Hírek
Már a startja is kemény a kampánynak, amelynek a Fidesz-kétharmad a tétje
Dátum: 2020.08.26., 08:49Megtekintve: 6525Értékelés: 3.00

Október 11-én országgyűlési képviselőt választanak Borsod megye hatodik választókerületében a balesetben meghalt fideszes Koncz Ferenc helyére. A kormánypártok Koncz lányát, Zsófiát indítják, aki három év után Washingtonból jött vissza Magyarországra. Az ellenzék összefogott, és közös jelöltet támogatnak: a jobbikos Bíró Lászlót. A Fidesz rögtön támadásba lendült, és egy rendhagyó módszerrel lehetetlenítenék el az ellenzéki kihívót, a választáson tétje ugyanis nagy, szimbolikusan a kormánypártok parlamenti kétharmados többsége múlik rajta - írja mai vezércikkében az Index.
Bedurrantották a kampányidőszakot a tiszaújvárosi központú Borsod megye 6-os számú választókörzetében, amelynek országgyűlési képviselője a balesetben meghalt Koncz Ferenc volt. Igaz, a közös ellenzéki jelölt, a jobbikos Bíró László hivatalosan el sem indulhatott a Fidesz fellebbezése miatt, az ajánlóíveket sem kapta meg, amire a jelöltséghez szükséges aláírásokat kellene gyűjtenie, de ez nem tartja vissza a támogatók toborzásától.

Bíró a párt vezetőjével, Jakab Péterrel együtt állt ki Tiszaújvárosban egy maroknyi ember elé, Jakab azt mondta, jogászokkal együtt dolgoznak azon, hogy a "fideszes terror ellenére Bíró László el tudjon indulni ezen a választáson".

Az 1958-ban született Koncz július tizedikén motorbalesetben meghalt, haláláról Orbán Viktor is megemlékezett a Facebookján. közös képük fölé azt írta: Drága Barátom, Isten veled". A Borsod megyei választókerületben így időközi választást kell tartani, ez lesz október 11-én, ami elég izgalmasnak ígérkezik, már csak a parlamenti helyzet miatt is.

Koncz halálával veszélybe ugyanis került a Fidesz kétharmados parlamenti többsége, amihez a 199 képviselőből 133 szavazata kell. A Fidesz-KDNP-nek most 198 képviselőből 132 van, ez még éppenhogy 66,6 százalék, de ha az ellenzék elviszi a helyet, technikailag tényleg oda a kétharmad.

Így ha a Fidesz veszít októberben, a parlamentben a kormánypártok kompromisszumra kényszerülnének. Mellékszál, hogy nem feltétlenül az ellenzéki pártokkal, hiszen ott van még német nemzetiségi képviselő és a jobbikból kivált Mi Hazánk Mozgalom három független képviselője, akik bár ellenzékinek tartják magukat, a közvélemény jelentős részében az a kép alakult ki, hogy pártjuk a Fidesz szatelitpártja, de legalábbis közös érdekük, hogy létezzenek, működjenek.

Mivel a tét nagy, a kampányban a Fidesz rögtön támadópozíciót vett fel.

A cikk az Index oldalán folytatódik →
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
lájkolók (vendég) [2020.08.26., 09:18][válaszolok] #1
Úgy nem volt nehéz összeszedni 7 ezer lájkolót, hogy Zsófi minden ismerőse automatikusan azzá vált. Sokan meglepődtek, a legtöbben észre sem vették. Nem túl tisztességes húzás!
realista (vendég) [2020.08.26., 12:40][válaszolok] #2
"Gondolat (vendég) [2020.08.26., 10:00] válasza erre: #1352[válaszolok] #1363
Mondjuk nyer az ellenzék jelöltje.Szép beszédeket mondhat az ülésteremben,szidhatja az extra lélegeztetőgépeket beszerzőket,magas árakat,növekvő inflációt,értéktelenedő forintot,30300 milliárd forint államadósságot, stb.Ezzel vége is a lehetőségeinek.A helyi ügyekben kellene okosnak lenni,a jelenünkről van szó.A polgármesterek egy része csak realista."
Nem, a polgármesterek egy része nem realista, hanem semmittevő, úszik az árral, építgeti saját egzisztenciáját!
errr (vendég) [2020.08.26., 13:54][válaszolok] #3
Aki megint a fideszesre szavaz annak rossz a memóriája és tartáshibás cseléd, nem szólva itt az érdekeltté váltak csekély de annál hangosabb csoportjáról.
Vesszen a fidesz, az ország megosztója, leamortizálója, eladósítója, tönkretevője kisajátítója, a nemzet összeugrasztója!
naiv (vendég) [2020.08.26., 15:37] válasza erre: #3[válaszolok] #4
A tavalyi szerencsi választás bizonyította, hogy az embereknek elegük lett, ezért lett ilyen arányú (64-30) a Nyiri-Fidesz eredmény. Az ellenzéki pártoknak, a változást akaró embereknek, a kisebb településeken is több energiát kell befektetni, az ottani embereket is meg kell tudni győzni. Bukniuk kell!
Bocsánat (vendég) [2020.08.26., 15:38] válasza erre: #3[válaszolok] #5
Emberre szavazunk nem pártra.Tavaly októberben csak a fideszes jelölteket mosta el népharag,nézze csak meg a megyei /Miskolc kivételével/ fidesz listára hányan szavaztak Szerencsen.Meg fog lepődni.Ez a csapat miért ne szavazna dr Konc Zsófiára,az emberre!
Ismerős (vendég) [2020.08.26., 15:40][válaszolok] #6
Zsófi még nem gondolt arra, hogy ha valóban olyan tehetséges fiatal, akkor életében először a versenyszférában is szerencsét próbáljon? Tetszik tudni, ahol munkával lehet a pénzt megkeresni.
A várkerti videón mellette sündörgő egyik fiatal borász személyesen mondta nekem néhány évvel ezelőtt, hogy utálja a Fideszt, "de hát tudod, abban van most az üzlet..." Ezek az emberek most sorban állnak, hogy hízelegjenek, szegény lány meg elhiszi, hogy a családnevén és a párttagságiján kívül bármivel is kiérdemelte volna ennek a sok kétszínű embernek a hódolatát......
Én szerintem.. (vendég) [2020.08.26., 16:09][válaszolok] #7
Tényleg csak a tisztázás szándékával.
-K.F tevékenysége ellentmondásos volt ,és ezért megosztó.
-Volt olyan négy év hogy fel sem szólalt a parlamentben ,vagy csak egyszer!
-Polgármesterként is hasonló a teljesítménye.Ígéretek sokasága maradt megvalósulatlanul.
-Az elmúlt helyhatósági választások ,előtti,alatti ,és utáni viselkedésére-nincs magyarázat.Totális vereség lett a vége,és a saját városát bojkottálta.
-Az elmúlt ogy.képviselő választáson 49%-al nyert -tehát szintén nem nagy arányban.
kétségtelen ,hogy a virus alatt,nagyon tevékeny volt-fertőtlenítőket hordott sok településre,Ez dicséretes.Itt is sok ígéret maradt megvalósulatlanul.
Összességében vezetése alatt sem a város ,sem,a választókerület,nem fejlődött oly mértékben ,hogy őrá.valamilyen,államférfi,vagy megváltóként kellene emlékeznünk.Sok kis dolog volt, ez eredménye munkájának.Jó ember volt ,de végül már majdnem úgy, viselkedett mint a többi,aki a hatalomba van..
Nyugodjon békében -kár volt ezt ,pont annak megzavarni, akinek nem kellet volna.
Ismerősnek (vendég) [2020.08.26., 17:38] válasza erre: #6[válaszolok] #8
Nem gondolom, hogy a "Kedves Zsófika" a versenyszférában szerencsét akarna próbálni és azt sem, hogy "szegény lány meg elhiszi", hogy őszinték a hízelgések. Lehet, hogy nem volt választása. Lehet megmondták neki, hogy induljon és vigye tovább a körzetet (úgy értékelték, hogy ez a fidesz legnagyobb esélye). Ha nem vállalja, akkor esetleg ugrik a washingtoni politikai állás is, és megszűnnek anyuka zsíros beosztásai is. Ön mit választana?
Miért? (vendég) [2020.08.26., 20:06][válaszolok] #9
Én szerintem hsz.-nek. többé -kevésbé egyet értünk. Most itt kb.60 fős társaság van-és azonosan látjuk.A bejegyzését megbeszéltük.
A K.F-ből élök , és a belőle hasznot húzók vették rá ,ezt a lány gyereket az indulásra,Abban a reményben ,hogy a jövőben is ,előnyöket éleznek majd. Szép,okos alkalmas stb..
KÁR VOLT HINNI NEKIK.!!!!!!!!!
