Hírek
Első fokon három év börtönre ítélték Mengyi Roland volt fideszes képviselőt
Dátum: 2019.02.21., 09:55Megtekintve: 13474Értékelés: 4.00

Mengyi Roland hatodrendű vádlottat első fokon bűnösnek mondta ki csütörtökön a bíróság bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt, ezért 3 év börtönre ítélte, illetve 4 milliós pénzbírsággal sújtotta, illetve hat évre eltiltották a közügyektől - írja az Index. A hét vádlottas ügyben az összes többi vádlottat elítélték, a bíró ezekben a percekben közli az indokolást, a cikk frissül.
A vád röviden: 2015-ben Mengyi Roland, fideszes országgyűlési képviselő segít egy több száz milliós uniós pályázatot lenyúlni, a pályázatot alapvetően szociális szövetkezetek részére írták ki. Mengyi 5 plusz 5 milliót kért azért, hogy a nekik fizető vállalkozók nyerjék a pályázatot. Majd az elnyert összeg 50, illetve 90%-ának visszajuttatása is felmerült igényként.

A bíró szerint a beismerő vallomások, és egyéb információk közös pontjai a következők: A vádlottak tudták, hogy rájuk volt kiírva a pályázat, a pályázatról tudták, hogy megvalósíthatatlan, tudták, hogy a szövetkezetek a teljes összegnek csak a töredékét kapták volna meg, az összeg nagyobb részét vissza kellett volna juttatni. A pályázatok érdemben nem lettek volna megvalósítva, már a pályázatokban is valótlanságok szerepeltek, illetve a szövetkezeti vezetők még az elnyerhető összegeket sem ismerték. A vádlottak maguk akartak keresni a pályázaton, a cél a pénz megszerzése volt, és végül: a bíró szerint az is látható, hogy maguk is bűncselekménynek tekintették, amit csináltak.

Folytatás az Index oldalán...

Kapcsolódó:

Ingatlanfejlesztőként vesz részt a müncheni expón Mengyi Roland
Voldemort nagyúr: Tévedés, amivel vádolnak
Koncz Ferenc lehet Voldemort utóda?
Valami nagyon nem stimmel a Voldemort-ügyben
Vádat emelnek Mengyi Roland ellen
Egy milliárdos táskahordójából lett politikus a fideszes Voldemort
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
errr (vendég) [2019.02.21., 12:02][válaszolok] #1
Remek, de még csak első fokon. Remélhetőleg az összes többire is sor kerül majd, a jelenleg jól fekvőkre és a gazdára is.
No (vendég) [2019.02.21., 15:56][válaszolok] #2
Nem félek én attól. Mindent meg fognak úszni. Ez egy ilyen kor.
Mehyei Közgyűlés (vendég) [2019.02.22., 07:00][válaszolok] #3
Elnöke is volt,igért munkahelyeket.Képviselőként a költségvetésről is volt néhány jó szava.Sztárügyvéd védi,felesége hires tanácsadó volt.A 21.század ártatlan gyermeke.
megható (vendég) [2019.02.22., 12:08] válasza erre: #3[válaszolok] #4
Mindjárt megsajnálom.
errr (vendég) [2019.02.22., 12:28] válasza erre: #3[válaszolok] #5
azt írták valami elvetemültek annak idején, hogy táskahordozóból lett egyszerre csak valaki s Tiszaújvárosban nem is ismerték. Node a fidesszavazóknak úgyis mindegy ki az ők felmenének érette. Megszavaznának egy lovat is akár. :D
Az utolsó vacsin vele fényképezkedő megjelentek, legalább hamut szórhatnának a fejükre...
5-höz (vendég) [2019.02.22., 13:46][válaszolok] #6
Bizony-bizony eltüntek a közös fotók a közösségi oldalakról. Illik megfeledkezni az egykori barátról kedves polgárok?
errr (vendég) [2019.02.22., 23:32][válaszolok] #7
Egyébként pedig úgy is felvetődhetne a kérdés, miért volt útjába ezeknek? Netán éppenhogy pozitív figura akart volna lenni esetleg? Netán pl a vidék érdekeit szem előtt tartva betartott a ma kanonizált lobbinak? Ki tudja?? Az ítélők éppen olyanok ha nem olyanabbak ott ahol mindenütt csak a botrány a sumák és közpénzmilliárdok... ezermilliárdok suvadnak el.
Remény (vendég) [2019.02.23., 07:07][válaszolok] #8
Kiskunhalas és Kalocsa közötti út felujjitását igérte egy miniszter,hogy a börtönőröknek könnyeb legyen az átjárás.Miskolc és Szerencs esetén is kellene egy fiókbörtön,akkor talán a 37...
??? (vendég) [2019.02.23., 09:25] válasza erre: #6[válaszolok] #9
Van még bőven az interneten, igen becses volt, most egyszerre ellenség lett.
érdekes (vendég) [2019.02.23., 21:31][válaszolok] #10
a villanyszerelő udvari fotós is napszámba fotózta őt meg ferit... mennyi szép emlék, és hogy megfakultak a képek, meg a barátságok
errr (vendég) [2019.02.24., 22:03][válaszolok] #11
nőnap (vendég) [2019.02.27., 14:28][válaszolok] #12
Látom a nőnapi meghivót! Kedves Polgármester Úr! Miért engedi, hogy megint Koncz Ferenc legyen a főszereplő? Sokan azért szavaztunk a képviselőre, hogy hagyjon békét már Szerencsnek!Ne itt járjon és mosolyogjon másodmagával.Eleget hallgattuk a zagyvaságait. Nem Tiszaújváros a választási központ? Miért nem ott székel?
errr (vendég) [2019.02.27., 15:43] válasza erre: #12[válaszolok] #13
A Nőnap ezúttal is központi esemény lesz, hiszen jön az Ep választás s mint tudjuk mindegy milyen színű a macska ha megfogja az egeret. :D
Ami meglep, hogy némi gezemicével s pár fényesre koptatott szóval van még egyszerű lélek aki megvehető.
vicc (vendég) [2019.02.27., 19:24][válaszolok] #14
feri ismét mond majd valami szánalmas, felkészületlen szöveget, mint szokott... elpuffogtatja azt is, hogy pedagógus volt régen, meg a többi lejárt lemezt, a kutya nem kíváncsi már erre
Pletyka (vendég) [2019.02.28., 20:02] válasza erre: #14[válaszolok] #15
Én hallottam olyan pedagógusról, aki az asztal tetején ugrált miközben re?l tantárgyát ?tanította?
No.
15-nek (vendég) [2019.03.01., 11:44][válaszolok] #16
Nem az a baj, hogy vannak furcsa viselkedésüek, hanem az, hogy a Fidesz alatt elkoszolódott, leépült a település. Pedig emlékszem a választásokon azzal dicsekedtek, hogy nekik van a legtöbb DOKTOR jelöltjük. Hát ennyi.
errr (vendég) [2019.03.01., 20:25][válaszolok] #17
No! Hátha itt is lekerül végre az a nyomorult szégyenletes plakát... de mégjobb volna ha ennél több is történne.
http://nyugatifeny.hu/2019/03/01/felszolitottak-orbant-hogy-szedje-le-a-hazug-pl ...
errr (vendég) [2019.03.02., 12:16] válasza erre: #17[válaszolok] #18
Már rohannak is befosva hazudozni Brüsszelbe Balog legkevésbé sem tisztelhető tiszteletes meg a pillanatnyilag főpofázó csicska, miután összegyűlt a kizárásukhoz elegendő indítványozó. Ott viszont már tisztában vannak a fidesz szavainak értékével s rájuk borítják remélhetőleg az asztalt.
én (vendég) [2019.03.04., 09:03][válaszolok] #19
No (vendég) [2019.03.04., 10:33][válaszolok] #20
A szerencsi újságban Feri fotója egy oldalon kétszer szerepel! Még egy harmadik elférne a semmi konkrétumot nem tartalmazó szöveg helyett, ahol szinte polgármesterként mesél. Kell ez nekünk?
errr (vendég) [2019.03.04., 12:40] válasza erre: #19[válaszolok] #21
errr (vendég) [2019.03.05., 18:17][válaszolok] #22
" Az jó hírért, névért
s az szép tisztességért! "
-
https://hvg.hu/vilag/20190305_Emmanuel_Macron_Az_europai_ujjaszuletesert?fbclid= ...
gyár (vendég) [2019.03.06., 11:15][válaszolok] #23
Mire jó a cukorgyár bezárásának évfordulójára emlékezni??? Ki akar arra emlékezni? Sebkapargatás. Fingfűrészelés. Semmire nem jó.
Körzetesítés kezdete? (vendég) [2019.03.06., 12:17][válaszolok] #24
23-hoz (vendég) [2019.03.06., 12:49][válaszolok] #25
Egyetértek. Arról kellene, hogy szóljon a hirek, hogy milyen alapkőletételek vannak és hány új munkahely jön létre. Mert az elmúlt 8 évben csak összevissza beszélt az éppen aktuális polgármester. De Szerencsen nem történt semmi. Hacsak az nem, hogy a Mészéros Lőrinc cégénél egyesek benyalakodták magukat.
Bekecs (vendég) [2019.03.06., 13:21][válaszolok] #26
Már ott is Brüsszeleznek a villanyoszlopokon,de a támogatás+kimenekült magyarok átutalásai nélkül 0 lenne a GDP növekedés.A BBB minősitést már egyszer megkaptuk 1997- ben,A lengyelek A-,a szlovákok A+,a csehek AA hitelminősitésüek.A kivitt osztalék adómentes,s nem fektetik be ujra Mo-on!!Unortodox-kiszámithatatlan gazdaságpolitika.
vicc (vendég) [2019.03.06., 21:22][válaszolok] #27
Igen, Bekecsen a brüsszeles plakátok tömeges kirakására van pénz, de az ótvar rossz utakat, az egymást érő kátyúkat eszükbe nincs kijavítani. Szégyen némelyik utca. Gondolom, a polgármester nem jár erre minden nap, így neki nem számít. Legfeljebb majd választás előtt pár héttel. Akkor egy kicsit befoltozzák az utat valami alkalmatlan anyaggal a látszat kedvéért... Szóval plakát van dögivel. Meg nyomor.
nevetséges (vendég) [2019.03.07., 08:48][válaszolok] #28
Már csak nevetni lehet azon, hogy március 15.-én a városi ünnepségen megint nem Nyiri Tibor( a város polgármestere ????) mond ünnepi beszédet.Lehet találgatni vajon ki? Bingóóóóó!!!!
Vendég (vendég) [2019.03.07., 10:58][válaszolok] #29
Nagyon hasznos lenne, az orvosi ügyelet előtt vagy a közelében egy gyalogátkelőhely,mint ahogyan egy ct készülék is a rendelőintézetben.
26 nak (vendég) [2019.03.07., 11:21] válasza erre: #27[válaszolok] #30
Köpedelem a bekecsi mellékutcák zöme. Szinte semmit nem csináltak vele választás óta. A zászlóik is evettségesek. A buszmegállóknál a váró? :) Vicc az egész.
lakos (vendég) [2019.03.07., 17:32] válasza erre: #30[válaszolok] #31
A bekecsi önkormányzat teljesítménye egy nagy 0, az egész nap facebookozó okoskával az élen. A jogbiztonság ismeretlen fogalom településen, mert jogi végzettség ugyan minek egy jegyzőnek? A főutca tele működési engedély nélküli telepekkel, nem véletlenül itt virágzik az országszerte hírhedt cégtemetős "Family" is. Arra van kapacitásuk, hogy a lumpen réteget etessék-itassák, ablakfotózás, kolbásztöltés, fagyi, gírosz, kannásbor osztogatás. A pm-et hiába ültetik a bálokon a sarokba, lepattog róla, választáskor megint intéz majd néhány precíziós nyelcsapást a fideszes képviselő irányába, azzal le lesz tudva.
jövő (vendég) [2019.03.07., 19:20][válaszolok] #32
Bekecs egy koszos falu marad, ha így mennek továbbra is a dolgok. Nagy garancia erre a jelenlegi polgármester és tevékenysége.
Rácsos, lyukas buszmegálló??? Mit szívott az, aki ezt kitalálta?
És az mitÉs az mit szív, aki szerint a falu szélén, a szántás mellé padot és kőrakást kell elhelyezni???? Agyrém egyszerűen. Valakik ezt munkaidőben alkották valami nagyon okos utasítására. De sorolhatnánk még... Viszont normális, közlekedhető út nincs, Monok felé még lyukas beálló sincs a buszmegállónál, csak
a nagy semmi, plusz az úttesten!!! kell gyalogolni (vagy a sárban, gazban)... hát valamikor 85-ben, Romániában voltak ilyen állapotok, mint itt. És van pofájuk brüsszelezni, meg minden mással elkenni a helyi problémákat.
Miért ? (vendég) [2019.03.07., 21:10][válaszolok] #33
A városi rendezvényeken ,ünnepségeken a POLGÁRMESTER MOND BESZÉDET!!!
Ö A VÁLASZTOTT VEZETŐ ,ÉS A HÁZIGAZDA !!!
Ha a az ogy.képv.jelen van ,azt üdvözli ,és köszönti - kb.ennyi !!
Miért tűri ezt a sorozatos megaláztatást?!!
Felháborító ,és nevetséges -valamint sértő.
az emberek csak csodálkoznak ,és bosszankodnak- és azt kérdezik ,hogy mikor lesz vége ??
vicces (vendég) [2019.03.07., 23:43][válaszolok] #34
A furcsaságok ott kezdődtek, hogy egyetlen jelölt volt a választáson. Akkor nem tetszett aggódni, hogy valami nagyon nem oké? A vakok gyülekezete most kezd felhomályosulni?
van tennivaló (vendég) [2019.03.08., 10:31][válaszolok] #35
34. -nek - természetesen ,mulatságos volt a választás egy jelÖltel -DE MIÉRT NEM VOLT TÖBB INDULÓ !!??
-összel LESZ TÖBB JELŐLT !!?
-ezen kellene dolgoznunk.
Hogy mik vannak? Újítások egy testületi ülésen. (vendég) [2019.03.08., 11:15][válaszolok] #36
választás (vendég) [2019.03.08., 11:39][válaszolok] #37
Szerintem jó döntés volt, hogy nem volt csak 1 jelölt. Igy a csupa fideszes képviselő megmutathatta, hogy 8 év alatt mire jutottak. SEMMIRE! A város leépült és elkoszolódott.
Ja, a költségvetési hiányról nem is beszélek.
Költségvetés (vendég) [2019.03.08., 12:37] válasza erre: #37[válaszolok] #38
Tudja mikor lenne mozgástér?Múzeum bezárva/a cukorszakosztály halála miatt is megérdemelné/CSMK félpénzre állitva,tanuszoda átadva az oktatásügynek,300 négyzetméteres könyvtár helyett 30,80% állami finanszirozás helyett 100%,média vállalkozásba,parkolási dij,stb.Összel választás, lehet igérni változást,új vezetőket
szponzorokat a sportnak,mindenen lehet jobbitani ha van erre akarat.
Újítás (vendég) [2019.03.08., 20:20] válasza erre: #36[válaszolok] #39
Szerintem nem újítás. Szimplán hülye, a vezető is meg a testület is.
Na végre .. (vendég) [2019.03.09., 08:04][válaszolok] #40
Huuu... megint az első sorban a nász asszony!
errr (vendég) [2019.03.09., 13:17] válasza erre: #40[válaszolok] #41
Kéne valami szemléltetés mert én pl nem tudom ki a nászasszony, de fájdalom, még ezt sem ki a fényképész-villanyszerelő. Le vagyok maradva.
? (vendég) [2019.03.11., 09:33][válaszolok] #42
Balogh börtönben van már? Tudja valaki?
Kutató (vendég) [2019.03.11., 13:01][válaszolok] #43
Jó lett volna Szerencsre, hiszen itt van már egy borlabor.

https://magyarepitok.hu/mi-epul/2019/03/uj-kutatokozpontot-kap-a-tokaji-borvidek
Nem jött össze (vendég) [2019.03.11., 15:54] válasza erre: #43[válaszolok] #44
Ez sem. Szerencsen semmi se jön össze, pedig már van vagy két polgármesterünk.
Ha (vendég) [2019.03.11., 17:20] válasza erre: #28[válaszolok] #45
már március 15-ről van szó....nem lehetne végre a legnagyobb nemzeti ünnepünk tiszteletére a járási hivatal Rákóczi úti épületén kicserélni a koszos, szakadt nemzeti zászlót egy tiszta, új zászlóra????
menyét (vendég) [2019.03.11., 23:41] válasza erre: #41[válaszolok] #46
Akkor Ön nyilván nem Szerencsen él.
45 nek (vendég) [2019.03.12., 08:10][válaszolok] #47
Sajnos ez a zászló igy fityegett még október 23.-án is!Be kell látni, nem lehet mindenre odafigyelni. A tűsarkuban billegni, meg ugyanakkor felnézni a bejárat feletti zászlóra.
olvassa már el (vendég) [2019.03.12., 10:36] válasza erre: #42[válaszolok] #48
Ejnye (vendég) [2019.03.12., 15:37] válasza erre: #46[válaszolok] #49
Csak szerette volna, ha Ön kiírta volna a neveket és akkor lehetett volna nyomozni hogy ki írkál ide ...
errr (vendég) [2019.03.12., 16:52] válasza erre: #46[válaszolok] #50
De igen csak dolgozni nem dolgoztam itt sosem, nem járok vállakozói bálokba sem polgáriba, tehát nem vagyok bennfentes.
errr (vendég) [2019.03.12., 16:53] válasza erre: #49[válaszolok] #51
Nevetséges feltételezés ez rólam. Szedje össze magát!
#48-nak (vendég) [2019.03.12., 19:26][válaszolok] #52
Elolvastam,de sokkal többet nem tudtam meg.
Én? (vendég) [2019.03.12., 19:30] válasza erre: #51[válaszolok] #53
Nyugodjon le, én nagyon összeszedett vagyok. Lássa be, hihetetlen, hogy akkor, amikor teljesen képben van a város dolgaival, Ön nem tudja, kik az említett személyek. Ne nevettessen! Szedje össze magát!
errr (vendég) [2019.03.12., 21:51] válasza erre: #53[válaszolok] #54
Nem látom be miután már csak tudom mivel vagyok képben mivel nem. Én pl nem olvasom a bedobott városi propaganda lapot sem, belelapozok a kuka felett s miután megpillantom ugyanazokat az emberkéket több példányban meg az iskolát meg az iskolát és megintcsak az iskolát, elengedem. Ennyi. - tetszik érteni? Ha egyszer azt mondom valamire, hogy A, akkor az A. Nem erről szól az életem.
Egyetértünk (vendég) [2019.03.12., 22:50] válasza erre: #54[válaszolok] #55
A városi propaganda lapot én sem olvasom, mert mindig ugyanazokat a köröket látjuk benne. Tapasztalat, úgyhogy már zacskóstól kuka. De engedje meg, hogy ha egyszer valami A, akkor az A legyen számomra is. Az én életem sem erről szól... bár ahhoz képest, hogy az Öné sem, elég sokat foglalkozik a város dolgaival. Ja, és én sem járok vállalkozói bálokba, meg a polgáriba se, de még iskolaiba se, azaz én sem vagyok bennfentes. Hi-hi.
Bukovszky Róbert [2019.03.13., 09:56] válasza erre: #55[válaszolok] #56
Nos nézze, szerintem olyan a helyi lap amilyen, de kijelentem, hogy átnézés nélkül kidobni tiszteletlenség. Mert igenis vannak benne olyan megjelenések is amik bárki számára érdekesek lehetnek, vannak hirdetések -amikért vélhetően fizet a feladó- ami esetleg Önt is érdekelheti. A nem tetsző tartalmat, arcokat stb-stb meg egyszerűen nem kell figyelembe venni.
Bukovszky Róbert [2019.03.13., 11:03] válasza erre: #55[válaszolok] #57
A fenébe is, én csak elgondolkodtam, ha Ön/Maga nem olvassa a lapot akkor honnét is tudja, hogy kikkel, mikkel van tele?! :D Tudja anno a barátaim sem nézték a "Gyözikét" aztán minden reggel 20 percig azt vitatták , hogy ha nézték volna akkor mit is láthattak volna ....
errr (vendég) [2019.03.13., 11:51] válasza erre: #57[válaszolok] #58
Kedves Róbert! Talán ha elolvasná azt amihez hozzászól, jelesül az 54-est, nem kéne egészen Győzikéig lemennie.
Hogy tiszteletlenség volna? :D
Fura kezd lenni egy ideje... de azt még nem tapasztaltam, hogy figyelmetlen és rosszhiszemű is lenne.
errr (vendég) [2019.03.13., 11:54] válasza erre: #55[válaszolok] #59
Foglalkozok azzal ami szembe jön, s bosszant. Miért ne? De visszatérve az alapokhoz nem tudom sokszor ki kicsoda azok közül akiket megemlítenek ezt tettem szóvá.
errr (vendég) [2019.03.13., 11:58] válasza erre: #57[válaszolok] #60
Előzőért részben elnézést, benéztem.
Nyelvtan és fogalmazás (vendég) [2019.03.13., 20:19] válasza erre: #57[válaszolok] #61
Önnek (nem magának) Róbert, igaza van, rosszul fogalmaztam. Helyesen: A városi propaganda lapot MÁR én sem olvasom.
Bár a következő mondatomból kiderül, hogy korábban olvastam, hisz ezt írom: Tapasztalat... Szóval lehetne kicsit rugalmasabban szövegérteni és nem beleakadni az első, Ön által félreértelmezett gondolatsorba... Oszt jó napot, no.
errr (vendég) [2019.03.14., 11:05][válaszolok] #62
Más. Valamely napon a Kossuth utcán egy hatalmas patkányt láttam elgázolva. Van valami helyi terv patkányirtásra?
errr (vendég) [2019.03.15., 22:03] válasza erre: #63[válaszolok] #64
Legyen inkább mihamarabb.
No (vendég) [2019.03.16., 08:38] válasza erre: #63[válaszolok] #65
Reméljük.
Ünnepeltünk. (vendég) [2019.03.16., 09:01][válaszolok] #66
Lengyel ,Román ,Szerb állampolgárok üdvözlő tömege -az ünnepélyen.
Hát ez meg mi ??! Ez a Nemzeti Ünnep volt?
Vagy féltek ,hogy "érdeklődés hiányában",elmarad .
Ki fizette - a mi pénzünkből !-és milyen elszámolási szabályok szerint ?

