Hírek
Sikkasztással gyanúsítják és előállították a monoki polgármestert
Dátum: 2010.04.14., 16:45Megtekintve: 8893

Jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Sz. Zs. 41 éves monoki férfival szemben - derül ki a Borsod Online írásából. Egy másik cikkük már teljes nevét kiírva említi Szepessy Zsoltot.
A rendelkezésre álló adatok szerint Sz. Zs. a személygépkocsijára vonatkozó lízingszerződésben foglaltaknak nem tett eleget, nem fizette a részleteket, ezért a cég vele szerződést bontott. A férfi azonban a felszólítás ellenére sem szolgáltatta vissza a járművet.A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a gépjármű körözését 2010. április 13-án elrendelte. Másnap (április 14-én) Sz. Zs. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság épületében tartózkodott, autójával pedig a főbejárat előtt – egyébként tiltott helyen – parkolt.
A főkapitányság nyomozói a férfit előállították, gyanúsítotti kihallgatását megkezdték, a járművet lefoglalták - tájékoztatta a Borsod Online-t Egyedné Novodonszki Éva, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Iroda munkatársa.
Forrás: Borsod Online
Ez egyébként nem az első eset, hogy a polgármester bűncselekmény gyanújába keveredik, bővebb információ alább, a kapcsolódó anyagoknál.
Kapcsolódó:
Nyomozás a monoki önkormányzatnál
Szepessy Zsolt: Felháborító összemosás
Hogyan tűnt el az állam százmilliója Monokon?
Adták-vették a monoki (?) kastélyszállót
Hozzászólások
Ond Society [2010.04.15., 07:45][válaszolok] #2
Ekkora párt nem volt itt húsz éve. Kemény lehet most Orbán Viktornak lenni.
én (vendég) [2010.04.15., 09:55][válaszolok] #3
Kopinak!
Gratulálok a tájékozottságának. Sz.Zs. hogy lehet ilyen lúzer, hogy a rendőrség előtt, tilosban parkol. Egyébként lehet, hogy a rendőrök észre sem vették volna a gyönyörű ki nem fizetett autóját. De sok ilyen 'híres' embernek van lízinges autója, s nem fizeti, csak 'arcoskodik' az új járgányban. Igaz a mondás: 'Kis ember nagy autóval jár'.

hehe (vendég) [2010.04.15., 11:43][válaszolok] #4
A mondás úgy igaz, hogy "Kis ember nagy autóval jár, mert a cég zsebére könnyű nagy arcnak lenni"
L. (vendég) [2010.04.15., 15:43][válaszolok] #5
Ismét mindenkinek figyelmébe ajánlom a polgármesteri eskü szövegét...
Ond Society [2010.04.15., 16:24][válaszolok] #6
"Sem Orbán Viktor, sem a pártja bölcsessége nem elég ahhoz, hogy tízmillió ember helyett válasszon életformát, kultúrát, hitet, filozófiát. Ezeket úgysem fogják jobban tudni. A leginkább akkor közelítenek a népakarathoz, ha rájuk hagyják, amit a legjobb rájuk hagyni."
"A tizenegyedik parancsolat: ne tilts meg semmit, ha nem muszáj."

lamp (vendég) [2010.04.15., 19:35][válaszolok] #7
Böszme ember, böszme tettek.
csampion (vendég) [2010.04.16., 01:38][válaszolok] #8
A segélyért dolgozni kell!
A kocsiért pedig fizetni
A kocsiért pedig fizetni

Szemlélő (vendég) [2010.04.16., 09:32][válaszolok] #9
Miért kell azon csodálkozni , hogy a rendőrök csinálják a dolgukat , ehhez hozzá kellesz szokni elvtársak .
egymonoki (vendég) [2010.04.16., 09:41][válaszolok] #10
Akit érdekel Szepesi igazi arca, a monokiak véleménye, az itt elkövetett disznóságai látogasson el az alábbi honlapra:
http://monok.info/index.php?page=hirek"
http://monok.info/index.php?page=hirek"
birizga (vendég) [2010.04.16., 18:30][válaszolok] #11
Kedves lapolvasók!
Tájékoztatásul közlöm mindenkivel,( az érem másik oldalát) hogy aki a "monok.info" oldalt készíti, nevezetesen a "vidéki csibész", nem korrekt ember!
A teljesség igényéhez hozzá tartozik az is, hogy ez az ember az elsők között volt, aki a polgármester minden rendezvényén mosolyogva, neki igazat adva, bőszen bólogatva részt vett. Persze kínosan vigyázva arra, hogy a médiából nehogy valaki lencse végre kapja a polgármesterrel. Még attól sem riadt vissza, hogy a meghívott neves vendégek elől a feltálalt elemózsiát két pofára elegye(pl. Havas Henrik). Ha ennyire rossz véleménnyel van a polgármesterről akkor mért volt vele és vendégeivel nemrégiben Tállyán a Palota Borházban, és tömte magába az enni-inni valót oly serényen újfent? Igazi Mata Hari lehetne, ha nem tanácsolták volna el a pap neveldéből.
Biztos vagyok benne, hogy a polgármester is követett el hibákat, de könnyű így a háttérből kritizálni, de ha a tettek mezejére kell lépni még is csak a másikat engedik előre ezen oldalra írók! Pedig nekik is lett volna esélyük tenni a közösségért, de gyorsan a könnyebbik utat választva, ellenzékbe vonultak és a hátsó sorból fröcsögik mérgüket. Változatos indokokkal, ki azért mert nem kapta meg a jól fizető Önkormányzati munkát, ki azért mert derogált neki a felkínált munka hely.Mocskolják a polgármestert pedig nekik is lenne mit takargatniuk, pl. számla nélküli szennyvíz vezetékek bevezetése, lakosok nyilvános megfenyegetése, mind ez a teljesség igénye nélkül.
Tehát kérem a fent nevezett oldalra látogatókat, vegyék ezeket a tényeket is figyelembe az oldal olvasásakor!
Mind ezt a korrektség nevében írtam.

nemessy, a nagy elöd. (vendég) [2010.04.16., 18:32][válaszolok] #12
Kossuth L. is vádolták sikkasztással, majd más ügy miatt a sitten ült négy évet.
Mégis büszkék vagyunk rá.
Élete jó részét emigrációban töltötte, szóval nehogy......:)

Hádám [2010.04.16., 20:34][válaszolok] #13
Azért ne hasonlítsuk már Kossuth Lajoshoz! A lába nyomába sem érhet!!!
birizga [2010.04.16., 20:50][válaszolok] #14
Ügy látom regisztrálnom kellett ahhoz, hogy írni tudjak, de nem baj, szívesen tettem.
Nos akkor még egyszer leírom.
Egy kis tájékoztatás az "egymonoki" által ajánlott/monok.info/ oldal készítőjéről(mind ezt azért teszem, hogy lássák az oda látogatók az érem másik oldalát):
A magát vidéki csibésznek nevező oldalkészítő volt az első aki részt vett a polgármester rendezvényein, és szorgosan bólogatva, neki mindenben igazat adva, mosolyogva tündökölt,éreztetve feljebb valóságát, pl. a közmunkásokkal. Továbbá a jellemét tükrözi viselkedése is, gondolok itt arra, hogy a meghívott neves vendégek elől ( pl. Havas Henrik) két pofára ette el a feltálalt enni valót. Csak azt nem értem, ha ennyire kritizálja és le minősíti a polgármestert, mit keresett a közel múltban Tállyán a Palota Borházban, ahová a polgármester az 56-os kommunista diktatúra áldozatainak emlékére tartott rendezvényen részt vevő meghívottakat látta vendégül!? Látniuk kellett volna az oldal olvasóinak, oda íróinak, milyen nevetséges módon bujkált a média ott megjelent képviselői elől, nehogy kiderüljön, hogy ott volt!
Képmutatás az egész! Nem indokolatlanul tanácsolták el a pap neveldéből sem.
Az oldalra írókról pedig csak annyit, hogy mindegyiknek volt alkalma tenni a közért, de inkább a könnyebbik utat választották, cserben hagyva a falujukat. Egyébként nekik is lenne mit sepregetni a házuk táján. Gondolok itt a számla nélküli szennyvíz bekötésekre, lakosok nyilvános megfenyegetésére.Akkor miről is beszélünk?
Egyszerűen az a céljuk, hogy megszerezzék Monokon a polgármesteri szék hatalmát, még ha közvetve is, hogy báb polgármestert választatnak. Ők pedig nyugodtan sütögetik a pecsenyéjüket a háttérben.
Na szóval, kérem az oldal látogatóit vegyék figyelembe ezeket a tényeket is amikor olvassák, mert ugye az éremnek két oldala van!