kedves kislány olvasd el a bejegyzést!!!!Miért nem gyászolsz,és emlékezel? Ez egy jó tanács.
A politikában ,sem szép,sem okos,sem alkalmas nem lehetsz,-csak végrehajtó,szolga !!
errr (vendég) [2020.08.26., 22:36] válasza erre: #5[válaszolok] #10
Ennek fusson neki mégegyszer!
Látott Ön már fideszes képviselőt önálló véleménnyel? Naugyehogy nem? Ezek azt képviselik amit mondanak nekik fentről, leszarva a választóikat is. Na ebből a birkamagatartásból, a minden lélegzettel hazudozásból, közpénzszétszórásból és kisajátításból remélhetően elege lett az embereknek!
Tudatformálás (vendég) [2020.08.27., 08:45] válasza erre: #10[válaszolok] #11
Az országgyülés nem ellenörzi a kormányt,mert az nem hagyja magát.Konc Zsófi nem tehet a 355 forintos euróról amely értékitélet a gazdaságról/kb 10%-al nő az idén a költségvetési hiány/a tények makacs dolgok.Azt igéri folytatja édesapja útját,aki legalább szóba állt az emberekkel,s ez a mai politikai légkörben nem kevés.
mi ez , (vendég) [2020.08.27., 09:08][válaszolok] #12
Tudatformálád hsz.nek.:- mi ez a hablatyolás?
Miről beszél?
A hölgy indulásáról tehet-és mit is fog folytatni ?Beszélgetni az emberekkel ,állandóan ok nélkül is mosolyogni- majd csendbe lenni a parlamentbe ????EZ LESZ ?
Olvassa el a korábbi ezzel kapcsolatos hsz.-eket.
kampányolás (vendég) [2020.08.27., 09:31] válasza erre: #11[válaszolok] #13
Még boltba sem járt el, ahol emberekkel találkozott volna. Szemtanúja voltam: kampány idején valóban leállt kezet fogni még a kukásokkal is, a Bowling Clubban a fiataloknak "pizza traccs party" néven szervezett pizzaszelet osztogatást. Emlékszem, ahogy invitálni próbált minket, sértve éreztem magam, hogy egy szelet pizzával akar lekenyerezni. Ebben ki is merült az, hogy kivel, mikor és mi célból állt szóba a képviselő úr. Ha valamit folytatni kívánnak, akkor ezt pont nem érdemes!
errr (vendég) [2020.08.27., 11:43] válasza erre: #11[válaszolok] #14
ezért a mai politikai légkörért éppen hogy a papa is erősen felelős. Szóba állni szóba áll az emberrel egy mezőőr is vagy a szemetes, postás. Ám ez többet ér mint egy fideszes képviselő mameluk szóba állása. Miről beszél maga?
Miért (vendég) [2020.08.28., 13:00][válaszolok] #15
Azért bármelyik (jelentkező) ugyan már miért nyerne ?
Befolyást? Mit tett Szerencs-ért vagy a térségért ?
Vagy csak elég én vagy én apám,anyám ez volt ?
Ébresztő. (vendég) [2020.08.28., 16:45][válaszolok] #16
Mi van ,az ellenzéki jelölt indulásával?
Mikor kezdi az aláírás gyűjtést?
Mikor kezdi a kampányt?
A körzetbe 37 település van-és kb ugyanannyi nap a választásig?
Mi ez a tökölés -hádám -úgy láttam már megint Jobbikos lett! Legalább Ö írjon valamit!
A bálkirálynő szétmosolyogja a választó körzetet!!
Ébresztő!
Mikor lesz nyílvános vita?
Bíró L -ébresztő !!!! (vendég) [2020.08.28., 19:11][válaszolok] #17
-ébresztő hsz.-nek:- megvárták ,a Kúria kedvezőtlen határozatát!!
CSINÁLJANAK: -sratégíát!
- kezdjenek DOLGOZNI !
-HÍRDESENEK PROGRAMOT!
- hol vannak az aktivisták!!??
- minden településre ki kell települni -sőt fórumokon találkozni a választókkal!! Oda is ahol a polgármesterek mindent megtesznek ,hogy ez ne történjen meg !
- a 24 óra !!!!!!!
Nagyon sokan várják ,hogy végre KEZDJENEK éjjel-nappal DOLGOZNI!!
-elfogadjuk a jelöltet /bár vannak kétségeink /- de akkor MUNKÁRA FEL !!!
- ki kell erőszakolni -a bálkiráynővel -egy nyílvános vitát!!! Ő már találkozott,a iválasztott siserehaddal ! Ez nem azonos az átlag választóval,aki változást akar.
Nem ez a lényeg,minden választóval találkozni kell ,és nem csak a kiválasztottakkal.
A sült galamb / gyözelem / nem jön magától !!!!!!!!!!!
errr (vendég) [2020.08.28., 19:11] válasza erre: #16[válaszolok] #18
Úgy tudom ma pl
Hádám [2020.08.28., 19:19] válasza erre: #16[válaszolok] #19
Az ellenzéki jelölt indulását eddig háromszor próbálták elgáncsolni, így nem tudta felvenni az aláírásgyűjtő íveit, amit rövidesen orvosol, így az indulása biztosra vehető! A választókerületet már kétszer körbejárta csak eddig, számtalan videó, beszámoló,fénykép és szórólap tanuskodik róla. A standoknál jelenleg a támogatói aláírások gyűjtése folyik az értesítési listához, és elmondható, hogy "a meglévő ismerősök behívása nélkül (facebook)" több ezres számú támogatás érkezett eddig!
A nyilvános vita kapcsán úgy gondolom nálunk nyitott kapukat döngetnek, rajtunk nem fog múlni! További kérdésekre a választ személyesen a jelöltünktől reggel 7től Szerencsen a piacon kaphat mindenki, aki kíváncsi rá!
Siserehad (vendég) [2020.08.28., 20:31][válaszolok] #20
Sok dologért lehet birálni a kormányt,de először fordul elő,hogy a könyvek mellé tan és irószereket is kapnak a hátrányos helyzetü kisdiákok tizezer számra,az adófizetőknek köszönhetően s nem atlétikai,kézilabda vagy motorsportra folyik el a pénzünk.Utóbbiak simán visznek 250 milliárdot miközben a költségvetési hiány a GDP 7-9% lessz a második hullám nélkül.3600 milliárd forintról beszélünk,ami miatt hitelfelvétel,s5-6 %-os államadósság növekedés várható,úgy már az idén felvettünk 3,5 milliárd euró hitelt,s most dolgozunk további 500 millió eu értékü jenhitelen.Emellett lakossági kampány is indul.A jobboldaliság nem betegség,látunk,érzünk,de Gyurcsány sem kell.
támogató (vendég) [2020.08.28., 20:50] válasza erre: #19[válaszolok] #21
Nem tudom, hogy a jelölő szervezetek vezetői miben állapodtak meg a kampánnyal kapcsolatban, de eddig nem nagyon látszik összefogás. Legalább azt el kellene érni, hogy standolásoknál, beszélgetésekkor, fórumokon az adott településről az ellenzéki pártok ismert emberei is legyenek jelen. Demonstrálni kell, hogy valóban közös jelölt.
Hádám.. (vendég) [2020.08.28., 21:18][válaszolok] #22
Hádám --TOKAJ,MÁD,MONOK ,M.ZOMBOR ,B.KERESZTÚR -stb -ezeken a településeken nem volt.
Ezek vezetői ,elkötelezettek a másik jelÖlthöz-de pont ezért kell,odamenni ,meghírdetni ,és fórumot tartani .Itt is fele-fele a támogatás!!
AZ EMBEREK VÁLTOZÁST AKARNAK !
Azért (vendég) [2020.08.28., 23:02][válaszolok] #23
ne felejtsük el, hogy Bíró László - álítólag - nem vállalta fel az előválasztást. Az volt - állítólag - az indoka, hogy legutóbb ő kapta a második legtöbb szavazatot tehát ő a legesélyesebb ellenzéki jelölt . Ha így volt, akkor ez nagy hiba és bármennyire is szeretném nem sok esélyt adok neki a győzelemre . Úgy látom, hogy fajsúlytalan, népszerűtlen és kevésbé ismert személy mint a kormánypárti jelölt . Aki szintén fajsulytalan de az apja neve által ismert, mögötte a Fidesz anyagi háttere, tud ígérni , hivatkozva támogatottság?ra . Ezeket az ígéreteket pedig a környező polgármesterek beveszik és úgy gondolják , hogy településeik érdeke az, hogy KZS nyerjen, mert ő fog tudni támogatásokat szerezni a falvaknak . Na többek között ezt a mítoszt kell eloszlatni, hiszen eddig semmi nem bizonyítja, hogy KF hathatósan tudott vona fejlesztéseket ide irányítani ! Hát akkor hogyan fog tudni több támogatást kilobbizni KZS , miközben ő mégiscsak egy nyeretlen kétéves a térségi politikában !
FELPÖRÖGNI B.L. !!! (vendég) [2020.08.29., 08:16][válaszolok] #24
Azért hsz.-ne,.-- sok igazság van a hsz.-ben.
De ha már Bíró L az ellenzéki jelölt TÁMOGASSUK!
a kormánypárti jelölt felé lejtő pályát-LE KELL DOLGOZNI!!!!

