Hírek
660 millióba került, de még rá kellett költeni 140 milliót, hogy aztán további 230 millióból befejezzék, mi az?
Dátum: 2016.11.02., 12:45Megtekintve: 12355Értékelés: 4.00

Karácsonyi ajándékként kapott 2009. december 23-án a Tokaj melletti Rakamaz 526 milliós uniós támogatást egy nagyívű projektre. A neve szerény: Rakamazi Nagy-Morotva Vízi Tanösvény kialakítása és környékének fejlesztése - írja a 444 hírportál. Papíron nem volt semmi gond, nemhogy az elvégzett, de - mint később kiderült - az el nem végzett munkákat is leigazolták és kifizették. A projekt teljes befejezést 2013 tavaszára ígérte az akkori polgármester, Farkas Ernő - írja a cikk.
A neve szerény: Rakamazi Nagy-Morotva Vízi Tanösvény kialakítása és környékének fejlesztése, de ilyen tételek voltak a tervben:

 – vízi tanösvény 2200 méteren, ahol az 5 megállónál madármegfigyeléssel, talajszerkezet bemutatásával, növényvilággal, víz alatti élőlényekkel ismerkedhet a látogató.
 – A tanösvény elején új Látogató Központ és Kiállító Terem (Nagy Teknősbékaház) létesül 1000 négyzetméteren, kilátóterasszal. Ökológiai ismeretterjesztést ígértek, a XXI. századi technológiának megfelelően.
 – A tanösvény mellett egy ismeretterjesztő épületben (Kis Teknősbékaház) 257,38 négyzetméteren a környező állatvilágot mutatják be.
 – Korszerűsítik a rakamazi szabadstrandot, többek közt a gyerekek és úszni nem tudók részére egy folyóban elhelyezett medencével. És kialakítanak egy, a kishajók kikötését biztosító pontonsort.
 – Csónakkiemelő öböl lesz a kempingnél, ami egész éven biztosítja a kikötést.
 – 10 új munkahely létesül.

Akkora turistamágnesnek szánták, hogy az ígérték: 2014-re 78 650 látogatót fogadnak majd.

Ráadásul az önkormányzat az önrészre is kapott egy másik uniós alapból még 60 milliót. És annyira hitt az ötletben az akkori fideszes városvezetés, hogy további hitelt is felvettek az összesen 660 milliós projektre.

Hogy nincs minden rendben, már menet közben látszott, amikor többször módosították a tervet. Az első pontból például a látványelemek többsége (így a madárlesek, megfigyelési pontok) kikerült. A határidőt sem sikerült tartani. Jelentős csúszással, 2012 végén adták át a projekt első szakaszát, még a megyei kormánybiztos is szalagot vágott.

Papíron nem volt semmi gond, nemhogy az elvégzett, de - mint később kiderült - az el nem végzett munkákat is leigazolták és kifizették. A projekt teljes befejezést 2013 tavaszára ígérte az akkori polgármester, Farkas Ernő.

A cikk a 444.hu oldalán folytatódik →

Kép: Boon
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Tényszerüen. (vendég) [2016.11.06., 07:48][válaszolok] #1
A magyar gazdaságban ,kétségtelen ,hogy van néhány, pozitív előrelépés.
Összességében a gazdaság ,teljesítménye,az EU-s pénzek nélkül -növekedést nem produkálna.
A statisztikákról annyi,amennyit egy nagy ember mondott: "annak a statisztikának hiszek ,amit én hamisítottam "
Példa képpen : Szlovákiában tíz éve egy före eső,nemzeti jövedelem 20 % al, volt kevesebb ,mint nálunk - ez most pedig kb.20 %-al nagyobb!
A versenyképességben a 29.helyről ,a 69.helyre csúsztunk vissza.
Az Ausztiához viszonyított bérek ,korábban kb 46% volt, ez most 32 %.!
Korrupció terén, a 76. helyen állunk.!
Az államadóság gyakorlatilag nem csökkent.
A valutatartalék a a korábbi felénél, kevesebre csőkkent.
Hádám [2016.11.06., 09:04] válasza erre: #1[válaszolok] #2
Pontosan leírta a tutit az első két sorában! Eu-s pénzek (saját pénz lényegében) nélkül egyszerűen nem lenne "növekedés".... De miért is lenne? A termelést lenullázták, ami van az se magyar kézben jórészt... Amikor kínai buszüzemet támogatunk, a sajátnak meg alig akad megrendelés ezen ne is csodálkozzunk... Amikor azok a pályázatok, melyek ténylegesen is segítenék a kis és középvállalkozói réteget, hónapokig, évekig csúszik ("véletlenül" mindig a kampányidőszakra), akkor szintén ne lepődjünk meg... Ahol a pénzek nagy része Roxfortban köt ki a várázslóknál, a korrupciós rátán se lepődjünk meg! A bérek tekintetében sem lesz addig előrelépés, amíg majdnem többet kell az államnak befizetni, mint amennyit kézhez kap az alkalmazott! A betelepülő külföldi esetleg adhat többet valamivel, de egyrészt nem lesz hülye, másrész az otthoni fizetésekhez képest ez nekik még mindig aprópénz, pont ezért jön ide! De azért nem törik össze magukat.... A versenyképességről... felkeresett nemrég XY megrendelő, hogy adjunk árajánlatot egy nagy volumenű felújítási munkára, műemlék épület, kb 100 ablak, egyedi méretben, kerítés építés, burkolás stb-stb.... Saccra 80-100 millió forint... eddig nincs is probléma, a gond ott kezdődik:

"Fizetési feltételek: A munka teljes elkészülte, a műszaki átadás-átvétel megtörténte, a műemlékvédelmi hivatal beleegyezése után, egy összegben 60 napon belül történik"

Magyarra fordítva, bele kell fektetni több tízmillió forintot és amikor jónak látja a megrendelő, majd a végén egy összegben fizet, amikor akar... A műemlékvédelmet ismerve ez hónapokig is húzódhat. Azt is tudni kell, hogy a leadott számla után viszont azonnal kell fizetni az áfát hó végén, ha kifizettek ha nem. Nincs részszámla, nincs előleg, nincs semmi! Mintha a boltban vásárolnék és 3 hónap múlva akarnék fizetni... Mi ennek a következménye? Bejön, nevezzük mondjuk Józsinak, a cégével és rábólint: "Persze, mi megcsináljuk, megfinanszírozzuk, de 150 millióért!"... és Józsi fogja csinálni 50%-al drágábban. Na dióhéjban ennyit a versenyképességről Kb így zajlanak a mai közbeszerzések.
Értelmiségi vita lehet. (vendég) [2016.11.06., 15:34][válaszolok] #3
Hadám,B.Róbert,és mindenki aki olvassa:

-a Tényszerüen hsz.-ben van még több közlés is.
Ezekröl mi a véleményük

Még valamit : a 28 Eu tagállam közül, a 25.Mo.

Még nem beszéltünk ,az egészségügyről ,oktatásról, társadalmi problémákról ,szegénységről ,demokráciáról ,szabadságról, korrupcióról .elszígetelődésről,stb .

Kérem ezekröl beszéljünk , és vitatkozzuk-és majd eljutunk ,hogy valóban mi is a valós helyzet.

Sajnos a migráció ,minden eltakar-mert így akarják.
Látványraktár Ózdon, 3,7 milliárdért (vendég) [2016.11.06., 16:38][válaszolok] #4
Bukovszky Róbert [2016.11.06., 20:15] válasza erre: #3[válaszolok] #5
Nézze én szívesen "vitázom" vagy 'diskurálok -van is véleményem, észrevételem jó bőven- BÁRKIVEL bármiről, bármikor, bárhol, de a lényeg az, BÁRKIVEL tehát nem "nick nevekkel, hanem valós, nevüket, arcukat, vállaló személyekkel!
Nevem a változás. (vendég) [2016.11.07., 19:29][válaszolok] #6
Sajnos ,az 1,és 3. hsz.ben felvetetteket kerülik a látogatók.
-Pedig ,ha a valós gazdasági ,és társadalmi helyzettel ,nincs tisztába valaki az csak érzelmi húrokat penget.
-Róbert. -ebben kellene segíteni Önnek ,és mindenkinek aki valamelyest, a tájékozottabak közé tartozik.
-Nagyon fontos ,hogy az alapokról indulva ,nyissuk fel az emberek szemét -és a racionális ,politizásás felé, tessékelni.
megjegyzés (vendég) [2016.11.08., 08:10] válasza erre: #6[válaszolok] #7
Névtelen véleménymondók, provokálók nulla közeli eredményt érhetnek el. Hiteles, nevüket vállaló személyek nélkül soha nem lesz változás! Ez ugyanúgy érvényes a helyi viszonyokra mint az országosra és érvényes a nagypolitikára, a miniszterelnök jelöltre is. A többi csak mellébeszélés: "fogjunk össze és csináljátok..."
7-nek (vendég) [2016.11.10., 20:57] válasza erre: #7[válaszolok] #8
Azért kedves 7eske, te sem adtad a neved ...Szóval mellébeszélsz ...
megjegyzés (vendég) [2016.11.11., 10:43] válasza erre: #8[válaszolok] #9
Azt sem írtam, hogy változást akarok, nem reagáltam a felvetett témákra sem, csupán annyit akartam mondani, hogy aki a saját elképzeléseit próbálja vita tárgyává tenni, aki mások véleményére kíváncsi vagy valami mellett (ellen) buzdít, csak akkor várhat eredményt, ha "bemutatkozik".
harang (vendég) [2016.11.25., 12:58][válaszolok] #10
5,5 millióért terveznek új harangot készíttetni a katolikus templomba és most arra gyűjtenek a hívektől. Miből adnának, mikor szegények, mint a templom egere? A többség hónapról hónapra él, aki meg zsebből kifizethetné, az ilyenre nem áldoz.
errr (vendég) [2016.11.26., 18:03][válaszolok] #11
"Papíron nem volt semmi gond, nemhogy az elvégzett, de - mint később kiderült - az el nem végzett munkákat is leigazolták és kifizették"
No akkor elvtársak irány a börtön!
Fal (vendég) [2016.11.26., 22:07][válaszolok] #12
A város föutcáján sétálva egykét helyen félve halad el az ember egynémely homlokzatot nézve. A régi r épületnél le is van keritve az epulet ugy immel ammal, de ez nem tunik megoldasnak, a szalag a foldet verdesi sokszor. Meddig lesz igy, tudja valaki? A postakocsi homlokzata is borzaszto, a beton erkely alatt nem merek elsetalni, nagyon nem bizalomgerjesztö. Es hat van még pár ilyen, ha nyitott szemmel jar az ember.
megoldás (vendég) [2016.11.26., 23:10] válasza erre: #12[válaszolok] #13
És mit lehetne tenni az ügy érdekében?
Én (vendég) [2016.11.27., 21:46][válaszolok] #14
Az állomás fele haladva a parkoló kamionok ügyében sem változott a helyzet. Felszántott járda,bedölt kerítés,hatalmas víztócsák. Erre biztosan nem jártak a "szép város" díj zsűrizői. Az is lehet,hogy képeslapok láttán döntöttek a díjról.
Simán (vendég) [2016.12.10., 14:37][válaszolok] #15
nem változik semmi ?
Végül is kihez tartózik a járda ? Nestlé miért nem csinál a kamionjainak parkolót ?
Miért az utcán parkíroznak ? Az év mestere avval hencegett milyen jó az együtt működés a Nestlével ? Csináltak 100 munkahelyet de egy járda felújítás már meghaladja a gyümölcsöző kapcsolatot ?
Én (vendég) [2016.12.10., 22:31][válaszolok] #16
Az illetékesek nem járnak gyalog ők legfeljebb autóval így ők nem láthatják.
Azt mondják,hogy járjon mindenki autóval,így nem fog feltünni,hogy milyen a járda. Akinek pedig nincsen az annyit is ér.
De azok (vendég) [2016.12.11., 12:59][válaszolok] #17
akik nem járnak autóval tartják meg a város légszennyezettségi mutatóját helyesen.
Mert ők hajlandóak tenni a környezetükért .
Az autósok nem!
Ezt kellene becsülni .
Ép olyan mint a hulladék szállítás,nem kell hozzá szerződés de miért is ?
Mert az adott város önkormányzata rendeli meg a hulladékszállítást ?
Már pedig aki megrendelte az fizesse is ki de nem ez történik rákényszerítik a lakosságra nesze semmi fogdmeg jól.
Tehát csináljátok meg magatoknak a járdát .
Így keresnek (vendég) [2016.12.13., 19:18][válaszolok] #18
ők máshol meg az Erzsébet utalványt is elveszik .