Hádám [2010.04.16., 21:10][válaszolok] #15
Ebben igaza van az előttem lévő hozzászólónak! Viszont azt se felejtsük el, hogy attól még eljárás alá vonták a polgármester urat! Szóval valószínűleg nem csak rágalmak az oldalon leírtak még akkor sem ha egy erkölcsi hulladék írta!
birizga [2010.04.17., 08:09][válaszolok] #16
Teljesen igaza van kedves Hádám, én csupán csak arra a tényre szerettem volna felhívni az olvasók figyelmét, hogy milyen jellemmel bírnak az oda író emberek. Ettől még a polgármester által elkövetett hibák sem nyernek feloldozást. S valóban nem kellene összehasonlítani a két embert. Bár van bennük közös, gondolok itt a közért tenni akarásra, emberi mivoltukból adódó hibák elkövetése, de ne felejtsük el ők azért már letettek valamit az asztalra.
egymonoki (vendég) [2010.04.17., 08:39][válaszolok] #17
birizga!
"ne felejtsük el ők azért már letettek valamit az asztalra."
Mit is tett le a te drága polgármestered az asztalra?
200 milliós ÁFA csalást? Sikkasztást az önkormányzatnál 3.700.000 Ft értékben? Szennyvíz beruházás tartozás 12.500.000 Ft értékben? A község tartozásinak tovább növelése több, mint 100 millió Ft-al? Kb 6 ellene folyó hatósági eljárás, amiről tudunk! Azok a tények, amelyek a monokinfora felkerültek, megtörtént, bizonyítékokkal terhelt esetek! Neked viszont nem az lenne a feladatod, hogy továbbra is fényezd Szepesit, hanem, hogy belásd végre azt, amit a falunkkal tett! Bár biztosan neked így jó, ahogyan van most, mert gondolom 4 éve családod minden egyes tagja havi jövedelemmel (közmunka) rendelkezik és gondolom más egyéb segítséggel is támogat! De nem ez a lényeg! Ez az ember az erkölcstelenség mintaképe, bort iszik és vizet prédikál! Hát ezen kellene kedves birizga elgondolkodni és nem mindig afelé hajolni, aki spontán vezetője a településnek, hanem hiteles,erkölcsös, igazságos tagja lenni a monoki közösségnek, felvállalva arccal együtt a jelenlegi vezetés és képviselő testület (tisztelet a kivételnek) munkájának nem tetszését, úgy, ahogyan azt MI, a monoki ellenzék teszi!

vidéki.csibész [2010.04.17., 14:27][válaszolok] #18
Üzenet mindenkinek, válaszok "birizga" észrevételeire
Van, aki nem képes és van, aki egyszerűen csak nem látja a fától az erdőt. Döntsék el a Szepesi mellett lándzsát törők, hogy melyiket választják. Könnyű azzal takarózni, hogy azért érik támadások, mert le akarják járatni. DE függetlenül attól, hogy választási év vagy tudom is én milyen év van Szepesi saját magát már lejáratta és egy bizalom vesztett ember a településén! Ezt fogja fel az, aki képes objektíven látni! Talán elég tárgyilagos, ha a 2006-os és a mostani választás eredményére gondolok. Idézek a monok.info fórumában közzétett bejegyzésemből:…” Monokon az érvényesen leadott 755 szavazatokból, 117-et kapott Szepesi. Ez a negyedik helyre elegendő. Az utóbbi időben számos alkalommal volt kénytelen elővenni szorult helyzetében azt a mondókát, hogy őt 615-en választották meg (922 leadott szavazatból), és ez ad neki legitimációt. Az akkori 66,70% helyett ma 15,49% legitimációra futotta. Ez az igazi NÉPÍTÉLET.„ Nem gondolnék én olyat a mi kis oldalunkról, hogy ez okozta volna a bukását. Nem is olvassák annyian.
Abban egyet értek, hogy kisebb gazembert is akasztottak már és nagyobb halak is úszkálhatnak háborítatlanul az ország közéletében. Neki nem jött be az élet, illetve rossz helyen törleszkedett másokhoz. Nem kívánok itt hosszú felsorolásba kezdeni. DE nem adhat az felmentést, hogy ő csak egy kis hal, akinek pár százezer vagy pár millió szárad a lelkén! Másrészt engem sokkal jobban felháborít és irritál, illetve sokkal nagyobb és sokkal nehezebben helyrehozható kár az anyagiakon kívül a DEMORALIZÁCIÓ. Ha sikerül a gazdasági veszteséget 3-4 év alatt ledolgozni, mennyi kell az alábbiak helyrehozásához? Az erkölcsi züllés, a törvények áthágásának szemlélete, a megzsarolás, megfélemlítés, kiszolgáltatottá tétel és ennek az aljas kihasználása, mint munkamódszer. Ezt nehezebb lesz kiirtani, mint leváltani!
Felelősséget érzek sok mindenért és elszomorít a világban tapasztalható igazságtalanság, nyomor, az éhező Afrika, a terjedő AIDS, és még sorolhatnám. Ezek ellen keveset tehetek Viszont a Monokon zajló tisztességtelen dolgok ellen, - ehhez a településhez régi gyökerek kötnek - erkölcsi kötelességem felnyitni az emberek szemét és tenni a változásokért. Regnál egy elvtelen polgármester, mellette az asztaláról leeső morzsákért térden csúszó, tisztességtelen, haszonlesők hada. E mellet nem mehetek el szó nélkül! Komolyan vissza kell fogni magamat, hogy kulturált és mértéktartó legyek, de a cinizmusom nem tudom leplezni. Ennyi indulat engedtessék meg.
Akik nem élnek vele szoros kötelékben és nem elszenvedői az ő tevékenységének, azokat könnyen megvezeti(heti). Ezt kellett a nyilvánosság elé tárni és megvédeni a baklövéstől, csalódástól azt, aki engedi magát. A nyilvános testületi ülések Ön(ök) előtt is nyitva vannak. Elegendő ezekből néhányon részt venni és mindjárt érthetőbb lesz minden. A stílus, a szándék, a tettek, a koreográfia, a meghirdetett, de szándékosan elhalasztott ülések... A 16 év alatt felhalmozott adósság 3 év alatti megháromszorozása önmagában elegendő lenne az alkalmatlansági bizonyítvány kiállítására
A helybeli másként gondolkodók, ha úgy tetszik politikai ellenfeleiről tessék feltáró cikkeket, hozzászólásokat írni vagy hasonló negatívumokat összegyűjteni. Képviselő testületen belül vagy kívül állókról. Az a helyzet, ha végig nézünk az egyre gyarapodó listán nem igazán találunk rajtuk fogást. Egyszerűen azért, mert NINCS! De ha Ön(ök) másként látják szívesen vitatkozom itt vagy a monok.info fórumában is. Ott nincs késleltetett megjelenés. Regisztráció is csak a statisztikák miatt.
A kígyó nem ebből a lyukból sziszeg, hanem Ön(ök) melengeti(k) a keblükön. Egyszer majd csak megvilágosodik mindenki. Ebben hiszek, és bízok.
Nyílván a monok.info azért ilyen torz – és ezt én is látom, amin hamarosan változtatunk majd - ,mert szinte ez az egyetlen olyan médium, a másként gondolkodók és bárki más véleményének hangot adó fórum, amit nem cenzúráznak. Ha a főoldal beköszöntőjét elolvassa abból ez egyértelműen kiderül az ok és a szándék.
Akinek ennél hitelesebb forrásra van szüksége, a reálisabb képet szeretné látni és még mindig azt gondolja, hogy én (mi) próbálunk torz képet adni, bemocskolni Szepesit látogasson el Monokra. Kérdezzen meg néhány helybelit, akik nincsenek a képviseletben, nincsenek Szepesivel érdekkapcsolatban vagy függőségi viszonyban és így nem vádolhatók elfogultsággal. Üljön be a testületi ülésekre, és egyszerűen csak figyeljen. Ott minden önmagáért fog beszélni kommentárok nélkül. De tulajdonképpen azt kezd ezekkel az információkkal, amit akar. Tudom, hogy kellemetlen lenne a csalódás, de higgye el az, amit lát vagy amit Zsolt látni enged TELJESEN más mint a VALÓSÁG.
Végezetül. Nem az ő székére aspirál a szerzők közül senki. Ön szerint ki vágyik arra, hogy egy felduzzasztott önkormányzati gépezetet „racionalizáljon”? A megszorító gazdasági intézkedéseket meghozza, amely elbocsátás vagy érdeksérelem nélkül nehezen képzelhető el? Rendezze akifizetetlen számlákat, helyre hozza a hitelezők, beszállítók, szolgáltatók előtt az elvesztett bizalmat? Ezek nélkül a gazdasági csőd nehezen kerülhető el!
Késsel-villával szoktam étkezni és nem két pofára. Életemben nem jártam az említett vendéglátóhelyen és nem szerepelek a polgármester VIP listáján. Ahogy legutóbb szellemesen hallottam az ilyen kapcsolatokra jellemző új keletű szólást-mondást: nem szoktunk együtt flekkenezni. Diaconus sem voltam, bár imakönyv nélkül is tudom a katolikus hitvallást. Soha nem dolgoztam az építőiparban ennek ellenére több alkalommal is működött a kezemben 30 kg-os légkalapács. Havas Henriket pedig élőben soha nem volt szerencsém látni ellentétben Földes Lászlóval még a hetvenes évek végén Igó Évával.
A TARTALOM nem a hozzászóló kilététől függ és a TÉNYEK sem attól lesznek hitelesek, hogy valami szépfiú mondja el széles nyakkendőben. Ezt soha ne tessék elfelejteni! A becsületem a sajátom és ez még akkor is tiszta marad ha sárt dobálnak rá, mert úgy élek, hogy nyugodtan alhatok és a tükörbe bármikor belenézhetek hányinger nélkül…