Birodalomtól tart a "kedves vezető"-ez csak csak orosz birodalom lehet. Sicc!!
Hát attól kell is !!!

Az egész nagyon izzadság szagú volt, -és méltánytalan.
Ez már nem a régi volt.

Valami van ...vagy lesz?
errr (vendég) [2019.03.16., 12:25] válasza erre: #66[válaszolok] #67
Ezek semmit sem szégyellnek! Régen sem tették!
errr (vendég) [2019.03.16., 12:29] válasza erre: #66[válaszolok] #68
s az alvezér pedig Aradon mérgezte a lelkeket, immár ismeretlen ellenségről vizionálva... Hogy nem zavarják még meg őket érthetetlen.
Jönnek a hétköznapok.. (vendég) [2019.03.16., 19:08][válaszolok] #69
Hááát ez az ünnep olyan volt amilyen.A hatalom külföldről pénzelt fizetett tapsolókkal csinált tömeget.
Kedves külhoni magyarok ,és lengyel barátaink,miért akartok az anyaországban élőknek rosszat???????? Miért avatkoztok be az életünkbe ,gyermekeink jövőjébe ???!!

Az ellenzék együtt ,de nagyon vérszegényen. De ez már eredmény.!!
Ezt kell segítenünk erősödni.

A városi ,és térségi ünnepélyek ?-az ogy.képviselő végig rodeózta a választókerületet.
Nem volt nagy migransozás ,Sorosozás ,Brüsszelezés -kaptak egy sallert,a kokit majd késöbb.

Készüljünk a választásokra !!!TENNÜNK KELL A VÁLTOZÁSOKÉRT!!!
Labdábarugás (vendég) [2019.03.18., 12:21][válaszolok] #70
Nyárádszereda testvérünk müfüves,250 fős lelátóval,esti világitással rendelkező nagypályával gazdagodott,több ,mint 100 millió támogatásból.Az alcentrum 90 fiatalnak nyújt sportolási lehetőséget.Az átadáson jelen volt a Román labdarugás jeles képviselője is,hisz nekik egy vasukba sem került,s szélesen mosolygott.
errr (vendég) [2019.03.18., 16:36] válasza erre: #70[válaszolok] #71
Nyilván szavazatot vesznek szokás szerint közpénzből, s nyilván visszajött annak a pénznek is egy része zsebbe. Bazzeg Ugandába is jótékonykodunk meg egyéb egzotikus országokban is. Ugyan ki nem tudja még miért s hogyan?
kettős mérce (vendég) [2019.03.18., 16:38] válasza erre: #70[válaszolok] #72
És ebben mi zavarja ennyire? Én magyar adófizetőként kifejezetten örülök, hogy az önhibájukon kívül a határokon túl rekedt honfitársainkat is támogatjuk. A cigányság lumpen többségébe 1000x ennyi pénzt öl a mindenkori kormány, cserébe élhetetlenné teszik lassan a teljes északi országrészt. Erről mi a véleménye?
Ez a véleményem (vendég) [2019.03.18., 17:56][válaszolok] #73
Kedves 72.-es-abból a pénzből osztanak ,a határon túlra ,amit a mi adónkból beszednek.
Talán a határon belül kellene élhető országot csinálni. Ön nem tuja mennyi szegény család ,mennyi éhező gyerek van,nem tudja milyen állapotok vannak az egészségügyben,oktatásban stb. .Azt sem tudja ezekért mennyien hagyták már el az országot.
Ön hol él? Mit vállalnak a terhekből ,a román ,szerb ,szlovák, ukrán állampolgárok?
Eszméletlen pénzeket kapnak ,a szavazatukért.Milyen alapon szólnak bele az életünkbe?
Miért nem gyakorolnak önmérsékletet? Eszközként használják öket.
A cigányság helyzete tényleg probléma ,de ha csak ez lenne -de jó volna!
zavar (vendég) [2019.03.18., 19:22] válasza erre: #72[válaszolok] #74
Nem volna ezzel semmi gond, ha a kórházaink, iskoláink állapota nem olyan volna, amilyen. Errr-nek van igaza, ez elsősorban szavazatvásárlás.
errr (vendég) [2019.03.18., 19:24] válasza erre: #72[válaszolok] #75
kettős mérce (vendég) [2019.03.18., 21:22][válaszolok] #76
Megkérdeztem, hogy a határon túliaktől miért sajnálják a töredékét annak, amit a választásokat ténylegesen eldöntő, Borsod megyét és sok másikat élhetetlen putrivá züllesztő, adót szintén nem fizető, ellenben többségükben hihetetlenül kártékony cigányoktól nem sajnálnak. Erre minent idekevertek, a zsírdisznó rezsiszilárddal burkoltan már le is fideszeseztek engem, mert az egybites világképük nem lát tovább a gyűlölettől. A fenti egyszerű kérdésre nem tudtak válaszolni, mert akkor be kellett volna ismerniük, hogy a saját nemzetüket mindennél jobban gyűlölik, hiába ők a légynek sem ártanak itt. Ezzek szemben hallgatnak azokról, akik napi szinten cirkuszolnak a boltban, leköpik a tanárainkat, megverik az orvosainkat és megkéselik a gyerekeinket. Komolyan azt hiszik, hogy valaha itt nyugati színvonalú oktatás vagy egészségügy lesz ilyen körülmények között? Nem azért nincs tanár, orvos, gyógyszerész, mentős tőlünk északabbra, nem azért zuhan az ingatlanjaink értéke, mert a határon túli magyar gyerekeknek egy vacak focipályát kapnak a költségvetés 0,0001%-ából. Beszélgessenek el egy mentőssel, orvossal vagy tanárral, mi a legnagyobb probléma a munkájukban. Segítek: nem a határon túli magyarok.
Kettős mércéhez (vendég) [2019.03.19., 07:58][válaszolok] #77
1. Sajnos a határontúli magyarokat nem önzetlenül támogatja a kormány. Az a véleményem, hogy miután már Mo-on nem növelhető a kormánypárt támogatása, szükségük van a határontúli szavazatokra. Nyugodtan lehetne Őket segiteni akár még többel is, de nem kellene, hogy szavazzanak arról, hogy én milyen országban szeretnék élni.
2. A romatársadalom felzárkóztatásról mindenki csak beszél, de a rájuk szánt pénz mindig valahogy eltünik. És még nagyon nincs is felelőse. Szavazat ugyanakkor kell!
Ekkor jön a száraztészta, krumpli , gulyás!Semmi sem véletlenül alakul. Lehet, hogy valakiknek igy a jó????
Lehetnek még hasonló ügyek? (vendég) [2019.03.19., 09:50][válaszolok] #79
kettős mérce (vendég) [2019.03.19., 14:20] válasza erre: #77[válaszolok] #80
1. Az ugye megvan, hogy a határon túliak szavazatai összesen 1, legfeljebb 2 mandátum sorsáról döntenek a 199-ből? Nehezen értelmezhető, hogy ott akarná növelni a kormánypárt a támogatását

2. Ha a határon túl rekedt magyarok 1-2 mandátumról sem dönthetnek, akkor a cigányok (nem pedig romák, mert magyarul a németeket sem deutschnak nevezzük, ugye) százezrei miért dönthetnek ennél sokkal több mandátumról? A világon soha, senkinek, sehol nem sikerült őket felzárkóztatni, Kanadában, Angliában, Olaszországban is ugyanazt csinálják, mint itt. A magyar, de a román sem attól retteg, hogy erdélyi magyar költözik az utcájába, hanem hogy cigány. A piac pedig gyönyörűen beárazza a sok álszent liberális dogmát: eladhatatlan lesz az ingatlan, egy "baloldali demokrata" sem vevő rá, fele áron sem. Hangulatkeltés helyett foglalkozzanak azzal, ami a nyakunkon van! Orbán egyszer el fog bukni, de már az IC vonatokra is félve kell felülnie a lányainknak, a telekocsik sofőrjeit fosztogatják, Tesco parkolóban egyenesen Balkán van!
80-nak (vendég) [2019.03.19., 15:14][válaszolok] #81
1. Azt hiszem a kétharmadhoz néha 1 vagy két szavazat kell.
2. Úgylátom nem értette meg amit ezzel kapcsolatban voltam bátor kifejteni. Ha nem , hát nem.
Tényleg? (vendég) [2019.03.19., 15:40] válasza erre: #80[válaszolok] #82
Nos az ön által emlegetett 1-2 mandátum nélkül nem lenne meg a fidesz 2/3!!!Tehát fontos a határon túliak szavazata.Azt nehezen értelmezem, hogy határon túl rekedt.Mi akadályozza abban, hogy ide jöjjön lakni???Sokan jöttek ide, itt élnek, dolgoznak, adóznak szeretjük őket!Ők tényleg jogosan szólnak bele abba, mi történjen hazánkban. A határon túl rekedtek közül viszont sajnos elég sokan nincsenek tisztában azzal, hogy itt milyen az élet. Kritizálnak itt lakó embereket, ha a nagyvezér ellen mernek szólni, hisz ők csak jót kapnak tőle.A cigány kérdéssel kapcsolatban részben adok csak igazat önnek. Ki ad nekik vérszemet? Ki palástolja el a hozzájuk közel álló cigány vezetők bűneit? Nem hiszem, hogy az ön által megszólított "baloldali demokraták lennének ebben ludasok. Kik használják ki a cigányokat, a szegényeket választások előtt? Hallott már ön a cserdi példáról?Egyet ért velem abban, hogy a cigányok felzárkóztatása nem érdeke a hatalomnak?
kettős mérce (vendég) [2019.03.19., 17:55] válasza erre: #82[válaszolok] #83
Igen, de ez merő véletlen. A Fidesz 2/3-a sokkal könnyebben bukott volna, ha a határokon BELÜLI lakosok közül csak kicsivel kevesebben támogatják őket, vagy például ha nem vásárolnak meg annyi cigány szavazatot, bizonyítottan komplett borsodi falvakét. Azt kérdezi, mi az, hogy határon túl rekedt? Ön vagy arcpirítóan cinikus, vagy hiányzott a történelemórákról. A cigányok itt élnek ugyan, de hírük sem volt még akkor, amikor az erdélyi magyarok már minimum 500 éve Magyarország területén éltek, és ahol ma is élnek, tehát igen, a mieink kint rekedtek. De tegyük félre, ki alól húzták ki a határvonalat és ki alól nem! A magyarországi cigányok hiába élnek itt, a többségük nem adózik, hasznot gyakorlatilag egész élete során nem termel, cserébe sokuk drogozik, bűnözik, tehát semmi alapjuk beleszólni, mi történjen a hazánkban, nemde? A határon túliak szavazati jogának elvétele helyett (vagy mellett) miért nem követeli a határon belüli bűnözők, adót nem fizetők, kártékony elemek szavazati jogának elvételét is? Ez a kettős mérce.

A "cserdi példa" egy propagandamese, a polgármesterüket jogerősen ítélték el több tízmilliós sikkasztásért, de ez a HVG és a Népszava narratívájába nem illeszkedik, ezért csodának nevezik azt, hogy egyetlen községben ÁLLÍTÓLAG sikerül normálisan élniük. És gondoljon bele egy pillanatra, hogy ez a legnagyobb siker, amit fel tudnak mutatni azzal szemben, hogy máshol települések százait pusztítják le!
errr (vendég) [2019.03.19., 21:12] válasza erre: #83[válaszolok] #84
Össze-vissza beszél. Prejudikálja, hogy mi a cigányokkal, a fidesz fő szavazóbázisával meg lennénk elégedve, csakhogy elfedje a kormány közpénzszórását külhoni támogatásokra, meg ökölvívó központra focipályákra, lakásvásárlások indokolatlanul és felháborítóan bőkezű támogatására marhaságokra. Amíg onnen egyetlen ember is ideszavaz az odaadott pénz mindigis joggal gyanús marad ráadásul több mint gyanús. Jön itt a szamárságával, mintha az a pénz ami odamegy elhanyagolható volna. Ehhh!
??? (vendég) [2019.03.20., 09:34][válaszolok] #85
Érdemes elolvasni!!!


http://www.boon.hu/nem-lehet-szembemenni-az-emberekkel

/3187189?fbclid=IwAR1jFPhDCgXASwPvpKIwEDLCr9EgcOknwk31sEXMY9UxGtJbgLA1jRL85Hs
errr (vendég) [2019.03.20., 10:48] válasza erre: #85[válaszolok] #86
Ugyan miért?
86-nak (vendég) [2019.03.20., 13:24] válasza erre: #86[válaszolok] #87
Ha végig olvassa rájön. ha akkor sem? ;)
Pataki (vendég) [2019.03.20., 17:14] válasza erre: #87[válaszolok] #88
Nem érdemes! Handabanda az egész. Meg a nagyapám. No...
errr (vendég) [2019.03.20., 19:10] válasza erre: #87[válaszolok] #89
No felfüggesztették végre ezeket a Néppárt-ban s a gulyás nevű aktuális báb azt mondotta előtte, hogy akkor kilépnek. Kíváncsian várom.
Azt is, hogyan fognak hazudozni szokás szerint az elmebajnok tesze-tosza szavazóknak, hogy tulajdonképpen Magyarországot ítélték meg, nem a fideszt, s hogy de ők aztán jelentős győzelmet arattak ismét. Szinte hallom ezek semmit sem szégyelnek, azok meg semmit sem tudnak. :D
Európában mindenki tudja már kik ezek. Remélem itt is tudjuk immár!
errr (vendég) [2019.03.20., 19:23] válasza erre: #87[válaszolok] #90
Na jó erőt vettem magamon újra, s e kemény munka láttán mújfent kiizzadtam. Azonfelül a szokásos melldöngetés meg az internetes szavazás csodája.
Felfüggesztés (vendég) [2019.03.21., 08:45][válaszolok] #91
"A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt": nem a felfüggesztésről szavaztak, hanem egy határozatról, hogy egy vizsgálóbizottság jelentéséig a fidesz egyetért a tagsága felfüggesztésével.
Minden döntés elhalasztva a választások utánra, addig nem is beszélnek erről a néppártnak is kínos témáról. A fidesz (média) -a szavazatmaximálás érdekében- tovább folytathatja a migránsozást és a keresztény Európa védelmét, a sorosbérencek szapulását.
Elgondolkodtató gondolatok! (vendég) [2019.03.21., 09:40][válaszolok] #92
"A Fórum készítése közepette a nézők rákényszerítettek, hogy jogilag végiggondoljam, mi történhetett tegnap az EPP brüsszeli tanácskozásán.

