Hírek
Ismerőseinek és saját érdekeltségeinek játszott át közpénzt az úszó vb-s cég körözött vezetője
Dátum: 2020.10.29., 11:43Megtekintve: 11838Értékelés: 5.00

Sz. Ádám még csak 24 éves volt, amikor a valaha volt egyik legnagyobb volumenű magyarországi rendezvény biztonságtechnikai tanácsadója lett. A több mint 100 milliárd forintból megvalósított 2017-es vizes vb szervezője nyolc hónapon át havi 450 ezer forintot fizetett a tanácsokért, összesen 3,6 millió forintot. Fiatal kora ellenére Sz. Ádám addigra már több mint egy tucat cégnél töltött be vezető pozíciót. Ezek szinte kivétel nélkül egyértelműen kötődtek a vizes vb-t szervező állami cég, a Bp2017 Nonprofit Kft. vezetőjéhez, Balogh Sándorhoz.
A költségvetési csalással és befolyás vásárlásával gyanúsított, közel egy éve világszerte körözött Balogh a Bp2017 gazdasági igazgatója volt, de a gyakorlatban ő irányította a szervezetet, ő hagyta jóvá a kifizetéseket, így Sz. Ádámét is.

Balogh Sándor kiváló kapcsolatokat ápolt az elittel

Ahogy a G7 hírportál egy korábbi oknyomozó portréjában bemutatta, Balogh több milliárd forinttal károsította meg az államot egy több száz vállalatból álló céghálóval, amely részben volt felesége, Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős miniszter lakásán működött. Ennek ellenére Balogh érdekeltségeit jelentős összegekkel támogatta az állam, ő pedig az állami pozíciója mellett rendszeresen szakértett a köztévén, vezette a Magyar Szinkronúszó Szövetséget, és ő volt az ötletgazdája a rövid időn belül megbukó kereskedőházaknak is.

A cikk a G7 oldalán folytatódik →
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
annyit mondok (vendég) [2020.10.29., 13:11][válaszolok] #1
Folytassuk együtt a megkezdett munkát!
Akkor (vendég) [2020.10.29., 15:50][válaszolok] #2
függő vagy független ?
Az lett amit megvásárolt... (vendég) [2020.10.29., 16:29][válaszolok] #3
NA! Mostantól mérjük ,de nagyon precízen ,k.zs.képviselői munkáját!

Megkezdett ,megítélt,elnyert pályázatok nem érnek!!! Nem az ö teljesítménye!!!!!!
A 37-ES BULI SEM ÉR!!! Nem az ö teljesítménye!!!!!!

Kedves mélyre hajló polgár
mesterek ,nyaloncok -FIGYELNI FOGUNK!!
kiváltképpen Szerencs ,Tokaj, M.zombor,Mád stb fejlődését. Ezek lesznek az ö teljesítménye!!!

Első : a krumpli ára nem 100 ft/kg!!!!!-vajon miért?
Gyerünk! (vendég) [2020.10.29., 20:29] válasza erre: #3[válaszolok] #4
Mérje meg Bíró László elmúlt 10 éves munkáját a megyei közgyűlésben! Segítek picit, nincs mit mérni!
errr (vendég) [2020.10.29., 22:12] válasza erre: #4[válaszolok] #5
Netán ott tetszett lenni?
Videóban (vendég) [2020.10.30., 03:51][válaszolok] #6
elhangzott most Szerencs és vonzásában ki lett az urambátyám ha értik az üzenetét ?
Évi hat rendes (vendég) [2020.10.30., 09:54] válasza erre: #4[válaszolok] #7
közgyülés,három ünnepi.Költségvetése jelképes,szerény,de annál hasznosabb tiszteletdij a pártok arcainak.Kitüntetések,szoboravatás,pótcselekvés,még egy labdarugó akadémiát is képtelenek összehozni.A pécsi id D.P.labdarugó akadémia a kettőmilliárdegyszázhatvannyolcmilliókettőszázötvenhat ft-os támogatást a térség fideszeseinek köszönhetően most emelték meg NYOLCSZÁZ Millióval a 1706/2020 /IX.29./Korm.határozattal.Ebbe döglünk bele köszönhetően 133 bátor képviselőnek.Megyei közgyülés?Vicc.
vicc (vendég) [2020.11.01., 11:08][válaszolok] #8
Van ember aki elhiszi, hogy egy év alatt sem tudták megtalálni sehol? Röhej, teljesen hülyének nézik az embereket.
Vagy ennyire eredménytelen nulla egy nemzetközi körözés?
Sokkal valószínűbb hogy annyi mindent tud városunk büszkesége, hogy jobbnak látják "nem megtalálni".
Tudni szeretném (vendég) [2020.11.07., 19:50][válaszolok] #10
Tudni szeretném, hogy az Önkormányzat mire is adja a fizetést az egykori aljegyző irodájában helyet foglaló sajtóreferensnek, ha a rendkívül "színvonalas" Szerencsi Hírek című közéleti lap vezércikke hemzseg a helyesírási és forgalmazási hibáktól????? Nem elég, hogy az adófizetők pénzén finanszírozzák a körözött bűnözőhöz kapcsololódó Globo Tv által gyártott szerencsi híradót aminek nem rég abból állt a munkássága, hogy Ny.T. magyarázkodni fél órán keresztül... tényleg ez a színvonal??? Már lehet helyesírási hibáktól ordító újságot kiadni miközben az adott terület referense éli világát... Mire kapja ő a fizetését???? Mert, hogy érdemi munkát nem végez az biztos! A Szerencsi Hírek meg már gyújtanak is gyenge...gratulálok hozzá... ha nem akarnak bele energiát fektetni akkor inkább ne is jelenjen meg... ja hogy így, nem lenne alibi, hogy miért kell a referens...
kérdés (vendég) [2020.11.07., 23:50][válaszolok] #11
Most tetszettek észrevenni, hogy nem csonál semmit, hm.... hát hisz biciklizni sokat szokott.
És hogy az újság már egy nulla? Na ez sem újdonság, jó reggelt.
A helyi lapot (vendég) [2020.11.08., 16:51] válasza erre: #10[válaszolok] #12
N.István szerkesztő jegyzi.A cikkek névtelenek.Az Ön által hivatkozott személy facebook felelős.Felette székel a kommunikációs főosztály főosztályvezetője.Állitólag a honlap használhatatlansága az ő érdeme.Folyik a pénz a csatornába.
Papíron (vendég) [2020.11.08., 21:57] válasza erre: #12[válaszolok] #13
Én mint egykori munkatárs tisztában vagyok vele, h. az, h. papíron N.I. a szerkesztő az nem azt jelenti h Sárkány nem szól bele
az újságba! Média és sajtó referens tehát ezért a területért felel... attól, hogy ő lapít mint szar a fűben mikor a felelősséget kell vállalni az nem meglepő, hiszen egy rágcsálóhoz hasonlítható a jellemen(patkány) felfele nyal lefele tapos az a szégyen, h. ilyen "embert" pénzelnek a szerencsiek adóforintjaiból.... gratulálok Ny.T. inkább egy lektort fizessenek mint ezt a bicikliző semmirekellőt... attól, hogy valaki ezer éve csinál valamit az nem egyenlő azzal, hogy ért is hozzá... a Globo Tv is max egy negatív példának való...
Errr-nek (vendég) [2020.11.08., 23:40][válaszolok] #14
Nahát nem tudtam, hogy akinek van esze, azok mind nyomon követik az amerikai elnökválasztást. Errr-t ezennel Önt kinevezem a város Bidenért felelős kommunikációs igazgató admirális generálisává.
errr (vendég) [2020.11.09., 00:13] válasza erre: #14[válaszolok] #15
Egyelőre kinevezés helyett azzal is megelégednék ha képes volna ott válaszolni ahol írtam. :D
Nem csak azt nem tudja, hogy értelmes ember nyomon követi az amerikai elnökválasztást, attól tartok sok egyéb közönséges dolog is jócskán meghaladja.
errr (vendég) [2020.11.09., 00:16] válasza erre: #13[válaszolok] #16
Ejnye tán csak nem csalánra méltóztatott pipilni? Kell ez?
Hű, (vendég) [2020.11.09., 07:32][válaszolok] #17
de humoros az errr-nek szánt írás ! Az viszont kár, hogy az "elkövető" ezt komolyan is gondolja !
Vércse (vendég) [2020.11.09., 08:28] válasza erre: #15[válaszolok] #18
Miért kellene egy átlagos magyar állampolgárnak figyelemmel kísérni az amerikai elnökválasztást? Csak azért, mert a politikailag és katonailag a világ legerősebb állama és ha kell, ha nem minden országba belpolitikájába beleütik az orrukat? Biden lenne majd itt Magyarországon a megváltó?
Válság (vendég) [2020.11.09., 08:39][válaszolok] #19
ellen az iparúzési adó felfüggesztését is javasolja a gittegylet.KÉPVISELŐ ASSZONY!
ÖNT 38 polgi támogatta nyilvánosan.Tartozik azzal,hogy felszólal a törzsi gyúlésen,ezen halálos javaslat ellen.Eddig magasan tettek a kisvállalkozók munkavállalói ellen,csak propaganda folyt"a legnagyobb mentőcsomag"igen M.Lőrincnek,Szijj Lacinak/honnan van évi 8 milliárdja jachtozásra?Gondolkodjon,legnagyobb támogatóit vesztheti el,s minket .Válság van,Magyarország még nem királyság,s nem is lessz.
errr (vendég) [2020.11.09., 10:23] válasza erre: #18[válaszolok] #20
Mert tájékozottnak illik lenni legalább a nagyobb dolgokban.
Igen most szűköl a tolvajbanda cseppecskét. Összecsapni látszik a hullám végre a fejük fölött s ebben nagy része van annak a ténynek is ha normális ember áll a világ legerősebb legnagyobb és demokratikus országának az élén.
Erre ugye nem is gondolt két szárnycsapás között? :D
Ne becsülje le az átlagos embert, illetve nem az az átlag amire manapság "az emberek" vagy "magyarok" címen kedvencei hivatkoznak. Tudja követni?
Vércse (vendég) [2020.11.09., 13:39] válasza erre: #20[válaszolok] #21
Sajnos két szárnycsapkodás között még mindig ott tartok, hogy ez a választás túl volt tolva. Trump megválasztása előtt a kormánymédia volt hangos, hogy milyen jó lesz Magyarországnak. A csoda elmaradt. Most megnyerte a választást Biden és most aztán már tényleg jó lesz szegény kis hazánknak az ellenzékiek szerint, bár korábban Obama sem váltotta be az álmokat egyik magyar partocskának sem. Szerintem egy átlag magyar állampolgár az elmúlt hetekben nagyobb dózist kapott az amerikai választásból, mint maguk az ott élők.

