Hírek
Milliárdos fejlesztések Tokaj-hegyalján
Dátum: 2018.04.23., 20:19Írta: Mandarin Megtekintve: 1247Értékelés: 3.00

Kastélyok, műemléképületek, vallási helyszínek és történelmi utcarészek is megújulnak a Tokaj-hegyalján egy világörökségi projekt keretében. A program megvalósítására 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a tokaji székhelyű Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumi partnereivel a Széchenyi 2020 programból. A fejlesztések keretében egységes képet kap a tokaji sétálóutca, ezen belül 19 főutcai ház homlokzatának rekonstrukciója, valamint az óvárosi parti sétány fejlesztése is megtörténik - írja a turizmus.com portál.
Szintén megújul az egykori mezőváros, ma község Mád belvárosi arculata, a Borsay-kastély kertje közösségi térré alakul, a Sichermann-ház pedig interaktív kiállítással bővül - olvasható az összegzésben. A projekt részét képezi a tállyai Mailloth-kastély belsőépítészeti átalakítása, a kastélykert rendezése és a tolcsvai Rákóczi-kastély fejlesztése.

A vallási értékmegőrzés keretében megújul a tállyai evangélikus templom, a bodrogkeresztúri római katolikus templom és a csodarabbi háza. A pályázaton nyertes kft-től is közölték: a fejlesztéssorozat a borászati védett épített örökség megőrzését, turisztikai funkcióbővítését is szolgálja, többek között a tolcsvai Rákóczi-pince, a tarcali Rákóczi-szüretelőház és a sátoraljaújhelyi Ungvári pincesor környezetének helyreállítása által.

A kft. konzorciumi partnereiként önkormányzatok, valamint borászati- és egyházi szervezetek vesznek részt a programban. A beruházásoktól azt várják, hogy néhány éven belül közel nyolcvanezerrel nő a látogatók éves száma a világörökségi helyszíneken - áll a közleményben.

Forrás: turizmus.com
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
??? (vendég) [2018.04.24., 16:37][válaszolok] #1
Minket, szerencsieket, az érdekel, hogy konkrétan itt mi épül, szépül. Mert a környező települések bizony igen csak előttünk járnak ez ügyben.
JÓ példa (vendég) [2018.05.01., 12:37][válaszolok] #2
Egy tokaji civil szervezet háromnapos halászlé főző és kulturális programot szervezett.Igaz belépődijjas volt de nem verekedtek az ingyenes roma álkultúra képviselői.E civilek egész nyárra terveznek eseményeket szinesitve a kinálatot,drukkolok a kezdeményezésnek.Soktizmilliós háromnap helyett több apró rendezvény-anélkül hogy főállásu kulturosok égetnék a gyertyát !
ROSSZ példa (vendég) [2018.05.01., 21:05][válaszolok] #3
Omega, Karthágó, Deák Bill csak hárman a fellépők közül és máris több tízmillió. Egy nap. Józanodj Tokaj után!
tízmilliós (vendég) [2018.05.02., 10:10][válaszolok] #4
A fellépők, a színpadtechnika és a körítés önmagában több mint 10 millió és úgy hallani, komoly buktával záródik a dolog... A kezdeményezés jó lett volna, ha nem megint amatőrök akartak volna gyorsan nagy pénzt szakítani. A nagy pénz megvolt, csak mínuszban.
Hádám [2018.05.18., 18:23][válaszolok] #5
Csak érdekesség képen, tud valaki némi információval szolgálni, az alábbi beruházásokban ki a fővállalkozó? Mert gyakorlatilag senki ember fia a városban nem hallott róla, nem tud semmit, nem ismernek senkit, sehol nincs kiírva se, neten se fellelhető....
http://www.szerencs.hu/phocadownload/Folyamatban/onkormanyzati_epuletek_energeti ...
errr (vendég) [2018.05.18., 22:03] válasza erre: #5[válaszolok] #6
Akkor nyilván valami csókos akinél lecsapódik a szükéges "alkotmányos költség".