Ne mi kampányoljunk helyette-de FELSZÓLÍTJUK ,hogy KAMPÁNYOLJON!!
DOLGOZZON,NYÜZSÖGJÖN -NYERJEN!!
NEM KÖNNYŰ ,DE NEM IS LEHETETLEN_!!
Az jelölő aláírások -nem mondanak sokat.Megtévesztőek ! A CSENDES TŐBBSÉGET kell megszólítani -AKIKNEK ELEGÜK VAN !!!

Az ellenféllel ,meg nem érdemes foglalkozni-örökölni szeretné a képviselőséget,és folytatni a gondtalan ,aranyifjú életet-az IGEN gombok -mosolyogva,- nyomogatásával!

PL.-EZT AZ OLDALT MIÉRT NEM HASZNÁLJA ??
csendes többség (vendég) [2020.08.29., 09:17] válasza erre: #24[válaszolok] #25
Nem gondolja, hogy ezzel a stílussal, központozással és helyesírással csak elriasztja a "csendes többség" gondolkodni képes részét? Mert nekem például a mindenhol, mindent átható butaságból és az okoskodókból van elegem, de nagyon. Ha kampányszakértőnek hiszi magát, keresse meg Bírót, ne üzengessen!
Gerinc (vendég) [2020.08.29., 10:02][válaszolok] #26
Látom, ma a nagyon független szerencsi testület is lement kutyába. Meghálálják Bíró László korábbi támogatását KF csapata ellen. Egyenes hátak, tiszta tekintetek. Szeretlek Szerencs!
valaki (vendég) [2020.08.29., 10:09] válasza erre: #25[válaszolok] #27
Egyetértek! Az íráshibák egyértelműen mutatják, hogy a hsz. sokszor saját magát igazolja, saját beírásaira válaszol. Mind a hatvanan (korábban 47-en) így látják :D
Nem lehet ő egy tégla, aki azért lett kitalálva (vajon ki által?), hogy elvegye a gondolkodó emberek kedvét a kommentektől, a választástól?
valaki (vendég) [2020.08.29., 10:12] válasza erre: #26[válaszolok] #28
Vagy esetleg bizonyítják, hogy elegük van a jelenlegi rendszerből, elegük van a fideszből!
valaki (vendég) [2020.08.29., 11:02] válasza erre: #23[válaszolok] #29
Húzd meg, ereszd meg. Támogatóként próbálja saját magát feltüntetni és közben jól beolvas az ellenzéki jelöltnek és az összefogásnak. Mi is acélja?
errr (vendég) [2020.08.29., 11:36][válaszolok] #30
Elég volt a fideszből = akkor nincs miről vitázgatni.
Minden Bíró mellett szól kivéve a sanda szándékot.
Miért ? (vendég) [2020.08.29., 13:45][válaszolok] #31
A mostani volt biológia tanár és sleppje mit ad elő Szerencsért ?
Ugyan úgy ott szolgált az előző polgi mellett és nem tudta mi hogy van ?
Elég volt a függetlenekből is . Nem tesznek semmit Szerencsért csak a fizetést veszik fel .
Parasztvakítás ... (vendég) [2020.08.29., 17:02][válaszolok] #32
Mádon emlékfoci -nem is voltak jó viszonyban ,nem is járt oda.
Micsoda képmutatás.
errr (vendég) [2020.08.29., 22:41] válasza erre: #31[válaszolok] #33
Most pl elmehetett volna a polgival játszóteret festeni, de nyilván erről sem értesült. Tudatlanul miért szól?
Következmény (vendég) [2020.08.29., 23:11] válasza erre: #30[válaszolok] #34
Zemplén hátul kullog,Biró úr ,mint a közgyülés tagja mit tett,hogy ne igy legyen,ön tudja mert én nem .Bruttó 220000 forint/hó ennyi a négy műszakra.Kit akar ő képviselni,az elmult nyolc évben semmit se tett, csak felnyalta a lóvét....
Érthetelen (vendég) [2020.08.29., 23:22] válasza erre: #26[válaszolok] #35
Nyiri ibor mindenbem támgogatta képviselőnket ,igy lett polgármester,mint egyedüli jelölt,most hogy jön ide az igy meg úgy,egyedül marika tudja a tutit,de egyszer beszélni fog, az tuti.
Na ne ... (vendég) [2020.08.30., 09:17][válaszolok] #36
Szrencs-polgm-képviselő testület,találkozott az egyik egy.képv.jelőltel,és szövetséget kötöttek.
Én úgy tudon választókerületi / kb 37 település/ képviselőt választunk.Nem csaK szerencsit.
Akkor mi ez ?
A polgm ,és a testület mikor fogadja a másik jelöltet?
valaki (vendég) [2020.08.30., 10:00][válaszolok] #37
Házról-házra becsengetnek, ordibálnak, hogy aláírást gyűjtenek Zsófikának, elbeszélgetnek és közben jegyzetelnek. Ez van fideszéknél.
errr (vendég) [2020.08.30., 11:01] válasza erre: #34[válaszolok] #38
Már megint egyszemélyes hadsereget firkál ide?
Én (vendég) [2020.08.30., 12:14] válasza erre: #35[válaszolok] #39
vigyáznék a nagy összeborulással,tavaly ősszel még javában gyártották az álhireket,tizévi adómentesség a szigetelőknek,de a polgi csak ötöt adna Mészáros Lőrincnekstb.A törököknek szükségük volt árulókra,de nem szerették őket,ugye Kossuth körösök?
Hádám [2020.08.30., 12:51] válasza erre: #34[válaszolok] #40
Azt leszámítva, hogy folyamatosan a helyi gazdálkodók ügyével foglalkozik, országos szintű figyelemfelhívó akciót indított a zöld szüret nevezetű képződmény káros hatásairól és következményeiről. Emellett számtalan pályázatban segítette már a környék önkormányzatait, mind a megírásban, mind a lebonyolításban. Ellentétben az elődjével neki valóban van nem kevés tapasztalata a versenyszféra résztvevőivel, révén ő is ott tevékenykedik polgári foglalkozásában. Tudnék a megyei közgyűlésből mondani nem egy nevet, akik viszont nem nagyon törik össze magukat évek óta, pedig kormánypártiként még tudnának is valamit tenni...
Tapasztalat (vendég) [2020.08.30., 13:38][válaszolok] #41
tényleg szombaton házról-házra járnak és agitálják a Zsófi érekében az aláírást .
Először azt hittem a kutyákat jöttek össze írni .
Ameddig (vendég) [2020.08.30., 14:42][válaszolok] #42
Sárkánynak jogokat adnak a Hivatalban,addig Zsófinak is joga van indulni teljes joggal!
Érthetetlen -nek... (vendég) [2020.08.30., 19:53][válaszolok] #43
42hsz.-nek: -természtesen a nevezett mosoly királynő ,teljes joggal indulhat a választáson. Csak korrekt, azonos,és egyenlő feltételekkel küzdjenek.
Ez egyenlőre nincs! Ez így unszimpatikus, és ellenszenves. Az ,hogy ehhez Sárkánynak mi köze-azt kifejtené ?
abszurd (vendég) [2020.08.30., 22:40][válaszolok] #44
Nemrég még nagyon röhögtünk volna, ha valaki azt mondja, Zsófi képviselő jelölt lesz, az egyfejű sárkány meg bekerül a hivatalba. Ma meg ez a valóság. Lehet még lejjebb?
Tulajdonképpen (vendég) [2020.08.31., 06:59][válaszolok] #45
mi a fő problémája Sárkánnyal ? Meg tudná indokolni ellenszenvének okait ? Na? Rajta !
ellenszenv (vendég) [2020.08.31., 09:07] válasza erre: #45[válaszolok] #46
Nem én írtam a kérdéseket, de válaszolnék. Majd biztos más is kifejti. Nekem minden baloxos ember ellenszenves. Köztudott volt, hogy mivel foglalkozik a fidesz-közeli "vállalkozó", mégis sokan adták hozzá a nevüket, arcukat. Hosszú éveken keresztül, és még csak nem is szégyellik magukat érte.
kiábrándult (vendég) [2020.08.31., 10:17][válaszolok] #47
Nyiri Tibor polgármester és képviselőtársai szerintem hátbadöfték azokat a választókat, akik azért szavaztak rájuk, mert Koncz Ferenc jelöltjeivel szemben függetlenként indultak a pogármesteri székért és a képviselőségért.
A fideszesek mellett a kiábrándult fideszesek és a NEM fideszesek közül sokan rá szavaztunk, mert hittünk a változásban. Most pedig a fideszes országgyűlési képviselő jelölt mellett látom letenni a voksukat, velünk szemben, akik megválasztottuk őket.
Állitólag a város érdekében!!!!
Szerintem nem az az érdeke Szerencsnek, hogy még egy futópályával, vagy csónakázó tóval, vagy a csokifesztiválon 10 fellépővel több legyen.
Szerintem a szerencsiek érdeke az, hogy legyen normális orvosi ellátás , ideológialilag mentes oktatás, véleményszabadság, félelem nélküli noprmális hétköznapok az egész országban és itt helyben is.
Ehhez pedig az kell, hogy ne legyen túlnyomó többsége a mindenkori hatalomnak!
Kiábrádultam!
valaki (vendég) [2020.08.31., 10:44] válasza erre: #47[válaszolok] #48
"Most pedig a fideszes országgyűlési képviselő jelölt mellett látom letenni a voksukat, velünk szemben, akik megválasztottuk őket." Hol olvasta, látta ezt? Ha tényleg igaz, akkor valóban szégyen. Amikor a fidesz ellen indult, akkor nem volt a város érdeke a fideszes győzelem?
valaki (vendég) [2020.08.31., 11:39] válasza erre: #47[válaszolok] #49
Ja, megnéztem a jelöltasszony fb. oldalán a képeket. Valóban úgy tűnik, hogy a szerencsi testület mellé állt. Kíváncsi lennék, hogy Bíró bejelentkezett-e a polgármesterünkhöz? Ha igen, Őt is ugyanígy fogadja a testület?
értékek és érdekek (vendég) [2020.08.31., 12:32] válasza erre: #47[válaszolok] #50
Emlékszik még valaki a következő mondatra?
"Mindezek után kijelentjük, hogy Nyiri Tibort semmilyen körülmények között nem támogatják a kormánypárti erők, vele közösséget, szakmai szövetséget nem vállalnak."
A szerző elfelejtette hozzátenni, hogy csak akkor, ha érdekeink úgy kívánják! Most úgy kívánják az érdekek, hogy a kormánypárti erők képviseletében a "Kedves Zsófika" ne vegye ezeket figyelembe. Csak egyenesen, az emberek szemébe mosolyogva! Folytatjuk!
Hogy is? (vendég) [2020.08.31., 14:08] válasza erre: #47[válaszolok] #51
Önt nem érdekelte,hogy Nyiri nem a fidesszel hanem Konccal szemben határozta meg magát,mint sértett fél.Nyiri nem igért polgári ellenálást,munkahely teremtést,stb csak annyit,hogy Vele nem folytatja,a sajt már megvan.Zsófi meg hálás Tibi bácsinak amiért meghivta játszóteret festeni.Valaki forog a .........
Egy szerencsi válasza (vendég) [2020.08.31., 14:11][válaszolok] #52
Leírtam már itt régebben a Sárkány életrajzát pár mondatban. Ha érdekli nézzen utána.Vagy kérdezze meg tőle miből élt kb.12 éves kora óta. Az ilyen embereket hívják gerinctelen f..geknek,megélhetési s...nyalóknak besúgóknak ingyenélőknek,akikről minden lepereg.Egyébként pedig a Rónavölgyi Endike facebook oldalán talál még képet a Balox közeli emberekröl. Mind egy tőről fakadt erős kommunista előélettel indultak neki az életnek.Tudnék még neveket sorolni,de minek? Talán Ön fogja öket elszámoltatni?
Fecskeházak (vendég) [2020.08.31., 15:47][válaszolok] #53
A Fecskeházakban lakóktól beszedett bérlet díjból nem tellik a környezet rendbentartására? Legalább a füvet lenyírhatnák havonta egy alkalommal! De a lakóknak is passzió lenne! Mégiscsak Szerencs szivében van! Nincs gazda? Szeretlek Szerencs!
Csak korrekten pm.Úr. (vendég) [2020.08.31., 16:54][válaszolok] #54
Polgármester úr -Ön a fb.-n, hablatyol!
Igenis a támogatásukról bíztosították ,a mosolygó -feljelentés szakértőt!!!
Ez nem korrekt!!Nagyon sok helyi,igazságérzetét sérti!!
Mikor fogadja ,Ön és a testület Bíró L-T??????????
Ö lehet még ,festeni ,és dolgozni is fog ,a legközelebbi akción!!
Várjuk ,a reagálását!
valaki (vendég) [2020.08.31., 18:10][válaszolok] #55
Megkövetem errr-t, aki az őszi kampányban azt mondta Nyirire, hogy Ő egy másik fideszes. Igaza volt! A pm. elfelejtette a KF, EZs valamint Molnár Lászlóné leveleit. Sajnálatos. Ezennel megvonom önkéntesen felajánlott, őszinte ingyenes támogatásomat (ez csak engem érint). A "Szeretlek Szerencs" számomra megszűnt.
Korrekt (vendég) [2020.08.31., 19:13] válasza erre: #54[válaszolok] #56
Mosolyog és semmit nem csinál. Az egész város egy nagy gazos terület. Szégyen, ami itt megy. A lényeg, hogy az urak zsebe tele legyen...
Csak korrekten -2 (vendég) [2020.08.31., 19:17][válaszolok] #57
A polgármester ,és a testület,a város mindkét pol.oldalát kell ,hogy képviselje.
Jobb -és bal ,most pedig Bíró-Koncz!
Kéretik ezt betartani !!!!
A pálya így is nagyon lejt,ne fokkozák még!
naiv (vendég) [2020.08.31., 21:38][válaszolok] #58
Pm fb.: "Koncz Zsófia jelölttel -kérésének eleget téve- augusztus 27-én találkoztak Szerencs Város Önkormányzatának képviselői.
A megbeszélésen szóba került a szombati programunk, amire a településrészen lakó társunk invitálta a szerencsi jelöltet."
Sajnálatos, ha nem érzékelték, hogy a testület beszállt a fidesz mellett a kampányba. Még sajnálatosabb, ha tudták ezt, de most megpróbálják másképpen magyarázni.
FONTOS. (vendég) [2020.09.01., 09:08][válaszolok] #59
Naiv hsz.-nek:- minden , város ,és település polgármesterének ,és képviselő testületének ,távol kellene tartania magát ,a kampánytól.
Majd a győztessel lehet kötni ,a választás után ,szövetséget.!!
Be kellene tartani-mert eszünkbe fog jutni -majd a következő helyhatósági választáson!
Most szinte minden település vezetése-hasra esik a mosolygó előtt !!
előre isznak a medve bőrére (vendég) [2020.09.01., 11:16][válaszolok] #60
"A Mokkában Koncz Zsófia országgyűlési képviselő beszélt a választásokról."