Viszont, ha kérhetem akkor majd tájékoztasson a fejleményekről, hogy mennyivel lesz jobb nekünk, ha már egyszer ilyen szép kinevezést kapott.
helyesírás (vendég) [2020.11.09., 15:19] válasza erre: #10[válaszolok] #22
Néhány példát azért bemutathatna a "helyesírási és forgalmazási" hibákból (a gyengébbek kedvéért).
Mint például Nyiri Tibor mai fb. bejegyzése: "Megkezdődött a kamionparkoló építésének munkálatai!"
Nem meglepő (vendég) [2020.11.09., 17:09] válasza erre: #22[válaszolok] #23
Ez szinte rendszeres hiba referenséknél, nem tanulták meg, hogy egyeztetni kell az egyes és többesszámot (sajnos), de az, hogy az újságban megjelenhet úgy (vezér)cikk,hogy kisbetűvel írják az intézmények neveit többször is!!! egyszerűen full gáz, meg nem tudják leírni az iskola nevét, ahogy kell... ja és és-sel sem kezdünk mondatot (ált.suli alsó tagozatban megtanítják...) ezért a szennyért ne pénzelejenek senkit az adófizetők pénzéből... inkább költsék hasznos dolgokra! Jobb helyeken úgy kivágnák a referen "urat" mint macskát sza..i ilyen ordító hibáktól... lehet itt kezdeni a spórolást ettől rosszabb már úgysem lehet a kommunikációs szektor...
Nade (vendég) [2020.11.09., 21:38][válaszolok] #24
ember vagy vércse vagy mi ! Kissé mintha szűk lenne a látóköre ! Az, hogy egy öntelt őrültet / aki jellemző módon miniszterelnökünk "barátja" / végre elzavartak a fehér házból nemcsak " szegény kis hazánknak " lesz jó, hanem az egész világnak ! Egyébként pedig nem bűn az, ha valakit nem érdekel az amerikai elnökv?lasztás, de dicsekedni sem kellene vele .
errr (vendég) [2020.11.09., 21:45] válasza erre: #23[válaszolok] #25
Szánalmas, hogy magának ez a legfontosabb. Lépjem már tovább.
errr (vendég) [2020.11.10., 12:42][válaszolok] #26
Ahhoz mit szólnak, hogy az ún népnemzeti kormány válságkezelés címén elvonná(szüneteltetné) az önkormányzatok utolsó bevételét az iparűzési adót is?
Normálisak ezek? - nem kéne már kergetni őket régen az utcán?(tudom most ez is tilos!) Miért hallgat a pmester, miért nem fognak össze végre?!
valaki (vendég) [2020.11.10., 14:11] válasza erre: #26[válaszolok] #27
A pmesternek elvei vannak. Ő egy "jobb oldali, keresztény, konzervatív értékeket valló ember", aki - elveihez hűen? - benyal a Kádár-rendszer urambátyám világát megtestesítő kormánynak (Ő minősítette így), mert szerinte csak így alakulhat ki a tisztességes kapcsolat. Tehát ellenük sem megszólalni, sem összefogni nem fog!
Érdekes (vendég) [2020.11.10., 16:35] válasza erre: #27[válaszolok] #28
Encs tagja a Szabad Városok Szövetségének-Szerencs nem.Nekünk jó a morzsa is.Várom a fényképet -polgármesterünk átvesz egy doboz akármit,mosoly,elégedettség.
Szintén érdekes (vendég) [2020.11.10., 17:39][válaszolok] #29
Miért maradt félbe a legtöbb pályázat a városban? Azt hittem a várkert a nyáron teljesen elkészül...
Régen (vendég) [2020.11.11., 08:40] válasza erre: #29[válaszolok] #30
a beruházást jelző táblára kiirták a kivitelező,beruházó nevét és a megvalósitás végső dátumát is.Most ez titkos?A főállásu alpolgi+médiatanácsadó min.évi 15 millába kerül nekünk,-számokat persze nem tudhatunk hála a polginak-ez is titkos?
átlátszó (vendég) [2020.11.11., 12:48][válaszolok] #31
Olyan átláthatóságot hirdettek az elején, hogy ihaj...
Aztán kiderül, hogy ez is titkos, az is titkos, érdekes.
Nyilván, amiben nincs titkolni való, azt lobogtatják, mint átlátható dolgot, ami meg gáz valami miatt, arra rákerül a titok pecsét, ez a legkényelmesebb megoldás, nem kell magyarázkodni, elszámolni vele.
Sokan ajánljuk. (vendég) [2020.11.11., 20:35][válaszolok] #32
átlátszó hsz.-nek. -ezért kell egy jó,határozott,és erős jegyző!
Ilyen pl. dr.K.M címzetes főjegyző!!
Ő kell Szerencsnek.
A kampányolónak (vendég) [2020.11.12., 09:51][válaszolok] #33
irom,ne nézzenek minket madárnak.A jegyzőt a polgármester kabinetje választja ki,hozzá lojális,vele alárendeltségben szolgáló helyi háttér nélküli emberke lessz.Ma az a törvényes amit én annak mondok.Tájékoztatás ?Aki R-nének volt első számú kommunikátora
most egy nemzeti keresztény jobboldali polgit szolgál.Mi itt csak gyerekek vagyunk,kis hülyécskék.
Megfontolandó. (vendég) [2020.11.12., 15:21][válaszolok] #35
Kampányolónak hsz.-nek: -azért szóba jöhető jegyző jelölt nem sok van.
Lehet óriási pénzért ,és egyéb juttatásokért ,távolról is hozni.De az megéri ?
Ez meg itt van Mádon a szomszédban.
EZT A TÉMÁT -A DÖNTÉSIG ÉN BEFEJEZTEM!
errr (vendég) [2020.11.12., 22:48] válasza erre: #34[válaszolok] #36
valszeg nagyon meglepő módon a mészároséknak
Megfontolandó (vendég) [2020.11.13., 01:06] válasza erre: #35[válaszolok] #37
Miért kellene Mádról jegyzőt hozni? Alig van közigazgatási feladat a városházán. Van egy óvoda-bölcsőde, meg egy Műv. Központ könyvtárral. Mindkettő egyre kevesebb gyereket, feladatot lát el. Működtetni kell a hivatalt. A két kft meg az eszei egyébként is nyereséges, és önállóan működik, azoknál nincs közigazgatási feladat. Van még két kupakgyűjtő, tudomásom szerint készül az elektronikus vadaspark amely adományok fejében látogatható lesz. Igaz, ezt a Szeretlek Szerencs működteti. A hivatalban vannak jogi végzettségű dolgozók, akik ismerik jól a várost, ismerik a feladatokat, van tapasztalatuk. A teljesség igénye nélkül: KR, SA, ÁL. Mindnyájan lojális, kipróbált, régi bútordarabok. És persze mindenki léphet előre egyet. De biztosan van fiatal, jogi végzettségű szakember Szerencsen. Minek már megint importálni más településről szakembert? Jó lenne már a város vezetésébe egy tősgyökeres szerencsi ember! Higgyék el, szerencsi emberek között is vannak tehetséges, okos egyének! Egy idős címzetes főjegyző fizetési, szolgálati jármű igényét kielégíteni nem gyerekjáték! Sem szakmailag, sem anyagilag nem indokolt importálni egy címzetes jegyzőt!
vendég (vendég) [2020.11.13., 09:09][válaszolok] #38
Csendes és sötét a város. A Rákóczi utcai közvilágítás megérne egy teljes felújítást. Az állapota szégyen a városra nézve.
A Globo tv (vendég) [2020.11.14., 10:17][válaszolok] #39
szerint a képviselőtestület ajándéka volt az1,3 milliós vásárlási utalvány a két idősek otthona lakóinak.Már azt hittem,hogy valami szabályozás van.Ajándék az más.Ez igen a képviselők adják a sajátjukból.Követendő példa!Kár,hogy nem igaz,de ez a szinvonal,ill.alatti média.A mi pénzünkön.
Jegyző az kell.... (vendég) [2020.11.14., 14:49][válaszolok] #40
Megfontolandó hsz-nek .- a jegyző a törvényesség őre,és a hívatal vezetője-nélküle nincs önkormányzat.
A nevezett jegyzőnő Mádon lakik,és kb.ötven év körüli "fiatal",komoly szakmai előmenetellel.tehát nem idős ,de címzetes főjegyző!
Kell bizony (vendég) [2020.11.14., 20:05][válaszolok] #41
Mert valakinek nagyon megígérte hogy megfuttatja
valaki (vendég) [2020.11.16., 10:48][válaszolok] #42
Nem tudom a jogszabályok mit írnak elő egy kisváros Önkormányzatának vagy Polgármesteri Hivatalának honlapon megjelentendő információira vonatkozóan. Ettől függetlenül, Szerencs város honlapját a teljes igénytelenség, nemtörődömség, hozzá nem értés jellemzi. Van egy informatikai és kommunikációs osztály, de minek?
Néhány példa: a honlapon megjelenő menűpontok vagy üresek, vagy ugyanaz jelenik meg több pont alatt, Czli A. osztályvezető, dr Sável Kata aljegyző, aki Mezőzomboron jegyző (!?), határozatok, önkormányzati rendeletek, testületi ülések hiányosak, hiányoznak stb. Nem volt elég egy év arra, hogy rendbe tegyék?
Persze a pm. erről a "sikerről" elfelejtett beszámolni az értékelőjében!
Szerencs (vendég) [2020.11.16., 13:00][válaszolok] #43
Hogyan segít azoknak akiknek megszűnt a munkahelye ?
Segitség (vendég) [2020.11.16., 15:43] válasza erre: #43[válaszolok] #44
virágosztás a piacon,inkább a nyomorgókkal kellene foglalkozni.
errr (vendég) [2020.11.19., 13:24][válaszolok] #45
Vétó Brüsszelben. Ezzel immár végképp partvonalra kerül morálisan és gazdaságilag is az ország. 25 országnak jó a jogállamiság kritérium nekünk meg a másik bolondnak nem. Meddig még?! Eközben a másik kártékony elmebeteg meg ennek fedezetéül azt javasolja, hogy vegyék el az önkormányzatok utolsó bevételét is 2 évre.
Hol a fszba élünk?!
vétó (vendég) [2020.11.19., 15:43] válasza erre: #45[válaszolok] #46
Putyin röhög a markába. Az EP választásokon és utána elhárították a bomlasztási kísérleteket, most itt a következő. Előbb-utóbb sikerülni fog.
Szűzbeszéd (vendég) [2020.11.19., 16:36][válaszolok] #47
Napirend után mondta el képviselőnk.Érdemben semmi.Hej Kossuth apánk!
Egyenlőre semmi... (vendég) [2020.11.19., 19:10][válaszolok] #48
Szűzbeszéd hsz.-Szerencsen nem is fogják látni a k.királynőt!!
Van bő egy éve -meglátjuk a sok-sok ígéretből mi valósul meg pl. Borsodban +6000 új munkahely ,nem beszélve Szerencs és környéke ígéreteiről.-Kívétel Tokaj!
Rendkívül nagy a csend ,az intenzíven kampányoló "független"polgármesterek ,Mád Szerencs,Mezőzombor stb .. körei felől. -Kívétel Tokaj!
ÉRJÉK BE A MOSOLY CSEKKEL EGYENLŐRE! -Kivétel Tokaj !
De adjuk meg az esélyt...
errr (vendég) [2020.11.20., 00:28] válasza erre: #46[válaszolok] #49
Inkább előbb mint utóbb kbsznak velünk, hogy attól koldulunk emiatt a .... majdnem leírtam! Már pedzik hogyan maradunk a szrba az Eu többi normális tagja pedig tovább lép. Mikor lesz már ebből elegetek krumplisok?
Hogy is? (vendég) [2020.11.20., 08:22] válasza erre: #48[válaszolok] #50
A lakóhelyén alulmaradt egy ismeretlen fickóval szemben.Ongán egy bizonyos körzetben kiütéssel nyert.Harcol 42 településért,38 polgiért,de egy szót sem szólt a kisvállalkozókért.Telefonszáma titkos/Apáé-t ismertük/nem áll szóba csak a kormányközeli médiával,de mindenki képviselője akar lenni.Nincs 100 nap türelem.
szűzbeszédhez (vendég) [2020.11.20., 08:55][válaszolok] #51
Na nehogy már a 37-es négysávúsitását kisajátítsa bárki. Kedves Dr Koncz Zsófika , tudja maga ,az édesapja előtt is éltek itt embetrek akik szerették volna mihamarabb a 37-es négysévositását. Csak az úgy megy, hogy először megépült Hatvanig, aztán Miskolcig, aztán Gesztelyig, aztán Szerencsig, aztán Sátoraljaújhelyig, meg Nyiregyházáig. Sokan évtizedekig szorgalmazták, meg fogják szorgalmazni az útépítést. Így a szűzbeszéde elég kurta és furcsa lett.Szerintem ez egy kicsit kapufa, ha nem öngól.
Lendület (vendég) [2020.11.20., 09:49] válasza erre: #51[válaszolok] #52
Képviselőasszony ne dobozkákkal házaljon ki tudja honnan kapott szerekkel.Vállalja el a felkérést-legyen Szerencs alpolgármestere-csak igy lessz itt szigetelő gyár.Legyen személyes felelőssége,hagyja abba a mosolygást-dolgozzon!!!
Micsoda? (vendég) [2020.11.20., 15:00][válaszolok] #53
Még egy alpolgármester a faluba? Jó kis parkoló biztos havi jövedelemmel. Az emberek meg szakadjanak bele a munkába , akinek van mibe , a többi meg haljon éhen mert csak ígérgeti mindenki a munkahelyteremtést.
valaki (vendég) [2020.11.20., 15:39] válasza erre: #52[válaszolok] #54
Remélem, hogy ez a felkérés csak az Ön fejéből pattant ki . Vagy van valamilyen hivatalos forrása erre vonatkozóan?
Miért? (vendég) [2020.11.21., 09:27] válasza erre: #54[válaszolok] #55
Lett az első orbán kormány országgyülési képviselőjéből alpolgármester Szerencsen Konc Ferenc .Akkor is a bocskaaisták/ a mindenkori hatalom barátai/vezették a várost-Magda-GÁL-Biró-Nyitrai.Mivel fogytán volt a kapcsolati tőke,igy lett a túlélés kitalálva.Uraim -bátyáim világos?
vendég (vendég) [2020.11.21., 15:22][válaszolok] #56
Az illetékesek tehetnének egy sétát a volt cukorgyártól az állomásig,hogy milyen balesetveszélyes a járda. Szégyen a "városra" nézve.
Valaki (vendég) [2020.11.21., 18:54][válaszolok] #57
Ezek ugyanazok.
Mi van vele? (vendég) [2020.11.21., 20:40][válaszolok] #58
A mosolygó ogy.képviselőnőnek ,van férje még?
Ha a kampányban nem ,de manapság miért nem látjuk?Szeretnénk megismerni.
Napirend utáni felszólalása-no comment.
Nagyon aktív,gondoskodó,ajándékozó -és az igéretek mi lesz? Szigetelőlap gyár? 37-es?-nem szerepel a közlönyben./eddig /Miért nem lehet elérni? Mikor lesz fogadó órája Szerencsen?
Mikor egyeztetett a szerencsi vezetéssel? Vagy ö is ...
Hádám [2020.11.22., 11:38][válaszolok] #59
Egy kis érdekesség... a Sallai/Deák F. utca el is készült? nettó 14,6 millió forintból 100 méter szegélykőre, 200 m2 térkőre meg pár gazra futotta? Azt hiszem át kell értékelnem az árképzési stratégiánkat :D :D
Ne (vendég) [2020.11.22., 12:16][válaszolok] #60
csodálkozzon kedves Hdám, nem az ő pénzük ! Na, többek között ezért sem alkalmas település vezetésére egy levitézlett pedagógus ! Visszajött a szocializmus, ujra kontraszelekcióval kerülnek kiválasztásra a vezetők ! Akinek nincs vállalkozói tapasz talata , az maradjon annál amihez ért , szerény véleményem szerint !
Bukovszky Róbert [2020.11.22., 14:01] válasza erre: #56[válaszolok] #61
Akár tehetnének is! De, nem tesznek, inkább mint sokszor sok helyen elhangzott dolgoznak a megoldáson! Az az ígéret miután a kamionok eltünnek onnét rendbe lesz téve az út is meg a járda is.
Róbert ,Róbert (vendég) [2020.11.22., 18:56][válaszolok] #62
Kicsit izzadtság szagú, ahogyan "védi" az önkormányzatot ! Vajon miért ?
Védi mert .. (vendég) [2020.11.22., 19:53][válaszolok] #63
RÓBERT- mert benne van a pixisben!
Valamikor sokkal kritikusabb volt -de mára felpuhult.
VAJON MIÉRT?
Bukovszky Róbert [2020.11.22., 20:13] válasza erre: #62[válaszolok] #64
Qrva egyszerű a válaszom, mert így gondolom és így is van!
Nagyszerű (vendég) [2020.11.22., 22:04][válaszolok] #65
válasz, ez mán döfi !
Polgármestereknek (vendég) [2020.11.23., 09:50][válaszolok] #66
Önöket rövidesen felkeresi képviselőnk egy dobozkával.A finom kávé mellett kérem vitassák meg az elvont adók mellett ma 580 e.nyugdijjas kap 100.e.forintnál kevesebbet,2018 ban 221488 fő volt a medián szegénységi küszöb alatt,2019-ben már 293722.Ennek gondja nagyrészt a kivéreztetett önkormányzatokon csapódik le.Jó tanácskozást.
Vakság (vendég) [2020.11.23., 16:29][válaszolok] #67
Miniszterelnökünl tudatta,hogy részben azért vettünk fel újabb hitelt 2,5 milliárd eurót,mert tavasszal lejár egy másik hitelünk.Hitelt hitelből fizetni az álmos könyv szerint rosszat jelenet.Nagyon rosszat.
valaki (vendég) [2020.11.23., 21:22] válasza erre: #61[válaszolok] #68
Nehogy csak ígéret maradjon, mint azt a vezetőinktől már megszoktuk. Apropó, ígéretek: nem tud valami pozitívat mondani a város honlapjáról, vagy az önkormányzati munka nyilvánosságáról, átláthatóságáról?
most olvastam (vendég) [2020.11.23., 23:00][válaszolok] #69
"Ne várja tőlem senki, hogy a városomat áldozzam fel a politika oltárán."
Nem a politika oltárán, hanem a saját maga érdekében áldozta fel a várost, 2019-ben. Most csupán a hatalmát akarta megerősíteni, fenntartani még néhány évig. Ha a város (városa?) érdekelte volna, akkor el sem indul a polgármester választáson, hiszen egy - a fidesz és a miniszterelnök által támogatott - Egeli vezette önkormányzat már korábban juthatott volna hozzá az alamizsnákhoz, és a vagyon elherdálása nélkül rendezhette volna rég az adósságokat.
Bukovszky Róbert [2020.11.24., 10:16] válasza erre: #68[válaszolok] #70
Nem sajna nem követem a honlapot, egyszer rá akartam nézni, nem tudtam vmi okból azóta nem figyelgetem. Az tuti, ha valahol van még hiányosság akkor az a kommunikáció, de lehet igaz a mondás "a kevesebb néha több" vagy éppen a "sok beszédnek sok az alja"
valaki (vendég) [2020.11.24., 10:58] válasza erre: #70[válaszolok] #71
Hát... Ehhez képest szinte naponta kommunikál fb-n a pm és a GloboTV is hetente vagy gyakrabban tudósít. Természetesen ezek inkább csak a nekik fontos vagy tetsző eseményekről szólnak. Néha én is érzem, hogy sok beszédnek sok az alja, de talán így próbálják meg palástolni a negatívumokat. A honlap azért másról, mindenről, a valóságról kellene, hogy tájékoztasson. A mostani tákolmány nem ezt teszi, erre nem is képes. Lehet nem is akarnak az illetékesek ennél többet.
kommunikáció (vendég) [2020.11.24., 11:08] válasza erre: #70[válaszolok] #72
A legfontosabb, hogy a családi pincészetről eleget tudósítsanak közpénzen, nemde? Ki gondolta, hogy tanácsadói poszt és ingyen reklám lesz a jutalma a kampányolásnak? A lakosság meg kapott egy... nagy fityiszt!
Bukovszky Róbert [2020.11.24., 12:15] válasza erre: #72[válaszolok] #73
Beteg vagy ember, sajnos nagy beteg! Tiszta szívemből kívánok Neked/Önnek szebb, jobb, gyűlöletmentesebb napokat!
Robinak (vendég) [2020.11.24., 12:17] válasza erre: #72[válaszolok] #74
Szerényen számolva havi egy misi megy el Lacira meg a Tv-re.Tizenkétmillió amibe nincs a helyi újság költsége.Persze aki szereti hallani:a képviselőtestület ajándékát adta át a polgármester az idősek otthonainak képviselőinek,cimü nettó hazugságot -az más.Az utolsó fillérig a helyi adóból vagy a kitudja hány milláért eladott szigetelős telek vételárából ment.Azért nem kellene utánozni mindenben s fityeszeseket.
Bukovszky Róbert [2020.11.24., 12:23] válasza erre: #73[válaszolok] #75
Azért ez fájt! Így kérem írd/írja meg nekem, hogy mi is azzal a baj, ha van egy fiatalember, aki helyben próbál boldogulni, sok embernek segít /pl amikor a kutyának sem kell, de Ő felvásárol idösebb művelni már nem képes emberektől szőlő területeket/ rendbe hoz egy romos, beszakadt pincét, szakmailag egyre több helyen ismerik el, és csinálnak Vele egy kb 3 perces riportot!? Ill. engem bizony az is érdekelne, hogy a "lakosság kapott egy... nagy fityiszt" ez pontosan mit is jelent? Előre is köszönöm a megtisztelő válaszadást!
errr (vendég) [2020.11.24., 13:46] válasza erre: #75[válaszolok] #76
Nem kell az ilyennel foglalkozni, mert attól csak lendületet kap.
kommunikáció (vendég) [2020.11.24., 14:57] válasza erre: #75[válaszolok] #77
Tegezve betegez, de én vagyok a gyűlölködő. Logikus! Idős emberektől földet venni tehát az ők megsegítése, nahát! Fáj az igazság, de gondolkodjon már el, hogy hány fiatal van a városban, aki sokkal többet tett le, mégis tojik rájuk az önko, ingyen reklámot nem adnak, tanácsot nem kérnek. Nem kell messzire menni, Horváth Ádám is vett szőlőt, megél a saját lábán, vele miért nincs 3 perces riportka? Nos?
Fityiszről (vendég) [2020.11.24., 16:40] válasza erre: #75[válaszolok] #78
Hirtelen azt hittem Tiborcz István a téma Az feltűnt-e Önnek, drága Bukovszky úr, hogy Ny.T. pont annak az embernek a tévéjéhez passzolta le a szerencsi médiát, akinek a körözéséről szóló cikk alatt értetlenkedik? Szerencs tavaly kategorikus nemet mondott a fideszesekre és a Koncz famíliára, nekik mutatott idén méretes fityiszt a tanár úr.
Bukovszky Róbert [2020.11.24., 17:32] válasza erre: #77[válaszolok] #79
Ok, legyen elismerem Önnek van, igaza! Viszont egyben megkérem /ez most nem vicc/ hívja fel a figyelmemet, azokra a helyi fiatalokra akik úgy tűnik, hogy itt maradnak és Ön szerint valamilyen okból érdemes felhvni a média figyelmét rájuk. Ígérem minden kapcsolatomat be fogom vetni, hogy megismerje őket a város ezzel is segítve a boldogulásukat!
#78! Én értem vagyis próbálom megérteni a gyűlöletét azok iránt akik valaha BS környezetében feltüntek, esetleg valamilyen szerepet vállaltak. Viszont kérem írja meg mi a baj Hajnikával, Sz Tibivel de akár még SL-l is vagy a stáb bármelyik általam nem ismert tagjával. Írja le kérem mit nem csinálnak jól, milyen híreket nem tesznek közzé, hogyan kellene kinéznie a helyi médiának és ami a legfontosabb kik lennének alkalmasak a hírek szerkesztésére, közzétételére. Persze kérem olyanokat nevezzen meg akik vállalnák is ezekért a hatalmas fizukért. Köszönöm!
Hádám [2020.11.24., 19:06] válasza erre: #77[válaszolok] #80
Jajjj nem kell nekem "segítség", azt már megtanultam, hogy mindig nagyon drága... Ha az eddigi 35 évem alatt nem volt semmi említésre méltó, ami a szerencsi sajtó ingerküszöbét elérte volna (leszámítva 1-2 zenekaros cikket, gondolom kellett valami töltelék anyag az üres oldalra ) akkor nem vagyok meggyőződve róla, hogy segítség lenne számomra, az "ingyen reklám" Ja meg amikor a kampányban negatívan kellett feltűntetni, akkor esetleg... sőt, ami azt illeti mostanában inkább egy kis szabadidő és nyugalom jobb lenne, mint bármilyen reklám Fizetnék is érte, ha kevesebben hívnának :D
bizony (vendég) [2020.11.24., 21:58][válaszolok] #81
Ha a fősárkány és a mostani garnitúra nem tudják, hogy csináljanak jó médiát, jó városi honlapot, - márpedig úgy látszik, hogy nem, akkor egy mezei hozzászólónak miért is kéne tudni a megoldást itt kapásból mindenre?

Naggggyon nem véletlen, hogy az évek múlásával lassan mindenki eljött onnan. Szép lassan kipicsáztak onnan minden értelmes embert, akinek szaktudása, önálló gondolata volt.
Most egy régi bútordarabot poroltak le, hogy döcögjön valahogy a kommunikációs gépezet. Hát döcögni éppen döcög, de ez alig több mint a nulla. Ha nem megy, nem kellene erőltetni, főleg nem a város pénzén.
Bukovszky Róbert [2020.11.25., 07:43] válasza erre: #81[válaszolok] #82
Én ezt is értem ill. próbálom megérteni, de a kérdésemre miért nem válaszolnak? Mi a baj a médiával??? Mi nincs megjelenítve, minek nem kellene benne lennie stb-stb??? A honlap az más /szerintem az nem hozzájuk tartozik/ az valóban kimeríti a vicc kategóriát, nem is értem, hogy ez kinek és miért jó?! Pl igen még valóban S Kata /Boldog Névnapot Neki/ az aljegyző az oldal szerint.
Segitek (vendég) [2020.11.25., 09:25] válasza erre: #82[válaszolok] #83
Maradék gyermekeink távozóban,népességcsere a Taktaközből stb.Ezért is ha nem lesz magas hozzáadott értéket termelő cég a környéken-akkor végünk.A választáson Konc Zsófia belengette a szigetelőgyárat,azóta is csend,homály.Szeptemberben próbaüzem-s kérte a szavazatodat-megkapta.A város odaadta a felvásárolt területeket.Mennyiért?Titok.Miért állt le a földtúrás?Titok.Nincs egy mikrofon,de van uram-bátyám.Ezt akartuk?Szerinted ez tájékoztatás?
média (vendég) [2020.11.25., 09:38] válasza erre: #82[válaszolok] #84
Nem kellene benne lennie például a csókosok gyerekeinek! A szüleik helyében én szégyellném magam a és nem arra nevelném őket, hogy ilyen módszerekkel boldoguljanak! De ismerjük a Nyíri-világkép lényegét:
"Éltem a Kádár-rendszerben, akkor is úgy működött az urambátyám kijárás. Akinek jó kapcsolatai voltak Bodnár elvtárssal és fölfelé, annak volt út, annak jutott ez is, meg az is"
Talán ? (vendég) [2020.11.25., 18:31][válaszolok] #85
Ebbe lehet kapaszkodni de hogy ez hogy fog csapódni Isten tudja .
https://index.hu/belfold/2020/11/25/tokaj_zempleni_terseg/
A pixis a fontos. (vendég) [2020.11.25., 20:51][válaszolok] #86
Róbert -maga hablatyol.
Izzadságszagú ,magyarázkodása szánalmas.
Az elveket , a véleményeket ,felül írja az érdek!!
Ezt teszi...
Magántévé (vendég) [2020.11.26., 08:54] válasza erre: #84[válaszolok] #87
A globo nem közszolgálati,tartalmát a megrendelő dönti el.Ezért sem látjuk képviselőnket,aki fárdhatatlanul járja a polgármestereket,kivéve Szerencset.Harcol értünk,de nem áll velünk szóba.
errr (vendég) [2020.11.26., 21:40] válasza erre: #86[válaszolok] #88
Vagy pl nem jól beszélsz magyarul és nem érted amit ír.
errr (vendég) [2020.11.26., 21:54] válasza erre: #87[válaszolok] #89
Nem is nagy baj ha bávatag vigyorával végre másutt károsítja a környezetet. Ráhatása a dolgokra kb annyi mint hattyúnak az Anna bálra.
kérdés (vendég) [2020.11.26., 22:08][válaszolok] #90
A legyesbényén történt tragikus esetről miért nem adtak hírt sehol?
Honlap (vendég) [2020.11.27., 09:13] válasza erre: #82[válaszolok] #91
Egy turistajejölt pl innen is tájékozódik,tájékozódna.Az aljegyző tavasz óta máshol dolgozik/elődje állását már 2019 májusában meghirdették/Két alpolgi legyezi a főpolgit,de aljegyző nincs,s a csökkenő feladatok,leépitések mellett megy a szekér igy is a hatezer lakos felé.Ezen a Rákóczi várba tervezett akármi sem segit.Munkahely nincs csak sunyi hallgatás.
Persze (vendég) [2020.11.27., 09:25] válasza erre: #87[válaszolok] #92
Majd pont a pénzmosodaként működött ?médiának? fog adni interjút. Ennyire senki nem hülye. Miért adna egy olyan TV-nek akinek az igazi tulajdonosa nemzetközi szinten is körözés alatt áll. Az meg, hogy a Globo Televizio stórman nevén van senkit nem lep meg. Érdekes, hogy pont amikor eltűnt Balogh pénze hirtelen jött az önkormányzat és elkezdte pénzzel pumpálni. Véletlen lenne? Ennyire senki nem hülye.
valaki (vendég) [2020.11.27., 12:39] válasza erre: #90[válaszolok] #93
Ha leírná, hogy miről vár híreket, talán tudnának segíteni.
Szerencsi Hírek (vendég) [2020.11.27., 13:22][válaszolok] #94
Most kaptam meg az új lapszámot. Benne egy szőlész-borász hallgató (!) szerényen, magát máris szakemberként jellemezve nyilatkozik. Végzettség vagy a területen eltöltött évek száma, esetleg egyéb ok dönt a megszólaltatott szakértők kiválasztásában?
Bukovszky Róbert [2020.11.28., 08:26] válasza erre: #94[válaszolok] #95
Nincs itt baj, minden ok! Irigylem ám önt, hogy ez a legnagyobb gondja az életben! Kívánom maradjon is így örökké! Már alig várom, hogy mi is megkapjuk az újságot és tudjam mivel is van a gond abban a cikkben. /persze megköszönöm, ha előre megírja mire figyeljek/
Helyi TV (vendég) [2020.11.28., 10:13] válasza erre: #92[válaszolok] #96
Tetszik nem tetszik Nyiri Tibornak tetszik.Ezér tkölt öt év alatt legalább 6o milliót a stáb megmentésére-állás és megbizás formájában.Hálás a kampányban nyújtottakért-ráadásul szereti is az objektiv újságirást.Ezért van olyan SZ.H.ahol hétszer szerepel szerényen a fényképe.Ezt kapjuk információk helyett,pl mennyiért adta el az első pandémia alatt a szigetelő területét?Láthatóan nem akar semmit mondani a feltételekről-megteheti-megteheti?
A pixis a fontos?-2. (vendég) [2020.11.28., 17:05][válaszolok] #97
Róbert-felhívom a figyelmét a 86 sz. hsz-re!!
Nem használ a fiúnak ,amit tesz!
Még az is lehet ,hogy nincs szüksége az Ön ,hablatyolására.Tehetséges ,agilis fiatal.
ENGEDJE HOGY ÁLJON MEG A SAJÁT LÁBÁN,ÉS HA KELL VÉDJE MEG MAGÁT! .Hogy szakember lesz-e?
Előbb utóbb kiderül.
Benne (vendég) [2020.11.28., 18:09][válaszolok] #98
van a nevében . Szől-Ész vagy Bor-Ász ?
Van itt (vendég) [2020.11.28., 18:12][válaszolok] #99
minden turista parkoló ?
Kinek a kivilágítót száncsengőnek ?
Robi (vendég) [2020.11.28., 20:00][válaszolok] #100
Robi ! A sértettség rossz tanácsadó !
Kreativitás (vendég) [2020.11.30., 10:53] válasza erre: #97[válaszolok] #101
Életkoránál fogva is,de az elmult egy évben semmit sem tudunk arról,hogy az új csapat milyen innovativ javaslatokat tett.Ez fontosabb a város számára ,mint a saját pincészet.Miért?Mert a jövő évi nagy költségvetésből sokezer milliárd hiányzik.Az idei hiánycél 3600-4000 milliárd forint.A Zempléni fejlesztésekre egy forint sincs betervezve/2021-2024/az a pénzügyminiszter feladata!!!!A főállásu alpolgármester időseket köszönt szakmányba.Ez lenne a feladata?Ismerős?Tapasztalat,Szakértelem,Szolgálat volt a választási szlogen.Eddig csak a visszamutogatás néhaira,s a leépitések mentek,kivéve a Globó csapatát.Ennyit tudnak?
Kérdés. (vendég) [2020.11.30., 18:55][válaszolok] #102
Az ogy.képviselő hölgy mikor oszt Szerencsen védő eszközöket?
Mikor tart fogadó órát?
Hogy lehet elérni?
Jól mondja (vendég) [2020.11.30., 20:00] válasza erre: #101[válaszolok] #103
Visszamutogatás az van bőven, csak akkor felejtik el, hogy ezeket a pályázatokat mikor is nyerte a város, ilyenkor persze nincs visszamutogatás. Mindig csak a rossz dolgokra mutogatnak vissza. Eddig egyetlen egy pályázat sem készült el időben, vagy fejeződött be, de javítsanak ki, ha tévedek. Mindbe belekezdenek és ottmarad félbe. A Fecskés már olyan, mint egy harcmező! Ha valaki okos ülne a vezetésben akkor már réges-régen leállították volna a francba ezt az egész hülyéskedést télen, vagy nem késő nyáron kellett volna elkezdeni!