Egy-két helyen olvasom: a Fidesz önként felfüggesztette a tagságát, ezt mondta a miniszterelnök is. A magyar kormánypárt ezt a Néppárt ülésén (!!) úgy érte el, hogy egyetlen párttestület erről nem foglalt állást. Erre az a válasz, hogy de azt ajánlotta fel, hogy a Néppárt vizsgálata idejére önként felfüggeszti magát... Az viszont a hírek alapján egybehangzó tény, hogy volt egy szavazás. Hol is? A Néppártban. Ha igaz a kormánypárti narratíva, akkor ez a 190:3-as szavazás csak a vizsgálat meginditására vonatkozott, de a Fidesz néppárti tagságára nem.
Hogyan lehet az, hogy senki nem döntött (se a Fidesz, se az EPP) a párttagság felfüggesztéséről, a Fidesz mégsem vehet részt - a jelentesről szóló szavazásig, ha jól értem - a Néppárt munkájában? Milyen döntés alapján?
És miért volt szüksége a Néppártnak a szavazásra? Azt az eljárást, amely során a bölcsek megvizsgálják, hogy a Fidesz-kormány döntései, tájékoztatókampánya passzol-e az EPP avagy az Unió alapértékeivel, a tagsági jogok érintetlenül hagyásával is elindíthatta volna ugyanis a legbefolyásosabb pártcsalád.
Végül: mi most a Fidesz státusza a Néppártban eszerint? Teljes jogú tag, aki önkorlátoz? És ez kötelezi a Néppártot bármire? Mondjuk a legszebb, hogy ez a jogértelmezés átment a Néppárt szakértőin, Gulyás Gergely ügyvéden és Orbán Viktor végzett jogászon."(Somos András írása)
errr (vendég) [2019.03.21., 10:37] válasza erre: #91[válaszolok] #93
Ha nem fogadta volna el az ideiglenes felfüggesztést, akkor is felfüggesztik, hogy béna kacsaként tébláboljon. Mikor előadta a sajtótájékoztatón, hogy ő akarta, kiröhögték meg hazugnak nevezték. Hehehe. Hát azért kellett harcolnia, hogy bekerüljön a sor a határozatba, miszerint egyetért a saját maga farbarúgásával. Nyilván Szálasi is egyetértett a kötéllel.. :D
Ja és május után meg majd vagy mindenkit lszop, vagy kirúgják. Már boccs a szóhasználatért.
EU (vendég) [2019.03.21., 12:38] válasza erre: #93[válaszolok] #94
errr most akaratán kívül ugyan, de jól kifejezte az EU demokrácia köntösébe bújtatott diktatórikus jellegét: aki nem akar akar bevándorlást, azt zsarolják, letérdeltetik, hogy mindenkit le.jon. Mert egy percig se higgye bárki, hogy ez az egész a jogállamiságról vagy a korrupcióról szól, hiszen a menekültválság előtt is lopott a Fidesz. Elődje szemkilövetései is teljesen EU kompatibilisek voltak. De a balliberális ideológia mostani megtagadása már halálos bűn az eurokolhozban. Nem akarunk néger és arab hordákat? Normális, hetero családmodellt támogatunk? Ez már átlép egy határt a főideológusoknál. Nem baj, lassan, de biztosan visszalendül az inga, az USA, Svájc, Olaszország, Anglia stb. után a hollandok is ébredeznek: https://index.hu/kulfold/2019/03/21/eleg_durvan_csuszik_jobbra_hollandia/
EU-nak (vendég) [2019.03.21., 17:20][válaszolok] #95
Ugyan hagyja már ezt az ál bevándorlást. Nézze meg hányan akartak jönni az EU-ba az elmúlt években. Ez csupán arra jó, hogy a fidesz tovább fenntartsa a retorikát, egybe tartsa a híveit és rámondja mindenki másra, hogy bevándorláspárti.
errr (vendég) [2019.03.21., 21:10] válasza erre: #94[válaszolok] #96
Kedves Uram (Hölgyem)!
Mélyedjen már el az anyagban s ne traktáljon badarságokkal, a migráció egyébként semmilyen szinten szóba sem került! :D
Ez az ügy arról szól amiről szól, nem kell mindig hazudozni: a korrupcióról, az aljas becstelen kampányról és a demokrácia leépítéséről, ami nem fogadható el a Néppárt alapelvei szerint. Minden pohár betelik egyszer a fideszé is betelt, egyébként már régen! El tudom képzelni én is e mellé,hogy valszeg az orosz meg a kínai félhez való árulást súroló törleszkedésről is szólhat a háttérben...
Mellesleg Ausztria 8 azaz 8 átkelőt zárt be menekült híján. A fidesz kormánya errefel szeptemberig meghosszabbította a különleges állapotot migráció címén! Tetszik érzékelni? Mindeközben anélkül, hogy magával (meg velem)tudatta volna csendben többezer migránst fogadotunk be valójában, ezentúl még 20 000-et állampolgárrá fogadtak ellenőrizetlenül csomó terroristával és ügynökkel a soraikban pénzért -(mi fizettünk rá!!az illetők visszakapják a pénzt kamatostul tőlünk!-, ezenfelül 100 000 ukrán dolgozik itt, stb. Egyáltalán tud ezekről? Hát arról hallott, hogy Venezuelából is éppen 1000 jött eddig a hívásukra? Ön jó esetben csak bűnösen naív...
Szerintem (vendég) [2019.03.21., 22:21][válaszolok] #97
nem a "néger és Arab hordák" -tól kellene megvédeni az országot, hanem az ilyen gondolkodóktól !
Miért.? (vendég) [2019.03.22., 07:50][válaszolok] #98
Kedves hozzászólók ,pont abba a hibába esnek ,amiért ,a migrációs kommunikációt ,létre hozták ,és öt percenként nyomatják!
Európában a migráció komoly gond volt ,de mára megoldódni látszik.
Mi üzletet ,és politikát csináltunk belőle, hazugság halmazzal.
Miért nem érdemi ,országos ,és városi problémákkal foglalkoznak?
Csak emlékeztetésül: SZEGÉNYSÉG ,EGÉSZSÉGÜGY,OKTATÁS,ELVÁNDORLÁS,KORRUPCIÓ,SAJTÓSZABADSÁG ,TÖRTÉNELEM HAMISÍTÁS,HAZUGSÁG ÁRADAT ,AGYMOSÁS stb...
Vagy: a város,helyzete,állapota,lakosság csökkenés ,igéretek ,kettős-vezetés,HVG-cikk stb
Parasztvakítás ... (vendég) [2019.03.22., 08:27][válaszolok] #99
2017-2019 között 68 000 fő ,migránst engedtek be az országba!!!
Miről vitatkozunk ??
98-hoz (vendég) [2019.03.22., 09:06][válaszolok] #100
és szétvert emberi, baráti kapcsolatok, kilátástalan jövő!
EU (vendég) [2019.03.22., 10:16] válasza erre: #97[válaszolok] #101
Kedves "Szerintem"! Igen, tudom, hogy Önök nem a néger-arab hordáktól, hanem a gondolkodóktól akarják megvédeni Magyarországot

"Európában a migráció komoly gond volt ,de mára megoldódni látszik." :D Ön nem tudom, milyen szert szív, de ütős lehet! Kapásból a heti termés, és ehhez utaznia sem kell, csak a sajtót olvasnia (no nem ATV-t meg Népszavát a csirkefarhátot szopogatva, hanem normális, külföldi sajtót!)

utrechti terrortámadás: https://www.bbc.co.uk/news/world-europe-47622916
51 olasz gyereket meggyilkolni prónáló szenegáli "olasz": https://www.euronews.com/2019/03/20/man-hijacks-italy-school-bus-and-sets-it-abl ...
savval öntötte le 3 éves kisfia arcát a muszlim Angliában: https://www.theguardian.com/uk-news/2019/mar/06/father-guilty-of-acid-attack-plo ...
Ezek Nyugaton már régóta tömeges jelenségek, de nem fárasztom Önöket statisztikákkal, mert úgyis immunisak a tényekre és csak okoskodni meg sértegetni tudnak. Ha akarták volna, már beütötték volna a keresőbe és tényleg nem lenne min vitatkozniuk velem.

"2017-2019 között 68 000 fő ,migránst engedtek be az országba!!!" Elég baj! Tegyük hozzá, hogy összemosni a dúsgazdag, EU állampolgárságért pedálozó kínait azokkal az analfabéta csóró muzulmánokkal, akik a szociális ellátórendszer miatt özönlenek be, elég meredek... Sétáljanak a Corvin-negyedben, ott vannak ezek a migránsok, de hogy a sportkocsiból kiszállva se késelni, se robbantani nem fognak sem ők, sem az utódaik, azt még a legelvakultabb nácik is elismernék, tehát Önöknek sem lehet olyan nehéz.

Felőlem utálják a Fideszt, én is utálom. De ez a makacs rövidlátó gyűlölködés, hogy a migráció tényét és hatásait képesek letagadni csak azért, mert Orbánnak mindenben ellent akarnak mondani, ez már beteges! Ha eddig elolvasták a soraimat, akkor már biztosan kellően magas a zavarodottságuk és a vérnyomásuk, kezdhetik a személyem sértegetését, fideszesezését, stb. Adatokat, tényeket semmiképp ne hozzanak, az csak a hanyatló nyugat ópiuma, ja és semmiképp se a leírtakra reagáljanak, inkább adjanak a számba hülyeségeket és folytassák a harcot a szalmabábjaikkal.
Végezetül. (vendég) [2019.03.22., 13:34][válaszolok] #102
EU-nak - pihenje ki magát,a hétvégén!
Én speciál ,sokat utazom nálunknál boldogabb országokba,de azt tapasztalom ,hogy a migráció ,tényleg probléma ,de nem olyan ,és úgy mint Ön gondolná .K b .800 ezer magyar emigrált ebből az országból ,az utóbbi időben ,és valahol befogadták .Ha hiszi ,ha nem " idegeneknek " hívják őket.
A csirkefathátot pedig szeretem ,és nézem az a csatornát ami még nézhető ,és olvasom azt alapot ami még olvasható.
A tényekről nem akar tudomást venni ,de ez az Ön problémája.
Én tisztelem azt hogy ilyen elvakultan tud védeni valamit ,de a továbbiakban,nem vitatkozom, főleg nem sértegetem,érvek hiányában.
EU-nak (vendég) [2019.03.22., 14:15] válasza erre: #101[válaszolok] #103
Ön utálja a fideszt, közben az ő kottájukból énekel!
Sem a felfüggesztésnél, sem itt nem migránsozott senki, Ön dobta be a témát. Írása alapján Ön igazi szélsőjobbos, nacionalista nézeteket vall. Sértegeti azt aki nem ért egyet Önnel: az a gondolkodóktól fél, az csirkefarhát szopogató, ATV-néző.
Olyan statisztikát is hozhatna, ahol Európában vagy Magyarországon nem bevándorlók vagy azok leszármazottai (tömeg)gyilkoltak, de ez nem illik a főnökei elképzelésébe!
EU (vendég) [2019.03.22., 17:14] válasza erre: #103[válaszolok] #104
1. Nem én dobtam be a témát, hanem #91, pontosan a felfüggesztésnél.
2. Nem azokat neveztem csirkefarhát-szopogatónak, aki a gondolkodóktól fél, hanem azokat, akik szerint Európában megoldódni látszik a migráció.

Tudja, ha valakiket meg akar győzni, legalább ne fél perc alatt cáfolható hazugságokat szedjen csokorba. Innentől a főnöközésről és fideszkottásáról mindenki eldöntheti, mennyire hiteles Amúgy is hülyeség logikailag, amit írt, hiszen ha Ön szerint a Föld gömbölyű és a Fidesz szerint is gömbölyű, attól még nem mindenki fideszes (kottából énekel). Vannak tények, és azok makacs dolgok, okos ember nem is az alapján ítél meg tényeket, hogy épp az ellensége is belátja őket vagy sem

"Olyan statisztikát is hozhatna, ahol Európában vagy Magyarországon nem bevándorlók vagy azok leszármazottai (tömeg)gyilkoltak, de ez nem illik a főnökei elképzelésébe!"

Tényleg nagy lehet az ideológiai kétségbeesése vagy csak a cinizmusa végtelen, ha mai tömeggyilkosok védelmében nyúlna vissza a második világháborúig...

Apropó, mai termés, járjanak nyitottabb szemmel:
https://index.hu/belfold/2019/03/22/az_iszlam_allam_egyik_tagjat_vette_orizetbe_ ...
https://index.hu/kulfold/2019/03/22/nemetorszag_terrorgyanu_elharitas_letartozta ...
EU-nak (vendég) [2019.03.22., 20:02][válaszolok] #105
Mikor is volt a második világháború?
Tömeggyilkosságok Európában:
2011 Norvégia, 2007 Finnország, 2007 Szerbia, 2002 Németország, Franciaország,
Itthon: 2002 Mór, 2008-2009 romagyilkosságok. Az utóbbi években is 100 körüli szándékos emberölés történik hazánkban.
Ha nem kottából játszik, miért nem szól hozzá (akár külföldi idézeteket felhozva) egyéb fontos témához: Mengyi Roland, TAO pénzek, Elios ügy, Mészáros, HVG cikk, elvándorlás, egészségügy helyzete stb.?
menyét (vendég) [2019.03.22., 21:56] válasza erre: #104[válaszolok] #106
Új Zéland?
92-höz egy vélemény: (vendég) [2019.03.23., 11:11][válaszolok] #107
"...még arra kiváncsi lennék, hogy a Fidesz alapszabálya szerint az elnöknek van-e egy biankó felhatalmazása arra, hogy egyszemélyben ilyen súlyú döntéseket meghozzon az adott pillanatban? Vagy volt-e a pártban olyan döntéshozó testület, amely ezt a lehetőséget előzetesen megszavazta? Vagy hogyan működik a párt maga és a párttörvény betartása? Illetve a KDNP, mint a Néppárt tagja önálló entitásként bent maradva üléseken, szavazásokon, milyen álláspontot alakít ki a Néppárt működéséről. Hisz az ő véleményüket még nem ismerjük! (Jó, ez az utolsó nem volt komoly felvetés!)" (Rónai Egon)
Vendég (vendég) [2019.03.23., 11:56][válaszolok] #108
Ide jutottunk,hogy örülnünk kell a röntgen gép megjavításának is.
errr (vendég) [2019.03.23., 13:06] válasza erre: #104[válaszolok] #109
Maga lehet kétségbeesve hiszen tök egyedül maradt a nevetséges papagájszövegével.
Követendő lehetne? (vendég) [2019.03.24., 09:33][válaszolok] #110
"A SZERETET HATALMA TEGNAP IS GYŐZÖTT

Több százan sétáltunk szeretetben a Szent István tértől feleségem most bezárt születésotthonáig, majd a Promenád szerkesztőségéhez és a Kossuth térre, ragyogó tavaszi napsütésben. A csatolt videót a születésotthonnál, házunk kapualjában osztották meg az eseményt kezdeményező édesanyák a résztvevőkkel.

Egyesek még ebben is valamilyen negatívumot keresnek, pedig mindössze arról van szó, hogy még a hozzám hasonlóan korábban Fideszre szavazók sem akarnak olyan országban élni, ahol:
- bárkit hazugságokkal járatnak le, aki más véleményen van vagy egyszerűen ki meri mondani, hogy nem támogatja a LOPÁST
- naponta SZÓRATNAK BE HAZUG SZÓRÓLAPOKAT a vásárhelyiek postaládáiba olyanok, akik pontosan tudják, hogy mindez hazugság, hiszen KORRUPCIÓT VÁSÁRHELYEN CSAK A FIDESZ követett el
- feleségem személyében egy olyan szülésznőt vádolnak ártatlanul, aki éppen a fideszes minisztérium felkérésére vett részt az intézeten kívüli szülés szabályozásában és épp az ő kérésükre készítette el az otthonszülés protokollját amerikai tanulmányai és szakmai gyakorlata alapján

A KARAKTERGYILKOSSÁG is gyilkosság, és mindenkinek, aki részt vesz ennek az új kommunista diktatúrának a felépítésében és kiszolgálásában, a lelkiismeretével saját magának kell elszámolnia. Kérek minden tisztességes embert, hogy MONDJON NEMET az uszításra, ne vegyen részt a hazugságokban és a megfélemlítésben - higgyék el, az erkölcsileg bukott Fidesz bosszúja ellen MI BECSÜLETES MAGYAROK MINDENKIT MEGVÉDÜNK!" (Márki-Zay Péter)
errr (vendég) [2019.03.24., 18:45] válasza erre: #110[válaszolok] #111
Egy alkalmas és hiteles tisztességes ember. Naná hogy támadja a becstelen tolvajbanda. Lesz ez még másképpen is!
EU (vendég) [2019.03.24., 21:47] válasza erre: #105[válaszolok] #112
És? Írja le egy kerek mondatban, hogy mit akar ezzel mondani. Nem meri leírni, mert érzi, mennyire undorítóan cinikus dolog az első- vagy másodgenerációs migránsok által fehér európaiak ellen elkövetett véres terrortámadásokat, késeléseket, savas támadásokat, tömeges nemi erőszakokat és gyilkosságokat azzal relativizálni, hogy más is gyilkolt itt. Szégyellje magát, aki ideológiai megfontolásból gyilkosokat menteget!

"Ha nem kottából játszik, miért nem szól hozzá (akár külföldi idézeteket felhozva) egyéb fontos témához: Mengyi Roland, TAO pénzek, Elios ügy, Mészáros, HVG cikk, elvándorlás, egészségügy helyzete stb.?"

Többször leírtam, hogy ezek igazak. Mit kíván még? Csavarodjak rá, mint Ön, írjam le minden nap, csupa nagybetűvel? Úgy látom, az Önök ATV-Népszava-Márki-Zay-Péter bermuda háromszögében csak annak lehet véleménye, aki ugyanazokat a nyilvánvaló dolgokat mantrázza. Err minimális önkritika birtokában a papagájokat a saját elvtársai között kereshetné ezen a fórumon. De jobb, ha beveszi a keserű pirulát: a dolgok igazságtartalmát nem az dönti el, hogy hány elvtárs hajtogatja és közben mennyi ideig nyomják a Caps Lock billentyűt...
Siker (vendég) [2019.03.25., 09:15] válasza erre: #108[válaszolok] #113
Átvette a polgi a vezetést az utolsó szerencsi hirekben 7-5 arányban nyert a képviselőnk fotósai ellenében.Amúgy a 2/3 nem sportol,s nem jár templomba kis hazánkba,de a 65 év felettiek 80%-a krónikus beteg.Szólhatna valaki,hogy fenn is megértsék ott a fellegvárban,mi a lényeges-OKTATÁS,EGÉSZSEGÜGY!!!
EU-nak (vendég) [2019.03.25., 10:18] válasza erre: #112[válaszolok] #114
Egyetértek, szégyellje magát, aki ideológiai megfontolásból gyilkosokat menteget! Ön ment vissza a világháborúig, én csupán annyit akartam mondani, hogy gyilkosok minden nációban voltak, vannak, lesznek és biztos, hogy Európában nem csak a bevándorlók miatt történik ilyesmi.
Egyébként nem kívánom, nem akarom és nem támogatom a bevándorlást. De mélyen felháborít és undorodom attól, hogy ezt az ürügyet felhasználva, álszent propagandával, rettegésben tartják az embereket, annak érdekében, hogy hatalmon maradjanak.
errr (vendég) [2019.03.25., 12:07] válasza erre: #112[válaszolok] #115
Hülyeségeket tetszik beszélni. Bérrettegő módjára.
errr (vendég) [2019.03.25., 13:50] válasza erre: #113[válaszolok] #116
Szerintük az a lényeges, hogy milliárdokból megint teleszarják a postaládát a leszedett plakátok helyett immár levélben hazudozva Brüsszelről meg az általuk hazudott szándékairól. Erre már nemigen van olyan szó ami kellőképpen kifejezné melyen alja ez már minden embertől valónak. Pfúj!
??? (vendég) [2019.03.25., 15:16] válasza erre: #116[válaszolok] #117
holnap viszik a kukát :D
Fotó (vendég) [2019.03.26., 09:37] válasza erre: #114[válaszolok] #119
A képviselő kedves feleségét is beleszámolta? Még több fotót róluk az újságba! A tartalmatlan szövegből ekkor is marad elég!
És még sok területnek eldőlt a sorsa. (vendég) [2019.03.27., 12:31][válaszolok] #120
Hogyan? (vendég) [2019.03.27., 13:06][válaszolok] #121
A Z.sörözőbe igyekeztem,szlalomoztam az autók között s távolról láttam a remélt helyet,ám valamilyen zár akadályozta a parkolást a Petőfi utcában.Utóbb megtudtam,hogy elektromos autónak fenntartott hely.Kitől lehet ilyen engedélyt kapni Szerencsen?Arra nem is gondolok,hogy csak úgy baráti alapon...
összefogás (vendég) [2019.03.27., 16:36][válaszolok] #122
Szerencsen várható ősszel ellenzéki összefogás? Alig várom, hogy láthassam errrt és Robit Hádám mellett kampányolni! Vagy Hádámot valami szoci jelölt mellett!
errr (vendég) [2019.03.27., 18:31] válasza erre: #122[válaszolok] #123
Ha lesz és pl Hádám lenne a jelölt engem simán láthatna itt kampányoln, amennyiben kijelentené, hogy semmi köze a mi hazánk nevű fideszes fedőszervezethez.
errr (vendég) [2019.03.27., 21:56][válaszolok] #124
errr (vendég) [2019.03.27., 22:07] válasza erre: #120[válaszolok] #125
Ez bizony a fidesz szavazóbázisa. Nem csoda, ha szégyenszemre érdekelt a fenntartásában.
magyar (vendég) [2019.03.28., 22:06] válasza erre: #123[válaszolok] #126
"Azt is megtudhattuk, hogy az lesz a legkevesebb, hogy szélsőjobboldalinak, fideszesnek fognak minket nevezni a rágalomhadjárat során (ezt a balliberális propagandát már ismerjük). Érdekes, hogy Márki-Zay Péternek akkor nem volt baja a "szélsőjobboldallal", amikor a Betyárseregtől azt kérte, hogy adjanak neki testőröket a fórumaira a kampánya során, csak most, amikor a bársonyszékét félti."
https://www.facebook.com/laszlotoroczkai/photos/a.152103624970939/11806547754491 ...