Hádám [2018.05.20., 11:06][válaszolok] #7
Beszédes a megvalósítási dátum is, annak tudatában mikor is kezdték (választás előtt 1 hónappal)

"A projekt megvalósítási időszaka: 2017. június 01. ? 2018. május 31."
Segitség (vendég) [2018.05.21., 09:07][válaszolok] #8
Milyen választás volt 2017 nyarán?Egyébként ez speciális szaktudást igényel Hádám-nem olyan .mint a templomfestés.Amúgy jártál azóta a penészvirágos ref.templomba?
Hádám [2018.05.21., 13:23] válasza erre: #8[válaszolok] #9
Ha ezt komolyan kérdezte, akkor inkább hagyjuk... A projekt kezdése már 2017-ben ki volt tűzve, azaz júniusban, a tényleges kezdése pedig 2018. márciusában volt, azaz a VÁLASZTÁS ELŐTTI hónapban!

Igen jártam, sőt jobbat is mondok, külön írásba adtuk a kivitelezéskor, hogy problémák lesznek ezzel a festéssel, ha nem fogják rendesen betartani a szellőztetés és a fűtés szabályait, de egy hatalmas nagy "SZAKTUDÁSSAL" rendelkező főkolompos műemlékes még az esperes urat is leordította, hogy márpedig ez így lesz jó... Előírt festéktípus volt, amit a főokos uraság önhatalmúlag változtatott meg az utolsó pillanatban, amihez párosult egy fokozott hőszigetelésű nyílászáró csere is a régi fémkeretes ablakok helyett, természetesen szellőzőrendszer nem.... nem egyszer voltam fent bejáráson, még arra se vette a fáradtságot senki, hogy az ajtót kinyissa szellőztetni, ömlött a pára a falakról... ennek már 7 éve... mivel előrelátó embernek gondolom magam, természetesen írásban lett rögzítve mindez az építési naplóban, mely mai napig itt pihen a polcomon!

Szóval akkor kapok én is választ a kérdésemre? Nem hiszem, hogy ez ekkora dolog lenne, hogy napokig kell nyomozni utána...
Hát (vendég) [2018.05.21., 21:16][válaszolok] #10
..ez bizony égô volt, ahogyan a templom ügyben hozzászólót leiskolázta Hádám ! Erre mondják, hogy ha hallgattál volna bölcs maradtál volna !
errr (vendég) [2018.05.22., 11:04][válaszolok] #11
Szalajka völgyi országrontás:
https://index.hu/sport/2018/05/18/szilvasvaradi_lovas_stadion_betonmonstrum_szal ...
-
Persze tudom fideszfan nem képes megbirkózni ilyen hosszú szöveggel, vagy ha mégis az értelmezésnek vannak súlyos gátjai.
Munka (vendég) [2018.05.22., 13:53] válasza erre: #10[válaszolok] #12
Magyarázat és penészes fal az van.Az embereket nem az előbbi érdekli.A következő festésre nem lessz egyhamar tehetség egy műemlék templom penészesen fogadja a hiveket,s a látogatókat.Ez is támogatásból készült,javaslom e kulturált szöveg elhelyezését a bejáratnál-mindenki okulására.
Feri (vendég) [2018.05.22., 20:15][válaszolok] #13
pártfogoltattad kiengedték a pszichiátriáról ne hogy gond legyen a Magyar utcán vele .
Csak úgy demokratikusan szól azt utca .
Hádám [2018.05.22., 21:16] válasza erre: #12[válaszolok] #14
Tipikus fidesz tempó... agyatlan okostojások ülnek döntő pozíciókban, ha meg elszúrnak valamit, kenjük rá másra.... gondolom azért rúgták ki nem sokkal később az illetékest is mert olyan jól végezte dolgát.... gondolom az egész parkosítás is azért száradt ki, mert az a "szemét virág" direkt kiszúrásból kipusztult véletlenül se azért, mert senki se locsolta... Az első 2 hónapban még a fűnyírást is a fővállalkozó fizette, mert ciki volt hogy arra se veszi senki a fáradtságot, hogy a nyakig érő gazt lenyírják....