A Globo-nál nemhogy leépítés nem volt, de jobban élnek, mint a szökésben lévő bűnöző körözése előtt. Van egy 25 perces polgármesteri videónk minden héten, mert csak őt látni egyfolytában. Érdekes módon továbbra is mindent megúsznak, bár volt kitől tanulniuk ugye. Kíváncsi vagyok az utóbbi 2-3 évben hány strómanja is volt a cégnek. Ráadásul ehhez városunk büszke vezetői még széles mosollyal asszisztálnak is, kitudja azóta mennyivel emelték meg a kifizetéseket, amik továbbra sem nyilvánosak. Sőt igazából semmi sem!
Haltepertőt (vendég) [2020.12.01., 07:18] válasza erre: #102[válaszolok] #104
vitt egy kórházba a B.A.Z.Megyei Közgyülés Elnöke,de legalább tudatta,hogy ki az adományozó.Amiről ön beszél az kinek a pénzén lett véve?
errr (vendég) [2020.12.01., 13:55] válasza erre: #103[válaszolok] #105
Mi köze a dolgozóknak a tulajdonos dolgaihoz? Tudna erre az egyszerű kérdésre válaszolni?
errr (vendég) [2020.12.01., 14:35][válaszolok] #106
Más: lemondott szájer "lelkiteherre" hivatkozva. Nopersze a dolog izé nem egészen így van.
Újabb szög a koporsójukba. Kíváncsi vagyok hogyan szövi ebbe bele a szenny(köz)média majd Sorost meg a migránsokat.
kettős mérce (vendég) [2020.12.01., 14:45] válasza erre: #105[válaszolok] #107
103 helyett én kérdezem: magának mi is a baja a fideszes nyaloncokkal? Tudna erre az egyszerű kérdésre válaszolni? Sőt még egy kérdés: ha a HírTV lenne kitömve azzal, hogy a szerencsi médiát vigye, azt is így csaholva védené?
errr (vendég) [2020.12.01., 15:00] válasza erre: #107[válaszolok] #108
szerintem nem én vagyok sem csahos, sem már-már aberrált ez ügyben. Nem válaszolt, akkor mi is a közük ehhez?
errr (vendég) [2020.12.01., 15:05] válasza erre: #107[válaszolok] #109
Csupán annyi, hogy tájékozatlanok azazhogy ostobák és mint ilyenek kártékonyak, illetve érdekeltek és kártékonyak és sunyik és bizony becstelenek is ezért. Ossza be magának. Ne találgasson maradjon a valóság talaján.
kettős mérce (vendég) [2020.12.01., 15:19] válasza erre: #109[válaszolok] #110
No, akkor #103 helyett minimális gondolkodással meg is válaszolta a #105-ben feltett kérdését saját magának Vegyük úgy, hogy hangosan gondolkodott!
valaki (vendég) [2020.12.01., 16:30] válasza erre: #106[válaszolok] #111
Nincs két fidesz! És polgármesterünk ezeket támogatja. Lelke rajta...
errr (vendég) [2020.12.01., 16:35] válasza erre: #110[válaszolok] #112
Inkább úgy vegye ahogy érdemes,a 109 válasz volt arra, mi a baj a fideszes nyaloncokkal. Nem gondolta volna igaz?
Az apa az lány... (vendég) [2020.12.01., 17:10][válaszolok] #113
keresztény ,konzervatív ,fideszes erkölcs.
Borkai,Szájer stb
MIKOR ÉBREDÜNK FEL MÁR!!!
Figyelmeztetés ! (vendég) [2020.12.01., 18:41][válaszolok] #114
Csak az menjen buzi orgiára,aki le tud csúszni ez eresz csatornán!
Kérdés. (vendég) [2020.12.01., 18:52][válaszolok] #115
Eresz csatornán érkezik ,és nem a Mikulás-ki az ?
EZ NEM VICC -EZ A FIDESZ FŐ IDEOLÓGUSA.
Azért (vendég) [2020.12.01., 19:17][válaszolok] #116
ne felejtsük el Szájer Jóska attrakcióját ! Kb úgy szökött el a helyszínről,mint Monte Chrisztó gróf ! Csak őkelme az ereszcsatornát használta ! Reméljük legalább gatya volt rajta, nem pucéran szórakoztatta a szájtáti Brüsszelieket ! Azért láthatjuk : él még a magyar virtus ! Ha kell bátran szembeszál a halódó nyugat perzekutoraival ! Ilyen egy igaz magyar keresztyén hazafi, aki büszkén kiáll a nő és férfi házassága mellett , akár 25 mesztelen férfi társaságában is !
errr (vendég) [2020.12.01., 19:30] válasza erre: #113[válaszolok] #117
orbán sem húzza sokáig ez már tuti, beleállnak saját piszkukba fejjel.
Képmutatás a köbön.. (vendég) [2020.12.02., 07:15][válaszolok] #118
Szájer felesége, még a szoknyák hosszát ,és a bugyik színét is meghatározta a Bíróságokon.
Hát a férjének mit határoz meg?
Szörnyű ,és szégyenletes,a keresztény,és konzervatív erkölcs nevében teszik a dolgukat a" fiúk ".
Felkészül Tompika!
apropó (vendég) [2020.12.02., 08:12][válaszolok] #119
Álszent képmutató banda... nemcsak a nagyvilágban, hanem országosan és helyi szinten is.

Ajajj, mennyi ilyen pikáns dologról lehetne itt is beszámolni Nem kell ám Brüsszelig menni, elég csak szétnézni Szerencsen a különös házasságokat illetően...

Ez a nagy egyházasdi is milyen nagy képmutatás. Bűzlik az álszentség.
Azt hiszik, hogy nem látja az ember, hogy milyen életet élnek? Szánalmas.
Álszentek (vendég) [2020.12.02., 10:00] válasza erre: #119[válaszolok] #120
Jól mondja!!! Helyi szinten adott pm, aki a Fidesz KDNPnek házal, de a langyi hamar "lukra futott" a családalapítással. Az asszony lelépett, amikor kiderült, hogy a másik térfélen játszik.
Álszentnek (vendég) [2020.12.02., 16:23] válasza erre: #120[válaszolok] #122
Kifejtené bővebben? :D
2022 (vendég) [2020.12.02., 19:16][válaszolok] #123
https://ezalenyeg.hu/kozugy/szajernel-lehetett-a-drog-a-szexpartin-28811?gclid=E ...

16 évig élősködött rajtunk ez a mocsok.
Emberek, kezdjétek elővenni az eszeteket
VAN MÉG LEJJEBB? (vendég) [2020.12.02., 20:48][válaszolok] #124
Nagyon szeretném tudni ,a fideszes fanok véleményét,Kaleta,Borkai ,Szájer,stb ,vétó,nemzetközi elszigetelődés,hitelfelvételek ,egészségügy,járvány kezelés Adria, önkormányzatok ,stb témákról.
Ja Soros ,meg Gyurcsány ,libernyákok,migránsok- valószínű ennyi lenne-vagy lesz!
Látni az alagút végét!?? REMÉLEM!!!!!!!!!!!
MÉLYSÉG ,ÉS SÖTÉTSÉG!!
Adóemelés (vendég) [2020.12.03., 08:58] válasza erre: #111[válaszolok] #125
tilos,csak az államnak szabad lásd pl Kata 40%-os büntető adó.Kiváncsi lennék kivel konzultált e körben képviselőnk,mielőtt nyomta az igen gombot.Sajnálom őt,a roszkor lépett a pályára-inkább gyászolt volna Amerikában.
nana (vendég) [2020.12.03., 14:39] válasza erre: #120[válaszolok] #126
Semmi közünk ahhoz, hogy az illető kihez vonzódik! Magánügy! Ettől még lehet rendes ember!
valaki (vendég) [2020.12.03., 15:35][válaszolok] #127
Egy kis magyarázat, pontosítás az EU-s vétóhoz és a - kormány szerint - bizonytalan jogállamiság fogalmához:
https://24.hu/belfold/2020/12/03/europai-unio-jogallamisag-ceu/
Nanana ! (vendég) [2020.12.03., 20:57][válaszolok] #128
Csak nem volt ott magácska is a sok ?rendes ember? között ?
Vizet prédikál ,és orgiákra jár. (vendég) [2020.12.03., 20:57][válaszolok] #129
nana hsz,:-igen, ki kihez vonzódik az magánügy!Mindaddig amig ezt ,diszkréten ,inteligensen ,magánügyként kez elve tesz!De nem a választott politikusnak,aki évtizedekig becsapta a választóit!! Ö volt a fidesz fő ideológusa,ö írta az alaptörvényt,azok módosításait ,köztük a másság elítélését,kirekesztését.Ez milyen?
Mást hirdetett,és másképp élt évtizedekig!
A család centrikus,keresztén konzervatív duma politika,szemben ,a sex partrikkal ,korrupcióval, jogtiprásokkal,a demokrácia leépítésével!
Ha védeni akarja az urat, vagy az általa képviselt politikáát,-NE TEGYE!
csak gondolkozzon el -MINDENKI !!
A KIRÁLY MEZTELEN!
nana (vendég) [2020.12.03., 22:39] válasza erre: #129[válaszolok] #130
Nem Szájert védtem meg, hanem a környékbeli polgármestert! 120-as hszre reagáltam. Olvassanak figyelmesebben!
Alaptörvény (vendég) [2020.12.04., 09:09][válaszolok] #131
Sz.József a vonaton írta meg haza felé menet ?
Modositás (vendég) [2020.12.04., 09:50] válasza erre: #131[válaszolok] #132
A sziklaszilárd alaptörvényt a jövő héten tervezik modositani.Kiváncsi vagyok,hogy kivel egyeztetett képviselő asszonyunk?Esetleg az ongai szavazóival?Kivel?Kit képvisel,honnan tudja,hogy mi mit karunk?Igen Tiszapalkonyán sohasem járt de,de ismerte a helyi problémákat!Legalábbis a kampányszöveg szerint.Nincs fogadóóra,telefonszám,semmi.
TÉNYLEG ÉRDEKELNE (vendég) [2020.12.04., 10:31][válaszolok] #133
Kiváncsi volnéka az evangáliumos, M.P ,és a állandóan posztoló, fidesz fan pap,
véleményére.Csak az utolsó két hónap eseményivel kapcsolatban.
Csak jelzem mire gondolok:-Kaleta G + még egy pm.
-Színmüvészeti Egyetem
- -A kúltúráért felelős romániai Szilárd dolgozata
-Vétó
-Hitelfelvételek
-Borkai családcentrikus keresztény,konzervatív élete.
-Deutsh T áldásos tevékenysége,viselkedése,megnyílván.
-SzájerJ -botrány keresztény konzervatív erkölcs fényében!
- Szegénység ,kilakoltatás
-Egészségügy -járvány kezelés-tájékoztatás-
-Bort iszom ,és vizet prédikálok.
-Választási -alaptörvény buherálása.
-
Tényleg nagyon érdekeklne,Ök ,hogy látják?
Szerencs (vendég) [2020.12.04., 15:58][válaszolok] #134
minden szinten át van verve .
Azt mondják parkoló épül a turisztikának ? Mikor csak a kiviláglátott száncsengő parkol ott .
Térdre imához... (vendég) [2020.12.04., 18:53][válaszolok] #135
A r.pap megint posztol,de a kérdésekre nem válaszol. 30 milló migrást vizionál.
Csuhások,Térdre imához, mondták régen a fideszesek.
Csak szélesítse az árkot-hát neki ez a dolga, mert pap?
errr (vendég) [2020.12.04., 22:54] válasza erre: #135[válaszolok] #136
Szégyent hoznak az egyházukra nem csak ezen a szinten. Teljes hitelvesztés felé tartanak Júdáspénzért.
Muszály (vendég) [2020.12.05., 09:27][válaszolok] #137
volt 19-re lapot húzni ez lett a jó öreg migráns kérdés politika .
Mert a kereszténység kicsit avítt lett .
Telefonon (vendég) [2020.12.05., 10:29][válaszolok] #138
hivogatja a fidesz a támogatóit.Szép dolog,ha amúgy ne irná ki -senkit se hagyunk...
Értem aki nem fideszes az már senki se.
Ereszre fel... (vendég) [2020.12.05., 20:29][válaszolok] #139
Ma éjjel a Mikulás helyett na ki jön , a csatornán?
Ja és nem megtölti ,hanem ellopja a csizmákat ! Úgy hogy gyorsan reagálni ,mert kevés a csizma a boltokban.
Szavazást (vendég) [2020.12.06., 09:50][válaszolok] #140
lehetne kérni:Megszavazza-e KONC ZSÓFIA a az alaptörvény IX változtatását amivel -többek közöttt-az adód elveszti közpénz jellegét.Amúgy nem feltünő,hogy egy keresztény,családcentrikus képviselő mindig egyedül mutatkozik.Olyan csúnya a férje?
valaki (vendég) [2020.12.06., 11:51][válaszolok] #141
azért nyomon követi a Magyar utcai utca rendezést ? Mert igen csak nincs rendben,igaz hogy aszfaltozás megtörtént de ilyen magas utca képre nem számítottak az ott lakok ?
Továbbá,a csapadék víz elvezetés az lehetetlen mert a kivitelező úgy csinálta meg a kapu bejárókat hogy egyszerűen,kiszedte az addigi áteresztő csöveket és teljesen bebetonozta a bejárót ? Ez által a csapadék víz és a hólé majd a tulajdonosok háza tövébe áll meg mondjuk a kapuja előtt növelve evvel amúgy se csekély belvíz veszélyt .
És még arról nem is szólva,hogy a kertek végében elmaradt a csapadék víz elvezetés mert ugyan kiásták lövész ároknak is beillő árkot de nem bélelték így jövő ilyenkor teljes mértékben elönti a csapadék víz és az uszoda testnedvekkel szennyezett vize a kerteket .
NA ITT VAN MÁR.. (vendég) [2020.12.06., 17:09][válaszolok] #142
Hála Isten -ismét látjuk ,a mosolygót. Papok gyertya gyújtás-botrányok.
Vajon, hogy éli meg Zsófika az erkölcs, kereszténység ,konzervatizmus bukását a pátjában? A mosolyából ítélve jól!PEDIG
De hol a városvezetés,hol a polgármester?
Vagy tényleg Szerencs nem fontos neki ?
Tények (vendég) [2020.12.07., 09:32] válasza erre: #142[válaszolok] #143
Tiszaújvárosban 1,3 milliárd !!!!eurós Poliol gyár,Szikszón 11 milliárdos ivóviz és energia beruházás.Szerencs?Szigetelőgyár 2021 szeptember?Könnyebb két pappal s egy kiszolgáltatott-uram-bátyám polgival mosolyogni.Helyben valamiféle vár..akármi lenne a turisztikai fejlesztésből.Tokajban csak egy gőzmozdonyra egy milliárd esne,stb.Pedig polgink képviselőasszony férjénak keresztapja.Ahol nagy az inség közel a segitség!
errr (vendég) [2020.12.07., 16:01] válasza erre: #143[válaszolok] #144
Tények.
Majd ha már átadták s nem kellett azonnal bezárni. Akkor esetleg.
Addig amit kérdeznek sem igaz s ami igaznak tűnik sem úgy van. Ez ilyen fajta.
3 K-ideológia! (vendég) [2020.12.07., 20:33][válaszolok] #145
fidesz hitvallás-közpénz,kokain,k..ák!
Vajon a mi bozontos, mindig mosolygó képviselőnk osztja ezt?
És a mindig egy oldalúan posztoló,politizáló csuhás?
És a sok álszent keresztény?
parkoló (vendég) [2020.12.07., 22:22] válasza erre: #134[válaszolok] #146
Meg lennék lepve ha parkoló lenne, ugyanis körbe van kerítve és mindkét oldalt kandeláberek sorakoznak, inkább olyan mint egy játszótér
Nem parkoló (vendég) [2020.12.08., 02:27] válasza erre: #146[válaszolok] #147
Ez egy kiállítási tér, amely úgy van kialakítva, úgy van elektromos infrastruktúrával ellátva, hogy a Mester alkotásait be lehessen mutatni a gyerekeknek, és az érdeklődő közönségnek.Szerintem azért van körbekerítve, hogy éjszaka ne kelljen őrizni az esetleges vandálok ellen. Ezt is bizonyára bölcsen átgondolták az engedélyezők! Okosan!
Aki meg engedélyt adott a megépítésre nyilván pontosan tudja, és okosan előre gondolkodik, hogy a 4 sávos út meddig jön be, mert ha a 37-es itt fog átjönni a városon, akkor ezt is lehet majd elbontani, mint a Hunyadi tornacsarnok nemrégen aszfaltozott parkolóját a futópálya miatt. Okosan, távlatokban! És megint kuka néhány millió forint köz-, vagy eus pénz.
Lehet hogy nem fog megépülni a 37-es, csak még nem tudunk róla? Ha igen, hol lesz a nyomvonala városon belül? Vagy semmi közünk hozzá? Vagy majd az utolsó pillantban átgondoljuk! Okosan! Rné idejében még társadalmi vita is volt a városi fejlesztésekről!
Zsófi veszélyben (vendég) [2020.12.08., 08:36][válaszolok] #148
mert olyan seggnyalók veszik körül,akik mosolyalbumba kényszeritik.Miközben a saját zsebüket gátlástalanul tömik/róluk később/egyedül egy kandalló mellé állitják s gagyi szöveget adnak egy világlátott ember szájába.Ovis szinten kellene gügyögni,netán elájulni a mennyei érzéstől.Tényleg ennyire butának nézhetnek a talpnyalók?Ebben partner a mi Zsófink?Miközbenk tombol a járvány,ennyi az üzenet?Üres templomok papjaival fényképezkedni ez a megkezdett munka folytatása?
A JÖVŐ-..elkezdődött.... (vendég) [2020.12.08., 09:47][válaszolok] #149
Zsófi -másfél év múlva lesz veszélyben. A három " K" szerinti politika asszisztálója, haszonélvezője ,még egy kis ideig.. A talpnyalókról nem érdemes beszélni ,a "kukába"kerülnek. A sok öleb "független "polgármester szintén.
A sok "cseléd " csuhás majd megbocsájt önmagának ,és irányt vált..
Reméljük ,a változást!
vétó, jogállamiság (vendég) [2020.12.08., 10:54][válaszolok] #150
Amíg ezt az urambátyám rendszert támogatjuk, nem beszélhetünk tisztességről.
https://444.hu/2020/12/08/hogyan-mukodnek-az-eu-s-csalasok-magyarorszagon?fbclid ...
Egyszer vége lesz...és akkor? (vendég) [2020.12.09., 19:28][válaszolok] #151
ZSÓFIKA -egy videón a fészen, közli"senkit nem hagyunk az út szélén".
Íróasztal mögött ,a felelő
sség minden súlyával,meg fésülködve,mosolyogva. NÉZZÉK MEG !!
Ez már egy igazi "fideszes","fidelitásos" jó tanítvány kommunikáció!
Jó tanuló -hálás a gyözelemért.
Csak Szerencs ,és környékén hányan vannak az út szélén -kedves Zsófika!
Nem lehet elérni Szerencsen ,telefonja ,titkos,fogadó órát nem tart- pedig sokan keresnék az út széléről.
Vajon mit szól a Kaleta,Borkai ,Szájer, Boldog, és dinnyés képviselő a neve nem jut eszembe dolgaihoz?És a virus kezelés ,oktatás,egészségügy nyugdíjasok,szegénység - ezek mindaz út szélén vannak, És a korrupció ?Szerencs város ?
istenem ,mi lesz ha majd, dolgoznia kell menni !!Mondjuk ,fogalmazóként..
Figyelmetlen (vendég) [2020.12.10., 11:48] válasza erre: #151[válaszolok] #152
A senkit se hagyunk az csak a fideszes szavazókra vonatkozik!Őket is csak egy telefonos megkeresés erejéig támogatják.PR akció,bár érdemes lenne pl a kisvállalkozókat megkeresni az önkormányzatnak,hogy a városi közbeszerzésekbe hogyan kapcsolódhatnak be-alvállalkozóként.Persze ha már okosba kiválasztották akkor felesleges a téma.
piac (vendég) [2020.12.10., 11:56][válaszolok] #153
Megmondaná valaki, hogy mikorra készül el a piactér? Nagy elánnal kezdték feltörni az aszfaltot, aztán azóta síri csend. Mi lehet az oka, kellett máshová a térkő? Még jó, hogy csak decemberben látható az odatelepített rénszarvas park. Nyáron mi lesz ott?
Mindennel is kell foglalkozni, kivéve az emberek kényelmét szolgálni. A cukorgyári terület nehezen megközelíthető.
Szüntessék meg (vendég) [2020.12.11., 17:10][válaszolok] #154
a polgármesterek teljhatalmát!
youtube thumbnail
érdekes (vendég) [2020.12.11., 17:54][válaszolok] #155
Ha a város fizeti a globo tévét, akkor miért csak a szomszéd Bolyai iskoláig jutnak el mibdig tudósítani? A másik iskola eseményeiről nem adnak hírt, érdekes.
Tehetünk magunkért .. (vendég) [2020.12.11., 18:50][válaszolok] #156
KI SZÜNTESSE MEG? kI TEGYE RENDBE AZ ORSZÁGOT?
A dolgok rendbe tétele országosan is,és az egyes településeken is ,az itt ,és az ott élők dolga!!
Ne várjunk senkire ,és semmire!
De sajnos birkák vagyunk ,félünk ,és másoktól várjuk el ,hogy megtegye azt amit mindenkinek kellene!!
Ha jól van így ahogy van akkor rendben ,de ha nem -TENNÜNK KELL MAGUNKÉRT!!!
Tegyünk magunkért! (vendég) [2020.12.11., 19:24][válaszolok] #157
Nagyon igaz !
"Akinek nincs bátorsága fellázadni ,annak nincs joga panaszkodni!"
Nem tudom ki mondta ,de nagyon igaz !
Nem is kell (vendég) [2020.12.13., 15:55][válaszolok] #158
tenni semmit ezek szépen lassan ledolgozzák magukat .Semmi nem örök .
El múlik ez is mint a nátha .
errr (vendég) [2020.12.13., 20:53] válasza erre: #158[válaszolok] #159
s szép lassan tolvajok csalók árnyékában lepereg az életünk?
Kovács Attila (vendég) [2020.12.16., 13:38][válaszolok] #160
Biztos forrás: válik Koncz Zsófia képviselöasszony.
Ez nem tesz jót a keresztény megítélésnek....
Nem ujdonság.. (vendég) [2020.12.16., 17:02][válaszolok] #161
Miért kellett titkolni-mindenki tudta ,már a kampány alatt is!
Még az okát is rebesgették..háát ..!
A keresztény ,konzervatív,család központú életmód ,és gondolkodás csődje a fidesz!
Egyébként ,hogy válli kit érdekel -de hogy mosolyogva az már komoly színész teljesítmény!!
A sok pincsi kutya ,talpnyaló ,most mind mond? A példakép ,bálvány részben leomlott.
középszerű ember ,és politikus-mondhatni gyerek.P politikai teljesítménye is gyenge lesz - NEM A SAJÁT TELJESÍTMÉNYÉT FOGJA ,KOMMUNIKÁLNI FOLYAMATOSAN-EZ ELÉG LESZ A PINCSIKNEK!A Példakép,a bálvány ,a csúcs- további része is leomlik.Bő egy év kell hozzá!!
valaki (vendég) [2020.12.16., 19:16][válaszolok] #162
Ha a hír igaz, számomra nem meglepő. Egy családbarát, keresztény, konzervatív kormánypárt képviselője nem ilyen viselkedéssel, vihogással, öltözködéssel kellene példát mutasson. A fidesz által mintázott családanya helyett, ez inkább egy bálkirálynőre illik.
errr (vendég) [2020.12.16., 21:47] válasza erre: #160[válaszolok] #163
Az mondjuk magánügye, de hogy teljesen tudatlanul a körzetet sem ismerve elindult és az ismert körülmények között nyert, az nem. Az tragédia.
No (vendég) [2020.12.16., 22:02][válaszolok] #164
Ízléstelen és undorító. A hülye nép meg adja alá a milliókat. Persze hogy vigyorog, no.
Valaki (vendég) [2020.12.16., 23:03] válasza erre: #163[válaszolok] #165
Neki nem tragédia. Neki egy jól tejelő állás, bolond lenne feladni. A haját már kivasalták, öltöztetik, de anyjáról, férjéről szót sem ejt. Valami sántít.
túlzás (vendég) [2020.12.17., 08:51][válaszolok] #166
Nem egy válás volt már a világtörténelemben. Még mindig jobb most, mint 2-3 gyerekkel.
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Egyébként meg jól áll neki a kivasalt haj.
Most már nem hívhatják kócos kiscserkésznek.
160-nak (vendég) [2020.12.17., 08:53][válaszolok] #167
Talán Ön iktatta a keresetlevelet a bíróságon? Mindjárt meg is szegte a titoktartási kötelezettségét.
Na bumm!
Idézetek (vendég) [2020.12.17., 13:42] válasza erre: #160[válaszolok] #168
a nyárból-Férjemmel együtt Szerencsen nőttem fel-A térségünk számára kulcskérdés a munkahelyteremtés-a térségben élő emberek véleményének megismerésével és az itt élők összefogásával sikerülhet.Akkor még megvolt.Azóta felmondott a munkahelyén s hazajött felesége hivó szavára.Ne akarja azt mondani,hogy most utilapu.Ennyi idő alatt lenne vége?
A vásár után...,és előtt.. (vendég) [2020.12.17., 14:33][válaszolok] #169
Idézetek hsz.-a karrier ,és a pénz,a hatalomvágy az a fidesznyikek minden vágya.
Megismerhetik majd a helybeliek ,és a környék /kivéve Tokaj / kit választottak.
A kommunikációt ,és a feltétlen lojalitást, már megtanulta,és meghálálja a ráfordított erőforrásokat. Bár a feljelentésre ,felhívás sem volt akármi, korábban!
A város vajon mit fog profitálni? Hááát ez kérdés ::::? A valóságban is ,és politikailag is súlytalan.
A MAI HATALOM ,EGY MORÁLIS-ERKÖLCSI CSŐD!!!
Ehhez tartozik ,mosolyogva gyászoló, és váló, komoly színészi teljesítményt produkáló hölgy is.
Nem sokáig.
NAGYON FONTOS ,HOGY A JÖVŐBEN ,MEGFELELŐ KÉPVISELŐT VÁLASSZUNK !!/nem Bíró !! /
errr (vendég) [2020.12.18., 13:12] válasza erre: #168[válaszolok] #170
egyébiránt ki a férje szegénynek?
170 nek (vendég) [2020.12.18., 15:11] válasza erre: #170[válaszolok] #171
Mondjátok már meg, kinek mi köze bárki más magánéletéhez. Nincs családotok, nincs kivel foglalkozni?
áldott ünnepek (vendég) [2020.12.18., 16:05][válaszolok] #172
Boldogan, nevetve, Mikulás (bohóc?) sapkában kíván Áldott Ünnepeket a képviselőnk.
Most, amikor az emberek még nem tudják, hogyan viselkedhetnek Karácsonykor, mit enged meg "kegyesen" pártunk és kormányunk.
Most, amikor sokan gyászolnak, sokan betegek, mások meg rettegnek a jövőtől, akár a járvány, akár az elveszített munkahely miatt.
Most, amikor minden bizonytalan, vannak akiket nem zavar a siralmas valóság és vidáman, gondtalanul ünnepelnek.
Köszönjük.
Magasabb tűrési küszöb,.. (vendég) [2020.12.18., 16:20][válaszolok] #173
171 hsz,. -egyáltalán nem érdekel ,a magánélete.Sok mindenki vált már el.
De mint közszereplő ,és választott képviselő ,számolnia kellett azzal ,hogy mindent figyelni ,és véleményezni fognak.
Mivel nem túl népszerű ,és szimpatikus,ez iS előkerül. / őszintén el kellet volna mondania a kampány során,akkor jobban elfogadták volna//De Ők sem bántak kesztyűs kézzel ,ez ellenfeleikkel. / főleg a pincsik/
Egyébként csak a jelenlegi ,hatalom ,erkölcsi mélypontját igazolja.
A fidelitásos bálokat,és besúgásra felhívást !!!,pedig nem felejtik el az emberek.
Érthetetlen ,a várossal kapcsolatos viselkedése is.
Nagy -nagy nagyítóval fogják figyelni a teljesítményét,eredményeit,viselkedését.Az eredményei ,és teljesítménye,a megválasztásától kezdődően ,mérhető./nem már a korábban, megítélt ,megkezdett, és elnyert fejlesztésekre hívatkozás/
NAGYON KÍVÁNCSIAK LESZÜNK ,MERT A BŐ EGY ÉV GYORSAN ELSZALAD,ÉS ÍGÉRETEK PEDIG VOLTAK BŐVEN!!
magánélet (vendég) [2020.12.18., 16:28] válasza erre: #171[válaszolok] #174
Ő maga beszélt a magánéletéről, a férjéről akkor, amikor hasznot, szimpátiát várt ettől a kampányban. Még az édesapja halálát is felhasználta a kampányújságban, érzelmes levelet írt neki, mintha szegény elolvasná, vagy mintha ez a nagyközönségre tartozna!
Ha a képviselő asszony a reflektorfényben akart élni, akkor most ne takarózzon azzal, hogy senkinek semmi köze a magánéletéhez. Aki egy temetés után, egy eltitkolt válás közben képes végigvigyorogni a körzetet, annál valami nagy baj van agyilag...
Szemfényvesztés (vendég) [2020.12.18., 17:49] válasza erre: #174[válaszolok] #175
Nem unják még? Meddig rágódnak ezen?
bizony (vendég) [2020.12.18., 20:26][válaszolok] #176
Mivel egyébként semmi érdemlegeset nem tett a megválasztása óta, hát ezen rugóznak az emberek. Talán ha felmutat majd valamit, amit ő ért el és nem az apja, meg más emberek, akkor majd arról is fognak beszélni.
A népképviselet hátrányai (vendég) [2020.12.18., 20:43][válaszolok] #177
SZEMFÉNYVESZTÉS hsz:-csak a választói kontroll kezdeti , gyakorlása történik !
Ez Önnek még ismeretlen. Sajnos még a képviselőknek, és a polgármestereknek is.
Meg kell szoknia,akit érint !! Ezek vélemények ,és még nem is számonkérése a munkának.
Választott képviselő elszámolással tartozik -vagy menjen a verseny szférába ,vagy a szakmájába dolgozni!! Ott mindennap felkérdezik ,hogy mit dolgozott,és milyen eredménnyel?
Nem kötelező ogy.képviselőnek vagy polgármesternek lenni !!!
Ilona (vendég) [2020.12.18., 21:43] válasza erre: #170[válaszolok] #178
Ismerem a férjet, szerencsi, számomra szimpatikus, szerény, kedves. Zsófiát is így ismerem, úgy tudtam
minden rendben közöttük, nem is értem ezt az egészet, ha ez igaz nagyon lerontja a renoméját. Majd kiderül, hogy ez biztosan igaz-e?!
Szemfényvesztés (vendég) [2020.12.19., 09:01] válasza erre: #177[válaszolok] #179
Most viccel? Ez Önnek a választói kontroll kezdete?
valaki (vendég) [2020.12.19., 12:42] válasza erre: #175[válaszolok] #180
Nem tudom pontosan mire gondolt. Én biztosan nem unom meg a számonkérést, a számomra nem tetsző, elfogadhatatlan események emlegetését, az életmódja cikizését, amíg Ő a képviselőnk.
errr (vendég) [2020.12.19., 13:40][válaszolok] #181
Pm-ünk ma ismét boldog lehet, hiszen az általa támogatott kormány hálából ezennel elengedi(elveszi) az iparűzési adó felét. Igaz 10 000 alatt ad némi cumit, nagyobbakat meg majd egyenként elbírálva zsarolja.
Zsófika nem protestált?!
válasz (vendég) [2020.12.19., 13:59][válaszolok] #182
Valaki hsz. -mi a valótlan?
fidelitas bálok- megtörtént ?-ott vannak a fészen.
Besúgásra felbujtás -megtörtént? -ott van a fészen.
Igéretek -folyamatban lévő pályázatokra hívatkozás? -,megtörtént? -ott vannak a fészen.
Kampány szövegek -mind visszakereshetőek!
De amennyiben,a megválasztásától kezdődően -eredményeket fog elérni -EL FOGJUK ISMERNI !
Pontositás (vendég) [2020.12.19., 18:36] válasza erre: #181[válaszolok] #183
Elvileg a kisvállalkozók és egyéni vállalkozókról szólnak a hirek-de majd meglátjuk.Szerencsen kétmilláig nem kell fizetni amúgy sem.Lehetett választást nyerni Feri ellenességgel,majd széles mosollyal odaállni dr Konc Zsófi mögé.A kormány dönt a támogatásról-lehet másik fotót csináltatni!
Európa (vendég) [2020.12.19., 21:40][válaszolok] #184
Szomorú, ha már a pedagógus, az intézményvezető is alázattal köszöni az adományokat, amit egy másik iskola szállított a faluba. A megajándékozott, életerős ifjúság meg az ablakból nézi, hogy pakolják ki a sok cuccot, a sok adományt. Rossz az irány! Tanulni, érettségizni, diplomázni, dolgozni kell, nem adományra várni!
Majd meglátjuk... (vendég) [2020.12.20., 09:09][válaszolok] #185
Pontosítás hsz.: -a ormány belpolitikai döntései,egyre,veszélyesebbek ,és kilátástalanok.
Ez ingoványos,és kiszámíthatatlan lehet, mert indulatokat generál.
Csak egy példa. -a járvány alatt mintegy 150 Mrd forintot költött sport kiadásokra, az egészség ügyre ,pedig mintegy 50 Mrd forintot.
-az önkormányzatokat teljesen lehetetlen állapotba hozta-és majd kézből eteti ,azokat akik ,"letérdelnek".
-Jutott pénz bőven 75 Mrd a vár felújítására is, vadászati kállításra, motor verseny pályára, stadionokra stb
- nem jutott a családi pótlék növelésére. a táppénzek rendezésére, egészségügyre, szegénység csökkentésére,munkanélküliek ellátására,oktatásra..stb
Ezekhez is statisztál a mi képviselőnk.Persze túl lojálisan ,és hálásan ,napirend után ,nem lehet érdekeket érvényesíteni! Ö is ígért sok mindent,többek között 6000 új munkahelyet Borsodban.Tényleg nagyítóval fogjuk nézni a teljesítményét!!!
Ezért nem kell haragudnia,és elvtelenül védeni sem senkinek!!
errr (vendég) [2020.12.20., 13:23] válasza erre: #183[válaszolok] #186
Valahol olvastam, hogy kkv-nak számít pl az összes olyan cég akinek 250-nél kevesebb alkalmazottja van és az éves nettó bevétele nem több 50 milliónál. Nomost ilyen a cégek 99 %-a. Vidéken meg gondolom szinte az összes. Ebből kiindulva látható mekkora pofátlanság amit a kis sértett erőltet, ez az önkormányzatok még megmaradt fő bevétele, ugyanakkor a cégeknek egyáltalán nem a legnagyobb terheik egyike. Ez szimpla kicsinyes önkormányzati és lakosságelleneség ami történik v.szerint, vissza tanácsi rendszert megbízható mamelukokkal. Ezt látni kell! 24. órában vagyunk de ezek is!
Szokjunk hozzá ? (vendég) [2020.12.20., 17:40][válaszolok] #187
hogy a fideszes polgármesterek Borsodban is milliós összeggel jutalmazzák saját magukat.
https://borsod24.hu/2020/12/19/szokjunk-hozza-hogy-a-fideszes-polgarmesterek-bor ...
Helyreigazitás (vendég) [2020.12.21., 09:40] válasza erre: #185[válaszolok] #188
Gál András portré-hatékony gazdálkodás-észszerü takarékosság stb.Polgármester,alpolgármesterek ,facabook ügyintéző bér és járulék stb nagyságrendilek 50 milla/év.Miskolcon egy alpolgármester is elég.Kár célozgatni munkahelyekre,ebbe bukott bele képviselőnk és csapata.KIvéve Nyiri dr Gál, dr Bobkó.
Márka (vendég) [2020.12.24., 08:46][válaszolok] #189
épités folyik.Mindegy,hogy Zsófink elvált-e vagy csak fog.A lényeg,hogy a törvénygyárban csak apró fogaskerekek kellenek,nincs arc,Kossuthi-jellem és szellem.Helyette mosolygás spéci süti receptek,János bá'betonkeverője,s tenyérből etethető törpök,akik járdákért eladják a lelküket-ha van nekik.Soha nem lesznek magas hozzáadott értéket termelő munkahelyek,cselédek,s négy müszakos rabszolgák kellenek.A leszakadás,elvándorlás folytatódni fog.Szerencs lassan kicserélődik.Taktaköz helyett Zemplénköz lesz.Szép világ.
Útravaló a fa alól... (vendég) [2020.12.25., 12:12][válaszolok] #190
Márka hsz,:- Zsófika szánalma,és érdektelen.Súlytalan minden szempontból.
A HELYZETÜNKET MAGUNKNAK KELL MEGVÁLTOZTATNI .!! Fel kell ébrednünk!
Erre legközelebb 2022-ben lesz lehetőségünk!