https://tv2.hu/mokka/341999_koncz-ferenc-orszaggyulesi-kepvi.html

Kezd már sok lenni ebből a nyomulásból. Zsófika meg el is hiszi, hogy több, mint a pártállam hű kádere. Egyszer az életben megpróbálhatna végre önerőből boldogulni.
errr (vendég) [2020.09.01., 11:34] válasza erre: #60[válaszolok] #61
Pedig az embereknek már elege van e családból s amit képvisel abból is.
Ismételten (vendég) [2020.09.01., 11:45][válaszolok] #62
nincs új a nap alatt lesz munkahely teremtve,lesz négy sáv meg manna .
Ismételten, szegény Szerencs, nem lesz gazdagabb csak térkép e táj továbbra is .
Csak a tisztánlátás végett. (vendég) [2020.09.01., 11:49][válaszolok] #63
Csak szeretném ,megismerni ,és megérteni a jelölt -lányt:
-van -e férje? az miért nem látható?
- terveznek családot,gyerekeket? -ez sokkal fontosabb mint a karrier!!
-mi van ha jön a gyermek? ne tán átadja a képviselőséget a mamának ?
- hogyan lehet összeegyeztetni ,a fidesz által előírta "nőknek szülniük kell",elvárást ,a jelenlegi ,és jövöbeni helyzetével? Vagy tán ,nem fogad szót?
lakzi (vendég) [2020.09.01., 12:25][válaszolok] #64
Szerencsen köztudomású, hogy férjezett. A Rákóczi vár udvarát ellepő sátorban volt a bazi nagy lakzi.
?????? (vendég) [2020.09.01., 16:53][válaszolok] #65
De hol a K.Zs férje?Miért nincs esetenként vele?
Miért nem a családot ,a gyerekeket választotta?három gyerek felnevelése után ,40-45 -éves korban ,lehet élettapasztalata,bölcsessége,a képviselőséghez.Várhat.
Miért kell a hatalom,a pénz ,a fény? Mit tud Ö még az életről? Mi tud Ö még képviselni ?
Mi lesz ha 2020.-ban megbukik ,ez a bagázs?
irányelv (vendég) [2020.09.01., 17:57][válaszolok] #66
Tényleg. Miért nem tartja magát pártunk és kormányunk irányelveihez, miért nem marad otthon és szül gyerekeket? Renitenskedik! Lesz majd ejnye-ejnye a vereség után.
kérdés (vendég) [2020.09.01., 22:46][válaszolok] #67
Az oly nagyon "városi" globotv miért üindig csak a Bolyaiba, Bocskaiba jut el tudósítani?
Javaslat!! (vendég) [2020.09.02., 07:09][válaszolok] #68
Tisztelt Bíró Úr!
Most hogy hivatalosan is kampányolhat ,jelentkezzen be ,a szerencsi polgármesternél ,és képviselő testületnél ,egy látogatásra-és tájékoztassa a közvéleményt.
Ez kel tenni,szerintem Tokaj,Mád, Monok,.M.zombor,és minden más településen is!
Minden településre el kell menni.
Folyamatos ,és napi tájékoztatás szükséges.Program ,és megoldandó feladatok kellenek ,és nem mosoly csekk!!

Nem reménytelen!
valaki (vendég) [2020.09.02., 10:17] válasza erre: #68[válaszolok] #69
Már javasolták Önnek, hogy ilyen kiváló(?) ötletekkel keresse meg személyesen a jelöltet (van fb. oldala is). Miért nem teszi inkább ezt?
Szerintem (vendég) [2020.09.02., 12:22][válaszolok] #70
ott is megteszi és személyesen is. Biztosa ?n is érzi, hogy ez elsősorban a polgármestestereknek és a tisztelt képviselőknek szól akik többségükben azt vállalták, hogy pártállásra való tekintet nélkül képviselik a választóik akaratát.
Nono (vendég) [2020.09.02., 15:43] válasza erre: #69[válaszolok] #71
De miért nem írhatja ezt itt le? Önt ki kérte arra, hogy bármit is javasoljon?
Pártjelölt (vendég) [2020.09.02., 16:00][válaszolok] #72
még nem jelent politikai elköteleződést,csak annyit,hogy ki kérte fel az indulásra.Attól,hogy valaki jobboldali még nem fideszes,s forditva is igaz.A függetlennek is van politikai szimpátiája.A szerencsi testület sem őszinte támogatója Zsófiának,ha ezt elhiszi az baj.Az érdekek változékonyak,a gödör meg egyre mélyebb.
Valaki(k) (vendég) [2020.09.02., 16:25][válaszolok] #73
Remélem, hogy egyre többet fogunk látni a tévékben, hogy megismerjenek a választók és lássák a különbséget.. hogy helyesen tudjanak választani... Hajrá Zsófi! írja egy fészbuk rajongó. Hogy mi közül lehet v?lasztani, az titok, mert másokat nem mutogatnak állandóan a tévében. Ezt hívják egyenlő esélynek, igazságnak, vagy nevezzük ahogyan akarjuk. Szégyen ez az ország, szégyen ez az erőszak.
errr (vendég) [2020.09.03., 09:56] válasza erre: #73[válaszolok] #74
Sajnálatos, hogy ilyen színvonalú emberkéknek is, mint ez a TV bámuló, van szavazati joga. Ezeknek a nyakában ül a fideszes siserahad.
Azért mondom (vendég) [2020.09.03., 11:17][válaszolok] #75
evvel a Bíróval sem lesz bentebb Szerencs épen ma jött meg újságja ég egy adta világon nem mond mást mint ellen lábasa . Kulcs szavak hegyalja,szőlő,turizmus,zölszüret,4-sáv .
Ugyan az lesz azért szavaznak rá a népek mert nem Fideszes aztán kiderűl hogy igenis Fideszes . Erre van példa Szerencsen is .
nem szép (vendég) [2020.09.03., 11:19][válaszolok] #76
A csapból is ,a besúgás szakértő folyik! Gyászos.
Gyászol ?
alma (vendég) [2020.09.03., 11:29][válaszolok] #77
Előbb a játszótér felújításról füllentett, most meg ez... https://zsurpubi.hu/cikk/11528-ugy-tunik-koncz-zsofia-hazudik-apja-kampanyarol-e ...
Ne izguljon (vendég) [2020.09.03., 11:57][válaszolok] #78
az önkormányzati választásnál Szerencsen, a fideszes jelölt még a miniszterelnökkel is fényképezkedett, minden facebook oldalon felbukkant, talán ő is szerepelt valamelyik TV-ben- de a szerencsiek mégsem a fideszes jelöltre szavaztak.
Ejnye (vendég) [2020.09.03., 15:50] válasza erre: #77[válaszolok] #79
Szerintem az is melléfogás, hogy füzetcsomót oszt a gyerekeknek, mikor már elindult a tanév!Ismer valaki olyan alsós gyereket itt Szerencsen aki füzet nélkül kezdi meg a tanévet?Zsófi, Zsófi!Programot szeretnénk,nem cuki kutyusos, lovaglós képeket!
Nem izgulok (vendég) [2020.09.03., 16:14][válaszolok] #80
Vissza is került 1859-es állapotok Szerencsre .Előtte se volt jobb de mostanság .
Vslóban (vendég) [2020.09.03., 16:55][válaszolok] #81
sokfelé van földtúrás, de legalább megmozdúlt valami, nem úgy mint K.F. idején.
EJNYE -2.. (vendég) [2020.09.03., 17:10][válaszolok] #82
Füllentős Zsófika: -az apja ,és a a saját múltját illetően.Már a pólyában is kampányolt ,és mint Washingtont úgy ismeri a ,választókerületet.
Törvénytelenségeket is elkövető Zsófika:
- a felhívás a besúgásra
- gyerekekkel fotózkodni kampányban
Más tollakkal ékeskedő Zsófika :
- az első tanítási nap ,tanszereket osztogatni-ha erre vártak voLna ,hát ..
- ha olyan kitűnő a helyzete az embereknek -minek osztogatni, mindent meg rtudnak venni. !Vajon ki fizette?
Hádám [2020.09.03., 22:14][válaszolok] #83
Egy átlag tanszer csomag alap hangon 3000 Ft, ha ebből 1000-t kiosztott, akkor elvileg saját zsebpénzéből 3 milliót költött (5 millió körül mozog a maximálisan költhető kampányköltség, afelett tiltott pártfinanszírozás)

"Kulcs szavak hegyalja,szőlő,turizmus,zölszüret,4-sáv"

Picit azért hitelesebb László Zsófiánál ezeket a kulcsszavakat illetően.... egyrészt Bíró László gazdálkodó több mint 10 éve, itt hegyalján is.... a zöldszüretről aligha hallani a fidesz kampányanyagában, de az országos figyelemfelkeltő kampány arca mit ad isten pont Bíró László, végigjárták az országot, felhíva a figyelmet arra, hogy teljesen zsákutca a zöldszüret hosszútávon. Megyei képviselőként pedig folyamatosan napirenden tartották a 4 sávos 37-est, már csak azért is, mert a bizottságból amikor csak szóba került, mindig továbbítottuk az állásfoglalásunkat ezügyben, így derülhetett pl fény arra is, hogy rég lejártak a tervek (2019ben kérdeztük), valamint a tervezett szerencsi déli elkerülő is kikerült a tervezési fázisból, amit pont a közbenjárásunkra tettek vissza a koncepcióba.
Azért (vendég) [2020.09.03., 22:29][válaszolok] #84
kép - mutatásban sokkal jobb a Koncz jány. . Nézzék a mosolyát, ahogyan ígér, ahogyan blöfföl . Hiába na, tiszta apja !
Polgármesterünk (vendég) [2020.09.04., 08:19][válaszolok] #85
cáfolta,hogy Ő hivta Fecskésre a jelöltet,pedig a nyilvános köszönet neki szólt.Ilyesmi a jövőbeli húzd meg ereszd meg barátság.Szeretlek politika!!
Ki emlékszik? (vendég) [2020.09.04., 08:52][válaszolok] #86
Miket igért Koncz Ferenc?
Új cukorgyárat, szigetelőanyag gyárat, gyümölgy feldolgozót, stb. és Szerencsre 1000 munkahelyet!
Miközben erről beszélt, meggyőzően mosolygott tágra nyitott szemekkel.
Na, többek között ebből lett Szerencsnek elege!
Nincs szükségünk ennek a folytatására!
Ez már sok (vendég) [2020.09.04., 11:56][válaszolok] #87
Tisztelt Nyiri Tibor polgármester! A facebook bejegyzése felér egy vallomással! Vagyis azt mondja, hogy külső segitség nélkül lassabban fejlődik a város! Ezért mérlegeljünk a választásnál? Akkor, ha ez lenne a szempont Magára sem kellett volna szavazni. Mert ugye azt mondta a HATALOM, hogy ha Magára szavazunk akkor majd nem, vagy kevesebb lesz a kormányzati segitség. De magára azért szavaztunk , mert volt bátorsága szembe menni a fidesszel. Úgylátszik mára inába szaladt a bátorsága. Sajnálom!
Pedig (vendég) [2020.09.04., 12:03][válaszolok] #88
eddig ennek a folytatása van teljesen mindegy hogy függő,vagy függetlenről van szó .
Új beruházás Sóstón https://szon.hu/gazdasag/hazai-gazdasag/szijjarto-11-milliard-forintbol-letesit- ...
Annak idején nem azért épült Szerencsen a cukorgyár mert csak itt volt hely .
valaki (vendég) [2020.09.04., 13:15] válasza erre: #87[válaszolok] #89
Polgármesterünknek: "Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna." Üdvözli Molnár Lászlóné, Terike.
errr (vendég) [2020.09.04., 13:35] válasza erre: #89[válaszolok] #90
Magának sem ártana inkább bevenni valamit szájtépés helyett kedves Tecus.
Errnek (vendég) [2020.09.04., 14:01][válaszolok] #91
Most Tecusnak igaza van
errr-nek (vendég) [2020.09.04., 15:07] válasza erre: #90[válaszolok] #92
Már nevetséges ahogy védi őket!
errr-nek (vendég) [2020.09.04., 15:58] válasza erre: #90[válaszolok] #93
Ajánlom figyelmébe a polgármester videóját. Talán utána elgondolkozik, hogy mit is véd annyira.
egyenes beszéd (vendég) [2020.09.04., 16:21] válasza erre: #87[válaszolok] #94
Tisztességesebb lett volna azt mondani, hogy tavaly hazudott (v. rosszul gondolta, v. tévedett), amikor a hatalom támogatása nélkül is töretlen fejlődést ígért a városnak, megválasztása esetére. Vajon a videó elkészítésénél ki volt a pm. tanácsadója: Sárkány, vagy a házisárkány?
Ez szint alatti volt. (vendég) [2020.09.04., 16:32][válaszolok] #95
Ez már sok hsz.-nek.- a polg.mester videóüzenetében ,már csak a Zsófika irányítószámát nem mondta be.Szégyen ,hogy a pártatlanság látszatát sem próbálja meg betartani.
Nagyon elfogult nyilatkozat.
Még szerencse ,hogy nem csak Szerencsen ,hanem ,még nagyon sok településen szavaznak.
A szerencsi polgármester ,még egyszer ,szégyellni fogja magát,ezért.
Elérte ,hogy még ellenszenvesebb lett,a vigyorgó.
Hádám [2020.09.04., 18:43][válaszolok] #96
Én csak drága Lóbeltünk reakcióját várom, a polgi nyilatkozatáról
Már nem a régi.. (vendég) [2020.09.04., 19:42][válaszolok] #97
Róbert -már nagyon is közéjük tartozik.Ö már rég nem kritikus.
-Csurran is -cseppen is .
De azért érdekes lehet .Jósolom ,hogy a pm. a város érdekét nézi,írja majd.De mi van ,ha Nem nyer Zsófika,-vagy 2022-ben váltás lesz. vagy csak a korrektség ,és a tisztesség elvárásai !!!!!!Tehát a pm.rövidlátó,rossz taktikus !!
Akkor Szerencsen is !!
Hádám [2020.09.04., 20:00][válaszolok] #98
Ha már kitiltottak a kormánypárti képviselőjelölt oldaláról azért itt is leírom az észrevételemet, amit töröltek is néhány percen belül:

"Az édesapja forog a sírjában, ilyen aljas kampányt ő sosem folytatott, mint amit most műveltek! Sokmindent el lehetett mondani róla, de azt nem, hogy ilyenhez adta volna a nevét, ezen azért érdemes elgondolkodni..."

Az elmúlt 10 évből nem emlékszem rá, hogy valaha is ennyire eldurvult volna a kampány még mielőtt igazából elindulhatott volna... sőt... lassan már elindulni se hagynak esélyes ellenfelet, ha így haladunk...
errr (vendég) [2020.09.04., 23:04] válasza erre: #93[válaszolok] #99
Abban van igazság, hogy legalábbis váratlan, csalódást keltő amit előadott, de semmi nem szünteti már meg az örömöt amikor a konczféléket kipenderítették a hivatalból. Természetesen a fidesztől valszeg csak vele együtt lehet majd végleg megszabadulni. Node a kedves tecus öröme feléhőtlen volna é, ha az megtörténne? Aligha.
errr (vendég) [2020.09.04., 23:09] válasza erre: #98[válaszolok] #100
Dehogy forog. Ő nevelte ilyenné. Ne feledkezzünk meg azokról sem akik, úgymond rábeszélték az indulásra, már ha kellett volna a szegény dolgozni vágyó gyermeket.
Biztos (vendég) [2020.09.05., 06:56][válaszolok] #101
nem tetszene valakiknek hogy esetleg olyan kerül oda aki nem csak bólint meg urambátyám jegyében cselekszik .
Tényleg Szerencs és környéke úgy le van maradva csoda hogy még laknak itt emberek .
Bukovszky Róbert [2020.09.05., 09:42] válasza erre: #96[válaszolok] #102
Hát Ádám egyenlőre nem fogod megtudni! Mivel per-pill nincs kialakult végleges álláspontom, szedem az imát és kapkodom a fejem jobbra-balra mint sokan mások! Ugye sokan emlékeznek, hogy anno Ferit is soszor megvédtem, pedig az esetek kb 80%-ban nem egyezett a véleményünk. Továbbra is tartom magamat az álláspontomhoz miszerint Hazánkat a valaha élt legrohadtabb emberek /ez a kb 20 fő/ irányítják akikben már semmi, de semmi gátlás nem maradt. Szent meggyőzödésem, hogy ők játékszerüknek tekintették anno Ferit is mint most Zsófit, Tibit, de akár mondhatnám a Hörcsiket vagy a Riz Gábort is de egy Posta Gyuriból sem hiszem, hogy véletlenül lett egy nyálas sz.pogép! Ebből mindenki gondoljon amire akar! (ne feledjük többször megnyírbálták az önkormányzatok bevételét, így minden önkörmányzat "lélegeztetőgépének" a 'kapcsolója a kezükben van, képzeljük el azt a polit akinek januárban be kell/ene jelentenie, hogy mondjuk a dolgozóknak nem tud vagy csak éppen fele fizetést adni)
Bukovszky Róbert [2020.09.05., 09:48] válasza erre: #102[válaszolok] #103
Arrol már nem is beszélve, hogy a Biró azért letette elég keményen a névjegyét az önkörmányzati választáskor! Én addig tiszteltem mint vállalkozót, mint embert, kezdtem elfogadni mint politikust, de ezt sikerűlt nullára, sőtttttt inkább minuszba amortizálnia nálam, akkor amikor ő aki eltévedne Szerencsen alpolgármesteri széket kért a visszalépéséért cserébe.
Bukovszky Róbert [2020.09.05., 09:52] válasza erre: #96[válaszolok] #104
Ja Ádám, nem mellékesen köszöntelek a SZÜLINAPODON!
errr (vendég) [2020.09.05., 11:37] válasza erre: #102[válaszolok] #105
Egyetértek a 20 főről alkotottal de hozzáteszem, az a kb 20 fő azért egzisztálhat még mindig a nyakunkon, mert a továbbiakban felsorolt hűbéres bábok és a még fel nem soroltak ehhez asszisztálnak és még mi sem vagyunk ugye az utcán. De alakul azt remélem, s inkább egy Bíró, mint megint egy cseléd.
errr (vendég) [2020.09.05., 11:39] válasza erre: #102[válaszolok] #106
Egyetértek a 20 főről alkotottal de hozzáteszem, az a kb 20 fő azért egzisztálhat még mindig a nyakunkon, mert a továbbiakban felsorolt hűbéres bábok és a még fel nem soroltak ehhez asszisztálnak és még mi sem vagyunk ugye az utcán. Kialakul azt remélem, s inkább egy Bíró, mint megint egy cseléd.
valaki (vendég) [2020.09.05., 11:47] válasza erre: #102[válaszolok] #107
"...minden önkörmányzat "lélegeztetőgépének" a 'kapcsolója a kezükben van, képzeljük el azt a polit akinek januárban be kell/ene jelentenie, hogy mondjuk a dolgozóknak nem tud vagy csak éppen fele fizetést adni)"
Ha csupán ezen múlik, akkor embernek kell maradni, bevallani, hogy tévedtem és LEMONDANI. Vagy jobb sunnyogva a tűz közelében maradni? Bukniuk kell!
Nemzeti burzsoázia (vendég) [2020.09.05., 11:48] válasza erre: #102[válaszolok] #108
Sokmilliárdos jachton,repülőgépen élvezi az életet,egy szerencsétlen kisvállalkozó meg vegyen fel hitelt ha élni akar.A magánbuszosok sofőreinek lejár a munkanélküli segély mely európa legrövidebje.Utána az utca.Persze bruttó 220000 ezerért négymüszak betanitott munka az van.Közben mindent elfoglalni ,letiporni ez lett ma a módi.Ami igaz a 27% áfával vezetünk az EUba.Ez nincs titkositva,mint a vasutépités,kina talpnyalói lettünk.
valaki (vendég) [2020.09.05., 11:53] válasza erre: #103[válaszolok] #109
"Arrol már nem is beszélve, hogy a Biró azért letette elég keményen a névjegyét az önkörmányzati választáskor!" Bezzeg a Zsófika, mindig tisztességesen, aranyosan viselkedett fidelitászosként: provokátorfigyelő, bálkirálynő, a Bajnai libázós fogadása Tiszaújvárosban 2014-ben stb.
Meg jött (vendég) [2020.09.05., 12:29][válaszolok] #110
Zsófi újságja utolsó oldalon a mostani testület összeborulása van Fidesszel nem erről volt szó tibi ?
Átverted Szerencset !
Hádám [2020.09.05., 14:07] válasza erre: #103[válaszolok] #111
Jelen állás szerint, ti megtorpedóztátok az ellenzéki összefogást, hogy majd a független csapat lesz az igazi, meg le a fidesszel... behülyítettétek a jónépet, aztán az első adandó alkalommal szépen kezet is ráztatok velük... igaz bevált, mert még 4 évig ott fognak ülni, utána meg úgyis mindegy már. A kulcsemberek megint besunnyogtak, ahogy szoktak. Szóval ha valaki itt meg lehet "sértődve" azok mi vagyunk, ráadásul még le is írtam ezen irányú aggodalmaimat ősszel....
Spongya (vendég) [2020.09.05., 14:17][válaszolok] #112
Többen látni vélték a körözött vállalkozót a Balatonon. Vajon csak trükk ez az egész körözés?
HATÁROZAT. (vendég) [2020.09.05., 17:17][válaszolok] #113
Törvényt sértett Zsófi ,már nem először:
-a T.újvárosi választási bizottság határozata szerint/gyerekekkel fotózkodott/ !
-- korábban pedig ,a gyalázatos felhívása volt a besúgásra- törvény sértő.
Hááát-jó tanitvány -csak így tovább.Alkalmas,jellemes,törvény tisztelő-maga a példakép.
Bukovszky Róbert [2020.09.05., 19:10] válasza erre: #111[válaszolok] #114
Te Ádám! Ki a "ti"? Köszi!
Vakság (vendég) [2020.09.05., 23:10] válasza erre: #111[válaszolok] #115
ban szenvedett aki azt hitte,hogy Tibi bá és csapata neki megy akárkinek a kasszán kivül.
Tibinek ... (vendég) [2020.09.06., 17:32][válaszolok] #116
Tibi -jól átvertél minket!!!
Nyertél fidesz igéreteket,és egy teenager vigyorgó,arany ifjút!Elveszítettél ,nagyon sok szimpatizánst,és szavazót!Valamint a tartásodat
Nemrég még nyíltan,"árulónak" neveztek,és nem tartottak alkalmasnak semmire sem.
Nemrég még a hölgy, meg sem ismert titeket!
Még nagyobb az ellenszenv! Remélem ,hogy a csendes többség,fogja tudni a dolgát !
De ne feledd -mert mi sem feledünk!!!
Itt fogunk élni mi is,és te is ,mikor a fidesz,és a hölgy már sehol nem lesz!
Kár volt,jobb lett volna ,ha fel sem veszed azt a telefont!
Hádám [2020.09.06., 17:41] válasza erre: #114[válaszolok] #117
A "független" csapat, veled karöltve... Ugye emlékszel rá, hogy még az indulásuk előtt hetekkel már le akartad beszélni a Kossuth kört az indulásukról, hogy nincs értelme... Ma már tudjuk miért
Na végre.. (vendég) [2020.09.06., 20:12][válaszolok] #118
Nézzék meg a fb-on,hogy ez a rátermett,okos,alkalmas jelölt,milyen módon menekül ,a kérdező riporterek elől.Mint egy kisgyerek.A szokásos nem nyílatkozom mantrát hajtogatva,A hír ,és kiályi TV-ben meg...a nagy duma.
Bezzeg a fidelitaszos időkben ,milyen aktívan,és határozottan tudott,az ellenzékkel kapcsolatba, fellépni, nyílatkozni,besúgásra felhívni.
Ez az igazi --minden nap ,minden ,helyszínen ,mikrofonnal ,kamerákkal,kérdésekkel ,kell"segíteni " ,hogy "felnöljön" a gyerek..
Gyerünk a támogató pártok aktívistái dologra fel !!-látjátok ,ha nem fogják a kezét,milyen gyenge.
Bukovszky Róbert [2020.09.06., 20:52] válasza erre: #117[válaszolok] #119
Ádám! Könyörgöm nyugtassál meg, hogy Te nem vagy ennyire "süket" mint amilyennek most próbálsz látszani!? Köszönöm!
Azt mondtam Nektek, ha valóban azt szeretnétek, hogy a fidesz ne nyerjen akkor azzal tudtok segíteni, hogy vissza léptek, mert azt a néhány száz szavazatocskát amit összekapartok az un "függetlenektől" fogjátok elvenni és adott esetben akár a mérleg nyelve is lehet majd. Esetleg tévedtem?
Én személy szerint csak Tibi mögé álltam be, de ennek alapos oka volt az évtizedes barátság, a sok iskolai segítség amit kaptunk Tőle, az elszántsága, ill. bár jó barátságot ápolok a másik volt indulóval is talán közvetlenebbet is mint Tibivel, de én Tibit tartottam a legalkalmasabb választásnak. Ezt a mai napig nem bántam meg, hisz tudom, hogy egy-egy ilyen beosztás együtt jár olyan dolgokkal, gondokkal amit a magunkfajta civilek nem láthatnak, nem érthetnek meg.
valaki (vendég) [2020.09.06., 21:24] válasza erre: #118[válaszolok] #120
Az fb-n hol? Kinek az oldalán?
Nade (vendég) [2020.09.06., 22:03][válaszolok] #121
kedves Robi ! Minden szimpátiám ellenére ; minél jobban magyarázza a "bizonyítványt " annál hiteltelenebb amit mond . Be kell látni : ez a Robi már nem a régi ! Amaz jobban tetszett !