errr kiválóan mondja föl a leckét.
Sztrájk (vendég) [2019.03.29., 08:34][válaszolok] #127
Szeptemberre készülnek az alapellátásban is dolgozó fogorvosok.Egy átlagos háziorvos havi 1,7 millás támogatást kap,a körzetet is ellátó 900 e forintot.Egy új praxis megvásárlásához 12-20 millás támogatás kérhető s ezért néhány évet vállalni kell.Szerencsen nem fizetnek helyi adót a doktorok,mert lokálpatrióták,inkább négykerekü müszerekre költenek.
gondolkodó (vendég) [2019.03.29., 08:44][válaszolok] #128
Engem jobban érdekelne Szerencs gazdálkodása. Vajon mennyi a kifizetetlen számla? Lesz fizetés a dolgozóknak?
Kérdés (vendég) [2019.03.29., 09:32][válaszolok] #129
Ennyi önhiki és konszolidációs összeg után ismét vannak kifizetetlen számlák? Mi történik itt? Van, lesz ennek felelőse valamikor?
Csőd? (vendég) [2019.03.29., 10:32] válasza erre: #128[válaszolok] #130
A szerencsi önkormányzatnál a költségvetési hiányt szerintem nem szabad a jelenlegi városvezető nyakába varrni, ezért az előző polgármester a felelős. A legutóbbi átadás-átvételi jegyzőkönyvet jó lenne látni a város hivatalos honlapján, mert közérdekű adat, de csak a 2002-es és a 2010-es dokumentum szerepel... No!
errr (vendég) [2019.03.29., 12:30] válasza erre: #126[válaszolok] #131
Miféle leckét?
Jaa, hogyha annak nevezik aminek látszik és ami az baloldali volna? Egye fene. Ott lógnak a fidesz seggében. Se ellenzéki összefogás sem egyéb pozitívnak nevezhető nem látható tőlűk de őket vádolják. :D
Mi a helyzet az eskütökkel mandátumtolvajok?
Jajj!!! (vendég) [2019.03.29., 12:41][válaszolok] #132
Hát mit csináltak a fiuk, meg a doktorok????Mi került olyan sokba? Csokifesztivál? Családi fényképész? Haverok foglalkoztatása? Mert a város csak leépült!!!
klasszikustól (vendég) [2019.03.29., 16:11][válaszolok] #133
" Népfelkeléses kampányt kell csinálni, ezt így szoktam megfogalmazni: sok embernek kell mozogni, nem kell tagnak lenni, hogy valaki részt vegyen a kampányban (...) meg kell mozdítani az egész országot." Nem fogod kitalálni, ki mondta. :D
errr (vendég) [2019.03.29., 19:41][válaszolok] #134
Na kíváncsi leszek az adatokra mert látni véltem itt is olyan kísért fazonokat akik több mint gyanúsanak tűntek.
https://444.hu/2019/03/29/a-birosag-szerint-a-belugyminiszteriumnak-ki-kell-adni ...
Amúgy meg Szerencsen voltak ellenzéki megfigyelők a szavazóbizottságokba?
megjegyzés (vendég) [2019.03.30., 12:17][válaszolok] #135
Dübörög a kampány: https://hvg.hu/vilag/20190330_Weber_Ha_Orban_tamogatasa_kell_az_elnokseghez_inka ...
Színjáték az egész!
Weber pontosan azt nyilatkozza amivel Magyarországon kívül növelheti a Néppárt, itthon pedig a Fidesz szavazótáborát.
errr (vendég) [2019.03.30., 21:28] válasza erre: #135[válaszolok] #136
Aki a fidesz szavazója annak mindegy mit mond vagy mit nem mond Weber! Gyakorlatilag sem érvek sem a valóság nem tudja kizökkenteni agybajából gerinchibájából.
Errr-re (vendég) [2019.03.31., 08:11][válaszolok] #137
Ez teljesen ugyanígy igaz a másik oldalra is!!
130-nak (vendég) [2019.04.01., 08:18][válaszolok] #138
Azt irja, a jelenlegi polgármester nem felelős a város jelenlegi hiányáért. Hát nem együtt kampányoltak a régivel? Hát nem együtt "irányitották" a várost 8 éven át? Nem együtt hagyták jóvá a gazdálodást? Miért nem látni az átadási jegyzőkönyvet? Nem egy fészekalja az egész?
errr (vendég) [2019.04.01., 12:31] válasza erre: #137[válaszolok] #139
de nem az az oldal bűnpártoló.
klasszikustól (vendég) [2019.04.01., 13:05][válaszolok] #140
bizony (vendég) [2019.04.01., 21:25][válaszolok] #141
Egy követ fújtak korábban is, most is. Közös a szennyes is.
Szlovákok (vendég) [2019.04.02., 16:27][válaszolok] #142
"A lenézett Szlovákiában (vagyis a TÓTOK!!))

...Euróval fizetnek (például az autógyárakban is, ahol többet keresnek, mint a győri Audiban);
utcai tüntetésen megbuktatnak egy korrupt/maffiagyanús miniszterelnököt;
munkát adnak a ner szabad sajtójából kiszorult magyar újságíróknak (érted, nem az, hogy néha egy-egy ottani magyar írhat a nagy BUDAPESTI lapokba, hanem magyarok írnak a tótoknál!);
és, igen, még fociban is megvernek minket.

Aztán, mindennek tetejébe most megválasztanak elnöknek egy jött-ment kívülálló civilt, egy NŐT - jajj, kimondani is félelmetes, egy LI-BE-RÁ-LIST!