Kossuthi jellem ,és Deáki bölcsesség ,Bibói szellem szükséges ,a "cselédek"felébresztéséhez,tisztán látásukhoz. A jövőnk jobbá tételéhez,és a valóban szép, új világ megteremtéséhez.
valaki (vendég) [2020.12.26., 09:17][válaszolok] #191
Kormányunk december 24-én (290 sz. Magyar Közlöny) nagyon sok (főleg fideszes) önkormányzatnak juttatott külön támogatást, többek között kapott Szikszó, Sátoraljaújhely, Tokaj.
Lehet csak elsiklottam felette, de nem olvastam SZERENCS-et. A fidesz elleni indulás a pm. választáson, nem felejtődik el egy képviselői támogatással? Még az utólagos mosakodás, a jobboldali, keresztény, konzervatív értékek melletti kiállás, az "urambátyámozás" sem segített a városon. Köszönjük.
BRAVÓ-csak mosolyogjunk! (vendég) [2020.12.26., 12:19][válaszolok] #192
A 290 sz,közlönyben lévő korm.rendelet szerint ,a a környékünkön csak Tokaj kapott jelentős támogatást ,az alapfeladatai ellátására!
Nagyszerű eredmény képv.aszzony! Csak így tovább !
A földig hajló települések polgármesterei vajon ,mit szólnak ehhez?
Szerencs, Mád, M.zombor ,Monok ,stb -érdemes szolgának lenni ?
Senkit nem hagynak az út szélén,mondta mosolyogva a képv. -igen ,bele az árok mélyébe akit lehet!!
Remélem , hogy a sok émelyítő fészes, cseléd hozzá szólók is ,értékelik, a képv.teljesítményét !! Ja lehet ,hogy a válással van elfoglalva ??!
Továbbra is figyelni fogjuk az "eredményeit" ! /37.es, 6000 új munkahely, szig.üzem ,fejlődő önkörmányzatok ,elégedett emberek ...stb -ezek az ígéretek egy része!!/
errr (vendég) [2020.12.26., 14:31] válasza erre: #191[válaszolok] #193
Mondhatni csak fideszes kapott. Leszrták azt is, hogy ott is élnek szavazóik ahol vesztettek. Ilyen mocskos pofátlan pitiáner országrontó és hazug kormányzás még aligha volt s remélhetőleg már nem is sokáig és többé soha nem lesz. Szégyenteljes és szánalmas.
Iparüzési adó (vendég) [2020.12.28., 08:47][válaszolok] #194
Az intézményrendszer leépitése és a vezetők sokszorozása a válasz Szerencsen.Szeptemberben nyit egy egyházi óvoda,s épül a következő.Marad egy épület ,néhány gyerekkel-két cég,múzeum,műv.ház.Persze valahogy ki kell húzni 65-ig,sok szép játszótérrel-idenyalok-odanyalokkal.Vegetálás,ennyire futja.A képviselőasszony lemaradt a karácsonyi számból,pedig közben sorsdöntő törvényeket szavazott meg.Hová vezet ez az út?
No - no (vendég) [2020.12.28., 14:30][válaszolok] #195
a feladat halmazból kimaradt a temető ! Úgyhogy rengeteg a tennivaló ! Ez még egy fő és egy mellékállásu alpolgármesterrel is sok ! Hogy is bírják ?!
bizony (vendég) [2020.12.29., 00:04][válaszolok] #196
Két önfényezés között nem jut idejük dolgozni is, na. Minek azt elsietni.
kérdés (vendég) [2020.12.29., 00:06][válaszolok] #197
Városunk, sőt országunk büszkesége, Tándorka vajon hol nyaral éppen?
Tulélés (vendég) [2020.12.29., 12:01] válasza erre: #195[válaszolok] #198
Meghirdették 105 milla plusz áfa áron a valamilyen áruház 43349 négyzetméteres telkét.A szigetelő projekt hasonló bevételéről sem szólnak egy szót sem.Sebaj jön a vállalkozói köszöntő ott majd hallhatjuk....
Pénz (vendég) [2020.12.29., 12:43] válasza erre: #196[válaszolok] #199
Pénz legyen, az meg van, az alpolgármesterség fizetett állás. Szerencs buta, ők meg nevetnek és szedik fel a pénzt.
Na hol (vendég) [2020.12.29., 14:26][válaszolok] #200
tárja elénk bizonyítékát .
200-nak. (vendég) [2020.12.29., 18:54][válaszolok] #201
Na hol van: Zsófika?
Az ö munkáját miért nem értékeli?A z Ö fizetése, jövedelme sem semmi?
Bejuttattuk ,és elfelejtette Szerencset.
kérdés (vendég) [2020.12.29., 22:22][válaszolok] #202
Kérdés volt,érti? Ja, nem érti.
Szövegértés, második osztály...
Már azt hittem ,dolgozik.. (vendég) [2020.12.30., 08:35][válaszolok] #203
Naaa !!!-újra posztol a r.pap!
Természetesen, a szeretet ,és béke-valamint a korrektség jegyében!
Nézzen már szét legalább a lakóhelyén.Aztán pedig a nyájban.
Legyen ez az öröme jövőre is-és aztán pedig,....ima!
errr (vendég) [2020.12.30., 14:26] válasza erre: #203[válaszolok] #204
ahol ilyen a pásztor, milyen lehet a nyáj?
errr (vendég) [2020.12.30., 14:31][válaszolok] #205
Fideszmentes Boldog Újévet kívánok Mindenkinek!
Szereptévesztés ,de nem kicsit..... (vendég) [2020.12.30., 17:48][válaszolok] #206
A szomszéd falú-elfogult csuhása.EGYOLDALÚAN POLITIZÁL.Pedig a vezetett nyáj ,nem egyoldalú!!
Nézné meg ,hogy néz ki a teleülés ahol lakik. Mennyi szegény és elesett ember van ,és már alig laknak ott!El vándorol aki tud.Ezzel kellene foglalkoznia. Szerepet tévesztett !
Szörnyű,és felháborító!
Reméljük bő egy év és csak a "szakmájával" fog foglalkozni vagy a nyáj rendezi,és mást választ,aki tényleg komolyan gondolja az "áldás, békesség " fogalmát.

B.U.É.K 2021!
én (vendég) [2020.12.30., 21:13] válasza erre: #206[válaszolok] #207
Ha ennyire zavarja a tiszteletes, miért nem írja ezt meg neki az fb-n? Hőbörög itt, hogy így fogjunk össze, úgy kell leváltani a fideszt, de nyíltan már nem vállalja a véleményét.
Válasz. (vendég) [2020.12.31., 07:53][válaszolok] #208
Én hsz.:- ezt miből gondolja? Azt teszem ami gondolok. HA ÍGY FELZAKLATJA ,NE OLVASSA!

