Hírek
Fényes nappal rabolt telefont egy 16 éves prügyi erőforrás Szerencsen
Dátum: 2018.05.30., 11:37Megtekintve: 522

A nyomozók rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a fiút, aki a megalapozott gyanú szerint telefont rabolt Szerencsen - írja a police.hu. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 16 éves prügyi fiatalemberrel szemben. A gyanúsított 2018. május 25-én 15 óra körül Szerencsen, erőszak kilátásba helyezésével a tulajdonos akarata ellenére elvett egy mobiltelefont, egyben a megfélemlített sértettet megfenyegette, ha szól a rendőrségnek baja eshet. A támadó ezt követően elhagyta a helyszínt.
A bejelentést követően a nyomozók rövid idő alatt azonosították, elfogták majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves fiút. A Szerencsi Rendőrkapitányság az ügyben indított eljárást bíróság elé állítási javaslati javaslattal tervezi befejezni.

Forrás: police.hu, cím tőlünk

Kapcsolódó:

Őrizetben a prügyi dílerek
Pengével rabolt volna mobilt a 13 éves "idegen fiú" Szerencsen
Gyerekek raboltak ki gyereket Szerencsen
Késsel fenyegették a faluőröket Prügyön
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Ma még (vendég) [2018.05.30., 16:44][válaszolok] #1
telefont szermányol de van rá példa aki már ilyenkor ban gyilkol .
http://www.origo.hu/itthon/20180525-a-16-eves-f-ferenc-feltekenysegbol-olte-meg- ...
Család (vendég) [2018.05.31., 16:08] válasza erre: #1[válaszolok] #2
Amit otthon lát az a minta.Tiz év mulva nem fognak ráismerni a térségünkre az biztos.Kinnek jó ez?
Már most se (vendég) [2018.05.31., 19:24][válaszolok] #3
lehet Szerencs erkölcsi kanálisban van és még mindég keresztényi hajráról beszélnek .
Milyen az amikor az járdán depóznak esznek,ott élnek nem gyenge életet egyesek.
Másokat gátolnak a szabad közlekedésben.Ismét a Magyar utcáról van szó. De van ahol karakán a rendőrkapitány és a cigány referens és megoldják a törvénysértést .
youtube thumbnail
Összes hozzászólás: 3 db (3 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Név: Még nem tag? Regisztráljon, és hozzászólása nem kerül előzetes moderálásra!
Válasz erre:

emoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticon
Kérjük, hogy SZÁMOKKAL írja be az alábbi összeadás eredményét az üres mezőbe:
tizenegy + nyolc =