Hírek
Frissítve: Egy ügyintézés története Szerencsen
Dátum: 2014.09.29., 22:49Megtekintve: 17880Értékelés: 4.80

Ritkán szokott ezen a hírportálon véleménycikk megjelenni, ám most mégis úgy éreztem, hogy a nyilvánosság ereje segíthet abban, hogy egy olyan jelenségen változtassak, amit korábban hallomásból ugyan ismertem, de most saját bőrömön is tapasztalhattam - nevezetesen a szerencsi kormányhivatal munkájának minőségén, dolgozóinak hozzáállásán.
Egy meglehetősen érdekes történetet szeretnék megosztani az olvasókkal, amely köztem és a szerencsi kormányhivatal között az elmúlt hónapokban esett meg, egy autóvásárlás kapcsán. Történt, hogy bekecsi székhelyű mikrovállalkozásom számára használtan cégautót szerettem volna vásárolni, és egy szerencsés véletlen folytán sikerült épp Szerencsen egy olyan típust találnom, ami árban és küllemben is megfelelt az elképzeléseimnek.

A piacvezető használtautó.hu weboldalról letöltött friss adásvételi szerződéssel és az autó vételárával a kezemben fel is kerestem a tulajdonost, akivel 2014. július 21-én este 19 óra körül el is intéztük a papírmunkát, átvettem a járművet. Ő már másnap, törvényi kötelezettségének eleget téve az adásvételi egy példányát le is adta a szerencsi okmányirodában, én pedig nyugodt tudatában annak, hogy a hatályos jogszabályok szerint 15 napom van elintézni az új biztosítás megkötését, az eredetiségvizsgálatot és az átíratást, elhatároztam, hogy egyéb folyamatban lévő ügyemmel együtt (új jogosítvány átvétele) a tokaji okmányirodában fogom azt elvégezni.

Az első meglepetés akkor ért, amikor ezt követően 2014. július 30-án, szerdán levelet hozott a postás. 2014. július 24-ei (azaz 2 nappal az adásvételi aláírása utáni!) dátumozással az alábbi, fenyegető hangú értesítést kaptam:



Az átíratás Tokajban 2014. augusztus 1-jén, péntek délután 18:29 perckor rendben megtörtént, a szerencsi hivatalból kiküldött értesítő láttán az egyik tokaji ügyintéző csak mosolygott.

2014. augusztus 4-én, hétfőn telefonon érdeklődtem a szerencsi hivatalban, hogy miért is kaptam az átírás elmulasztása miatt a fenti értesítést, miért folyik a cégem ellen eljárás már attól a naptól fogva, aminek estéjén az adásvételit megkötöttem. Sajnos az ügyintéző közben szabadságra ment, de egy hölgy kioktatott, hogy ez a hivatalos eljárási rend, és szavahihetőségemet jól érezhetően kétségbe vonva közölte, hogy "ha tényleg, valóban átírattam", akkor nem lesz probléma.

Ennek ellenére másnap jött a második meglepetés Szerencsről. Egy 2014. augusztus 1-jével dátumozott levélben közölték, hogy az átírásnak nem tettem eleget, ezért az autót kivonják a forgalomból. A levél szerint a határozat 15 nap múlva lép jogerőre, és két lehetőségem van: vagy 5 ezer forint illeték befizetése mellett fellebbezést nyújtok be, vagy le kell adnom a rendszámot és a forgalmi engedélyt, különben akár 1 millió (!) forintra is megbírságolhatnak.



Természetesen nagyon felháborodtam, főleg, hogy az autó előző tulajdonosa is megkapta ezt az értesítést, ezzel az én jó híremet csorbítva és az idős úrnak is sok idegességet okozva, aki az eladó édesapja, és akivel az adásvételt bonyolítottuk. Kiemelném, hogy a szerződéskötéstől számítva mindössze 11 nappal már kivonó határozatot állítottak ki, ráadásul a korábbi, saját értesítőjükben szereplő, kézhezvételtől számított 5 napos határidőt sem tartották be.

Többszöri telefonhívásra az ügyintézők ismét csak nyugtattak, hogy nem lesz probléma, nem is értik, mire fel az idegesség, ennek ez a hivatalos és korrekt ügymenete. Egyikük még nevetett is, hogy miért problémázunk ezen, hiszen minden rendben van. A nyilvánosság emlegetésére aztán egyikük kelletlenül elismerte, hogy ők hibáztak, "hiszen emberek". Mivel a hívásoknak nincs nyoma, kértem, hogy írásban is küldjenek valamit, mert nem tudom, hogy a jármű tényleg forgalomban van-e, és ők hiába találják mulatságosnak az egészet, nem tudhatom, hogy az 1 milliós bírság lesz-e a következő, amit a postás kézbesít.