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője pénteken jelentette be, hogy ezen a héten ?megkísérlik? a parlamenti döntést a polgármesterek bérrendezéséről, amely körülbelül évi másfél milliárd forinttal terhelné meg a költségvetést. Hétfőn Pintér Sándor belügyminiszter nyújtotta be az önkormányzati törvény módosításáról szóló javaslatot, a zárószavazást pedig már kedden megejtették.

Az elfogadott javaslat szerint a településvezetők fizetése magasabb polcra kerül:

míg jelenleg a helyettes államtitkárok bére alapján számítják, a módosítás után már az államtitkári alapbért vennék figyelembe.

Kósa Lajos szerint a változtatásra azért van szükség, mert a különböző ágazati béremelésekkel sok helyen a közszférában dolgozók illetménye magasabb, mint a település első emberéé.

Összeszedtük, hogyan változnak az illetmények, és ahogyan látni fogjuk, a Fidesznek a 2018-as választások előtt jó oka volt kifésülni a régi gubancot.

A régi rendszerben így kerestek a polgármesterek:

500 fő alatti településen: bruttó 149 800 Ft/hó

501-1500 lakosú településen: bruttó 299 600 Ft/hó

1501-10 000 lakosú településen: bruttó 449 400 Ft/hó

10 001-30 000 lakosú településen: bruttó 524 300 Ft/hó

30 000 főnél nagyobb lélekszámú településen: bruttó 599 200 Ft/hó

Az új törvényjavaslat szerint így módosulna bérezésük:

500 fő és az az alatti lakosságszámú településen: bruttó 199 434 Ft/hó

501-1500 lakosú településen: bruttó 398 868 Ft/hó

1501-2000 lakosú településen: bruttó 498 585 Ft/hó

2001-5000 lakosú településen: bruttó 548 443 Ft/hó

5001-10 000 lakosú településen: bruttó 598 302 Ft/hó

10 001-30 000 lakosú településen: bruttó 698 019 Ft/hó

30 000 főnél nagyobb lélekszámú településen: bruttó 797 736 Ft/hó

Jól látható, hogy differenciálták a települési vezetők juttatásait: míg a jelenleg érvényben lévő törvény egy kalap alá vette például az 1550 fős Végegyháza és 9960 lakosú Ráckeve polgármesterét, addig a javaslat szerint a gigantikus fizetési blokkot három alcsoportra szednék szét.
http://24.hu/belfold/2016/12/13/kiszamoltuk-ennyit-vihetnek-haza-a-polgarmestere ...
Én (vendég) [2016.12.14., 06:31][válaszolok] #19
Végre sikerült megérdemlik.
és én (vendég) [2016.12.14., 18:09] válasza erre: #19[válaszolok] #20
ha olyan nagyon megérdemlik írassa rájuk a vagyonát, vagy fogadjon örökbe egy párat kedves ÉN :)
Én (vendég) [2016.12.14., 19:10] válasza erre: #20[válaszolok] #21
Azt,hogy megérdemlik,negatív értelemben gondoltam.
és én (vendég) [2016.12.14., 20:52] válasza erre: #21[válaszolok] #22
Elnézését kérem!!
valaki (vendég) [2016.12.16., 18:01][válaszolok] #23
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/bloomberg-magyarorszag-egyfajta-patyo ...
Csak így tovább.
Tipikus (vendég) [2016.12.17., 11:06][válaszolok] #24
a mester kinyilatkoztatta minden rendben dolgoznak az újjáépítésen lesz majd munka ?
De addig is csokifesztivál ezerrel hogy,milyen pénzből senki nem tudja ?
Közbiztonság ? Jó ?
valaki (vendég) [2016.12.17., 12:28][válaszolok] #25
Üdvözöljük lengyel testvéreinket is a "táborban". Ők még tiltakozgatnak, de előbb-utóbb beállnak a sorba. Aztán majd következnek mások ...
http://www.origo.hu/nagyvilag/20161217-konnygazzal-oszlattak-a-tuntetoket-a-leng ...
Azért akinek van ideje az a hozzászólásokba is olvasson bele és meggyőződhet a magyar "sajtószabadságról". Nem elég, hogy a tv-k, rádiók és az írott sajtó szinte kizárólagosan a kormánypropagandát szajkózzák, a nem tetsző híreket pedig elhallgatja, az online hírekre is ráállítják a papagálykomandót, akik mindent elsöpörnek, kigúnyolnak, mindenkin gátlástalanul átgázolnak.
Ne csodálkozzunk, ha a "nép" csak arról tud amit a nagyok akarnak.
errr (vendég) [2016.12.17., 14:01] válasza erre: #25[válaszolok] #26
az ún nép is felelős a tájékozódásáért, van már Net sokaknak, másrészt meg az online megjelenő idióta tollnokok, - mert hát normálisat ezek nem találnak- inkább pofonokat gúnyos kacajokat gyűjtenek be. Nomost aki viszont látja az aleppói szörnyűségeket, utcán folyó vért egymásra dobált gyermektetemeket és még mindig migránsozik értetlenkedik, ideértve a "közmédiát" is nos az mint ember szrt sem ér. Vannak ilyenek is szépen csak azokra nem illik birodalmat alapozni jobb helyeken. Utolsók vagyunk lettünk.
józan többség (vendég) [2016.12.17., 14:40] válasza erre: #26[válaszolok] #27
Kezdje akkor saját magával a tájékozódást: http://index.hu/kulfold/2016/12/17/a_brusszeli_karacsonyi_vasaron_gyerekekkel_ak ...
Aki Aleppó tragédiájával igyekszik az európai kultúra elpusztítását legitimálni, tudja, az a sz.r ember. Keresem a keresővel, hogy néhány éve karácsonykor sopánkodott-e ugyanígy errr, amikor Izrael foszforos bombákat dobott a palesztin civilekre, de nem találom! Az sem tiszta, hogy Aleppónak mi köze Bangladeshez, Eritreához és a többi migráns exportőr országhoz. Innentől fogva csak álszent komcsi hőbörgés, amit eleresztett, vagy csak korán kezdte a karácsonyi töltikézést, netán megártott a tömény ATV+Népsza.a fogyasztás!
megjegyzés (vendég) [2016.12.17., 21:04][válaszolok] #28
#25-nek: Eddig azt hittem, hogy a lengyel testvérek egységesen támogatják és példaképnek tekintik a magyar rendszert és a CÖF-öt. Tévedtem.
#27-nek: Valóban szörnyű az ahogy #26 ír és a témának semmi köze az előtte leírtakhoz, de biztosan az Ön stílusa sem a józan többségé, bárhogy sugallja is ezt a nevével. Pedig olyan szépen kezdte: "Aki Aleppó tragédiájával igyekszik az európai kultúra elpusztítását legitimálni", hogy már szinte sírva fakadtam. De aztán jött a folytatás: "álszent komcsi hőbörgés", "netán megártott a tömény ATV+Népsza.a fogyasztás!" Ebben inkább a már korábban említett "papagálykomandót" véltem felfedezni.
errr (vendég) [2016.12.17., 21:46] válasza erre: #27[válaszolok] #29
Komcsi?
Biztos vagyok benne tisztelt 27-es hogy a kitétel kettőnk közül valójában sokkal inkább önre érvényes, csak most átesett a ló másik oldalára feledve az esetlegesen tűzpiros múltú papát vagy megeshet magamagát is. Talán ha újra elolvasná azt a "hőbörgést" és nem tenne hozzá semmit saját módosult tudata termékeiből.... sokkal inkább értelmesen szólna hozzá. Továbbá akkor sem beszélne itt az európai kultúra eltörlési szándékáról ha megfontolná azt a tényt, hogy Európa lakossága 743 millióra rúg, továbbá hogy az ember nem száll bárkára családostúl senki felbújtására pénzért a viharos tengeren s nem tölt heteket úton télen pici gyerekkel a semmibe indulván, ha nem muszáj... :-)
-
Értetlenkedő 25-nek : lemaradt az Aleppó elől egy pl szócska, mea culpa mea maxima culpa ....na? Így már jó? Így már csatlakozik valahogyan a mondóka?
:-)
Szép estét!
józan többség (vendég) [2016.12.18., 15:25] válasza erre: #28[válaszolok] #30
#28: Akkor tévesen vélte felfedezni.Nem vagyok fideszes, sem elempés, sem jobbikos, sem fanatikus szoci imádó, mint errr. Egysíkú világnézetről árulkodik, hogy egyből papagájozza azt, amikor az álszent komcsi hőbörgést nevén nevezi, nemde?