Hát, az Jóisten irgalmazzon ezeknek! Nem említem meg Soros nevét."
errr (vendég) [2019.04.02., 22:07] válasza erre: #142[válaszolok] #143
Megkalapolhatunk már mi minden környező nációt még a románt is. Valamennyi gerincesebb
magyar (vendég) [2019.04.03., 00:36] válasza erre: #143[válaszolok] #144
Az, hogy maga kit kalapol, csak a kalapoltat minősíti. A magyarokat meg ne gerinctelenezze sunyin, a klaviatúra mögül, mondjuk úgy, hogy gerinctelenül...
Vendég (vendég) [2019.04.03., 07:42] válasza erre: #144[válaszolok] #145
Mondhatjuk júgy, hogy MAGA is sunyin, a klaviatúra mögül osztja az észt -ja vagy nem azt, mert ahhoz... ...
Város Napja (vendég) [2019.04.03., 08:15][válaszolok] #146
Tudja-e valaki, hogy idén mikor lesz Szerencs Város Napja? Vagy titkos?
Város Napja (vendég) [2019.04.03., 11:16][válaszolok] #147
Már fenn van a "szerencs.hu"-n!
144-nek (vendég) [2019.04.03., 12:26][válaszolok] #148
Kedves "magyar" kommentelő! Nem hiszem, hogy joga van bárkit le gerinctelenezni, ha van véleménye arról, hogy pld Romániában vagy más környző országban szerinte jobban mennek a dolgok, ezért Ő megkalapolja azokat. Demokráciában el kell fogadni, hogy sokan sokféleképpen gondolkodnak. Még ezen az oldalon sem elegáns egy kommentelőt megbélyegezni. ui remélem nem tévedek, ugye még demokrácia van???
magyar (vendég) [2019.04.03., 15:39] válasza erre: #148[válaszolok] #149
Tanuljanak már meg olvasni, mielőtt az elvtársukat védik, tiszta óvoda! Azt írta err, hogy valamennyi környező náció gerincesebb a magyarnál. Demokrácia van, éppen ezért kikérem magamnak, hogy itt bárki névtelenül egy népet, akár a sajátomat mocskolja.
149-nek (vendég) [2019.04.03., 16:57][válaszolok] #150
Nyugodtan kikérheti magának . De bizony az egyik ember az egyik ország népét, a másik ember meg másokat tart gerincesebbnek. Ahányan vagyunk annyiféleképpen vélekedünk. Csak megjegyzem , az a- mocskolja- jelző nem a legszerencsésebb .
errr (vendég) [2019.04.03., 17:04] válasza erre: #144[válaszolok] #151
Kacagtat kisöreg. Ez itt nem virtus kérdése hanem a tények alapján való sajnos. Maga persze attól gerinces, hogy névtelenül, bár tudatlanul kikéri magának?
mi az oka (vendég) [2019.04.03., 17:16][válaszolok] #152
annak, hogy a Város Napja nem április 20.-án lesz, hanem április 12.-én. Ez nem olyan mintha a karácsonyt előtte 12nappal ünnepelnénk? hahaha....
szégyen (vendég) [2019.04.03., 20:27][válaszolok] #153
A "li-be-rá-lisok". Állami szintű magyarellenesség, de már értem, a magyarországi ballibek miért emelik a kalapjukat... https://index.hu/kulfold/2019/04/03/szlovakia_nacionalizmus_dac_himnusz_enekles/
Bukovszky Róbert [2019.04.03., 20:49] válasza erre: #152[válaszolok] #154
Jó példa a karácsony, de szerintem itt most a Húsvét kavar be! Elárulom, lesz ám meglepi a városnapi testületin!
errr (vendég) [2019.04.03., 21:20] válasza erre: #153[válaszolok] #155
ez csak a maga szégyene.
Gy (vendég) [2019.04.04., 07:12][válaszolok] #156
Errr-t és elvtársait ki kellene tiltani az országból!! Én megszavaznám!
Putyin (vendég) [2019.04.04., 08:46][válaszolok] #157
És erre milyen jelzőket használnának a kedves elvtársak? https://index.hu/belfold/2019/04/04/gyurcsanyek_orosz_titkosszolgalat_atvilagita ...
meglepetés???? (vendég) [2019.04.04., 09:40][válaszolok] #158
Nincs itt semmi meglepi. A nagyfőnökök valamelyike titokban érkezik???Na ez nem meglepetés!!!!
errr (vendég) [2019.04.04., 17:15] válasza erre: #156[válaszolok] #159
A magaféle ócska bűnpártolókat vaksi címzetesmagyar országrontókat pedig le kéne csukni, mint alap. Lehet nem is kell majd erre külön szavazni mert ez a független ügyészség dolga lesz.
Nevethetünk ezen de a helyzet komoly. Amúgy megfigyelte-e már, hogy maguk mindig másokra kezdenek mutogatni mint hülyegyerek a homokozóban érdemi válaszok helyett.
Ha (vendég) [2019.04.04., 18:05] válasza erre: #154[válaszolok] #160
Ha egyszer meglepi, Ön honnan tudja hogy mi lesz az? Még mindig ilyen közel van a tűzhöz?
Érdekes (vendég) [2019.04.04., 18:46][válaszolok] #161
szakma ez az izé országgyűlési,polgármesteri,vezetőség sosem rátermettség alapján dől el ki lesz ha nem ?
Valami izé által .
Mondjuk mondok nagyokat,építek foci pályát ?
Titok (vendég) [2019.04.04., 19:02] válasza erre: #146[válaszolok] #162
Nem titkos, olvassa a város honlapját. Mindent mindenhol édes kettesben nyitnak, köszöntenek... szegények ....
errr (vendég) [2019.04.04., 21:26][válaszolok] #163
Szíves tájékoztatásul:
Mindenki Magyarországa Mozgalom, Márki-Zay Péter találkozó/előadás lesz 04.24-én Miskolcon. Corvin u 9. 18:00-20:00 között.
Meglepi (vendég) [2019.04.05., 09:51] válasza erre: #154[válaszolok] #164
Talán csak nem nyilvános lessz,hogy ki nyerte az ESZEI igazgatói posztját?Ott jelentik be?
? (vendég) [2019.04.05., 19:03] válasza erre: #164[válaszolok] #165
Hát nem marad a jelenlegi? Aszonta nem megy még sehová ...........
Olvasnivaló (vendég) [2019.04.05., 19:04][válaszolok] #166
Látvány tervek (vendég) [2019.04.05., 19:09][válaszolok] #167
szerencsi újságban meg 1000 munkahely is látvány terven szerepel ?
úttalan utak (vendég) [2019.04.05., 21:56][válaszolok] #168
A szerencsi látványosságokhoz most nagyban hozzájárul a hosszan feltúrt utca a vizvezetékek miatt. Remek, hogy az amugy is járhatatlan úton még ez is akadályozza a napi közlekedést...
Mellesleg a tavalyra ígért, eémaradt útfelújítással mi van a Rákóczi úton? Majd választás előtt egy hónappal nekiállnak? Szemét banda...
m (vendég) [2019.04.05., 22:25] válasza erre: #167[válaszolok] #169
Jut eszembe,mi van az üveggyapot gyárral?Mostanság keveset hallani az ezer sajtótájékoztatón reklámozott beruházásról.Mi úgy látszik nem az ezer tó,hanem az ezer ígéret országa (nem földje) vagyunk.
Óvoda (vendég) [2019.04.05., 22:35][válaszolok] #170
És lesz-e egyházi óvoda? Ha igen, akkor hol és mikortól?
Szerencsen (vendég) [2019.04.06., 00:24] válasza erre: #170[válaszolok] #171
Szeptembertől.
Gy (vendég) [2019.04.06., 11:27][válaszolok] #172
Errr elvtárs! A fidesznek egy haszna biztos van. Ők bírják felidegesíteni és féken tartani önöket a legjobban. Nekem és a többségnek már ez is elég!!! Abban meg hogy ki mennyit lop nagy különbség úgy sincs, mégha ön ezt nem is így látja.
Bukovszky Róbert [2019.04.06., 13:04] válasza erre: #168[válaszolok] #173
Hááááát Jóember, ez már valóban a vicc kategória! Bevallom nekem meg sem fordult a fejemben, hogy lehet városunkban akár egyetlen ember is, aki nem örül a vízhálózat megújításának. Vagy esetleg Önnek van valami tuti receptje arra, hogy hogyan lehet a hálózatot kicserélni, úgy, hogy ezzel közben senkit ne zavarjanak?! Mondjuk minket Fecskésieket úgy tűnik egyenlőre 'megkímélnek az effajta "kellemetlenségtől", pedig esküszöm szívesen kerülgetném itt is a gépeket, csöveket, sőttttt még a munkásokat meg is kínálnám egy kis alkoholmentes frissítővel!
Pld. (vendég) [2019.04.06., 15:01][válaszolok] #174
Irányítani kellene a forgalmat, mert a fél utpálya érthető okok miatt nem járhatô. De ez senkit sem érdekel.
Gy (vendég) [2019.04.06., 15:08][válaszolok] #175
Errr! ön komenista..?No!?
errr (vendég) [2019.04.06., 16:28][válaszolok] #176
a közmédia újabb aljas kampányhazudozásaival szemben. :D
https://uploads.disquscdn.com/images/37b49feb75d59209a9d7ad863eb7c48b1d46b42733b ...
Miért? (vendég) [2019.04.06., 20:53][válaszolok] #177
Miért egymást csesztetik?
Nincs elég téma?
Lassan ismét döntenünk kell - nem egymást kell alázni ,hanem a helyi ,és országos hatalmat.
Robi! ez mi ?
Ádám hol vagy?
Err -csak így tovább,csak érthetőbben fogalmazzon.
Aki pedig megbízásból, munkaidő alatt ír,az törvénysértést követ el!!
errr (vendég) [2019.04.06., 22:05] válasza erre: #175[válaszolok] #178
Sosem voltam. Én abban ringatom magam, hogy tisztességes vagyok és becsületes.
S ha szabad kérdeznem, maga netán fideszes? Mert ahhoz aztán nem tudok gratulálni.
menyét (vendég) [2019.04.06., 22:10] válasza erre: #172[válaszolok] #179
Sosem voltak többség.
errr (vendég) [2019.04.06., 22:16] válasza erre: #172[válaszolok] #180
Egy apróságra hívnám fel a figyelmét kis matematikusom: egy plda.
Az angol királynő 700 éves vagyona amit profi cég kezel, mintegy 200 milliárd Ft. A mészáros gázszserelőé pedig 5 év alatt 300 milliárd lett.
Nomost amennyiben magának minden olyan szám amiket kezén-lábán nem tud ábrázolni egyformán sok, akkor de csakis akkor mondhat akkora baromságot nyílt színen, mint ezúttal.
Türelem (vendég) [2019.04.07., 09:21] válasza erre: #171[válaszolok] #181
A RK.óvoda a plébánia épületében kap helyet az átalakitás után.Előbbi átköltözik az egykori iskolájukba.Hacsak ukrán és szerb vendégmunkások nem jönnek szeptemberi kezdés csoda lenne a két csoportnak.A R.ZS.Iskola udvarán is terveznek kisdedóvot az épülő taó-os sportcsarnok mellé.Legalábbis ezt csicsergik a verebek.
Gy (vendég) [2019.04.07., 09:49][válaszolok] #182
Éves mérleget küld önnek a királynő vagy a gázszerelő hogy nyílt szinen ilyen magabiztosan osztogatja a vagyoni helyzetüket? Vagy valamelyik komOnista újság hozta le? Remélem azért kellő mertékben idegesíti önt ez a tűrhetetlen gyarapodás No hehehe
Gy-nek (vendég) [2019.04.07., 21:08] válasza erre: #182[válaszolok] #183
Tudja, az a szomorú, hogy Önt meg nem idegesíti! De hát tapsoljon csak ennek tovább!
errr (vendég) [2019.04.07., 22:15] válasza erre: #183[válaszolok] #184
Nyilván abból él, hogy bólogat tapsikol, de itt előadja magát, mint akit magyarságában bántanak, meghogy ő csak úgy a partvonalról. Szerintem a feje meg már szederjes.
menyét (vendég) [2019.04.07., 22:55] válasza erre: #182[válaszolok] #185
Ha Ön örül annak,hogy az Ország javára befizetett adóból X milliárdot lenyúlnak,akkor nem bennem van a hiba.
vége (vendég) [2019.04.09., 07:00][válaszolok] #186
Hetfőn reggel 8.órakor a Jobbik és a Fidesz is leadta az EP választáshoz szükséges iveket az OVB-nek.Bp-ten összekapták a szükséges adagot.Ők már nem gyüjthetnek további ajánlásokat.
valaki (vendég) [2019.04.09., 08:52][válaszolok] #187
Éredekes módon sem az MTI, sem a Kormány, sem a propagandasajtó nem számolt be az eseményről:
https://index.hu/kulfold/eurologus/2019/04/09/rajtautesszeru_ellenorzest_tartott ...
Káosz??? (vendég) [2019.04.09., 10:00][válaszolok] #188
A városnapi rendezvények között , csütörtökön,állitólag szerepel a jó tanulók, jó sportolók kitüntetése. Csak éppen se a gyerekek sem a szülők nem kaptak rá meghivót.
Ez aztán az alaposság! Köszönjük Feri és Tibi páros.
Pánik (vendég) [2019.04.09., 14:50] válasza erre: #188[válaszolok] #189
Csak semmi pánik, minek arra annyit készülni. A káosz ott lesz, ahogy keveredik majd a sok név ....... egy a fontos: mindkét vezető fogjon kezet.
Nem (vendég) [2019.04.09., 18:19][válaszolok] #190
kettő fog kezet, hanem három!
vicc (vendég) [2019.04.09., 21:22][válaszolok] #191
Remek, 3 órás, időhúzó, idegnyúzó program lesz idén is ez a kitüntetés átadás. Lényeg, hogy tibiferi (feritibi) ezúttal is jelen legyen, szerepeljen, lehetőleg nejekkel.
Bukovszky Róbert [2019.04.10., 07:27][válaszolok] #192
Hátha valaki találkozik velük -bár már biztos tudják - üzenem Tomekéknak, hogy ma 16 órától Hadházy Ákos gyűjt aláírásokat a Rossmann áruház előtt, el ne felejtsenek oda jönni "névsorolvasást" tartani, ill. nem kell bújkálni, nyugodtan oda lehet jönni, ugyanúgy mint anno Karácsony Gergelyhez!!
No (vendég) [2019.04.10., 07:40] válasza erre: #190[válaszolok] #193
Te jó ég! Már hárman vannak? Szaporodnak?!
Demokrácia (vendég) [2019.04.10., 13:26][válaszolok] #194
A MI HAZÁNK,s a MSZP is gyüjtött ma ajánlásokat,nyilván nem adták le a 20000 szignót.Mindenki aláirhat,hiszen többes ajánlás van.Akik hétfőn reggel leadták már nem gyüjthetnek!!!!
Átkos (vendég) [2019.04.10., 14:19] válasza erre: #193[válaszolok] #195
Tavaly,tavalyelőtt is igy volt,akkor miért hagyta szó nélkül?Mi az,hogy nem szóltak nekik,ez még viccnek is hátborzongató.
Konferenciára:Ugye ez nem igaz? (vendég) [2019.04.10., 16:23][válaszolok] #196
szülő (vendég) [2019.04.10., 17:29] válasza erre: #196[válaszolok] #197
Csak támogatni tudom. Semmi szükség sem hamis kádárista történelemszemléletre, sem aktuálpolitikára, sem homoszexuális propagandára az iskolákban. Ha a tanár úr ennyire frusztrált, ne a gyerekeket mérgezze, hanem hallgasson a büszke demokrata exminiszterelnökre: "el lehet menni" és üljön fel ő maga a repülőre!
igaz lenne? (vendég) [2019.04.10., 17:53] válasza erre: #197[válaszolok] #198
Most magától menekül ebből az országból minden tehetséges fiatal, még mondani se kell.Az nem tűnt fel? :( :(
errr (vendég) [2019.04.10., 18:29] válasza erre: #196[válaszolok] #199
Minden dolguk undorító és aljas. Szemétdombra velük!
szülő (vendég) [2019.04.10., 18:31] válasza erre: #198[válaszolok] #200
Nem az országból, inkább a régióból. Nézze meg, kik vannak külföldön, többnyire a képzetlenek, akik első fél éves bérükből egy kombi dízel Audival térnek haza, de több év kinti munka után sem tudnak jelentősebb pénzt megspórolni, mert elverik. A fiatal értelmiség inkább a vidéki nagyvárosokba áramlik, mert ott van piac a tudásukra. Szerencs ezért csúszik lefele.
Kedves szülőnek (vendég) [2019.04.10., 19:34] válasza erre: #200[válaszolok] #201
Kedves szülő!Igazat adok önnek, a tanár ne politizáljon a gyerekekkel!Bár gyanítom,ha Dani bá O.V,-ről zengett volna dicshimnuszt, nem lenne felháborodva.Hogy kik vannak külföldön a fiataljaink közül?Szerintem nem eléggé jól tájékozott.Csak Szerencsről legalább 20 olyan diplomás fiatalt ismerek, akik külföldön boldogulnak.Lehet, hogy a városvezetők, képviselők gyerekei is?
errr (vendég) [2019.04.10., 21:41] válasza erre: #200[válaszolok] #202
Ahogy maga téved.
errr (vendég) [2019.04.10., 22:30] válasza erre: #201[válaszolok] #203
az ilyen szülőtől kéne megszabadítani a gyereket.
Kíváncsi (vendég) [2019.04.11., 07:50][válaszolok] #204
Igaz e, hogy a volt Polgármesterünk saját kezdeményezésére, az Önkormányzati Képviselők Diszpolgári címet adományoztak, melyet a város napi ünnepségen fognak átadni?
Sejtés (vendég) [2019.04.11., 08:00] válasza erre: #192[válaszolok] #205
Márciusi jegyzőkönyv még nincs,de előterjesztést sem találtam,igy a februári zárt ülés villanyozhatta fel Robit.Vszeg a kitüntettek névsora lehet a hunyó,kár a sumákolássért.
A "Jó Állam" ismérve! (vendég) [2019.04.11., 09:24][válaszolok] #206
Vajon az itt, megválasztott vezetőknek mi a véleménye?https://hvg.hu/gazdasag/20190411_Egy_falusi_polgarmester_beszolt_a_kemprogramot_ ...
Bukovszky Róbert [2019.04.11., 12:54] válasza erre: #200[válaszolok] #207
"Nem az országból, inkább a régióból. Nézze meg, kik vannak külföldön, többnyire a képzetlenek, akik első fél éves bérükből egy kombi dízel Audival térnek haza, de több év kinti munka után sem tudnak jelentősebb pénzt megspórolni, mert elverik. A fiatal értelmiség inkább a vidéki nagyvárosokba áramlik, mert ott van piac a tudásukra. Szerencs ezért csúszik lefele."
Kedves "szülő"! Kérem nyugtasson meg, hogy a fenti Öntől idézett szöveget csak poénnak szánta, mert ha nem akkor sajnos azt kell mondjam, Önnek igen-igen szűk látó kört adományozott az élet. Kérem, ha nem ért velem egyet akkor jelezze s kifejtem szívesen hosszabban, hogy miért is él Ön tévedésben. /azért egy elgondolkodtató adatot máris írok, az én piciny cégemtől 2010-2017 között 36 /HARMINCHAT/ fő kiválóan képzett és felkészült szakember távozott külföldre, döntő többségükben családapák, akiknek eszük ágában sincs "elverni" vagy éppen egy "audiba" fektetni a pénzüket, hanem próbálnak a családjuknak egyfajta anyagi biztonságot teremteni/
errr (vendég) [2019.04.11., 13:29] válasza erre: #206[válaszolok] #208
Kiváló ember! Sok ilyen kellene pozícióba akár itt is!
"Molnár Róbert szerint a ?Jó Állam?ismérvei, hogy vezetői nem lopják szét az államot, a szakmaiságot nem írja felül alantas politikai szándék, a társadalomnak van jövőképe és nem plakátokról tudja meg, hogy jól él. Az is a ?Jó Állam? ismérve, hogy a törvénytervezeteket nem ügyvédi irodákban, ötletszerűen gyártják, és fércelgetik kényük-kedvük szerint, hanem az alapos szakmai előkészítő munka, amelybe pl. akár a kis falvak önkormányzatait is bevonják."
Villa (vendég) [2019.04.11., 22:28][válaszolok] #209
Ha a volt Polgármesterünket kitüntetik, akkor elköltözök Szerencsről. Vagy az országból. Gyalázat.
kitüntetés (vendég) [2019.04.12., 08:33][válaszolok] #210
A városban legjobb tanulmányi és sport eredményt elért gyerekeket kitüntették. Kaptak egy köszöntőt ,/ amiből most kegyeleti okokból nem idézek/ egyforma oklevelet bármiben is jeleskedtek és négy gombóc fagyi árát, ha nem megy fel a fagylalt ára.Na ezek a szülők és gyerekek nemigen fognak nyalni.
Úgytudom azért a felnőtteknek 200 fő részére állófogadást tartanak, ahol megsüvegelhetik a város új diszpolgárát.
Szabályzat (vendég) [2019.04.12., 09:40] válasza erre: #204[válaszolok] #211
Bárki jelölhet bárkit.A jelólők neve titkos,de elég megkérni X,Y-t.A februári ülésen dönthettek a jelenlevők,de a szavazási arány sem ismerhető meg..Méltatni fogják a kitüntetteket-mi pórnép ott hallhatjuk az érveket.Tokaj és mások Mengyi mellére tüzték a medaliont,ja valami pénz zörgést lehetett hallani.Egykor Bp is kitüntetett fűt fát,ez szintiszta politika.
Bukovszky Róbert [2019.04.12., 10:04] válasza erre: #209[válaszolok] #212
Ismerek egy vállalkozót aki költöztetéssel foglalkozik, megadjam az elérhetőségét!? :D
errr (vendég) [2019.04.12., 13:41] válasza erre: #209[válaszolok] #213
Pedig itt ez zajlik. Szégyenszemre egymást vállát veregetik országosan is. Trágár mosdatlan szájú idiótát is kitüntetnek még lovagi címmel is. S az pedig át is veszi. Kontraszelekció.
olvassa már el (vendég) [2019.04.12., 15:37] válasza erre: #209[válaszolok] #214
a mai híreket olvasta már? Mert rossz hírem van.
:(
Vicces ,és idegesítő. (vendég) [2019.04.12., 15:49][válaszolok] #215
A polgm. miért ,és meddig tűri ,ezt a megalázó, és méltatlan helyzetet?
Érthetetlen,és egyben vicces is -ez a kettős ,árnyjáték-egyszemélyes háttér hatalomgyakorlással.
Egyébként az ogy.képviselő ,miért hozza ebbe a helyzetbe? Talán másod szándékból?
37.-es út -ez teljesen hülyének néz minket!
errr (vendég) [2019.04.12., 16:43] válasza erre: #215[válaszolok] #216
" két egytestvér Ménrót fia.
Tűrni ,vagy nem tűrni .. (vendég) [2019.04.12., 17:48][válaszolok] #217
A polgármester ,vagy inkább Tibi ,egy nagyon rendes ember.Polgármester ,lett ,a az politikus . Most megtapasztalja ,szeretett rendszerének lényegét.
Azzá lett, ami szeretett volna lenni ,és most szembesül a valósággal.
Híthű fideszes,talán most más a véleménye?Kellett a hatalom ,az első sor-lett belőlle második sor ,és addig is ott volt.
Miért tűri? mit tud csinálni? Ha ellen áll ,többet veszít , mint gondolná.Így pedig mint ember épül le.
Az ogy, képv. talán elfelejti ,hogy minden véget ér egyszer. Még lehet majd több,HVG-s cikk!!
A 37.-es úttal bejelentettel kapcsolatban-ez az n+1. -ik ígéret. Ki veszi komolyan. ?
BULIZNI VISZONT TUDNAK!
Rege (vendég) [2019.04.12., 18:09] válasza erre: #216[válaszolok] #218
és csoda(szarvas). Az viszont nem csoda, hogy mindig odaállnak, ahova kell. Most ide kell, hátha feljebb (vagy lejjebb?) is van még. A réginek nyalni kell, mert vihet még beljebb ????
errr (vendég) [2019.04.12., 22:06] válasza erre: #217[válaszolok] #219
pl látja a példákat maga előtt, s ő is szeretne országos elvtárs lenni, gázbizniszben stb résztvenni, ami persze nem volna éppen becsűlnivaló, desőt. Más értelmet viszont nemigen találni az egészben.
2010 után (vendég) [2019.04.13., 07:48] válasza erre: #217[válaszolok] #220
Addig nem politizált,de rövidesen Klikk vezér lett.A Fidesz jelölte polginak,de nincs mozgástere,a p.ládika kulcsa másnál van.Átvette a teljes bagázst,egy saját kinevezettje sincs.Sodródik.
Amúgy (vendég) [2019.04.13., 09:09] válasza erre: #217[válaszolok] #221
szánni való ez az egész kettősség. Sokan tudják, hogy a játék az asszonyi vágyat elégíti ki, annak nem elég semmi. A fiú - ha nem fityeszes lenne majdnem rendes ember lenne de hát igazgató nem lett valamit fel kellett mutatni . Ezt tudta, no.
Van aki kimaradt? (vendég) [2019.04.13., 10:59][válaszolok] #222
Itt mindenkit kitüntettek? Marad valaki jövőre? "Szerencs Város Napja alkalmából 337 diák és 80 pedagógus részesült elismerésben, kitüntetésben az elért tanulmányi- és sporteredményekért, illetve a diákok eredményes felkészítéséért."
Kérdés (vendég) [2019.04.13., 15:37][válaszolok] #223
K-né, K.Tünde, milyen minőségében tartott előadást ,a tehetség gondozás fórumán.
Talán már ehhez is ért,vagy csak volt egy kis ideje.
Vagy mindenhez is ! ,ért?
V (vendég) [2019.04.13., 18:30][válaszolok] #224
Van akik még nem kaptak kitüntetést a testületből azok majd jövőre kapnak. Nem tudom,hogy mivel érdemelte ki K. Ferenc a díszpolgári címet
V-nek. (vendég) [2019.04.13., 20:49][válaszolok] #225
Mivel érdemelte ki a kitüntetést: -a város permanens fejlesztéséért
- a korábbi igéretei betartásáért
- eredményes ,hiánymentes gazdálkodásért
- puritán életmódjáért
- a felesége hosszantartó mosolyáért.
- és azért mert "ez az ö városa " /idézet tölle/
224 nek (vendég) [2019.04.14., 09:17] válasza erre: #224[válaszolok] #226
Biztos tiszta a lelkiismeretük, akik megszavazták, de főleg annak, akinek az agyából kiötlött. Majd ma meggyónják a templomban. :D :D :D
Nagy semmi (vendég) [2019.04.14., 09:18] válasza erre: #225[válaszolok] #227
Semmit nem tett. Nulla, azon kívül hogy rendületlenül szorongatja a nej kezét. ... pedig. . amúgy a testületben egyharmados az arány. , már ami a családi élet rendezettségét illeti. ., Mind gyurcsányista. ,szót fogadott a lcserélésre buzdító szövegnek. Plusz két fő, aki titokban teszi ezt, , Szavahihetőséghez még ez hozzátartozik.
errr (vendég) [2019.04.14., 14:50] válasza erre: #222[válaszolok] #228
a kitüntetett az reménybeli szavazó is.
Még nem késő. (vendég) [2019.04.14., 20:22][válaszolok] #229
Miért nem gondolkodunk ,megfelelő jelöltekről ,az őszi helyhatósági választásokra?
Nem létezik ,hogy ebben a városban ,nincsenek ,a mostaniaknál alkalmasabbak.
Tudom ,hogy megkapom ,hogy javasoljak ,vagy induljak ,de csak figyelem felhívás lenne.
GONDOLKODJUNK ,TERVEZZÜNK ,SZERVEZZÜNK,JELÖLJÜNK -és támogassuk!
Megy az idő.
EZ A VÁROS TÖBBET ÉRDEMEL !!
menyét (vendég) [2019.04.14., 22:02] válasza erre: #224[válaszolok] #231
Egy ideje nem a Városért,hanem a fideszért végzett tevékenységet jutalmazzák.
V (vendég) [2019.04.14., 23:30] válasza erre: #231[válaszolok] #232
Igaza van. A városért végzett munkája az értékelhetetlen.
Díszpinty (vendég) [2019.04.15., 12:29][válaszolok] #233
Családi történeteiről, tartalmatlan beszédeiből, be nem váltott ígéreteiből külön kötet jelenhetne meg No! címmel.
Gy (vendég) [2019.04.15., 18:05][válaszolok] #234
Mint ahogy a fidesz gyűlölőknek is mindegy hogy ki,csak a fidesz és Orbán NE!!!, Így nekem is mindegy hogy ki,csak a komcsik NE!!!
Csere (vendég) [2019.04.15., 18:06] válasza erre: #229[válaszolok] #235
Ennek csak akkor lenne értelme, ha teljes csere lenne. 1- 2 ember bejut, mit tud tenni? Nyalni ezerrel, mert ezeknek. az kell. Barát -haver, bratyi. - mutyi, nők , . Munka? Na az nem kell, csak a reprezentálás , kézenfogva. Aki tenni. , dolgozni akar, az. Itt nem kell. Lezüllesztettek mindent úgy hogy közben kiskirályt játszanak. Ügyesen és boldogan. ???
Magyar (vendég) [2019.04.15., 19:20][válaszolok] #236
utcán csak a legbátrabbak közlekedjenek mert 6 napja nincs közvilágítás kiásott munka gödrök egyéb veszélyek .
V (vendég) [2019.04.16., 06:07][válaszolok] #237
Gyalázatos a közvilágítás,mint ahogyan a település vezetése is. Megy a magamutogatás az eszem iszom,egymás dicsérgetése.
valaki (vendég) [2019.04.16., 08:38] válasza erre: #234[válaszolok] #238
Egyetértek. Jelenleg a Fidesz győzelmének legfőbb segítője Gyurcsány és az MSZP maradvány.
errr (vendég) [2019.04.16., 10:51] válasza erre: #234[válaszolok] #239
Nem zavarja magát hogy a fidesz vezérkarban és sleppben több a volt komcsi vagy annak leszármazója, mint egy volt MszMP kongresszuson és azok közül is a legrosszabb fajtájú?
Néhány gondolatébresztő címszó még: mint pl államadósság, Manyup, megalapozott európai és belföldi korrupciós vádak, kilépés a korrupció elleni ligából s nem csatlakozás az Eu ügyésséghez az idétlen kártékony hazug migránsozás, oroszbarátság, s hoyg nem megelepő módon az állampárti spiclik aktáinak feltárásának is legfőbb akadálya a fidesz?
Magát nem zavarják a tények az 'Elmútt nyócév' nyilván trafikos. Szánni való a gyurcsányozása.
Emlékezet (vendég) [2019.04.16., 11:08] válasza erre: #235[válaszolok] #240
Heves János egyedül is hatékony volt,bár csak ellenzékben látott tisztán.Kinek a helyére jöhetne be R-né?
Gy (vendég) [2019.04.16., 18:33][válaszolok] #241
Ön is komcsi errr,mégse fidesz tag! Meg aztán azt sem tudja miről beszél,mert egyoldalúan táplálkozik.Azt is csak a karosszékből!
És (vendég) [2019.04.16., 18:59][válaszolok] #242
lőn világosság a hetedik napon . A keresztény de zsidó gyökerű bibliában .
Már van közvilág .
Kérdés (vendég) [2019.04.16., 19:59] válasza erre: #240[válaszolok] #243
Hogy kinek a helyére jöhetne be R-né? Jó kérdés. A szellemisége ki sem ment még. Ő találta ki a bormustrát, a pálinkafesztivált, a jó tanuló jó sportoló gyerekek kitüntetését. A tiszta várost, a virágokat, és még sok mindent. Ezek vagy unalmasan ismétlődnek azóta is, semmi újítást nem hozva (rendezvények), vagy eltűntek (tisztaság, virágok). Gondolkodjon, mielőtt kérdez.
menyét (vendég) [2019.04.16., 21:57] válasza erre: #234[válaszolok] #244
Meg tudja mondani,hogy miért?
Tulajdon (vendég) [2019.04.17., 18:52][válaszolok] #245
képen Szerencs miért nem tud előre lépni közel 20 éve ?
Ugyan azok a rongyos utcák vannak .
Ugyan azok a élhetetlen körülmények vannak .
Nem szégyellik magukat azok akik oda választották magukat ?
errr (vendég) [2019.04.17., 20:56] válasza erre: #241[válaszolok] #246
Ha csak ilyen hülyeségekre telik kegyednek, -már elnézést!- Kár új s még újabb erőfeszítéseket tennie romlásunkra.
errr (vendég) [2019.04.17., 21:15][válaszolok] #247
MZP Miskolcon változott:
2019. április 24., szerda, 18:00?20:00
Görgey Artúr utca 23., Miskolci Vigadó
Nézőpont (vendég) [2019.04.18., 09:41] válasza erre: #245[válaszolok] #248
A helyi adóbevétel kb évi félmilliárd-felturbózott hivatal,múzeum,népmüvelés,sportlóvé,eltőrölt kom.adó,alulfizetett müködés.Induljon polginak lessz támogatőja!
Képmutató (vendég) [2019.04.18., 15:47][válaszolok] #249
A ma kihordott szerencsi újságban sikerült Tibinek megvernie Ferit 9:8 arányban. Mármint a róluk megjelentetett fotók számát tekintve. Ez összesen 17. Nem sok ez egy kicsit? No!
igaz lenne? (vendég) [2019.04.18., 18:32] válasza erre: #249[válaszolok] #250
Tele van velük, a fotójukkal az újság. Én azért nem tudom, mert fel se bontom. Egyből a kukába landol. Hasonlók miatt.
Gy (vendég) [2019.04.18., 20:36][válaszolok] #251
Az önök romlását nem kell nagyon elősegíteni.Megy az a maga útján szépen. Én csak elszórakozgatok rajta.Már ezt is sajnálja tőlem? No!
elegünk van? (vendég) [2019.04.18., 20:36][válaszolok] #252
Már egymást eleget szapultuk.miért nem fogunk össze.

Elegünk van a "két vizes hatos" képeiből,mosolyából,bulizásaiból.
Elegünk van ,hogy a városunk nem fejlődött.
Elegünk van ,hogy most sem történik semmi.
Elegünk van az ígérgetésekből.

