Hírek
Olvasó: Vigyázat, a szerencsi rendőrök jogtalanul bírságolnak!
Dátum: 2009.02.25., 19:33Írta: Olvasó Megtekintve: 16722Értékelés: 3.70Címkék: rendőr

Szeretném megosztani a honlap olvasóit egy velem megtörtént esettel. A mai napon, 2009. február 25-én 10 óra 20 perc körüli időben a szerencsi OTP-ben volt dolgom. A kocsimmal el is indultam és a Népház előtti Hunyadi köznél lekanyarodtam, és mint mindig, a Monoki út kereszteződésénél a betorkoló úttal szemben, a Népházhoz való bejárat után leparkoltam.
Kb. 5 perc volt, míg az OTP-ben voltam, és mikor jöttem ki, meglepődve tapasztaltam, hogy egy rendőr a kocsimra egy "várakozni tilos" jelzőtábla szimbólumával ellátott cetlit helyez ki. Én ekkor lépteim meggyorsítva a Hunyadi út felé haladó rendőrnek szóltam, hogy "Jó napot uram, legyen szíves visszajönni!" Erre a rendőr közölte, hogy mért jönne vissza. Én annyit mondtam, hogy azért mert láttam, hogy a kocsimra egy cetlit helyezett ki, és szerintem jó helyen állok, szeretném ezt tisztázni.

A rendőr azt mondta, hogy a maga érdeke hogy ide jöjjön, mert maga követett el szabálysértést. Én azt mondtam neki, hogy nem követtem el szabálysértést és elindultam felé. Majd megkérdeztem tőle, hogy mért követtem el szabálysértést. A rendőr azt mondta, hogy azért mert "Megállani tilos tábla" van kitéve és a kocsi ott állt meg. Ekkor közöltem a rendőrrel, hogy valóban van egy "Megállni tilos tábla" a Hunyadi köz és a Rákóczi út kereszteződésében, de annak hatályát a betorkoló út feloldja.

A rendőr azt mondta, hogy ne vitatkozzak vele, mert útkereszteződésben tilos megállni. Annyit mondtam neki, hogy ebben igaza van, de van egy kivétel, amikor betorkoló úttal szemben meg lehet állni, ha a ki és bekanyarodást nem akadályozza az autó, és nézze meg, hogy a kocsim éppen így áll, senkit nem akadályoz.

A rendőr elkérte az irataimat, azt át is adtam, adataim felírta, majd azt közölte, hogy rádión megkérdezte, és neki azt mondták, hogy ezen a helyen tilos megállni. Ekkor a Rákóczi út felől érkezett egy rendőrségi autó, Lada Niva, mely a bankautomata közelében megállt és egy nő szállt ki belőle. Mondtam a rendőrnek, hogy "Uram, ez a rendőrségi autó szabálytalanul állt meg, de én nem!"

A rendőr azt mondta, hogy ott meg lehet állni, mert csak kiszálltak belőle. Közöltem a rendőrrel, hogy nagyon nem ismeri a szabályokat, mert csak forgalmi okból való megállás engedélyezett. Kérdeztem is tőle, hogy melyik szabályra gondol, amikor KRESZ-t említette, a többször módosított 1/1976 KPM-BM rendeletre vagy valami másra? Mert ha erre, akkor igencsak tájékozatlan a szabályokban.

A rendőr, akinek a jelvényszáma 47949, azt mondta, hogy inkább a gumimat cseréltem volna le téli gumira, minthogy vele vitatkozom (gondolom már másba nem tudott belekötni, de a hatályos szabályok szerint a téli gumi használata nem kötelező). Én mondtam neki, hogy nem is vitatkozom vele, mondja meg melyik kapitányság beosztottja, és panasszal fogok élni.

A rendőr megmondta, hogy a Szerencsi Rendőrkapitányság beosztottja. Én egy odaérkező ismerős egyenruhás rendőrnek szóltam, hogy talán ő tisztában van a szabályokkal, segítsen nekem. Ez a rendőr azt mondta, hogy nem ő intézkedik, de őt is megbüntették 70 000 Ft-ra. Mondtam neki, hogy jogosan vagy jogtalanul, mert engem most jogtalanul akarnak megbüntetni. Kértem, hogy fényképezzék le a kocsimat, hogy igazamat bizonyítani tudjam. Ezt a rendőrök meg is tették.

