egy malomban őrlünk... Ki beszélt itt arról, hogy nem akarjuk országosan megnyerni? De úgy látom nincs tisztában a választási rendszer működésével... akkor megkérdem... ha ön Borsod 6.vk. lakos, ugyan hogy a fenébe tudna beleszólni más körzet eredményébe? Hacsak nem jelentkezik át szavazni... Ha itt a Jobbik jelöltje az esélyes, akkor ne azon vitatkozzunk már, hogy dunántúl XY körzetben meg épp a Dk jelöltje az... pláne ne vonjuk le ebből következtetést a saját körzetünkre. Nézze meg az elmúlt 8 év eredményeit, tartósan alacsonyan van az mszp támogatottsága az ogy választásokon és semmi nem mutat arra, hogy ez nagyon javult volna, ergo feltételezhetően elbukja a jelöltjük, ha szavaznak rá.

Véleménye lehet bárkinek bármelyik körzetről, de beleszólni csak abba tud, ahol szavazhat... erre akartam kilyukadni az előbb is...
menyét (vendég) [2018.03.31., 22:46] válasza erre: #548[válaszolok] #572
Google, Bayer sejthalmaz.
Kemény! (vendég) [2018.03.31., 23:24][válaszolok] #573
Minek kell ilyen nevesincs "statisztikai" oldalakat belinkelni? Ahány oldal annyi féle eredmény! Most őszintén kérdezen, hisz ezekben még valaki? Egyik helyen akár mennyiszer tudtam szavazni, a másikon pedig nem is valós időben adja hozzá a szavazatomat. Úgy befolyásolják ahogy akarják! Ezekre alapozni aztán az igazi önbizalom!
errr (vendég) [2018.04.01., 00:16] válasza erre: #569[válaszolok] #574
Apropó az eddigiekben feltett kérdésemre nem tetszett válaszolni csak elmúltnyolcévezni. Egyébként hallott már arról, hogy 8 év alatt tanulni szoktak az emberek? :-D
Tehát mégegyszer:
mi a garancia arra, hogy nem áll össze a Jobbik a fidesszel semmiképpen? Van ilyen?
Még egyszer. (vendég) [2018.04.01., 08:02][válaszolok] #575
Kedves Hádám !

Mi egy malomba őrölünk ,csak Ön egy kicsiben,én pedig kicsiben ,és nagyban!
Ha a 6-os ,körzetben a Jobbik jelöltje a legesélyesebb ellenzéki rá fogok ,és mindenkinek rá kell szavazni.
Ez nem azt jelenti ,hogy más körzetben ,ez nem kell hogy fordítva legyen.Ezt még Öntől nem hallottam !!
106 v.k. van!!
Most húsvét van ,rokonok ,barátok ,régen látott ismerősök találkoznak , meglátogatják egymást -EZ EGY SZERENCSÉS "MÉDIA" LEHETŐSÉG! Remélem érti!
Ezért vettük számba a lehetőségeket.és jeleztük ,hogy VAN ESÉLY!!
Ehhez minden párt szimpatizánsnak ,hozzá kell járulni -ha már a pártok nem tették !

70% fölötti résztvétel
Szimpátia szerinti listás szavazás
65 körüli egyéni v.k. győzelem -itt kell ,és lehet taktikai szavazás.

Ezt követően ,a lehetséges forgatókönyvet /A",és B verzió/ már az előzőekben taglaltuk.

Kivánok Önnek ,és mindenkineK ,KELLEMES ÜNNEPEKET! -és jól használjuk ki a lehetőség adta "médiát ".
valaki (vendég) [2018.04.01., 08:42] válasza erre: #573[válaszolok] #576
Ezekre gondolt: https://www.v18.eu/, https://rendszervaltas2018.hu/, https://taktikaiszavazas.hu/? A többi az vagy részrehajló (pártfüggő) vagy direkt átverés (zavarás) szándékkal hozták létre. Persze mindenkinek szíve-joga azt nézni amit akar...
Van benne valami.. (vendég) [2018.04.01., 09:29][válaszolok] #577
Kedves Valaki !
Sajnos a mostani választási renszer olyan ,hogy a győztest preferálja.
A vesztes egyéni v.k.jelöltek ,töredék szavazatai ,nem arányosan kerülnek kiosztásra,hanem a győztest, még tovább erősítik.
Azaz a vesztes v.k. képviselő,vagy képviselőkre leadott szavazatok ,elvesznek !!!!
Második forduló pedig nincs ,ahol lehetne egyeztetni!!
Ezért kellet volna ,a pártoknak ,megegyezni ,és minden választó kerületben ,egy !!!!azaz egy, ellenzéki jelöltnek kellett volna indulnia!!
Ez még eddig nem történt meg !
A V.K. FOLYAMATOSAN MÉRIK -EZEN LEHET VITATKOZNI,DE MINDENKÉPPEN INFORMÁCIÓ.
Ezen információ birtokában ,kell a választónak DÖNTENIE !!
Szerintem a legutolsó információ! /vasárnap /segítheti elő a döntésünket-minden e.v.-ben. A pártok támogatottsága ,nagyjából ismert.
DE MINDENKÉPPEN SZAVAZNI KELL !
valaki (vendég) [2018.04.01., 10:19] válasza erre: #577[válaszolok] #578
Köszönöm a választási rendszerről a tájékoztatást, ismerem.

"A vesztes egyéni v.k.jelöltek ,töredék szavazatai ,nem arányosan kerülnek kiosztásra,hanem a győztest, még tovább erősítik.
Azaz a vesztes v.k. képviselő,vagy képviselőkre leadott szavazatok ,elvesznek !!!"
Ez pontatlan, magyarázatra szorul és így nem is igaz. A bejutott pártok egyéni jelöltjeire adott szavazatok hozzáadódnak a pártokra adott listás szavazatokhoz (kivéve a győztes szavazatait, ennek csak egy része - a különbözet a 2.-hoz - adódik hozzá).
"Szerintem a legutolsó információ! /vasárnap /segítheti elő a döntésünket-minden e.v.-ben." Kérdezem kitől kapják az információt a nem pártkatonák, az egyszerű változást akaró szavazók? Az információk valahonnan a pártok közeléből érkeznek majd, és mindegyik szajkózza a saját igazát.
Kérem, ne engem győzködjön, olvashatta véleményemet. Ha meg másokat is meg akar győzni, akkor fogalmazzon pontosabban.
errr (vendég) [2018.04.01., 11:57][válaszolok] #579
A héten nagy egyezkedés lesz! - mondta K. G.
(ha lesz hozzá partner).
valaki (vendég) [2018.04.01., 14:26][válaszolok] #580
Taktikai szavazás: Egy változást akaró baloldali szavazó egyéniben a választókörzetében esélyes jobboldali jelöltre szavaz, mert tudja, hogy másik körzetben a változást akaró jobboldali szavazó egyéniben az esélyes baloldali jelöltre fog szavazni. Nem vár, nem kér garanciákat a pártoktól, azok úgysem érnek semmit. Az esélyes ellenzéki jelölteket pedig nem a pártoktól kapjuk, hanem a civil oldalakról ismerjük meg.
A taktikai szavazásnak így van értelme, így lehet a pártok és pártkatonák ellenében is elérni a változást. És mindenkinek el kell vinni még két embert szavazni és nekik ezeket elmondani. Ha így sem lesz változás, akkor megérdemeljük sorsunkat.
Márki-Zay: "Arra kérünk minden hazánk sorsáért aggódó választópolgárt, hogy a számára legkedvesebb esélyes ellenzéki pártra leadott listás szavazat után tegye félre pártszimpátiáját, és az egyéni jelölt esetében a választókerületében legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavazzon ? legyen az MSZP-s, jobbikos, DK-s vagy LMP-s."
valaki (vendég) [2018.04.01., 14:34] válasza erre: #579[válaszolok] #581
"(ha lesz hozzá partner)"
Kiegészíteném: ha megfelelő méltányos, elfogadható lesz az ajánlat.
Nem tudom miért kellett ezt így előre beharangozni. Leégést jelent, ha nincs vagy alig van megállapodás és távoltarthat sok választót. Nagyobb durranás lett volna bejelenteni közösen szerdán vagy csütörtökön, hogy "a kormányváltás érdekében ezek a visszalépések történtek...".
Én elköszönök,készülök locsolkodni. (vendég) [2018.04.01., 16:57][válaszolok] #582
Kedves Valaki ,és Mindenki !
Nagyjából mindennel egyet értek.
Ha a pártok nem ,mi egyszerű választók ,megpróbáljuk megoldani, vagy elősegíteni.
Ehhez hozzájárulhat ,hogy tisztáztuk -VAN ESÉLY,és HOGYAN!!
Az MSZP-P,DK,LMP,és reméljük a Jobbik-komoly esély a váltásra.

Milyen érdekes ,hogy Hádám ,aki mindenben osztja az észt ,még nem reagált érdemben arra,hogy a Jobbik szavazóknak is át kell szavazni,ahol ez szükséges,az egyéni v.k.megnyeréséhez. Ez joggal szül bizalmatlanságot a Jobbik irányában.
Vagy velük ,vagy nélkülük ,de meg kell oldani!

További KELLEMES üNNEPEKET-a fiúknak holnap sok piros tolást!
Hádám [2018.04.01., 17:57] válasza erre: #582[válaszolok] #583
Némiképp félreértésben vannak... nincs olyan, hogy KELL... az emberek úgyis arra szavaznak, amit jónak látnak, ha most pl Vona Gábor bejelentené, hogy Pesten szavazzunk a DK jelöltjére (gyurcsány), nemhogy nem szavaznának az emberek, de még máshol se szavaznának a Jobbikra... olyan megosztó személyiség, hogy 2/3ad fidesz karjaiba sodorták az országot, mi a francért szavaznának rá? Ha lenne önkritikája, el se indultak volna...
Eddig gondolkodott ? (vendég) [2018.04.01., 18:50][válaszolok] #584
Hádám-ez hablatyolás!
Pihenje ki magát,és emelkedjen felül kicsinyességén!
Próbálja megérteni ,az előző,tartalmas komenteket-ahol a lehetséges megoldásokat próbáltuk megvilágítani..
Ön úgy gondolja szavazzon át, mindenki a Jobbikra- mert mindenki más megosztó.
Ez a vereség kottája.
A JOBBIK EGYEDÜL NEM SOKRA MEGY!
Ahogy azt az előzőekben valaki írta -vagy a Jobbikkal vagy nélkülük.
Locsolkodjon-beszélgessen!
valaki (vendég) [2018.04.01., 21:25] válasza erre: #583[válaszolok] #585
Elég szomorú, hogy a Jobbik vezetése élharcosa lett a változás elé akadályokat állítóknak. Nem találták meg a módját (nem is akarták?) annak, hogyan kommunikálják a választóik felé egy részbeni koordináció előnyeit. Így sokkal nagyobb az esélye annak, hogy kormányzás helyett a legnagyobb ellenzéki párt lesznek. Megijedtek talán, hogy esetleg kormányozni kellene? Reméljük, hogy szavazóik sokkal bölcsebbek és tudják a dolgukat.
errr (vendég) [2018.04.02., 08:58] válasza erre: #583[válaszolok] #586
Nos a Jobbik ugyanaz ami volt. Szavazzon rájuk akinek rossz a memóriája.
Hádám [2018.04.02., 09:03] válasza erre: #585[válaszolok] #587
Pontosan erről beszéltem.... aki világ életében jobbos szavazó volt, annak mondhat bárki bármit, inkább a fideszre szavaz, mint gyurcsányra... már rég el kellett volna takarítani azt a szarházit, akkor még esetleg meggondolná az ember...nyíltan hülyét csinált az emberekből, gallyra vágta az országot, aminek meg is lett a következménye (fidesz 2/3), most meg elvárják, hogy őt támogassák? Ha lenne bőr a képén, az összes jelöltjét visszaléptetné az LMP vagy más értelmesebb balos jelölt javára, ahol ők az esélyesek.Én a pártok helyében feltételnek szabnám, hogy csak akkor lesz együttműködés, ha nem kap parlamenti bejutó helyet!

Egyébként igen, eddig gondolkodtam, mert ha nem haragszik húsvétkor kisebb dolgom is nagyobb annál, minthogy itt kommentelgessek! Így ha nem haragszik, a mai nap is ez lesz az egyetlen!
errr (vendég) [2018.04.02., 09:06] válasza erre: #587[válaszolok] #588
Már megint a Gyurcsány meg az elmútt nyócév. No comment
Sok tojást!
Tisztul a kép. (vendég) [2018.04.02., 09:42][válaszolok] #589
Tényleg micsoda hablatyolás ez ?
Miből gondolja ,hogy a Jobbikkal ,Vonával ,Toroczkaival,stb, magyar gárdával,nincs az emberek többségének erős fenntartása!!!Legalább olyan megosztó ,mint akire Ön hívatkozik.
Most a váltás érdekében kell összefogni! Kell !!!!!
Sokan befogjuk az orrunkat ,és ha az segít akkor átszavazunk!

NEM FOGJUK !!!, úgy a Jobbikot hatalomba segíteni -ha nem nyílvánit véleményt,és nem segíti a választások megnyerését! Még van néhány nap erre!