#29: Igen, komcsi. Ha maga nem az, akkor senki. És sértegesse más családját, szerencsétlen! Európa lakosságra bármennyire rúghat, ha rohamosan fogy, a több millió harmadik világbeli meg ötszörös népszaporulatot termel. És ez csak a népvándorlás kezdete, százmilliók jönnek majd a következő évtizedben és egy olyan vallást importálnak, amely nem tolerál semmit, ami ma európai alapérték. Nem várom el, hogy egy ATV és Népsza.a rajongó képes legyen 1-2 évnél előrébb gondolkodni, netán önálló gondolatai legyenek a baráti sajtóban megjelent propaganda mantrázásán kívül. Tudja, mit? -fogadjuk be az egész világot, hiszen százmilliók éheznek, szenvednek, és kisgyerekek fotóival az együgyű tömegek érzelmileg simán manipulálhatók! Közben hitessük el a propagandát terjesztő hasznos idiótákkal, hogy ők az okos demokraták. Az se baj, ha a karácsonyt már katonákkal az utcán kell ünnepelni, vagy minden hónapra jut egy tömeges vérengzés.
megjegyzés (vendég) [2016.12.18., 19:11] válasza erre: #30[válaszolok] #31
Egysíkú világnézet az amikor a mienktől eltérő véleményeket komcsi hőbörgésnek, a másképp gondolkodót önálló gondolat nélkülinek, idiótának, manipulálhatónak, részegnek nevezünk egy fórumon. Mi ez, ha nem "papagájozás". Mit szólna, ha Önt a fentebb leírtakért mélynemzeti, populista fröcsögőnek mondaná valaki?
Józan , többség (vendég) [2016.12.18., 20:15][válaszolok] #32
nek. Na a józanságât azért megkérdôjelezném, véleményével pedig remélem nem azonosul a többség ! Az lehet , hogy nem szinpatizál egyik párttal sem, de hogy sértegeti azt, aki más véleményen van , nos az nagyfoku arroganciáról árulkodik ! Én a helyében nem lennék ennyire büszke erre !
józan többség (vendég) [2016.12.18., 21:22] válasza erre: #32[válaszolok] #33
#31 Na, álljon meg a menet! Nem az eltérő véleménnyel van a baj, bár sokuk nem is ír véleményt, csak hisztizik, személyeskedik, mert ugyanabban a stílusban reagálok, ahogy Önök írnak Az errr néven írogató emberke egy ismert hőbörgő ezen a fórumon, aki rendszeresen sérteget másokat, vagy épp általánosságban provokál, ahogy tette ezt most is. Idézek pár kifejezést, amit használtak a mélyen tisztelt "másképp gondolkodók": "idióta tollnokok", "mint ember szrt sem ér", "papagálykomandót", "esetlegesen tűzpiros múltú papát". Ez kérem utolsó proli hőbörgés, akár tetszik, akár nem, és ehhez nem kell egyik politikai akolhoz sem tartozni. Nem kell hisztizni, hanem elgondolkodni: aki folyvást csak az egyik politikai oldal aktuális témáit bírja ide bepötyögöni, rosszabb esetben belinkelni, az egy önálló gondolat nélküli idióta, ha tetszik, ha nem. Aki halott gyerekekkel próbál manipulálni másokat, ráadásul halott gyerekből is csak az érdekli, ami az egyik politikai oldal muníciója, arra pedig minden eddigi jelző csak finomkodás :-)