Ezután a Szerencsi Rendőrkapitányságra mentem, ahol az osztályvezető fogadott, és a helyettesét hívta be, hogy panaszomat felvegye. Majd mikor előkerült egy KRESZ könyv is és felolvastam a KRESZ 40. §. d) pontját: "Tilos megállni: körforgalmú úton, útkereszteződésben és az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül, ha a közúti jelzésből más nem következik; az útkereszteződésben az úttorkolattal vagy útelágazással szemben megálló járműre - ha ez a többi jármű bekanyarodását nem akadályozza - a tilalom nem vonatkozik;" - belátták, hogy nekem van igazam. De azon kívül, hogy közölték, hogy nem tesznek ellenem feljelentést nem kértek elnézést a zaklatásért.

Vajon hány embert büntettek meg jogtalanul eddig, akik ott álltak meg?

Bevallom, mondtam olyat is a rendőröknek, hogy talán a fatolvajok ellen kellene fellépni. És megkérdeztem, hogy hol tanulták, és ki tanította a KRESZ-t, mert egyikük, egy kék ruhás tudomásom szerint a rendőr-szakközépiskola hallgatója volt. Még ez a fiatal oktatott ki engem az intézkedés jogosságáról, aki 30 évet voltam rendőr, és elvégeztem a szakoktatói tanfolyamot is és több évig tanítottam a közlekedési szabályokat. És ezek után a tisztelt olvasó csodálkozik, hogy ilyen állapotban van a közbiztonság, ha ilyen rendőrök és parancsnokok vannak! Én is büntettem meg állampolgárokat mint rendőr, de jogszerűen, kulturáltan humánusan és emberségesen!