Várjuk a valóban ,változást akaró Jobbikosok reagálását - Ön nem az !!
jövő (vendég) [2018.04.02., 13:51][válaszolok] #590
"Néhány nap és kiderül,
hogy az ember mennyit ér."
Fontos. (vendég) [2018.04.02., 15:30][válaszolok] #591
Ez a Hádám -nem szempont.
Kérdezzük meg a Jobbik 6.vk. képviselőjelöltjét!
Ö is úgy gondolja-e,hogy nem kell részt venni ,és egyezteti a taktikai szavazásokat itt is ,és országszerte?
Ha igen, akkor nem fogunk átszavazni!!!!!!!!!!!!
valaki (vendég) [2018.04.02., 18:55][válaszolok] #592
#587
1. Megszólalt Önből a pártkatona. Senkitől nem kellett volna kérni, hogy támogassa Gyurcsányt, Vonát vagy a Magyar Gárdát, mindössze azt, hogy tegyen meg mindent Orbán leváltásáért (tálalás kérdése csupán).
2. Tetszik vagy nem, de a DK (Gyurcsány) nélkül a többieknek nem valószínű, hogy összejön a 100 képviselő, tehát nincs parlamenti többség.
#591
Kitől, milyen garanciát vár el? Elhinné az ígéretet? Az emberekben kell bízni, a pártok már leszerepeltek. Vagy inkább "dögöljön meg a szomszéd tehene is"?
menyét (vendég) [2018.04.02., 22:54][válaszolok] #593
Arra a Jobbikra szavazzak aki kétszer is polgármestert csinált Koncz Ferencből Szerencsen? Arra a Jobbikra szavazzak aki az elvesztett választás után leváltja Vonát,majd visszatér a gyökereihez és koalícióra lép a fidesszel?
szavazás (vendég) [2018.04.02., 23:30][válaszolok] #594
Ne szavazzon arra a jobbikra. Csináljon Koncz Ferencből országgyűlési képviselőt inkább!
594nek (vendég) [2018.04.03., 09:06][válaszolok] #595
Koncz Ferencre nem szavazok több dolog miatt sem:

1.Szerintem semmi sem köti Szerencshez.sem a múltja sem a jelene. A lánya a fidesz jóvoltából Amerikában dolgozik , a fiai Budapesten tanulnak,a felesége is Pest közélében keresi a kenyerét.
2 . Nyolc évig lett volna lehetősége tenni a dolgát, de az ígéretekből nem lett semmi.
3.Én változást szeretnék.
valaki (vendég) [2018.04.03., 09:32] válasza erre: #595[válaszolok] #596
Ha egyéniben nem a jobbikosra szavaz, akkor KF-et támogatja.
nem fideszes (vendég) [2018.04.03., 10:40] válasza erre: #595[válaszolok] #597
Ne haragudjon, de Koncz Ferenc itt él évtizedek óta és Szerencsen nincs egyetem. A többi jelöltet mi köti Szerencshez? Én sem szavazok rá, de hülyeségeket ne hordjunk már össze... A 2-3 pont korrekt. Én nem akartam szavazni, de ez az agresszív nyomulás minden eseményen annyira taszít, hogy besokalltam...
597nek (vendég) [2018.04.03., 12:16][válaszolok] #598
Az agresszív nyomulás alatt csak nem a szerencsi húsvéti mise utáni viselkedésre is gondolt?
errr (vendég) [2018.04.03., 12:26] válasza erre: #594[válaszolok] #599
Pl lépjen vissza a jobbik ha nem akar fideszes képviselőt.
No?
598-hoz (vendég) [2018.04.03., 12:53][válaszolok] #600
Mi történt a húsvéti mise alatt, után??
Hádám [2018.04.03., 13:12] válasza erre: #599[válaszolok] #601
Ez egy nem kifejezetten Jobbik barát felmérés, itt még átszavazás nélkül is max 18-19%-ot ad az mszpnek, ha a jobbikos szavazók legalább fele átszavazna, még akkor se verné meg a fidesz jelöltjét... szóval értelmetlen a felvetése.
https://taktikaiszavazas.hu/baz6

Azzal érvelni egy ogy képviselő választás kapcsán, hogy az adott településen él-e vagy sem, badarság, a választókerület nagy többsége nem szerencsi, így elvileg teljesen függetlennek kéne lennie ilyen szempontból.... hányszor is volt eddig szerencsi képviselőnk? És ezidő alatt majd 11 ezerről 9 ezerre csökkent a lakosságszám, bezárt majdnem az összes jelentősebb üzem... igazán nagy lobbierő volt
ez nem semmi (vendég) [2018.04.03., 16:10] válasza erre: #601[válaszolok] #602
pontosan
Gondolkodó (vendég) [2018.04.03., 17:47] válasza erre: #595[válaszolok] #603
Először is a kormányok nem csodaszerek,de sokan igy gondolkodnak,s hátradőlnek,várják a csodát.Másodszor az elnyert többmilliárdos pályázatokról nagy a hallgatás ezen a fórumon.Arról viszont a gyümölcsfeldolgozó nyertesei hallgatnak-hogyan tovább.Talán őket kellene megkérdezni,megkérni álljanak ki a nyilvánosság elé/hja messze van Budapest/Nekünk sok a barátunk amig a hátrányos helyzet pályázati előny,de aztán furcsa dolgokat hallani,ill semmit sem hallani csak a csendet.
Okostojás. (vendég) [2018.04.03., 17:49][válaszolok] #604
Hádám-ka_!

Izzadságszagú,színvonaltalan,hablatyolás. Megkímélhetne minket.
Az emberek meg fogják oldani ,bölcsen a szavazást- Ön felkészületlen,informálatlan,demagóg.nehogy a pártja két szék közé üljön,a választáson. Mi itt többen azt egyeztetjük ,mi enne a legjobb megoldás-Ön meg szajkózza a demagóg szövegét.Ha nem vette volna észre ,átszavazásról beszéltünk,de lehet ,hogy kár volt.

Ön nem a JOBBIK képviselője,tisztségviselője,gárdaparancsnoka, szóvivője, milyen alapon csinál úgy mintha az lenne ?
Csak egy mezei okosodó. Miért nem tudott elérni valamit a pártjában?

Meg fogjuk írni a Jobbik vezetőjének,,hogy Ön, gátolja ,hogy EBBEN A V.K.-ben, ,A LEGJOBB MEGOLDÁS SZÜLESSEN.
valaki (vendég) [2018.04.03., 20:23] válasza erre: #579[válaszolok] #605
Látja, ez lett az előre bejelentett nagy egyeztetésből. Egyeztetnek, megállapodnak (?), kiszivárog, valakinek nem tetszik, kacsa az egész mondják, majd összeül az elnökség (MSzP). Kiötlenek 29 körzetet, visszalépnek 3-ban az LMP, 1-ben az Együtt javára, kérik, hogy a többiben ők lépjenek vissza (az LMP 26-ban).
A poén: anélkül, hogy a két párt erről tudna, élő TV műsorban bejelentik a konkrét körzeteket, neveket. Ez tárgyalási szándék? Esély a megállapodásra? Ez tárgyalás? Nem ez csúfság! Szégyen...
errr (vendég) [2018.04.03., 21:43] válasza erre: #605[válaszolok] #606
Konkrétan még csak kedd van, első munkanap, de már az LMP-vel 4 körzetben megegyeztek. 2 ide 2 oda visszalépés. Ne legyen már türelmetlen. Ellenben azt olvastam a Jobbik elvesztette a V18-ak támogatását a fentiek miatt. Pl Mikola.
errr (vendég) [2018.04.03., 21:58] válasza erre: #601[válaszolok] #607
Nem tudom érzékelte-e, ha felvetésen szerint a jobbik visszalépne akkor egészen más helyzet állna elő az Ön által vázoltnál nemdebár?
valaki (vendég) [2018.04.03., 22:09] válasza erre: #606[válaszolok] #608
Nem vagyok türelmetlen, felőlem péntek estig tárgyalhatnak, de utálom ezt a "nagypárti" attitűdöt, ezt a gerinctelenséget. Ezt csinálták már 2014-ben is. Majd nézze meg az ilyen tárgyalások eredményét.
"2 ide 2 oda visszalépés." Már többször visszavonták, cáfolták, megerősítették (persze a nyilvánosság előtt.
Nem tudom hol és mit olvasott a Jobbikról, engem sem ők sem Mikola nem érdekel.
errr (vendég) [2018.04.03., 23:08] válasza erre: #608[válaszolok] #609
Ha valaki ilyet tenne az az LMP lenne.
Kérdés Ön elhiszi a Jobbik támogatottsági adatait? Mert szerintem kamu.
Hádám [2018.04.04., 00:58] válasza erre: #604[válaszolok] #610
Még szerencse hogy "Okostojáska" egyeztet névtelenül, mi lenne nekünk jó itt :D Most eszméletlenül megijesztett, hogy "bemószerol" a párvezetésnél, nem is tudom hogy fogok aludni.... :D :D Csak a nagy erőlködésben meg ne zápuljon

"Ön nem a JOBBIK képviselője,tisztségviselője,gárdaparancsnoka, szóvivője, milyen alapon csinál úgy mintha az lenne ?
Csak egy mezei okosodó. Miért nem tudott elérni valamit a pártjában?

Meg fogjuk írni a Jobbik vezetőjének,,hogy Ön, gátolja ,hogy EBBEN A V.K.-ben, ,A LEGJOBB MEGOLDÁS SZÜLESSEN."

Akkor pár információt tájékoztatás képen közölnék, 2010 óta tagja vagyok, 2012 óta a szerencsi alapszervezet vezetője, 2014 óta pedig a megyei területfejlesztési bizottság tagja vagyok a JOBBIK megbízásában. Talán egy picivel nagyobb rálátásom van a párt működésére, mint magának... Ebben a vkban a legjobb megoldást pont az olyanok gátolják, mint errr vagy maga... nem kell hinni a felmérésnek, nézze meg az elmúlt 2 országgyűlési választást, messze az mszp a harmadik ebben a körzetben, de csak nyomják, hogy nekünk kéne visszalépni... ennyi erővel lépjen vissza a teljes ellenzéki oldal egy 0 százalékos párt javára, hátha megverik a fideszt...

Hogy miért "nem tudtam elérni valamit a pártomban"? Egyrészt nem azért tanultam és jártam egyetemre éveken át, hogy politizáljak magasabb szinten, egyszerűen nem vonz a téma, másrészt már a tagságom kezdete előtt meg lett alapítva a saját vállalkozásom, ami köszöni szépen azóta is jól működik, így le is köti majdnem minden energiámat. Elárulom, mi akkor is meg fogjuk találni a magunk számítását, ha marad a kormány és akkor is ha leváltódik, váltsa le bárki is... így talán érthető, miért nem motivál a "politikai karrier"... a megyén a bizottságban ülve elsősorban a szakmám adta lehetőségeket próbálom kamatoztatni a megye fejlesztési irányvonalának kidolgozása kapcsán, de meglepődne, hogy egyesek számára nagyra tartott "képviselők" között mekkora a szellemi sötétség a témát illetően... aztán mindenki csodálkozik miért van olyan állapotban a megye, amilyenben...

"Izzadságszagú,színvonaltalan,hablatyolás. Megkímélhetne minket."

Talán igaza van, de nem is akarok a maga "színvonalára" süllyedni Ha nem tetszik ne olvassa, talán nem tűnt fel, de már több mint 8 éve leírom ide a véleményemet, többször felajánlottam, hogy akár élőben, személyesen is vitába szállok bárkivel innen, mondanom se kell EGYETLEN EGY SZEMÉLY SE vállalta be... volt 1-2 érintett, aki sunyiban keresett fel elmondani a tutit, megfenyegetve, hogy le ne írjam ide mielőtt kérdezné, ma már egy se ír ide azóta...
Ja és elvileg SENKI A VILÁGON NEM OLVASSA ezt a portált :D
valaki (vendég) [2018.04.04., 08:56] válasza erre: #609[válaszolok] #611
Tisztelt errr, menyét és mások!
Már írtam, hogy engem a Jobbik nem érdekel. Az hogy én elhiszem-e a támogatottsági adatait nem releváns. Nem vagyok szakembere ennek a területnek ezért a tényeknek hiszek:
-2014-es választás előtti országos közvéleménykutatási adatok (4 kutató cég átlaga): Fidesz 48,6 Baloldal 24,5 Jobbik 17,3 LMP 4,2
-2014-es listás választási eredmények: Fidesz 43,5 Baloldal 26,2 Jobbik 20,7 LMP 5,5.
-BAZ-6 (egyéni) eredmények: Fidesz 40,5 Baloldal 23,5 Jobbik 29,5 LMP 2,5
Mindenki szavazzon belátása szerint.
errr (vendég) [2018.04.04., 10:44] válasza erre: #610[válaszolok] #612
Mit gátolok én? Nem én lapítok sunyítok hanem magácska. Már megint ez elmúlt 8 év? Már megírtam párszor a véleményemet arról, hogy ha valaki azt hiszi az emberek mit sem tanulnak 8 év vagy 4 év alatt annak a hiba a saját készülékében van.
Miért is nem akarnak egyezkedni senkivel? Kinek jó ez? Feltette már ezeket a kérdéseket? Dehogy tette tudja a választ. remélem a szavazók is.
errr (vendég) [2018.04.04., 10:46] válasza erre: #611[válaszolok] #613
Van kutató cég akit nem fizetnek? És ha mondjuk hármat a fidesz fizet, kijöhet akármilyen átlag? Ja ki. Ma 2018-at írunk.
valaki (vendég) [2018.04.04., 11:26] válasza erre: #613[válaszolok] #614
Igaza van, 2018-at írunk, ha nem akarjuk elhinni a valóságot, ahhoz jogunk van. Mindenkit meg lehet fizetni. De ... például a V18-ak névsora így kezdődik: Andor László, Balázs Péter, Bárándy Péter. Ők a BAZ-6-ban a jobbikost ajánlják. De ha nem azt mondják amit mi szeretnénk, akkor az nem igaz?
Mindig hangoztatják az értelmiség felelősségét. Azt gondoltam, hogy tények ismertetésével, szakemberek véleményének, javaslatainak bemutatásával, logikai következtetések levonásával lehet segítséget nyújtani, támpontot adni. Talán egyeseknek ez is hasznos volt, de ahol nincs értelmes fogadókészség, ott minden szó hiábavaló.
anti-fideszes (vendég) [2018.04.04., 12:22] válasza erre: #613[válaszolok] #615
Az üldözési mániája teljesen elhatalmasodik így a választás hajrájára. Az átszavazás témát zárjuk rövidre, itt csak a Jobbik jöhet szóba, ha el akarjuk takarítani a narancsbandát. https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/04/egyre_tobben_atszavaznanak_az ... De mindjárt jön errr és kinyilatkoztatja, hogy az Indexet is a Fidesz pénzeli!
errr (vendég) [2018.04.04., 13:10] válasza erre: #615[válaszolok] #616
Nem bánnám ha egyéb hsz-eimet is igyekezne feldolgozni.
A kérdés veleje nem az, hogy kit ajánl a hogyishívják, hanem hogy a jobbikban miért bízhatna meg bárki is a tények alapján s a képviselőjük nyilatkozatai illetve hallgatásai alapján Capise?

