Hírek
Közeledik a IX. Országos Csokoládé Fesztivál
Dátum: 2016.06.19., 22:09Megtekintve: 11479

Kilencedik alkalommal várja az országhatáron innen és azon túlról érkező vendégeket, kiállítókat Szerencsre az Országos Csokoládé Fesztivál. Péntek estétől vasárnap délutánig változatos kulturális programok, nyereményjátékok, sportversenyek, édesség bemutatók és kóstolók, vásári forgatag, csokoládéból készülő mesefigura-szobrok, csokoládé kalandpark, és még sok-sok édes meglepetés kínál felhőtlen szórakozást gyerekeknek és felnőtteknek. Soha nem látott programsorozat várja a Szerencsre látogatókat - írja a programturizmus.hu portál.
Idén a "nulladik napon" (sportnapon) is lesznek fellépők, csütörtökön a Wellhello valamint Majka és Curtis is tiszteletüket teszik a fesztivál közönsége előtt.

A tervek szerint pénteken, az első koncertnapon fellép a Balkan Fanatik, az Ocho Macho, a Republic, a Honeybeast, a Children of Distance, az Omega és a Dorothy csapata. Ezen a napon lesz látható olyan nívós előadóművészek produkciója is, mint amilyen Voksán Virág vagy Kis Grófo.

Szombaton a zenei stílusok tekintetében még változatosabb paletta várható, a rock, pop, punk, nemzeti rock és az alternatív irányzatok képviselői mind helyet kapnak a színpadon. Lesz Anna and the Barbies, Tankcsapda, Bëlga, Deák Bill Gyula, Groovehouse, By the Way, Alvin és a Mókusok, 100 Folk Celsius, Dalriada és Örökség koncert is.

Vasárnap is mindenki megtalálhatja a hozzá illő ritmusokat, ugyanis a már hagyományosnak mondató Hooligans fellépésén kívül a Depresszió, a Superstereo, Péterfy Bori és a Loveband, Kowalsky meg a Vega, az Ismerős Arcok és a Fish zenekar is koncertezik.

Figyelem, a szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják, az aktuális és friss program a rendezvény mindenkori hivatalos oldalán érhető el.