Tudja ha a fal penészedik, nem a festék a hülye, megvan az oka, hogy miért teszi... Ha jobban szemügyre veszi, nagyjából 1,5 méter magasságig, ahol a technológiai előírásokat követve készült el, falszárító vakolatrendszerrel és lélegző festékkel, semmi probléma nincs... ahol belekontárkodott a főokos megmondó, rögtön rossz lett...
Egyébként meg elárulom, 5 éves garancia volt rá adva, ha megállná a helyét a "hibás kivitelezés" a kivitelező részéről, már rég meg lett volna csinálva. De más hülyesége miatt senki nem fog fizetni saját kontójára... megjegyzem 5 év alatt ha kétszer hívtak minket 1-2 órás apró javításokra... Szerintem itt zárjuk is le a témát (főleg 7 évvel ezelőtti dolgokról), egyszer már próbálkoztak ezzel, botrány is lett belőle..
szemlélő (vendég) [2018.05.23., 09:02] válasza erre: #12[válaszolok] #15
Nem értem, miért Hádámot piszkálja, ha nem is ő volt a fő kivitelező és a munka elvégzése előtt felhívta a figyelmet a szakmai problémákra. Olyan, mintha a mentőápolót szidnák azért, mert rosszul felszerelt a mentő...
Erő (vendég) [2018.05.24., 09:17] válasza erre: #14[válaszolok] #16
Lessz polgármester jelöltjük?Lessz programjuk?
jövő (vendég) [2018.05.24., 19:05][válaszolok] #17
Se kép se hang a választásról, ami annyit jelent, hogy marad ez a posvány, amiben élünk.
tudja, ha (vendég) [2018.05.25., 11:25] válasza erre: #16[válaszolok] #18
ha kezébe veszi a mai Szerencsi híreket akkor meglátja :)
Demokrácia (vendég) [2018.05.25., 13:51] válasza erre: #17[válaszolok] #19
Induljon és mutassa meg magát.Jővőre csak az induljon aki most is legény.
errr (vendég) [2018.05.26., 21:11][válaszolok] #20
Szíves tájékoztatásul, mert nem hiszem, hogy ezt tömegek tudják és még nem vertek szét mindent!
https://www.sokkaljobb.hu/content/kivett%C3%A9k-az-alkotm%C3%A1nyb%C3%B3l-t%C3%A ...
valaki (vendég) [2018.05.27., 10:02] válasza erre: #20[válaszolok] #21
Volt erről az elfogadásakor szó, de sajnos nem volt (ellenzék) aki erre nyomatékosan felhívja a figyelmet. Biztosan nem volt kedvük vagy idejük elolvasni és értelmezni. Ha meg tudtak róla, akkor nem volt erejük ebből ügyet csinálni, el voltak foglalva a saját túlélésükkel. Egyébként ennek az ország szempontjából pozitív hatása van: kevesebbet költünk egészségügyre, kevesebb nem produktív éhes száj marad.
Kutyavásár (vendég) [2018.05.27., 11:39][válaszolok] #22
A 37 es felöl mentem a kutyakiállitásra a piac felé.Irdatlan szeméthalmok az árokban,repedező beton a pár éve átadott utcán.A vár elött kifordult térkövek.Van itt valaminek felelőse?
errr (vendég) [2018.05.27., 19:10] válasza erre: #21[válaszolok] #23
Pozitív hatása? No ez kb olyan mint amikor a kölcsönadót meggyilkolják törlesztés helyett. Ez nem pozitív hatás hanem bűnözés adott esetben egyszerűen kirabolnak a törvény erejével. Amikor már az Eü ellátás, a nyugdíj sem biztos, ott megszűnik a bizalom s a jó közérzet is. Az olyan ország elpusztul.
22-höz (vendég) [2018.05.28., 10:45][válaszolok] #24
Nem csak a piac felé van leépülve a város. Nézzen szét az Ondi úton vagy a piac felé. De a bérmáláson úgy hegyeltek a " magukat nagyjainknak képzelők " mintha minden oké lenne. Csak üzenem: nem oké!
Hírek (vendég) [2018.05.28., 17:11] válasza erre: #24[válaszolok] #25
szerint olyan is volt, aki intett a villanyszerelőnek, hogy fényképezze ... lejjebb van még ?