Egy öröm azért van ebben a mi kis viadalainkban, hogy senki, ismétlem látszólag senki nem akarja tovább a felvállalhatatlan és teljességgel alkalmatlan fideszt. Nem tudom értesültek-e a határontúli leveles szavazati botrányokról. Röviden: hamisíthatják mindenféle felügyelet nélkül a VMDSz és az RMDSZ mamelukjai. Undorító csalás. Tőlem jöhetne a Jobbik is ezt eltakarítani de tennie kéne neki is valamit a bizalom érdekében.
614.
Ejnye de nagyvonalú a jobbikkal...
errr (vendég) [2018.04.04., 13:14][válaszolok] #617
Amikor 8 évvel ezelőtt elmondtam a véleményemet a fidesz várható cselekményeiről, emlékszem miként hurrogtak akkor is egyesek. Mára bebizonyosodott, hogy nemhogy igazam volt, hanem az élet sokszorosan haladta meg a várakozásaimat. Én még feltételeztem valamiféle tartást náluk is.
Csak szólok.
Döntöttünk. (vendég) [2018.04.04., 19:40][válaszolok] #618
hádám !

Mi rokonok ,barátok ,munkatársak,ismerősök,szomszédok ,mintegy 47-en ,korábban úgy gondoltuk ,hogy listára mindenki szavazzon szimpátia szerint ,de egyéni v.k.-ben ,a Jobbik jelöltjére.

Látva az Önnek ,és még más Jobbikos vezetőnek a, megnyilvánulásait ,semmilyen körülmények között NEM FOGUNK ! , a Jobbik, jelöltjére,és listájára szavazni!
szemlélő (vendég) [2018.04.04., 21:10] válasza erre: #618[válaszolok] #619
Olyan sután pötyög, hogy száz közül megismerni az itteni hozzászólásait. Hogy soha nem szavazott volna a Jobbikra, azt mindenki tudja, de hogy 47 -se több, se kevesebb- jobbikos csapatot kamuzik be, akik most Hádám miatt mind szocira fognak X-elni, azért elég meredek és nevetséges hazugság
valaki (vendég) [2018.04.04., 21:49] válasza erre: #618[válaszolok] #620
Ezért pazaroltam az Ön meggyőzésére annyi időt húsvétkor?
Hihetô? (vendég) [2018.04.05., 09:48][válaszolok] #621
Megkaptam KF kampânylevelét . Tessenek mondani; van még valaki aki hisz neki !?
621-nek (vendég) [2018.04.05., 10:18][válaszolok] #622
Koncz Ferenc nem most lépett be a politikába. A polgármestersége alatt megmutathatta volna mire képes. A háta mögött csupa fideszes önkormányzat volt és fidesz kormány. Senki sem akadályozta meg abban, hogy 8 év alatt munkahelyeket hozzon létre, senki sem akadályozta , hogy az utakat járhatóvá tegye. Az oktatási intézményeket odadobta az egyházaknak.Szerencs elhanyagolt szürke város lett, ahol továbbcsökkent a lakosság száma , fiatalok alig vannak, mert vagy Dunántúlra, vagy külföldre menekültek.
Nekem Ő megmutatta mire képes. Nálam a vizsgán megbukott. Én másnak adok esélyt, mert ha változás van akkor esély is van.
valaki (vendég) [2018.04.05., 10:22] válasza erre: #621[válaszolok] #623
Hogyne volna! Olvassa el a #618-at, legalább 47-en KF-et támogatják.
621-hez; Kiegészítő kérdés (vendég) [2018.04.05., 11:46][válaszolok] #624
és gondolatok! És a kampánylevélen kívül megkapták a műanyag tollat, valamint a 20 grammos parányi tejcsokoládét is? És volt-e érdeklődő a fentiek átadásakor, vagy csak bedobták a postaládába? Kedves Koncz úr! Önnek van köze ehhez a szégyenteljes gyalázathoz? Vagy ilyen mélyre zuhant a kampánya? Ön 1998-ban nem ilyen ember volt. Vagy tévedtem, rosszul ismertem meg Önt?
No! Ez az egyik legnagyobb (vendég) [2018.04.05., 11:53][válaszolok] #625
probléma Koncz úr! Erre és a hasonló kérdésekre kellene választ adnia! Látja a problémát? https://www.szabadfold.hu/lakohelyem/bucsu_az_ertelmisegtol
valaki (vendég) [2018.04.05., 12:11] válasza erre: #616[válaszolok] #626
Nem vagyok nagyvonalú a Jobbikkal.
A Jobbik vezetői rájöttek, hogy ultranemzeti, radikális jobboldaliként, EU-ellenesként esélyük sincs érdemben még beleszólni sem, nemhogy irányítani a történéseket. Néhány éve eldöntötték, hogy elindulnak a néppártosodás felé. Voltak már sikeres "átváltozások" (lásd Fidesz). Hogy milyen néppárt lesz belőlük azt a jövő dönti el.
Következmény: a régi baloldaliak, liberálisok, a középen lévő kisebb újak és a fideszesek mellé újabb jelentkező van ugyanarra a "tortaszeletre". Majd eldöntik az emberek, hogy kinek hisznek. Az átalakulással hoppon maradtak a Jobbik korábbi radikális szimpatizánsai, követői. A Fidesz ezt felismerve már 2015-ben elkezdte a migránsozást, háborús retorikát, a félelemkeltést, most újabban a cigányozást, megpróbálva őket magához édesgetni.
A mostani választásokra azért nem tud senki érdemi előrejelzést mondani, mert nem tudni, hogy a kormány politikáját ellenzők, vagy Fideszt támogató radikálisok közül vannak-e azok a korábbi bizonytalanok, akik most szavazni fognak.
Azt gondolom, hogy akik nem akarják a jelenlegi rendszert, azok a már korábban közölt esélyes ellenzéki jelöltre szavaznak.
valaki (vendég) [2018.04.05., 12:26] válasza erre: #622[válaszolok] #627
Csak kérdezem: hogyan képzeli "büntetni" a mostani választáson KF-et?
Én (vendég) [2018.04.05., 18:53][válaszolok] #629
Én jobban élek mint nyolc éve. Akkoriban kézhezkaptam 70-80000,- forintot, most pedig 165000,-öt.Az árak nem emelkedtek közel sem a duplájára,és ha valaki akar, el tud helyezkedni,ha más nem Miskolcon.Szóval annyira azért nem kell sírni!
Elégedett (vendég) [2018.04.05., 19:33][válaszolok] #630
Emberünket a saját kis jövedelem növekedésén kivül más nem érdekli. Pl a folyamatos elvándorlás Szerencsrôl, a rengeteg eladhatatlan eladó ház, az oktatás szinvonaltalansága, a krónikus orvoshiány és még hosszan lehetne sorolni a bajokat ! Ôt mindez hide gen hagyja. Na ezért kell a gondolkodó többségnek helyette is cselekedni 8.- án !
Jó-jó (vendég) [2018.04.05., 20:28] válasza erre: #629[válaszolok] #631
de valahogy nem látni ezeket a tömött,sorokat akikről beszél munkába járni reggelente a vonaton,utakon ?
Nem látni reggelente 4,5,6 órakor villanyokat látni hogy munkába készülődnek az emberek ?
Re: (vendég) [2018.04.05., 21:01][válaszolok] #632
Amiket Ön említ,az a világ minden részén így van,bármilyen hihetetlen is. Ahol a munka,az emberek oda mennek.Ezt úgy hívják urbanizáció ami egy ideje felgyorsult.Az oktatás színvonala nálunk még mindig magasabb mint az Egyesült Államokban például. Bár az kétségtelen hogy rohamosan csökken itthon is,de amikor divatot csinálnak a káromkodásból,és a börtön (cigány) szleng használatából,ezen nem kell csodálkozni!!Az orvoshiány az sajnos igaz,de ugyan mikor volt utoljára tökéletes és hibátlan minden? Melyik párt lesz tökéletes,fedhetetlen,és önzetlen? Győzzön meg!! Nem vagyok Orbánista,azt azért tudnia kell!!
errr (vendég) [2018.04.05., 22:00] válasza erre: #632[válaszolok] #633
Tessék mondani, hol a pénz? Hol az ország becsülete s hol a munka becsülete, hol a magyar egység? Hol az igaz sz becsülete? Csak így kapásból.
Oktatás? Hehehehe. Pisa tesztről hallott már? Hát a diáktüntetésekről?
errr (vendég) [2018.04.05., 22:05] válasza erre: #626[válaszolok] #634
Nekem egy olyan párt nem kell, amelyik hirdeti pl a (Mikola Gegely), hogy ő az esélyes lépjen vissza a többi de a jobbik sehol, ismétlem sehol nem lép vissza ott sem ahol semmi esélye. Ön szerint ez a felelős gondolkodás a váltás letéteményese ilyen? Hihető egy szavuk is? - ne mondja hogy ez fóbia, merthogy ezek a tények. Én senkinek sem merném javasolni őket s nem is teszem.
Mirôl (vendég) [2018.04.05., 22:19][válaszolok] #635
lehet meggyôzni Önt ? His zen Ön mindent elfogad jónak vagy legalábbis természetesnek a jelenlegi országos és szerencsi helyzetbôl. Nem is kell ide változás, az sem zavarja, hogy az " urbanizáció" miatt Szerencs elnéptelenedik, aki teheti már a 4.osztály elvégzése után Miskolcra viszi gyerekét, unokáját, Az a fô k?rdés nyugtalanitja, hogy " melyik párt lesz tökéletes ?" . Rossz hirem van, egyik sem az, de a jelenlegi korrupt pártállamtól csak jobb jöhet !
valaki (vendég) [2018.04.05., 22:32] válasza erre: #634[válaszolok] #636
Ugyan kérem. Van olyan akinek hinni lehet? Mondanak igazat is, meg valótlant is. Vasárnap egy a lényeg: van aki a változásra szavaz, van aki a Fidesz hatalmon maradására. Ön az utóbbiakhoz tartozik, annak ellenére amit a #633-ban leírt. Ennyi, ezt kár tovább ragozni.
menyét (vendég) [2018.04.05., 23:58][válaszolok] #637
Megkaptam Koncz Ferenc szórólapját,és már az első oldal A mi Magyarországunk főcíme is megütött.Egy,úgy gondolom,hogy legalábbis,még nem az Önök országa.Remélem,nem is lesz az Önöké.Nekem nem kell olyan képviselő aki (ha lehetősége lesz)lelkesen támogatja a főnöke elégtételt veszünk gondolatát.A második oldal még durvább.Elővette a nyóóóc évvel ezelőtti szórólapját és kis különbséggel lemásolta.Magyarul azelmúltnyóóócévben semmit nem tett(tettek)Szerencsért.
errr (vendég) [2018.04.06., 00:29] válasza erre: #636[válaszolok] #638
Szabad gondolkodni akárhogy is szavaz vagy nem szavaz majd az ember. Nagy a resszkír! Mert ha ezek végül összeborulnak akkor miről beszélünk? Pont.
Bukovszky Róbert [2018.04.06., 08:02][válaszolok] #639
Tudják mi a legnagyobb baj? Elárulom! -tudom, hisz a bölcsek kövét a zsebemben hordozom :D - Sajnos kettő nappal a választások előtt, nincs kettő fő aki leírná a véleményét, bármilyen oldalt is támogatva, nyíltan a nevét vállalva! Aki egy picit végig gondolja, az elég hamar megérti, hogy miért is tartom én ezt ekkora problémának.
jókedvű (vendég) [2018.04.06., 08:29][válaszolok] #640
Én sem gondoltam volna, hogy bármin is lehet jót nevetni ebben a választási kampányban. De megtörtént, amikor Koncz Ferenc által bedobatott kiadványába beleolvastam. Az a véleményem, tényleg vastag bőr kell hozzá, hogy a talán már folyamatban lévő tiszaújvárosi vagy szikszó tervezett fejlesztéseket ígérjen valaki. . A cukorgyár és a 37.sz út ígéreténél sajnálattal nyugtáztam, nincs a tarsolyban semmi. A hangos kacagás fogott el amikor az üveggyapot gyárat megint megígérte. Talán azt se tudja, hogy török beruházásban a Felsőzsolcai ipari parkban valóban épül?
Kedves Képviselő -jelölt Úr! Tisztelettel kérem, nézze felnőtteknek a választókat!
Bukovszky Róbert [2018.04.06., 09:51] válasza erre: #640[válaszolok] #641
Bennem megfogalmazódott egy gondolat, én szívesen venném bármely jelölttől, ha kiadna egy közjegyző által hitelesített anyagot amiben felsorolja az ígérvényeit, s a végén ez állna; "a fenti ígéreteim be nem teljesedése esetén ezen nyilatkozatom -mondjuk 2020 06-01- egyben lemondásom az OGY képviselői mandátumomról, s vállalom, hogy az általam el nem végzett munka miatt a megválasztásom óta felvett juttatásaimat visszafizetem az államkasszába" Természetesen itt nem egy át nem adott tyúkólra gondolnék, hanem a stratégiailag a jövőnk szempontjából elengedhetetlen témákra, mint 37-út, Tokaji átkelés, Szerencs-Túj normális úton való közlekedés, ill. komolyabb termelő beruházások.
errr (vendég) [2018.04.06., 10:17] válasza erre: #639[válaszolok] #642
Hiányolom a véleményét mert egyáltalán nem foglalt állást választást illetően semmiben. Hacsaknem név nélkül.
? (vendég) [2018.04.06., 14:06][válaszolok] #643
Még a nap is kisüt,ha a mai Szerencsi Híreket olvasom.Csodás a múltunk és a jövőnk!!!A város nagyjai leírják,mennyire fontos a "jó " szavazás.És főleg a KERESZTÉNY HIT, a biztonság.A címoldalon ugyan még az szerepel,hogy "a választók arról is döntenek, hogy melyik pártot támogatják./összeállítás az 5. oldalon/", de ott konkrétan a választásról semmit nem tudunk meg!Milyen pártokra, jelöltekre lehet voksolni...Lehet, hogy ez nem is fontos?Ha emlékeim nem csalnak, az előző szavazások alkalmából erről mindig kaptunk tájékoztatást.Most valahogy ennél fontosabb híreknek jutott csak hely!!! :/
Bukovszky Róbert [2018.04.06., 14:56] válasza erre: #642[válaszolok] #644
Meg kell védeni a Hazát a Sorosoktól, meg a migráncsoktól, meg a Simicskáktól, meg a név nélkűl írogatóktól! Amúgy kb szombat du készülök közzé tenni az én álláspontomat, addig sok víz lefolyhat a Taktán na meg most már a Sajón is!
Jó dolog (vendég) [2018.04.06., 16:45][válaszolok] #645
ez a migráncs bizniz meg az országgyűlési biznisz jár vele egy
vajszínű Nissan terepjáró is igaz "mester " ?
hurrápropaganda (vendég) [2018.04.06., 17:49][válaszolok] #646
Ha minden olyan jó, miért állnak állandóan tömött sorok a munkaügyi hivatal előtt? Miért közmunkából él a nagy többség, akinek egyáltalán van munkája? Miért üresek és eladóak sorra az ingatlanok?
Ja merhogy mégse olyan jó ám minden, nagyon nem. Egy satnya községgé fakul lassan a város, mind lakosságszámbann, mind értékében.
Mosolyogva,, (vendég) [2018.04.06., 18:50][válaszolok] #647
-Egy helybeli könyvelő iroda,összehívta ,azokat a vállalkozókat ,akinek a könyvelését végzi ,és a szavazásról győzködte őket. Mi szükség van erre?
-Egy társaságban hangzot el ,a érdekelttől ,aki már Mészáros Lörinc egyik cégénél dolgozik !!! ,hogy ha K,F.ogy.képviselő lesz !!!, neki államtitkári !!! / mosolyügyi / beosztás van megígérve. Ez mosolyfakasztó.
De komolyra fordítva a szót-MENJÜNK EL VÁLASZTANI
errr (vendég) [2018.04.06., 19:17] válasza erre: #643[válaszolok] #648
Én is éppen most tettem le a polgármester úr házilapját, mondhatom erősen megviselte a gyomromat. Ha eddig nem jöttem volna rá, ettől akkor is kényszerítően nyilvánvalóvá vált volna számomra, hogy ebből elég. Meg a választás szükségéről beszélők szervilizmusából is.
errr (vendég) [2018.04.06., 19:20] válasza erre: #644[válaszolok] #649
Ez a név nélkül írogatók ez magánál valamiféle elferdülés lehet.
jelige:virtus (vendég) [2018.04.06., 20:59][válaszolok] #650
A névfelvállalása komolytalanná válik így,hogy szinte hetente felemlegeti.
nocsak (vendég) [2018.04.06., 21:29][válaszolok] #651
amig ogy képviselő volt, nem lehetett szavát hallani az országházban,. az államtitkároknak is elég mosolyogni?... komoly meló ez a politizálás na
mindig is mondta nagyapámhogy aki a semmittevésböl akar megélni, annak politikusnak kell mennie
Bukovszky Róbert [2018.04.07., 06:59] válasza erre: #651[válaszolok] #652
Szerintem egyáltalán nem értik, hogy miért is lenne ez fontos, de sebaj maradjanak csak "virtus"-ok, meg "nocsak"-ok meg ami éppen eszükbe jut!
Példa (vendég) [2018.04.07., 07:22] válasza erre: #647[válaszolok] #653
Nem egyedülálló a példa. Volt ám munkareggeli is. Addig meg a közmunkások dolgoztak, mert valakinek azt is kell.
errr (vendég) [2018.04.07., 09:41] válasza erre: #652[válaszolok] #654
Az a véleményem Ön nem érti ennek a fórumnak a lényegét, node erről már beszéltem, ezen csak nem veszünk össze. Ugye holnap sem névvel nyilvánít majd véleményt?
errr (vendég) [2018.04.07., 13:05][válaszolok] #655
Azon tűnődöm egy ideje, mi dolga van a polgárőrségnek a polgármesteri előtt, a népház előtt már napok óta? Erre alakultak? Ma már a rendőrség is ott posztol, meg szaladozik fel alá mint egyébkor sosem. Tisztára mint egy bantusztánban, vagy a régi rendszerben az átkos cocolizmusban. Hát mitől félnek netán az ukrán szavazókat féltik?
Hádám [2018.04.07., 16:21] válasza erre: #655[válaszolok] #656
Elárulom! Nem nagy titok, ma ellenőrzik és zárják le a szavazóköröket, rendőrségi felügyelet mellett!
A holnap előtt.. (vendég) [2018.04.07., 22:16][válaszolok] #657
K.F.-kampánya embertelen sok pénzből folyik. Vajon miből ? Ki fog derülni.
A környék polgármestereinek nem szabadna ,Ilyen mélyen beavatkozni a választásba.
Mi van ha mem nyer K.F.? Akkor elnézést kérnek a győztestől?
Egy településen nem mindenki ért egyet, ezzel a rezsimmel ,és egy polgármesternek mindenkit képviselnie kell !
Néhány támogató polgármester ,a saját helyét sem tudna megőrizni ,ha most lenne a választás. A szomszédos, "kis felcsút " polg.mestere ,no comment! Miket írogat! Ismerik öt? Meg kellene kérdezni a településen élőket. Érdekes lenne !!