Forrás (bevezető): programturizmus.hu, kép: tokaj-turizmus.hu
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Érdeklődő (vendég) [2016.06.22., 14:55][válaszolok] #1
Cukor fesztivál mikor lesz ?
Vagy az nem Szerencsi történet ?
vasutas (vendég) [2016.06.22., 15:15][válaszolok] #2
Én a vasutasnapra megyek!
csoki-k (vendég) [2016.06.22., 15:22][válaszolok] #3
Na itt felsoroltak a csokoládéfesztivál ürügyén ismert fellépőket. De mivel ez állítólag csokoládéfesztivál, felsorolnák azt is , hogy milyen csokoládégyártók lesznek itt, akiknek a termékeit megismerhetnénk közelebbről?Gondolom legalább annyian lesznek mint a fellépők?
csokoládétlanított csokifesztivál (vendég) [2016.06.24., 11:43][válaszolok] #4
Ez van. Ma egy igazgató ízlése, s korlátlan hatalma dönti el a tartalmat. A régi fiúkat sutba vágták, már nincs rájuk szükség, nemcsak most, már máskor sem. A polgári bálon olyan emberek tűntek fel, akik azelőtt templomba járó kommunisták voltak, legalábbis utólag így emlékeznek. Ennek vége. Keresnék egy új nevet, ami nem csapja be azokat, akik idevándorolnak egy csokitúra reményében.
Elkeseredett érdeklődő (vendég) [2016.06.30., 14:29][válaszolok] #5
Sajnos a fesztivál szervezőinek több év alatt sem sikerült eldöntenie, hogy egy eltúlzott falunapot, egy tematikus fesztivált némi könnyűzenei kínálattal, vagy egy zenei fesztivált rendeznek.
Elnézve a hivatalos weblapon található programot, ez a fesztivál ismét egyik kritériumnak sem felel meg, ráadásul az átgondolatlan, érzelmi alapokon eldöntött fellépői sorrend összeállítása bármilyen szakmaiságot nélkülöz.
Sajnos a szakmai programokról szó sem esik, nem beszélve arról, hogy az online jegyvásárlás menete egyszerűen nevetséges. A weblap úgyszintén.
Sajnálom, hogy egy ilyen nagyszerű, sok lehetőséget rejtő "bejáratott" fesztivált a hozzá nem értés és a szervezés feletti egy személyben gyakorolt hatalom miatt ismét nem sikerül úgy kivitelezni, ahogy azt a város és a régió megérdemelné.
Igen? (vendég) [2016.06.30., 18:39][válaszolok] #6
Nívós előadóművészek produkciója? Voksán Virág? Kis Grófo?
Közülök melyik a nívós és melyik az előadóművész?
csoki (vendég) [2016.06.30., 21:45][válaszolok] #7
És mely , komoly minőséget képviselő csokoládé-gyártó cégek lesznek majd jelen? Nem a medveszíj és a krumplicukorgyártókra gondolok.
illetéktelen (vendég) [2016.07.01., 09:25][válaszolok] #8
Most nem azt számoltam , hányan voltunk az egészségügyi dolgozók köszöntésén , hanem azt hány volt ott olyan, aki se nem dolgozik az egészségügyben se nem megválasztott képviselő.Na egy fő biztosan ott volt illetéktelenül.
5-nek (vendég) [2016.07.01., 09:31][válaszolok] #9
Jól látja.
A CSMK egyszemélyes vállalkozás. Miközben nem hívták meg a várbeli rendezvényre a szociális ágazat dolgozóit, eközben a városi főorvosi titulust viselő hangosbemondó sűrűn dicsérte a CSMK vezetőjét, amiért a rendezvénynek helyt adott a vár.
A 3 fotográfusnak is leesett az álla. Alul lehet ezt még múlni? Talán majd a csokifesztiválon.
9-nek (vendég) [2016.07.01., 09:40][válaszolok] #10
Aki jó, az jó. Jó volt régen is, most is és jó lesz a jövőben is. Nem a szakmaiság miatt, hanem a végtelen lojalitás. Ezt kapjuk, mert ezt érdemeljük.
Autószerelő (vendég) [2016.07.01., 11:59][válaszolok] #11
Most irigykedik kedves 10-es hozzászóló? Szerelt volna Ön is együtt autót (Citroent) anno az Erdei F. utcában, ma Önnek sem fájna a feje 2019-ig. Gondolja véletlen, hogy az udvari fotós a Feri TV-n mától a CSMK ernyője alatt működik?
Ezek az emberek egyre távolodnak a valóságtól, egy álomvilágba menekülnek, ami egyszer csak kipukkad, mint a lufi.
Az biztos (vendég) [2016.07.01., 12:47][válaszolok] #12
hogy az udvari fotós 3-napig új autókkal szaladgál de a 4-napon már jó a volán járat is ?
Hungarikum (vendég) [2016.07.04., 23:32][válaszolok] #13
Az idei év június 30-án új tételekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye. A szerencsi csokoládé még mindig nincs közöttük. Pedig maga a miniszter jelentette itt be Szerencsen talán már két éve, hogy bizony az lesz. Már ezt sem sikerült elintézni? Hogy lesz itt akkor cukorgyár?
bocsi (vendég) [2016.07.05., 09:14][válaszolok] #14
Csak azt mondták, hogy a csoki is csak lehet hungarikum.Azt mondták cukorgyár is csak lehet, hogy lesz. Igaz ezer munkahelyet is ígért a polgármester. Az se lett. Hát így lehet hinni ezeknek???
Majd (vendég) [2016.07.05., 09:45][válaszolok] #15
jövőre már bekapcsolják a rakétát,előveszik az eddig rejtegetett munkahelyeket,és hozzájuk a rejtett erő forrásokat is.
Lesz térkövezés,aszfaltozás,virágosítás és akkor ennyi .
Nem (vendég) [2016.07.05., 10:29][válaszolok] #16