Csekő Sándor
(nyugalmazott rendőr őrnagy, jelenleg a Bekecs Községi Polgárőr Egyesület elnöke)
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
T.CS. (vendég) [2009.02.25., 22:54][válaszolok] #1
Sándor nagyon tanulságos amit leírtál az intézkedő un. kollégáról, hogy azt sem tudja, hogy miért bírságol, de még okoskodik is. Én is nyugdíjas rendőr vagyok, és ismerjük is egymást de csak annyit szeretnék hozzá szólni, hogy amikor én dolgoztam a szerencsi rk-n akkor aránylag rendszeresek voltak az oktatások kb.2002-ig. Az oktatásokon rendszeresen az akkori közlekedési osztályvezető tartott elméleti képzéseket KRESZ-ről és módosításairól. Ezek az oktatások mostanság elmaradnak a fiatalok meg nem tudnak tanulni, mert nincs kitől. A rendőrségnél az elmúlt pár évben nyugdíjba vonultak azok az emberek, akik megtaníthatták volna miről is szól a RENDŐRSÉG. Ezek a fiatal rendőrök soha nem fogják megteremteni, maguknak azt az egzisztenciát amit mi. Én két éve, hogy eljöttem nyugdíjba, de a mai napig, ha találkozom egy régi "ismerőssel" előre köszön, de az egyes volt kollégákra ez nem igaz.
G Jocó (vendég) [2009.02.27., 12:13][válaszolok] #2
Erre jók a rendőrök.Ez van.De nem ők tehetnek róla.A magasabb székben ülők.Ilyen utasításokat kapnak.Piszkálni az autósokat!Ráadásúl olyanok akik a KRESZ-t nem is ismerik.Mellette megjegyezve, hogy felsőbb utasításra cselekednek így, mindezt azért, hogy tudjanak felmutatni valamit!De a bűnözőket elkapni...Nem tudják!De nem is akarják.Ismétlem:NEM ŐK AKARJÁK ÍGY!!!De azért tényleg olyan ember rakja már a cetliket aki konyít is a szabályokhoz!!!
Csekő Sándor (vendég) [2009.02.27., 13:33][válaszolok] #3
Szeretném kiegészíteni helyesbíteni a cikket. Az utolsó bekezdésben említett kék ruhás rendőr az aktív kollégák szerint a Bevetési Osztály beosztottja volt. És elnézést kérek a rendőr-szakközépiskola hallagatóitól, hogy azt feltételeztem, hogy köztük ilyen ember van. (azt azért megjegyzem, hogy milyen jó, hogy mikor én rendőr voltam, ilyen "kék ruhások" még nem voltak)
Állampolgár (vendég) [2009.02.27., 13:58][válaszolok] #4
Én láttam ezt az rendőri intézkedést és azt azért hozzá kellene fűzni ehhez a dologhoz, hogy a fél autó a járdán parkolt én szerintem ezért ez már szabálysértés.
Csekő Sándor (vendég) [2009.02.27., 14:59][válaszolok] #5
#4 Állampolgár vendégnek! Valóban volt ott egy olyan autó, de az enyém feljebb állt. Fénykép is van róla, és gondolom ez a rendőröknek is feltűnt volna. De talán azt is meg lehetne nézni, hogy mi minősül járdának!
Hevele István (vendég) [2009.02.27., 20:53][válaszolok] #6
Tisztelt Csekő Sándor nyugalmazott r.őrnagy Úr ! Olvasva ezen oldalon az önt ért rendőri intézkedéssel kapcsolatos felháborodását, néhány dolog akaratlanul is megfordult a fejemben. Valóban azt boncolgatja-e az írásában, hogy probléma van a jelenlegi rendőrség állományában tartozó kollégák szakmai képzettségével, vagy egy rendőr intézkedésével volt-van Önnek problémája. Akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy milyen körülmények között, mikor, hogyan és hányszor sikerült Önnek felmérnie a jelenlegi rendőrök szakmai felkészültségét, vagy csupán egy példán keresztül próbálja meg elhitetni a kedves olvasókkal, hogy Szerencsen rengeteg ember esett áldozatul ezidáig a szakszerűtlen rendőri intézkedéseknek, amit most Ön feltárt. Amannyiben Önnek van igaza, úgy feltételezhető, hogy a szabálysértési eljárásokat lefolytató -tudomásom szerint Ön is volt valaha hasonló beosztásban - előadó kollégák, szintén nem állhatnak a helyzet magaslatán, hiszen a szabálysértési eljárások során is jogtalanul, és szakszerűtlenül kerültek kiszabásra, az eljárást megelőző és a közrendvédelmi járőrök által készített szakszerűtlen szabálysértési feljelentések alapján megállapított szabálysértési bírságok. Így megállapítható az Ön feltételezése alapján, hogy a Közrendvédelmi és az Igazgatásrendészeti állományba tartozó hivatásos szolgálati viszonyban lévő rendőrök, iskolázatlanok, szakképzetlenek, akik a Magyar Állam galád vámszedői. Én mint jelenleg is gyakorló rendőr, soha nem kérkedtem-kérkedek egy rendőri intézkedés során, hogy ki vagyok, milyen beosztásban dolgozom, hanem alávetem magam a rendőri intézkedésnek, és nem igyekszem vizsgáztatni a rendőrt, még ha tévedett is, hiszen tisztában vagyok vele, hogy az intézkedéssel kapcsolatosan jogom van panaszt tenni. Ezzel Ön is