Hát ha mindenből elegünk van -mikor teszünk ellene,és változtatjuk meg?
Hádám [2019.04.18., 21:54][válaszolok] #253
Érdekes városnap volt ez... saját magukat tüntetik ki a "vezetők"? Valahol már láttam ilyet Valami távol-keleti kis országban, valami Észak Korea vagy mi az... Szerintem hozzon létre az önkormányzat kitüntetéseket is, amiket ki lehet tűzni ha városi rendezvény van Komolyan mondom, ha filmet forgatnának arról, ami itt történnek, azt hinnék valami komédia Ja egyébként Sárospatakon jártam kb 2 hete, patikára felújított főutca és belváros, ez immár a sokadik a sorban, akik jobbról előzik Szerencset... Lassan már a környéken az összes elnyert pályázat elkészül, mi még talán bele se kezdtünk... Helyi rendeletbe kellene iktatni, hogy az önkormányzati képviselők, saját házukat és portájukat csak a választások előtt fél évvel újíthatják fel, mint ahogy a városban a projektekkel is teszik A még tavaly bejelentett "üzemekből" se nagyon akar épülni egy se...
Kérdés: (vendég) [2019.04.19., 08:15][válaszolok] #254
És hol van az istenadta nép?
Ünnep előtt... (vendég) [2019.04.19., 19:01][válaszolok] #255
A NÉP MI VAGYUNK!
Egyszer majd felébred,de ébresztgetni kell!
NE AZT CSESZEGESSÜK ,AKI ÉBRESZTGETNI PRÓBÁLJA!

Fözzük a sonkát,készüljünk az ünnepre.

Reméljük az udvari fotós ,is elmegy ráncfelvarásra,éa nem tesz fel mosolygós képeket, a minta családról,amit már már nagyon ununk.
Ünnepeljünk,gondolkodjunk ,beszélgessünk,és készüljünk..., a megoldandó feladatokra.

^ˇA NEMZETKÖZI HELYZET FOKOZÓDIK"- mondta Virág et. Most aztán nagyon is.
Már ideje lenne a belföldi helyzetnek is fokozódnia.

KELLEMES ÜNNEPEKET MINDENKINEK !!
Azért (vendég) [2019.04.20., 09:36][válaszolok] #256
nem kell komolyan venni a látványterveket .
Nem lesz abból semmi .
Cserben hagyták ezek a Szerencsieket.
Szánjanak rá közel 25 percet, megéri! (vendég) [2019.04.20., 14:43][válaszolok] #258
Erről (vendég) [2019.04.21., 09:13][válaszolok] #259
a kerékpár útról van-e látványterv ?
259-hez! (vendég) [2019.04.21., 12:34][válaszolok] #260
Alapkövek elkészültek már?
Gy (vendég) [2019.04.21., 13:32][válaszolok] #261
Nincs azzal semmi baj ha kritizálják a jelenlegit,mert abból ered a fejlődés.Inkább az a gond hogy a régieket hoznák vissza!!
3 D fogászat (vendég) [2019.04.22., 08:13][válaszolok] #262
Szeptemberben sztrájk lessz a fogorvosoknál,követelik,hogy a havi 900000 Ft-os ellátmányt emeljék 1,7 millára,mint a háziorvosoknál.Ismerősóm mesélte,hogy egy korrekt f.orvosnál jött rá,hogy a másik olyan kezelést fizettetett meg ami amúgy támogatott.Elhiszem neki,mert az orvosházaspár vállalkozásaiba dől a lóvé,a báróság csak idő kérdése.Ez is keresztény erény?
Hádám [2019.04.22., 12:44] válasza erre: #261[válaszolok] #263
Ezek is a "régiek".... 30 éve ugyanazok vannak felváltva...
Gy (vendég) [2019.04.22., 15:03][válaszolok] #264
Ez igaz Ádám! Csak a 30 év előtti negyven évet is ők uralták,amit állítólag lezárt egy rendszerváltás.Azt azért ne sírjuk már vissza! És az is elég baj hogy hagyták visszaszivárogni őket mindenfelé. Ha ez nem jó, rendben van. El kell zavarni. De a régiekkel együtt.
Kik (vendég) [2019.04.22., 20:02][válaszolok] #265
is azok a régiek, kedves Gy ? Hová szivárogtak vissza ? Amit szajkóz az ma már lejárt lemez , de ha erre futja csak folytassa szorgalmasan !
Hádám [2019.04.22., 20:47] válasza erre: #264[válaszolok] #266
Ebben egyetértünk, de nem is rémlik, hogy ilyet mondtam volna én De azoktól se nagyon várjunk "megváltást" akik a rendszerváltás óta folyamatosan alap "bútorai" a testületnek Ha eddig nem váltották meg a világot, nem most fog jönni az isteni szikra
I(gaz)ság (vendég) [2019.04.22., 21:43] válasza erre: #266[válaszolok] #267
Vagyonosi kör ősszetartása, egymás és a saját érdekek szem elött tartása, Erről szól az egeegész város évek ota. Gazság. Már aki tud olvasni.
Megváltás (vendég) [2019.04.23., 09:58] válasza erre: #266[válaszolok] #268
Ha képviselő lennél hogyan csinálnád
Nyugat (vendég) [2019.04.23., 10:27][válaszolok] #269
https://index.hu/techtud/2019/04/23/ausztria_anonim_kommenteles_tiltasa_gyulolet ...

Amíg itthon a csúti törpe építgeti uralmát, a haladó nyugat is szélsebesen robog egy másik típusú, balliberális diktatúra felé. Indoklás a "gyűlöletbeszéd" elleni harc, hiszen ez Európa legnagyobb gondja, a maroknyi "náci" és az ő kellemetlen kommentelgetésük. Természetesen azt majd a mindenkori ballib vezetés fogja eldönteni, mi számít gyűlöletbeszédnek, nyilván azt akarják elérni, hogy még könnyebben börtönbe zárhassák azokat, akik fel mernek háborodni a migráció mindennapos áldásain. Szép, új, orwelli világ!
egypártrendszer (vendég) [2019.04.23., 12:36] válasza erre: #266[válaszolok] #270
Dokumentált egypártrendszer

Egy önkormányzati jegyzőkönyv nem egy krimi, de a szerencsi túltesz mindegyiken, amellyel eddig találkoztam. A 2014 utáni időszakból több száz oldalnyi dokumentumot néztem át, ám ezekből a helyi politika minden zamata hiányzott. Se harcias ellenvetés, sehol egy őszinte felhorkanás, legfeljebb egy-két javító szándékú javaslat. Egyöntetű szavazási eredmények, 8:0 vagy 7:0. A kedvenc visszatérő fordulatom ez lett: ?A polgármester kérdés, hozzászólás hiányában szavazásra bocsátja a rendelettervezetet.? Sokszor dicsérték meg magukat, s külön határozatot fogadtak el a ?migránsok betelepítése? ellen. Arra pedig egyenesen büszkék voltak, hogy a 2016-os menekültellenes népszavazáson a környéken Szerencsen volt a legmagasabb a részvétel.
Kapcssolat (vendég) [2019.04.23., 14:26] válasza erre: #270[válaszolok] #271
Hogyan jutott hozzá a február 28-as jegyzőkönyvhöz?A márciusi rendkivülihez?Csak nem bennfentes?
az eredeti cikk (vendég) [2019.04.23., 14:40][válaszolok] #272
No? (vendég) [2019.04.23., 14:46] válasza erre: #271[válaszolok] #273
Miből gondolja. , hogy a 270- es az adatokat a bol a két jegyzőkönyvből szedte? Számomra pl ez nem kész tény, így fel sem merül bennem az Ön által föltett kérdés. ... mégiscsak Ön lehet itt a legtájékozottabb ?bennfentes?, no.
273-nak (vendég) [2019.04.23., 15:09] válasza erre: #273[válaszolok] #274
Gy (vendég) [2019.04.23., 19:09][válaszolok] #275
Kik-nek!
Mi ebben a lejárt lemez? Az hogy ön Orbánékat azonnal elszámoltatná és talán még lámpavason is szívesen gyönyörködne bennük,ugyanakkor a dékácskát,emeszpécskét meg szentté avatja?? Tudja mit? Számoltassuk el Orbánékat is,meg a másik oldalt is!! Majd onnan aztán valóban lejárt lemez lesz minden.Addig viszont hiteltelen ez az egész vicsorgás.
menyét (vendég) [2019.04.23., 23:49] válasza erre: #275[válaszolok] #276
Rajta.
Vendég (vendég) [2019.04.25., 06:06][válaszolok] #277
A húsvéti csecse becse áramfogyasztását,most a közvilágításon kell megspórolni? Megint egy szakaszon a Spar környékén és a körforgóban nincs közvilágítás.
Üdvözlet (vendég) [2019.04.25., 07:26][válaszolok] #278
Megalakult a szerencsi Kossuth kör is az ellenzéki összefogás érdekében.Az egyik téma a helyi pályázatok,mivel a legtöbben még kapavágás sem történt,vagy már lejárt az eredeti határidő.Néma csend.
errr (vendég) [2019.04.25., 21:55][válaszolok] #280
Ezek ellen bezzeg nem nyomoz az ÁSz sem más. Ugyan miért?
Bűnözők országa
https://hvg.hu/itthon/20190424_Seres_Maria_es_ferje_allhat_az_utobbi_nyolc_ev_fe ...
errr (vendég) [2019.04.25., 21:56] válasza erre: #278[válaszolok] #281
No végre!
Na végre (vendég) [2019.04.26., 17:20][válaszolok] #282
Üdvözlet hsz. - lehetne többet tudnunk a megalakult Kossuth körről ?
- ki alakították?
- mik a céljaik?
- hogyan lehet belépni:

Nagyon örvendetes!
Logika (vendég) [2019.04.27., 08:41] válasza erre: #282[válaszolok] #283
Egy ellenzéki polgármester és 8 képviselőjelölt a hiteles csapatból.Olyanok akik nem függenek a hatalomtól,s kiállnak a településük valós érdekeiért.Látványsportok eröltetése helyett utakra,járdákra is gondolnak, s nem a 180 munkahelyről vagy a 37-es négysávusitásáról beszélnek évek óta.Utóbbi már szerepelt a 2014-2020 fejlesztési ....Hányszor fogják még bejelenteni?
valaki (vendég) [2019.04.27., 09:19] válasza erre: #278[válaszolok] #284
Zártkörű-e a megalakult szervezet (?!), vagy várnak csatlakozókat, ötleteket, javaslatokat?
Hol lehet többet tudni erről?
Ki tud róla? (vendég) [2019.04.27., 09:27][válaszolok] #285
Kossuth -kör?- van ilyen?
Tényleg jó lenne többet tudni róla!
Ellenzéki ,lokálpatrióta / na nem az ,ami volt korábban/-civil szerveződés?
Nagyon kellene a kritika ,a kontroll , a verseny,a jelöltek.
Hajrá!
valaki (vendég) [2019.04.27., 09:48] válasza erre: #275[válaszolok] #286
Van-e valami elképzelése, hogyan kezdődjön el?
Nagyon sokan szeretnének megszabadulni a jelenlegiektől és nagyon sokan nem szeretnék ha visszajönnének a régiek, tehát más kell. Van alternatíva?
Véleményem szerint a jelenlegi rendszertől megszabadulni csak fokozatosan és az ellenzők teljes összefogásával lehet, tehát így kell kezdeni. Ez hosszútávon sikerrel kecsegtet. Minden változás, de főleg az ellenzők "sokszínűsége", elképzeléseik különbözősége miatt, még siker esetén is bizonytalanság várható. Abban lehet reménykedni, hogy a hosszabb átmenet alatt kialakulhat egy olyan elképzelés (alakulat, társaság), ami a többségnek jó vagy elfogadható.
Kérdés, hogy mi az erősebb: a változás igénye vagy a bizonytalanságtól való félelem?
kör (vendég) [2019.04.27., 14:49][válaszolok] #287
Herczeg Zoltán írta a facebook oldalán:
"Kitörő örömmel jelentem, hogy megalakult a Szerencsi Kossuth kör, konkrétan az első Zemplénben. Nem túl nagy létszámú, de annál lelkesebb és aktívabb csapat jött össze e hétvégén a Szerencsi Rákóczi Vár csodaszép kertjében. Volt köztük jobbról, volt balról, középről, mint jómagam, de egyben megegyezett a társaság, előre szeretnék haladni végre és nem hátrafelé, nem a poros, dohos, feudális múltba és semmiképp a putyini, orosz pöcegödörbe. Érdekes módon azonnal és nyomtalanul eltűntek a pártkülönbségek ebben a vonatkozásban. Meghallgattuk és megvitattuk a helyi problémákat, amik nem különböznek különösebben az országostól: egy jól körülhatárolható, kis kör élvezi a jelenlegi, hűbéri csatlósrendszer minden anyagi hasznát a városban, a helyi kiskirályok mindent visznek, miközben a népesség túlnyomó többsége minimálbérért vagy közmunkáért robotol. Megjegyezték néhányan megint, hogy többen is lehettünk volna, de az emberek túlnyomó többsége még ezt a szánalmas alamizsnát is félti, mert ha ezt elveszíti, mindent elveszít, nem talál itt munkát, se megélhetést. Aljas dolog ezt kihasználnia egy regnáló hatalomnak, még alantasabb az egész rendszert erre alapozni, erre kitalálni. Állítólag velem mutatkozni egyenlő a "halállistára" való feliratkozással, nemkívánatos személy lettem szülővárosomban. Mondjuk ez csak a még keményebb és állhatatosabb munkára ösztönöz, csak mosolyogni tudok rajta, bagatell.
A helyi problémák megbeszélése után a megoldások felé tereltük a hangsúlyt. Van kb. fél év az önkormányzati választásokig, találnunk kell egy megfelelő személyt és egy nyolc fős képviselő jelölt csapatot a város vezetésének átvételére, akik a rendelkezésre álló milliárdokat nem a haverok zsebébe teszik sokszoros túlárazásokkal, hanem a város jövőjének szolgálatába állítják pl. azzal, hogy nem debreceni, hanem helyi vállalkozókat bíznak meg a fejlesztésekkel, és persze mindvégig piaci árakon. Hajj, mennyivel több mindent meg lehetne így valósítani! Nincs mutyi, nincs visszaosztás, nincs túlárazás, nincs Vár körüli csónakázótó(!!!), mikor a főút úgy néz ki, mint a világháború után. De tényleg, kinek jut eszébe ekkora ökörség? orbán lőrincnek tényleg ekkora a hatása az irreális hülyeségben? Ezek a vezetők nem autóztak még a főúton, de tényleg??!! Hahóó, elő a terepjárókkal, SUV-okkal, drága nagymotorokkal t. vezetőség és tenni egy rövid túrát a városban vagy a határban, hátha feltűnik, mire kéne költeni, ésszel!

Köteles László barátom, a csodálatos és példaértékű Komlóska polgármestere, és Dr. Csató Adrienn, Szentistván egykori polgármestere, a karaktergyilkosság magyar áldozati példája, s egyben hőse is tiszteletteljes látogatást tettek az alakuló gyűlésen, és hasznos, példamutató, értékes információkkal, tanácsokkal láttak el minket gyakorlati oldalról. Lacinak egy rossz és egy jó híre volt: előbbi, hogy ezt a munkát senki nem csinálja meg helyettünk. A jó hír viszont, hogy képesek vagyunk rá, meg tudjuk csinálni. Minden támogatása a miénk!

Az én jó hírem ugyanez: MEGCSINÁLJUK! Rossz hírem a regnáló rablócsapatnak, hogy innentől a nemes küzdelem nem nyilvános, hanem zárt berkeken belül zajlik, nem szolgálunk több munícióval a felkészüléshez és védekezéshez, titkos marad a stratégia és a taktika.
Hamarosan zárt fórumot hozunk létre a szerencsi, erős és tettre kész civil vagy akár párt-közeli, változást sürgető és azért cselekedni is képes és hajlandó polgártársaink részére Szerencsi Kossuth kör néven. A csatlakozás minden jószándékú helyi lakos részére nyitott, a további részvétel és munka azonban titkos, zárt, szigorúan bizalmas.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatása a miénk, Márki-Zay Péter tavalyi, hódmezővásárhelyi példája ad erőt és mutat utat az őszi, fényes győzelemhez.
Mert ne feledjük kedves barátaim: nincs többé jobb és bal, csak ELŐRE van! Előre egy boldog, bőséges, egészséges, szabad, független ország, prosperáló város és hosszú távú jövő megteremtéséhez! Együtt, veletek!
Köszönöm szépen bátorságotok!"
errr (vendég) [2019.04.27., 17:27] válasza erre: #286[válaszolok] #289
Hehehe. Magában beszél?
errr (vendég) [2019.04.28., 01:00] válasza erre: #287[válaszolok] #290
Rajta!
errr (vendég) [2019.04.28., 10:54][válaszolok] #291
Gulyás Márton filmje a kamupártokról!
youtube thumbnail
Mondjuk (vendég) [2019.04.28., 14:58][válaszolok] #292
Nézőpont (vendég) [2019.04.28., 17:00] válasza erre: #287[válaszolok] #293
Idáig értem.Lessz polgármester,s nyolc képviselő jelölt.Továbbiak...jegyző,cég és múzeumvezetők?Ahogy egy vezető fogalmazott a sokadik váltás után..csak az ülep változik én maradok,meg a nyelvem.
Tehetünk magunkért .. (vendég) [2019.04.28., 20:29][válaszolok] #294
Támogatni kell a Kossuth-kört!!

