Hírek
A borászok továbbra sem kérnek az erőműből
Dátum: 2010.01.26., 10:54Megtekintve: 1935Értékelés: 1.00

Továbbra sem indokolja semmi, hogy a történelmi borvidék kapujában, Szerencsen szalmatüzelésű erőmű épüljön - reagált a Tokaj Reneszánsz-Tokaji Nagy Borok Egyesülete és a Tokaji Bormívelők Társasága a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság múlt héten hozott ítéletére, amely jogszerűnek tartja a létesítmény környezetvédelmi engedélyének kiadását.
A borvidék értékeit képviselő borászok szerint a kormány és a parlament két mulasztásban vétkes: nem alkotta meg a világörökségi értékek védelmét biztosító törvényt, valamint amikor a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék világörökségi címet kapott, nem gondoskodott a megfelelő, nemzeti szintű jogi védelméről.

A BHD Hőerőmű Zrt. Szerencs határában egy 50 megawatt teljesítményű szalmatüzelésű hőerőmű építését tervezi, és bár a projekt megvalósítása ellen környezetvédők, borászok és civil szervezetek egyaránt tiltakoztak, a szükséges engedélyeket a beruházó megkapta.

A bírósági ítélet, amely "jogszerűnek" tartja a szerencsi szalmatüzelésű hőerőmű környezetvédelmi engedélyének kiadását, újra rámutat a hazai világörökségi értékek védelmét biztosító jogszabályok hiányosságaira - fogalmaznak a szőlészek, borászok, akik szerint "a bírósági döntés csupán ezt az önmagában jogilag rendezetlen helyzetet mutatja meg újra."

A borászok megerősítették: elfogadhatatlannak tartják a beruházás megépítését, egyúttal hivatkoznak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által készített hatástanulmányra, amely továbbra is a világörökségi értékeket veszélyeztető beruházásként értékeli az erőmű esetleges megépítését, és azt is kimondja, hogy új helyszínt kellene találni neki. Az erőmű építését súlyosan kifogásolta a jövő nemzedékek ombudsmanja is.

Az erőmű megépítése ellentétes a világörökségi kezelési tervvel - hangsúlyozzák a borászok, hozzátéve: a tüzelőanyag beszállítása jelentős módon megnövelné a térség már így is túlterhelt közúthálózatát, és kedvezőtlen a tájképi összhangra.

A szőlészek, borászok bíznak abban, hogy a kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy a Tokaj-hegyaljai borvidék világörökségi értékeit visszavonhatatlanul károsító beruházás ügye megnyugtatóan záródjon le.

A bíróság verdiktje szerint jogszerűen adta ki az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű hőerőmű építéséhez szükséges engedélyt. Az erőművi építkezés helyszínén a tereprendezés csaknem két évvel ezelőtt megkezdődött, ám a jogi procedúra miatt azóta nem történt érdemi munka.

Forrás: Gazdasági Rádió



Alább pedig a közlemény teljes szövege:

SAJTÓKÖZLEMÉNY A SZERENCSI SZALMATÜZELÉSŰ HŐERŐMŰ KÖRNYEZETVÉDELMI ENGEDÉLYÉNEK KIADÁSÁT JOGSZERŰNEK TARTÓ BÍRÓSÁGI ÍTÉLETRŐL

A jelen bírósági ítélet, amely „jogszerűnek” tartja a szerencsi szalmatüzelésű hőerőmű környezetvédelmi engedélyének kiadását az illetékes hatóság részéről, újra rámutat a hazai világörökségi értékek védelmét biztosító jogszabályok hiányosságaira.