#32 Ön kiváló példája annak, hogy hova vezetnek a gyenge PISA eredmények. Írástudatlan, sérteget, de véleménye van.
errr (vendég) [2016.12.19., 23:12] válasza erre: #33[válaszolok] #34
Azt javaslom kevesebbet írjon talán akkor nem derül ki mindenki számára ennyire nyilvánvalóan, hogy az a fajta aki egyáltalán semmit sem ért meg a hsz-ből csak annyit, hogy az nem egyezik a magácska akoljáéval. A tényekkel így meg sem próbál vitatkozni.. Szánalmas amint megpróbál engem beskatulyázni, kommunistázna, szocizna, prolizgatna, emberkének szólítana, merthogy írni nem tud semmi értelmes ellenkezést. Elfele megy a hajó elvtársak...
Kérem fújja fel magát inkább a tükör előtt mint a kecskebéka ha siklót lát. Hátha úgy félelmetesebbnek látszik és addig sem beszél..
errr (vendég) [2016.12.19., 23:22] válasza erre: #30[válaszolok] #35
Kérem cseréljen már fehérneműt s gyávaságával ne szennyezze a környezetét. Embertelenséget az sem ment. Ennyi a véleményem magáról és a többi olyanról is akinek csak a saját gyereke gyerek csak a saját családja ember, és aki fordított helyzetben szűkölve tartaná a kezét alamizsnáért azok felé is akiket ím bajukban szégyentelenül leköp. Az a baj hogy nyála reánk is freccsen. Ha érti egyáltalán kis matematikus. Szégyellje magát.
józan többség (vendég) [2016.12.20., 00:34] válasza erre: #35[válaszolok] #36
Köszönöm, többet nem is vártam Öntől Miután ezen a fórumon az errr nevű emberke halott gyerekek tragédiáját felhasználva védelmezte Európa menekültinvázióba burkolt iszlamizálását (#26 és #29 sorszám alatt), 48 óra sem telt el, és két európai nagyvárosban is vérengzés történt:
http://index.hu/kulfold/2016/12/19/lovoldozes_zurichben_tobben_megserultek/
http://index.hu/kulfold/2016/12/19/teherautoval_a_tomegbe_hajtottak_a_berlini_ka ...
Hanyadik is ez idén, kis matematikus? Az errreknek európai gyerek vagy felnőtt halála nem számít, csak a szíré, különösen, ha oroszellenes propagandát tolhat ezzel. Apropó, ma sűrű aleppózás és allah akbarozás közepette Törökországban agyonlőtték az orosz nagykövetet. Hátulról, ahogy ezekben a körökben szokás. Ez a szégyen, elvtárs! Nem én köpködök, hanem a valóság. Dicséretes, ha a nyál freccsenését érzékeli, csak nem értem, akkor minek áll bele.
no comment (vendég) [2016.12.20., 01:09][válaszolok] #37
a migránsok által Németországban elkövetett súlyosabb bűncselekmények térképe http://pamelageller.com/2016/05/interactive-map-of-muslim-migrant-crime-in-germa ... csak megerősített esetek szerepelnek rajta, hivatkozással, tehát ez apró töredéke az összesnek. vigyázat, a számítógép lelassulhat a böngészésekor..... van még ember, aki ezt támogatja?!
napi migráns (vendég) [2016.12.20., 20:55][válaszolok] #38
Ma szerencsére sikerült megakadályozni egy újabb karácsonyi vérfürdőt
http://index.hu/kulfold/2016/12/20/ausztria_terrortamadas_adventi_vasar/
Ilyen a szeretet balliberális ünnepe, jobb, ha szokjuk.
errr (vendég) [2016.12.21., 00:05] válasza erre: #36[válaszolok] #39
Bobóka magának gyávaságán mellett, saját gondolatai híján, elvonatkoztatási képességek nélkül, mennyiségtani hiányosságai mellett, nagy problémája még hogy nem tud veszíteni. Mint egy motoregér csak zümmögi a pár marhaságot amiből általánosítani szeretne. Érdekes módon a jó példák egyáltalán nem jutnak el maga felé...:) Kérem ne erőlködjön már így is éppen eléggé bemutatkozott.
By by.
valaki (vendég) [2016.12.21., 12:16][válaszolok] #40
Nagyszerűen sikerült a szavazatok makszimalizálására, a másik oldal megsemmisítésére kitalált kommunikációs hadjárat. Széphazánkban ma már a többség összemossa a terrorista, migráns, muszlim, balliberális fogalmakat. Ellenük kell harcolni, tőlük kell megvédeni a hazát, őket kell eltiporni. Mindezt hívő keresztényekként.
Egy példa:
http://index.hu/index2/#bloghu/kendoereje/2016/12/20/es_azt_mondta_allah_akbar
megjegyzés (vendég) [2016.12.21., 13:45][válaszolok] #41
Jajj mi lesz velünk, ha már Romániában is elkezdik az európai kultúra elpusztítását:
http://index.hu/kulfold/2016/12/21/muszlim_no_lehet_romania_uj_miniszterelnoke/
gondolkodó (vendég) [2016.12.21., 14:01] válasza erre: #40[válaszolok] #42
Nagyszerűen sikerült elhitetni sokakkal, hogy ha a balliberális ideológiát fújják, automatikusan okosak lesznek. Szóval tisztázzunk néhány dolgot:

- a migránst és a menekültet a balliberális újságok és politikusok mosták össze, szándékosan - így lesz a hajléktalant mentő vagy a kiscicával a vállán érkező szírből demagóg általánosítással az ideológia -> engedjünk be hamis vagy hiányos papírokkal, ellenőrizetlenül mindenkit, legyen az szír, pakisztáni, bangladesi, eritreai, etióp, stb.

- a terroristát nem a kormánypropaganda mossa össze a migránsokkal, hanem az a tény, hogy az utóbbi évek minden véres európai terrortámadását migránsok (első vagy második generációs bevándorlók) követték el - köztük immár bizonyítottan többen is Magyarországon keresztül érkeztek a "menekültáradattal" - ugye milyen érdekes maga a szó? Nem a kormány találta ki, pedig szó sincs menekültekről. Ez egy gazdasági migráns tömeg, aminek maximum (így, x-szel!) egy része menekült.

- a muszlimot sem a kormány mossa össze semmivel, egyszerűen a terrortámadásokat kizárólag muszlimok hajtották végre, szélsőséges muszlim ideológia hatására. Semmilyen más vallás nem indukál ilyesmit.

- balliberális: ezt senki nem mosta össze az előzőekkel, pusztán egyszerű tény, hogy ez az ideológia a felelős Európa impotenciájáért - ha Ön szerint más ideológia felelős, cáfoljon meg! Nem is értem, miért veszik néhányan sértésnek, azt hittem, hogy ők büszkék erre a naiv nyitottságra.

Eltiporni nem kell senkit, legfőképp nem hívő keresztényként - szomorú, de süt a keresztények iránt érzett gyűlölete a mondatból. Mondok jobbat: a propagandát is meg kell tudni különböztetni a tényektől. Elolvastam a blog posztot. Ezt írja:

"Egész pontosan 17 üzenetet kaptam a barátaimtól. Hogy vigyázzak magamra, és ha lehet, inkább ne menjek ki kendőben az utcára? Ők is féltenek engem. Aggódnak miattam."

Mese, lázítás. Magyarországon egyetlen muszlimot sem bántottak fejkendő miatt, maximum verbálisan - HA volt is ilyen, ez sem helyénvaló, de helyén kell kezelni! És abban is biztos vagyok, hogy itthon nem bántottak többet, mint mondjuk Nyugaton muszlimot vagy zsidót az öltözködése miatt. Franciaországban konkrétan agyonlőttek zsidókat a vallásuk miatt, Angliában muzulmánokat vernek össze a buszon. Ezért is a magyar kormány a felelős Ön szerint? Eközben a terrortámadások során muszlimok keresztények ezreit mészároltak le nyíltan vallási alapon, családok tízezrei mentek tönkre és emberek milliói rettegnek karácsonyi rendezvényre látogatni.