Én (vendég) [2018.05.28., 21:12] válasza erre: #24[válaszolok] #26
Szerencse,hogy nincs nagyobb eső,mert házakat öntene el a víz. Az árkok gazban állnak. Na de így jó.
Fail! 2.0 (vendég) [2018.05.29., 23:35][válaszolok] #27
Van még lejjebb a jobbikban? Úgy látom igen. Megszabadulnak a radikális vonaltól és jöhet a langyi-baloldalos vonal! Nah mi van Jobbikosok? Erről nem beszélünk? Értem? eléggé kínos. Tudják mit? Hagyják is a választ, inkább keressenek valamit, amit ide belinkelnek, hogy elterelje a figyelmet a langyi pártukról, a pártszakadásról és a tejesemberekről akik kilóra megvették a pártjukat!
Minden (vendég) [2018.05.30., 06:26][válaszolok] #28
pártot megvesznek felesleges bármelyiket kiemelni manapság csak olyanok kerülhetnek .
Funkcionális helyekre akik irányíthatók,foghatok eklatáns példa Szerencs miért nem virágzik,halad mint uszkve 40-évvel ezelőtt ?
Mert ugye valakiknek nem érdekük és pont .
valaki (vendég) [2018.05.30., 10:11][válaszolok] #29
Szúnyogirtás lesz idén Szerencsen? Vagy örüljünk, hogy van képviselőnk, más már nem számít?
errr (vendég) [2018.05.30., 11:59] válasza erre: #27[válaszolok] #30
Nomost ha a toroczkaiékat hiányolja a betyársereggel, a migránsozós hazugot meg a határvadász ötleteket miközben balosozik az a méltán szomorú.
ex-jobbikos (vendég) [2018.05.30., 13:34] válasza erre: #27[válaszolok] #31
Én szégyellem magam azok miatt, akik a pártot ide züllesztették, nem is szavaztam rájuk. De már ha Ön ilyen kárörvendő, árulja el, minek örül annyira? Annak, hogy nincs már hiteles nemzeti érdekképviselet a magyar országgyűlésben? A langyi-baloldalos vonal alatt a bukott fideszes képviselő Langyi Rolandra utalgat vagy esetleg a homokosokra, mint pl. az egyik hipszterré vedlett ősfideszes EP képviselőre?
errr (vendég) [2018.05.30., 14:13] válasza erre: #31[válaszolok] #32
A jobbik a fidesz szatellitje volt és valszeg ma is az. Becsapta a választóit a váltást akarókat azt azért szögezzük le.
Nosztalgia (vendég) [2018.05.31., 16:05] válasza erre: #28[válaszolok] #33
Hm,negyven évvel ezelőtt....vagyis 1988-ban.Soroljon néhány fejlesztést!!!Konkrétan kinek,kiknek nem érdeke a fejlődés?Igaz akkor még állt a MSZMP zászlaja,durrogtak a szerencsi munkásőrök,felirták azt aki templomba jártEzt sirjam vissza pártonkivüliként?.
Bukovszky Róbert [2018.06.01., 08:14] válasza erre: #33[válaszolok] #34
"felírták azt aki templomba járt" Tessék mondani Zomboron is? Mert, ha igen akkor oda jó vaskos 'füzetecskét kellett vinni, mert mindhárom templomba özönlött a nép vasárnaponként! Igaz akkor még nem volt "kötelező", aki ment az 'érzésből ment.
Kellenek is (vendég) [2018.06.01., 20:09][válaszolok] #35
mert a muzsikusok viszik a pénzt ennyiért lépnek fel .
http://www.origo.hu/kultura/galeria/20180531-ennyit-keresnek-a-magyar-sztarok-fe ...
fórum (vendég) [2018.06.01., 20:32][válaszolok] #36
Herczeg Zoltán beszélgetésére vajon mennyien mernek elmenni majd? (holnap a várkertben 17 órától lesz)
Demokrácia (vendég) [2018.06.02., 09:26] válasza erre: #36[válaszolok] #37
Szomorú,hogy ön is a félelemről papol.Zoltán most felfedezte szülővárosát,s magában a homo politicust.