Válaszfb. (vendég) [2020.09.07., 07:04][válaszolok] #122
Rónavögyi Endréné tette fel.
119-nek (vendég) [2020.09.07., 09:41][válaszolok] #123
Ne becsülje le magát, kedves Róbert!Amit egy polgármester tudhat és érthet azt, Maga is tudhatja és értheti. Ráadásul még joga is van az információra, hiszen Maga a válsztó.
Tudás (vendég) [2020.09.07., 11:35][válaszolok] #124
Tudja valaki,hogy mire ment el 80 milla tavasszal a védekezésre?Tényleg semmi közünk házzá?Tavaly jött a nyugdijjasoknak az ürlap a támogatásra,idén csend van,ja igen nincs szavazás.
Hádám [2020.09.07., 19:14][válaszolok] #125
Nevetséges (vendég) [2020.09.08., 10:24][válaszolok] #126
Miért kell rágalmazni?Zsófi bármilyen újságiróval elbánna,élete nyitott könyv.
126-hoz (vendég) [2020.09.08., 11:49][válaszolok] #127
Nem elbánni kell, hanem válaszolni! És nemcsak neki, hanem valamennyi közszereplőnek. Nem kitérni egyik televíziós csatorna és nyomtatott sajtótermék kérdései elől! Ugye ez lenne jó valamennyi választónak?
errr (vendég) [2020.09.08., 13:16] válasza erre: #126[válaszolok] #128
Ja nyitott, kínos kérdésekkel amikre valahogy nemigen akaródzik válaszolnia.
Honnan veszi ezt a baromságot?
valaki (vendég) [2020.09.08., 15:27][válaszolok] #129
A csokigyártásnál új technológiát vezetnek be: védőruházat, védőkesztyű, sapka a fejtetőn és kötelezően szétterített hosszú haj (legalább mellig érő). Akinek nincs, annak parókát kell hordani! Ha a "Kedves Zsófika" nyer biztosan be is vezetik.
csak a füstje (vendég) [2020.09.08., 16:41][válaszolok] #130
Nevetséges hsz,-nek: -a kérdések,a mindig mosolygó KZs-nek, az alábbak voltak:
-fenntartja -e ,most is a besúgásra felhívását ?
-mért használt gyerekeket a kampányában?
-hogyan lesz Borsodban , az ígért,6000 új munkahely?
Miért nem válaszolta meg a kérdéseket-és szaladt el,mint egy kiscserkész.
Hát persze a Hír ,és királyi Tv-ben ,könnyebb dumálni.
errr (vendég) [2020.09.10., 12:21][válaszolok] #132
Azonnali hatállyal felmentették és kinevezték helyére a bukott Alexai-t, épp amikor a miskolci fidesz választási umbuldái után nyomoz a rendőrség. Ugyan mi történhetett?
https://hirklikk.hu/kozelet/orban-felmentette-a-borsod-megyei-kormanymegbizottat ...
errr (vendég) [2020.09.10., 12:22] válasza erre: #131[válaszolok] #133
Kampányoltak már ezek Egeli mellett is, az ismert eredménnyel.:D
Semmi baj ? (vendég) [2020.09.10., 16:41][válaszolok] #134
valaki (vendég) [2020.09.10., 17:22][válaszolok] #135
Csak kérdezem: ez nem az a beruházás amiről itt is szó volt, amit Hadházy indított el? Amit Szerencsre terveztek, de semmi nem lett belőle? https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200910/ordas-kamu-bukott-ki-a-balatonfuzfoi- ...
Ha arról van szó, akkor kiderülhet, hogy mégis előre kitervelten, megtévesztés céllal indult Szerencsen a pályázat.
valaki (vendég) [2020.09.10., 17:32][válaszolok] #136
Kiegészítés az előzőhöz: "Majdnem félmilliárd forint uniós támogatást fizetett ki a kormány egy nem létező katonai beruházásra Szerencsen" Ez az ami ellen mindenki tiltakozott Szerencsen és perrel fenyegettek?
Reméljük lehet... (vendég) [2020.09.10., 17:53][válaszolok] #137
Kedves Zsófi-szeretnénk megismerni a férjedet,gyerekeidet.
Mit is (vendég) [2020.09.10., 19:59][válaszolok] #138
keresett ez a nagyhajú jány a Hell üzemcsarnok avatásán ? Ugylátszik nagyon fontos a Fidesznek a kétharmad , felvállalnak mindent a siker érdekében ! Oly mértékben vérlázító ez erőltetett nyomulás, hogy remélem minden NORMÁLIS embert taszít és csakazért is Bíró Lászlóra teszi a voksát ! Le kell söpörni ezt a karrierista, tudatlan , törtető, provokátorfigyelő Vashingtoni lakost !
Ez már sokk ..!! (vendég) [2020.09.11., 07:06][válaszolok] #140
Hányingerem van -ahogy mutogatják,a besúgás szakértőt. Tényleg hol a férje ?
Közben meg kiderül ,a sok mutyi-hát ezt szeretné folytatni ?
Istenem add ,hogy az emberek is így gondolják ,és ne válasszák meg,
Valaki tudja ? (vendég) [2020.09.11., 11:02][válaszolok] #141
Tudja valaki ,hogy ki az ,a bozontos,vigyorgó,zöld-fehér-piros-szalagot lobogtató ,fekete idegen gyerek ?
Vele van tele a fb.
A Demokrata (vendég) [2020.09.11., 12:15] válasza erre: #141[válaszolok] #142
újságban Zsófi az összefogás fontosságáról beszél,itt meg csak cikizik.Attól,hogy valaki és valami ellen szólnak még nem lessz alkalmasabb Biró tagtárs,akit amúgy eladtak kilóra a szerencsi elvtársai ősszel.Annyi a bajunk-valami érdemi gondolat?Miért nem lehet Szerencsen teszteltetni?Miért csak telefonon lehet időpontot foglalni,vagyis inkább kisérletezni vele az ESZEI-be.Internet?A Tankcsapda koncert biztos veszteséges négyszázvalahány jegyeladás mellett.Akkor meg mire jó?Most kinek csenget?
errr (vendég) [2020.09.11., 12:23] válasza erre: #141[válaszolok] #143
Valami brazil szappanopera ugrik be.
Kérdés, kérés: (vendég) [2020.09.11., 12:42][válaszolok] #144
A HVG legfrissebb számát keresem, csütörtökön jelent meg. Hol tudnám megvásárolni? Miért ilyen kapós?
141 és 143-nak (vendég) [2020.09.11., 16:40] válasza erre: #141[válaszolok] #145
Most azt hiszik, hogy viccesek? Hát nem. Inkább szánalmasak.
HVG-cikk. (vendég) [2020.09.11., 16:51][válaszolok] #146
Olvassák el a HVG-új számát: a Koncz család lekötelezettje Orbán című cikket.
Ez a Feri nem is volt olyan nagyon ...!
A felesége pedig,az egész Mészáros céghálót tevékenyen és , tisztán látja!
Ezért kell a kiscserkésznek nyerni ,hogy a folyamat meg ne szakadjon,és a szálak el legyenek varrva.
Emlékszem mikor ide kerültek ,hogy milyen egyszerűek ,és csórok voltak, ,most ,meg milliárdosok ,és még a lányuk gyűjtene hozzá.
Hát nem !
Ne engedjük.!!!!!!
errr (vendég) [2020.09.11., 22:30] válasza erre: #145[válaszolok] #147
Szerintem nem én vigyorgok olasz színek alatt, s beszélek soha meg sem megkezdett munka folytatásáról, s pucolok hülyeségeket beszélve az újságíró elöl. Merthogy ugye az a valóban szánalmas, na meg maga is az, aki ma sem lát tovább az orránál.
errr (vendég) [2020.09.11., 22:31] válasza erre: #146[válaszolok] #148
Akkor már nem sok van nekik hátra. :
Avatatlan (vendég) [2020.09.12., 08:15][válaszolok] #149
lehet azért nem értjük a jelöltet mert Ő az olasz autópályának a 4-sávosításáról beszél az a 6000-munkahely nem itt van ha nem olaszba ?
Egeli íZsolt (vendég) [2020.09.12., 12:11] válasza erre: #133[válaszolok] #150
Az önkormányzati választáson kb kétezer településen volt többes jelölés.Ebből kettő-háromban volt saját házból való,előd-utód ,konfliktus..A 2019 május 26-ai EU-s választáson még két fénykép,két aláirás hirdette településünkön"Támogassa a FIDESZ-KDNP Listáját"Ideológiai,pártpolitikai vitáink nem voltak,az egy másik világ.Mi történt ezután?Hogyan kellett volna kezelni a helyzetet,a hosszú éves "barátság"miért került a szemétdombra?Sem mi sem a kampánystáb nem tudott választ adni,persze nem csak emiatt vesztettünk.A kudarc politikai, emberi következményeit vállaltam,vállalom.Képviselőjelöltjeink önhibájukon kivül kerültek a lecsóba.Ez fáj a mai napig is.A mostani kampány más.Most hivott polgármesterünk/akit a szinfalak mögül azok is támogatták akiknek B.L.volt a hivatalos jelöltjük/hogy szavazzak a Fidesz-Kdnp-s KONC ZSÓFIRA.Teszi ezt azért/gondolom/ mert ezt tartja a város érdekének.Aligha a kampánystáb beszélte rá.
errr-nek (vendég) [2020.09.12., 13:39][válaszolok] #151
Úgy látom nagyon okosnak képzeli magát, de ha ekkora ász, akkor egy kicsit járjon már utána a másik jelölt után is. Meg fog lepődni!
Inkább dolgozna... (vendég) [2020.09.12., 13:39][válaszolok] #152
Mád -a mádi polgm-vonalas telefonon kampányolt ,a besúgó szakértő mellett.
Elég gyenge volt.
Azért se !
Emberek ,mutassuk meg .hogy elég volt !!!
teltefonálás (vendég) [2020.09.12., 15:41][válaszolok] #153
Most tényleg bohócot csinálnak a jónépből? Nyíri Tibor rögzített üzenetével hívogatják az embereket, hogy szavazzanak a fideszes jelöltre.
Komcsi (vendég) [2020.09.12., 18:20][válaszolok] #154
Komcsik ünnepe volt Simán. Emléktáblát helyeztek el a kisz és az úttörő múltjukat siratva büszkén. Jelen volt a balox family nagy része: Geskó Mari,Finczicki Mari,Balogh Peti,Szerbin Éva,Sárkány Laci,Csepely János. stb....Siralmas ez 30 évvel a rendszerváltás után!
reee (vendég) [2020.09.12., 22:14] válasza erre: #137[válaszolok] #155
Nem veszi észre saját magát, hogy mennyire szánalmas is valójában? Minek kell belekevernie a hozzátartozóit? Bíró László családját sem érdeklődik senki! Tipikus, ha rajta nem találni fogást, egyből támadni a családot, meg a nemlétező gyermekeit. Gyáva f*reg!
errr- (vendég) [2020.09.12., 22:36][válaszolok] #156
https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/fideszes-parasztvakitas-a-szerencsi-ido ...
:D
A csalást nem ehet elég korán kezdeni. Pfúj ebből elég volt már!
valaki (vendég) [2020.09.13., 13:59] válasza erre: #150[válaszolok] #157
Kételkedem, hogy ezt Egeli Zsolt írta volna. Helyesírási, szerkesztési, szóköz hibák, elírva a saját neve és a Koncz név. Nem hiszem, hogy így írna, csak akkor ha az fb. oldalán ezt megerősíti.
Én telefonhívást nem kaptam.
Hádám [2020.09.13., 14:39] válasza erre: #154[válaszolok] #158
Talán elkerülte a figyelmét, de a szerencsi független (fidesz) polgármester is ott volt ezen a rendezvényen, ráadásul Takács István is....