A Magyar Köztársaság kormánya és parlamentje két jogi mulasztást vétett: 1985 óta nem alkotta meg a világörökségi értékek védelmét biztosító törvényt (Magyarország ekkor csatlakozott az UNESCO 1972. évi világörökségi egyezményhez); valamint amikor a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék világörökségi címet kapott (2002), nem gondoskodott annak megfelelő, nemzeti szintű jogi védelméről.
A jelen bírósági döntés csupán ezt az önmagában jogilag rendezetlen helyzetet mutatja meg újra, bizonyára nem lehetett tekintettel a fenti kormányzati és parlamenti alkotmányos mulasztásokra sem, önmagában nem az erőmű megépülésével azonos. A borvidék értékeinek védelmét felvállaló borászok továbbra is elfogadhatatlannak tartják a beruházás megépítését.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által készített „világörökségi szempontú hatástanulmány” (2009), továbbra is a világörökségi értékeket veszélyeztető beruházásként értékeli az erőmű esetleges megépítését, és többek közt azt is kimondja, hogy annak új helyszínt lenne szerencsés találni (lásd: www.vilagorokseg.hu). Ezzel a szakmai megállapítással és az érveivel továbbra is egyetértünk (az erőmű megépítése ellentétes a világörökségi kezelési tervvel, a tüzelőanyag beszállítása jelentős módon megnövelné a térség már így is túlterhelt közúthálózatát, kedvezőtlen tájképi hatások stb.).

Az ügyben tovább tart az UNESCO Világörökségi Bizottság eljárása is a magyar kormány felé, amelynek 2011. február 1.-ig kell a következő jelentést benyújtania a szerencsi erőmű ügy állásáról, megoldásáról, valamint a fenti joghézagok megszüntetéséről. Az UNESCO Világörökségi Bizottságának 2009. júniusi határozata az ügyben szintén olvasható (lásd: www.vilagorokseg.hu).

Bízunk benne, hogy a Magyar Köztársaság kormánya mindent elkövet annak érdekében, hogy a hazánk nemzetközi kötelezettségvállalásait súlyosan érintő, és a Tokaj-hegyaljai borvidék világörökségi értékeit visszavonhatatlanul károsító beruházás ügye megnyugtatóan lezáródjon, és a már készülő „világörökségi törvény” elfogadásra kerüljön.

Jelentős mértékben a szerencsi erőmű ügy hatására is a Tokaj-hegyaljai borvidék szőlész és borász egyesületei és szervezeti, felelősséget érezve a közös borvidéki ügyekért, 2009 tavaszán létrehozták a Tokaj-Hegyalja Fejlődéséért Szövetséget. Bízunk benne, hogy együttműködve a térség önkormányzataival, turisztikai vállalkozóival és más gazdasági és civil szereplőivel, a jövőben hatékonyabban tudunk fellépni annak érdekében, hogy a borvidéken minél több olyan munkahelyteremtő beruházás és fejlesztés indulhasson, amelyek a térség meglévő adottságaira épülnek és nem ellentétesek annak világörökségi értékeivel. A Szövetség munkájáról további információk kaphatók: 06-20-458-73-32.

Tokaj Reneszánsz - Tokaji Nagy Borok Egyesülete
Tokaji Bormívelők Társasága

Tokaj-Hegyalja, 2010. január 25.

Forrás: A Művelt Alkoholista blog

Kapcsolódó:

Videóval frissítve: Elbukott Fülöp Sándor — zöld utat kapott a szerencsi szalmaerőmű
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Pizsama (vendég) [2010.01.27., 13:30][válaszolok] #1
Végigolvastam a cikket és továbbra is az a véleményem, hogy semmi kézzelfogható indok nem szól az ellen, hogy az erőmű Szerencsen épüljön meg.
Névtelen (vendég) [2010.01.27., 19:44][válaszolok] #2
Tiszaújváros nem környezetszennyező?Pedig légvonalban nagyon közel van,és a szél onnan is fúj errefelé!Érdekes oda nem mennek tüntetni!
Névtelen (vendég) [2010.01.28., 11:27][válaszolok] #3
Nézzetek már utána , tudtommal a Szerencs ÁG-nak sincs élég szalmája az állatai alá , akkor mit fognak égetni , ez tény , és az is tény , hogy olyan rossz szerződéseket kínáltak enrgiafű termelésre ,hülye, aki aláírja .
MMM (vendég) [2010.01.28., 12:46][válaszolok] #4
Illetve a szalma teleportálja magát az égető kemencébe? Mert ez a vasúti szállítás nekem bűzlik. A közúti szállítás katasztrófát fog okozni.
Pizsama (vendég) [2010.01.28., 19:23][válaszolok] #5
Megkérném a tiltakozást jegyző Borászati Egyesületek tagjait, hogy az Önök által is túlterheltnek minősített közutak tehermentesítésének érdekében a bortermelésüket csökkentsék a felére és a megtermelt borukat hajón szállítsák el Hegyaljáról. Körülbelül ugyanaz, mint amit ők kérnek az erőműtől.Köszönöm.
Névtelen (vendég) [2010.01.28., 21:47][válaszolok] #6
Tisztelt Pizsama!
Talán mégsem ugyanarról van szó. Gondoljon csak bele, hogy a szőlészetnek és borászatnak évszázados hagyományai vannak Hegyalján. A bortermelés pedig nem a közutakat terheli.
A hajó meg hogy jön ide?
Szóval komolytalan dolog ilyeneket írni.
MMM (vendég) [2010.01.29., 09:16][válaszolok] #7
Kedves Pizsama!

Meg tudnád mondani, hogy pontosan melyik szőlőtermelő szállítja keresztül Szerencsen vagy Tokajon az évi 265000 tonna szőlőjét? Az első körben ennyi szalmáról volt ugyanis szó, hogy most mennyi, azt már szerintem senki sem tudja. Továbbá tudja valaki, hogy szalmából mennyi fér egy teherautóra? Ez 10000-es nagyságrendű kamion évente, szerintem aki reggelente közlekedik a 37-esen vagy csak Prügy felől akar eljutni mondjuk a szerencsi postáig.