Ne sírdogáljon (vendég) [2018.06.02., 12:43] válasza erre: #33[válaszolok] #38
munkásőrség patronja elfogyott az a szép,boldog megélhetés amit maga meg a bandája ígért köd markolászás lett.
Erre incselkedik maga cseléd,kiket szolgál ?
Mert Szerencsnek jó volt ha volt termelő csokigyára,cukorgyára nem kellet fejlesztés jó volt így is .
Boldogult a dolgozó szorgalmas ember most meg meg gebed mert nem tud pályázatot írni
és támogatottság híján nyerni sem .
És kinek nem érdeke a fejlődés?
12 éve nem történik semmi leírjam betűvel is ?
Templomba minek jár az svábok és németek menedéke ezek nem magyar igék .
errr (vendég) [2018.06.03., 11:37] válasza erre: #33[válaszolok] #39
hmmm inkább csak 30 évvel ezelőtt!
Node manapság meg az utcák tele eladó házakkal, az utcák szemetesek, van amelyik leszakadóban, a buszmegállók környéke néhol maga az illemhely is.
Bölcs vezérei szemmel láthatólag azt szánták magának, hogy vagy népi termékeivel díszmagyarban ácsorogjon a kapuja előtt, vagy kalapját lekapva kétrét görnyedve szaladjon a turista elé/maradjon igavonó barom, hogy eltartson mutyisokat parazitákat, csalókat.
Kötcse (vendég) [2018.06.05., 10:12][válaszolok] #40
Vasárnap világosan kimondta O.V.szigoritások jönnek nem lessz kisirok pár milliárdott erre arra.Megváltozott a világ is körülöttünk,erre is utalt a Házelnök-a legnehezebb négy év következik.Vége az igéretek földjének.Ráadásul az Unió és visszafogja a felzárkoztatási pénzeket.Az értelmes munkaerő elfogyott,az iskolák ontják. a fél-analfabétákat.Az érettségi visszacsúszott a harminc évvel ezelötti általános iskolai szinvonalra.Erről egy szerencsi zárt kapus kétnapos tanácskozáson is szóltak a résztvevők akik az egész országból sereglettek össze.
Nem (vendég) [2018.06.05., 20:21][válaszolok] #41
kell Kötcse ezek egymásnak adják a stafétát csak pedagógust tudnak elképzelni polgármesternek ?
Hogy miért nem tudni ?
errr (vendég) [2018.06.06., 11:15] válasza erre: #40[válaszolok] #42
Elverték, széttraszkálták, elcsalták a pénzt, s most majd megint megszorítások lesznek, aminek persze nem az a neve mint tudjuk a dakota szótárból. Miből építene még 32 stadiont a bugris kupec?
??? (vendég) [2018.06.06., 11:26][válaszolok] #43
Van egy hölgy a nagy csapatban, akinek mindegy, hogy Trianoni megemlékezés, gyermeknap, szobor avatás, na ő mindegyiken :D nagy mosollyal pózol :)
Tankötelezettség (vendég) [2018.06.06., 12:08][válaszolok] #44
Egy 27 éves többgyerekes anyuka vetette fel pénz kellene,hogy ne vegyék el a gyermekeit.Atöbbi már ment,mint a karikacsapás.Ismert a szomszéd faluban egy 87 éves asszonyt aki többször segitett rajta.Három férfi is kötélnek állt,igya kis csapat éjszaka a térfigyelő kamerákat elkerülve tört rá az áldozatra.Kegyetlenül elbántak vele mert kellett a pénz hogy a gyámhatóság.....Ezek mind jártak iskolába,de állatként viselkedtek,bár több ragadozó is kikérné magának ezt a társaságot.Az életfogytig nem megoldás,mert holnap lesznek követőik.Okatatás meddig süllyedsz még?