Nem várom, hogy Önt sikerül meggyőzni, annyira süt a gyűlölet a soraiból, de remélhetőleg olvassák elfogulatlan emberek is e sorokat. Lehet utálni a kormányt, én is utálom, de ne torzítsa el a gondolkodásunkat a gyűlölet! Ha Orbán mond valamit, az nem lesz automatikusan igaz, és fordítva sem - ez utóbbin különösen gondolkozzanak el!

Kellemes, békés ünnepeket kívánok mindenkinek, itthon még békében telhet.
gondolkodó (vendég) [2016.12.21., 14:07] válasza erre: #41[válaszolok] #43
Önnek is javaslom előző írásomat. Egy művelt, európai értékrenddel bíró muzulmán politikusnőt és egy 90%-ban fiatal, félanalfabéta férfiakból álló több milliós tömeget mos össze, merő rosszindulatból. Eddig is éltek Európában muzulmánok, ezután is fognak, az egész "migránsozós" problémakör teljesen másról szól, de szerintem ezt Ön is nagyon jól tudja...
errr (vendég) [2016.12.21., 18:16][válaszolok] #44
A muzulmán terrorista háborúsbűnös szervezet, elől menekül éppen ide a nem terrorista civil lakosság. Nem kell ahhoz konzervatórium, hogy belássa az ember, nem ez utóbbiaknak érdeke a merénylet hanem amaz előbbieké az iszlám államé pl. Nem mosható össze az ok és az okozat valamint az elkövető és a sértett fogalma. Abszolut egyetértek a 40-es kommentelővel.
Kérdés (vendég) [2016.12.21., 19:41][válaszolok] #45
-nek. Az nem kérdés, hogy nem fogom felvilágositani a szó jelentésérôl, mivel nincs neki olyan. Csak is a jobboldali habonyárpâdok agyszüleményérôl lehet szó, amivel a velük ellenkezô véleményt megfogalmazók lejáratására ötlöttek ki. Láthatóan sikerrel, hiszen ezen az oldalon is buzgón hasznâlják, amikor elfogynak az észérvek !
no comment (vendég) [2016.12.21., 20:36] válasza erre: #44[válaszolok] #46
ha ilyen okos, akkor ez kinek az érdeke? ki az elkövető és ki a sértett? http://pamelageller.com/2016/05/interactive-map-of-muslim-migrant-crime-in-germa ...
2015-ben 400 ezer, muzulmán migránsok által elkövetett bűncselekmény csak németországban... a térképen lévőek mind forrással alátámasztva. erre melyik érvelési hibát tartogatja "magyarázat" gyanánt?
a.) esetleg "elfelejt" reagálni rá, ahogy a kellemetlen információknál szokta?
b.) esetleg meghazudtolja a forrást?
c.) letudja a szokásos, kioktató hangú sértegetés-hullámmal?
észérvek... :-) (vendég) [2016.12.21., 21:06] válasza erre: #45[válaszolok] #47
Te édes jó istenem, fogom a fejem Remélem csak viccel, másképp tényleg reménytelen ez az ország, ha a butaság ilyen mértékű frusztrációval párosul!
Segítek: https://hu.wiktionary.org/wiki/ballib
Azaz baloldali-liberális, így már megy? Ha tud angolul, a "left liberal" szóösszetétel vezet ide: https://en.wikipedia.org/wiki/Social_liberalism
Ez is olyan szóösszetétel, mint a "neokon", azaz a neokonzervatív. Amerikában ezek bevett fogalmak. Messzire vezet ennek a habonyárpádnak a keze, ha már az enciklopédiát is ő írja, ugye?
Jobb helyeken, ahol értik a jelentését, a ballib jelzőt amúgy sem sértésnek veszik, hanem büszkén viselik: http://baloldaliliberalis.blog.hu/

Amire valószínűleg ön gondol, az a szó a "populista", amit a balliberálisok használnak mindenre, amivel szemben nincsenek érveik. Példa: a feltétel nélküli alapjövedelem ballib szemszögből NEM populista, amíg a protekcionista gazdaságpolitikával vagy a büntetőjog szigorításával kampányolás IGEN. Vicces, ugye? Kevés populistább dolgot tudnék kitalálni, mint azt, hogy mindenki munka nélkül kapjon fizetést :-D