hagyta ki a krumpliosztást , hagymaosztást a, csokoládéosztást meg az addig még elkészülő bájosabbnál- bájosabb fényképeket amit az udvari fényképész a felügyelő engedélyével készíteni fog?
Azt (vendég) [2016.07.05., 17:05][válaszolok] #17
már nem akartam említeni mert az már egy nagyon szegény réteget érint de hát olyan nincs is mert hát a közmunkából mindenki megél ?
Simára is mehet nyaralni,persze ha nem jut neki krumpli,káposzta .
1000-ből 130. Polgáron (vendég) [2016.07.05., 22:06][válaszolok] #18
Én (vendég) [2016.07.06., 06:18][válaszolok] #19
Vajon mikor kezdődik a 37-es út négysávositása. A polgármester azt igérte,hogy tavasszal indul a munka. Én azt hallottam,hogy megint elmarad,mint minden ebben a térségben.
Útépítés (vendég) [2016.07.06., 12:02][válaszolok] #20
Azt is olvastuk a szerencsi udvari sajtóban, hogy az idén teljes egészében új burkolatot kap a Rákóczi út...
19-nek (vendég) [2016.07.06., 13:10][válaszolok] #21
Ne legyen már annyira követelőző! Mindenre nem futja a polgármester idejéből. Van amikor egyik fesztiválról a másikra kell szaladnia,a polgárőri elismerést is át kell vennie, az ondi falunap se semmi, közben sajtótájékoztatót tart stb, stb. Ugyan mikor tudna a 37 sz út építésért lobbyzni . Ráadásul itt van még az előző önkormányzat idején kezdeményezett ívóvíz hálózat csere. Azzal se nagyon lehet boldogulni. Na ugye! Minek itt még jobban kapkodni!
Értetlen (vendég) [2016.07.06., 13:45][válaszolok] #22
Azelőtt ilyen tájban már kátyúztak, most viszont a Fürst S. utcán lehet kerülgetni a ménkű nagy gödröket. No persze a Rákóczi útról jönnek le kátyúzni fusiba. Eszes terv, az biztos.
Ha (vendég) [2016.07.06., 13:58][válaszolok] #23
jól hallottam a Fürst Sándor és a Jókai utat pályázatból fogják felújítani. De most figyeljen: Kb 35% önerőt kell Szerencsnek biztosítani! Na ez a jó lobby! Már megérte azt a közel 1 milliárdot visszaadni amit a városközpont felújítására még az előzőek elnyertek. Ja, a Fürst Sándor utat meg már lehet, hogy nem is így hívják.
Én (vendég) [2016.07.07., 06:12][válaszolok] #24
Míg az a szerencse,hogy ritkán esik nagy eső,mert a árkok, lefolyók katasztrofális állapotban vannak. Az vasútállomás előtti részen napokig áll a víz.
Azért is jó,hogy nem nagyon változik a városkép,mert aki korábban a városból elköltözött és netalántán vissza látogat akkor nem téved el.
szerencse (vendég) [2016.07.07., 08:33][válaszolok] #25
Tényleg szerencse, hogy itt nincs olyan felhőszakadás mint Szabolcsban. A Szerencs patak medrét, partját menjenek nézzék meg. Úgy benőtte a gaz, hogy még a 100 milliós betonárok is alig látszik ki a Fecskésen. De az se baj mert mindjárt csokoládéfesztivál Elvtársak!
Ha-ha (vendég) [2016.07.07., 13:10][válaszolok] #26
Egy gyönyörű főtérért megérte volna mondjuk a helyi adót 1 évre másfélszeresére emelni. A még megmaradt vállalkozók biztosan támogatták volna. Úgy hallottam, hogy a városnak még maradtak cukorgyári részvényei abból a jobbik fajtából. Szerintem kár tovább tartogatni, egy cukorfesztiválra még futi belőle. Amúgy meg akik üzletet látnak benne, fogjanak össze. Meghívhatnák a térség akkori országgyűlési képviselőjét, polgármestereit, valamennyi nyugdíjasklubot, szakszervezeti bizottságot, a Mátra Cukor managementjét.
Érdekes beszélgetés lenne.
26hoz (vendég) [2016.07.07., 16:26][válaszolok] #27
Ugyan minek kellett volna emelni az adót. Az akkor egy talált pénz volt. Sárospatakon, Sátoraljaújhelyben, Szikszón okosabbak voltak, ott gyönyörű városkép fogadja a turistákat. Milyen jó lenne például a csokoládéfesztiválra látogatóknak is. Biztosan még több élménnyel gondolnának Szerencsre. Hogy meghívni mindenkit aki korábban tett a városért? Nem látok rá esélyt Itt inkább feljelentik a másikat. De Tokajba úgy hallottam jó kapcsolatban van a mostani és a régi önkormányzat.Nem ez lenne a normális?
27 felé (vendég) [2016.07.08., 11:44][válaszolok] #28
Szomorú vagyok. Azt olvastam, hogy közel 200 millió forint önerő hiányzott a talált pénzhez. Ezek szerint valaki nem mond igazat.
Kérem, hozza nyilvánosságra mindazt, amit tud, hadd lássunk világosan egyszer, s mindenkorra. Azt egyébként tudta, hogy a mostani tokaji polgi hosszú éveken keresztül az előző polgi intézményvezetője volt, a futballcsapat managere? Persze, hogy jó a kapcsolat közöttük.
28nak (vendég) [2016.07.09., 21:29][válaszolok] #29
Ne szomorkodjon. nincs miért ha máshol stadion , stadion hátán épül. 1-2 száz millió mit számít? Főleg ha kormánypárti a polgármester, pláne ha még képviselő is volt.
No comment .. (vendég) [2016.07.09., 22:22][válaszolok] #30
Mi kell a népnek-"kenyér ,és cirkusz",-vagy csoki fesztivál.