B.U.É.K.2021.!
Újévi köszöntés. (vendég) [2020.12.31., 21:38][válaszolok] #209
A jövőnek sok neve van:
-a gyenge úgy hívja ,elérhetetlen.
-a gyáva úgy,hogy ismeretlen
-a bátor lehetőségnek nevezi.
/Victor Hugo /
B.U.ÉK.2021!
errr (vendég) [2021.01.02., 20:24][válaszolok] #210
Tudja valaki miért van fekete zászló a fürdőn?
Itt tartunk (vendég) [2021.01.03., 11:21][válaszolok] #211
Az ENSZ fejlettségi paraméterei alapján hazánk a 43-44 helyen áll-közelebb Oroszországhoz,mint a Visegrádi testvérekhez.Az oroszok a 49.helyen,Cseh-Lengyel 26-27.hely Szlovákia a 36.lett.A GDP mellett a születéskori várható élettartamot,iskolázottságot is figyelembe veszik.Az összeszerelő üzemek országa lettünk négy műszakkal két nap túlóráraval,cafetériával akár bruttó 280 e forintot is kereshetsz,s a havi nettó 3 millás labdarúgót is eltarthatod.Lehet mosolyogni reggel napestig,de semmibe nem szólhatsz bele.Alattvaló lettél.
Nagy testvér (vendég) [2021.01.03., 17:10][válaszolok] #212
Ki adta a beleegyezését ehhez a rengeteg kamerához a városban és a külterületeken? Mert a cigányokat nem zavarja a lopásban vagy a garázdaságban,de van aki szeretne zavartalanul sétálni a városban vagy a hegyen.
vendég (vendég) [2021.01.04., 06:14][válaszolok] #213
Az illetékesek tehetnének egy sétát gyalogosan, az Erzsébet téren- utcán.Gumicsizma szükséges a közlekedéshez. Nem sikerült decemberben a kamionparkolót átadni?
bizony (vendég) [2021.01.04., 21:35][válaszolok] #214
Az illetékesek a munkaügyi fele is sétálhatnának egyet. A zebránál már évek óta egy pöcs van felfestve az egyik közlekedési táblára. Igen, ott,ahol minden nap gyerekek járnak, mert ott az iskola is...
errrr (vendég) [2021.01.05., 15:25] válasza erre: #214[válaszolok] #215
attól sokkal gusztustalanabb pöcsöket láthatsz megjelenni naponta a kormánypárti hazug közmédiában pl. Az a nagyobb probléma.
Csak nekem (vendég) [2021.01.07., 08:30][válaszolok] #216
vagy másnak is állandóan foglalt a ESZEI telefonszáma a hét eddigi részében ?
Szerencsi (vendég) [2021.01.07., 08:34][válaszolok] #217
sajátosság ez ?
Szépen fel lett újítva a Magyar utca lassan vissza tér már a megszokott,forgalom is mind két irányból .
Megígértek szerint mikortól,lesz egy irányú vajon ?
Mikortól elindul a turistákkal megrakott gumi kerekes mozdony ?
Munkaalapu társadalom (vendég) [2021.01.07., 08:37][válaszolok] #218
A hirek szerint a felcsuti sc III.szt.csapatának albán válogatott focistájának havi 9 milla az alapfizetése.Egy kamionos vándorcigányként járja európát átlagosan félmilláért.Vagyis a munka arányában havi 18-szoros a különbség.Lehet mosolyogni,sütivel házalni-ez az igazi arc.
foci (vendég) [2021.01.07., 10:15] válasza erre: #218[válaszolok] #219
Nem tudnak leakadni a nyomorult fociról. Kamionos vándorcigánynak bárki elmehet, a focipályára, pláne egy válogatottba meg a sok millió lakosból csak a legjobb 25 ember fér fel. Egy top darts játékos vagy egy top sakkozó miért keres százmillió forintot, hiszen csak nyilacskákat dobál meg bábukat rak arrébb! Azért, mert van 10-20 a világon a sok millióból, aki ezt a szintet megugorja. Tahó kamionosból meg tömegek. A fizetés is ehhez igazodik. Engem jobban zavar, hogy Zsófika egy senki létére az albán focista szorgalmának a töredékét sem tette le a büdös életben soha, mégis annyi lakásuk van Budapesten, hogy csak most kezd kiderülgetni a kenyértörésnél!
errr (vendég) [2021.01.07., 13:29] válasza erre: #219[válaszolok] #220
A fidesz minden dolgában rohadt.
Tahó kamionos (vendég) [2021.01.08., 09:24][válaszolok] #221
Egy NB III.csapat játékosaiból többezer van.Mennyi ért is vesznek jegyet az ilyen mérkőzésekre?Az albán válogatott otthon focizgató tagja mennyit keres?Ez teljesitmény?Persze adóforintok milliárdjait szórják a levegőbe,miközben tavaly 290 ezer idős honfitársunk a létminimumot/100000 Ft/sem kapja meg.AZ ön derék pártfogoltja 90 korgó gyomrú szépkorú elöl zabálja fel a fütést,gyümölcsöt,stb.A darts játékost nem az adóból fizetik-micsoda különbség!Amúgy meg ha egy boldog családban havi X x tizmilliót fizet a nemzet gázszerelője munkabérként,azért az asztalra is tenni kell valamit.Abból meg azt vesz amit akar,annak akinek akar.Megsugom-nem az embereknek hanem miniszterelnökünknek van képviselője az országházban,pont 133-om,akik naponta harcolnak.Kiért is?Ja a facebokos rajongókért.A munkájukról egy szót se.-süti,mosoly,kábitás.Azt kivánom,töltsön néhány napot kamionba,parkolókba,távol a családtól no nem havi kilenc milláért.
hoppá (vendég) [2021.01.08., 09:50][válaszolok] #222
https://kimittud.atlatszo.hu/request/szerencs_rakoczi_zsigmond_ter_1

Kérem tovább, hogy küldje meg az önkormányzat, vagy a hivatal és a szerencsi Kisgép- és Fénycentrum vagy Kretovics István érdekeltségében álló egyéb vállalkozások között (amennyiben van ilyen) létrejött megállapodásokat, megbízási szerződést, vállalkozói szerződést, illetve az ezekhez köthető kifizetéseket és teljesítésigazolásokat 2019. október 1-től jelen igénylés napjáig.
??? (vendég) [2021.01.08., 09:52] válasza erre: #222[válaszolok] #223
Ki az a Kovács Imre?
errr (vendég) [2021.01.08., 12:41] válasza erre: #222[válaszolok] #224
Egyáltalán van még iskola a környéken ahol nem kötelező jellegű egyházi hókuszpókusz folyik?
Parasztvakítás ... (vendég) [2021.01.08., 19:15][válaszolok] #225
Jön a kánaán: Zsófika dolgozik. Dolgozik?? Mozgó járda Miskolcig! Vagy amit akarunk!
Micsoda parasztvakítás folyik!
Van mégy olyan aki elhiszi ezeket a híreket?
Szörnyű hazugságok,és mennyien lájkolják! Jól megtanulta ,és meghálálja a gazdának,amit kapott.
Emberek ,lássunk már az orrunknál tovább!
Stadiont Szerencsre...mert azt még nem ígérte.
Értem (vendég) [2021.01.09., 09:43] válasza erre: #225[válaszolok] #226
A polgárörség/nem Szerencs/pályázatból,helyi vállalkozók adományából vehetett új autót.Átadás-na ki mosolyog,mintha bármi köze is lenne hozzá?Mosolyalbum,mert mostanában ilyen az élet-siker,siker,siker. Sehol egy őszinte szó,egy normális javaslat..
világító szarvasok (vendég) [2021.01.09., 13:19] válasza erre: #222[válaszolok] #227
Jól látom, hogy 1,4 milliót költ az önkormányzat a világító szarvasokra??? Ezt eddig sehol nem hangoztatták, nekem eddig úgy tűnt a kommunikációból, mintha jótékonysági felajánlás lett volna, amolyan ingyenreklám a cégnek......
Akkor (vendég) [2021.01.09., 15:41][válaszolok] #228
Ahol Takács elvtárs építi csarnokát az Cukorgyári terület vagy más-é ?
Bukovszky Róbert [2021.01.09., 15:58][válaszolok] #229
Jaja persze Kretó meg a jótékonyság .... :D
errr (vendég) [2021.01.09., 20:30] válasza erre: #226[válaszolok] #230
elhajthatták volna a közelből,ha tökösök lennének, a szégyentelent.
errr (vendég) [2021.01.09., 20:32] válasza erre: #227[válaszolok] #231
Most komolyra fordítva olyan sok volt ez a pénz? Szerintem nem.
szeretlek pénz!!! (vendég) [2021.01.09., 21:46][válaszolok] #232
Valaki majd elárulja egyébként hogyan került a varázslatos csoda SZARvasok kivitelezése 54 MILLIÓBA!????????? Nagyon kíváncsi lennék pontosan miből tevődik össze ez az összeg! Picit túl lett árazva szerintem :O Az is érdekelne pontosan milyen forrás esetleg pályázat nyújtott ekkora összeget! Hogyan versenyeztették a jelentkező kivitelezőket,vagy talán esetleg előre le volt beszélve, hogy kihozhassa létre eme gyönyörűséget?? Vannak itt érdekességek úgy látom. Szeretlek Szerencs az utolsó fillérig!! :)
Bukovszky Róbert [2021.01.10., 09:06] válasza erre: #232[válaszolok] #233
Inkább Ön árulja el, milyen forrásból tud ekkora összegről? Köszönöm! Megjegyzem véleményem szerint 1-2 milliót meg kell érjen egy ilyen látványosság, engem hidegen hagy, de az egyértelműen látszott, hogy rengeteg ambernek -nem is csak gyermeknek- okozott örömet a látvány.
err nek (vendég) [2021.01.10., 10:46][válaszolok] #234
Ugyan! Aprópénz! Sztem ennyit áldozni kell a városnak az ünnepekre! A kerdés inkább az, hogy a speciális, a Mester igényeinek megfelelő kiállítási tér megépítése mennyibe került? Honnan volt rá -becslésem szerint- több 10 milló Ft? A civil egyesület pénzéből? Vagy közpénz? Más vállalkozó is kaphat esetlegesen termékeinek promóciójára ennyi támogatást? Esetleg a Kossuth kör is kirakhatja molinóját? Mit szól ehhez CSJ? Vagy a jobbik? Vagy a fidesz? Úgy gondolom h a Kretovics mester a maga nemében jó és kreatív munkát végzett. De a kérdések azok kérdések!
Hádám [2021.01.10., 12:57][válaszolok] #235
A rendezvényteret az ekr.gov.hu azaz a hivatalos Elektronikus Közbeszerzési Rendszer adatai és az oda feltöltött szerződés alapján a debreceni székhelyű Inarhi Building Kft nyerte, csekély bruttó 68 millió forintért. A dolog furcsasága, hogy a cég egyik ügyvezetője az a Kiss Attila, akinek több felszámolt cég is van már a neve alatt, az üzlettársa pedig egy full román figura. Arról nem is beszélve hogy a cég árbevétele fele annyi sincs, mint a kérdéses projekt.

Így egyelőre csak itt, mint "NYÍLT LEVÉL" szólítom fel az önkormányzatot, tegye nyílvánosságra a részletes költségvetést, melyből kiderül mi került 68 millió forintba egy ilyen téren, ami jórészt csak térkövezés, néhány kandeláberrel... Továbbá nyilatkozhatnának arról is, miért ennyire kiemelten fontos mindig a debreceni, nyíregyházi vonalat erőltetni?

A városban parkolónak csúfolt (darált, bontott aszfalttal leszúrt) területeket "adnak át" nagy sajtó visszhanggal, egy lényegében szükségtelen területre pedig simán elszórnak 68 millió forintot a járvány kellős közepén...

Csak egy kis érdekesség, a piactér teljes felújítására, több épület megépítésére, hatszor akkora térköves rész kialakítására, villamosságra, víz-szennyvízépítési munkákra jut nettó 145 millió, ami alig több mint 2,5 szerese csupán annak, amibe ez a "platz" került, ahol még egy retkes budit se építettek, nemhogy épületet...
valaki (vendég) [2021.01.10., 14:37] válasza erre: #235[válaszolok] #236
Még az is érdekes, hogy a kft. főtevékenysége: éttermi, mozgó vendéglátás (5610-08) és nem látni a cégkivonatban olyan tevékenységet, ahova el lehetett számolni ezt a munkát. A debreceni vonal erőltetése pedig nem újkeletű, szerintem azért van mert az önkormányzat pályázatírója, -koordinátora nem változott, maradt a debreceni illetőségű személy.
Robinak (vendég) [2021.01.10., 15:14][válaszolok] #237
Na Róbert mit szól ehhez? Nem értem miért nem kérdezte meg a fiát Szerencs városa ügyes bajos dolgairól, hiszen elég közeli kapcsolatot ápol úgy tudom a volt tanár bácsival! Ha jól tudom komoly pozíciót tölt be a város önkormányzat életében, nyilván érdemei alapján
Hádám [2021.01.10., 16:48][válaszolok] #238
Vizsgálva a költségvetési kiírást, még csak most jönnek az igazi meglepetések! Nem csak ránézésre sok az ár, műszaki tartalom szempontjából is, hacsak nem bonsai növényekkel lesz körbeültetve, üvegházzal lefedve
Hádám [2021.01.10., 17:12][válaszolok] #239
"Az ajánlattételi felhívásban előírt határidőig (2020.10.26 08:00) a fenti tárgyú eljárásban 1 darab, azaz egy
ajánlat érkezett.
Ajánlatkérő azt a tájékoztatást adta, hogy jelen eljárás során rendelkezésre álló anyagi fedezet összeg:
nettó 54125600 HUF"

Egyetlen pályázó esetén egyébként érvényteleníteni szokták a közbeszerzést, mivel nincs valódi verseny.
Szeretlek Szerencs! (vendég) [2021.01.10., 19:18][válaszolok] #240
Azt a 2 millát kedves Róbert szorozza be könnyed 34-szer még! De gondolom még így is megérte ez fenomenális beruházás az árát,hát annyira csodájára jártak az emberek! Csak közbe a szarvas szán nem csak a gyerekeknek hozott ajándékot,hanem pár "Urambáttyámozást" emlegető szerencsi család is jól lakott vele a bejgli mellett. Látszik is a jól lakottság Nagyon várom a fejleményeket, még csak most indul be a buli. Szeretlek Szerencs az utolsó fillérig!!!!!
Bukovszky Róbert [2021.01.11., 09:04] válasza erre: #240[válaszolok] #241
Nem volt könnyű, de kiszámoltam! 68.000.000! Én megtettem amit Ön kért, most kérem Ön teljesítse az én kérésemet! Nem nagy csupán anyi, olvasson vissza figyelmesen, hisz tudja "a figyelmes olvasás csodákra képes"! Igen én ismeretlenül????? is kinézem Önből, ha akarja akkor megérti! Köszönöm!
Gál dr (vendég) [2021.01.11., 11:39] válasza erre: #240[válaszolok] #242
szerint 400 millás hiánnyal vette át az új testület a város irányitását, azonban a jelentős erőfeszitéseknek,a hatékony gazdálkodásnak és az ésszerü takarékoskodásnak..
.Ime bruttó 68 milla volt egy térkövezésre,keritésépitésre,hiszen eladták 150 milla körüli/nem tartozik ránk az eladási ár,nem közpénz?/összegért/facebok hir képviselő asszonyunktól/valakinek,s valamennyit.Ejh de szép is Kiss Dezső képviselő úr igérete:Egy olyan városvezetést szeretnék ahol őszinte kommunikációval és tiszta lapokkal,a közösség érdekében dolgozunk az egyéni érdekeinket háttérbe szorítva.MI is ezt akartuk kedves képviselő asszonyok és urak amikor Önökre szavaztunk!Eddig adósaink.
valaki (vendég) [2021.01.11., 13:05] válasza erre: #242[válaszolok] #243
De hát nem minden nyilvános? Nézze meg a honlapot, minden naprakész! Mindent megtalál a közérdekű adatoknál. Ha mégsem, akkor kérdezze dr. Barva Attila jegyzőt és dr. Sável Kata aljegyzőt, a honlap szerinti illetékeseket. Átláthatóság, üvegzseb és a többi.
Kérdezni? (vendég) [2021.01.11., 14:04] válasza erre: #243[válaszolok] #244
Hát ezeket már hiába kérdezi.... gondolom, irónia volt... kérdezzék a még ott ülőket: mennyit keresnek e néhány év alatt? No, ezért indultak, és nem a városért...
Hádám [2021.01.11., 14:20] válasza erre: #241[válaszolok] #245
Segitek Robi! Az összeg az ekr.gov.hu oldalra feltöltött vállalkozói szerződésben feketén fehéren, egyértelműen látszik
Bukovszky Róbert [2021.01.11., 14:40] válasza erre: #245[válaszolok] #246
Ádám! Úgy tűnik Neked betűznöm kell! A f-i-gy-e-l-m-es o-l-v-a-s-á-s cs-o-d-á-k-r-a k-é-p-e-s! Mindig azt hiszem egy picit értelmesebb vagy, de mindig sikerűl megcáfolnod!! :D
Főállásu alpolgi (vendég) [2021.01.11., 15:10][válaszolok] #247
dr Gál András tiszteletdijja nyilvános a főállásué nem,pedig azt is a helyi adóból fizetjük.Hiába-tapasztalat,szakértelem,szolgálat-ismerős?
Főállásu alpolgi (vendég) [2021.01.11., 15:11][válaszolok] #248
dr Gál András tiszteletdijja nyilvános a főállásué nem,pedig azt is a helyi adóból fizetjük.Hiába-tapasztalat,szakértelem,szolgálat-ismerős?
Hádám [2021.01.11., 15:32] válasza erre: #246[válaszolok] #249
Mire gondolsz? Ha arra, hogy 2 milliót megér egy ilyen látványosság, ebben egyetértünk... de ez nem is volt kérdés...
Bukovszky Róbert [2021.01.11., 15:44] válasza erre: #249[válaszolok] #250
Én csak ARRA REAGÁLTAM! Viszont, Te, ha már így böngészed a pályázatokat, miért nem pályáztál? Ill. ha Te olvastad a kiírást akkor Neked tudnod kell/ene, hogy az a projekt még közel sincs /legalább is én így hallottam/ készen.
Civilek.. (vendég) [2021.01.11., 15:55][válaszolok] #251
Ennek első lépcsőjeként teret építünk-aminek már megkezdődtek a munkái-, ahova a Szeretlek Szerencs! civil szervezet szervezésében a tervek szerint az idén decemberben újra megérkeznek Kretovics István ünnepi fényei."
Részlet polgármester facebook bejegyzéséből. Remek szervezés, mindent a város fizet, vagyis mi...
kérdések (vendég) [2021.01.11., 15:58][válaszolok] #252
Ez a "Szeretlek Szerencs!" (helyesen írva: Szeretlek, Szerencs! lenne) most mi egyébként? Egy párt, egy egyesület? És ezeket a dolgokat a szabadidejükben szervezik, vagy munkaidőben, fizetésért? És milyen alapon teszik ki a molinójukat egy sok-sok millió közpénzből épített akármire is? Valaki válaszolna, aki a tagjuk?
Hádám [2021.01.11., 18:25] válasza erre: #250[válaszolok] #253
Miért nem pályáztam? Talán mert nem kaptam meghívást? Róbert! Ez egy 300 millió alatti, ún. zárt meghívásos pályázat, mire csak az adhat ajánlatot, akit meghívtak!

Erre a projektre az alábbi cégeket hívták:

Envíz Mélyfúró Kft.
Magyarország, 4181
Nádudvar Kövy Sándor
Utca 35
Meghívott
gazdasági szereplő

INARHI BUILDING (NINCS ÉPÍTŐIPARI TEVÉKENYSÉGI KÖRE!!!)
Korlátolt Felelősségű
Társaság
Magyarország, 4033
Debrecen Veres Péter
Utca 141
Meghívott
gazdasági szereplő

DE- EL BAU KFT.
Magyarország, 4564
Meghívott
gazdasági szereplő

Linép Team Korlátolt
Felelősségű Társaság
Magyarország, 3928
Szerencs Nagyvárad Utca 17
Meghívott
gazdasági szereplő

Kohán Kertészeti és (NINCS ÉPÍTŐIPARI TEVÉKENYSÉGI KÖRE!!!)
Szolgáltató és
Kereskedelmi Korlátolt
Felelősségű Társaság
Magyarország, 4625
Záhony Arany János Út 17.
Meghívott
gazdasági szereplő

Nem tudom hogy hívhattak meg olyan cégeket is, akiknek a tevékenységi körében nincs is pl építőipari tevékenység.... Azt azért tudni kell, hogy ezen cégeket mindig a testület szavazza meg, utána történik a meghívás. Magyarul senki nem nézett utána kiket hívnak....
Az öt meghívott cég ellenére, mindössze egy adott árajánlatot, picivel kevesebbet mint a rendelkezésre álló összeg. Mit ad Isten, pont egy olyan cég, akinek nincs a tevékenységi körében építés, magyarul nem felel meg a közbeszerzési feltételeknek.
A pályázatukban volt is egy érdekes sorocska:

"A teljesítésbe bevonni kívánt legalább 1 fő olyan szakember, akinek van útépítésben szerzett legalább három év gyakorlata (igen/nem):nem"

Tehát még a szükséges szakembert se vállalták, ha már papíron nem foglalkoznak ilyen munkákkal...

Jobb helyen egyébként az egy résztvevős közbeszerzéseket érvényteleníteni szokták és újat írnak ki.

Ha már így alakult, nézzük a részleteket:

20% előleg vehető fel a kezdés előtt, azaz bruttó 13.600.000 Ft, majd 25%-os készenlétnél újabb 17.000.000 Ft és így tovább 25%-onként, a végszámlából pedig levonódik az előleg összege. Magyarul 25% készenlétnél lényegében ki van fizetve a projekt, kb ennyi a valós piaci ára...

A teljesség igénye nélkül pár érdekes észrevétel a megvalósult, csillagárú projektből. Feltételeztem, hogy a felhasznált anyagok is tükrözik az árat. A kiírás szerint 6 cm-es rendszerkövekből kellett volna lerakni a teret, én a Semmelrock City Top Kombit választottam, mely 3 féle méretből áll, legdrágább ár amit találtam bruttó 5950 Ft/m2 volt. Ezzel szemben a valóságban felhasznált térkő sima, mezei 10x20 cm méretű térkő, melynek rakási ára és anyagára is töredéke az előbb említettnek, az anyagár ebben az esetben bruttó 4200 Ft/m2. 1418 m2 felület esetén ez közel 2,5 millió forint különbség csak ezen az egy tételen....

A kerítés kiírás szerint horganyzott szerkezet, 4es vastagságú rácsozattal, ehhez képest a helyszínen az egyik legolcsóbb, festett kivitelű, akár a praktikerben is kapható kerítést találtam.

Az árazatlan költségvetést beáraztam a TERC költségvetés készítővel, bőséges mozgásteret hagyva az anyagárakban, de még így is csak alulról közelítettem a bruttó 50 milliót!

A felhívás szerint az általad említett "még nincs kész" dolog, csak a második ütemben valósul meg. Az árazatlan költségvetés sem tartalmazott ilyen tételeket és tervek sincsenek a szociális épületek kivitelezésére, így értelem szerűen nem is része ennek a kiírásnak!