Továbbá nincs ezzel a sok kamionnal semmi baj, csak arra is kellene gondolni, hogy utakat építsünk hozzá. Ha lenne 4 sáv a szalma termőhelye és az erőmű között, észre sem vennénk a megnövekedett forgalmat. Ezt a javaslatot még egyetlen erőmű párti embertől sem hallottam.
Pizsama (vendég) [2010.01.29., 09:20][válaszolok] #8
Valóban nem ugyanarról van szó.Amikor a szőlőt telepítették Hegyaljára az energiatermelők nem tiltakoztak.Van-e joga bárkinek megakadályozni azt, hogy majdan az energiatermelés is többszáz éves múltra tekintsen vissza?Mellesleg a bányászat is évszázados múltra tekint vissza,most mégsem lehet új bányát nyitni Hegyalján.Ön szerint a szőlőt zsebben hordják a feldolgozókba, hogy az nem terheli a közutakat?Az évente megtermelt több millió liter bor hogyan jut ki borvidékről?
Pizsama (vendég) [2010.01.29., 10:12][válaszolok] #9
Az erőmű tüzelőanyag szükséglete 1000t naponta 50Mw teljesítmény esetén.egy kamionra 20t tüzelőanyag fér,ez napi 50 kamion.Legrosszabb esetben az 50 kamion fele jön Tokaj felől ez 25 kamion.Oda-vissza 50.A beszállítás napi 16 órában történik, tehát óránként max. 3.1 kamion jöhet Tokajon keresztül.Az már az ügy különös bája, hogy az ellenzők a megnövekvő forgalomra is hivatkoznak,a létesülő munkahelyek számánál a gk. vezetők létét is tagadják.
Névtelen (vendég) [2010.01.29., 10:54][válaszolok] #10
Kedves " Pizsamának " mutass egy olyan kamiont ami egyszerre elvisz 20t szalmát ,szalmának a fajsúlya nem túl nagy , max 15t egy kamion .
ss 44 (vendég) [2010.01.29., 12:15][válaszolok] #11
Belegondoltak a Ronavölgyi hívők,hogy Pécsnek mi a legégetőbb kifogása a radar ellen?
Egy háború idején célpont válik egy ilyen kiemelt létesitményből!Miért példálozok Péccsel, csak azért ,mert a mi kis erőmüvünk is ilyen kiemelt stratégiai célpont lenne!!
Lehet ezt elintézni ugy ,hogy ugyan már háború?
Most az oljért folyik a terrorista háboru,majd jön a viz!!
Ugye belegondolni csak lehet,hogy a vizért milyen háboru lesz!!
De háboru lesz,az biztos!!Majd a gyermekeinket lebombázza valamelyik baráti állam??!
De azon uri embereknek csak oránként 5 kamiont kivánok a háza elött elmenni ,ugy reggel 5-kor.
Még egy kérdés,MELYIK BANK TÁMOGATJA a beruházást,ezt mondja már meg valaki
Névtelen (vendég) [2010.01.29., 12:49][válaszolok] #12
Talán elfelejtették a kedves blogozók, hogy azért emelte az ÉMÁSZ 2,5 %-kal novemberben az áramdíjat, (összesen 4 hónap alatt 12,5%-kal) mert a zöld áram átvételi ára lényegesen meghaladja a piszkos áramét, pld. a Paksi Erőműét. Természetesen ezt valakinek ki kell fizetni, maradunk a sor végén, mint fogyasztók. Míg a sor elején azok a mohó befektetők, akik ezt a hatalmas nyereséget addig szeretnék lefölözni, amíg ilyen a magyar energiapolitika. A Magyar Villamos Művek miért hátrált ki e projekt mögül, s hol van a másik kilenc erőmű, mert a tizediket a helyi népszavazás elutasította. A városi közalkalmazottakból és családtagjaikból álló képviselőtestületi többségnek nem erkölcsi támogatást kellene nyújtani a Hujber Ottónak, hanem megmondani neki, hogy négy éve hülyíti a hegyaljai embereket, s igen tisztességtelen dolog a munkanélküliségre hivatkozással demagóg módon répát tartani az éhes nyúl orra elé.
Névtelen (vendég) [2010.01.29., 15:07][válaszolok] #13
#9-nek:
Azok a kamionosok már most is dolgoznak, az nem jelent új munkahelyeket. Az áram egy fillerrel sem lesz olcsóbb. Jelentősen nő a környezetterhelés (pl kén-dioxid 391 tonna/év), mindemellett nem jelent valódi munkahelyteremtést, hiszen elsősorban energetikai szakembereket tud foglalkoztatni egy ilyen létesítmény, mivek a rendszer teljesen automatizált. Elegendő szalma nincs a környéken, ez tény. Az energiafű 2-3 év alatt teljesen kietlenné teszi a talajt. Ha pedig mégis szalmát visznek az erőműbe a gazdáktól, akkor az is jó kérdés, hogy azok hol fogják tárolni, mivel a vizes szalma nem jó az erőműbe. Másfelől ekkora sehol nem működik a világon. Mik azok az érvek, amik mellette szólnak?