Egy mai nagy/ kis / ember mondta: "minden népnek olyan kormány van, amilyet megérdemel", és "minden népnek joga van elzavarni ,az alkalmatlan vezetőit".
Ez az idézet ,a polgármester honlapján, évekig volt látható
Ez talán igaz a telepűlésekre is.
Én (vendég) [2016.07.13., 06:33][válaszolok] #31
Minősíthetetlen a járda az állomás fele,a Görcsös József emlékpark és környéke is gazos na de majd a bon bon fesztiválra rendbe lesz téve.
Jó,jó (vendég) [2016.07.13., 14:19][válaszolok] #32
ez a csoki fesztivál de egy cipészt hol találok Szerencsen ?
Az fontosabb számomra mint ez a fesztivál amúgy is csak 3-napig tart .
Én (vendég) [2016.07.14., 05:56][válaszolok] #33
Na most kell Szerencsen végig menni gyalog a képviselőknek,igaz ők kocsival járnak,így ők nem látják a víz alatt lévő járdákat. Az állomást csónakkal lehet megközelíteni,de a piactér környéke is ugyan ez. Nem baj,hamarosan bon bon fesztivál.
Gyalogos (vendég) [2016.07.14., 14:02][válaszolok] #34
ilyen a Magyar utca ,vagy Erzsébet utca a gyalogos nem kapkodja a lábát az autós által meg lesz tisztelve .Irdatlan állapotok ilyenkor a ház falak is szépen meg vannak tisztelve . Persze az a tulajdonos magánügye ?
Én (vendég) [2016.07.19., 06:23][válaszolok] #35
Várjuk a megigért Rákóczi utca újra aszfaltozását és a többi utca kátyúzását.
csoki (vendég) [2016.08.22., 14:39][válaszolok] #36
Jön a fesztivál, aztán majd az ahhoz fűzött kommenteket is megcenzúrázzák a fészen ????
36-hoz (vendég) [2016.08.22., 16:31][válaszolok] #37
Majd Saca közbelép!
Kérdés: (vendég) [2016.08.22., 16:56][válaszolok] #38
Évek óta nem tudom, hogy ki az a Saca? Írja már meg valaki, szerintem sokan nem tudjuk, ismerjük ki is ő!?
Tényleg? (vendég) [2016.08.22., 20:17][válaszolok] #39
Sármásy Marianna [2016.08.26., 00:43][válaszolok] #40
Ez azért nem semmi! Ennyi okos, jó májú hozzászólást ritkán lehet találni egy helyen. Már megyek is, mert egészen mást keresek, de idevezetett a google.

További jó gyűlölködést, javítja a légzést és a keringést!
Összes hozzászólás: 40 db (18 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.