Az eljárást megszüntető végzéssel már nem iparkodtak annyira, mint a nyilvánvalóan hibásan kiküldött korábbi levelekkel. Többszöri telefonos kérésre a papírt végül 21-ei dátumozással, 2014. augusztus 28-án kaptam meg, azaz jóval a kivonó határozat fellebbezési határidejének letelte után!


Az ügy ezzel elméletileg le van zárva, de akkor is felháborítónak tartom, hogy annak ellenére, hogy az eladó és én is minden törvényi határidőt és előírást betartva, jogkövető állampolgárként viselkedtünk, a hivatal munkatársai sorozatos, be nem ismert hibáikkal egy hónapos idegeskedést okoztak nekünk, és ha már csak ilyen minőségben képesek elvégezni a munkájukat, egy bocsánatkérésre igazán futhatta volna a drága idejükből.

Ezt a történetet azért tárom a nyilvánosság elé, mert saját családomban és baráti körömben is egészen felháborító mulasztások történtek a közelmúltban a szerencsi okmányiroda munkatársai részéről - ezekről majd ők írnak, ha akarnak, bár van, aki fél, hogy később hátrány érné emiatt. Emellett bízom benne, hogy némi nyilvánosság hatására a jövőben jobban odafigyelnek majd a munkájukra, és nem kapom mindenkitől azt a tanácsot, hogy Tokajba járjak ügyet intézni, mert ott a szerencsivel ellentétben korrekt, udvarias ügymenetben lehet részem. Elgondolkodtató, hogy mennyi ember - legalábbis ismerőseim döntő része - utazik inkább 25 kilométerrel odébb, hogy megkapja azt a szolgáltatást, amit közpénzből, közvetve a mi adónkból biztosít(ana) az állam.

A cikkben a releváns dokumentumok szkennelve olvashatóak, kíváncsian várom, hogy az ügyintézők, akiknek a kezén mindezek átfutottak és szemmel láthatóan gondolkodás nélkül aláírták, továbbra is ragaszkodnak-e ahhoz, hogy mindent szakszerűen és törvényszerűen végeztek. Remélem, ők és feletteseik is bármiféle kisstílű bosszú helyett inkább levonják a tanulságokat és a jövőben más állampolgárok tisztességesebb elbánásban fognak részesülni. Amennyiben az ügynek folytatása lenne, meg fogom osztani az olvasókkal.

2014. szeptember 29.

Nagy Gábor



A mai napon (2014. október 6-án) meghozta a postás a hivatalvezető válaszát, amit ezúton is köszönök. Tartalmát szintén közlöm, mert úgy érzem tisztességesnek, ha azonos felületet kap a fentiekkel.

Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
bolsi (vendég) [2014.09.30., 10:37][válaszolok] #1
Szintén egy autós sztori:
http://totalcar.hu/magazin/velemeny/2014/09/30/egy_parkolas_szazezer/