Bár nem tisztán értem ,a nyíltan-zártan elképzelést-de legalább valami elindult.
Kell a kontroll ,és új arcok,új gondolatok.Új vezetés ,és testület.
Kell ,hogy legyenek a városban erre alkalmas emberek.
A jelelegi pm.a saját pénteki névnapi buliján bejelentette,hogy újra indul.
Persze (vendég) [2019.04.28., 23:39] válasza erre: #294[válaszolok] #295
Hogy indul. Megteccett neki, no.
Vendég (vendég) [2019.04.28., 23:42] válasza erre: #293[válaszolok] #296
Ahogyan a ?vezető? nyilatkozott, az annyira alpári, hogy borítékolni lehetne, melyik volt az. Igaz, legalább 3 vezetőnek van ennyire szennyes stílusa . .... kell már az a változás,
Változás (vendég) [2019.04.29., 07:00] válasza erre: #294[válaszolok] #297
A honlap szerint március és április hónapban sem volt testületi ülés/kivéve egy rendkivülit/Ők is zártkörben tanácskoznak.Mikor jelentik be a 20%-os fizetésemelést?Vagy ez is titkos,mint annyi minden?Nyiltság,őszinteség ha ha.....
kiscserkész (vendég) [2019.04.29., 10:34] válasza erre: #297[válaszolok] #298
Ragadós a bekecsi példa? :D
https://www.facebook.com/elheto.bekecs/posts/365140920770820

Vicces, hogy a dolgozóik családtagjait kivezényelték a bejegyzéshez. Az ötletgazda képviselő rokona is kedvelget, de akinek írnia kellene, az mind lapít, mint az a bizonyos Barna a fűben!
jövő (vendég) [2019.04.29., 19:31][válaszolok] #300
Remélem, csak egy rémhír, hogy Csidert akarják városvezetőnek. Viccnek is rossz.
Választás (vendég) [2019.04.29., 20:39] válasza erre: #294[válaszolok] #301
A Fidesz az EU-s szavazás után jelenti be a jelöltjeit,senki kedvéért sincs kivétel.A függetlenekre ez nem vonatkozik.
errr (vendég) [2019.04.29., 22:34][válaszolok] #302
750 milliárd újabb hitel, amit már az USA is aggodalmasnak tart számunkra, látva számos más példát a kínai terjeszkedés módszereire!!
https://javorbenedek.blog.hu/2019/04/29/belgrad-budapest_egy_elore_bejelentett_l ...
Vendég (vendég) [2019.04.30., 06:20][válaszolok] #303
Vajon mikor lesz CT a rendelőintézetben és mikor üzemel majd újra a közvilágítás a gyári körforgóban.
Villa (vendég) [2019.04.30., 14:38][válaszolok] #304
Ha valaki tud valamit a Kossuth Kör-ről,kérem tegye közzé. Elérhetőség,szereplők,stb.Köszönöm
Bárki Zay (vendég) [2019.04.30., 14:43][válaszolok] #305
Szerencs útjai katasztrofálisak( csakúgy mint az országban) . Sikerpropaganda HELYETT foglalkozhatna ezzel a helyi média.
K. F. mindennap elmegy a Szabadság-Ondi út kereszteződésében, ahol egy hatalmas kátyú tátong. Ezek szerint, ügyes, ha kikerüli.
A sok szalagátvágás helyett dolgozni kellene.
Május 1-i program. (vendég) [2019.04.30., 16:29][válaszolok] #306
Melyik Szerencshez közeli településen lesz a következő program? Rönkhasító verseny, és feleséget furikban tolás? "A Hivatal udvarán lesz a verseny! Baltát, ha jó éles, lehet hozni! Szeretném, ha minél többen részt vennétek ebben a versenyben! egy rönk mindenkinek, és azt mennyi idő alatt hasogatja szét a versenyző. Furikban toljuk az asszonyt, vagy a barátnőt egy bizonyos távolságon! Itt is lehet ügyeskedni! Várom válaszotokat Jelentkezzetek!!!!!!!"
Előzetes (vendég) [2019.05.03., 13:04][válaszolok] #307
itt nem csináljátok meg amire készültök .
youtube thumbnail
Bíró Icát (vendég) [2019.05.03., 13:22][válaszolok] #308
errr (vendég) [2019.05.03., 14:02] válasza erre: #307[válaszolok] #309
Rajuk kellett volna borítani az asztalt a rophadékokra!
kilakoltatás (vendég) [2019.05.03., 14:37][válaszolok] #310
Szerencsen anno .
youtube thumbnail
Nem tévedés (vendég) [2019.05.05., 08:52] válasza erre: #300[válaszolok] #311
Most is az,azt csinál amit akar.
Vélemény (vendég) [2019.05.05., 14:36][válaszolok] #312
Véleményt nyilvánítani elvileg szabad. Persze nem mindenki meri megtenni, mert akkor jön a kirekesztés. De berken beluül mindent szabad? Ráadásul pedagógusként párton belüliként, megalázni másokat lehet? Fészbuk,2019. Felháborító a hangnem,a stílus. Szégyellje magát.
kérdés (vendég) [2019.05.05., 22:57][válaszolok] #313
Talán más is értené, ha nem rébuszokban beszélne. Miről van szó egyáltalán?
valaki (vendég) [2019.05.06., 08:10] válasza erre: #312[válaszolok] #314
Ha úgy gondolja, hogy másokat is érdekelhet a téma amiről ír, jó volna pontosítani, hogy kiről ír, mi a kifogása stb. Anélkül, hogy tudnánk kiről, miről ír nehéz egyetérteni vagy cáfolni a mondandóját. Ez ahhoz hasonlít (#306) aki a favágókat tette fel kérdésnek. Ilyen formában az sem érdekelt senkit.
Szerintem (vendég) [2019.05.06., 14:01][válaszolok] #315
meg a 312 pontosan érthető. Meg van a foglalkozása, a nézete, a hely ahol ordenáré stílusban aláz másokat. Én pl rájöttem, kiről lehet szó.
vendég (vendég) [2019.05.06., 17:26][válaszolok] #316
A vasútállomást csak csónakkal lehet megközelíteni. Idegenforgalmi látványosság.
??? (vendég) [2019.05.06., 18:03] válasza erre: #316[válaszolok] #317
már péntektől így van
És (vendég) [2019.05.06., 19:23][válaszolok] #318
még mindég nincs világítás a kamionok által takart területen ?
Tulajdon képen miért parkíroznak az utcán a kamionok ? Hiszen van parkolója gyáron belül a "magyar" cégnevű Nestlének ?
errr (vendég) [2019.05.06., 21:09][válaszolok] #319
Egy kis dokumentáció
youtube thumbnail
errr (vendég) [2019.05.06., 21:10][válaszolok] #320
folytatás.. s ezek már ugye erősen túlhaladott adatok!
jövő (vendég) [2019.05.06., 22:55][válaszolok] #321
Ne legyen türelmetlen. A főút is legfeljebb majd a választásra lesz kész.
Csak úgy nem biztosíthatnak normális körülményeket, az érdekek diktálnak kérem szépen. Majd ha érdekükben áll valami miatt, akkor világítás is lesz, meg parkoló is. Másképp ne várja. Kis optimista...
Parkoló (vendég) [2019.05.07., 08:01][válaszolok] #322
Az ujraválasztását bejelentő polgi a vasútállomással szembeni parkoló kialakitását igérte.Nosza rajta öt hónap múlva szavazás!!
Ez jó (vendég) [2019.05.07., 16:20] válasza erre: #322[válaszolok] #323
Nem is csak az újraindulását jelentette be? Ezek szerint megint össze fog omlani az informatikai rendszer :))
Már jönnek a telefonhívások! (vendég) [2019.05.07., 16:57][válaszolok] #324
Sárospatak után Tiszaújvárosban is azonos a program: "Sárospataki fórumunk vendége Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt.

A zsúfolásig megtelt teremben átfogó képet kaphattak vendégeink az Európát fenyegető veszélyekről, a terrorizmust magával hordozó migráció következményeiről.

Az EP választás tétje, hogy milyen jövőt választunk magunknak, mert Európa a végveszély szélén van!"
errr (vendég) [2019.05.07., 18:19] válasza erre: #324[válaszolok] #325
Európa köszöni szépen jól van. Ezek beteges jazudozók kilóra vett bajkeverők hogy ne mondjam nemzet és országvesztők.
Milyen (vendég) [2019.05.07., 18:50][válaszolok] #326
terrorizmus ?
Engedjék őket be van már itt annyi semmirekellő .
Munkanélkül élő 5-10 gyerekkel rendelkező lét forma,van a másik réteg aki azt hiszi hogy jogfolytonassága van Magyarországon és olvassa a tórát .
Nem mindegy akkor már ?
Kérdés? (vendég) [2019.05.07., 20:41][válaszolok] #327
A francia és a többi nyugat-európai egyetemen nem volt fenyegető végveszély?
józan (vendég) [2019.05.07., 20:53][válaszolok] #328
Remélem, hogy az itt okoskodó, migrációt elbagatellizáló nyugdíjas DK szavazók egyszer még eljutnak Nyugat-Európába és saját bőrükön tapasztalhatják meg, milyen az, amikor a néger a párjukat fenyegeti pár euróért a milánói főtéren, vagy az arab a nyakukból tépi ki a nagy értékű fényképezőgépet a párizsi villamoson. Csak két valós eset, ami szerencsi fiatalokkal történt mostanában. Nem zavarna, hogy a fotelből okoskodnak, mert mindenkinek joga van az önálló véleményhez, még akkor is, ha tudatlanság szülte. De most a mi bőrünket viszik könnyelműen vásárra, ezért inkább tisztelettel kérem, hogy amiről fogalmuk sincs, abban legyenek bölcsek és inkább maradjanak csendben...
errr (vendég) [2019.05.08., 01:24] válasza erre: #328[válaszolok] #329
Érdekes mégis oda tör a rossz innen mindenkit, valamit csak jobban csinálnak ott nemdebár? Maga pl minek ment oda? szörnyülködni? :D
Mellesleg itt a nagy kultúra mellett a főút mellett hagyott lerobbant autót 1 hét alatt szétszerelik. Az öreget pár százasért agyonverik a saját házában. Mielőtt még mámorba esne az eszétől...
Valós (vendég) [2019.05.08., 06:44] válasza erre: #328[válaszolok] #330
nevekkel elhinném a történetet. Ám a nyugdíjas DK szavazók mellett megemlíteném a nyugdíjas telefonhallgatót is, aki büszkén mondta, hogy hívták őt a tiszaújvárosi rendezvényre. Mivel ez az idős bácsi legalább annyira megetethető, mint az Ön által említett DK szavazó, szegénykém tisztelettel megköszönte a meghívást ..... azt hitte, személyesen őt hívták, emberszámba vették. Még azt sem vette észre, hogy felvételről ment a szöveg. Hát ennyit a megvezethetőségről.
Csodálkozás (vendég) [2019.05.08., 08:36] válasza erre: #323[válaszolok] #331
Több,mint 300 milliós pénztatozás mellett ugyan miből lenne parkoló?Járdára se jut.
Józanul (vendég) [2019.05.08., 08:50][válaszolok] #332
józan hsz-nek- egyszrüen ,amit ír nem igaz!
-vagy nem is járt Nyugat Európában!
Igen probléma a bevándorlás ,de minden országban ,köztük hazánkban ,is ,arányyosan ,nem több a bűnözés köztük ,mint az öslakos között.
Ön egy kumunikációs -politikai mantrát mondogat-és elfeledkezik ,hogy a szretett kormánya mintegy 86 000 idegent engedett már be eddig!
Arról is elfeledkezik ,hogy manapság is tömrges az ukrán ,moldván ,venezoelai,és egyéb bevándorló.
Foglalkozzon a válós problémakkal is!!
józan (vendég) [2019.05.08., 10:58] válasza erre: #329[válaszolok] #333
Az afrikai, néger migránsok java ugyanaz a színvonal, mint a cigány. Nyugaton ez valós, húsbavágó probléma, csak itthon igyekeznek bizonyos politikai erők elbagatellizálni, mások pedig, mint a Fidesz, természetesen igyekeznek meglovagolni. A leírt példáim igazak, neveket, címeket nem fogok nyilvánosan megadni. Én magam is sok országban jártam, fizikai támadás még nem ért (férfi vagyok), de messze elkerültem a szemetelő, hangoskodó, agresszív színesbőrű csapatokat és az általuk uralt negyedeket. Van köztük normális is, de nézzék meg Borsod megye jelentős részében a kisebbségi falvakat, mi pusztítást képes végezni egy közösség, amiben kevesebb a normális és alapvetően eltérő a "kultúrája". Vagy a Hős utcát Budapesten, ahova a rendőr sem mer bemenni. Ezt hívják no-go zónának.

Az itt kommentelőktől azokat a reakciókat kaptam, amiket vártam. A jelenséget a pszichológusok kognitív disszonanciának hívják, amikor az agy nem képes megbirkózni olyan tapasztalatokkal, amelyek ellentmondanak az előzetes elképzeléseknek. Tagadást, feszültséget, haragot kelt, de ha megpróbálnak elég nyitottak lenni és nem a valóságot akarják az elképzeléseikhez igazítani, hanem fordítva, akkor el fog múlni és kevesebb stressz fogja Önöket érni, összességében boldogabb emberek lehetnek. Egyébként soha nem szavaztam a Fideszre, és nem is fogok. Modern baloldali pártra szavaztam, remélem ez az információ sem terheli túl egyesek kétállapotú világképét.
errr (vendég) [2019.05.08., 12:38] válasza erre: #333[válaszolok] #334
Szerintem az Ön agya nem bír megbirkózni a hazai valósággal.
valaki (vendég) [2019.05.08., 16:18][válaszolok] #335
Szerintem a magyar emberek többsége (köztük a nyugdíjas DK-s szavazók) nem örülnek a migrációnak és nem támogatják azt. Sokan nem értenek egyet viszont azzal, ahogy a kormány a migrációt felhasználva - félelmet keltve az emberekben - a saját hatalmát betonozza be, hogy tovább folytathassa ellenőrizhetetlen "tevékenységét". Ha valaki ez ellen szól, azonnal rábélyegzik, hogy "migránspárti", nem akarnak vitatkozni, ellenérveket felhozni. Nagyon sok fontos dolog van Európában is és hazánkban is a migráción kívül, amin javítani, módosítani kellene, butaság azt szajkózni, hogy mindent megoldanak a migránsellenesek, ha többségbe kerülnek a migránspártiakkal szemben, butaság csupán ez alapján két pólusra osztani az embereket.
#333 Engem is érdekelne egy modern baloldali párt, kérem mondjon már néhány példát, kit sorol ide: Párbeszéd, LMP, Együtt, Momentum?
valakinek (vendég) [2019.05.08., 19:07][válaszolok] #336
335-nek:Miért nem támogatja a DK és a többi ellenzéki párt a migrációellenes politikát,és ezzel kihúzhatnák Orbán méregfogát!
Az (vendég) [2019.05.08., 20:11][válaszolok] #337
mekkora mikor a Szerencs állomáson kell a fiataloknak rettegni vagy a késői vonattal (lásd 21-óra után ) útnak indulva .
Hogy mikor támadják be őket na nem migránsok .
Ezek már ahogy szokták mondani nem idén barnultak le .
Ki nem hiszi járjon utána tessenek utazni a puding próbája az evés .
Tisztán látni. (vendég) [2019.05.09., 07:25][válaszolok] #338
Az ellenzéki pártok, MIND KI NYILVÁNÍTOTTÁK ,HOGY NEM TÁMOGATJÁK A MIGRÁCIÓT!!
EZ EGY NÉPBUTITÓ PROPAGANDA,HOGY NE AZ AKTUÁLIS ,NAGYON SÚLYOS PROBLÉMÁKRÓL BESZÉLJÜNK!

De ,aki okkal hagyta el lakóhelyét arról gondoskodni kell.
Nem minden migráns terrorista.
Németországban !!!! a migráns ellenesség 17 %b !!!, nálunk ahol nincsenek 60 %-ez a propaganda hatása.
egyébként a miniszterelnök ,az ezzel kapcsolatos valamennyi döntést megszavazta Brüsszelbe!!!!
A 86 000 Fő akit pénzért ,és egyéb okok miatt beengedtek ,azzal mi van?
Erről egy kormánypárti szimpatizánsok sem akarnak tudni!!!

Az hsz.. -ami Ön feszeget az a cigány kérdés,és probléma. / farkas F/
Valakinek (vendég) [2019.05.09., 07:36][válaszolok] #339
ÖN tisztán lát, s ezért sem jönnek ide jelöltek akik havi 20 rongyos lepedőért/euróban/ akarnak pöffeszkedni.Félelemkeltés,riogatás-régi trükk,kár tagadni.Lemaradunk,szétesünk,szélsőjobbra sodródunk.A nyuggereket használják fel rongyos pénzekért.
336nak (vendég) [2019.05.09., 08:29][válaszolok] #340
Sem a DK, sem az MSZP sem a többi ellenzéki párt nem támogatja az illegális migrációt. Magyarországra egyébként hülye lenne jönni egy migráns is. Nem is jönne, csak azok vannak itt akiket az Orbán kormány beengedett.Ők az OLTALMAZOTTAK.
Az a véleményem, hogy a Fidesz csk azért migránsozik, hogy elterelje a figyelmet pld. a kórházi ellátásról, vagy az oktatás helyzetéről. lásd. újra érettségi botrány!!!!
józan (vendég) [2019.05.09., 09:41] válasza erre: #335[válaszolok] #341
Konkrétan az LMP-re szavaztam.
Ha a DK-s nyugdíjasok nem örülnek a migrációnak, nyugodtan leírhatnák ezt ahelyett, hogy elbagatellizálják, a személyes tapasztalatokat letagadják, vagy a náluk tanultabb, világlátottabb fiatalokat sértegetik. A Fidesz sem tudná a saját hatalmát bebetonozni, ha a DK-s szavazók a valóság tagadása helyett mondjuk elismernék a probléma létét, hiszen ha nem pártolnák a migrációt, nem is lehetne őket migránspártinak nevezni. Ennyire egyszerű. Olvassa el, miket írogatnak itt olyanok, akik sosem jártak Nyugat-Európában. Meghazudtolják azt, aki igen. Határozott véleményük van, például hogy nem bűnöznek többet a migránsok, ami olyan mértékű tagadása a valóságnak, amivel nemigen lehet mit kezdeni.
Utálják a Fideszt? Rendben, sokan vagyunk így. Akkor ne a valósággal menjenek szembe, hanem bírálják az egészségügy, az oktatás helyzetét, az utak állapotát, a korrupciót, mert azt lehet és kell is. De könyörgöm, csak azért, mert ellenzékiek, nem kell mindenben ellentétes álláspontra helyezkedniük és harcolniuk olyasmi mellett, ami pusztulást hoz az ő gyerekeikre, unokáikra is. A cigányokkal meg nem tudom, miért védekeznek, vagy hogyan jön a témához. Ők lennének az elsők, akik tüntetnének, ha a cigányokat bármilyen módon megpróbálnák megregulázni a hatalmon lévők, a Népszava, ATV, Index és a többi baloldali médium napi szinten mosdatja a cigánybűnözőket.
valaki (vendég) [2019.05.09., 11:41] válasza erre: #341[válaszolok] #342
- Egyetértek: amíg a DK (Gyurcsány) létezik és az MSZP még mindig vezető elitnek képzeli magát, addig a Fidesz páholyban van.
- Téved: minden ellenzékit migránspártinak neveznek (mert nincs ellenérvük, mert nem akarnak vitatkozni), azt is aki csupán a migráció haszonszerzésre történő felhasználását támadja és ellenzi.
Véleményem szerint bűn az emberekbe gyűlöletet táplálni, a lelkeket, a kapcsolatokat mérgezni csupán azért, hogy megtartsuk a hatalmat. A migráció és a cigánykérdés valós probléma, keresni kell és meg kell találni rájuk a megoldást. De ehhez akarat, konszenzus és sok pénz kell.
Egyik tanult, világot bejárt kormánypárti ismerősöm is percekig sorolta a migránsbűnözés veszélyeit, magasztalta a kormány ez elleni fellépését, mondta a szokásos "betanult" szöveget. Közben egyetértett a korrupció elleni szigorúbb fellépéssel, nehezményezte, hogy csak egyesek, szinte mindig ugyanazok nyerik a közbeszerzéseket és gyarapodnak. Pedig a kormány migrócival szembeni ilyen fellépése nagyrészt azért van, hogy egyesek tovább gazdagodhassanak.
Az egészségügyet, oktatást, korrupciót stb. bírálók hangját elnyomja a mindent behálózó kormányközeli médiarendszerben folyamatosan hangoztatott sikerpropaganda, az "álszakértők" véleménye.
Egyébként én is az LMP-re szavaztam, de sajnos a jelenlegi LMP már nem ugyanaz. El kell fogadni, hogy a jelenlegi rendszerben a kormányt leváltani csak egységbe tömörülve van esély. Nem tudja senki úgy kinőni magát, hogy ez egyedül is sikerüljön.
átlátszó (vendég) [2019.05.09., 12:26][válaszolok] #343
Hehe, vajon most kinek volt érdeke, hogy bedobja ide a migráns témát? Rá is ugrottak többen ....
Harminchetes (vendég) [2019.05.09., 14:48] válasza erre: #343[válaszolok] #344
Nagyon igaza van átlátszó! Inkább beszéljünk az ismét bedobott harminchetes főút Gesztely-Szerencs közötti szakaszának négysávúsításáról. Kiderül, hogy 2010 óta hova jutott a projekt. (Akkor történt az első bejelentés.) A remény hal meg utoljára. Választások pedig négy/öt évenként vannak. Egyelőre. No!
errr (vendég) [2019.05.09., 16:58][válaszolok] #345
A közelgő választás csalhatatlan jelei: Valszeg valamiféle osztogatás a fidesz kunyhója előtt és takarítani kezdték a főutcát. Ki fog tartani ez a lendület 2 hétig?
lássunk (vendég) [2019.05.09., 19:14][válaszolok] #347
youtube thumbnail
Tehetünk magunkért .. (vendég) [2019.05.09., 19:26][válaszolok] #348
Tényleg zárjuk le a migráns problémát -azzal ,hogy a német belügyminiszter/aki Orbán ,tekintélyes támogatója volt / ma azt nyilatkozta ,hogy a képzett migránsokra szükség van! No coment. Egy világgal állunk szembe ,ahol mindenki hülye, és minket bánt, közben egy rakás pénzt ad! Kiváncsi vagyok,hogy meddig tűrik ?