egymonoki (vendég) [2010.04.17., 17:53][válaszolok] #19
Úgy gondolom a gondolkodási mód, a világnézet, az értelmi képesség, mint különbség, szembe tűnő a "birizga" és a "vidéki.csibész" hozzászólás között! Többet nem is kell mondanom, mindenki levonhatja belőle a megfelelő konzekvenciát!
kinimini5 [2010.04.19., 16:11][válaszolok] #20
Kedves "egymonoki"!
Nemtudom az utolsó hozzászólása melyik személyre "birizga" vagy "vidéki csibész" nézve pozitív.De azt hiszem sejtem.
Vélemény: látok egy olyan embert aki fényes idegen szavakkal elkápráztatva tud beszélni, vagyis inkább vagdalkózni, és önti magából a megdönthetetlen bizonyítékait, amelyekkel ahogy mondták mások "lejárató kampányt folytat Monok polgármestere ellen.Persze ezek az intelligens kifejezések nagyon ragyogóan hangzanak, de szeretném tudni,vajon ő mit tett a falu érdekében.Mert mint tudjuk beszélni mindenki tud, így vagy úgy.
És látok egy olyan embert, aki tudja a különbséget a között, hogy mi volt abban az időszakban amikor még nem Sz. Zsolt volt a polgármester és mi történt az elmúlt négy évben. (Ha csak a falu külső szépségére gondolunk.)És lehet hogy nem szépen csengő szavakkal fejezte ki véleményét, mert talán feldult állapotban írta a hozzászólást,és nem azt nézte, hogy hogyan is fog kinézni írása a külvilág számára(mert neki nem a látszat volt a fontos), de valószínűbbnek tartom, hogy annak több valóságalapja van, mint a már említett "értelmi képességekkel jobban megáldott" hozzászóló írásában. A világnézetük lehet, hogy egyforma, csak a kérdés vajon ki tesz és fog tenni valamit a közösségért, melynek tagja vagyok én is, és amikor lehetőség volt(mert mindenki előtt volt) ki élt vele és tett valamit és ki az, aki csak a száját jártatja, de azt nagyon kellemes de hamis módon.Mert mint tudjuk könnyebb hibáztatni bárkit mint cselekedni. És újra jön a kérdés: Tesz is a kedves hozzászóló valamit,hogy jobb legyen a közösségnek? Ha már neki nem jó ami van. Hisz az a kifogás,hogy nincs rá módja, nem áll helyt, mindenkinem van módja rá, csak akarni kell.
De mint tudjuk beszélni mindig könnyebb.