tisztában van. Ha az a célom, hogy megmutassam másoknak, hogy milyen felkészült vagyok a rendőri munka egy bizonyos szakterületéből, akkor valószínűleg én is hasonló módon cselekedtem volna. Sajnos jelenleg nincs megbecsülése, és nincs tisztelete ennek a szakmának, gondolom az Ön idejében több volt, hiszen akkor még szakképzett, megbecsült kollégák vigyáztak a rendre Szerencsen, és jobb is volt a szerencsi lakosok biztonságérzete, és nem volt egy hibás intézkedés alapján ilyen lejáratókampány Ön, illetve kollégái ellen. Azt azért ne felejtsük el, hogy hibázni csak az tud, aki dolgozik. Elismerni azt, hogy hibáztunk erény. Kérkedni mások hibáival, annál kevésbé. Ha megengedi akkor ezen a fórumon kikérem a saját és kollégáim nevében azt, hogy egy nyugdíjas tiszteletteljes volt kollégánk azt sugalja nyílvános fórumokon, hogy a Szerencs Rendőrkapitányság állományába tartozó rendőrök szakmailag felkészületlenek. Ha megengedi én nem sorolom fel a rendőri szakterületen megszerzett szakmai képesítéseimet, mert nem kérkedek velük. Sem én, sem pedig kollégáim nem, a "8. általánosos" lasszóval fogott rendőri állományba tartozunk, hiszen javarészt, diplomázott, jogi végzettséggel rendelkező kollégák végzik nap, mint nap a feladatukat jól. Vannak hibák, melyeket elkövetünk munkánk során, amiért vállaljuk a felelőséget, hiszen mi is emberek vagyunk. Feltételezem Ön a rendőri pályafutása alatt soha nem követett el semmilyen hibát, mert amennyiben ez így van, úgy elnézést kérek Öntől a kollégám tárgyi tévedése miatt, és köszönöm, hogy felnyitotta szemünket, hogy van még mit tanulnunk. Esetleg akár Öntől is. Ennek tükrében, és mint volt kollégámnak kívánok-kívánunk Önnek jó egészséget Tisztelt CSekő Úr. Maradok tisztelettel: Hevele István r.tzls. Szerencs Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály
Névtelen (vendég) [2009.02.28., 01:29][válaszolok] #7
Jelenleg a rendőrség teljesen szét van zilálva. Ami ott folyik, az egy komédia. Azonban nem az utcán posztoló rendőrt kell hibáztatni! Mindig fejétől büdös a hal! Rengeteg tisztességes rendőrt ismerek, akik végeznék a dolgukat, ha hagynák. De nem hagyják a Draskovics és a Bencze féle főbűnözők. Kivételek mindig vannak, így az az utcán posztoló rendőrök között is van szélhámos, de nem ez a jellemző. Megkötött kézzel nehéz dolgozni. Nem akarok egyik fél mellett sem kiállni, de azt azért meg kell jegyeznem, hogy nem egy nyilvános fórum a legalkalmasabb hely ezen dolgok megvitatására. A tisztelt levélírónak azt javallanám, hogy problémájával forduljon a nyakig sáros Draskovicshoz, aki engedélyezte cigány rendőrök felvételét 8 általánossal. Valamint kérdezze meg eggyúttal, hogy miért kellet leépíteni a rendőrséget ilyen bűnözési hullám mellet? Nincs a rendőrnek intézkedési joga az igazi bűnözőkkel szemben. Ez a szomorú.
Névtelen (vendég) [2009.02.28., 19:47][válaszolok] #8
Feltehetőlega a régi jelenleg nyugdijas rendőrök soha nem hibáztak. Aktív korukba mindet megtettek a közrend megóvása és a lakosság biztonságérzetének növelése érdekében. Ezért a szolgálati idejük nagy részét a kiszolgáló egységekben töltötték."Biztos információ gyüjtést végeztek!" Most,hogy már nyugdíjba mentek úgy érzik, hogy a rendőrség nem tud létezni,tenni nélkülük semmit. Az a nagymértékű szakmai tudás,amivel rendelkeztek és rendelkeznek most is hiányzik a rendőrsédről és csak ők tudjá és tudták megoldani a rendőrségre háruló feladatokat. Sajnos ismerve a panasz íróját amíg aktívrendőr volt, akkor sem tett többet a rendőrség megbecsüléséért mint most.
Névtelen (vendég) [2009.02.28., 20:57][válaszolok] #9
Én is ismerem, és ismertem akkor is, amikor még aktív rendőr volt. Bátran állíthatom, hogy a szerencsi állomány egyik legbecsületesebb dolgozója volt, és annak ismerem ma is. Ön szerint mit kellett volna tennie a rendőrség megbecsüléséért??? Az, hogy nyíltan, nevének feltüntetésével leírta véleményét, példa értékű lehetne mindnyájunknak. Az intézkedő rendőrtől joggal várhatnánk el,hogy csak akkor büntessen, ha pontosan tudja, mit miért tesz. Sajnos ismerek egy pár olyan fiatal, már gyakorló rendőrt, és idősebbet is, akik ezeket az ismereteket soha nem fogják elsajátítani, mivel az érettségit is csak nagy nehezen -többszöri nekifutásra- sikerült megszerezniük. Arra meg gondolni sem merek, hogy mi lesz akkor, ha a terveknek megfelelően a "kissebbség" akár már érettségi nélkül is rendőr lehet. Ha mindenképpen bevételhez szeretne jutni a rendőrség, figyelmébe ajánlom a Kossuth utcán szabálytalanul parkolókat és az OTP előtt ferdén félig a járdán álló gépkocsikat. Ha ide óránként kiküldenek egy embert, aki tisztában van a KRESZ ide vonatkozó szabályaival, garantálom, nem fog unatkozni.