Be lehet az emberket csapni (ahogy az elmúlt 8 évben láthattuk), hiszen egy ilyen munkanélküi világban nagyszámú munkahelyet ígérni lehet, de csak felelősséggel. A politika pedig ezt a foglamat már régóta nem tudja értelmezni. Volt itt munkahely, azért kellett volna így megfeszítve küzdeni. A csoki és cukorgyár, vagy a Digép nagyon sok embernek adott kenyérkereseti lehetőséget. A cukorgyár ilyen mértékű lerombolását mi indokolta vajon?
Névtelen (vendég) [2010.01.30., 12:20][válaszolok] #14
ss44-nek. Akkor tehát ne építsünk semmit, ne teremtsünk új munkahelyeket, mert egy háborúban minden stratégiai célpont lenne. Miért, ki akarod robbantani a III. világháborút?
Mert akkor tényleg ne építsünk semmit, senki ne építkezzen, mert a lakása úgyis elpusztul egy esetleges háborúban. Mindenki üljön csak nyugodtan a hátsóján és várja a háborút, a pusztítást, amit az jobboldali kormány ránk akar hozni.
Névtelen (vendég) [2010.01.30., 14:07][válaszolok] #15
#14-nek
Elnézést, hogy köbeszólók, de a jelenlegi, már-már polgárháborús helyzetet, mely tele van mesterségesen gerjesztett etnikai konfliktusokkal, éppen a jelenleg regnáló hatalomnak az érdeke. Ha ne adja Isten, valami probléma lenne (pl államcsőd, zavargások), akkor ki lehet hirdetni a szükségállapotot, mely helyzetben elmaradnak a választások, és a jelenlegi "elit" kormányoz tovább. Ez nem fikció, az alkotmányban van rögzítve.
Névtelen (vendég) [2010.01.31., 10:04][válaszolok] #16
Kedves "14"-es ,ha önnek még mindíg nem nyílt ki a szeme , akkor nagyon sajnálom , de az igazsághoz hozzá tartozik , hogy ideje lenne felismeri a jót-rosszatt a vörös fellegeken keresztül .De ön , és az önhöz hasonlóan megtévesztett ,megvesztegetett emberek nem látják a nagy magyar valóságot .
Az én nagyapám 1983-ban meghalt , de még mindíg fülemben hallom sokat elmondott szavai " édes fiam a kommunistáknál kártékonyabb embert nem hordott a hátán a föld " , erre sajnos ismét igazolást kaptunk .Akkor igazából nem is értettem ,de most , mikor a számlák között válogatok , hogy mit bírok kifezetni ,úgy , hogy még enni is tudjak adni a családomnak ,eszembe jutott ez az örökérvényű mondás .Hozzá teszem senkit nem szeretnék megbántani ,csak ideje lenne előszedni a józan paraszti eszet ( szándékosan nem használtam "magyar" jelzőt , mert okot adtam volna a szélsőséges jelzőre ).
Névtelen (vendég) [2010.02.06., 13:22][válaszolok] #17
Hol volt akkor a Szerencs és Környéke Fejlődésért Egyesület? , mikor a cukor és csokoládégyárat bezárták, illetve egyiket porig rombolták?
Akkor miért nem mentek Bp-re tüntetni?
Névtelen (vendég) [2010.02.06., 21:35][válaszolok] #19
A #3 hozzószóló kérdezi, vajon honnan "jön" majd a szalma az erőműbe ? Ezt a témát homály fedi. Az erőművel kapcsolatban soha nem hallottam még arról,hogy emberek százaival tárgyaltak már a szalmatermelésről, szállító is lesz , minden le van zsírozva, már csak a műnek kell felépülnie. No, erről nem hallottam. Arról viszont igen, hogy hazánkban hegyekben áll a külföldről véletlenül ideszállított, a határon véletlenül - gond nélkül behozott, véletlenül itt hagyott szemét. Bebálázva, stb. Azt már csak égetni kell . Vagy nem ?
Valaki nem tudja véletlenül : hogy van ez ?
SONO IO (vendég) [2010.02.11., 17:44][válaszolok] #20
Kedves Borászok!Ma én is tiszteletbeli borász lettem,-erre büszke is lennék,ha valóban a borászoktól ért volna ez a kitüntetés.Sajnos nem,csak Takács Zoltán a Szerencs és Környéke Fejlődéséért Egyesület elnöke követte el. Valószínű sokan megtalálták postaládájukban a Felhívás Tokaj -Hegyalja minden sportszerű és szabálytisztelő borászához c. levelét,melyet nyugodtan nevezhetnék förmedvénynek is.Én így értelmezem:Felhívás! A szurkoló táborok közötti békétlenség szításával ellenséges hangulatot teremtő csapathoz!