vidéki.csibész [2010.04.20., 00:31][válaszolok] #21
Kedves Kinimini5!
Elszomorít, amikor az olvasott szöveg lényegét és tartalmát nem érti meg valaki. „Birizga” írt valakiről, aki nem én vagyok. Bizonyos eseményekről ír, aminek én nem voltam részese. Ez mintha elkerülte volna a figyelmét. A szavakon túl sok mindennel hozzájárultam(ok) a település életéhez. De ez sem számít. Az emberek, és általában a jelenkor nem e szerint mér. Tudja, a szabadságharcosoknak nincs könnyű életük és jó esetben haláluk után szobrot állítanak nekik, amivel valljuk be nem sokra mennek. Mielőtt megvádolna a hasonlatom miatt, nem vágyok hasonló babérokra.
Szeretnék ebben az eldurvult, hazug, álságos világban egy mértéktartó hangot megütni. Ez lehet, hogy szokatlan és túlzottan cirkalmas helyenként Igyekezni fogok egyszerűen fogalmazni.
Volt a településnek egy felfelé ívelő korszaka a harmadik köztársaság első éveiben. Jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel. Tornaterem, telefon és gáz program. Utak pormentesítése (aszfaltozása). Központi konyha, idősek napközi otthona. Szép és ideológiamentes ünnepekkel, tartalmas kulturális élettel, stabil, kevés hitellel gazdálkodó költségvetéssel, ingatlanban, földben mérhető tartalékokkal. Majd jött Csordás Ferenc, és mint a vaddisznó a kukoricásban tarolt mindenütt. Felélt, kifosztott, mert volt hosszú időn keresztül egy testület, amelyben volt annyi „jó embere”, ami kellő felhatalmazást adott neki ehhez. (Ugganezt a mintát követi Zsolt 5 jó emberével) Tehetetlenek voltak. Egyet tehettek, hogy hangot adtak a nem tetszésüknek és nem engedtek a gátlástalanságnak, amennyire lehetőségeikből tellett. Ebből lett elege az embereknek. Ekkor bukkant fel Szepesi, aki komoly érdekkapcsolatban állt Csordással. Többek között együtt boltolták le a vadászkastélyt. Majd ahogy az lenni szokott, két dudás nem fér meg egy csárdában. Zsolt a megnyerő és kifinomult modorával, nagy ívű ígéreteivel megnyerte a falu bizalmát. Azért, hogy a győzelmét bebiztosítsa a három potenciális jelölt közül Kovácsnét arra kérte, hogy lépjen vissza a siker biztos érdekében. Erre valószínű szüksége is volt, mert ne felejtsük el Csordás még így is 32%-ot kapott. Valahogy úgy fogalmazott, hogy a gazdasági részét viszi majd ő, a közigazgatási dolgokat pedig engedi az alpolgármesterének Kovácsnénak. Ő ebben úgy is bizonyított már és jártasabb is. Aztán a dolgok fordulatot vettek, amikor a polgármester a felhatalmazások ellenére tett lépéseket és napról napra növelte a költségvetési hiányt. Ekkor alpolgármesterének lekorlátozta a mozgásterét, aki szót emelt a „kihágások” miatt. Később adatokat tagadott meg tőle és ezzel párhuzamosan kiépítette a saját klientúráját. Talán nem véletlen, hogy időközben 3 képviselő is megelégelte ezt és lemondott. A korábbi jegyző is tett néhány bátortalan kísérletet a szabálytalanságok megzabolázására, de ezt a testülettől várta, aki már akkor 2/3-os többségben a polgármester érdekkörébe tartozott. A jegyző bátortalanságának az oka lehetett még az is, hogy valamiben kompromittálódott, de ez nem derült ki. Csak volt egy ilyen érzése a külső szemlélőnek az események láttán. Ő is jobbnak látta elhagyni a fedélzetet, pedig a hivataltól alig 100 m-re van a lakása. E helyett most Sárospatakra jár dolgozni. Ez sem furcsa illetve nem tűnt fel senkinek? Az már csak hab a tortán, hogy a Szepesi farvizén érkező színészek több százezres kontót hagytak maguk után. Ki merte volna megtagadni a hitelt? A konyha egyik vezetője Nyíregyházáról erősítette a csapatot, de semmivel nem volt jobb vezetője az intézménynek, mint elődei. A polgármester által ígért tehetős befektetői kör, akik közül néhányan ingatlant is vettek és talán még cégbejegyzések székhelyéül is ide települtek, jó néhányan az APEH adóslistáján szerepelnek. Tudjuk, hogy ebbe a klubba csak több tízmilliós adótartozással lehet bejutni. Hát ez érkezett Szepesivel Monokra.
Abban valóban igaza van, hogy kenyér és cirkusz több jutott a népnek. De milyen áron. Vannak emlékműveink és vannak szépen rendezett, tiszta árkok. Ezzel én nem is vitatkozom. Ugyanakkor a közel 30 milliós adósságból lett 100 millió. Hát ilyen áron.
Milyen a közhangulat az intézményekben, milyen a közmorál, mit éreznek ebből az emberek. Vagy úgy gondolja, hogy az „út a munkához” programba behívottként, sepregetve leélni az életet az életcél. És ebben a kegyben sem részesülhet mindenki. Ezek tények, de vitatkozhat vele. Nem Csordást sírom vissza. A tisztességet, a becsületet áhítom.
Üljön be egy pár testületi ülésre. Én is megtettem párszor. Ott szembesülhet a valósággal. Most vélhetően arra készül Zsolt, hogy az általa áterőltetett költségvetés forrását megtalálja. Kaptam a könyvvizsgáló által készített jelentésből másolatot. Súlyos szavak vannak benne. Csak az idei évi tervezett hiány 133 millió! A település éves költségvetéséhez kb. 450 millióhoz képest ez óriási. Ön bevállalná ezeket az az arányokat a saját családi költségvetésében? A maradék ingatlan vagyon értéken aluli elherdálása következhet csak vagy új költségvetés kell…
Kíváncsi lennék ebben a testületben, mire futná az erejéből? Ilyen értelemben nincs igaza, hogy csak akarni kell. A jelen helyzetben, aki ott ül csak protestálhat. Ekkor viszont egyből megkapja azt a bélyeget, hogy aki nem támogatja a polgármestert az a település ellensége. Mi ez, ha nem demagógia, és tisztességtelen lejáratása annak, aki ellenkező véleményen van. Látja ezek azok, amik arra indítottak, hogy adjunk végre hangot a másik oldal véleményének is. Ez lehet, hogy mások szemében áskálódás, csúnya dolog, tudom is én milyen negatív jelzőket aggatnak rá? Ha ön a településen él láthatja, hogy nem légből kapott dolgokról beszélek. Saját tapasztalatok, dokumentumok és első kézből származó információk adnak alapot arra, hogy mindezt közzé tegyem. Ha igaz, akkor a héten kedden vagy szerdán lesz testületi ülés. Ott a helye, hogy lássa, miről beszélek. Utána várom egy kis diskurzusra. Ígérem rövidebb eszek.

birizga [2010.04.20., 11:19][válaszolok] #22
Kedves Vidéki Csibész!
Ígérem többé nem firtatom a kilétét. Viszont véleménye elgondolkodtatott, s ha megengedi reagálnék rá. Az, hogy mi volt és, hogy hogyan működött az előző és a mostani polgármester előtt, szerintem nem tekinthető mérvadónak. Hiszen akkoriban azért valljuk be könnyebb volt az Önkormányzat és a falu helyzete, gondolok itt a meglévő jól működő gazdaságára. Egyébként abból az időből is emlékszem jó néhány botrányos ügyre a vezetőséggel kapcsolatban, csak akkoriban akár csak az előző polgármesterek idejében az emberek féltek kimondani a gondolataikat, most viszont (és ez a javára írható a jelenleginek) kimerik mondani a véleményüket.
Egyébként nagyon szeretném ha amit a Monok Infón és itt is leír tényekként, azt tudná bizonyítani is! Ezt komolyan gondolom, mert ha ezek a dolgok bizonyítást nyernek az Ön részéről, úgy csalódnom kell egy olyan emberben akinek a jóhiszeműségéről megvoltam győződve! Tehát kérem mielőbb tájékoztasson, mert addig jó magyar ember módjára, én is akkor hagyom meggyőzni magam ha látom a bizonyítékokat.
Egyébként a közintézményekben ezelőtt sem volt jobb a hangulat.
A közmunkával kapcsolatban pedig csak annyit, hogy ezelőtt sem mehetett dolgozni aki akart, csak az akin valamilyen oknál fogva kegyet gyakorolt az éppen aktuális polgármester. Volt aki évekig járt könyörögni munkáért, mégsem hívták be, most azért lehetőségük van rá.
A költségvetéssel kapcsolatban azért azt megjegyezném, hogy a rendszerváltás után pár évig még tudtak valahogyan boldogulni az Önkormányzatok, de utána évről évre kevesebb pénzből kellett több feladatot ellátniuk. De a jelenlegi helyzetért én nem csak a polgármestert okolnám, hiszen ne feledkezzünk meg a testület tagjairól, ( mindegy kinek a pártján állnak, egyformán felelősek a faluért) a jegyzőkről, és nem utolsó sorban a pénzügyi vezetőről sem, hiszen őket is ugyan úgy terheli a felelőség. Sajnos az iskolában megszerzett papír nem minden, ahhoz még értelemnek és logikus gondolkodásnak is társulnia kellene, hogy a feladatukat maradéktalanul eltudják látni, amit jártamban keltemben bizony nem igen tapasztaltam pár Hivatali dolgozónál. Sőt,némelyiknek az ügyfelekkel szemben tanúsított modora bizony a piaci kofák zsebében is kinyitná a bicskát,mert modortalan, lekezelő türelmetlen.Viszont van ellen példa is, dolgozott már a hivatalnál olyan is, akinek ugyan nem volt megfelelő papírja, mégis remekül végezte a munkáját, (s tapasztalatból mondom) mindig türelmes volt hozzánk ügyfelekhez és segített abban is ami nem az ő feladata lett volna, hanem a fent említett dolgozóké.
Egyébként én is voltam már testületi ülésen, s igazat kell adjak Önnek, hogy a képviselők két részre szakadtak.
Már előre félek mi vár ránk szegény lakosokra a polgármesteri választásig, mennyi szenny fog elhangzani pro és kontra.Bár valahol kíváncsi is vagyok a jelöltekre.
Ha időm engedi a heti testületi ülésre szeretnék elmenni, ha csak az is el nem marad, hiszen kíváncsi vagyok rá.
Jó lett volna ha az előző polgármesterek ideje alatt is lett volna erre alkalom! Remélem a következő sem hagy fel ezzel a jó szokással, mert így legalább van esélyünk belelátni a falu helyzetébe,és a képviselőink munkájába!
Kedves Kinimini5!
Köszönöm szavait, jól látta a helyzetet, véleményére ezután is kíváncsi vagyok! Jöjjön el Ön is az ülésre, így mind hárman véleményt cserélhetünk, s ki tudja talán álláspontjaink is közelednek majd egymáshoz Vidéki csibésszével!