43nak (vendég) [2018.06.06., 12:29][válaszolok] #45
Lassan nem csak egy fog mosolyogni minden rendezvényen hanem mindjárt három. Majd vetélkedhetnek kinek negédesebb a mosolya. Ez egy nagy család.Anyák , apák, keresztapa, keresztanya.
jövő (vendég) [2018.06.06., 19:30][válaszolok] #46
Egy újabb hölgy polgi jelöltről is megy egy ideje a pletyka, aki szintén pedagógus.
errr (vendég) [2018.06.06., 23:41] válasza erre: #46[válaszolok] #47
Már krvára elég a pedagógusokból. Minden rendszer fő támaszai és haszonélvezői is, tisztelet a kevés kivételnek. Itt meg, mintha itt egyebek nem is laknának.
Találgatás (vendég) [2018.06.07., 07:01] válasza erre: #46[válaszolok] #48
Az illető hölgyről terjedő kósza hirek alaptalanok.Végre nem személyekben hanem programokban kellene gondolkodni,s hat évben.Választ kell adni a várost körülvevő szegregációs övezetre.
Ja (vendég) [2018.06.07., 08:10][válaszolok] #49
Aki ott tapsolt kevélyen letekintve Orbán Viktor mellett, amikor Orbán Szerencsen kampányolt????
47-nek (vendég) [2018.06.07., 16:22] válasza erre: #47[válaszolok] #50
Talán ha gondolkodna mielőtt ír...
. (vendég) [2018.06.07., 19:30][válaszolok] #51
Baloghné milyen kitüntetést kapott?
Szúnyog (vendég) [2018.06.07., 21:24][válaszolok] #52
No! Éppen most zavartak be "virágos" kis városunk egyik ingatlanjának udvaráról a házba a szúnyogok. Rengeteg van belőlük, egyre agresszívebbek, hiszen a gyérítésükről megfeledkeztek Szerencsen településünk vezetői. Igaz, ez utóbbiak most igazából nincsenek, hiszen polgármesterünk immár büszke országgyűlési képviselőként naponta többször veri vörösre tenyerét, a polgármesteri feladatokkal megbízott alpolgármester idejét pedig kitölti a tanév
zárása, tanítványainak érettségi vizsgája. ("Suszter maradjon a kaptafánál!") Így hát nyugodtan szívják a vérünket a szárnyas rovarok. Mert megérdemeljük! Mindez csupán arról jutott eszembe, hogy ismételten szavazásra invitáló levelet hozott a postás 2018. július 29-re. Most már biztosan tudom, hogy hülyének néznek. No!
Gyémántdiplomás (vendég) [2018.06.07., 21:25] válasza erre: #51[válaszolok] #53
Hatvan éve vette át a diplomáját. Mielőtt még károgna.
megbecsülés (vendég) [2018.06.07., 22:44][válaszolok] #54
Szégyenletesen felkészületlen, összeszedetlen beszédeket hallhattak a pedagógusok Egely és Koncz úrtól is. Ez szerintük a pedagógusok méltó köszöntése a pedagógusnapon?
Van még lejjebb (vendég) [2018.06.08., 08:16][válaszolok] #55
mint a városi pedagógusnap? Megalázó az a színvonaltalanság amit produkáltak . Mármint a vezetők! A gyerekek mindig kedvesek, de őket egész évben látjuk.
Így hát jó leünnepelték a "nép lámpásait". Igaz itt egyenlőre a sötétség az úr és egy időre marad is a sötétség.
. (vendég) [2018.06.08., 18:30][válaszolok] #56
Kár!
No (vendég) [2018.06.08., 22:11] válasza erre: #55[válaszolok] #57
azért ne feledjük a lényeget: mindenki kitüntetett majdnem mindenkit. Ennél több váza még az üvegboltban sincs . ...
errr (vendég) [2018.06.09., 23:33] válasza erre: #50[válaszolok] #58
Magának mi jutott eszébe?
errr (vendég) [2018.06.09., 23:35] válasza erre: #57[válaszolok] #59
Terem elnevezés (vendég) [2018.06.10., 12:51][válaszolok] #60
Kiről neveztek el termet a gimnáziumban néhány héttel ezelőtt? Természettudós, kutató, irodalmár? Az eddigieket ismertük.
