Hírek
Szerencs nem kap cukorpénzt?
Dátum: 2008.10.15., 20:21Írta: Nagy GáborMegtekintve: 2874Címkék: cukorgyar

Ha nem változnak meg a támogatás igénylésének a feltételei, akkor Szerencs könnyen kimaradhat abból a programból, amely a cukorgyárak megszűnése miatt keletkezett gazdasági nehézségek orvoslását szolgálja, elsősorban európai uniós forrásból. A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint a pályázaton csakis ötezer lakos alatti települések vehetnek részt, a zempléni városban azonban közel tízezren élnek.
Rónavölgyi Endréné, Szerencs polgármestere elmondta: kérték a döntéshozókat, hogy tegyék lehetővé a város vállalkozóinak és az önkormányzatnak is pályázataik beadását.

A Szerencsi Cukorgyár idén zárta be kapuit. A német Nordzucker kezében lévő Mátra Cukor Zrt. tovább üzemeltette volna a 111 dolgozót foglalkoztató gyárat, ám nem sikerült megegyeznie a termelőkkel, így alapanyag nélkül maradt.

A cukorgyár bezárása miatt kárt szenvedett települések önkormányzatai a tervek szerint 2,5 milliárd forint támogatáson osztozhatnak. A Szerencs környéki települések azt szeretnék elérni, hogy a támogatást elsősorban a szerencsi és a tokaji kistérség települései kapják.

Csillag Péter, az anyag egyik készítője tudósítónknak elmondta: a jogos igények beépíthetők a feltételek közé. Megoldhatónak tartja azt is, hogy Szerencs bekerüljön a pályázati körbe, hiszen a legjelentősebb és legkézenfekvőbb fejlesztések éppen a városban valósulhatnak meg. A támogatás összességében elsősorban a Szerencs környéki térségnek szól.

Forrás: Népszabadság Online
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Névtelen (vendég) [2009.06.18., 10:13][válaszolok] #1
Tobbszor olvastam mar arrol, hogy nem lehetett elkerulni a cukorgyar bezarasat. Arrol is olvastam mar hozzaszolast, hogy meg lehetett volna menteni import cukorrepaval a gyarat. Meg arrol is olvastam kerdest, hogy vajon milyen osszetelu tulajdonosi kor fogja (talan mar uj tulajdonba is kerult?) a szettrancsirozott gyar maradvanyt tulajdonba venni es mennyiert? Eddig senki sem akart vagy tudott valaszt adni a kerdesekre de kozben folyamatos a porhintes az emberek "etetese".
Összes hozzászólás: 1 db (1 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.