kinimini5 [2010.04.20., 11:28][válaszolok] #23
Kedves Vidéki Csibész!
Nos igaza van, hogy kicsit részrehajló voltam és ha ön azt mondj hogy nem az az ember, természetesen nincs okom kételkedni.Nem is ez számít igazából.
Több hozzászólását is olvastam már és higgye el nem az zavart, hogy szép szavakat használt, hisz én is jártam hál'Istennek iskolába értem mit jelentenek, csak kissé fellengzősen hangzottak, kicsit visszás érzést keltett bennem, de ez az utolsó írása egész más volt és sokkal jobban elgondolkodtató.Nagyon sok igazság van a szavaiban, én csak annyit tennék hozzá, hogy az önkormányzat évről évre kevesebb pénzt kap az államtól viszont az ellátandó feladatok többek, amik ugyanúgy növelik az önk. adósságát, persze nem azt mondom,hogy csak ebből adódik a hiány, de ez is hozzájárul és legyünk őszinték, akik előtte voltak vajon nem szintén a saját zsebükre játszottak?
Ne értsen félre nem állok sem Sz.Zsolt, sem pidig az ön pártján, szeretném tárgyilagosan megítélni a helyzetet. És az az igazság,hogy mindkét oldalnak van igaza. De ha annakelőtte Csordás úrnak is megadták a második esélyt akkor Sz.Zsolt nem érdemli meg?
Nos mindenesetre várom a testületi ülést és utána majd értekezünk.Nagyon kíváncsi vagyok!!!

kinimini5 [2010.04.20., 11:47][válaszolok] #24
Kedves birizga!
Természetesen igyekszem ott lenni az ülésen és utána majd megvitatjuk a történteket.
A közmunkához annyit szeretnék hozzátenni, hogy bizony annakidején sajnos nem mindig az kapott munkát, akinek feltétlenül ténylegesen is szüksége lett volna rá. És ezt biztosra ki merem jelenteni.Sajnos az emberek kiválasztásában akkoriban nem az volt a mérvadó,hogy kinek van nagyobb szüksége rá.A mostani helyzetet nem ismerem teljes mértékig, mert hála az égnek nincs rá szükségem, de szeretnék tisztába lenni vele.
És sajnos teljesen igaza van abban, hogy az önkormányzatnál dolgozó néhány ember viselkedése és munkamorálja hagy némi kivánnivalót maga után. Néhány dolgozót meg kellene tanítani arra, hogyan kell egy ilyen helyen viselkedni, vagy legalább arra, hogy az alapvető tiszteletet megadják mindenkinek, függetlenül attól kinek az ügyét intézi éppen. De azt hiszem ez már veszett fejsze nyele.
Azt hiszem itt nem csak a Polgármester úrral van probléma,hanem az önkormányzat jónéhány tagjával is.Meg merem kockáztatni,hogy az ő cseréjükkel nagyon jól járna a falu.Azt hiszem mindenki tudja kikről beszélek, márcsak a saját tapasztalataik alapján is.Vagy ha nem, akkor részrehajlás nélkül gondolja át mindenki, hogy bántak vele amikor szüksége volt rájuk.De ezt a témát inkább nem is firtatom tovább.
Várom a testületi ülést!

vidéki.csibész [2010.04.20., 20:50][válaszolok] #25
Független (vendég) [2010.04.21., 18:58][válaszolok] #26
Kivonat a monok.info "független vélemény"-éről:
Szia Lola! Ha nem tudsz rosszat mondani szeretett polgármesteredre akkor legyél kedves, és távozz a Fórumról!! Itt nincs helyed! Ha nem vetted volna észre Mi ellenzék vagyunk, tudod mint a parlamentben, igazi politikusok vagyunk!! A fórumozok itt szepesi ellenesek, ezért neked itt semmi keresni valód nincs!
Bejegyző: triplax Bejegyzés időpontja:
2010-04-20 23:27:16
Független és hiteles??? Önök szerint?

vidéki.csibész [2010.04.21., 23:59][válaszolok] #27
Bocs, kedves független, de úgy lenne korrekt az idézet, ha a 22. bejegyzésből is idézett volna. Megint keveri a szezont és a fazont. A független vélemény a 25. hozzászólásban levő linkre kattintva nyilvánvalóvá válik. Itt nem más mint egy független könyvvizsgáló pénzügyi felülvizsgálata áll. Aki nem olvasta volna abban többek között az áll, hogy a 133 milliós költségvetési hiány (mely költségvetés a korábbi adósságok törlesztésére 47 milliót irányoz elő) igen komoly veszélyt, az önkormányzati csőd lehetőségét rejti magában. Nem tudott a szakember szebben fogalmazni, mint ahogy azt tette. Írhatta volna azt is, hogy akinek van egy csepp józan esze az ezt a költségvetést nem szavazza meg. Mert ugye - és ezt is írtam már valahol - ki az aki a saját háztartásában egy ilyen családi költségvetést tervez? Ha csak nem az a feltett szándéka, hogy csődbe hajtsa saját magát. Ha csőd van, jön a csődbiztos, aki mindent pénzzé tesz, hogy kielégítse a hitelezőket. Ilyenkor szokott számos ingó és ingatlan vagyon áron alul elkelni. Ekkor leeshet még valakinek, valami(pl. egy halastó stb.) Nevezheti ezt rossz szándékú megjegyzésnek, vagy összeesküvés elméletnek.
Másodszor, ne mossa egybe a hozzászólásokat a fórumban és a cikkeket. Az előbbi néhol túllő a piaci civakodás stílusán és van benne számos indulattól fűtött szubjektív elem. Ez nekem sem tetszik! Sőt. A cikkek egy része viszont sajtó szemle megjegyzésekkel és magyarázó kommentárral kiegészítve. A többi pedig ha tetszik ha nem történéseken és tényeken alapul. Ezt lehet vitatni, de ha utána jár(!)a dolgoknak, ahogy a szerzők ezt tették, akkor rá kell, hogy jöjjön a valóságtartalmunkra. Szóval disztingváljanak a fórumozók és disztingváljon ön is.

Ond Society [2010.04.22., 08:03][válaszolok] #28
Független (vendég) [2010.04.21., 18:58]
#26
Nem is olyan független mint amilyennek vallja magát. Fogja vissza az indulatait és csak a maga nevében szoljon. Nem népitelet maga! Nem tudta? Nagyon utszéli a stilus.