Kiv?tel (vendég) [2018.06.10., 14:35][válaszolok] #61
Most kivételesen nem a tudomány vagy a gazdaság kiemelkedô személyiségérôl kapta a nevét a tanterem.. Egész egyszerün Demeter névre hallgat az erre érdemes szemëly és a mint azt a méltatásban elmondta Tállai államtitkár, többek között az tette alkalmassá az ifju urat, hogy " szeretia sportot,nem a Diósgyôrnek, hanem a Mezôkövesdnek drukkol " és ráadásul " érti a humort, pëldául az enyémet is " Mondta a neves vendég ! Enyi, de gondolom elég is !
errr (vendég) [2018.06.10., 15:18] válasza erre: #60[válaszolok] #62
Valami Demeterről aki a fentiek közül egyik sem. Na és ki volt a díszvendég? Olcsóbb lesz itt is a benzin?
Szerencsi (vendég) [2018.06.10., 20:46] válasza erre: #61[válaszolok] #63
No még az is lehet, hogy szépen szponzorálta a ?tudományt? a család, nemde?
.. (vendég) [2018.06.11., 21:43][válaszolok] #64
A legutóbbi helyi lapban olvastam , hogy magas állami kitüntetések is voltak. Gratulálok! Nyilván megérdemelten . . .
Bukovszky Róbert [2018.06.12., 12:26] válasza erre: #60[válaszolok] #65
Miért is baj ez, kinek mit ártanak vele? Szerte a világon mindenhol elfogadott és bevett szokás, hogy egy-egy szponzorról, mecénásról elneveznek valamit. A delikvens ad egy kis???? pénzt az intézmény meg elnevez róla valamit -sok más példa is van, nem csak tanterem- jelen esetben egy tantermet. A névvel semmi nem romlik, de a kapott támogatást meg fellehet használni az adott intézmény jobbítására, fejlesztésére, modernizálására stb-stb. Bár minden így működne a világban! Megjegyzem a Gimiben volt már elnevezve terem az OTP-s Csányiról is, érdekes az senkinek nem szúrt szemet. Viszont ez azt jelenti, hogy szeretett városunkban minden f@sza, minden ok, ha egyesek már csak egy valójában inkább megsüvegelendő dologba bírnak belekötni.
No-no (vendég) [2018.06.12., 21:52][válaszolok] #66
Kedves hozzászóló ! Azért némi különbség csak felfedezhetô Csányi Sándor és egy politikailag futtatott Mezôkövesd drukker között ! Egyébként ez a fórum ugy tünik jócskán ellaposodott . Még jó ha van némi esemény /tanterem névadás / mert lassan az érdektelenségbe fullad . Valószinüleg ; vagy minden rendben van szükebb pátriánkban, vagy teljes közöny lett úrrá az embereken . Én az utóbbira tippelek .
errr (vendég) [2018.06.13., 20:46] válasza erre: #65[válaszolok] #67
Ilyen elven egy derék de takarékos nagylelkű mezőőrről is elnevezhetnék pl a fizika tanszéket igaz? Vagy a tudományos akadémia nagytermét? Mit számít ki az csak pénze legyen? Komolyan tetszik gondolni az ilyesmit?
errr (vendég) [2018.06.13., 20:51][válaszolok] #68
Tud valaki valamit a polg. választás jelöltjeiről esetleg? Készülődik akárki is a bábszinház ellen?
68-nak (vendég) [2018.06.14., 08:50][válaszolok] #69
Ha egy csepp eszük van a pártoknak hagyják, hogy versenyezzen magával a fideszes jelölt. Én biztos, hogy el se megyek választani az egy jelölt közül. Csak játszanak továbbra is bábszínházat . Mi meg a nézőtéren jókat kacagunk!
Na (vendég) [2018.06.14., 09:57][válaszolok] #70
és mire jutott Herczeg Zoltán?
választás (vendég) [2018.06.14., 19:47][válaszolok] #71
majdnem teljes fidesz testület mellé bolond lenne ellenzéki jelöltetni magát. a legjobb az lenne, ha valóban hagynák, hogy egyedül induljon a fidesz jelöltje, a jövő évi választásig úgyis van még több mint 1 év, akkor majd lehet magyarázkodni, hogy a harmadik kétharmados kormányzással sem sikerült semmi említésre méltó beruházást a városba hozni. mert ne legyen kétség senkiben, pár iskola szigetelgetésén és festésén kívül majdhogynem biztosan semmi nem fog épülni, idetelepülni ami jelentős.