Foglalkozzunk a sokkal fontosabb ,országos ,és helyi problémákkal ,és menjünk el szavazni!!
Hogy kire? -a változásra-kis túlzással mindegy ,hogy melyik pártra-csak ne a ˇ
"fiúkra" !!!!!!!!!
Gy (vendég) [2019.05.09., 19:53][válaszolok] #349
Mi lett a 60-as 70-es évek nagy lázadóiból rendszerváltóiból? Mind kádárt siratják!! Nevetséges!
errr (vendég) [2019.05.09., 22:53] válasza erre: #346[válaszolok] #350
ide is Szerencsről utaztattak "érdeklődőt" Szánalmas.
Az ígéret szép szó... (vendég) [2019.05.10., 07:18][válaszolok] #351
37-es-út négy sávosítása ,már néhányszor ígérve lett!!És még sok minden más.
Többen már úgy lájkolják ,mintha már el is készült volna.
Vagy újabb Mészáros biznisz - hiszen van kötődése.
Nyugtával a napot.
??? (vendég) [2019.05.10., 07:58] válasza erre: #350[válaszolok] #352
Persze, nem lehet hozzászólni, agyalágyult emberek ezek.Jaj de fogják néhány év múlva szégyellni, hogy egy kis csokiér, meg egy hazug mosolyér, esetleg egy munkahelyér, aminek nem sok értelme van megvezették őket. Meg is érdemlik.
Egy szánalmas (vendég) [2019.05.10., 08:23] válasza erre: #350[válaszolok] #353
A sómen mert inkább az ,mint egyetemi tanár -szerint az EP képviselők nagyon jól fizetett hazájukból félretett,szándékosan kiküldött volt politikusok /süllyesztő/.Ő nem migránsozott ,Sorosozott,s nem állitotta,hogy egy ember mindent megold.Kina kiszámithatatlan- szerinte.Amúgy hol az a" baloldali" alternativa?Miért nem vitáznak nyilvánosan Szerencsen a pártok helyi vezérei?Érdekes,tanulságos lenne...
errr (vendég) [2019.05.10., 11:12] válasza erre: #353[válaszolok] #354
Szerencsen már nincsenek egyéb pártok szerintem. Nyilván ellehetetlenítették megzsarolták stb őket.
A hatalom és a kultúra viszonya (vendég) [2019.05.10., 14:30][válaszolok] #355
kiscserkész (vendég) [2019.05.10., 15:17] válasza erre: #356[válaszolok] #357
Bodnár Lacink ismét rosszalkodhatott mert megint a sarokba ültették Pedig mindent megtesz, még a migránsos előadáson is ott ül a nyuggerek között.
Kossuth-kör?? (vendég) [2019.05.10., 16:15][válaszolok] #358
Mikor lép már a nyilvánosság elé ,a Kossuth kör??
Miért nem kezd szerveződni.Hol lehet belépni?
errr (vendég) [2019.05.10., 16:58][válaszolok] #359
Munkásőrnek egy baja agybaja.
350-hez (vendég) [2019.05.10., 17:14][válaszolok] #360
Pedig folyt ám a telefonos szervezés, agitáció a 49-es körzetszámról. Ahhoz képest nem volt nagy tömeg.
Gy (vendég) [2019.05.10., 18:15][válaszolok] #361
Vajon csak rémhír a Fundamenta csődje?
2013 április 12 (vendég) [2019.05.11., 08:32][válaszolok] #362
Szerencsi hirek..Kezdődhet a beruházás...2020-ig megépülhet a négysávos főút.Németh Lászlóné a 37.sz.főút Gesztely és Szerencs közötti szakaszának burkolatmegerősitését és 2X2 sávos kiépitését legkorábban a 2014 és 2020 közötti európai úniós programciklusban tartja megvalósíthatónak.Üzenjünk Brüsszelnek erre sem adtatok pénzt.Szerencsére jön a sorsfordító szavazás.
errr (vendég) [2019.05.11., 12:14] válasza erre: #362[válaszolok] #363
Hehehe. csak a maga nevében üzengessen.
Haverjai (vendég) [2019.05.12., 14:32][válaszolok] #364
már készülnek a eus választásokra .
Magyarok nem .
https://kuruc.info/r/2/198078/
362-nek (vendég) [2019.05.12., 18:16] válasza erre: #362[válaszolok] #365
errr (vendég) [2019.05.12., 18:16] válasza erre: #364[válaszolok] #366
" Magyarharcos." Bruhahaha.
Miért? (vendég) [2019.05.12., 21:12][válaszolok] #367
err,és mások -micsoda értelmetlen hsz-ek! Minek ? Miért?
El veszi a kedvét ,a vitatkozni ,véleményt cserélni szándékozóktól!!
Írjanak normálisan.
errr (vendég) [2019.05.12., 21:38] válasza erre: #367[válaszolok] #368
Ha veszi a fáradtságot és megnyitja a lapot amit 364 feltett akkor kihámozhatja az értelmét is.
Egyébként nyugodtan vitatkozhat szerintem. Nem?
errr (vendég) [2019.05.12., 21:43] válasza erre: #365[válaszolok] #369
Na mégiscsak van valami ellenzék itt is? Biztató.
provokátornak (vendég) [2019.05.12., 22:21] válasza erre: #367[válaszolok] #370
Nem írhatnak ennél normálisabban, mert amint konkrétan megközelítenének valakit a felismerhetőségig, azonnal feljelentenék, az ip címét kinyomoznák és annyi. Úgyhogy nyugodjon bele, ezek többnyire értelmes hozzászólások, értik őket, szerintem Ön is ...
Gondolom, a piacos kisfilm verte ki a biztosítékát, mert attól tart- jogosan remélhetőleg- hogy csak kinyílik már az emberek szeme annyi év után és rájönnek, hogy egy piacot annyi millióból nem így lehetett megcsinálni. Hol van a többi millió? Ön szerint? No, most írjon normálisan :)))))
vicc (vendég) [2019.05.12., 22:43][válaszolok] #371
Errr, legalább maga ne legyen naiv Kampány van. Simicska barátnője, a devizahiteles lakásmaffia ügyvédje eddig azt sem tudta, hol van Szerencs. A Jobbik itt egy családi vállalkozás, az elmúlt évtizedben a választási plakátoláson kívül semmit se csináltak, most sem tesznek feljelentést, csak rájuk adtak egy pólót és elmondattak velük pár mondatot. Ha magának ez a biztató ellenzék, akkor Feri és fideszes elvtársai bonthatják a pezsgőt -.
errr (vendég) [2019.05.13., 00:35] válasza erre: #371[válaszolok] #372
Ok. Kik vannak még Ön szerint itt Szerencsen?
Hádám [2019.05.13., 10:51] válasza erre: #371[válaszolok] #373
Egyrészt a politikai balfaszság nem bűncselekmény, az hogy a szerencsi projektekből nem valósul meg semmi, az a lobbierő teljes hiánya, de ez még önmagában nem bűncselekmény. Bár ott tartanánk, hogy minden elkészült és azt kell vizsgálni, hogy túl van árazva, akkor legalább már élvezné a lakosság a megvalósult projekteket. Attól, hogy azt hiszi, vagy azt akarja sugallni, hogy semmit se csináltunk, ez még nem így van... ha csak arra gondolod, hogy az elvileg közpénzen üzemelő Szerencsi Hírek (koncz hírek) az elmúlt 5 évben egyetlen egyszer se hozta le a közmeghallgatáson feltett kérdéseinket, egyetlen egyszer se jelentette meg az álláspontunkat, amikor betámadtak minket az újság hasábjain, nyílt levélben (bár ezt nem is értem hogyan, ha elvileg helyi, pártsemleges lap...)

Azt se felejtsük el, hogy a megyei közgyűlésben az egyik legfontosabb bizottságban NINCS kormánypárti képviselő a szerencsi térségből (Sárospatakról, Sátoraljaújhelyből érdekes módon van) és az a tény, hogy egymagam többet szóltam hozzá a témákhoz mint a többi 17 tag együttvéve 5 év alatt, önmagában se támasztja alá az állítását, de erről rendre be is szoktam számolni vagy itt vagy a facebook felületünkön. Mit gondol, ezekről vajon miért nem számol be sosem a helyi sajtó? Vajon miért lehet az, hogy mindig mindenféle témáról, boldog boldogtalant megkérdeznek, de pl engem 10 év alatt egyetlen egyszer se kerestek meg semmiben... azaz bocsánat, egyvalamiben azért szoktak keresni... fizessem be az iparűzési adót Most olyan apróságokba már bele se megyek, hogy évi több tízmillió forintot HELYI VÁLLALKOZÁSOKNÁL költök el, anyagbeszerzés gyanánt, ellentétben azokkal a vállalkozókkal, akiket isten tudja honnan szalajtanak olykor Szerencsre. Ha mi "családi vállalkozás" vagyunk, nem tudom a képviselő úr mi.... a lánya Washingtonban kormánymegbízott, a felesége a legnagyobb strómannál vezetőségi tag, ő meg országgyűlési képviselő..... Halkan megsúgom azt is, hogy nagyjából 0 forint bevételem van a politikából, amit azért sokan nem mondhatnak el magukról...

Persze, ha az a cél, hogy nem is akar tudni ezekről a tényekről, akkor valóban "vicc" az egész, de nem sokkal komolyabb egy 300 milliós vizesárok sem a vár körül, ha már viccelődni akarunk, annak tudatában, hogy már bőven 9000 fő alá esett a város lakossága...
"A híradót nem illik félbeszakítani!" (vendég) [2019.05.13., 13:11][válaszolok] #374
youtube thumbnail.be&fbclid=IwAR2YzuNL4y-Nsr0pqSOMHJdlRdF1qxyUyQV9qmrg3tRL0fvwnVqZvpbFg5w
Vadóc (vendég) [2019.05.13., 17:35] válasza erre: #373[válaszolok] #375
Ádám! Tisztázzuk, hogy adót fizetni minden vállalkozásnak kötelező. Nincs köze ahhoz, kit tartanak alkalmasnak egy munka szakszerű kivitelezésére. Halkan megsúgná azt is, hogy a közgyűlésben miért nem kap tiszteletdíjat vagy költségtérítést?
Hádám [2019.05.13., 18:03] válasza erre: #375[válaszolok] #376
Ebben egyetértünk, mindenkinek kötelező adózni, de el is lehet vinni olyan helyre a céget, ahol 0% az iparűzési adó, mint az sokan teszik... nyilvánvalóan nem áll szándékomban, különben már megtettem volna. Ezt csak azért emeltem ki, mert nagyjából ez az egy "téma" amivel kapcsolatban keresni szoktak, minden más valahogy eltűnik az "éterben"....

Nem írtam, hogy nincs tiszteletdíjam, ez egész pontosan 30 ezer forint havonta, aminek kb dupláját, tripláját szoktam adományokban és egyéb úton módon karitatív célra fordítani, így anyagi hasznom nem származik belőle egyáltalán. Ezért is írtam, hogy "nagyjából 0 forint bevételem van"... A diszkrécióra való tekintettel engedtesse meg, hogy ne soroljam fel mire adakoztunk, nem stílusom más bajával kampányolni, mint egyeseknek...
Hol (vendég) [2019.05.13., 18:48][válaszolok] #377
a levél mert hát azon van rajta hogy lesz 4-sávos út meg mindenek ?
Nem kell a vaker Szerencsen felé addig nem lesz sávosítás míg nem lesz ide települő cégek .
Hádám [2019.05.13., 21:14] válasza erre: #377[válaszolok] #378
Ez egy ördögi kör, amíg nincs jó közlekedés, cégek se települnek ide, legalábbis komolyabbak biztosan nem. Én tuti nem tennék oda üzemet, ahol pl lefújja a szél a teherautót az útról....
Kiigazitás (vendég) [2019.05.14., 08:28] válasza erre: #378[válaszolok] #379
M.Péter megyei közgyülési képviselő,alapitója a helyi Fidesznek,a liberális internacionálé levelező tagja volt.Jelenleg a tervezés alatt álló szigetelócég dolgozója,mérnökember.Lehet,hogy a következő közgyülésben már a koaliciós csapat tagjaként-de Szerencs érdekeit elkötelezetten képviseli.Nyugodjon meg,vele sem készült semmilyen interjú,jelzés a munkájáról a helyi sajtókban.Odafenntről mi csak apró pontok vagyunk,a kivándorlás,elvándorlás miatt egy fogyatkozó,öregedő térség statisztikai számai..
Vadóc (vendég) [2019.05.14., 11:20] válasza erre: #376[válaszolok] #380
Azaz nem 0 forint, hanem évente 360 ezer forint, a pártja kegyéből. De legalább az iparűzésit részben fedezi.
Hádám [2019.05.14., 20:00] válasza erre: #379[válaszolok] #381
A kérdéses úriember olyannyira képviseli Szerencs érdekeit, hogy (nem tudom pontosan mennyi most a képviselői tiszteletdíj, olyan 100-120ezer körül lehet) az elmúlt közel 5 évben egészen pontosan NULLA hozzászólása vagy indítványa volt a megyei közgyűlésben, ez ellenőrizhető a honlapon elérhető jegyzőkönyvekben is! Mindez havi 100-120 ezerért.... Persze, hogy nem készült semmilyen riport, a semmiről nem is nagyon lehetne...

Kedves vadóc, igen, helyesen tud számolni, ez az összeg tavaly két helyre ment, az egyik fele oda és akkor, amikor még csak épp "gyűjtést" szerveztek a többiek a rászorulónak, már akkor KP-ban átadtuk nekik... A maradék összeg egy része a Máltai Szeretetszolgálatnak ment, a fennmaradó összeg pedig olyan rászorulóknak tüzelőre, akiket elhajtottak az önkormányzatok is, nem csak Szerencsen... De volt pl bútoradomány is az óvoda részére korábban, az említett tüzelő minden éven van.. sajnos mindig akad akinek szüksége van rá. Állatmenhelyek, fuvarozás, tetőanyag a vihar károsultaknak, csak hogy néhányat említsek... Számoljon csak, mennyi marad "ZSEBBEN" abból a fene sok 360 ezerből így... jót kaszálok vele mi?

Halkan megsúgom a közgyűlés elnöke 800 ezret kap havonta, az alelnökök 550 ezret...
Vajon (vendég) [2019.05.15., 07:22] válasza erre: #379[válaszolok] #382
mit dolgozik a fidesz alapitó M Péter "mérnökember" a nemlétezô szigetelôanyag gyárban ? Kicsit olyan ez a hír, mint az a mondóka, ami ugy szól ; " száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol ....."
Hihetetlen (vendég) [2019.05.15., 07:56] válasza erre: #381[válaszolok] #383
Bocsi de ez hihetetlen.Józan ész szerint az kerül a pártlistákra aki mögött valamilyen teljesitmény is van,vagy EP kipviselőként mézes madzaggal számüzik.Nézd meg a vőuramat máris sokszoros milliárdos,no ez tényleg hihetetlen.De Ő legalább nem riogat,kelt félelmet éjjel nappal.Csendesen számolgatja a lovettát,zárkózott tipus.
Szigetelő (vendég) [2019.05.15., 09:38][válaszolok] #384
Talán majd egyszer megtudjuk, hogy az immár kilenc éve épülő szigetelőanyag gyár eddig mennyibe került. Már annyian dolgoztak eddig is ott jópénzért, hogy lassan megvalósul Szerencsen is a teljes foglalkoztatottság.
Hádám [2019.05.15., 11:19] válasza erre: #384[válaszolok] #385
A szalmatüzelésű erőműben még talán most is van aki dolgozik papíron, pedig sosem készült el Egyébként évekre visszamenőleg a megyei önkormányzat honlapján minden jegyzőkönyv megtalálható, elég egy gyors keresést lefuttatni és máris bárki ellenőrizhető, mit és hányszor szólt hozzá.
családi vállalkozás (vendég) [2019.05.15., 11:23][válaszolok] #386
Családi vállalkozást emlegetett valaki, a kérdéses mérnökúr, aki a szigetelőanyag gyárban dolgozik, mellette megyei képviselő is, az egyik fia meg Beszerzési ügyintéző a Herman Ottó Múzeumban Miskolcon, ami szintén önkormányzati-állami fenntartású. Hogy ez a munka mit takar, azt nem tudni, de elég gyakori úgy néz ki, hogy politikus családban sok a közalkalmazott.
Na már most (vendég) [2019.05.15., 19:40][válaszolok] #387
azt mondja a győztes hogy írt egy levelet a Minisztériumnak és már épül a 4-sáv ?
Akkor írhatna még egyet ahol munkahelyeket kér és lám az is teljesül .
Ennyire egyszerű ez és az üzemi firkász és Szerencsi Hírekben olvashatóvá is teszi ?
Félreértés (vendég) [2019.05.16., 07:30] válasza erre: #387[válaszolok] #388
Az idei költségvetésbe nincs betervezve,a jövő éviről beszélnek amit nem tárgyalt senki.Ahogy bekerül,ki is vehetik egy pillanat alatt-...ilyen olyan vb-k,7 milliárdos kerékpárverseny.Három év alatt az árak emelkednek,bármi megtörténhet.A 362 milliós turisztikai fejlesztésről igy irnak"a következő időszak"vagyis ,semmi konkrét.Minek néznek ezek bennünket?
valaki (vendég) [2019.05.16., 10:50][válaszolok] #389
Az útprogramba újonnan bekerült projektek közé sorolta az államtitkár a balesetveszélyes csomópontok átépítését, továbbá a 37-es főút Gesztely-Szerencs közötti szakaszának négysávossá tételét.
https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/uzletfejlesztes/bejelentettek-iden-meg-2 ...
Kell az út a leendő szigetelőanyag-gyárnak is.
Itt hányszoros lehet a túljelentkezés (vendég) [2019.05.16., 14:52][válaszolok] #390
kitűnő tanulókból? Itt is ilyen jól működnek az állami fenntartású iskolák? https://www.penzcentrum.hu/karrier/ebbe-az-iskolaba-jaratja-gyerekeit-a-budai-el ...
Valószínű (vendég) [2019.05.16., 18:19][válaszolok] #391
olyan mint a történelmi jelentésű várkert tönkre tétele holmi
nem oda való játszótérrel .
Vagy gics parádés terepredezéssel .
Szigetelés (vendég) [2019.05.17., 07:55] válasza erre: #389[válaszolok] #392
Tud valami konkrétumot?Utoljára a polgi jelentette be a biztosat-azóta csend.Jóhir viszont,hogy M.L. lett a legnagyobb földesúr.Igen a munkaalapu társadalomra,nem a MTA kutatóintézeteire/jobb sorsuk lenne M.L.-nél/Nohát hirhamisitó MTI-Kövér elvtárs szavait másitották,pont az ellenkezőjére!!Igy legalább az egészségügy,oktatás csendben haldokolhat-velünk eggyütt.
Mileszveled Szerencs [2019.10.07., 19:42][válaszolok] #393
Vajon Szerencs fideszes uralkodójának ügyei mikor kerülnek bíróság elé?

Tudja a város lakossága, hogy az ÁSZ vizsgálat , amely 2015, 2016 évre szólt Koncz Ferenc polgármestersége idején korrupció gyanúját állapította meg a vizsgálat?

Tudja e, hogy Dr.Egeli több 10 milliós kárt okozott a városnak? Pl. elbukott perek.

Igaz, hogy Dr.Takács István a pénzügyi bizottság elnöke 3 milliárd Ft értékben pályázik közösen Koncz Ferenccel az innovációs minisztériumnál. A fejlesztéssel együtt közösen eladják a Bonbon Kft-t a horvát Krass csokoládégyárnak?

Igaz, hogy Kiss Attilát a Borsodviz élére Koncz Ferenc jutalomból tette oda ?több milliós fizetésért -, mert korábban több választáson és jelenleg is a kampányfőnöki feladatokat Ő látja el?

Igaz e, hogy tovább kívánják folytatni a pénz lenyúlását , a jelenleg is folyamatban lévő ívóvíz, szennyvizes pályázat kapcsán Kiss Attila és Koncz Ferenc ?

A lenyúlt pénzekből finanszírozták a múltban és a jelenben is a választási kampányokat ? Biztos nem a sajátjukból ?..
Összes hozzászólás: 404 db (189 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 11 db (3%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.