Hírek
Frissítve: A kesznyéteni eset a Naplóban - kiengedik a bácsit?
Dátum: 2008.09.02., 19:41Frissítve: 2008.09.03., 18:28Megtekintve: 7792

Két hónappal ezelőtt kapott halálos áramütést lopás közben egy cigány férfi Kesznyétenben, mivel a telek tulajdonosa, egy dolgos, idős úr árammal védte a megművelt földjét. A TV2 Napló című műsorában egy korrekt helyszíni riportot láthatunk az esetről.
A kesznyéteni eset híre hamar bejárta a médiát, a vezető orgánumok áldozatként igyekeztek beállítani a közönséges tolvajt és bűnözőként a saját tulajdonát elkeseredettségében ilyen módon védő tisztességes állampolgárt. A hírrel kapcsolatos kezdeti durva csúsztatások után az alábbi riportból kiderül az igazság.Szoboszlai Barnabás tehát továbbra is előzetes letartóztatásban van, óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. A tisztességes munkából élő bácsi és családja természetesen nem tudja kifizetni a milliós nagyságrendű tételt, ezért a monoki polgármester, Szepessy Zsolt által felkért ügyvéd, Dr. Erdei Csaba - aki egyébként ingyen vállalta a gyanúsított jogi képviseletét - számlaszámokat nyitott, melyekre várja a felajánlásokat az igazságtalan törvények áldozatául esett úr segítésére.
Óvadékra nyitott számlaszám: 10918001-00000010-32180218
Ügyvédi költségek fedezésére nyitott számlaszám: 10918001-00000010-32180201
Az elhunyt tolvaj családja egyébként halálosan megfenyegette a bácsit, hiszen mint mondták, a rendőri védelem úgysem tart örökké. A Magyar Gárda Mozgalom emiatt már korábban felajánlotta, hogy hazaengedése esetén határozatlan ideig ellátja az idős ember védelmét, amennyiben erre szükség van.
Szabadlábra helyezte a bíróság a kesznyéteni férfit
Nem jogerősen, de szabadlábra helyezte a Miskolc Városi Bírósága azt a kesznyéteni férfit, aki áramot vezetett zöldséges kertjének paradicsomkaróira, hogy így védekezzen a tolvajok ellen. A bevezetett áram azonban halálos áramütést okozott ez év július elején.
A bíróság az óvadék iránti kérelmet elutasította, és elrendelte a 68 éves férfi szabadlábra helyezését - mondta a férfi ügyvédje szerdán az MTI-nek.
Zagyva Norbert közölte: a végzés nem jogerős, de várhatóan két héten belül megszülethet a jogerős határozat, és reményeik szerint helybenhagyják a szabadlábra helyezést.
Mint mondta, a bíróság emellett a lakhelyelhagyási tilalmat is elrendelte.
Szepessy Zsolt, Monok polgármestere az MTI-nek azt mondta: a kesznyéteni férfit szívesen várják lakóként a településre. Segítségképp önkormányzati tulajdonú lakást ajánlanak fel neki, hogy ott biztonságban tölthesse napjait.
Hozzátette: ennek költségeihez nem településvezetőként, hanem magánemberként járul hozzá, hogy segítsen az idős embernek.
A kesznyéteni férfi egyébként elmondása szerint azt fontolgatja, hogy végleg Monokon telepszik le, vesz egy házat, és ott is kertészkedéssel foglakozna.
Forrás: EchoTV
Érdekes, hogy éppen azután lobogtatták meg a szabadlábra helyezés lehetőségét, miután az egyik nagy kereskedelmi csatorna végre viszonylag tárgyilagosan foglalkozott a témával, és több civil szervezet vállalta a gyűjtés szélesebb körű szervezését. Mindenesetre a legtöbb ember igazságérzetét megnyugtatná, hogy egy idős embert ne tartsanak rácsok mögött, miközben egy osztálytársát agyonverő VIII. kerületi bokszoló fiút azonnal szabadlábra helyeztek a bírák. A mai világban különösen öröm látni, hogy egy, az ügyben nem is érintett polgármester bajba jutott embertársán önzetlenül segít. (a szerkesztő megjegyzése)
Hozzászólások
Eddig még nem érkezett hozzászólás.
A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes
mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak!
Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén.
• Adatkezelési tájékoztató
Tisztelt Olvasóink!
A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.
További információ ide kattintva olvasható.