Hírek
Furcsa telefonhívás borzolja a kedélyeket a miskolci kamujelölt-botrányban
Dátum: 2018.07.04., 20:57Megtekintve: 8490
Erdei Sándor beszámolója szerint a maratoni beszélgetés furcsasága volt, hogy partnere többször is a szerencsi Koncz Ferencet említette, mint aki benne lenne, illetve többet tudhat a beszervezéséről - annak ellenére, hogy korábban Kubatov Gábor, illetve Kovács Zsolt kulcsszerepéről értekezett. A férfi a beszélgetésben később azonban azt állította, hogy azért akarja, kvázi bosszúból a volt szerencsi polgármestert hírbe hozni a visszaéléssel, mert úgy tudja, hogy az ő környezetéből szivárgott ki az információ, hogy Fidesz-aktivista volt - írja a HVG cikke.
Koncz kulcsszerepére utalt Molnár Zsolt hétfőn a hvg.hu-nak is, amikor a portál a furcsa telefonbeszélgetésben elhangzottakkal szerette volna szembesíteni. Az ongai férfi azonban korábbi ígéretével szemben a telefont nem vette fel, csak írásban üzente a politikus telefonszámának kíséretében, hogy kérdezzék mindenről Koncz Ferenczet (sic! - a szerk.).A HVG ezt természetesen megtette: a volt szerencsi polgármester aljas rágalomnak, vágyhazugságnak nevezte a vádakat. Koncz Ferenc azt elismerte, hogy ismeri az ongai férfit, és az országgyűlési kampányban valóban dolgozott vele, érdemben azonban állítása szerint hónapok óta nem tárgyalt vele, és arról is a sajtóból értesült, hogy Molnár a miskolci időközi választás jelöltje.
A zavaros ügy előzményei a Magyar Narancs cikkében, a fejlemények pedig a HVG cikkében olvashatók, amelyből a fenti bekezdéseket a Szerencsi Válasz is kiemelte (cím tőlünk).
Hozzászólások
errr (vendég) [2018.07.23., 10:59][válaszolok] #2
Fölháborító, amikor Európa segge alatt is arasznyival leledzik már ez a szétlopott becsapott nevetségessé tett ország! Minden mértéken aluliak az elvtársak.
errr (vendég) [2018.07.23., 13:44][válaszolok] #3
a cikkhez: nem zörög a haraszt s egyébként sem kétséges, hogy piszkos választási machinációk kikhez köthetők.
Összes hozzászólás: 3 db (2 különböző címről),
nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes
mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak!
Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén.
• Adatkezelési tájékoztató
Tisztelt Olvasóink!
A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.
További információ ide kattintva olvasható.
Nem írják, motorra vagy csak személyautóra érvényes.