Nyugalom ugyanezek kis idő múlva ,fognak még más cikket írni !!

HOLNAP MINDENKI MENJEN EL SZAVAZNI !!! Izguljon az akinek erre oka van !!!
errr (vendég) [2018.04.07., 22:33] válasza erre: #656[válaszolok] #658
Köszönöm!
Más helyekről azt hallottam az M3-ason rengeteg rendőr ment a határhoz biztosítani...
errr (vendég) [2018.04.07., 22:33][válaszolok] #659
Tollat vigyetek s mind menjünk!
Hát ez is eljött. (vendég) [2018.04.08., 08:18][válaszolok] #660
Jó reggelt !

Kitűnő az idő - MENJENEK EL VÁLASZTANI !!!!!
Ne féljenek,a választó fülkében senki nem tudhatja a véleményét !
Legyenek bölcsek.

Azt követően ,ebédeljenek ,kiránduljanak,beszélgessenek,sétáljanak ,de semmiképpen ne nézzenek királyi tv-t,és helyi híreket, és hallgassanak sok zenét.

Meglátják nap nyugtára, jó híreket fognak kapni !
Több mint bíztató. (vendég) [2018.04.08., 18:38][válaszolok] #661
Jó estét!

Ezen a szép napon,az már mindenképpen kijelenthető ,hogy a részvétel rekordot fog dönteni!
Köszönet érte a a magyar embereknek !
Köszönet Magyarországnak !
A többség nem lehet ellenzékben !

Az eredményekkel még egy kicsit várnunk kell,de reménytkeltöek.

19.30 VÉGLEGES RÉSZVÉTELI ADATOK!
19,30 EXIT POOL EREDMÉNYEK !
20.órától ,folyamatos lista ,és egyéni eredmények közlése.

Na húzzunk bele !
Részvétel (vendég) [2018.04.08., 22:07][válaszolok] #662
Valószínű hogy a részvétel azért ilyen magas mert jöttek- mentek a buszok és a falvakban megették a lisztet, kolbászt , cukrot.
Nevetséges! (vendég) [2018.04.08., 23:00] válasza erre: #662[válaszolok] #663
Konkrétumot mondjon, ez így semmi!
errr (vendég) [2018.04.09., 09:57][válaszolok] #664
Hát hogyis, valamit csak mondok ...
Azt hiszem ehhez a győzelemhez nem lehet gratulálni. Az ellenzéki várakozást ugyanis a felvilágosult jobb helyzetben levő Budapest nagyjából igazolta, dacára az LMP-nek, s a Jobbiknak! Ám a sötétben tartott, pártatlan médiáitól megfosztott, létével könnyen zsarolható, elöregedett vidék, zavaros és felháborító idegen segítséggel és ezzel a csalárd választási akármivel ismét áldozatul esett. Már tegnap is kussolt s ma sincs öröm.
"Kunyhói mint hallgatva, mind megannyi puszta sír"
Az ún győzők sem igen örülhetnek, mert tudják a csatát bár megnyerték, de a háborút mindenképpen el fogják veszíteni. Program nélkül hazugságra építve ahol nyerni lehet ideig óráig, ott nincs tartós boldogság, nagy baj van!
Uraim koppant Európa alja! Innen már csak felfelé vezethet az út, vagy a teljes nihilbe! Szép napot és kitartást.
Bukovszky Róbert [2018.04.09., 11:45] válasza erre: #664[válaszolok] #665
Ismét téved! Van lejjebb! Szerintem lesz ismét CCCP csak mások lesznek a tagországok, egyet tutira tudok!
Hajnalban egy kicsit be voltam sz@rva, hogy eljött a világ vége, de aztán kinéztem az ablakon, s látom ma is felkelt a nap!
Városunknak van egy OGY képviselője, ez akár még történelmi jelentőségű is lehet, innét csak rajta áll.
Csapd le csacsi ! (vendég) [2018.04.09., 11:55][válaszolok] #666
Fenti filmben van egy jelenet, amikor a férj kifogyva az érvekbôl azt mondja a veszekedô feleségnek ; " Az a Te bajod, hogy sokat éltél vidéken és nem fejlôdött ki az agyad ! " Nosza hasonlitsuk össze Bp és a vidék szavazati eredményeit !
Bohózat (vendég) [2018.04.09., 12:25] válasza erre: #664[válaszolok] #667
Én mást sem láttam az ATV-n és a HírTv-n stb... csak az ellenzéki jelölteket és programjaikat. Facebook-on fizetett hirdetések hada fogadott a baloldalról pedig egy baloldali pártot és képviselőt sem lájkoltam. A YouTube-on 10-ből 8 ellenzéki reklám volt. No komment. Van lejjebb igen. Mikor a drágalátos ellenzéki magas pozícióban lévő emberek elkezdték hibáztatni a saját választópolgárait. Mondjuk ezen nem lepődöm meg! Pár hónapja még mindenki biztosra vette, hogy nem lesz 2/3, sőt kormányváltás lesz. Diktátornak nevezik, hmmm... nem tudom melyik diktátor engedi, hogy ellenzéki pártok induljanak és kampányok millió amik arra buzdítanak, hogy menjél el szavazni. Ez a szokásos baloldali melléfogás. Egy normális ellenzéki jelöltet nem tudott itt a környék felmutatni. Az LMP jelöltjéről például semmit nem tudok a mai napig. Facebook oldala teljesen üres, de biztos ez is a kormány volt, felhívták Zuckerberg-et, hogy törölje. Jó egymásra mutogatást kívánok a következő 4 évre!
errr (vendég) [2018.04.09., 12:46] válasza erre: #665[válaszolok] #668
Én ezen nem igazán nevetgélnék, ha a végével egyet is értek.
Hallani azt is, olvasni is, hogy a milliárdos szoftver lefagyása sem indokolt, sem igaz nem volt és hogy 1 millió szavazat tűnt el hirtelen. Összekombinálva a horror rendőri felvonulással erre az időpontra és valóban szinte hihetetlen ez az ún eredmény vidéken. Na majd lesz még szőlő meg kisüt a Nap is megint hamarabb mint hinnénk!
errr (vendég) [2018.04.09., 12:52] válasza erre: #667[válaszolok] #669
Arra tessék már gombot varrni, ami Budapesten történt, nem kínlódni itt, meg ATV-re mutogatni amikor a teljes közmédia félóránként évek óta öntötte a híg trágyát a fülekbe. Nem beszélve az erők anyagi hátteréről és hogy munkahely már csak kormánypári kézben van hovatovább ahol dehogyis van presszió igaz? Hát a határon túli népség? Még bélyeget se kellett nyalnia az ún szavazatára... De azért csak üljön diadalt ezen a kupacon. Amíg lesz mirefel.
Bohózat (vendég) [2018.04.09., 18:18] válasza erre: #669[válaszolok] #670
Mert talán az ATV, HírTV-n csak Bud Spencer és Terence Hill ment egész nap? Évek óta mást sem lehetett látni aki oda kapcsolt, hogy Orbán így, a Fidesz úgy, Kormánypárt amúgy, Brüszel jófiú, migránsokat a kihasználatlan házakba stb... Magas résztvételért kiáltottak! Megkapták! Húú micsoda kormányváltás lesz itt, egyes ellenzéki vezetők már-már a pezsgőt bontották a részeredmények előtt. Nevesincs statisztikákat mutogattak itt, amit 100%-ban elhittek. Borítékolták a magas résztévtel = kormányváltás. Aztán megjöttek az eredmények, s lám egyből a magas részvétel = csalás, bunda, hókuszpókusz. Tipikus. De tudja mit leírom, hogy a kicsi szíve megnyugodjon: csúnya gonosz Fidesz, felháborító, hogy a választópolgárok 48.90%-a, hogy merte megszavazni. Legyen Önnek Karácsony most, ha már április 8-án nem volt!
tükör (vendég) [2018.04.09., 21:16][válaszolok] #671
benéz ide az ember és máris felütötte a fejét az undorm?ny, gőgös pökhendiség a "nyertesek" részéről... ez mindent elárul a milyenségükről, ez a flegma kivagyiság. És milyen sok emberre jellemző Szerencsen is, sorolhatnám pl az intézményvezetőket
Még lehet ,hogy jól jött. (vendég) [2018.04.10., 13:49][válaszolok] #672
Milyen érdekes:
- vasárnap estétől -nics Sorosozás ,migránsozás,bevándorló veszély.
- a médiák leálltak ezekről. Szegény magyar / birka /nép ,ismét jól félrevezettek! / én is beletartozom a birka népbe/
- a szavazatszámlálásokat tisztázni kell ,de érdemben valószínűleg nem befolyásolja a végeredményt, De a csalás tényét ki kell vizsgálni.
-legközelebb négy év múlva van lehetőség a váltásra,addig meg kell valósulnia ,az egy tömbből !!! álló ,ellenzéknek. Mint az amerikai példa,mert sok kis veszekedő ,ellenzéki párt ,nem hatékony, Tehát lehet ,hogy ez a megalázó vereség ,még jól is jöhet.aki menni akar ,és nem való a modern politikába ,menjen.
- a gyöztesek örömét ,pedig a kíméletlen kritikával ,korrupciós botrányok ,felszínen tartásával ,lehet elrontani.
-
kérdés (vendég) [2018.04.10., 19:03][válaszolok] #673
A Szerencsi Híreknél nem kellene ismerniük a "tárgyilagosság", "objektivitás" stb. alapvető médiaetikai fogalmakat? Netalán alkalmazni is azokat?
persze hülye kérdés ez a mai világban...
Érdekes (vendég) [2018.04.10., 20:05][válaszolok] #674
"Tönkrement az ellenzék. Az MSZP vidéken megszűnt lényegében. Az EGYÜTT összeségében megszűnt. Az LMP a 2010-es választási eredményt immáron másodszor nem tudta elérni. A DK éppenhogy becsúszott ahhoz képest, hogy 10%-ot vártak és nyilván láthattuk, hogy ott van a plafonja Gyurcsány Ferenc pártjának ahol van. A momentum megragadt ezen a senki földjén 2%-on környékén." Pető Péter a 24.hu főszerkesztője.