facebook.com/GloboTelevizio/photos/pcb.3417869221585209/3417865201585611/
https://www.facebook.com/GloboTelevizio/photos/pcb.3417869221585209/341786537158 ...

Erről már nem is beszélek.... Érdekes adalék lenne, ha most lenne az önkormányzati választás is...
https://www.facebook.com/watch/?v=321348002264642
Ennél nincs lejjebb! (vendég) [2020.09.13., 15:10][válaszolok] #159
Szégyelje magát minden cseléd !,polgármester.A településeken ,kb fele-fele a kormánypárti.és ellenzéki szimpatizáns.
Nem arra kaptak felhatalmazást ,hogy csak az egyik oldalt képviseljék.
Szégyen ez a hosszú nyelvű nyalás.Ígg akarnak előnyökhöz jutni.
Emberek ,azért se!! Elég volt !
Ha nem nyer a mosolygó, "olasz" bálkirálynő -akkor majd a hatalom felkérdezi ,a polgármestereket,hogy miért,nem tudták ezt elrendezni? Elmaradnak a nagy igéretek! Mert elfelejtették ,hogy a nép választ ,és szavaz!!A fidesz pedig, miért nem a néppel tárgyal? EZEK A POLGÁRMESTEREK ,JÓ ESETBEN IS CSAK A SZAVAZÓK FELÉT KÉPVISELIK!!!!
Dolgozzanak tisztességesen ,és pártsemlegesen,a polgármesterek, és így érjenek el eredményeket!!
valaki (vendég) [2020.09.13., 15:46][válaszolok] #160
Ez egyszerűen hihetetlen . Gyász helyett a hazugság és szemf?nyvesztés. ?s ehhez asszisztálnak ?független? polgármesterek. Szégyelljék magukat mind, de azok is, akik ezt beveszik, a sok buta ember.
Láttam (vendég) [2020.09.13., 15:54] válasza erre: #158[válaszolok] #161
Persze hogy ott volt hiszen hogyan emelhette volna át más múlttal a csokigyárat a Rákóczi útról a Gyár útra? Nyíriről pedig csak annyit hogy függetlenek márpedig csak a mesében léteznek!
Sima (vendég) [2020.09.13., 19:27][válaszolok] #162
Mellesleg szerintem a kisz és úttörő mozgalomnak emléket állító táblát elhelyezni jogellenes!! Ha nem bűncselekmény!!
narancs (vendég) [2020.09.13., 20:10][válaszolok] #163
Hajrá, Szerencs! Hajrá, Fika!
Kicsoda (vendég) [2020.09.13., 21:58][válaszolok] #164
az a Fika ?! Nem tudom, de "szép" neve van ! Valószínűleg illik is a személyiségéhez !
errr (vendég) [2020.09.13., 22:05] válasza erre: #151[válaszolok] #165
Mindegy mit lát a vaksi szemeivel. A tényekkel van vitája szokás szerint, de másról kezd beszélni mint akinek nincsenek otthon.
menyét (vendég) [2020.09.13., 22:23][válaszolok] #166
162!Azért olyan rossz ötlet nem lehetett,ha még mindig működik.
Dehogynem (vendég) [2020.09.13., 22:51] válasza erre: #164[válaszolok] #167
Tudja. Hát Zsó.
Nem hajlandók. (vendég) [2020.09.14., 06:04] válasza erre: #166[válaszolok] #168
Tovább lépni és vannak akik még elvhű elvtársak Internacionálét még mindég bégetik .
Nem hajlandók fejlődni azért .
Parasztvakítás ... (vendég) [2020.09.14., 07:12][válaszolok] #169
162 hsz.-nek -nem a KISZ-nek állítottak emléket ,hanem a simai tábor létesítésének!
159 hsz.-nek-sajnos a polgármesterek,jelentős része,benyalt a fidesznek ,és a lánynak.
- "jön még a kutyára dér"!!!!
-Mádon tegnap is hívogatták a lakosságot telefonon, K.Zs támogatására.
- felháborító,de látva a hétvégi időközi választásokat,van remény,hogy az emberek,látják ,hogy váltani kell !! AZÉRT SE kzs.!!!!!
Óriási hiba volt (vendég) [2020.09.14., 08:22][válaszolok] #170
Nyiri Tibornak , hogy enged a nyomásnak! Ráadásul mindezt nagyon fondorlatosan teszi:
1: Külön fogadta a testület jelenlétében a fideszes jelöltet, közös fotót készitettek, amit a jelölt nyilvánosan használ.

2.Háritott a polgármester, amikor úgy nyilatkozott, hogy egy ott lakó képviselő hivta a Fecskésre a jelőttet / vagyis nem Ő/ hogy vegyen részt a játszótér felújitásában, vagyis újabb fényképeszkedésre hivták!

3. Újabb videóüzenet jelent meg, ahol figyelmeztetett , mindenki jól gondolja meg kire szavaz, mert kormányzati támogatás nélkűl majd lassabban fejlődik a város!

4. Nyiltan zaklatja a város lakóit telefonüzenetben, hogy kire kellene szavazni!

Kedves Polgármester! Önkormányzati választáskor , ha az lett volna a cél, hogy a város jobban haladjon, akkor maga a büdös életben nem lett volna polgármester!
Azért szavaztunk magára , mert elhittük, hogy szembe megy a fideszes hatalom megtestesitőjével.Sajnos becsapott bennünket. Hasba szúrta , azt a kjétharmadot aki magára szavazott.
Épithet majd bármit a városban / ha egyáltalán fog/, én mindig azt fogom gondolni, azt a választókat átverő polgármester épitette.