Független (vendég) [2010.04.22., 10:52][válaszolok] #29
Kedves Ond Society!
Miért útszéli a stílus? Én csak idéztem triplax nevű felhasználó hozzászólását! Mi ebben az útszéli? Nem vagyok népítélet én sem, de Önök sem! Miért kellene visszafognom magam? Nem léptem túl semmilyen határt, amiért vissza kellene fognom magam! Senkiről nem mondtam semmilyen bántó dolgot! Akkor kinek ártottam? Nem vagyok indulatos sem! Teljesen nyugodtan egy sima ctrl+c, ctrl+v mozdulattal bemutattam, hogy mennyire "független"-ek a monok.info fórumozói! Azért útszéli mert a végén megkérdezem, hogy ez valóban egy független és hiteles vélemény-e? Ettől lennék indulatos? Ettől nem lennék független? Nevetséges amit írt nekem kedves Ond Society!

vidéki.csibész [2010.04.22., 14:18][válaszolok] #30
Látja kedves Független! Ilyenkor nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek? Mindkettőt csak kínomban tenném. A funkcionális analfabetizmus - és akkor jön majd kinimini5, hogy: "...fényes idegen szavakkal elkápráztatva tud beszélni..". Remélem most nem bántódik meg e miatt. - élő bizonyítékát olvashatja. Abszolút egyetértek önnel és nem igazán értettem én sem. Ez az ami elkeserít. A felületesség és lényeg meg nem értése. Ilyenkor komolyan elgondolkodom, hogy kiért is áldozom az időm, energiám? Ki miatt vívok háborút szavakban, és egyáltalán mind az, amit teszek miért és kiért is történik? És ilyenkor csak azok a sokszor elcsépelt - számomra fontos - magasztos dolgok lökdösnek tovább ezen a rögös úton, mint tisztesség, becsület, igazságérzet, szolidaritás... Ha nem így lennék összerakva, akkor már rég b.........m volna. De az árnyékomat nem tudom átugorni és a bőrömből sem kibújni. Hát teszem tovább, amit a belsőm diktál.
Független (vendég) [2010.04.22., 14:49][válaszolok] #31
Kedves vidéki.csibész!
Akkor egyet ért velem, hogy Ond Society hozzászólásának értelme nem volt? Abban is egyet érthetünk, hogy a monok.info fóruma abszolút nem nevezhető függetlennek, sőt triplax felhasználó szavaival élve "szepesi ellenes", ahol "Ha nem tudsz rosszat mondani szeretett polgármesteredre akkor legyél kedves, és távozz a Fórumról!! Itt nincs helyed!" Fenti oldalra visszatérve, akkor hol az érem egyik oldala? A monok.info-t az érem másik oldalának nevezik! De hol az egyik oldal, ha az egyik oldal mellett szólónak ezt írják: "A fórumozok itt szepesi ellenesek, ezért neked itt semmi keresni valód nincs!" Triplax jól látja a helyzetet, hogy a monok.info oldal teljes egészében nem független, hanem "A fórumozok itt szepesi ellenesek".
Az Ön cikkeit, híreit nem vitatom amennyiben van valóságtartalmuk. Ez számomra jelenleg nem ismert, de utána fogok járni!

vidéki.csibész [2010.04.23., 13:56][válaszolok] #32
Az érem "egyik oldalának" a "http://monok.gportal.hu/" oldalt gondolom, ahol (az adminisztrátor visszajelzése szerint) mások által készített anyagokat oszt meg. Ezen kívül ha az elektronikus média megjelenéseket látjuk, jellemzően olyan kicsengése volt, mintha Monokon minden egységben lenne és mindenki a szerint gondolkodna amit a polgármester mond. Messze nincs így. Ráadásul, amit itt vagy ott tényként közölnek képekkel kommentálva semmi valóság alapjuk nincs. http://monok.gportal.hu/gindex.php?pg=27638883&gid=2515697 az alábbi linket bemásolva pl. azt láthatjuk, hogy 100 új munkahely teremtődött Monokon. Ez pl. nem igaz. És még sorolhatnánk. Csak ezt is, mint sok minden mást a szelektív emberi emlékezet vagy nagyvonalúság figyelmen kívül hagy. Ebből a hírből sem lett semmi. Akit érdekelnek a részletek szívesen elmondom, hogy miért nem... A fórumozóknak nem foghatja az ember a kezét. Moderálhatjuk a dolgokat vagy úgy érzem elegendő a felnőtt embereket önmérsékletre kérni. Az említett bejegyzésekben elszaladt a csikó. Nyilván ez áttételesen rossz fényt vet a lapra is, de kérem ettől válasszák külön az ott olvasható dolgokat. Ha végi olvasta a cikkeket, akkor láthatja, hogy a szociális problémák, amelyeket Szepesi élesebben behozott a közbeszédbe illetve egyes gondolataival magam is egyet értek. De, ahogyan azt teszi illetve amilyen önös, egyéni érdekből, na ez az, mi mellet nem lehet elmenni. Ha már a kártyánál tartunk, kérdezze már meg a polgármester, de inkább a hivatal érintett tisztviselőjét, hány ember rendelkezik ilyen kártyával? Na mára ennyi.
Ond Society [2010.04.23., 14:13][válaszolok] #33
Mi az oka annak, hogy Onok leven monokiak nem a sajat kozossegi oldalain targyaljak meg az ottani esemenyeket? A szerencsivalasz foruma a nevebol erthetoen az itteniek bujaval-bajaval probal megkuzdeni.
Re:
Független (vendég) [2010.04.22., 14:49]
#31 vidéki.csibész [2010.04.23., 13:56]
#32
Re:
Független (vendég) [2010.04.22., 14:49]
#31 vidéki.csibész [2010.04.23., 13:56]
#32
Érmesek (vendég) [2010.04.23., 18:40][válaszolok] #34
Az érem két "oldala" most udvariasan, Önözve egymást, sz**t dobál.
Azért éppen itt, mert ez a hir sajnos, Monokkal kapcsolatos.
Nem mindenki dijazza, én sem.

vidéki.csibész [2010.04.25., 14:23][válaszolok] #35
Ugye ezt hívják úgy, hogy kirekesztő magatartás. Nem is olyan rég Ond határában a helység névtáblán még csak ez szerepelt: Ond. Történetesen ha ez így maradt volna, akkor ma egy Szerencsi Patriot írhatta volna válaszul Ond Societynek a Monok mayor scandal hír kapcsán, hogy get out over here.☺ Legközelebb lakcím kártyát követelnek egyes bennfentes fórumozók a belépéshez? Majd ezt követően követelik a honlap üzemeltetőjétől, hogy kizárólag Szerenccsel foglalkozó híreket adhat közre?.... Ha végi nézzük a címlistát a hírek oldalain, van olyan, ahonnan ennek szellemében a hírek felét letiltanák a demokrata hozzászólók? Jut eszemben ha ez nem önökkel kapcsolatos és úgy érzik nem is önöknek szól, akkor mire fel ez a nagy vehemencia és érdeklődés?
És még ragozom tovább. Volt olyan „szellemes ötletgazda”, aki a térképre álmodta Szebenyét. Hála a jó Istennek nem lett belőle semmi, mert akkor ez állna ma Ond határában: Szebenye-Ond. Ekkor viszont már 4 település gondjaival foglakozna az oldal. Ez okozna csak komoly bonyodalmat és igazi fejfájást egyeseknek.
Szeretem ezt a mélységes toleranciát, és széles látókört. Szeretlek Magyarország! Ha kulturált a szóváltás az a baj. Ha anyáznak az a baj. Valami valakinek mindig baj lesz. Sebaj.
Ne várjuk, hogy a korlátait átugorja az, aki nem látja a saját korlátait. Erre a megjegyzésre persze megint lehet idegbajos rendőrkutya módjára fogat vicsorítani. Sebaj.
Mára elég a szóf****ból. Aki mégis úgy gondolná, hogy mindezt válaszra méltatja jöjjön át diskurálni a: http://monok.info/index.php?page=forumno&id=12 Ide írhat bármilyen település vagy nemzet fia. Jóccakát!

birizga (vendég) [2010.04.26., 23:10][válaszolok] #36
Teljesen egyet értek vidéki.csibésszel!
Ha csak Szerencsieknek a véleményére kíváncsiak, ne közöljenek más településsel kapcsolatos híreket, maradjanak szűk közösségükben!