Ettől jobban nem lehet összefoglalni mekkora szégeny a mai baloldal. Egyedül a Jobbik ért el említésre méltó eredményt. Legyünk realisták, ezt az M1-re fogni vagy bármi másra akkora böszemség mint az, hogy itt kormányváltást akart az ellenzék. Aki Jobbik-os szavazó, vagy akár MSZP-s szavazó úgy sem néz közmédiát a TV-ben, vagy ha igen nem fogja befolyásolni, hogy az M1-en egész nap migránsozás megy.

Nem tudtak közös jelölteket állítani, aztán a visszalépések sem jöttek össze, azután pedig a taktikai átszavazósdi jött. Ettől jobban összeszavarni a választókat nem is lehetett volna, de még véletlenül sem magukban keresnék a pártok a hibát, hanem egymásra mutogatnak és a kormányt okolják. Szomorú de 4 év múlva még ennyit sem fognak elérni a mostani formában ezek a pártok.
errr (vendég) [2018.04.10., 21:53] válasza erre: #670[válaszolok] #675
Várja ki a végét kedves uram! Maga szerint minden rb volt így kellett csinálni? A közmédia a közpénz felhasználása kizárólagos kampányra, az idegenek bejelentése még ravatalozókba is százasával? :-)
Aztán állítólag összeomlott csak a honlap, s magjelent egy ezred rendőr mindenfelöl meg kordon, de ma már arról beszélnek, hogy mégiscsak a szoftver s most ezért nem elérhetők a választási űrlapok s egyéb kiadványok egy héten át? Nem tudják kiadni ellenőrzésre?
Maga mindent elhisz? Olvasgasson, nem mondom minden feltétlenül igaz de azért nehogymáááá! Maga szerint minden rb volt így kellett csinálni?
errr (vendég) [2018.04.10., 22:00] válasza erre: #672[válaszolok] #676
Egyetértek de az esetleges csalás méretétől függ, hogy mi lesz a következménye.
Másrészt tegyük fel semmi sem történt, -kevesebb min 50% eredménnyel 2/3 az egyszerűen már maga csalás szerintem.
670 bohózat
Még. A tárgyilagos tájékoztatás érdekes módon Budapesten pl igazolta is a várakozásokat. Hogy vidéken miért nem? Maga jobban kell tudja mint én.
errr (vendég) [2018.04.10., 22:10] válasza erre: #674[válaszolok] #677
Igaza van közmédiát nem az néz aki tájékozott, hanem az eccerű és nehezen ocsúdó s ezek sokan vannak vidéken sajnos. Olyan falvakban 80 % kormánypárti győzelem, ahol csak közmunka van meg nagy nyomor, az azért maga az irtózat nem? Na nekik szólt ott minden.
A jobbikon és az LMP-re nem pazarlok több szót! Minden bejött amit írtam róliuk!
A reális esély akármikorra is az egyetlen ellenzéki párt kialakulása, mint az USA-ban, a kétpártrendszer s ez ki is fog kényszerülni azt gondolom, remélem.
Errnek (vendég) [2018.04.11., 10:02][válaszolok] #678
1994ben az MSZP -szdsz koalícióra a választók nem egész 52 százaléka szavazott, de a parlamentbeb 72%-os többségét szereztek, szóval arányaiban nézve, a mostani rendszer igazságosabb is mint a régi...
errr (vendég) [2018.04.11., 14:07] válasza erre: #678[válaszolok] #679
Kedves barátom mindemellett akkoriban legalább 2 fordulós választás dívott. Aztán ha visszagondolok ugye az MSZP ezt a felhatalmazást nem arra használta (talán sajnos mai szemmel!) hogy csalárdul eltakarítsa az ellenzéket. Pedig ugye megtehette volna. Különbség. Mindegy mi volt ezt fenntartani több mint igazságtalan. Jó ez így?
. (vendég) [2018.04.11., 14:56][válaszolok] #680
A takarítást megtették a választók vasárnap.
Ugyanmár! (vendég) [2018.04.11., 18:09][válaszolok] #681
Ugyan miért kellene áttérnünk a kétpártrendszerre? Azért mert a jelenlegi baloldali pártok képtelenek eredményeket felmutatni? Eddig minden jó volt de most, hogy megalázó vereség van egyből másoljuk az amerikai rendszert? Vajon így vélekedne akkor is ha az MSZP szerzett volna 2/3-ot?
Tömbösítés,a jövő. (vendég) [2018.04.11., 18:47][válaszolok] #682
681 hsz.nek-- a baloldali pártok / a Jobbik nem baloldali párt/ tömbösítése elkerülhetetlen,mert ,csak így tudnak megfelelő erőt ,és egységet felmutatni. /az amerikai példa,csak szemléltetés/
Ehhez ,megfelelő szervezők ,és kompromisszum kész vezetők kellenek - az igény meg van rá,-lesz rá idő.
A JObbik szerintem szakadni fog ,és Toroczkai vezetésével radikalizálódik .
Várhatóan olyan agresszívek lesznek mint 2016-környékén.
A kettö együtt ,hatékony.
errr (vendég) [2018.04.12., 00:33] válasza erre: #682[válaszolok] #683
a jobbik kimutatja akkor a foga fehérjét amit egyébként eddig ügyetlenül de rejtegettek. Toroczkaival aztán a szalonképességük végképp oda lesz.
errr (vendég) [2018.04.12., 00:39] válasza erre: #680[válaszolok] #684
Az ellenzék 52 %-ot kapott még így is. Megvan? Hopplá.
Bukovszky Róbert [2018.04.12., 09:10] válasza erre: #684[válaszolok] #685
Valóban nem tudja megérteni, hogy nem volt "ellenzék"!? Voltak külön-külön pártok /pártocskák/ akik mind "ellenzékinek" mondták magukat, de az összefogásra egy szemernyi szikrát sem voltak hajlandóak. Sőtttttt még a saját választóikat is inkább a többi "ellenzéki" párt ellen hangolták, mint sem a mindenáron kormányváltás felé próbálták volna őket/minket terelgetni. Ön szerint milyen ellenzék volt a mi "járásunkban az MSZP-s jelölt? Ön szerint milyen "ellenzék volt a mi választási körzetünkben az LMP-s jelölt? Ön szerint milyen "ellenzék" volt T-új környékén a jobbikos jelölt? Kérem fogadja el tőlem, ha már engem nem tudtak meggyőzni arról, hogy rájuk szavazzak akkor már ott nem kicsi volt a gond!
errr (vendég) [2018.04.12., 09:47] válasza erre: #685[válaszolok] #686
Elfogadom, valóban gyenge és elkésett volt a kampány kevéssé aktívak és ismertek a jelöltek, stb, de pl a DK és az MSZP-PM csak visszalépett egymás felé amennyit lehetett, holott az ebben a rendszerben súlyos pénzbe került. Pénzbe, ami a másik oldalon korlátlanul állt rendelkezésre. Hogy nem rájuk szavazott(!), azzal maga számol el magával.
Ám ami a hsz-emet illeti, nos éppen az Ön által leírtak ellenére is a választók 52 %-a, többsége mindezek ellenére sem szavazott a fideszre és Budapesten nyert is! Én ezt tartom szem előtt. Fentebb írtam muszáj lesz összeállniuk vagy jön valaki más majd aki majd ezt a részben rejtett akár 70 %-ot is képviselni fogja.
Errnek (vendég) [2018.04.12., 10:08][válaszolok] #687
Akkor ezek szerint mindenki örül, én is a 48,5%-nak meg maga is az 51,5-nek.Nem is értem akkor min problémázunk.
jobboldali (vendég) [2018.04.12., 10:11] válasza erre: #683[válaszolok] #688
A gyurcsányista fanatikusok már most előre rettegnek az agresszív jobbikosoktól Emberek, ez mutatja, mennyire jó irány lenne, ha újra nemzeti radikális párttá válna a Jobbik
errr (vendég) [2018.04.12., 10:45] válasza erre: #688[válaszolok] #689
Jobbikosként magának kéne rettegnie hogy mibe lép másodzsor is bele.
errr (vendég) [2018.04.12., 10:48] válasza erre: #687[válaszolok] #690
Érdekes megállapítás és milyen kiforrott. Csakhogy a maga 48 %-a szemét módon 2/3-nak van már megint nyilvánítva, holott kisebbség. Azért csak örüljön, biztos megéri.
Választás (vendég) [2018.04.12., 14:46] válasza erre: #685[válaszolok] #691
A szavazókörök 2/3-ban nem volt ellenzéki pártdelegált az országban.A helyi komfortzónáját el nem hagyó jelölt/az orrát sem dugta be a falvakba/a választókat hibáztatja.Arra vártak,hogy az ellenfél bejelenti-megadjuk magunkat.Négy évi munkát kellett volna befektetni!Jövőre helyi választások,csak aludjanak tovább.
. (vendég) [2018.04.12., 15:52][válaszolok] #692
Látom errr még mindig nem érti hogy a 48% az csak a listás eredmény.
??? (vendég) [2018.04.12., 17:25][válaszolok] #693
Lehet már tudni, látni valahol a szerencsi eredményeket választókörönként?
& (vendég) [2018.04.12., 20:37][válaszolok] #694
A . nick nevet én használtam eddig, de ha valakinek nincs ennyi egyénisége,saját mozdulata,használja csak bátran! Remélem nem hoz rám szégyent.Jól meg is sértődtem!!
listás eredmény (vendég) [2018.04.12., 21:42][válaszolok] #695
Az a bizonyos győzte kompenzáció érdekes egy dolog. Elmegy szavazni a fideszes szavazó, leadja a voksát a jelöltre, a másikat a listára. A jelöltje nyer például 6000-el több szavazattal mint a második helyezett, ezt a többletet felírják a listára, azaz, ebben az esetben az a 6000 ember valójában 3 voksot adott le a fidesz jelöltjére, mert egyrészt egyéniben szavazott, majd listára és a többlet esetében az egyéni szavazata megint felíródik pluszban a listára kompenzációként. Tehát valójában a 2,5 millió szavazó egy tekintélyes része dupla szavazat, mint egy kékcédulás választáson.
menyét (vendég) [2018.04.12., 22:22] válasza erre: #686[válaszolok] #696
Ön szerint lesz választás négy év múlva?
. (vendég) [2018.04.12., 22:38][válaszolok] #697
Nem gyakran járok erre, nem tudtam hogy más is használta a pontot. Most is csak azért néztem fel,hogy egy kicsit katasztrófaturistáskodjak egy kicsit, ha más is erre vetemedne, akkor ajánlom még Herczeg Zoli Facebook oldalát, roppant mulatságos.
errr (vendég) [2018.04.13., 09:41] válasza erre: #696[válaszolok] #698
Ha így marad minden akkor minek is volna. De lesz. No pasarant!
errr (vendég) [2018.04.13., 10:10][válaszolok] #699
Érdemes elolvasni mitöbb felháborodni! Olyan nincs, hogy nincsenek naplófile-ok, vagy, hogy módosíthatók legyenek egy ilyen szoftver esetében különben nem manipulálhatatlan a választás! Ergo..
-
https://mszp.hu/hir/az_mszp_kifogast_jelent_be_az_nvi_es_elnokenek_torenyserto_t ...
menyét (vendég) [2018.04.13., 23:40] válasza erre: #698[válaszolok] #700
Venceremos!
igen (vendég) [2018.04.14., 13:27][válaszolok] #701
youtube thumbnail
errr (vendég) [2018.04.14., 14:18][válaszolok] #702
Gyerekek Soros rohamosztagot emlegetnek. Ezek nagyon betegek, illetve ez már bűnözés. Pfúj!
errr (vendég) [2018.04.14., 21:25][válaszolok] #703
menyét (vendég) [2018.04.14., 22:53][válaszolok] #704
Simán győzött Jobbik,12:8-ra!
Senki (vendég) [2018.04.15., 15:53][válaszolok] #705
Foci volt valahol?
Bukovszky Róbert [2018.04.15., 20:47][válaszolok] #706
Sosem tagadtam ,hogy számomra Sallai R Benedek volt a politikai etalon, zomorú, nagyon szomorú az írása;
"Én, az agresszor

Politikai pályám elején kampánynyitón való bocskaiban történő megjelenésem miatt voltam náci, az FM-es szakszerű közleményeknek köszönhetően lettem 3 millió hektáros nagybirtokos, eljött az idő: tegnap agresszor lettem.
Egy újabb cím ide, vagy oda, nem sokat számít.