Abba már bele se megyek, hogy ez az 5 cég rotálódott a legutóbbi szerencsi kivitelezések során, valahogy pont úgy, hogy mindegyiknek leesett 1-1 munka... érdekes "véletlen"
Hádám [2021.01.11., 19:08][válaszolok] #254
Ja és 2020ban már odatoltak nekik egy 131 millió projektet....

https://borsodihir.hu/helyben-jaro/2019/03/131-milliobol-szepul-szerencs-belvaro ...
errr (vendég) [2021.01.11., 21:10] válasza erre: #253[válaszolok] #255
Hááát, izgalmasabb is lehetett volna ha meghívnak pl egy operaénekest vagy valami szőlészetet netán egy úriszabóságot, de a lényeg így is érthető. A pályázati pénzek elköltése nyilvánvalóan meg van kötve úgy összegben mint nyertes kivitelező körben. Az önkormányzatnak meg lehet véleménye, ami senkit sem érdekel de beleszólása krvára nem. Lehet tévedek?
Urambáttyám (vendég) [2021.01.11., 21:30][válaszolok] #256
A drága Tanár bácsi 2éve polgármester de már olyan arcátlanul és gusztustalanul játszik a pénzzel mintha bármit megtehetne és nem lenne holnap. Még a Bodrogkeresztúri 40cm-es lelátó megálmodói is irigykedve néznék ezt a projektet.:DDDD
68 millió forintból milyen dolgokat meglehetett volna valósítani Szerencsen, hány éhező családon lehetett volna segíteni.A felettébb magas kvalifikáltsággal rendelkező szerencsi vezetés a biztonság kedvéért még azzal se törődött, hogy legalább minimálisan is megfelelő céget bízzon meg a kivitelezéssel,ez varázslatos. Utána még bele is dugja a pofánkba a " Szeretlek Szerencs" táblával,hogy milyen büszke a csekély 68 millióba kerülő gyönyörűségre,ami egyébként közpénzből lett megalkotva,tehát politikai tartalmú üzeneteket nem is reklámozhatna :DD
Kedves Róbert azért még lebassza Horváth Ádámot,hogy miért nem pályázott egy ilyen felettébb tiszta és könnyű pénzt ígérő projektre. Az a legrosszabb a korrupcióban, ha kihagynak belőle nem igaz?? Gratulálok!!!! Horváth Ádámnak egyébként meg teljesen igaza van mindenben, remélem a megfelelő lépeseket is meg fogja tenni az üggyel kapcsolatban! A szeretlek Szerencs az utolsó fillérig pedig nagyon frappáns,tetszik!
Csodaszán (vendég) [2021.01.11., 21:59][válaszolok] #257
Fáj az igazság Robikám!!?? Tudod, hogy hívják ezt a tevékenységet barátom: túlárazás és hűtlen kezelés!! Remélem a kis csodaszán a szarvasok és Ny.T. vezetésével egy "hűvösebb helyre" is elfogja kalauzolni magát. Bár imádkozok,hogy pár kisebb hely maradjon azért az ehhez a fantasztikus projekthez asszisztáló képviselőknek is. Apropó,mintha valaki még mostanában gyorsan elhagyta volna a a süllyedő hajót. Vajon B.A. volt jegyző úr valamit megérezhetett talán,azért menekült Miskolcig !? Remélem a kérdésekre hamarosan választ kaphatunk! Már sokan alig várjuk!
Bukovszky Róbert [2021.01.12., 07:39] válasza erre: #257[válaszolok] #259
Nekem aztán nem fáj semmi, max a derekam, de az nagyon! Viszont Önnek ill. Ádámnak kutya kötelessége azonnal feljelenteni mindenkit aki részt vett a "hűtlen kezelésben", mert, ha Ön azt írja, no meg Ádám is akkor tuti, hogy az volt.
nem titok (vendég) [2021.01.12., 07:47][válaszolok] #260
Koncz Zsófia: "a házasság felbontásáról szóló döntésünket, hosszú utat bejárva, közösen, együttes akarattal hoztuk meg, minden kérdésben pedig vita nélkül állapodtunk meg. Az életünket ? bár külön folytatjuk, mégis ? egymást becsülve és továbbra is mindenben segítve kívánjuk mindezt tenni. Válásunk további részleteiről sem most, sem a későbbiekben nem kívánunk nyilatkozni, és arra szeretnénk kérni a sajtó munkatársait, hogy magánéletünk tiszteletben tartásával támogassanak bennünket. Köszönjük!"
256-nak (vendég) [2021.01.12., 08:20] válasza erre: #256[válaszolok] #261
Szerintem nem két éve polgármester, csak úgy csinál mintha 2 évvel ezelőtt kezdődött volna az időszámítás, és neki semmi köze nem lenne a 400 millás hiányhoz! Nyt 2010-től a városvezetés legfelsőbb szintjén dolgozott alpolgármesterként, és már 4 éve legfőbb vezetőként van a város élén. Persze lehet hogy kellett neki ennyi idő feltérképezni az erőviszonyokat, hogy megfelelő időben tudjon lépni.
A pályáztatás, és a munkák elosztása pontosan ugyanúgy megy mint Budapest busztendere, hiszen ott is olyan nyerte, akinek semmi köze nem volt a buszokhoz, de az alpolgármesterhez igen! Ott az ellenzék elég hangosan tiltakozott, vissza is vonták a pályázatot. Itt nincs ellenzék, senki nem szól. Csak ilyen fórumokon idegesítjük egymást néhányan!
A nyertesekről, és a lebonyolításról a debreceni kötődésű Pályázati Mágus dönt szerintem, ami egy bejáratott rendszer lehet. És minden szabályos! Valószínüleg a városvezetés kitalálja a projektet, a Mágus pedig hozza hozzá a pályázatot, a fontos, kifizetődő és bejáratott kapcsolatokat, a nyerő és kivitelező cégeket. Nincs itt mit feljelenteni! Vélhetőleg alaposan minden le van papírozva. Hogy az árak magasak? Hát piac van! Hűtlen kezelésről szó sem lehet!
Vajon miért nem döntött úgy a Mágus, hogy szerencsi cégeket hív meg, vagy mondjuk térkövezés tekintetében a városi céget? Vajon miért? Lehet hogy nehezebb lenne az elszámolás?
apropó (vendég) [2021.01.12., 09:50][válaszolok] #262
Na, jegyző sem lennék a mai világban.
Őt nevezik a törvényesség őrének, ugye?
Most Barva Attila után egy fiatal lánynak jutott ez a szerep.
Blikk (vendég) [2021.01.12., 09:56][válaszolok] #263
Na egy kis gyors figyelemelterelés Sátán bácsi által a hivatalból. De senkit nem érdekel a válás,(hacsak ennyi baj lenne a képviselő asszonnyal) miközben 68 millák peregnek a csodaszarvasokra. Remélem a nyilvánosság ezt is végre láthatja. Mondjuk nekem picit érdekes, hogy egy körözés alatt álló személy legelső embere közvetlenül veszi fel a telefonokat meg irányítja Szerencs ügyes bajos dolgait.
Magánügy (vendég) [2021.01.12., 16:08] válasza erre: #260[válaszolok] #264
Tökéletesen értem a csak mosolygó de mindent gondolkodás nélkül megszavazó jóasszony szavait.Édesapja ugyanúgy nyomta a gombot,de lehetett vele találkozni,visszahivta az embereket hiszen nem volt titkos a telefonszáma,szóval nem a politikusi pályája utolsó szakaszával irta be nevét.Vajon ha nem következik be a tragédia,s az ifjú pár visszatér állomáshelyére-akkor is ez történik.Aki állandóan mosolyog attól félni kell,mert nem őszinte,sem ő sem a mosolya.A süteményezéssel meddig lehet még megvezetni z emberek egy részét?
megemlékezés (vendég) [2021.01.12., 16:17][válaszolok] #265
Zsófinknak bruttó 3 percet sikerült kiizadnia magából, de azt sem bírta ki mosolygás és toporgás nélkül: https://www.facebook.com/groups/145376345610304
A neki tavaly ajánlószelvényért házaló kiscserkész nem győz előtte hajlongani. Két gerinces, példás családi életet élő, vallásos ember.
Közös döntés (vendég) [2021.01.12., 18:11] válasza erre: #258[válaszolok] #266
A férj a temetés után utazott vissza,de távollétében szerepelt a kampányban,mint helyi férj.Mire hazaért már meghozták a közös döntést.Milyen a hátam -tollas?
??? (vendég) [2021.01.13., 09:59] válasza erre: #266[válaszolok] #267
Az ön élete rendben van, vagy ebben éli ki magát, hogy más magánéletében turkál? Nézzen szét otthon a családjában.
Szánocska (vendég) [2021.01.13., 11:40][válaszolok] #268
Kit érdekel a képviselő asszony magánélete, mikor csodaszánokon talicskázzák ki a pénzt a Tanár bácsiék a mi adóforintjainkból. Valaki a hivatal nevében számoljon már be ennek a projektnek a pénzügyi hátteréről mert ez a téma, ha nyilvános lesz picit jobban fogja érdekelni az embereket.
Hádám [2021.01.13., 12:55] válasza erre: #259[válaszolok] #269
Hát az majd kiderült mi volt, ha megkapom a hiányzó iratokat. Most már nagyon kíváncsi vagyok, mert a közberszerzési kiírás alapján nem tudom elképzelni mi lehet még benne, ha pedig a kiíráson felül más egyéb is bele tartozik, akkor pedig félrevezető volt az egész közbeszerzés, nem egyelő feltételekkel indultak a résztvevők.

Azóta kiderítettem még egy "érdekességet".... ez a cég 2020ban egy 131 milliós projektet is megkapott egyedüli pályázóként... egyetlen beérkező ajánlat volt, azonnal szerződést kötöttek vele... Kérdezd már meg Pétert is, ha már jogi bizottsági tag, ez mennyire képviseli a város érdekeit... Ha egy másik pályázó ne adj isten 20 millióval olcsóbban adott volna ajánlatot, akkor ezt a buktát kinek a számlájára írják? Pl a dísztér amit építettek, a közbeszerzési dokumentumok alapján, busás haszonnal is nagyjából 20-25 millióval kedvezőbb áron bármikor megcsináltuk volna.... Akkor ezt jogilag minek nevezik? Amikor nem a leg körültekintőbben választanak pályázókat ezáltal sok tízmilliós kárt okoznak a köznek!?
kérdések Robinak (vendég) [2021.01.13., 13:29] válasza erre: #233[válaszolok] #270
"Megjegyzem véleményem szerint 1-2 milliót meg kell érjen egy ilyen látványosság"

És arról mi a véleménye, hogy eközben a polgármester a helyi vállalkozóktól és magánszemélyektől tarhált koronavírus elleni maszkokra valót? Azóta hány maszkot is varrtak meg? És hány iPhone-t szerzett be a hivatal? Akkor mire is adakoztak a saját pénzükből a szerencsiek, iPhone-ra, világító szarvasszánra??!
Van másik... (vendég) [2021.01.13., 18:51][válaszolok] #271
268 hsz. : lesz majd fidelitasos új ,méltó párja ,a mosolyogva gyászolónak.
Ki érti (vendég) [2021.01.14., 12:16] válasza erre: #269[válaszolok] #272
azt,hogy szerencsi,adófizetők nem kapnak lehetőséget.Ezek a cégek nem kapnak egy kivételével meghivást a tavasszal három éve müködő polgitól.Vajon miért?Szeretlek Szerencs?A következő válsztáson megint lessz egy jelölt aki "kétes ügyek"emlegetésével szerez szimpátiát?ISI úr nem ez volt az igéret!A hallgatás a költő szerint cinkosságot jelent!Csalódnunk kell Önbe,vagy ezért kapott fizetést?
Egy 60 fölötti ! (vendég) [2021.01.15., 09:03][válaszolok] #273
A ma reggeli o.v.rádió borzalom:
-a 60 év felettieket kinai vakcinával oltanák be! Ez virus alapú ,és háromszor kell megismételni ,mert kb 50%-os hatékonyságú .
- kinai vakcina nincs engedélyezve sem az Eu-ban ,sem Mo-n,bár ezt az engedélyt megszerzi a kormány,ez bíztos.. Eu engedély nélkül miért rendelnek ??

-Oltassa be magát ,a környezetét,és a 132 "bátor"cselédjét,kinai vakcinával.. Felháborító!

Most is az Eu-ra keni felelősséget-rajtuk kívül ,miért, NEM RENDELT plusszba, a magyar kormány IDŐBEN !!- NYUGATI vakcinát?

Ez a hír nem növeli a bízalmat,és az oltási hajlandóságot !
Nem mosolygós. (vendég) [2021.01.15., 10:18][válaszolok] #274
273 hsz:- Vajon mi a véleménye ,erről az ogy.képviselő hölgynek ?
TOVÁBBÍT-E ,MÁS VÉLEMÉNYT?
errr (vendég) [2021.01.15., 14:52] válasza erre: #273[válaszolok] #275
szemét országrontó péntekenkénti hülye hazudozása.
szekunder szégyenérzet (vendég) [2021.01.15., 14:59][válaszolok] #276
"Instán" is támad a krumplikirálynő! Egy temetés és egy válás után is csak a mosoly! https://www.facebook.com/dr.Koncz.Zsofia/posts/362472168501961
errr (vendég) [2021.01.15., 20:38] válasza erre: #276[válaszolok] #277
"Törékeny termetét a tőke megtörte.
Gondoljátok meg proletárok!"
Hát (vendég) [2021.01.15., 22:01][válaszolok] #278
ennek a jánynak a képire fagyott a vigyor ?
Érdekes (vendég) [2021.01.15., 23:27][válaszolok] #279
Igaz hogy a Rákóczi iskolában a szerencsi gyerekeknek nem a városi konyha főz? Miért nem?
Marton Péter (vendég) [2021.01.16., 07:57][válaszolok] #280
irodvezető úrtól kérdezném/bocsi ha más a titulusa a fidesz irodán/hol látható képviselő asszonyunk érdemi tevékenysége?Bálok hiányában van ideje foglalkozni a szegénységgel,a romák integrációjával,egészségüggyel,oktatással,a 3%-os nyugdijjemeléssel.Köszönjük,hogy megosztotta-a szappanopera szigetelő újabb részét.Miért Ő nyilatkozik csak.E sorok szerint mégsem szeptember a próbagyártás kezdete.Ki tájékoztatta ennyire félre a kampányban?Miért higgyünk?A polgi egy szót sem szólt -a honlap szerint nincs adásvétel csak mély hallgatás!Marton úr Ön szerint/mint megyei meghatározó politikus is/jól van ez igy?
insta (vendég) [2021.01.16., 08:47][válaszolok] #281
Láthatóan érzékelik, hogy a fiatalok körében nem épp a legnépszerűbbek. Az instagram manapság kedveltebb a 18-30 éves korúak között mint a facebook. Azon se lepődnék meg ha hamarosan megjelennének a tiktok oldalak.
! (vendég) [2021.01.16., 11:11][válaszolok] #282
Ilyen ellenzékkel sosem lesz változás!!
vicc (vendég) [2021.01.16., 11:26][válaszolok] #283
Annyira szánalmasak azok a gyümölcsös képek. Életmód tanácsadás ananásszal Biztos sokaknak tellik rá
Urambáttyám (vendég) [2021.01.16., 12:50][válaszolok] #284
Mi sokan pedig azt szeretnénk látni,hogy a tokás Tanárbácsi mosolyogva beszámol a 68 milliós csodaszarvas parkjáról, ami világszenzáció volt! Nem ezért választottunk meg Tibi, azt ígértétek a szerencsi vállalkozókkal karöltve virágoztatjuk fel Szerencset!
Ehelyett megy a túlárazás és a saját zsebre való kiosztás! Fogják látni az emberek nyugalom, meg is lesz az eredménye!!!!
Ki az (vendég) [2021.01.17., 08:29][válaszolok] #285
a MP ? Miért tőle vár tájékoztatást? Megaztán meghatározó politikus lenne ? Ugyanmár ! Ő csak egy a senkik közül !
Van még lejjebb. (vendég) [2021.01.17., 09:11][válaszolok] #286
Panaszkodnak a Szerencsiek ,hát nézzenek szét Mádon,vagy néhány más környékbeli településen. Ez nem nyugtatás ,inkább biztatás a változásra.
Össze kell fognia a térségnek ,és az országnak -ezt kell elősegíteni.
Minden fórumon,felületen -megírni a véleményünket.Támogatni a változást,minden módon ,aztán szavazás.
Egészségügy,-járvány kezelés -kínai vakcina-korrupció-oktatás-nyugdíjak-külpolitika-ellenzéki települések , eladósodás,stb -van miről írni.
Róbertnek (vendég) [2021.01.17., 12:05][válaszolok] #287
Kedves Róbert, azóta sikerült megkérdeznie a fiát vagy ön is oszlopnak csapódott a kérdésben? Mintha egy picit eltűnt volna pedig nagyon érdekelne a véleménye! Itt szokott siránkozni,hogy mekkora rablás van az országban és egy szűk érdekcsoport kezében van országon gazdasága, akik maguknak leosztanak mindent! Mit szól a szerencsi csodaszánparkhoz, és a mindig tökéletes munkát végző debreceni kivitelező csapathoz?:)
Nem érdekes,hogy ők nyernek mindent vagy esetleg még a volt jegyző feleségének a testvére cége!? Nagyon várom megtisztelő válaszát!
Bukovszky Róbert [2021.01.17., 21:53] válasza erre: #287[válaszolok] #289
Természetesen beszéltem Vele! Rendkívűli dolgokat árult el, így nem mondhatom el nyíltan, persze Ön előtt nincs titok így hívjon fel /30 9727 820/ s elmondom mit tudtam meg! Jó éjt!
Nono (vendég) [2021.01.17., 22:11][válaszolok] #290
Micsoda arrogancia!
Nem ez a megoldás. (vendég) [2021.01.18., 07:20][válaszolok] #291
Miért a Róbertet csesztetik?
Miért nem fordulnak kérdéssel hivatalosan ,a választott képviselő valamelyikéhez?
Eddig minden feltételezés volt,ha ez annyira érdekli Önöket érdemes tisztázni?
Miért nem az ogy.képviselő eddigi munkáját váleményezik?
Színjáték /Isteni ,/az tetszik ?
Kérdéseket ,hozzá is el lehet juttatni -mert elérni azt nem !
Miért nem az aktuális problémákkal foglalkoznak?
A kinai vakcina az oké ? Korupció ,pénzpazarlás,egészségügy,oktatás,kommunikáció stb. oké ?
Bukovszky Róbert [2021.01.18., 07:56] válasza erre: #291[válaszolok] #292
Válaszolok én helyette, helyettük! Mert akkor fel kellene vállalni önmagukat, meg aztán vélhetőleg kiderűlne, hogy minden rendben van, s már nem tudnák azt a látszatot kelteni, hogy Ő/Ők a nagy titkok, 'rablások tudoi.
egy igazi független (vendég) [2021.01.18., 10:35] válasza erre: #292[válaszolok] #293
Csak a szokásos: egyedül a kérdező(k) személyazonossága izgatja Önöket. Ugyanis akkor könnyebb a kérdező hiteltelenítésével foglalkozni, mint a kérdés tartalmával. Pont, mint a Fidesz, azelőtt meg az MSZP. Semmi sem változik. Személyesen nem ismerem Önt, de pár éve még mindenkinek azt mondtam, hogy Ön és Hádám jó lenne a testületbe amolyan szókimondó és kritikus ellensúlyként. Azonban amióta a fia az újságban népszerűsített polgármesteri tanácsadó lett és hirtelen mindennel meg van elégedve, plusz a mostani cinizmusa... számomra óriási csalódás.
Biztosat tudni -nem feltételezni.. (vendég) [2021.01.18., 10:54][válaszolok] #294
Egy igazi független hsz: -nem tisztem megvédeni B.Róbertet!
Az is igaz ,hogy korábban ,kritikusabb volt. Hádám más kategória,nem találja a helyét,a skála bal,és jobb oldalán egyaránt.Vállalkozónak tűnik,de nem kitartó,és kompromisszum kész,örök ellenzéki.Ezért nem is talál helyet magának,a helyi politikában.
Róbert tudomásom szerint soha nem akart képviselő lenni,de az kétségtelen ,hogy felpuhult,és nem hisznek neki az oldalon,pedig lehet ,hogy igazat ír.
Ezét ha tisztázni szeretnének hitelesen valamit-tényleg szint kell vallani ,és hivatalosan ,feltenni a kérdéseiket az illetékeseknek..
Hádám [2021.01.18., 10:56] válasza erre: #289[válaszolok] #295
Robi! Minden a projektet érintő információ közérdekű adat, közpénzből épült, így bárki számára nyilvánosnak kellene lennie....
Hogy is? (vendég) [2021.01.18., 11:34] válasza erre: #294[válaszolok] #296
Robi bizony indult képviselőjelöltként R-né csapatában.Magánügy.Ma a testület nem működik,de az ésszerű gazdálkodás körében/Dr Gál András/megkapja a tiszteletdijját!A polgármester a honlapon csöpögtet,azt amit jónak lát.A turisztikai teret,mint a SZSZ-által szervezett valamit láttatott ,s rögtön ki is tették a logójukat.Vállalkozóról,pénzről egy szó se esett.Segitsen,milyen módon lehet "hivatalosan"kérdéseket feltenni a városházának?Képviselők?Hozzánk kisvállalkozókhoz senki sem szól-csak az adócsoport.
Hádám [2021.01.18., 12:12] válasza erre: #294[válaszolok] #297
"Ezét ha tisztázni szeretnének hitelesen valamit-tényleg szint kell vallani ,és hivatalosan ,feltenni a kérdéseiket az illetékeseknek.."

Pontosan egy héttel ezelőtt, hivatalos levélben kértém az önkormányzatot, hozza nyilvánosságra a dísztér részletes költségvetését és a kifizetést igazoló számlákat, amiből egyértelműen kiderül, hogy a leszerződött 68 millió forint mire ment el. Bár a közbeszerzés egyértelműen fogalmaz, a csatolt árazatlan költségvetés tételei szerint kell, hogy legyen a leszerződött munka is. Amennyiben ez nyilvánosságra kerül, egyértelműen látható, hogy vajon hogyan kerekedett ki egy ilyen irreális összeg.

Ha pedig számlázás is történt, akkor felmerül a kérdés, hogyan nyújthat be egy olyan cég építési munkáról számlát, melynek a tevékenységi körében nem szerepel ilyen?! Arról nem beszélve, hogy a kezdet kezdetén Szabó István képviselő úr még igencsak fel volt háborodva (még a Kossuth Kör megalakulása előtt, amikor Herczeg Zolival együtt találkoztunk), hogy debreceni és hasonló cégek garázdálkodnak Szerecsen. De a világ változik...

A kompromisszumkészség alatt mit ért? Fapofával nézzem végig szó nélkül? Örök ellenzéki? Jelen állás szerint SEMMIBEN SEM különbözik a mostani városvezetés az előzőektől, ha ilyen témában itt kell vitáznunk....
egy igazi független (vendég) [2021.01.18., 13:11] válasza erre: #294[válaszolok] #298
Dehogy is nem akart:
- 2006-os önkormányzati választások: https://static.valasztas.hu/onkval2006/outroot/onktjk2/tjk05294.htm
- 2010-es önkormányzati választások: https://static.valasztas.hu/dyn/ov10vt/vertaj-static/ov10vt/nevvalaszt-ti10.html
Hagyjuk ezt a cinikus színvallósdi dumát. Ilyen erővel semmilyen országos ügyet sem szabad feszegetni. Hiszen akit érdekel, és hiteles szeretne lenni, az hívja fel Orbán Viktort, meg szíveskedjen hivatalosan feltenni a kérdést az illetékeseknek. Ugye, milyen szánalmas dolog ezzel takarózni, mégis megteszik!
2018 (vendég) [2021.01.18., 15:37] válasza erre: #297[válaszolok] #299
áprilisa óta Nyiri Tibor a vezető/visszamutogatás/A munkák zömére már ő kötött szerződést,azok 2019 őszén indultak el.Konc Ferenc alatt csak egy energetikai/földhős/pályázat valósult meg.Konc alatt a Szivárvány is kapott munkát,ha jól tuom.Most nem kap ,jól tudom?Politikai alapon nem szabadna válogatni...
Címzett változás.. Hádám! (vendég) [2021.01.18., 15:54][válaszolok] #300
De miért gondolják ,hogy a kérdéseikre Róbert az autentikus. A fia tényleg valami lótus-factus,de túlértékelik .Neki még sokat kell,tanulnia,és tapasztalatokat szereznie,hogy érdemben tudjon "tanácsokat "adni. Tehát ez nem érv. Ez gúnyolódás.
Róbert pedig bármit is ír ,azt nem hiszik el neki. Ez zsákutca!
Tényleg forduljanak ,az illetékesekhez. Hiába gyötörik ,nem tud többet!