Már-már azt hittük elül az erőmű létesítésével felkorbácsolt vita és indulat ,amikor éppen kampánykezdetre időzítve megint bedobták a köztudatba az erőmű építésének szándékát.Igaz,bizonyos baloldali pártokban már hagyományosan kampányfogássá rögződött a be nem tartott ígéretek sorozata és halmaza-a Napnál is világosabb,hogy ez az erőmű is ennek a része lett. Ha komoly szándéka és megfelelő tőkéje lett volna a beruházónak az erőművet már át kellett volna adni! -Akkor valóban vége lenne a mérkőzésnek.Meggyőződésem,hogy Tokaj-Hegyalja csak az itt élő emberek érdekének -és véleményének figyelembe vételével ,egyeztetésével,tárgylások sorozatával fejleszthető.Ezért ellene vagyok minden olyan beruházásnak,ami veszélyezteti a tokaji bor hírnevét és kockáztatja a "Világörökség"címet. Az erről való lemondást maga a szerencsi polgármester kezdeményezte,-mindenki láthatta,hallhatta ezen az oldalon is-Takács Zoltánnal az oldalán.Ma már erre Takács Úr nem emlékszik!Levelében arra kéri a borászokat,hogy ..."ne tűrjék el,hogy csapatukat olyan játékosok képviseljék,akik....ellenséges hangulatot teremtenek,eltaszítják a környékről a munkahelyeket teremteni szándékozó befektetőket és kockáztatják a világörökségi címet." Ejnye-ejnye borászok!Hát ezért nőtt 7oooo fölé a munkanélküliség megyénkben!Országosan meg másfél millióra! Ezzel szemben elkötelezett híve vagyok a munkahelyteremtésnek és olyan kis teljesítményű 5-1o megawattos szalmatüzelésű erőmű építésének,ami a város fűtését biztosítja olyan helyen és olyan kivitelben amivel a borászok is egyetértenek. Szerencsére a jövőt nem mérkőzésben és nem gólokra játsszuk ,hanem nagyon megfontoltan és tudatosan kell építeni. Okosan kell felhasználni az Unió nyújtotta lehetőségeket!Nem csak látványra,felszínes rongyrázásra,hanem a hazai, szerencsi és hegyaljai vállalkozók,önkormányzatok munkahelyteremtő,hasznot és eladható terméket előállító beruházás támogatására van szükség.
Nem tudom,hogy hány éve létezik és mi értelme van a Takács Zoltán által elnökölt egyesületnek,de nem is érdekel,mivel semmi látatja nem érzékelhető.Szinte kézzel fogható Szerencsen a fejlődés:Sorba zárnak be a boltok,szünnek meg a vállalkozások.Hát akkor miről beszélünk? Eszembe jutott a Szerencsi Hírekben közölt/korábbi/cikke Takács Úrnak:Merről fúj a szél ?címmel.Az is nagy téma volt:mindenki tudja hogy a völgy felől fúj a szél,-valóban elkerülné Szerencset a szél felkapta káros légszennyező anyag-de úgy látszik,azt már kevesebben veszik figyelembe,hogy a völy meghosszabbított vonalán is emberek laknak! Bródy János szavaival élve:.."Ha én zászló volnék...nem lennék játéka mindenféle szélnek..."
Girasolo (vendég) [2010.02.12., 17:04][válaszolok] #21
A Takács Zoltán "Felhívás" levele egy pusztába kiáltásnak minősíthető iromány,sőt annál is rosszabb,mert a szó ott elszáll ez meg itt marad gyűlöletet kelteni.Ha nem így lenne?-miért írta egyáltalán? Ha egyszer le van fújva a meccs,vége van,miért nem veszi tudomásul?- miért kapirgálja a csatabárdot?A focimeccs hasonlatával élve:milyen csatár az,aki egyből a lelátóra rúgja a labdát? Ő maga pedig az az " okos" néző,aki folyton ordítja a partvonalról,hogy hogyan kellene játszani a pályán.Azzal nagy öngólt rúgott,hogy a borászokra akarja hárítani a Világörökség cím elvesztésének veszélyét!!Mindenkit együgyűnek gondol? Nem kell azért annyifelé szaladni,-csak nézzen jól körül maga körül!
Összes hozzászólás: 22 db (19 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 1 db (5%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.