A tett helyszínéről való ?elrohanásom? után bementünk középső lányom iskolájába, mert ezen a hétvégén mi voltunk sorosak (ezt eredeti nyelv használatban azt jelentette: mi következtünk) az iskolai takarítással. Három osztályterem, irodák, folyosó - nem lennék iskolai takarító, de meg kellet csinálni. Padok mögötti zoknik, kesztyűk, váltócipő-pároztatás. Ekkor még mit sem tudtam arról, hogy agresszor lettem (tetszik ez a szó, tegnap egy kommentelőtől tanultam, eddig csak passzív szókincsem része volt). Ennek köszönhetően teljes nyugalommal indultam haza a családdal a szokásos heti útra, ami sajnos ismét csak egy otthoni éjszakai alvást tett lehetővé.

A tavasz, csak úgy ráesett az alföldre, mint ahogy nagy dunna borítja be a kisgyereket. A későn induló tavasz szinte egyszerre borította virágba a fákat, a szilva, cseresznye, alma egymás mellett virágzik, nyílik a repce és az egyébiránt rendesen anyák napjára nyíló orgona első virágai is megjelentek.
Telefonon hív az egyik cimbora: ?nagy a gáz, agyrázkódás, elájulás stb??. A ?fenét?? hitetlenkedem, ismervén az igazságot, hogy attól, ami történt biztos nem lelték ilyenek ezt a jóravaló korrupcióüldözőt. A feleségem a kocsiban híreket kezd olvasni, majd hív kissé jó kedéllyel a nagy lányom, hogy ?elvégre apa mondta, hogy ha leszerel többet fog sportolni, ezek szerint a boksszal kezdi??
Miután természetem ismerik a családban, mindenki elkönyveli a cikkeket valami áprilisi tréfának, ahogy a nagybirtokosozást és nácizást, csak én aggódom, hogy na, szép kis távozás a porondról?

Anyukám már a ?jaj kisfiam, téged biztos lecsuknak, mit csináltál?? riadalommal fogad, olyan aggodalommal a tekintetében, ami csak az édesanyák sajátja. Édesapám egy legyintéssel intézi el: ?minek köt bele egy Sallaiba??
Látom, hogy nagy csalódást okoznék neki, ha elmondanám, hogy valójában nem is bántottam, így csak anyukámat nyugtatgatom.

Kevés jó fasírt elfogyasztása után hazaérek, írok egy gyors ?így sajnálom, úgy sajnálom? közleményt, majd megindulunk a ?határba? a gyerekekkel, miközben a feleségemet elhívják egy szüléshez.

Minden napsütés ellenére igazi vízvivilág fogad az akasztógáton, és a rétek mindenhol vízborítottak. Itt vannak a búbos bankák, tömegekben a sárga billegetők, és a barna rétihéják úgy vitorláznak a mező felett, mintha pár hete még nem messze földön lettek volna. Gyermekeim örülnek a bíbiceknek, kisfiam a kocsi tetőablakán kibújva nézi a nyulakat és a már letisztított őzbakokat - bírálunk.
Igazából, a természet nagy mutatványa itt a kevi határban ebben az időben a túzokdürgés. Csejtpusztára megyünk ki, ahol ?érdekeltségi körünkbe tartozó? nyáj legel, ahol kecskéim is vannak, de most Gyoma felé tovább haladva (csak érdekesség: arra, amerre Latorczai házelnök gyerekeskedett, akivel e tájról mindenkor beszélgetünk, ha találkozunk). Itt látjuk meg az első hat dürgő kakast. Sajnos túl közel mentem, így az első pár tyúk felugrik a közelből, amire visszatolatok pár száz métert, és innen kezdjük el nézni a gyerekekkel a kakasokat spektívvel. Mind kérdez, és még legnagyobb lányom is abbahagyja kicsit a telefon bizgerálását, és kézi látcsővel nézi a természet eme pompáját.
A kakasok felcsapják farkukat, kifordítják szárnyaikat, nyakukban lévő légtartályaikat megtöltik levegővel, hátracsapják fejüket, és így egy dominánsan fehér, természetszerűen csodás barnás vörös részekkel tetszelgő hólabdává alakulnak a pusztán. A gyerekek ámulnak, én meg csendben csodálom az elmúlt harminc évemen átívelő varázslatot, a túzokdürgést.
Középiskolás diákként láttam elsőként dürgő kakasokat, addig csak hallottam a magyar puszták eme csodás madaráról. Egy barátommal éveken át próbáltuk filmezni, fotózni, és ő végül meg is csinálta túzok-filmjét. Egy másik cimborám meg szebb fotókat készített, mint én - abból csatolok egyet.

Folyton meg vagyok lepve, amikor azt kérdezik tőlem, mit fogok csinálni itthon. Mi a fenét csinálnék? Élek. Gyerekekkel, nyájakkal, szüleim közelében, nagyszüleim sírja közelében, tisztított bakokkal, dürgő túzokkal, legelésző nyájakkal, upupázó bankákkal: élek. Van aki azt állítja: vége a politikai karrieremnek. Tényleg azt hiszi bárki, hogy ez érdekel? Karrier? Mi a fenét jelent ez a szó? Nekem semmit, az bizonyos. Egy éve jelentettem be a visszavonulást, mert tudtam, hogy ezzel a képmutató, álszent, manipulátor világgal nincs dolgom. Semmi. Hadházy játssza a felrúgott focistát, majd délután már tüntetésen tetszeleg, mert mit számít neki bármi, ha szerepelhet? A politikai közéletet uralják az érték nélküli primadonnák, valós ügyeket nem képviselő exhibicionisták és jól tudom: nem tartozom közéjük, nincs köztük helyem.
De az LMP nem így indult. A istenemre mondom, az LMP-ben egy halom rendes ember van még mindig, akik jót akarnak az országnak és ha a felszínre utat is törnek maguknak a széldettik és hadházyk, ettől még továbbra is egy halom jó ember van ebben a közösségben. Mi tagadás: András távozása óta kissé háttérbe szorítva. Mondjak le? Lépjek ki? Dehogy teszem! Fel sem merül, zárjanak ki, vagy csináljanak amit akarnak, de Hadházy Ákost nem ütöttem meg, és felháborodásom pedig jogos volt, mert hónapok óta fillérekért árulják az LMP-t és annak minden alapelvét.

Tegnap mindenhol lejött: Kassai Dániel fegyelmi tárgyalásán történt az incidens. Mellesleg Ságodi Zoli balatoni visszalépő és Hadházy fegyelmi eljárása is volt. Vajon egyetlen újságíró is megkérdezi Szél Bernadettet, hogy hogy is folyhat fegyelmi eljárás azok ellen, akiket ő úgy kommunikált, hogy ?szervezetten? léptek vissza vele egyeztetve? Érdekel valakit, hogy egy politikus, aki a ?lehet más a politika? feliratot aggasztja magára, hogyan hazudik a szemébe a társadalomnak, amikor a politikai érdeke úgy kívánja?
Egy fertő ez a politika, ahol táplálás híjján nem marad meg a tisztesség, és aki a Fidesz mellett szocializálódik politikára, az olyanná is válik, mint a Fidesz, ahogy a Fidesz olyanná vált, mint az MSZMP, vagy MSZP, vagy talán kicsit rosszabbá. Hadházy sem más: hozta magával a fideszes szocalizációt, azt hiszi, itt is megtehet bármit egy elnök. Most meg, kizárás előtt jön a színdarab, hogy legalább a mandátumát megtarthassa valahogy, mert kínos, hogy bejelentette: visza fogja adni, ha Orbán győz.

Feleségem egyik kertjében tömegesen szokott virágozni a nárcisz, kb. egy hét cúszással, mint a városban, de mára mind elvirágzott. Mire hazaérünk vacsoraidő, kapkodva kezdek a gyerekek igényeinek kielégítéséhez, van aki csigalevest (húsleves csigatésztával), van aki melegszendvicset rendel. Közben a délutáni verbális lincshez képest jönnek az első bátorító üzenetek: "veled vagyunk, tudjuk, hogy csak megjátssza...". Túrkeveiek egy része büszke rám, ?így kell ezt, az a csoda, hogy eddig bírtad??. "Fideszeseknek is kellett volna pár maflás, kár, hogy azt kihagytad..." LMP-ből jönnek az üzenetek: ?sokunk nevében tetted?. Egy szegedi támogatónk (szintén nem nagyon Gyurcsány-szimpatizáns): ?a francért végzel félmunkát???
Egy ideig küldözgetem a ?nem is bántottam? válaszüzeneteket, majd abbahagyom, mert tök mindegy mi történt, mindenki feje kialakít egy valóságot, amitől eltéríteni nem lehet. Le is teszek róla. Van akinek a fejében agresszor leszek, van akinek a fejében szélmalom döntő, van akinek a fejében nagybirtokos, van akinek a fejében karakán kun srác, aki csak úgy osztogatja pofonokat.... Ez az ő fejükben történik, nincs hozzá közöm. Az igazság: mellékes mindenkinek.

Hadházy a fegyelmi eljárása elöl egy megjátszott színdarabba menekült, én meg ostoba módon segítettem neki. Dettin, akitől ?lehet más a politika? elvén pár alkalommal számon kértem a közpénzből létrehozott ruhatárát, a százezres fodrászszámlákat, a 20 milliós őt ünneplő nagygyűlést - és sorolhatnám, most már profi politikusként reagál: él a lehetőséggel, hogy távozzak azonnal a közéletből, mert kezdtek kínosak lenni számára is a kérdések, amiket most véletlenül nem Hadházy kérdez, mert őt is megválogatja, hol lásson visszaéléseket. Mikor barátja, Ungár Peti szexuális zaklatási ügye kirobbant tavaly, akkor az ?össze kell zárnunk, ne engedjük a támadást? politikája volt napirenden, most persze más a menüett.