Szerkesztőség [2010.04.26., 23:34][válaszolok] #37
Ond Society nevű olvasónk nem tartozik az üzemeltetők közé, csak magánvéleményét fogalmazta meg fentebb, amely egyáltalán nem fedi a miénket. Természetesen örömmel fogadjuk a hírekhez kapcsolódó kulturált hozzászólásokat, nem csak Szerencsről, de szűkebb és tágabb vonzáskörzetéből, így Monokról is.
Ond Society [2010.04.27., 08:07][válaszolok] #38
Re: vidéki.csibész [2010.04.25., 14:23]#35 Mi verte ki a biztositékot? Semmi kirekesztőt nem irtam csak egy kérdést tettem fel Önnek. Magam is a szabad szólás,- és vélemény nyilvánítás elkötelezett híve vagyok. Ha sértettem e-kérdéssemmel elnézését kérem.
A szerkesztőségről: sok esetben nem közli a hírekhez kapcsolódó kulturált hozzászólásokat, önkényesen szelektál -sőt letilt- amit meg lehet szokni ugyan de számomra elfogadhatatlan. A szerkesztőségről irtakat alátámaszthatja, hogy csak a statisztikában jelenik meg a letiltott hozzászolások száma kommentár nélkül-tehát, hogy kinek a hozzászólását milyen kifogás miatt nem kozlik az nem derul ki. Van olyan ismerősöm -itt a munkahelyemen- akit csak regisztráció után engedne hozzászólni, de a regisztrációt viszont már letiltják. Elképzelheto, hogy ezen vélemény sem fog megjelenni. Mert számukra nem kulturált.
"Mi az oka annak, hogy Onok leven monokiak nem a sajat kozossegi oldalain targyaljak meg az ottani esemenyeket? A szerencsivalasz foruma a nevebol erthetoen az itteniek bujaval-bajaval probal megkuzdeni.
Re:
Független (vendég) [2010.04.22., 14:49]
#31 vidéki.csibész [2010.04.23., 13:56]
#32"

Szerkesztőség [2010.04.27., 08:30][válaszolok] #39
Kedves Ond Society! Amennyiben továbbra is álneveken próbál írogatni és másokat, illetve minket sértegetni, akkor nem is fognak megjelenni a kommentjei. Az alábbiakat például Kopi néven címezte nekünk:
[2010-04-23 14:53:06] Kopi (vendég)
Most lelassultal vagy helybol ilyen zoknyi vagy?
[2010-04-23 14:50:12] Kopi (vendég)
Mi van uzemeltetoke ismet visszaestel?
[2010-04-23 14:46:11] kopi (vendég)
Mi van szerkesztokem? Elojott a bunko beloled ismet?
Ez rögtön 3 "önkényesen letiltott" hozzászólásként jelent meg az adott cikk statisztikájában. Emellett "Fórum Béla" néven e-maileket is küldött, szintén gúnyos hangnemben. Az egy dolog, hogy minket hülyének néz, de ne állítson valótlanságokat. Reméljük, hogy kielégítő választ kapott arra, hogy Önt bizonyos esetekben miért moderáljuk, érdekes módon 2 év működés alatt senki más nem lázadozott ennyire a moderálási elveink ellen, de ők nem is éltek vissza vele ilyen nyíltan. A vitát részünkről lezártnak tekintjük, ez egy Monokról szóló hír.

Összes hozzászólás: 55 db (22 különböző címről),
nem megjelent hozzászólás: 16 db (29%)
A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes
mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak!
Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén.
• Adatkezelési tájékoztató
Tisztelt Olvasóink!
A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.