A Szerencsi történet még fordulatosabb lehetett volna, ha véletlenül nem íratja át Tokajban az autót. Akkor csak a fellebbezés marad, mint lehetőség?
Mindegy, a végén rájöttek volna, ki hibázott? Kinek a sara lett volna az illeték 5000 Ft.?
bolsi (vendég) [2014.09.30., 12:16][válaszolok] #2
S [2014.09.30., 17:12][válaszolok] #3
Az ügyintézési hibára a magyarázat egyszerű: Demeter Ervin beosztottjának megártott a Demeter Win! Érdekes Tokajban is vannak jó borok, ott tapasztalatom szerint mégsem követnek el ekkora hibát! Én is oda járok! De ha a végeredményt nézem ügyintézési határidő végére csak rájöttek a hibára! Csak az a baj hogy mit okoztak egy jogkövetőnek a hibás határozat kiküldése után, és az a baj, hogy azt hiszik, hogy ők hibázhatnak, de az állampolgár nem! Tipikus bürokrata magatartás! A hivatali hatalom állampolgárok kárára történő (szándékos, vagy gondatlan) felhasználása. Az ügyintéző, ha le van terhelve vagy rossz napja van előfordulhat, hogy hibázik! De az a két ember aki a hibás határozatot aláírta enyhén szólva felületes volt. Tudomásom szerint a határozat aláírója felelős azért amit aláírt. (konkrét esetben 2 személy) Akkor lenne igazi demokrácia, ha határozatban említett bírságot ezen személyek kapnák! Hiszen írásos bizonyítéka van tévedésüknek! De ha nem is azt, legalább a fellebbezési illeték összegét én levonnám a fizetésükből! Lehet, hogy ebből tanulnának és jobban odafigyelnének! Egyébkét ha a fellebbezési illetéket cikkíró lerótta volna, és igazat adnak neki, az 5000 Ft-ot visszakapta volna. (Egy újabb bürokratikus eljárás és után )
vendég (vendég) [2014.10.16., 20:44][válaszolok] #4
Valaki legyen szíves írja már le, hogy ki mennyi szavazatot/százalékot kapott a jelöltek közül. Köszönöm
Eredmények (vendég) [2014.10.17., 20:06][válaszolok] #5
Beregi Gábor 191
Bárány Alexandra 397
Horváth László 461
Dr. Takács István Ferenc 1951
Litvai Laura 372
Madák György 689
Nagy István Károly 205
Visi Ferenc 1756
Dr. Korondi Klára 1686
Dr. Egeli Zsolt 2183
Nyiri Tibor 2031
Kiss István Attila 1995
Dr. Bobkó Géza 1478
Danyi László 1747
Tóth Zoltán 761
Takács Zoltán 933
Horváth Ádám 649
Sándor Ferenc 995
Tóth Béla 902
Dr. Sütő Szilveszter László 1978
Kalina Lajos 798
Rónavölgyi Endre Béláné 1357
Sárkány László 1328
Dr. Gál András 1479
Hádám [2014.10.17., 20:44][válaszolok] #6
Eredményektől függetlenül undorító dolog, hogy most a fidesz minden vesztes körzetében próbál új választást kiíratni és sajnos ez megy is nekik... Ózd, Recsk, Zugló.... kíváncsi vagyok Hevesen lesz-e új választás a videó felvétellel bizonyított fizetett szavazók miatt.... kötve hiszem.... már csak abban reménykedem, hogy az újrázott választásokon jól pofáraesnek, mint anno Tiszavasváriban! A kérdés felmerül viszont: Valójában a lakosság érdekeiért "harcolnak"?
Faló (vendég) [2014.10.17., 21:08][válaszolok] #7
Ádám! Kérdésre kérdés a válasz: Mi az oka, hogy még a két renegát (Tóth,Madák) is többet kapott, mint Te? A tavaszi eredmények miért koptak el őszre?
Hádám [2014.10.17., 23:09][válaszolok] #8
Egy elég hosszú kommentet fogalmaztam meg az előbb ezzel kapcsolatban, de inkább töröltem, ha a leginkább ez aggasztja a jelenlegi helyzetben nem is fárasztom magam a válaszadással... Legyen elég annyi, hogy nekünk hiányoztak az olcsón "vásárolt" (krumpli, kannásbor, lencse, csokicímer) szavatok! Ha ennyi teszi boldoggá a szerencsiek java részét, hogy 100% fideszt választanak, én elfogadom! A kérdéses nevek egyike anno a mi listánkon is a legrosszabb eredményt érte el, most a lokálpatrióta listán is hasonlót... az ok egyszerű, még mindig megvan az a pár száz régi mszp szavazó, akiknek az is mindegy lenne, ha a vasorrú bábát indítanák vörös színben, akkor is rászavazna. A tendencia viszont azt mutatja, hogy lassan de biztosan elkopnak, mind helyi mind országos szinten és ez nekem sokkal nagyobb eredmény, mint az, hogy ki kapott tőlem több szavazatot! Szerencs egyébként is rögeszmésen fiatal ellenes, mint látszik sikeresen elűztük a fiataljaink java részét külföldre (akiket nem, azok jó része a haveri köröknek köszönhetően jó munkahelyeken tanyázik), várjuk a nagy újításokat a városvezetéstől, a fiatalos lendületet, holott jó ha mind a 8 megéli a ciklus végét, hogy durvábban fogalmazzak. Árulkodó az a helyzet is, hogy a Jobbik vezette településeken 90%ban ugyanazt a jobbikos polgármestert választották vissza aki volt, biztosan azért mert olyan rosszul végzik a dolgukat. A Robi által oly sokat szapult Tiszavasváriban immáron harmadjára választották meg Fülöp Eriket, 52%-os eredménnyel. Mindenesetre van még mit tenni a városban, így legalább teljesen egyértelmű kin kell számon kérni, nincs ujjal mutogatás, nincs mellé beszéd az "egy szem ellenzéki" reklamáció miatt. Ha esetleg a nagy tökéletesség mellett valami mégis elkerülné a figyelmet, arra a célra hamarosan egy nyilvános oldalt fogunk indítani, ahova a városi problémákat fogjuk gyűjteni, mindenki számára elérhetően.
kérdés (vendég) [2014.10.17., 23:22][válaszolok] #9
Ádám, mindenképpen tedd majd közzé annak az oldalnak az elerhetoseget, jó ötlet!