Mókás hely ez a politikai közélet, négy év aktív képviselőség után békével a szívemben térek haza, belátva: nem az énfajtámnak való ez. A túzokok nem hazudnak, a puszta nem képmutató, a rétek nem álszentek. A Berettyó lassú folyással folyik, a barna rétihéják lebegnek a mező felett, a réti fülesbaglyok lidércként imbolyognak, és innen, ahonnan most e sorokat írom, messze van Hadházy, Orbán, Gyurcsány a főváros, és csak a remény van, négy gyermek apjaként: hogy lehet más a politika."
Választás (vendég) [2018.04.16., 14:17] válasza erre: #706[válaszolok] #707
Most búcsuzunk az LMP-től is,bár a helyben elért eredménye is mutatta inkább a nagyobb településeket célozták meg,számunkra egy árva ujságon kivül nem volt mondandójuk.A szlogenjük aktualizálva -most mi megyünk...a lecsóba.Amúgy a volt társelnököt jobban sajnálom de méltatlan az egész történet.Inkább arra vartak volna gombot,hogy épitőipari sm.bruttó 130-150 e.ig,szobafestőt 180-250 e.között keresnek,miközben 100 e.ft nettó 181955-ft-ba kerül a közterhek miatt.Ez a nagyságrend nem tartja itt a fiatalokat,középgenerációt.Kiürül a térségnek az a része ahol a munka nem szitokszó.A maradók meg gondolkodhatnak az autonómián.
NEM KELL KAPKODNI... (vendég) [2018.04.16., 17:13][válaszolok] #708
Tisztelt hozzászólók:
-a választásnak vége, egy héttel korábban kellet volna,megfontoltnak lenni.
-a pártok szorgalmazzák ,a választókerületenkénti újra szavazást -majd meglátjuk ,szerintem kevés az esély.
-lassan véget érnek városunkban is,a babgulyás partik,a jelenlévők érdekesek.
-a kormánnyal szembeni nemzetközi nyomás nagy.
-a kormánnyal szembeni belső társadalmi nyomás nagy.
- új kormány lesz,de milyen programmal?
-az ellenzéki pártoknak újra kellene gombolni a kabátot.és egységbe ,tömbbe tömörülni.
-kivinni az embereket az utcára,cél,és vezető nélkül,felelőtlenség,mert el fog laposodni,érdektelenedni,és ha majd igazán kell ,nem fog mozdulni.
-hogy mit lehetne ,és kellene tenni -na ahhoz kellene program ,és vezetés valamint,vezető.
-érdeklődve várom a fejleményeket, véleményeket.
Hádám [2018.04.16., 19:39][válaszolok] #709
Nehogymár a nyúl vigye a... (vendég) [2018.04.16., 19:48] válasza erre: #708[válaszolok] #710
Milyen nemzetközi nyomásra gondol? Brüsszel és "csatlós országai és szóbetyárjai" még csak megszorongatni sem tudták Magyarországot és a V4 szövetséget és szimpatizánsait. Sorra jöttek az országok gratulációi. A belső nyomást inkább meg sem említem, pár tízezer tüntető a választások után minden országban már-már megszokott. A vesztesek ilyenkor semmibe akarják venni a választásokat. Amerikában is volt még sokkal nagyobb, lecsengett 2 hét alatt. Rájöttek, hogy ők vannak kevesebben. Új választás? Mire fel? Azért mert volt egy tüntetés ahol semmibe akartak venni majdnem 3 millió állampolgár szavazatát? Az ellenzéki nyomásról szót sem ejtek mert olyan, hogy ellenzék (a Jobbik-on kívül) NINCS... Pártszakadástól, visszavonulástól, lemondásoktól, köpködésektől, verekedésektől, rágalmazásoktól, mutogatásoktól hangos az ellenzéki média. Ezek a pártok a választások előtt azt se tudták mi fán terem az összedolgozás, hogy az ördögbe lennének képesek egy újraválasztást megszervezni, vagy csak akár támogatni?
menyét (vendég) [2018.04.16., 23:56] válasza erre: #710[válaszolok] #711
Csak szólok,kevesebben szavaztak a Fideszre,mint ellene.
valaki (vendég) [2018.04.17., 09:52] válasza erre: #711[válaszolok] #712
Ez az érvelés smafu, ennek kétpártrendszerben lenne értelme, jelentősége. Akik most nem a Fideszre szavaztak, mást akartak, de csak bizonyos feltételek teljesülése esetén. Többpártrendszerben általában nem ér el senki 50% körüli eredményt, mégis nyeri a választásokat. Tegyük fel így a kérdést: hányan szavaztak az MSzP-P, LMP, DK, Momentum mellett és ellen?
errr (vendég) [2018.04.17., 12:10] válasza erre: #710[válaszolok] #713
Ne röhögtessen már ennyire. Persze, jött a gratuláció Mongóliából meg Türkmenisztánból, s csak ugye némi késéssel erősen visszafogottan máshonnan is mert ott diplomata látja el a külügyet nem vadbarom, de Macron pl azt is mondta egyetlen gondolata sem közös a mi sólymunkéval. Ez a tüntetés pedig ha megfigyelte a többség tüntetése volt pártok felett s többek akaratát kifejezve mint ahányan maguk vannak. Nohiszen a közmunkás falu nyomorából magukra szavazókat amúgy inkább szégyellnie kéne, akik 2000-ért arra szavaztak, hogy 4 év múlva is rá legyenek szorulva.
Vette egyébként? A lengyel elvtársak beadták a derekukat "brüsszeli csatlós szóhuszárok"-nak! Már csak egyedül vagyunk lassan ebben a mocsárban. Nem sokáig azt jósolom.
errr (vendég) [2018.04.17., 12:12] válasza erre: #709[válaszolok] #714
A sokkal sárosabb főmuftikat meg előléptetik.
errr (vendég) [2018.04.17., 14:27] válasza erre: #706[válaszolok] #715
A vitézkötéses, szűrös, megélhetési tahó. A fidesz érzelgős lakája? Ezzel aztán meglepett de nem nagyon.
menyét (vendég) [2018.04.17., 23:44] válasza erre: #712[válaszolok] #716
A zemberek többsége arra szavazott,hogy a mostani irány nem jó.Az a választási rendszer hibája, hogy 50% alatt is lehet alkotmányozó(alaptörvénykező)többséget szerezni.
Bukovszky Róbert [2018.04.18., 06:46] válasza erre: #715[válaszolok] #717
Kedves "err", Ön/Maga azért egy ritka bunkó ember lehet! Tisztelettel kérem egyszer valakiről írjon már valami jót is. Mert mondjuk amit SRB-ről írt annak köze nincs a valósághoz, persze misem könnyebb mint -vélhetőleg- ismeretlenül, persze a nevét eltitkolva letahózni valakit.
Manipuláció (vendég) [2018.04.18., 07:36] válasza erre: #709[válaszolok] #718
A média már csak ilyen,szeret maszatolni,hangulatot kelteni.A polgármester asszony JEGYZŐKÉNT követte el a terhére jogerősen megállapitottakat.Később átesett egy c-tipusu átvilágitáson mert járási hivatalvezető lett.Innen emelték át polgármesternek,s elévülhetetlen érdemeket szerzett egy labdarugócsapat menedzselésében.Itt is találni havi kétmilliós csodacsatárt,de helyi tehetséget azt nem.Nyilatkozatai aalpján erős a gyanu,hibernálás után ébredt fel s nem tudja hol van,s mit beszél a XXI.században.Alakja ugyanakkor szomorú-mindenre alkalmas,vigyázat holnap bárhol megjelenhet eszet osztani.
errr (vendég) [2018.04.18., 10:07] válasza erre: #717[válaszolok] #719
Olvassa el mégegyszer a bemásolt nyálas dolgozatot, hátha a történtek fényében e gügyögéstől mégis megforog a gyomra. Ha nem, olvassa figyelmesebben. A jelzőivel meg spóroljon, tartogassa azt az LMP-nek. Renegát.
hoki (vendég) [2018.04.19., 00:05][válaszolok] #720
https://index.hu/mindekozben/poszt/2018/04/18/uj_50_forintost_dobnak_piacra_a_bu ...

Nem tudja valaki, lesz-e alulról szerveződő, közösségi hokizás Szerencsen? Lehetne mondjuk a gyári fás területen, Gyár-fás néven!
fő a biztonság (vendég) [2018.04.19., 15:31][válaszolok] #721
valaki (vendég) [2018.04.20., 08:14][válaszolok] #722
errr (vendég) [2018.04.21., 22:33][válaszolok] #723
We shall fight! (Harcolni fogunk!) és ellenzékváltást hirdetett egy tiszta és hiteles ember Márki-Zay Péter ma a tüntetésen! Fontos nagy beszéd volt! Mellé kell állni!
errr (vendég) [2018.04.21., 22:43][válaszolok] #724
megjegyzés (vendég) [2018.04.22., 08:07] válasza erre: #724[válaszolok] #725
Vajon mi lesz szegény Gyurcsánnyal, Karácsonnyal?
errr (vendég) [2018.04.22., 09:47] válasza erre: #725[válaszolok] #726
Elválik. Értékes emberek tudnak használni
vicc (vendég) [2018.04.22., 10:09][válaszolok] #727
Azért egyik másik varosi kitüntetésen röhögnie kell az embernek, akárhogy is nézzük. Dehát abszurdisztánban ez teljesen jól van így
városnap (vendég) [2018.04.23., 10:42][válaszolok] #728
errr (vendég) [2018.04.23., 13:41] válasza erre: #728[válaszolok] #729
Jó részük a város buszmegállóiban szokott még markáns képviselethez jutni. Épp ma számoltam egy helyen 12-en is voltak nagy lármával, nopersze dologidőben. Nem csak a választási eredményekre nyomták rá a bélyeget ők is, hanem meg lehet nézni utánuk a közterületet is..
Sokaság (vendég) [2018.04.23., 14:50] válasza erre: #728[válaszolok] #730
A roma származásu énekesnő rajongói özönlöttek a szomszédos településekről hisz ingyenes volt a müsor,meg ami utána következett.A felhevült zombori ,megyaszói rajongók adtak egy pofont a biztonságérzetünknek,de a rendörség intézkedett.Esetleg valami előrelátás?Kinek az érdeke bevonzani még hétvégére is a banzájt?Elvileg városnap volt a SZERENCSIEKNEK!Köszönjük,hogy közköltségen mások szórakozhattak!Az ötletgazda még sokra fogja vinni!
Meg vagyunk mentve (vendég) [2018.04.23., 20:34][válaszolok] #731
No koment (vendég) [2018.04.24., 21:05] válasza erre: #727[válaszolok] #732
komment (vendég) [2018.04.24., 23:57] válasza erre: #732[válaszolok] #733
Van itt motortolvaj egyenruhás, levélben porokat küldözgető futóbolond, börtönviselt hivatalnok, több adócsaló, házasságtörő, alkoholista és még maga dr. Orbán Viktor személyesen Akad sok tisztességes ember is, őket külön sajnálom, hogy ilyenekkel kerültek egy listára.
errr (vendég) [2018.04.25., 13:22][válaszolok] #734
s akadnak akik többször is részesültek a nagy megtiszteltetésben.
errr (vendég) [2018.04.25., 14:16] válasza erre: #733[válaszolok] #735
folytatás: .. s a több alkalommal többféle címen is kitüntetettek hadserege mellett, senkinek sem jutott eszébe kitüntetni a város egyik meghatározó pedagógus személyiségét, Négyessy Istvánt....
Szégyen.
Holott könnyebb volna felsorolni azon pedagógusokat akiket nem tiszteltek még meg. Node egy volt általános iskolai majd sok éven át gimnázium igazgatót hogyhogy nem?!
Bukovszky Róbert [2018.04.25., 17:41] válasza erre: #735[válaszolok] #736
Csak csendben szólok, hogy bárkinek joga és lehetősége van ajánlatot tenni. Én 2010-ben szerettem volna trolkodni, de a "vének tanácsa" leszavazott.
errr (vendég) [2018.04.25., 21:05] válasza erre: #736[válaszolok] #737
De most tényleg, hát ki való arra a listára ha ő nem?
Haha (vendég) [2018.04.26., 12:12][válaszolok] #739
Jó szórakozást!

youtube thumbnail
"Hűségesküt kell tennetek!" Ismét (vendég) [2018.04.26., 15:06][válaszolok] #740
megemlítve a választókörzet egyik közeli városa, illetve polgármestere. https://hirtv.hu/egyenesen/fideszes-nyomor-2460159
vendég (vendég) [2018.04.27., 06:07][válaszolok] #741
Nézve a testületi ülést azt hinné az ember,hogy egy rendezett,tiszta,gaz és gödörmentes "városban"él. Képviselők a vezetőket dicsérgetik. Minden rendben van ezek szerint.
Akkor most közel 7 millióan (vendég) [2018.04.27., 09:01][válaszolok] #742
menjünk, vagy maradjunk? És kik fognak maradni? https://www.facebook.com/gondolkodok/posts/895586593979409
errr (vendég) [2018.04.27., 23:38] válasza erre: #741[válaszolok] #743
Miközben egy másik testületben ugyanezek emberei az Eu érdekeinek -és az ország érdekeinek- is igyekeznek keresztbe tenni. Erős embert játszik a közösség leghitványabbja csúfra, egyedüliként oktalanul vétóz, a közösség az ország érdekei ellen s a mi bőrünkre.. Szégyenteljes ez is az is. Mikor lesz elég?
"Oly korban éltem én a földön amikor az ember így elaljasult! .(
errr (vendég) [2018.04.28., 22:35][válaszolok] #744
Gyerekek miféle alakulat üvöltözik ilyen bika hangerővel és ilyen kritikán aluli minőségben mindenféle "örökzöldet? Esküszöm a körhintás zenéje elviselhetőbb. 22:30-kor.
errr (vendég) [2018.05.03., 10:14][válaszolok] #745
Egy nagyon érdekes és lehangoló helyi de immár országos vonatkozás:
https://g7.24.hu/allam/20180503/az-allamot-szazmilliokkal-megkarosito-ceghalo-mu ...
Az ember töri a fejét a helyes jelzőn, ami még nincs elkoptatva ezekkel kapcsolatban..
végre! (vendég) [2018.05.03., 11:00][válaszolok] #746
felfedezte az országos sajtó Szerencs+Bekecs krémjét!
https://index.hu/gazdasag/2018/05/03/az_allamot_lehuzo_ceghalo_mukodott_az_uj_mi ...
Munka (vendég) [2018.05.04., 08:56] válasza erre: #746[válaszolok] #747
Egy munkáltatónak indokolnia kell,ha elbocsát egy munkatársat.Seszták m.úr nem folytathatta ebben a beosztásban országépitő munkáját.Miért ?Vidékiként szédületes kariert futott be.Kinek állt utjában?A nemzeti vagyon felett örködni igazi kihívás.Megérdemelne néhány igaz mondatot!
errr (vendég) [2018.05.04., 13:43] válasza erre: #747[válaszolok] #748
Ja a seszták úr! Ez nem az amelyik Kisvárdán panamázott pofátlanul de egyáltalán nem különbözően egyéb elvtársaitól? D! Nos szerintem az volna jó ha nem csak ő hanem akik kinevezték azok sem folytathatnák többé soha a munkájukat sőt szabadlábon se lenne belőlük mutatóba se!
https://24.hu/belfold/2018/03/29/unios-nyomozok-lepleztek-le-sesztak-miniszter-p ...
ismerős sztori (vendég) [2018.05.04., 22:48][válaszolok] #749
Ki hinné, hogy iyenek vannak? Nem kell messzire menni hasonló esetekért...

https://index.hu/belfold/2018/05/04/a_blikk_probalt_szobat_foglalni_az_unios_pen ...
sztori (vendég) [2018.05.04., 23:56][válaszolok] #750
Még ennyire se kell messzire menni, Bekecsen is van ilyen vendégház. Nem hirdetik sehol, a kapun sincs telefonszám, csak a kötelező állami támogatásos táblák, mit ad Isten, az is 35 millióról. Azt beszélik, egy szerencsi gazda fia lakik benne albérletben. Hiszi a piszi, hogy pont a bekecsi polgi vagy a szerencsi ogy. képviselőnk nem tud erről....
errr (vendég) [2018.05.05., 12:36][válaszolok] #751
http://hvg.hu/kkv/20180505_Mostantol_Meszaros_Lorinc_a_leggazdagabb_magyar
Tiszta Amerika, vagy egészen más? - elvtársak? Ez senkit sem zavar igaz?
vendég (vendég) [2018.05.05., 13:55] válasza erre: #750[válaszolok] #752
Valószínű,hogy ők is benne vannak hasonló projektekben. Az ország vezetői mind mind "becsületes" emberek,és a rájuk szavazók is így gondolják.
Majd csak megvilágosodnak ezek a szavazók is egyszer.
Digép (vendég) [2018.05.08., 09:21][válaszolok] #753
Vajon kinek az érdekeltsége a volt Digép? Állítólag több mint 900 millióból újították fel. De KIK?
errr (vendég) [2018.05.08., 14:50] válasza erre: #753[válaszolok] #754
Nyilván valamelyik csókos s valszeg, köz vagy pályázati pénzen valami jól hangzó néven. Nemzeti lovarda lesz esetleg?
csak szerényen (vendég) [2018.05.08., 16:29][válaszolok] #755
https://index.hu/belfold/2018/05/08/mar_az_alakulo_ulesen_kaptak_egy_iphone_x-et ...