Hádám-igy kell kibogozni,kikényszeríteni,és ha kell kiperelni az információkat!
kíváncsian várjuk a folytatást !
Úgy látom a kérdéseiket, leginkább ,Hádám-nak címezzék -több sikerrel kecsegtet!
A hablatyoláson túl-van az igazság. (vendég) [2021.01.18., 16:14][válaszolok] #301
Igazi független,és a 2018 sz.hsz-nek. -írják össze az összes kérdéseiket,feltételezéseiket,vádaskodásaikat,és KÉRJÉK meg Háddám-ot !!!, hogy járjon utána,kérje ki az információkat ,és tisztázza.Tájékoztasson .Ha kell tegye meg a szükséges lépéseket!
Ez eddig csak egy száj karate!Nem beszélve a bízonyítékok, nélküli vádaskodásokról.
/ és ott vagyunk megint ,hogy név nélkül könnyű-és Róbertnek is van igaza/
egy igazi független (vendég) [2021.01.18., 16:41] válasza erre: #301[válaszolok] #302
Hagyja már békén Hádámot. Nem ő nem van becsatornázva a polgármesterhez.

"Neki még sokat kell,tanulnia,és tapasztalatokat szereznie,hogy érdemben tudjon "tanácsokat "adni."

Akkor Ön szerint mégis mi a jó túróért tanácsadó jelenleg?! Van baj a toronyban!
Tehetünk magunkért .. (vendég) [2021.01.18., 19:08][válaszolok] #303
igazi független hsz,: -nem bántja senki ,Hádámot hanem bátorítja.
Alakítsanak civil kezdeményezést,jegyeztessék be,és legyen Hádám a vezetője.
Így fel tudja vállalni a kérdések , és vádaskodások tisztázását,állandó kontrol alatt tarthatja az eseményeket!
Kérdezhet,kérhet,tárgyalhat.A határ a Ez nem párt politika ,ami nem ment neki. A határ a csillagos ég,mert képzett, értelmes,agilis,érti a dolgok kibogozását,és bátor is egyben.Mindenki akinek ,ennyi ,és ilyen kérdései vannak ,csatlakozzon a civil kezdeményezéséhez.
Minden településen köztük Mádon is elkelne egy Hádám! EZT NEM PEJORATÍVE ÍROM!
Hádám [2021.01.18., 21:33] válasza erre: #303[válaszolok] #304
Itt nem az a baj, hogy pártpolitika vagy sem, hanem az, írok egy hivatalos levelet, mint megyei területfejlesztési bizottsági tag (pont olyan tanácsnok, mint Robi fia helyben), hogy szeretném látni a számokat, elvégre a pályázatok koordinálása is a feladatunk és 8 nap elteltével annyi reakció nem érkezik rá, hogy BÚ...

Itt mindent csak akkor láthat az ember a közpénzek felhasználásából, ha hosszú hónapokig pereskedik? Ha ezen a szinten semmibe vesznek, miért gondolja, hogy egy mezei "civil szervezetként", amelyek ráadásul az utóbbi időben a kormányzat célkeresztjében is vannak, majd könnyebb lesz?

Jó pár esetet feltáratam már, de nem rémlik, hogy bármelyikre is jött volna cáfolat, hogy EZ NEM IGAZ! Milyen világban élünk emberek?? Már mindegy milyen utolsó senkiházi, aki valamit épít, csak legyen? Mindegy mennyibe kerül csak legyen?? Dísztérre, játszótérre tripla árat, a piactérre, ipari csarnokra meg nyomott árat? Talán először ezeket kellett volna megépíteni és utána térkövezni, meg futókört építeni... Én "játszom a vállalkozót", aki meg dönt az megépíti elsőnek a szórakozáshoz valót, utána kezd abba ami hasznot is termelne.... gratulálok...
Vakság (vendég) [2021.01.19., 08:39] válasza erre: #285[válaszolok] #305
MP 4. vagy ötödik ciklusát tölti a Mgyei Önkormányzatba,képviselő asszonnyságunk fontos munkatársa lehet,amolyan szürke eminenciás.Felelős kiadóként is találkoztam a nevével.Sportember és divizió vezető érdekes hátterü cégnél,stb.Egzisztenciája a politikához köti,nem fog megijedni az árnyékától.Igazi tulélő,jobb ha nem néz át rajta.Meglepetés érheti Önt mégpedig rövidesen.
Kávézacc jóslás.Vagy nem ? (vendég) [2021.01.19., 17:12][válaszolok] #306
M.P -vel kapcsolatban ,milyen meglepetés érhet bárkit is
-egy év múlva ,ha nyer a fidesz,marad a helyén - továbbra is jól megél majd belőlünk -és küldözgeti a napi evengéliumokat.A krumpli királynő samesza lesz. Nagy karrier! Máig nem értem ,hogy az evangélium álszent hírdetése,hogy fér össze a gyűlölet keltéssel ,hazugság áradattal a kirekesztéssel.Bár van r.pap aki még gonoszabb. Egyébként ,ö még a mérsékeltebb fidesznyikekhez tartozik.Semmi új nem fog történni ,jelenlegi megélhetési lehetősége, kitart a nyugdíjig.

-ha nyer az ellenzék futás!
Nem tudom mihez ért? Benzinkutas volt,ha jól emlékszem. Lehet majd közmunkás is.
Nagyokat fog előre köszönni,és elmondja majd ,hogy ö aztán semmiben nem értett egyet,és már éppen ki akart lépni..és otthagyni a királynőt.
Ezek csak feltételezések ,majd meglátjuk.
Hogy jött ö most képbe ?
Vezetők (vendég) [2021.01.20., 09:57] válasza erre: #306[válaszolok] #307
A térség egyik befolyásos kormánypárti vezetője,közszereplő.Cselekedetei befolyásolják a jövőnket,pl szavaz a Fidesz kongresszuson,a Közgyülésben,javaslatokat tehet stb.Tetszik vagy sem a MI választott vezetőnk is.
valaki (vendég) [2021.01.20., 12:20] válasza erre: #307[válaszolok] #308
Marhaság amit leírt.
Szerencs (vendég) [2021.01.20., 15:10][válaszolok] #309
Szerencsnek nincs jövője tessék sorolni az elmúlt 25-év fejlesztéseit amiben a Szerencsi lakosság érintett ?
Na ne már ! (vendég) [2021.01.20., 21:00][válaszolok] #310
Szerencs hsz. -mi az ,hogy nincs jövője a városnak?
Az ogy .képviselő hölgy ,nem a jövő ? Azt mondta,és megszavazták?
M.P , S.L.,T.I. és a többiek ,nem a jövő? A kormány nem a jövő? A papok nem a jövő?
és a fidesz ,fidelitas nem a jövő ?
Na ugye!
Csak ki kell várni! Addig pedig érjék be a mosollyal!
Nem-nem (vendég) [2021.01.20., 21:19][válaszolok] #311
Nem kávézacc jóslás , ez egy sátáni jellemzés. Látszik mennyire szenved a helyesírása eltorzításáért folytatott küzdelemben. Hja kérem, a kenyérért meg kell dolgozni, ha itt (is) , hát ezt is bevállalja. Röhej ez a város. Mindenestül.
Na ne már ? (vendég) [2021.01.20., 23:31][válaszolok] #312
Mosolyogjon Ön is kedves! Hiszen rengeteg seb éktelenkedett városunk (nem városom!, mert az minden szerencsi emberé, az Öné is) testén! Lehet kérdéseket feltenni!
És a Hunyadi felújítása? A téglajegyes sportcsarnokunk modernizálása? És a kerékpárút? És a kondipark? És a játszóterek? És a futópálya? És a rekreációs park? És a piactér? És a turisztikai központ? És a vár felújítása? És a kamionparkoló? És a parkoló a vasutállomáson? És a főút? És a turisztikai bemutató tér? Ezek jó dolgok! Pedig ezek csak a jövő előhirnökei!
És már 90 %-ban mind megvalósult, a források folyamatosan rendelkezésre álltak? Vagy nem?
Mosolyogva lett eltékozolva a Cukorgyár! Akkor mosolygott kedves? Lehet hogy a végkielégítéssel a zsebükben sokan mosolyogtak, még a belső emberek is mikozben egy-egy könnycseppet szétmorzsoltak orcájukon! Most pedig leghangosabban kritizálják a munkahelyek létesítését! Abban az időben ki mosolygott kedves? Kik taposták bele a várost a kilátástalansággal megtelt pöcegödörbe? Ezt soha nem lehet elfelejteni!
És járjon nyitott szemmel, ne csak a gyűlölete által eltorzult, beszűkűlt látótérben nézzen szét! Mennyi romos ház volt Szerencsen? Szépül a város, ami többek között - halkan mondom - annak a 7 milliárd Ft-nak köszönhető, amelyet a testület pályázott, és hitetlenkedve gyalázták még a legutóbbi választáson is!
És jön a 4 sávos 37-es, a szigetelőanyaggyár, az ipari park bővülése! És a még megmaradt városi sebek, (elhanyagolt épületek felújítása) begyógyítása! Mert vannak még sebek a város testén! Abból a mélységből felkapaszkodni nem kis munka! De a karaván pedig halad! És lassan ugyan, de egyre élhetőbbé válik a város!
A gyűlölet bizony nem egy lelkesítő, nem egy pozitív lelkiállapot! Nehéz lehet így élni! A türelmes várakozáshoz pedig sok erőt, és egészséget kívánok önnek!
Addig is amig további eredmények jönnek,....... mosolyogjon Ön is!
Narancsköd (vendég) [2021.01.21., 08:38][válaszolok] #313
"És lassan ugyan, de egyre élhetőbbé válik a város!"

Kedves, szokott néha sétálni a városban? Boltba jár-e? Lassan nincs fehér ember. Ezek a jövő előhirnökei, nem a nyomorult aszfaltozatlan parkolók!
errr (vendég) [2021.01.21., 08:51] válasza erre: #312[válaszolok] #314
Azért csak sétálgasson egy kicsit a városban "kedves" aztán rájön a valóságra.
Csaktán nem megint a négysávossal meg a szigetelőanyaggyárral tetszik már megint kampányolni? Immár jó 10 éve! Hát annak már régen felújításra kéne szorulnia azzal a minőséggel amivel a haverok dolgoznak, nem ismételten napirendre kerülni.
No kacagjon már, a mosoly az ide kevés.
Bukovszky Róbert [2021.01.21., 12:02] válasza erre: #313[válaszolok] #315
Hát ember, valóban nem értem! Akkor most mi legyen? Nem kell semmit építeni, javítani, szépíteni, komfortosabbá tenni? Miért nem lehet egy picit örülni az esetleges fejlődésnek, miért csak a negatívumokat kell kiemelni? Konkrétan én lesz@rom, hogy kinek köszönhető bármilyen beruházás ami az emberek sokaságának, vagy akár egy szűkebb rétegnek /pl futókör/ akár egy picit is szebbé, jobbá teszi a mindennapjait!
Szelektív emlékezés csúcsa. (vendég) [2021.01.21., 12:28][válaszolok] #316
Na ne már -2 hsz. -érdekesen dorombolgat-kis öleb.
Mennyi a havi fix,hogy csukott szemmel ,és füllel jár a városba!
Szelektív? (vendég) [2021.01.21., 14:10] válasza erre: #316[válaszolok] #317
A primitív sértegetésen kívül jó nagy butaságot mondott!
Minden nap járok a városban! És minden nap érzékelek változást! Ön a gyűlöleti szűklátókörűségétől ezeket nem látja, nem is láthatja. Igazás sajnálom Önt, de megértő vagyok! Nehéz lehet Önnek minden nap!
Pontosan emlékszem a cukorgyár bezárására, az akkori vezetők kampányolására a bezárás elkerülhetetlenségéről! Pontosan ismerem és értékelem -negatív, pozitív értelemben - az aktuális városvezetés döntéseit. Látom a város társadalmi struktúráltáságának átrendeződését! Ezen a téren komoly feladataink vannak, amelyet nem a kirekesztettség és nem a gyűlölet kell hogy vezéreljen!
Az én értékelésemet nem befolyásolja semmiféle ideológiai elfogultság, pláne nem a primitív gyűlölet!
Legyen ön is képességeihez mérten belátó!
Ehhez jó egészséget és boldogságot kívánok, tisztelettel!
Végül... (vendég) [2021.01.21., 15:48][válaszolok] #318
Szelektív? hsz : -tényleg szelektív,és elfogult. Bíztos sok "mosoly" csekket kap!
Ez most sikk! Egyre értéktelenebb.
De egyszer vége van ! Önnek is jó egészséget!
Mindenkinek (vendég) [2021.01.21., 20:18][válaszolok] #319
Hogy nem unják ezt a cirkuszt? Nem látják, hogy semmi értelme az egymás gyalázásának?
Válasz Mindenkinek (vendég) [2021.01.21., 23:34] válasza erre: #319[válaszolok] #320
Nagyon egyetértek!Sehová nem vezet hogy névtelenül "Most jól beszólok!", szubjektív véleményemet hangoztatom! Tények és kész!
Kérdések.-Szelektívnek. (vendég) [2021.01.22., 07:45][válaszolok] #321
-Ha emlékszik a cukorgyár bezárására ,akkor pontosan tudja,hogy kik voltak Németországban tárgyalni ,előzőleg már,! a gyár bezárásáról!
Kérem írja meg.!!!
Ha látja a struktúrális átrendeződését a varosnak ,írja meg a megoldását.Mit tenne a szegénységgel ,elvándorlással ,munkanélküliséggel, gyülölködéssel stb?
Nem itt volna az ogy.képviselő,és a kormány felelösége, jelentősége?
Kérem írja meg!
Bukovszky Róbert [2021.01.22., 08:12] válasza erre: #319[válaszolok] #322
Naaaaaa ne vegyük már el a kedvüket!!! Olyan cukik ahogy egymást /no meg néha a Fiamat a polit, K Zsófit, esetleg engemet, vagy éppen MP-t// a "kerítés mögé bújt" hősök módjára fennhangon ocsárolnak, vicsorgnak, de bizony, ha "kinyílna a kapu" édes kis ölebekké válnának.
Robinak. (vendég) [2021.01.22., 09:40][válaszolok] #323
B.R hsz.: Ön tényleg a helyi ner tagja.
Görgesse már vissza,hogy miket ,és hogyan írt korábban.Önmagát a nevezettekhez hasonlítani, kicsit mókás.Megélhetési vélemény író lett.
Nem túl jó a szövegértése,ezért nem érdemes figyelembe venni , hatalomnak kedveskedő írásait.Úgy látszik ,hogy feladatául kapta,ezen oldal el lehetetlenítését. Önnek is jó tudni ,az idő halad,a helyzet változhat,és hogy Ön már "körbe" ért,a palettán.
Többet nem reagálok az írásaira,érdektelenné váltak számomra.
valaki (vendég) [2021.01.22., 12:37] válasza erre: #322[válaszolok] #324
Önnel ellentétben, (továbbra is) azt gondolom, hogy minden amit elmondanak, leírnak, az befolyásol, véleményt formál. Csak nézze és lássa a sok reklámot, az állami propagandát, konzultációt. Miért fizettek milliárdokat?
Egyetértek azzal, hogy a csaholós kutyákból lesznek édes ölebek is, ha előttük kinyílik a kapu. Ekkor, kérésre vagy parancsra, akár még "szolgálnak" is.
errr (vendég) [2021.01.22., 13:45] válasza erre: #322[válaszolok] #325
Már megint a büszke nevességgel jön, amikor lám azzal csak törleszkedni lehet az érdekcsoportjához, erősen korlátok közé szorulva. Nem a reális véleménye érvényesül, hanem az érdekei. Nem így látja? Egyébként én pl moderálom magam többnyire, de teszek a kapujára.
Bukovszky Róbert [2021.01.22., 16:07] válasza erre: #323[válaszolok] #326
Neeeeee kérem ne tegye ezt velem!!!!! Esküszöm a nyár közepén a patakba vetem magamat bánatomban, ha Ön tényleg képes lesz és a jövőben "nem reagál" az írásaimra!!!!
Neee Robi... (vendég) [2021.01.22., 16:20][válaszolok] #327
ROBI : ara válaszol amit írnak a hozzád szóló ,hozzá szólók!
El hiszem (vendég) [2021.01.22., 16:38][válaszolok] #328
mert tényleg, vannak érdemei a mostani hivatalnak az adó fizetők pénzén .
Hol vannak a beruházások ? Nincs 4-sáv ? Nem is lesz mert minek semmi nem indokolja .
Néhány borász jól jár mert most ez a trendi,Szerencsi várból már csak egy cirkuszi sátor hiányzik még .
A történelmi,történet tekintetében .
Bukovszky Róbert [2021.01.23., 08:49] válasza erre: #327[válaszolok] #329
"Ön picit törni magyart, én érteni nem nagyon írását"!!! Amenyiben a "fordító programom" jól értelmez, akkor az a válaszom, bárkinek, bármikor, bármire szívesen válaszolok, egy aprócska kitétet azért teszek, szeretném tudni, hogy kivel beszélgetek, nem ragaszkodom én ehhez a felülethez, van több nem nyilvános /fcb, teló, email) elérhetőségem, a diszkréciót megígérem.
Miért kell ez.? (vendég) [2021.01.23., 09:14][válaszolok] #330
Ez talán még korai ,és erős túlzás.
Tipikus fidesz propaganda. M.P is tolja rendesen.
Zsófika ,a hóesésben . /volt már valaki a búzamezőn korábban/
Zzófika kutya sétáltatás közben.
Zsófika díszmagyarban ,a kultúra napján.
Zsófika reggeli kávézás közben
Ami még nem volt: Zsófika fogadó órán
Zsófika lakossági fórumon /ahol kérdezni lehet spontán/
Zsófika beszámol az eddigi munkájáról,és azok eredményeiről / nem a már korábban mások által elkezdettekről/
Zsófika felajánlja jövedelmének egy részét a rászorultaknak
Szófika felgyorsítja a v.kerület,engedélyezett vakcinákkal oltását.
Zsófika beszámol ,hogy az ígért 6000 munkahelyből mennyi valósult meg.
Stb

TÉNYLEG MIÉRT KELL EZ? csak növeli az ellenszenvet. A celebek ilyenek.AZ EMBEREK NEM HÜLYÉK.
Hádám [2021.01.23., 10:46] válasza erre: #328[válaszolok] #331
Ami azt illeti a 4 sáv már 15 évvel ezelőtt is indokolt lett volna... szinte hetente halnak meg emberek balesetben ezen a szakaszon...
??? (vendég) [2021.01.23., 14:53] válasza erre: #330[válaszolok] #332
Induljon legközelebb a választáson és majd kolbászból fonjuk a kerítést, mert ön nagyon tudná úgy látom.Három hónap után mit akar olyan eget rengető eredményeket. Ez már nem normális dolog, ami itt folyik. Ebben a városban mindig mosdatni, gyűlölni kell valakit. itt nem jó sem a jobb, sem a bal oldal, még kevésbé a függetlenek. Szóval, ha annyi politikus jelölt van itt, aki mindezt sokkal jobban becsületesebben csinálná, miért is nem teszi?
Sajnálatos (vendég) [2021.01.23., 16:26] válasza erre: #331[válaszolok] #333
események,sajnos nem ösztönző erő !
Arra gondolok,hogy ipar miatt nincs erő a fejlesztésben nem is lesz mert ide ipar nem jön .
Ég az ember pofájáról a bőr hogy országgyűlési képviselőt ad a régió.
És nincs fejlődés,még egy összeszerelő üzem sem települ ide Szerencsre .
Tényleg igaz amit a magja mond a néhainak apja örökségét viszi tovább .
Csodaszán (vendég) [2021.01.23., 17:20][válaszolok] #334
https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/nagy-siker-volt-az-unnepi-diszkivilagitas- ...
Óriási siker volt tényleg ekkora pénzből!!
Tibikém mikor fogsz már végre beszámolni a pontos számokról!?
De sok -van ilyen... (vendég) [2021.01.23., 18:31][válaszolok] #335
Ez nagyon jó -"megélhetési vélemény író",a "hatalomnak kedveskedő írásai "
Hááát erre kössön csomót ,akit illet...
Segítségül.tényleg őszintén. (vendég) [2021.01.23., 21:28][válaszolok] #336
??? hsz: -ha nincs eredmény azt kell közölni. Valamint a valóságot,realitást.
Tartani kell a kapcsolatot a választókkal,meghallgatni ,tájékoztatni őket../fogadó óra,lakossági fórum stb /,A várossal,és környékével, nem is foglakozik,csak Tokaj.Nem nehéz kitalálni miért.Kétségtelen , hogy nagy az elvárás vele szemben ,a városban ,és környékén.
Az emberek többsége ,megélhetési problémákkal küszködik ,miért kell rendszeresen irritánlni öket ,olyan "dzsentri"-gondtalan,fényűző életnek látszó videókkal,melyek sokaknak csak álom? Szerénynek ,és egyszerűnek kellene látszania, mint általában az emberek.Hiszen közölünk való.Sokan várják tőle ,sorsuk jobbra fordulását.
AZ IGÉRETEIT KELL SORRA VENNI ,MERT A VÁLASZTÓK SZÁMON TARTJÁK! Időről időre beszámolni. Kiemelten kezelni Szerencs ,és környékét.
Segíteni ,adakoznia szegényeknek,a sajátjából is.Nemcsak karácsonykor,és választás előtt. A SZEGÉNYSÉG ,A MUNKANÉLKÜLISÉG ,A MUNKÁVAL RENDELKEZŐK SZEGÉNYSÉGE/az alacsony bérek miatt/,ÉS AZ ELVÁNDORLÁS A LEGNAGYOBB PROBLÉMA.
NEM HALLOTTUK MEGNYÍLVÁNULNI JÁRVÁNY ,ÉS VAKCINA ÜGYBEN SEM ! Az eddigiek sokak számára csalódás!De reméljük a legjobbakat ,a következő bő egy évben.
Hádám [2021.01.23., 22:57] válasza erre: #334[válaszolok] #337
Itt a válasz a kérdésre! Ez az ütem KÉSZ van a rendezvénytérből! 68 millió.....