Én arra lennék kíváncsi, hogy EZs úr akit értelmes, felvilágosult embernek tartok, szóval hogy legalább ő, csöppet sem érzi gáznak a 100 százalék fidesz testületet? Jogászként sem érzi aggályosnak, hogy 0 lett a kontroll?
Hádám [2014.10.18., 00:18][válaszolok] #10
Aki akar itt bármit megoszthat, de ha lehet valós problémákat és felvetéseket, ne fajuljon el a dolog a "dögöljön meg X-Y" szintre.... :)
https://www.facebook.com/groups/1578042102419033/
Erzsébet tér (vendég) [2014.10.20., 16:15] válasza erre: #10[válaszolok] #11
Érdekes színfolttal gazdagodik Szerencs. Most már van miért bejárni Szerencsre a környező településekről a fiataloknak. Felüdülés lesz nekik a szabad levegőn gyúrni. Remélhetőleg megszokják a friss levegőt és nem vágynak az állam által megszabott zárva tartási rendű konditermekbe. Erősítsük a körzetközponti szerepünket!

Azon majd elgondolkodik az illetékes, ki az az eszetlen, aki ilyen sportszerek alá kő (vagy beton) burkolatot rak. Erre mondta megboldogult apám, hogy nagy az Isten állatkertje!
Ádám (vendég) [2014.10.21., 19:27] válasza erre: #10[válaszolok] #12
a címer,a krumpli,stb csak a cirkusz része volt de sebaj jöjjön aminek jönni-e kell.https://kuruc.info/r/2/134747/
Mégegyszer (vendég) [2014.10.21., 21:30] válasza erre: #11[válaszolok] #13
hol is van pontosan ez a terem,vagy mi?
Mert azért nem úgy van az hogy nyitogatunk minden félét mert akkor vigyék az ondi útra . A haverhoz .
Végül (vendég) [2014.10.22., 12:54][válaszolok] #14
is így nézne ki a tervezett adó
https://kuruc.info/r/2/134747/
bolsi (vendég) [2014.10.22., 13:18] válasza erre: #14[válaszolok] #15
1GB-ból ezt az oldalt (topik) 344-x lehetne megnyitni. (3MB. A dokumentumok miatt lehet ilyen magas, mert egyébként nem lenne csak 1-2MB)
Mocskos gazemberek. Így akarják befogni az emberek száját? Sokaknak lesz rá 150 Ft!
Akkor (vendég) [2014.10.22., 14:23][válaszolok] #16
most lassan lesz levegő vételi adó is ?
Rákosi megirigyelhetné unokáinak ténykedéseit .
Vendég (vendég) [2014.10.22., 18:13] válasza erre: #11[válaszolok] #17
Sajnos ezek az eszközök,nem oldják meg az Erzsébet tér problémáit,gondolok itt a járda hiányára,csapadékvíz elvezetésre,parkolásra. Nem ide valók ezek az eszközök.
errr (vendég) [2014.10.22., 18:17][válaszolok] #18
Igen nagy lehet a sz.., ha már az internetet is..nyilván majd a rezsicsökkentés ellensúlyozza. hehehe Polgárbarát kormány.
Na szépen sorba, akkor kiket is tiltottak ki köztörvényes csalásért korrupcióért?
:-)
"Álmaikban Amerika sem mondhat nemet.
Azért (vendég) [2014.10.23., 17:12] válasza erre: #18[válaszolok] #19
nem biztos hogy,úgy van ahogy írják .
http://www.napigazdasag.hu/cikk/25771/
Akkor gondolkodjunk (vendég) [2014.10.28., 19:47][válaszolok] #20
Összes hozzászólás: 22 db (10 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 1 db (5%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.