Gazdag ország vagyunk, egyből 300 ezer forintos csúcskategóriás telefon kell a képviselőinknek, eddigi telefonjaikkal nem tudnák ellátni honatyai munkájukat.
errr (vendég) [2018.05.08., 20:43][válaszolok] #756
errr (vendég) [2018.05.09., 12:30][válaszolok] #757
ki lesz a polgi (vendég) [2018.05.11., 18:27][válaszolok] #758
Mindjárt itt a polgi előválasztás, de kik a lehetséges jelöltek?
Vendég (vendég) [2018.05.11., 21:54][válaszolok] #759
Ebben a városban minden ?sikerágazat??
Azt még (vendég) [2018.05.12., 07:34][válaszolok] #760
ők se tudják .Ki legyen nem olyan letisztult a kép mint ahogy állítják .
Bukovszky Róbert [2018.05.12., 14:27] válasza erre: #760[válaszolok] #761
Dehogynem "tiszta a kép"!!! Itt senki más nem jöhet számításba csupán Horváth Ádám /Hádám/ :D Én benne látom -vagy nem- városunk megmentőjét, felvirágoztatóját, jövőképét! Ádám! Lehetek a helyettesed???
Kérdés. (vendég) [2018.05.13., 08:41][válaszolok] #762
Időközi polgm. választás: a jelölt Ny.T.-legalábbis azt hallani.
De itt az első lehetőség,hogy ne a kijelölt legyen az utód, az új pm!!!!
Van ebben a városban ,arra alkalmas más személy?
Ha igen akkor lépjen ,vagy lépjenek elő!!!
Háddám - lehet próbálkozni, sokadszorra.
polgi (vendég) [2018.05.13., 10:44][válaszolok] #763
van értelme önök szerint majdnem tiszta fidesz testületbe bárkit beültetni egy évre?
Hádám [2018.05.13., 11:12] válasza erre: #761[válaszolok] #764
Am azt illeti én a rákemberekre gondoltam....
Egy-első, lehetőség. (vendég) [2018.05.13., 15:45][válaszolok] #765
762 hsz: ha változást szeretne a város többsége ,akkor ezt a lehetőséget meg kell ragadni. Hogy ki lenne az alkalmas jelölt-ha nem is gondolkodunk rajta akkor nem is lesz.Nem politikai alapon kellene megközelíteni,hanem az alkalmasság,és elképzelés oldaláról.
Készülni kellene az időközire,majd azt követően egy év múlva ,már testületi képviselők választásával is ,megerősíteni.
MOST KELLENEK A DEMOKRÁCIA KIS KÖREI !
Hádám:Ön javaslom vonuljon hátrább,és segítse a demokrácia kis köreit.
Ez meg mi (vendég) [2018.05.14., 09:25] válasza erre: #765[válaszolok] #766
Ugyan mondja már meg mi, vagy kik azok a "demokrácia kis körei"? Ön hablatyolt a pártszavazásnál is korábban. Most is csak hablatyol össze-vissza. Konkrétumot sose mond, csak "menjenek el szavazni, összefogás, Hádám vonuljon vissza stb..." Vagy talán azért nem tud konkrétumot mondani, mert nincs tisztában semmivel és csak egy "szobatrolla-" van dolgunk, aki a munka után itt ereszti ki a gőzt.
szerencsi (vendég) [2018.05.14., 10:18] válasza erre: #765[válaszolok] #767
Ugye nem az új miniszterhez köthető szerencsi cégtemető-birodalom sajtó, bicikli és egyéb címszó alatt tevékenykedő tagjaira gondol mint a demokrácia kis köreire...
Lám Hádámot kapcsiból hátrább tessékeli a fűben lapító kis körök javára, akkor pontosan kit is ajánl?
Felelős szerkesztő (vendég) [2018.05.14., 10:49] válasza erre: #765[válaszolok] #768
Idézet a SZ.Hirek utolsó számából"Javaslatomra a testület úgy döntött hogy a polgármesteri feladatokat május 8-tól Nyiri Tibor alpolgármester úr látja el"Szó sincs választásokról.
errr (vendég) [2018.05.14., 12:54][válaszolok] #769
Egy a kérdés, hogy nem szégyellik magukat országszerte?!
http://sztarklikk.hu/kozelet/marki-zay-peter-a-fidesz-egy-bnszervezet/337526
Tisztelttel. (vendég) [2018.05.14., 16:56][válaszolok] #770
766 hsz.: mivel a pártok nem jelentenek mozgósitó erőt ,ezért alulról szerveződve,van esély a változtatásra.egy új ellenzéki erő kialakulásának,vidéken is,városunkban is.
Ezeket hívhatjuk ,a szabadság kis köreinek ,polgári kör 2.0.vagy civil szerveződéseknek. Ehez kell a sok kezdeményező aktivista. Ez most nem egyszerű mert mindenki fél.De ha változást szeretnénk kellenek ,bátor emberek ,jelöltek. Erre gondoltam,hablatyolás közben.
Hádámnak csak javasoltam ,hogy segítse elő ezt a folyamatot.
Mi újság (vendég) [2018.05.14., 18:51][válaszolok] #771
Az újság nemcsak erről nem ír, hanem sok más fontos dologról sem... Nemsoká lesz választás, a kérdés, hogy ki lesz a polgármester? Kik a jelöltek? Mi a programjuk.
Azért (vendég) [2018.05.14., 19:55] válasza erre: #768[válaszolok] #772
érdemes lenne rákérdezni mi történt 2018 05.10. 18 óra körül a Magyar utcában ?
Csak a barátság kedvéért .
kérdés (vendég) [2018.05.14., 23:18][válaszolok] #773
Ezek szerint Ön tudja. Meséljen, mi történt?
kérdés (vendég) [2018.05.14., 23:19][válaszolok] #774
A rendőrség nem akar néha igazoltatni a cégtemetős hálózat trafikja előtt? Vevő nem is tud megállni, annyi kopasz, leharcolt BMW-s cégvezető úr ücsörög egész nap a bolt előtt..... Az önkormányzatot sem zavarja? Költőiek voltak a kérdéseim!
Vicc :-( (vendég) [2018.05.15., 00:20][válaszolok] #775
Mi, szerencsiek megint mivel kerülünk be a hírekbe?!
https://coub.com/view/17uioa
errr (vendég) [2018.05.15., 00:31] válasza erre: #775[válaszolok] #776
"Tapsoló mamelukok.
775-höz (vendég) [2018.05.15., 08:43][válaszolok] #777
Nem mondhatja, hogy nem csinálnak semmit. TAPSOLNAK! Közben fürkésző tekintetek!Vajon jól csinálom? -kérdezheti a tapsoló.
775-höz; "A lovat azt nehéz összehasonlítani (vendég) [2018.05.15., 11:23][válaszolok] #778
??? (vendég) [2018.05.15., 19:24] válasza erre: #775[válaszolok] #779
A villanyszerelőre szükség van még? :) :D
errr (vendég) [2018.05.15., 22:17] válasza erre: #778[válaszolok] #780
No persze nekünk sohasem jutna eszünkbe ilyesmi. Erre való tekintettel nem is lett belőlünk miniszter!
Lesz-e pozitív változás? (vendég) [2018.05.16., 14:56][válaszolok] #781
na ja (vendég) [2018.05.16., 21:28][válaszolok] #782
a villanyszerelőre eddig se volt szükség,jelenléte nem egyszer ciki és kínos, de nem zavartatja magát, hát nem elkattingat ott jó pénzért? há de
De (vendég) [2018.05.17., 20:52][válaszolok] #783
valaki (vendég) [2018.05.18., 18:41][válaszolok] #784
Tisztelt errr! Íme egy "csontváz" az egyenes, karakán, tisztességes MSzP-Karácsony-MLP trióról: https://index.hu/belfold/2018/05/18/karacsony_gergely_is_alairta_fodor_gabor_es_ ...
errr (vendég) [2018.05.18., 21:58] válasza erre: #784[válaszolok] #785
Ugyan tisztelt Uram! Ez szimpla politikai alku, még ha mi nem is akartuk volna Fodorékat. Nem lopott pénzről esik szó tudtommal sem idegen szavazók közpénzen beutaztatásáról pl sem nem a "civil" Cöf békemenet képtelen és undorító pénzügyeiről. Ez itt semmi. Véleményem szerint Anettka viszont szépen adja vissza a mandátumát annak aki adta neki. Legkevesebb volna ha eltakarodik ennyi károkozás után a környékről is.
csak úgy (vendég) [2018.10.02., 10:06][válaszolok] #786
https://444.hu/2018/10/02/brusszelnek-annyi-nagykoros-kommunistazo-hatarozatban- ...

Kíváncsi vagyok, a mi tiszta fideszes önkormánymányzatunk mikor követi a nagykörösi példát? Mert hogy fogja, az biztos.
:/
Tévedés (vendég) [2018.10.04., 19:38] válasza erre: #786[válaszolok] #787
Két nem fityeszes képviselőjelöltből lett képviselő a csapat tagja,s készülődik a soronkövetkező R.né .Amúgy Kaposvár első embere a nagy kezdeményező.A pénzcsap elzárása vegetálást hozna,vagy jópár ember lapulevelét.
errr (vendég) [2018.10.05., 14:21] válasza erre: #706[válaszolok] #788
No mai szemmel mit szól az etalon sallairól és pártjáról?
Nem előlegzek jelzőket rájuk, illetve a mocskost mégis.
errr (vendég) [2018.10.06., 23:01][válaszolok] #789
10000 milliárd Ft-ot adott eddig az Eu de ebből semmi hasznos nem épült, az ország jó része tovább csúszott lefelé. Hát akkor hova lett a pénz? Nos a Sargentini jelentés irányt ad egy jó részéről mint tudjuk, más része pedig itt van! Fölháborító!
https://www.facebook.com/gondolkodok/posts/1029579493913451?__xts__[0]=68.ARD4mHEbIDxbrqUCdMfwmXJ4s0cAVBI1qBrzwqQ8RJegJkBVuhdfZwUzivgUX3YWePy2-2OJ80zz0OcAzzDsTrq0p-9S1TjrTJgaAx9aqqdUS1zOFXCyhUJ2XNIJA3HiEJmUJsTek2dOoRzcT_3I80JohyediIgwclETbnnajaV4ypdhvbuSbwpvlGORB0ACiumtYjOWS0tkqnXOVXYAhqP82V3d_zUQnfhuVexV&__tn__=C-R
??? (vendég) [2019.11.22., 18:05] válasza erre: #772[válaszolok] #790
Mesélje már el, mi történt ott!! :D
Valeria Marco (vendég) [2020.08.21., 12:52][válaszolok] #791
A nevem Valeria Marco. 6 hónappal ezelőtt vállalkozásom összeomlott, nem reméltem, hogy újra elkezdek vállalkozni. Megpróbáltam pénzt kölcsönvenni a bankból, de nem volt elegendő pénz a hitelkártyámban és nem volt biztosítékom a kölcsön megszerzéséhez, akkor egy nagyon közeli barátom, Camila Diego bemutatta nekem egy valódi hitelhitelezőt az interneten keresztül, GORA MORGAN HITELTÁRSASÁG LTD. Ez a nő kölcsöncége 160 000 euró hitelt tudott adni nekem, bármilyen ingatlan nélkül, biztosítékként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Tehát a barátaim azt mondtam magamnak, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkivel. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, vegye fel a kapcsolatot Gina Morgan-szel e-mailben: ginamorganloancompany@gmail.com
errr (vendég) [2020.08.21., 23:37] válasza erre: #791[válaszolok] #792
Öröm. És mivel foglalkozott és hol ha szabadna tudni? Nem uzsorás reklámról van szó inkább?
Összes hozzászólás: 807 db (353 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 15 db (2%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.