"Egy következő ütemben, már másik forrásból pedig a kisebb térrészen egy kávézóval kombinált infópontot alakítanak majd ki, amely a fedett részével rossz idő esetén is lehetővé teszi rendezvények lebonyolítását. De illemhely és egy színpadként használható terasz is szerepel az elképzelések között. Mindez jól illeszkedik majd a meglévő kilátóhoz is, és még több érdeklődőt vonzhat majd."
Nemzeti Oltóanyaggyár (vendég) [2021.01.24., 07:56][válaszolok] #338
épül Debrecenben !
Miért nem Szerencsen ? Mi az akadálya ?
https://index.hu/belfold/2021/01/23/kosa_lajos_nemzeti_oltoanyaggyar_lesz_debrec ...
Robi (vendég) [2021.01.24., 08:22][válaszolok] #339
Ha szeretnéd tudni kivel beszélgetsz, ne itt beszélgess! Ha meg itt beszélgetsz, viseld el az oldal mindenki által tudomásul vett írott íratlan játékszabályait!
Megvalósult (vendég) [2021.01.24., 11:14] válasza erre: #337[válaszolok] #340
a fedett tér,mosdóval-most egy borlabor müködik benne.Költözzön ki,s nem kell százmilliókért épiteni.Ja és ott is van egy torony.Persze lejárt az öt év....újra lehet pályázni,túlárazni,besöpörni a debreceni erőtérnek.Mit várunk?A polgi saját döntéseit sem hozza nyilvánosságra hatvanvalahány napja.Ezért kellett Sárkány Laci?
Bukovszky Róbert [2021.01.24., 12:01] válasza erre: #339[válaszolok] #341
Értettem! Azért ugye névtelem kérdésre nem kötelező válaszolnom? Köszönöm!
Más! Szidta itt valaki a napokban a 'környékről beözönlő roma családok viselkedési kulturáját, sajnos ezzel nehéz lenne vitatkozni, tenni ellene meg még nehezebb! Viszont itt vannak, vagyunk a helyiek, talán jó lenne egy kicsit 'sepregetni a saját portánkon is. Hiszen bárhogy is szeretnénk azt hinni, de a hegyre a szemetet bizony nem a 'taktaközből hordják fel mázsa számra, a fenyvesben az építményt vélhetőleg nem 20km-re lakók verik szét és a mocskot sem ők hagyják ott maguk után. Sajnos azt is biztosan tudom, hogy a kint hagyott használt és új szölő oszlopaink is egy helyi családnak adnak meleget, mint ahogy a külterületi körtefánkról sem harkányban erjed a finom cefre! Na, de ezek esti, éjszakai történések, viszont ma /vasárnap kb 11 óra/ megyek fel a városba, látom fut/nak a futó körön, de az örömöm addig tartott amig közelebb nem értem, egy kedves??? idősebb pár a vasárnap délelőtti sétáját elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne azon a szép "piros csíkon"tegye a mama olyan félmagas sarkú csizmában a papa valami bakancs szerűségben. Tovább haladtam a gimi felé, egy 'testes nagyika örömmel sétál az unoka mögött akinek mindenképpen kötelező volt a roller tudományát a futásra kitalált körön fejlesztenie. Nem tudtam megállni, nagyon inteligensen szóltam a "nagyinak", hogy ez így nincs teljesen jól, ő meg szintén cizelláltan elküldött egy "melegebb éghajlatra" így az előttük kb 50m-re haladó "nagyapának s a 'piroson kbicikliző 'ünokának már nem is mertem szólni.
Robinak. (vendég) [2021.01.24., 12:23][válaszolok] #342
RÓBERT -ez figyelem elterelés,és hablatyolás.
Le kellene zárni ,a korábbi kérdéseket.
Hogy is írták: ......... "a hatalomnak kedveskedő írásai" tárgykörét.
Aztán beszélhetünk ,az Ön által feszegetett -tényleg komoly és valós problémáról is.
Bár nem igazán értem a mi gond a sétával ?
errr (vendég) [2021.01.24., 12:52] válasza erre: #341[válaszolok] #343
Talán több értelmet nyerhetne a polgárőrség is, ha kint silbakkolnának pl a pálya mentén időnként.
Támogató (vendég) [2021.01.24., 13:51][válaszolok] #344
volt mert ugye annak idején nem sikerült a gyári kör annak idején be cigányosítással pedig még a foci pályát is kiporzióztták a jövevényeknek ugye bár .
Bukovszky Róbert [2021.01.24., 14:31] válasza erre: #342[válaszolok] #345
Állok rendelkezésére! 06309727820
Bukovszky Róbert [2021.01.24., 14:36] válasza erre: #345[válaszolok] #346
Huuuuuu, akkor Ön szerint az a vélhetőleg speciális összetételü felület a futókörön, bakkancsnak, rollernak, magassarkú cipőnek stb-stb lett kialakítva???
Bukovszky Róbert [2021.01.24., 14:38] válasza erre: #343[válaszolok] #347
Polgárőrség????? Most látom a fcb-n, hogy a 'főhadiszállásukat is 'támadás érte ....
Nem támadás. (vendég) [2021.01.24., 18:18][válaszolok] #348
RÓBERT -Ön olyan mint a fidesz. Mindent támadásnak tekint,pedig ,csak egy vélemény.
Nem több,lehet rajta vitatkozni. Tegye ezt.
Kezd nagyon izzadságszagú lenni ,mert nem tud érveket. /na nem a fotópályára gondolok!
Le amortizálja magát.
Gyűjtsön erőt a korábbi, jelentős számú ,és közéleti témájú ,rendkívül kritikus ,és néha szinvonalas hozzászólásaiból
Görgessen vissza egy kicsit.
Robinak. (vendég) [2021.01.25., 18:48][válaszolok] #349
Robi : ?????
Válaszolj,vagy kérj elnézést,mert úgy látszik ,hogy tényleg körbe értél.
Nehogy megint a személyi igazolványát kérd a hozzászólóknak!!
errr (vendég) [2021.01.26., 13:42][válaszolok] #350
https://hirklikk.hu/kozelet/brutalis-hianyt-hozott-ossze-a-kormany/376098

5550 milliárd éves hiány, miközben az állástvesztettek nálunk semmi támogatást nem kaptak, vannak akik koldulnak. Ugyanekkor pl Székelyvarságon 420 millát adott ugyanez a kormány sífelvonóra! Érti ezt valaki? - vagy inkább úgy kérdem, van aki ezt még mindig nem érti?!
Ez igen .. (vendég) [2021.01.26., 19:10][válaszolok] #351
A szerencsi Polgárőrség -támogatást kapott a Volán-tól./ 500 eft./
Na ki adta át ,a más !!! ajándékát?
Hádám [2021.01.26., 20:26][válaszolok] #352
Bármennyire is meglepő, az utolsó napra minden szükséges információ megérkezett a dísztérrel kapcsolatban az önkormányzattól! Minden számla, költségvetés és egyéb bizonylat! Kell egy kis idő átböngészni, de lesznek meglepetések az már most látható! Hamarosan jelentkezem!
Robinak (vendég) [2021.01.27., 10:06][válaszolok] #353
Öt éve kezdődött a Hatházi Ákos féle korrupció infó története.A százötven valahányból egy szerencsi történet is akadt.Valahogy nem az nem ott és nem is készült el-történetben a jólértesültek szerint két helyi potentát is belekeveredett,vagy belekeverték őket.Polgármesterünk feljelentést tett a szórólap szerint.Robi mit tudsz?A szokásos hallgatás,vagy vihar előtti csend?Miért Te?Ezen fórumon csak Neked van közvetlen kapcsolatod a vezetéssel egy kis gondűző borozgatás mellett,vagy éppen hajtás közben..
errr (vendég) [2021.01.27., 11:42] válasza erre: #351[válaszolok] #354
Úgy tudom a mindenféle morális gáttól mentes mosolycédula. Senki sem mondta neki, hogy kocc! Ez is sokat elmond a szervezetről is.
fesztivál (vendég) [2021.01.27., 14:10][válaszolok] #355
A szarvasparkoló számláit bizonyára jól kiállították, hiszen brókermarcsi és csapata ehhez nagyon ért.
Azért azt mindenki látja, hogy a lebontott szarvasok után senki nem rendezte el ezt a 68 milliós projektből épült területet.
Az igénytelenség és siránkozás, ez a mostani városvezetés.
A napokban hallhattuk, hogy a csokifesztiválnak is annyi. Hallhattuk a siránkozást arról, hogy mennyi pénzbe került ez a városnak eddig. És tessék mondani akkor az előző városvezetés, sőt amikor még nem városi szervezés alatt volt, hogy tudta megrendezni ezt a fesztivált? Akkor volt rá pénz? Talán nem a trónunkon ülve osztották az észt mindenkinek, hanem tették a dolgukat. Tudja ez a szerencsétlen, hogy az elmúlt években az itt élő szerencsi családok várták ezt az eseményt. Az ország más részein élők ekkorra szervezték a szabadságukat és hazalátogattak, és nagy családi rendezvények, összejövetelek voltak ezeken a napokon. Az itt élők büszkék voltak arra, hogy az ország minden részéből kíváncsiak voltak ránk, a vendéglátósok tudtak szobákat kiadni, vendéglátni, pénzt keresni. Na de ez mind nem volt jó, hallottuk a siránkozásból. Tudja ez a nyomorult, hogy miket beszél? Tudja, hogy mi egy városvezető dolga? A VÁROSBAN ÉLŐKET SZOLGÁLNI, mindent megtenni azért, hogy itt mindenki a lehetőségeihez mérten tudjon boldogulni. Hát sajnos ez manapság már nem így megy, üldögélni a trónunkon várni a csodát. Nem kell lobbizni, pénzért kuncsorogni, hogy több és jobb lehetőségeket harcoljanak ki az itt élőkért.
Nade (vendég) [2021.01.27., 21:49][válaszolok] #356
kedves fesztivál ! Ön szerint a fesztivál elmaradása a város legfőbb gondja ? Persze hogy nem ! Nekem úgy tűnik egy volt szervező siránkozásait olvashattuk az előző írásban ! Ön /K/ alaposan mellényult !
Vélemény. (vendég) [2021.01.28., 07:51][válaszolok] #357
-nade hsz..- -egyet lehet érteni a hsz.-el.
A fesztivál már túlzott volt,hosszú ,és költséges.A kiváltságosok fogadásai ,és bulija.Volt valami elszámolási probléma is, -vagy legalábbis hallható volt.Ezzel mi van ?
Fesztiválozni ,"normál" élethelyzetbe szeretünk ,ez most nem az.
Az építő kritika szükséges,a realitás ,és a tények talaján.Az alpári stílus ,rontja a kritika színvonalát,

Sokkal érdekesebb! Várjuk a Hádám tájékoztatását ,a "csoda szarvasokról"!
Fesztivál (vendég) [2021.01.28., 08:17][válaszolok] #358
most is van,csak más lesz a neve más szereplőkkel, mint turisztikai parkoló világító giccsel,gumi kerekes mozdony na meg urambátyám, alászolgája hozzá állással .
Nade-nak (vendég) [2021.01.28., 08:46][válaszolok] #359
A szervezők csapatára nem jellemző ez a stílus, hiszen mindegyik magasan képzett, kvalifikált szakember, akik kulturális területen dolgoznak. Semmilyen helyzetben nem fejeznék ki magukat ilyen primitív stílusban! Keresse talán a beíró (k) személyét a nagy intrikusok és méregkeverő háttéremberek közöségében.
Hivatalosan (vendég) [2021.01.28., 10:56] válasza erre: #357[válaszolok] #360
minden rendben volt.Az ésszerü/dr Gál András/gazdálkodás körében kapott a főszervező nettó hatmilliós lelépési pénzt.Esetleg "hallgatási" is lehetne,ki tudja?Ebben is annyi volt az őszinteség,mint a mákszem.
De jó (vendég) [2021.01.28., 16:19] válasza erre: #359[válaszolok] #361
hogy se szeri,se száma ennek a sok magasan képzet embernek .
Még se,halad Szerencs egyről-kettőre,ennek mi lehet az oka ?
Erre válaszoljon már,ilyen nagy lendülettel ?
Szerencsen, 30-éve nem történik semmi ! Csak a romlás,rombolás virága virágzik .
Kellő figyelem ?! (vendég) [2021.02.11., 13:46][válaszolok] #362
Amire,oda kellene figyelni hogy a csapadék elvezetés,hálója igen lyukas főleg örökös vissza,térő probléma a Tatai sportpálya és a Magyar utca mögötti rész még mindég mostoha gyerekként van kezelve ?
Most ha valaki,arra jár láthatja hogy a Magyar utcai kerteken áll a víz mert, a elvezető csatorna, a magas vízállás miatt nem tudja elvezetni az ide folyó csatorna vizeket.
Most még az uszoda is ráengedi emberi testnedvekkel, szennyezett vizét csodálatos mix lesz,belőle .
Már a pincékben is megjelent a víz,szépen áztat mindent el !
100 nap az élet... (vendég) [2021.02.11., 17:21][válaszolok] #363
Na és Zsófika-100 napos értékeléséhez mit szólnak?
Tényleg komoly színészi teljesítmény. De ő képviselő volna!
Vagy mi?
errr (vendég) [2021.02.11., 19:41] válasza erre: #362[válaszolok] #364
Melyik uszoda az?
Mire gondol ? (vendég) [2021.02.12., 15:31] válasza erre: #364[válaszolok] #366
Hogy melyik,uszoda ?
Amelyik be van zárva ?
Nem mindég lesz így,nem mindég marad ez így !
Kemény ? (vendég) [2021.02.12., 15:33][válaszolok] #367
Gyerek ez a Sankó,azt írják .
(Magyar rendőrség) is körözi már hosszú ideje, több száz millió forintos adócsalás és befolyásvásárlás bűncselekmények gyanúja miatt. A rendőrség elől azonban sikerült ? vélhetőleg ? Dubajba szöknie, így egyelőre még nem sikerült bíróság elé állítaniuk.
zsilip (vendég) [2021.02.23., 18:42][válaszolok] #368
Tehát, a zsilipet felhúzták,hogy tudjanak korcsolyázni.
Menet közben,megjött az árhullám .
Zsilip felhúzva,önti el az ár árteret és a Magyar utcai kerteket,pincéket.
Szerencsi Tv-be mutatja,mikor leengedik a zsilipet a kamerák előtt rá 30-percre 20-cm csökken a víz szint . Meg köszönjem ?
silver [2021.02.23., 18:51][válaszolok] #369
Tisztelt Polgármester Úr!
A kormány nem arra adja az állami támogatást ebben a nehéz helyzetben, hogy a NAGY és elismert T.M.I. vezetése alatt működő városüzemeltető vezetői darabonként több százezer forintos márkás telefonokat vásároljanak maguknak, csak azért mert az olcsóbbal meg sem hallják azt a rengeteg bejelentkezést a szálláshelyekre. Nem tudom, hogy tudomása van-e arról, hogy lassan ez egy családi vállalkozás mely kissé aggályos, lassan még a rokonságból nagymama is ott fog dolgozni, testvér, menyjelölt, feleségem unokatastvére stb. ez nem összeférhetetlenség
silver [2021.02.23., 19:07][válaszolok] #370
Még utóiratkén csak annyit, hogy nem tűnik fel önnek ,hogy ettől a cégtől miért mennek el az emberek ? Az ok az elviselhetetlen munkahelyi légkör, vagy a hozzá nem értő alkalmatlan vezetői gárda azért ezt szemelőtt tartanám a jövővel kapcsolatban?
Szemvényvesztés (vendég) [2021.02.24., 14:46][válaszolok] #371
Ugyan,már felújítják az adó fizetők pénzén a volt cukorgyári kazán részt most meg vállalkozásokat keresnek bele akik majd,bérlik a helyet persze senki nem felel meg ?
Mikor tisztán látszik hogy,a Nestlének újult meg raktárnak,na meg kamion parkoló is lesz ott na kinek is .
De,lehet hogy ezt csak a ridikülben volt .
Élelmezésvezetőt (vendég) [2021.02.24., 15:53] válasza erre: #369[válaszolok] #372
keresnek.Elfogytak rokonok?Szegény Feri ezzel a pasival is jól mellényúlt.Mivel a feleség nem kapott méltó állást Herceghalmon vagy hol,hát megkeresték,hogy segitsen nekik.Örök hála lett a jutalma-csak nem a földön.Sokan tudják amit a polgi is,de amíg a fenekét nyalják-addig rendben.
Menesztették (vendég) [2021.02.25., 12:40] válasza erre: #372[válaszolok] #373
volna,mert nyilvánvaló vált a vezetői alkalmatlansága.Persze puhára esne,de a folyosói pletykák szerint olyan dologgal fenyegette meg a polgármestert,hogy az a keresztyén lelkén szárad.A dolog furcsasága,hogy miközben ekézték a Konc családot/is/gyermekük állitólag Rogán Antal alatt szolgál.
errr (vendég) [2021.02.25., 14:18] válasza erre: #372[válaszolok] #374
Szegény Feri, akinek ilyen szószólói voltak s vannak.
errr-nek (vendég) [2021.02.25., 14:38] válasza erre: #374[válaszolok] #375
Nem maga a Ferié? Ja! Hogy van azt Fletónak becézik.
errr (vendég) [2021.02.25., 19:54] válasza erre: #375[válaszolok] #376
Felvilágosítom:
A szóban forgó szegény Ferinek a volt és még regnáló barátai most éppen alagutat készíttetnek pl a már befejezett Puskás aréna alá. Kerül amibe kerül, pandémia ide, avagy oda. Ezen kéne felszívnia magát, nem báván gyermeteg riposztokon fárasztania nagy kihívásokhoz egyébként sem szokott agyát.
élelmezés (vendég) [2021.03.03., 11:23][válaszolok] #377
A közösségi médiában éppen a parizerrel csúfolják az egyik képviselőt és támadják a fizetéséért. Érdekes, egy másik elhíresült élelmiszerről nem írnak, pedig tulajdonosa semmit nem tett le az asztalra havi másfél milláért csak rodeóznak a (mi pénzünkón fizetett) stábjával és filmezteti magát.
errr (vendég) [2021.03.03., 12:13][válaszolok] #378
Jó hír, jó irány! Ha úgy vesszük, a fideszt reptették a Néppártból. 81 %-al! Napersze ők fognak kilépni, maguktól. Egyenesen bele a jelentéktelenségbe.
jajj (vendég) [2021.03.03., 12:38] válasza erre: #378[válaszolok] #379
Itt csak egy valaki jelentéktelen, és az magácska Azért remélem tud majd aludni, legfeljebb emelnek a gyógyszeradagján :D
errr (vendég) [2021.03.03., 13:56] válasza erre: #379[válaszolok] #380
Majd rádöbben kegyed is ki az, ha eloszlik konyhájában a krumplipára.
Ez most komoly. (vendég) [2021.03.03., 14:09][válaszolok] #381
Már megint egymást cseszegetik ,színvonaltalanul.
A fidesz kilépése/kizárása/ nem volt váratlan-érett már,sokszorosan rászolgált.
A baj csak az ,hogy mint kormányzó párt,az érdek érvényesítése,sokkal kevesebb lesz.
Ez nem jó az országnak.
Valamit tenni kell 2022-ben!
jajj megint (vendég) [2021.03.03., 14:28] válasza erre: #381[válaszolok] #382
Az ugye megvan, hogy EP választások 2024-ben lesznek? Mit akar hát tenni 2022-ben? Egyik fotelszakértő okosabbakat mond itt, mint a másik!
errr (vendég) [2021.03.03., 16:12] válasza erre: #382[válaszolok] #383
Na ha azt sem tudja, mi lesz 22-ben akkor mit keres itt polihisztorkám?
Ez most tényleg komoly esély. (vendég) [2021.03.03., 17:04][válaszolok] #384
err-nek és 382 hsz.:- Kevésbé sem kedves bocikák.
2022 -ben,ogy választások lesznek ,és lehetőség lesz leváltani a jelenlegi hatalmat.
Ezt követő ,uniós választásokon ,már más erőviszonyok lehetnek.
Örültem ,hogy segíthettem.
errr (vendég) [2021.03.03., 18:48] válasza erre: #384[válaszolok] #385
Komolyan úgy érzi, hogy segített? Csacsikám.
jajj megint (vendég) [2021.03.04., 08:07] válasza erre: #383[válaszolok] #386
OMG! Szövegértés, bobóka. Szövegértés!
errr (vendég) [2021.03.04., 12:25] válasza erre: #386[válaszolok] #387
Butácska beszédével, jajjgatásával felesleggel veri fel már megint a csendet.
Mondjuk (vendég) [2021.04.21., 13:28][válaszolok] #388
Jó lenne,végig biciklizni Szerencsen a Magyar utcán mint a Szerencs-Ond utcán kerekező önjelölt képviselő lánynak .
Szerencsi újság,mutatása szerint ?
Csak az ember fia,lánya,gyerek fél hogy elütik,az oda-vissza jövő forgalom miatt ?
Egy (vendég) [2021.04.23., 13:38][válaszolok] #389
kutya meg mentése, hír !Kivonul a védelem 1000-fa kivágása bagatell ?
https://borsod24.hu/2021/03/09/kommentar-nelkul-nagyszabasu-favagas-a-37-es-uton ...
Ez egy vélemény. (vendég) [2021.04.26., 21:02][válaszolok] #391
Nem tudom a valós eseményeket megítélni! Ítélet hsz-nek címezve.
Ha hibázott a vétkes,kapja meg a büntetését,ami legyen arányos az elkövetettekkel.
DE!!
Nemrég az érintett politikus, nyilvánosan tett olyan nem túl szerencsés nyilatkozatot, az általa elvárható ,és elfogadható ítéletről,amely sok kérdést vet fel .Ez nyilvános nyomás gyakorlásnak ,hangulat keltésnek is felfogható volt. Az elmaradt bocsánat kérés nem jogi kategória,ez is megemlítve lett.
Az biztos ,hogy a jogi következményeken túl ,ez egy életre szóló lelkiismereti problémát okoz,egy ilyen eset,mely önmaga is egy büntetés lehet.
VALÓSZÍNŰLEG EGY MÁSIK HELYZETBEN ,PREJUDIKÁCIÓ MENTES KÖZEGBEN ,AZ IGAZSÁGOT,a FELELŐSSÉGEKET,A TÖRTÉNTEK ALAPJÁN,JOBBAN KILEHETNE BONTANI. Nem megkérdőjelezve a Bíróság döntését.
Bár az ítélet jogerős! DE AZ ÍTÉLET ,ÉS AZ IGAZSÁG NEM MINDIG VAN KÖSZÖNŐ VISZONYBAN.
Kár volt a politikusnak ebben ,még az ítélet előtt megnyilvánulni, megértve az ő veszteségét is.Azért mert okot adhat a találgatásokra.
VIGYÁZZANAK MAGUKRA!
errr (vendég) [2021.04.27., 13:59] válasza erre: #391[válaszolok] #392
Az 50-el közlekedő motorkerékpár meglehetősen életszerűtlennek tűnik. Egyáltalán hogy lehet azt megállapítani?
Borders ? (vendég) [2021.05.01., 06:25] válasza erre: #391[válaszolok] #393
Nem tudom a valós eseményeket megítélni!
Akkor miért véleményezi ?
Összes hozzászólás: 393 db (196 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.