Talán érdemes azzal is számolnia,hogy nem hallgatnak majd magára!
Nem hiba ,bűn... (vendég) [2020.09.14., 09:23][válaszolok] #171
óriási hiba volt hsz- egyet értek!
Ha a választáskor azt néztük volna ,hogy fidesz van hatalmon, nem nyert volna totálissan Nyíri!! Kereshette volna a helyét a világban menekülhetett volvna a bosszú elől.!
Azt nyílatkozta ,meg vannak a korm.közi kapcsolatai /Koncz nélkül/,és be kell látni ,kisebb -nagyobb munkák folynak a városban.
Miért adta el a lelkét,-és a becsületét ?Erre egyszer minden ,mélyre hajló polgármesternek válasz kell adnia !!!
A telefon hívások pedig,szint alattiak.Nem csak Szerencs , Mád, Tokaj,M.zombor ,Monok választ !!
Reméljük ,a választókerületben élő szavazók,látják, mi történt, mi történik,és elegük van ebből!
Azért se k.zs.!! Protestálunk!! MÁST !!
valaki (vendég) [2020.09.14., 10:24] válasza erre: #163[válaszolok] #172
Kicsit dadogva: Hajrá FIFIKA (csalafintaság, ravaszság, cselesség, rafinéria, furfangosság)!
errr-nek (vendég) [2020.09.14., 15:54][válaszolok] #173
Ahelyett, hogy itt játsza a mindenkinél okosabbat, megnézhetné, hogy a kedvenc polgármestere mit csinál.
valakinek (vendég) [2020.09.14., 16:05][válaszolok] #174
172 -nek -és mi van a korrektséggel ,tisztességgel,becsülettel?
KÖZSZEREPLŐ ,EZEK NÉLKÜL ,NEM IS LÉTEZHETNE!!! Igaz Tibi,Józsi,Gyuri,Béla stb?
Sameszek!!
Kedves (vendég) [2020.09.14., 18:02][válaszolok] #175
EZS ! Nem igaz, hogy az önkormányzati képviselők "önhibájukon kívül kerültek a lecs?ba " .Nagyon is "önhibájuk" volt a kritik?tlan Fidesz s. nyalás ! Ez al?l Ön sem kivétel ! Ny . Tibi csakis annak köszönhette sikerét, hogy 1. Nem volt igazi ellenfele 2. Időben dobbantott Koncz F. től . Az már más kérdés, hogy most mégis K Zs- t támogatja nyíltan . Micsoda gerinces jellem ! Na, lesz még önkormányzati választás, Tibi jobban teszi, ha el sem indul .
valaki (vendég) [2020.09.14., 18:03] válasza erre: #116[válaszolok] #176
Polgármesterünk és kedves felesége még ki mernek menni emelt fővel az emberek közé? Nincs szégyellni valójuk? Egy tanár ember? Mindig azt gondoltam, hogy egy bizonyos szinttől már nincs lejjebb. Tévedtem!
Az őszi választás volt a "nagy átverés". Az volt a célja, hogy öt évig ők élvezhessék az előnyöket, aztán majd lesz valahogy. Kiábrándító.
#169-nek! (vendég) [2020.09.14., 18:33][válaszolok] #177
A simai táblán ez áll: Emlékül a simai kisz és úttörőtábor létesítésének 45. évfordulója alkalmából.Elhelyezték az utódok 2020 09 12 Ez legalább annyira törvényellenes mintha a Polgármesteri Hívatalra azt írnák: Emlékül a szerencsi mszmp pártház építésének xxx évfordulója alkalmából. Elhelyezték az utódok. Milyen utódok? Milyen kisz-úttörő? Ezek be lettek tiltva!! Fogják már fel végre!!! Büncselekmény!! Le kell szedetni,és felelősségre vonni akik felrakták. Van erre törvény!!Van erre bíróság!
valaki (vendég) [2020.09.14., 18:57][válaszolok] #178
Azért érdekes, hogy az általam tisztelt B.R. most nem mond véleményt, hallgat. Azt Ő is tudja, hogy a választás nem KZs-ről és BL ről szól, hanem a fideszről, ezért amit a 103 hsz-ben elmondott, annak nincs jelentősége. Miért van mégis csendben? Van az a pénz?
Bukovszky Róbert [2020.09.14., 20:31] válasza erre: #178[válaszolok] #179
BR leírta a véleményét, még mielőtt "csörögni" kezdtek a polgármesteri telefonok, egyenlőre még nem változott, majd tudatom, ha igen. Melyik "pénz van"??? Asszem Ön nem ismer engem! Kérem cáfoljon, ha tud valamit amit én nem. Köszönöm!
Hádám [2020.09.14., 20:32][válaszolok] #180
Róbert! Az "új információk" tudatában sincs még mondanivalód!? (Új infó: telefonálgatások)
valaki (vendég) [2020.09.14., 20:47] válasza erre: #179[válaszolok] #181
Természetesen a "van az a pénz" nem konkrét forintokra vonatkozott. Azt is elmondta, hogy miért támogatta a pm-et. De a szerencsiválasz.hu-n korábban (évek óta) Ön által leírtak alapján azt gondoltam, hogy van véleménye. Sajnálatos, ha ilyen lassan alakul ki az álláspontja.
Bukovszky Róbert [2020.09.14., 20:51] válasza erre: #180[válaszolok] #182
Ádám! Mik azok az "infók"?? Köszi!
Bukovszky Róbert [2020.09.14., 21:15][válaszolok] #183
Miben változna a "mondanivalóm"? Tartom magamat a véleményemhez, miszerint Hazánk kb 20 bűnöző markában van. Ezeknek senki/semmi sem szent ezek mindenkit vagy megvesznek, vagy megzsarolnak, még az 'övéik sem lehetnek nyugodtak. Sztem nem normális az az ország ahol 3000 milliárdot le lehet nyúlni, ahol a miniszter elnök a kertjébe csoda stadiont építhet, ahol egy mészáros évek alatt a világ egyik leggazdagabb embere lehet, ahol nem kell lemondani titkolt helikopterezés/jachtozás után, ahol az 50.000-t kereső közmunkás istenként tekint a kormányra, ahol egy életet keményen ledolgozó nyugdíjas nem tud megélni a nyugdíjjából, de az orbán kép ott lóg a falán, ahol 0 percet dolgozó családok lakást kaphatnak ingyen mert szültek 3 gyereket a nyakunkra, ahol gazsulálni kell egy politikusnak mert végre ki lett foltozva egy út abból a pénzből amit már mi 100x befizettünk, ahol egy nb1-be kövesdek, kisvárdák, fecsútok, budafokok játszhatnak, ahol 27% azáfa, ahol 10.-én a dolgozó kap a kezébe 146.000ft-t, de 12.-én be kell fizetni utána kb 120.000-t stb-stb-stb
Valaki (vendég) [2020.09.14., 21:47] válasza erre: #175[válaszolok] #184
Nem fog indulni, mert ahogy a 176os leírta, amit akartak, elérték. Utánuk meg az özönvíz, mit érdekli őket a város. Vak volt a nép, no.
B.R.-nek tisztelettel. (vendég) [2020.09.14., 21:48][válaszolok] #185
Róbert -a szerencsi történésekről írjon.A polgm.korektségéről,függetlenségéről,semlegességéről.
A k.zs.favorizálásáról.Nemrég még árulónak ,és mindenre alkalmatlannak tartották.Szóba sem álltak vele.
Csak azzal ne jöjjön ,hogy a város érdeke. Mi a garancia ,hogy itt lesz a kánaán?
Ez a a nő is igérget,törvényt szeg,és elhárít.NEM KELL! VÁLTOZÁS KELL!
Ön a saját bevallása szerint a pm.barátja.
Büszke is rá,meg a fotókra. Miért nem tájékoztatja ,hogy a helyzet nem az ,mint régen.
Szerencsére az embereknek kezd kinyílni a szeme,majd a szája,és szavazni fog.
Nem a fidesz idejövő nagyágyúi,hanem ,mi fogunk szavazni !!!Zsófi ezt jó tudnia.
errr (vendég) [2020.09.14., 22:59] válasza erre: #173[válaszolok] #186
Megint másról beszél. Ilyen az amikor a vitaképtelenség szorgalommal párzik.
errr (vendég) [2020.09.14., 23:09] válasza erre: #185[válaszolok] #187
El is ment a mi mosolycédulánk pl Nagykinizsre, ahol bemutatták neki a betonkeverőt.
És leírja vazzeg, hogy lássuk mennyire tudatlan és alkalmatlan.
Nade (vendég) [2020.09.14., 23:54][válaszolok] #188
Róbert ! Nagyon találóan jellemezte az országos helyzetet ! Dehát az nem háborítatja fel, hogy Nyíri úr azt a személyt / Koncz úrhölgyet / támogatja aki arra esküdött fel, hogy apja nyomdokain haladva tovább erősítse az Ön által 20 bűnözőnek titulált személy uralmát ! Aki pedig a " bűnözőket " támogatja arról nincs ilyen lesulytô véleménye ?
Sajnos (vendég) [2020.09.15., 03:47] válasza erre: #176[válaszolok] #189
ez már nem a tenni akarásról,fejlődésről szól csak a pénzről .
Bukovszky Róbert [2020.09.15., 06:33] válasza erre: #185[válaszolok] #190
Reméltem elég egyértelmű az írásom, talán ha még idézek az általam nagyra becsűlt Heves Jánostól kb 2014-ből akkor érthetőbb lesz, "lassan egy polgármesternek annyi joga marad, hogy vezényelheti a helyi fúvos zenekart".
Miért? (vendég) [2020.09.15., 08:00][válaszolok] #191
Ez elég izzadságszagú! Az árulókat sehol sem szeretik.A fidesz nem felejt!
Akkor miért ragaszkodik a székéhez? Miért nem tanít ?
Az emberek összesúgnak majd a háta mögött ,amikor végig megy az utcán,ha vége lesz ennek az arany kornak.
Elvtársak,függetlenek, (vendég) [2020.09.15., 10:49][válaszolok] #192
valaki (vendég) [2020.09.15., 13:25] válasza erre: #192[válaszolok] #193
Szavazzunk a fideszre és álljunk sorba alamizsnáért! Vagy esetleg ne szavazzunk rájuk és építsünk egy demokratikus rendszert. Lehet választani!

Jakab Péter ma kapta meg a bírósági végzést, miszerint szeptember ötödikétől hivatalosan is ő a Jobbik elnöke. A jelöltállítási határidő szeptember negyedikén járt le. Micsoda véletlen... BUKNIUK KELL
Bukovszky Róbert [2020.09.15., 15:24] válasza erre: #193[válaszolok] #194
Azért arra kérném, azt ne feledje, hogy a mostani választásnak semmi, de semmi komoly tétje nincs, 'rendszert váltani 22-ben lehetlesz majd.
Ezt (vendég) [2020.09.15., 16:02][válaszolok] #195
híresztelték polgármester választásakor is ki lóg a lóláb .
Maga honnan ilyen biztos ebben hogy nincs tétje ?
Akkor miért is ez a nyílt kiállás a függetlenek részéről a ellen pártért jelöltje mellett ?

Még Vinnai Győző is egy másik megyéből pártoskodik mellette ?
Minek telefonálgatnak az embereknek ?
Ha nincs tétje .
valaki (vendég) [2020.09.15., 16:33] válasza erre: #194[válaszolok] #196
Nincs komoly tétje? A holnap gondja a holnapé? Hát nem! Minden egyes fideszbukta egy újabb szög a koporsóba. Ezért volt fontos Hódmezővásárhely, Budapest, Dunaújváros, SZERENCS, Jászberény és a többi. Ezért fontos minden szavazat, minden választás. Egy fidesz vereség újabb "aligfideszeseket" tántorít el tőlük és sok inaktívat aktivizál. Ne várjuk, hogy mások kaparják ki számunkra a gesztenyét. BUKNIUK KELL!
Én Önt megértem: utálja a jelenlegi rendszert, de a pm-ről barátságuk, kapcsolatuk miatt nem mond véleményt. Oké.
B.R.-nek. (vendég) [2020.09.15., 18:47][válaszolok] #197
Róbert -ez a vélemény,gyengére sikeredett.

Tétje van -NEKÜNK !!!! -akik MÁST SZERETNÉNK !!!- a jövőben!
Ez a választás, szoros eredményt fog hozni. Kevésen fog múlni a győzelem!
MINDENKI MENJEN SZAVAZNI ,-a VÁLTOZÁSRA !!
Szerintem (vendég) [2020.09.15., 19:58][válaszolok] #198
Óriási a tétje a mostani választásnak. Nem a kétharmad miatt.Azért fontos, hogy megmutassuk, ha van összefogás akkor lehet változás 2022- ben! Na ez a tét!Adjunk hitet azoknak akiknek elegük van a koncokból!
Ejnye (vendég) [2020.09.15., 22:49][válaszolok] #199
bejnye i kedves BR , hát hogyan írhat le ilyen badarságot ?! Még hogy nincs tétje ! Csak nem az Ön által említett 20 bűnözoőt akarja erősíteni ezzel a kijelentésével ?
domino [2020.09.18., 19:27] válasza erre: #23[válaszolok] #200
pár hsz-el feljebb olvastam, hogy az ogy választásokon nem a Fidesz előnyiére történtek a szavazások és eredmények, ennek függvényében hiába lett később fideszes polgármester - nem tudott lobby -zni több pénzért mert nem volt "szívügy" ha a körzet nem ad miért kapna? és még egy kérdésem lenne amin érdemes elgondolkodni - mi értelme a kétharmad lebontásnak ha más 10 év alatt mindent megváltoztattak amit akartak? nem csak ámítás ez az óriási tétre való hivatkozás?
Összes hozzászólás: 203 db (79 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 3 db (1%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.