Pedig masoknak sokkal tobb vaj van a fejen Oket megsem tartoztatjak le.
"A Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) 1991. november 5-én kölcsönszerződést kötött a Magyar Hitelbankkal. A parlamentbe egy évvel azelőtt bekerült, 1988-ban alapított fiatal párt 100 millió forint kölcsönt vett fel "szervezeti fejlesztésre". Ahogy a kölcsönszerződésben állt a Fidesz a pénzt "vidéki irodaházak bővítésére, azok technikai és infrastrukturális feltételeinek a javítására, valamint nagyobb apparátus koordinálására képes budapesti központ kialakítására fordítja". A pénz visszafizetésének garanciájára a szerződés "egyéb kikötés" pontja alatt a következő állt: "A kölcsön visszafizetésének biztosítékaként az Adós részére 1994. december 31-ig az állami költségvetésből biztosított támogatás szolgál, valamint a FIDESZ költségvetésébe beállított különböző támogatóktól befolyó pénzeszközök szolgálnak." Csakhogy: ez a kölcsön soha nem lett visszafizetve.
A Magyar Hitelbank gyakorlatilag szponzorálta a később négy évig kormányzó, s most ismét kormányzásra készülő Fidesz indulásának a költségeit (meg persze emellett az elvileg fedezetül szolgáló parlamenti állami támogatást is felvették). Azt csak feltételezzük, hogy a hitelfelvétel előtt sem mozgalmi alapon és a szimpatizánsok adományaiból tartotta fenn magát az 1990-ben emlékezetes plakátkampánnyal startoló fiatal liberális szervezet. Amelynek alapítóit Soros György pénzügyi spekuláns karolta fel, és akik a Bibó István Kollégiumból ismerték egymást. Mint köztudott, Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt kollégista szobatársa az a Simicska Lajos (a Fidesz-kormány első évében az APEH elnöke) volt, aki a szóban forgó kölcsön kapcsán olyan céghálózatot gründolt, amelyek révén sikeresen folyatták át a banktól igényelt összegeket alapítványi és céges számlákra.
A pénz szétosztásában egyebek mellett részt vett a Szájer József vezette Demokratikus Politikai Kultúráért Alapítvány (Képviselő tagja volt: Szadai Károly; kuratóriumi tagjai Szájer és Szadai mellett: Kósa Lajos, Baráth Gergely, Tirtsch Tamás), a Grácsmann Tibor vezette Draft Kft., a Schlecht Csaba vezette Foliográf Kft., a [...]Gransperger Gyula igazgatta Best Lising Kft. Újabb cégek is alakultak, például a Kövér László testvére, Kövér Szilárd által vezetett Arzenál Kft., amely az előbb említett Draft nevű cégből és a Schlecht Csaba vezette Padrone Kft.-ből alakult (A Padrone beltagjai voltak: Simicska Lajos, Schlecht Csaba, Varga Tamás, Kövér Szilárd) a cégek bejegyzési címének többszöri változtatása után (több cég is be volt jegyezve külön-külön időpontban például a budapesti Vend utca 25. vagy a Frankovics Mihály utca 21. alá).
Nézzünk egy példát a pénzmozgásra! A banktól 16 millió hétszázezer forintot utalnak a Szájer József elnökölte Demokratikus Politikai Kultúráért Alapítványnak (Cím: Lendvay u. 28., Fidesz-székház), az aláíró Szadai Károly. Ők továbbítják az "Alapítvány a Független Tájékoztatásért" részére (persze ez házon belül marad szó szerint is, hiszen a cím ugyanúgy Lendvay u. 28.) Varga Tamás és Simicska Lajos aláírásával, végül az összeg a Csalogány utca 9-11. alá bejegyzett Pergamen nevű cég számláján köt ki. Az ügyletet kifogásolja a Magyar Hitelbank munkatársa, Bóné Mária (információink szerint ma egy takarékszövetkezetnél dolgozik), aki levelet intéz Várady Tiborhoz, az MHB főosztályvezetőjéhez. Ebben az előbb említett utalás kapcsán leírja, hogy a Független Tájékoztatásért Alapítványnak az ő fiókjukban nincs is bankszámlája.
Idézzük Bóné Mária levelét szó szerint: "Az átutalási megbízás leadásával egyidőben adták le az alapítvány okiratait (alapító okirat, végzés, aláírási címpéldány), és a pénzügyi előadó már akkor jelezte az alapítvány ügyintézőjének, hogy a Demokratikus P.K. Alapítvány számlájáról az átutalást nem tudja teljesíteni. Pénteken, 04.24-én 12.15 és 12.30 óra között dr. Simicska Lajos és Varga Tamás megkerestek, és számonkérték, hogy miért nem került teljesítésre az átutalás. Elmondtam részletesen az átutalással kapcsolatos problémákat, de ők az érvelésemet nem fogadták el. Hivatkoztak az ideiglenes alapítványi számlanyitásra, Trendy-számra stb. Szinte sorolta nekem Simicska úr a megoldások lehetőségét, amit döbbenetesen jól ismer, majd közölte, hogy az átutalások nem teljesítése miatt - ugyanis a nem létező alapítványi számláról is tovább kellett volna utalni az összeget a 219-98904 (Pergamen ) számlájára - akár 100 millió Ft kár is keletkezhet. Ezért bejelentette, hogy azonnal készpénzben fel akarja venni a Demokratikus Alapítvány számlájáról a 16,7 millió forintot. Válaszként elmondtam, ne tegye ezt pénteken 12 óra 30 perckor, mert ez teljesíthetetlen a bankfiók részéről. Azt válaszolta: sürgős, szedjem össze a többi fióktól a pénzt. Jeleztem, hogy az összeget hétfőn megrendeljük, és kedden fel tudják venni...Tisztelt Várady úr! Észrevételezem, hogy az összeg, amit fel kívánnak venni, annak a forrása a FIDESZ által 1992.04.01-jén engedélyezett 20 millió forintos forgóeszköz-hitel. Érthetetlen számomra, hogy ezt az összeget miért kell ilyen úton eljuttatni a Pergamen Rt-hez? Ebből kiindulva megvizsgáltam a FIDESZ által 1992.04.03-án igénybe vett 50 millió forint forgóeszköz-kölcsön felhasználását, és a mellékelt bizonylatok alapján én úgy látom, hogy a kölcsönt - a bank pénzét - a FIDESZ nem a működésével kapcsolatos problémák konkrét megoldására fordítja, amire a kölcsönt egyébként kapta..."
Bóné Mária később egy másik cég banki ügyletei (Interdivat és Centum Kft.) biankó fedezetigazolásai kapcsán már az MHB ügyvezető igazgatójához, Strack Jánoshoz intézett levelet, melyben kifogásolta, hogy "Az Interdivat Kft. által a bankfiók részére átadott dokumentumok a Centum Kft. részéről elkövetett csalást egyértelműen bizonyítják”. A Bóné Mária szerint a Centum Kft (tagok: Kövér László, Máté János, Stumpf István, Wéber Attila, Gyurgyák János, Kövér Szilárd, Orbán Viktor, Varga Tamás, Gyekiczki András) azon tagjai, akik hamis fedezetigazolásokkal több alkalommal fizetés nélküli áruhoz jutottak, azok több más kft-nek is a tagjai voltak. A cégek: Creato (Simicska, Kövér Szilárd, Varga, Schlecht, Gyurgyák), Eurotax (az említett svájci-osztrák tulajdonosok és a Centum Kft. voltak az alapítók, a Centrum 40%-ban), Menüett (Simicska, Kövér Szilárd, Varga, Schlecht), Padrone (Simicska, Schlecht, Varga, Kövér Szilárd), Draft (Simicska, Varga, Schlecht, Kövér Szilárd), Promt Profit (Simicska, Varga, Kövér Szilárd, Schlecht), Best Lising (Varga Tamás apja és Simicska felesége), Prom Joys (Promt Profit Kft. valamint Brunner István és Schlecht Csaba), Arzenál, Foliográf (Orbán Viktor, Kövér László, Gyurgyák, Varga, Kövér Szilárd, Simicska, Schlecht), Bónusz (Varga, Simicska).
A lelkiismeretes banki ügyintéző levelei után érdemes tovább tanulmányozni az általa is említett pénzmozgást és cégeket. Az elsőre kaotikusnak tűnő céglabirintusban különböző felelős pozíciókban megtaláljuk a Fidesz akkori és mai vezetőinek, háttérembereinek és azok családtagjainak jó részét. Egyiküket, a Fidesz korábbi gazdasági tanácsadóját, Varga Tamást több nemzetközi elfogatóparancs alapján keresték, majd fogták el 2005-ben Hollandiában. Előtte Prágában bujkált. A százmilliós kölcsön "eltüntetésében" szerepet játszó Centum Kft. a Századvég Kft.-ből alakult (amely azonos nevű és nem mellesleg személyi átfedést is mutat azzal a ma is fideszes Századvég Kutatóintézettel, amely múlt szombaton kétoldalas tanulmányt tett közzé a Magyar Nemzetben a Jobbikról "Kocsmapolitika" címmel), és az említett Varga Tamás is tagja volt a cégnek. Olyan nevek társaságában, mint Gyurgyák János politológus, Orbán Viktor, Kövér László, Kövér Szilárd (Kövér László testvére), Stumpf István, vagy épp az a Gyekiczki András, aki később az SZDSZ-be igazolt, és Kuncze Gábor kabinetfőnöke lett.
Ezen a ponton ez a tény azért is érdekes, mert 1999-ben az SZDSZ-es Eörsi Mátyás egy ideig feszegette a bankkölcsönnel gazdálkodó céghálózat körüli anomáliákat, de Simicska Lajos APEH-elnökségről való lemondása után (Simicska egyéves elnöki regnálása idején tízmilliós nagyságrendű, a korábbi időkből datálódó Fidesz-adósságokat engedett el) nem hallhattunk többé az ügyről. A Centum Kft. később 40%-os tulajdonosa lett a svájci-osztrák vegyes tulajdonú Eurotax Kft.-nek, melynek ellenjegyzője Simicska Lajos volt, ügyvezető igazgatói pedig Varga Tamás és Erik Pomassl. A bankkölcsönt eltüntető cég- és alapítványi hálózatban az előbb említett mai Fidesz-vezetőkön kívül megtaláljuk továbbá Szadai Károlyt, aki a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt, Schlecht Csabát, Simicska Lajos feleségét, Varga Tamás édesapját, Bence Györgyöt (Néhány éve elhunyt filozófus. Fia, Bence B. György Fidesz-színekben négy évig a II. kerület polgármestere volt), vagy épp azt a Tóth Mariannt, aki a Magyar Hitelbanknál banki alkalmazott előadóként a kölcsön intézője volt, és ügyvezetője volt a Fico Kft.-nek, amely 1998-ban a Simicska-féle Mahir tulajdona lett, ő maga pedig Simicska Lajos utóda lett a Millenium Rt. igazgatóságában.
Az említett cégek nyomán keletkezett Mahir ma kiadó és reklámmal foglalkozó óriásvállalat, amely a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió mögött áll, és amelynek az ország több pontján a helyi, fideszes önkormányzat kedvező áron, pályáztatás és előzetes bizottsági jóváhagyás nélkül adott bérbe (egész pontosan a Mahir Cityposter Kft.-nek) reklámértékesítési területet. A Hír TV-ben tulajdonosként is közreműködő Töröcskei István volt a Magyar Hitelbank elnök-vezérigazgatója 1994-ben, amikor a Fidesz 97,5 millió forintos lejárt hiteléről eképp határozott a bank: "a fennálló 97,5 millió forint összegű lejárt hitelállomány hitelezési veszteségként leírandó". A Magyar Hitelbank vesztesége a cégek összességét tekintve a későbbi hitelfelvételek miatt elérhette akár a 700 millió forintot is. Később a Magyar Hitelbank megszűnt és ABN Amro lett belőle. Hová került és mi lett a sorsa a Fidesz indulását segítő hitelnek és a többi kölcsönnek? A ma ismert és a cikkben említett politikusokon kívül az ügyletek többi szereplője részt vesz-e a Fidesz gazdasági életében és a leendő Fidesz-adminisztrációban? Visszafizeti-e valaha a Fidesz és a résztvevők az adósságot? Valóban nem érzi magát felelősnek a Fidesz az elmúlt 20 év mutyijaiért, korrupciós mechanizmusaiért, közpénzeltüntetéséért? "Itt az idő" válaszolni."
Most a monoki polgarmester lett a celpont!