Majdnem? (vendég) [2018.06.14., 21:16] válasza erre: #71[válaszolok] #72
Hát ki a nem fideszes a testületben? Ugyan mondjon már csak egyet legalább!
Tokaj (vendég) [2018.06.14., 21:21][válaszolok] #73
Csütörtökön ismét ünnep volt Tokajban. Maga a kormányfő adta át a Simon László Vízisport Központot. Esetleg Szerencsen tervezik a szigetelőanyag gyár vagy a beígért új cukorgyár avatását? Nekünk itt rövidesen polgármestert kell választunk. No.
??? (vendég) [2018.06.15., 07:01] válasza erre: #73[válaszolok] #74
Ha már olyan nagy súlyt fektettek a bicikliutak projektre, akkor a nyolc éve beígért már, már életveszélyes bicikliutat felújíthatnák. Azt mondták, az ígéreteket számon lehet kérni. Nem volna elég a nap.
De most (vendég) [2018.06.15., 18:25][válaszolok] #75
hogy ez a Nyíri azt hiszi hogy szépen mosolyog a sport rendezvényeken és polgármester lesz ?
Mindég azt mondják kövessük a 48,56 szellemiségét akkor ö meg kövesse az ezer munkahely ígéretét.
errr (vendég) [2018.06.15., 23:54] válasza erre: #75[válaszolok] #76
Számomra nagy csalódás ez az ember, hogy nevét adta mindehhez s beállt közéjük. Nem tudom hogy áll a tükör elé. Bár az is lehet csak az emberismeretem csalt meg, s nem is először s nem is csupán ebben az esetben.
Barát (vendég) [2018.06.16., 05:31][válaszolok] #77
Nincs egyedül, más is beállt a sorba. Mindent a vélt hatalomért, a pénzért, a végsőkig.
Bukovszky Róbert [2018.06.17., 10:44] válasza erre: #75[válaszolok] #78
Azért várjuk ki a végét Tibi egyenlőre még nem ígért semmit, a más ígéretét meg balgaság Rajta számon kérni. Igaz volt egy érdekes megnyilvánulása néhány éve, de az is többé, kevésbé megvalósult. Arra gondolok amikor azt mondta, ha a polinak nem teljesülnek az ígéretei akkor Ő /mármint az ex poli/ fogja tudni a dolgát, ..... hát tudta lemondott a polgármesterségről ......
Szerencsen (vendég) [2018.06.17., 12:31][válaszolok] #79
könnyű a tanári pálya modellt vonzóvá tenni felvételi elbeszélgetés közben csak annyit kell megemlíteni .Kedves pedagógus kolléga gondoljon bele egyszer még Szerencsen lehet polgármester is ?
jövő (vendég) [2018.06.17., 13:24][válaszolok] #80
Ugyan már, le van itt zsirozva minden szépen. Tibi,vagy Magdi, huhh, micsoda v?laszt?si paletta...
Azért (vendég) [2018.06.18., 20:30][válaszolok] #81
van pozitívum a Magyar utca háta mögött lévő vízelvezető árkot újra gondolja a hivatal
sok éves küzdelem után végre rekonstruálják .
Köszönet a Szerencsi válasz felületének,üzemeltetöinek hogy megjelentették a problémát
a város üzemeltetés végre lépet .
Ajjaj!!!! (vendég) [2018.06.19., 10:28][válaszolok] #82
Ahogy látom a szerencsi rendezvények főembereit , lehet, hogy az új polgi jelölt mégsem lesz első ember??? Bosszantó az az örökös második hely!!!
Összes hozzászólás: 83 db (66 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 1 db (1%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén.

Név: Még nem tag? Regisztráljon, és hozzászólása nem kerül előzetes moderálásra!
Válasz erre:

emoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticonemoticon
Kérjük, hogy SZÁMOKKAL írja be az alábbi összeadás eredményét az üres mezőbe:
huszonkettő + egy =