Csekő Sándor (vendég) [2009.02.28., 21:10][válaszolok] #10
Tisztelt Hevele úr! Mért kellene a tisztességes állampolgálnak alávetnie magát, egy nyilvánvalóan jogtalan rendőri intézkedésnek!( ha Ön ismer ilyen jogszabályt kérem közölje, mert akkor le vagyok maradva) Mikor én a rendőrökkel közöltem, hogy nem jól ismerik a szabályokat, az volt a célom, hogy talán elállnak az intézkedéstől, és belátják, hogy tévedtek. Én is elkövettem hibát, de beláttam tévedésemet, sőt még elnézést is kértem az állampolgároktól. Nem azzal kezdetem, hogy én ki vagyok, hanem azzal, hogy megpróbáltam meggyőzni a rendőröket igazamról. Nem saját érdekemben, hanem az ő érdekükben, mivel én is ezt a munkát végeztem több évig (tiszthelyettesként, beosztottként). És talán, ha van a helyszínen egy KRESZ könyv meg is tudom győzni őket. Engem az háborított fel, hogy még rádión is megkérdezték, hogy hogyan intézkedjenek és mégsem kaptak megfelelő információt! Mint leírtam még az általam ismert rendőrtől is kértem segítséget, és úgy "segített" ahogy a cikkben leírtam. ( ha tisztában volt a szabályokkal mért nem segített-nem rajtam- hanem a saját kollégáin!) Felháborított az is, hogy az intézkedést végignézte, egy volt, de már leszerelt bűnügyes kollégám és végig mosolygott rajtam. (Ha kíváncsi rá megmondom a nevét is) A rendőrségi kocsiból kiszálló nőt is ismertem. Azt azonban nem feltételeztem volna , hogy még a parancsnok urak is ennyire tájékozatlanok a közlekedési szabályok ismeretében! Ha én a rendőrséggel szemben lejárató kampányt akarnék folytatni nem ezt a fórumot választottam volna. ( a honlap jelenlegi mutatója szerint csak 71-en olvasták el a cikket) Én egy megtörtént intézkedést írtam le, konkrét hellyel idővel. A cikk címe, mint a médiában megszokott figyelemfelhívó! Nem azt mondtam, hogy mindig, mindenütt, csak azt hogy ezen a helyen bírságolnak jogtalanul.És azért írtam többes számban mert hallottam, hogy ott másokat is megbírságoltak.(de nem azért álltam oda, hogy provokáljam a rendőröket, hanem azért mert máshol nem volt hely)Ha Ön kérkedésnek veszi azt, hogy én mint rendőr elvégeztem annak idején a szakoktatói tanfolyamot is ( megjegyzem nem a BM pénzéből hanem saját pénzemből) hát tegye! Vagy azt,hogy oktattam a közlekedési szabályokat (a Bocskai Gimnáziumban) nem külön pénzért, hanem beosztásom ellátása mellett, munkaidő kedvezménnyel ami azt jelenti hogy az órák idejére elmehettem munkahelyemről. Ha Ön úgy gondolja, hogy fényezem magam és kérkedek tudásommal hát tegye! Talán még megemlíthetném, Önnek, hogy azért mentem az OTP-be, hogy a polgárőrség ügyeit intézzem, szabadidőmből önkéntesen ellenszolgáltatás nélkül. Talán ennek ismeretében Ön is másképp ítéli meg, hogy mért így jártam el! Munkájához erőt egészséget kívánok!
Miért is ? (vendég) [2009.03.09., 15:29][válaszolok] #11
Az első hozzászólót kérdezném. Kedves Csaba? Ha annyira tisztelnek téged a rendőrségen, akkor miért is nem irosd ki a neved? És miért tojod le a fiatal rendőröket?
Csekő Sándor (vendég) [2009.04.18., 16:25][válaszolok] #12
Szeretném tájékoztatni a tisztelt olvasókat, hogy a Szerencsi Rendőrkapitányság vezetője a fenti cikkemet illetve azt hogy a fénykép szerint nem párhuzamosan álltam meg az úttal, valamint az ő általa járdának nevezett úttestrészből kb. 8 cm-t a kocsim hátsó kerekével elfoglaltam,(kb. ennyivel tértem el a párhuzamostól is) 20 000 Ft. szabálysértési pénzbírságra büntetett. Természetesen a határozat ellen kifogással éltem. Majd a bíróság dönt. Tehát a kapitány úr ennyire értékeli, ezen "súlyos" szabálysértésemet és személyemen keresztül a polgárőri önkéntes munkámat, 30 éves belügyi szolgálatomat, illetve azt hogy felfedtem, hogy rendőrei szaktudása enyhén szólva hiányos! (De az hogy a Szerencsi Hirek és a Szerencsi Televízió munkatársai nap mint nap gyalogosok százait akadályozzák a járdán való "engedélyezett" parkolásukkal a rendőrséget egyáltalán nem zavarja)
Összes hozzászólás: 15 db (14 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 3 db (20%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.