Na, ennyi szöveget úgysem olvasnak el, és tudom-tudom, "elfogytak az észérvek" stb.; szóval most lehet személyeskedve szidalmazni nyugodtan, az már jól megy itt egyeseknek, rólam meg lepattog
errr (vendég) [2016.12.22., 00:23][válaszolok] #48
...és még egy apróság. A merénylő saját testvére is azt mondta az ilyet meg kell büntetni. Muzulmán kontra muzulmán.
errr (vendég) [2016.12.22., 11:50][válaszolok] #49
Látom bizonyos hsz-ek eltűnnek.... Kár mert még kevesebb olvasójuk hozzászólójuk marad.
Naszóval végül?
A kormány ahelyett hogy az ÖRO minden jel szerint sikkasztó vezetőjét felmentetné és ahogy kell élete végéig börtönbe tartaná, megdöbbentő módon eltekint az elszámoltatástó és a meglévő mintegy 2 milliárd hiány dacára újabb 1. 3 milliárd Ft-ot ád... a mienkből. Ez már mintegy 3500 millió Ft ugyebár. Pl minden szerencsinek jutna mintegy félmillió Ft.
Kérdésem miféle működés ez s meddig? Hogy lehet ezzel azonosulni?
errr (vendég) [2016.12.22., 11:53][válaszolok] #50
Benéztem valamit Elnézést.
errr (vendég) [2016.12.22., 13:32][válaszolok] #51
....de nem mégiscsak jól látom a 46-nak szánt válaszomat szemérmesen eltüntették. Így aztán azt hiheti a képzetlen olvasó hogy jaaa nem született válasz pedig dee. Nem furcsa? kit védenek?
Úgy őszintén (vendég) [2016.12.22., 15:07][válaszolok] #52
valaki belegondolt már miért hagyta a "merénylő" az igazolványát ott ?
olvasni, olvasni! (vendég) [2016.12.22., 23:13] válasza erre: #52[válaszolok] #53
http://index.hu/kulfold/2016/12/22/miert_hagynak_iratokat_maguk_utan_a_terrorist ...
#52-nél már idézőjeles (!!!) a merénylő
#48: muzulmán kontra muzulmán?! Majd büszkén bemondják a tévébe, hogy egyetértenek, hogyne. Kb. a világon az összes gyilkos gonosztevő családja el szokta ítélni a tettet

teljesen elment már a józan ítélőképességük itt néhányaknak hova süllyedt ez az egykor szebb napokat látott újság!
olvasni, olvasni! (vendég) [2016.12.22., 23:18] válasza erre: #48[válaszolok] #54
Muzulmán kontra muzulmán!

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/15665532_1369479519769566_58786442 ...

a riporter falfehér, a migráncs röhög a háttérben. Ahogy a kölni erőszakolók, az a 3, akit az 516 (!!!) szexuális erőszak éjszakája után bevittek:

http://bilder.bild.de/fotos-skaliert/sofort-wieder-frei-verdaechtige-lachen-poli ...

remélem azoknak az édesanyjuk is kilátogat idén, akik védik ezeket.
napi migráns (vendég) [2016.12.23., 11:05][válaszolok] #55
Mára kettő új vérengzés jutott (volna):
http://index.hu/kulfold/2016/12/23/a_nemet_rendorseg_elfogott_egy_koszovoi_testv ...
http://index.hu/kulfold/2016/12/23/melbourne_karacsony_is_merenylettervezet/
A tesóik biztos elítélik ezt is, ahogy fentebb valamelyik gyengébb képességű mentegette a tömeggyilkosokat.
Képesség (vendég) [2016.12.23., 13:20][válaszolok] #56
Árulja már el valaki' miért gyengébb képesség? az, aki más véleményen van valamilyen kérdésben ? Biztos, hogy az így nyilatkozók " erôsebb képességü" ek ?
képességnek (vendég) [2016.12.23., 13:55] válasza erre: #56[válaszolok] #57
Igen, biztos.

Az eltérő véleményt intelligens ember tiszteletben tartja. DE! Az is egy vélemény, ha valaki azt mondja, hogy gyíklények irányítják a Földet, vagy hogy a pedofília megengedhető dolog. Vagy amikor muzulmánok öldösik Európában a békés keresztényeket, vagy ha szilveszterkor német nők ezreit erőszakolják meg, akkor az elkövetőket azzal mentegeti, hogy mutat egy másik példányt, amelyik utólag szóban az egészet helyteleníti. Ezek is vélemények, csak normális ember a fejéhez kap, az öntudatosabb meg helyre is teszi.

Röviden. Bármilyen tömeggyilkosság és erőszakhullám kérdésében nem lehet más tolerálható vélemény, mint elítélni, NEM mentegetni, maszatolni.
valaki (vendég) [2016.12.23., 17:14][válaszolok] #58
Nagyon tanulságos az ahogyan ezen a fórumon is lereagáltak egy információt, egy témát. Én #25 alatt a lengyel tiltakozásról és ezzel kapcsolatosan a magyar sajtószabadságról írtam. Volt erre reagálás? Azonnal áttértek a migránsokra, a terroristákra, a balliberálisokra, komcsi hőbörgőkre. Intelligens bértollnokok rögtön rámutattak és bizonyították, hogy aki a kormányt kritizálja, az a migránsokat akarja és támogatja a terrorizmust. Egyértelmű, hogy semmi másról nem lehet beszélni csak a sikeres migráció elleni harcról. Aki mást is akar, az terrorista. Mi lesz ebből?
sajtószabadság (vendég) [2016.12.23., 18:12] válasza erre: #58[válaszolok] #59
Nem így van, #26 válaszolt Önnek, és azon nyomban félre is vitte a témát, halott szír gyerekekre hivatkozva idiótázva, sértegetve mindenkit, aki "migránsozik", vagyis az ő szókészletéről lefordítva: szót mer emelni az Európát gyorsuló tempóban élhetetlenné tevő migránshullámról. Utána jöttek az értetlenkedő, a személyeskedésen kívül semmi mást nem tartalmazó hsz-ek, észérveket követelve, de pont ezekben nincs semmi tartalom, csak sértegetés. Nem is értem, a szerkesztők miért engedik ezt a színvonalat, megölik az értelmes vitát!

Hogy reagáljak Önnek (eredetileg azért nem tettem, mert már akkor is egyetértettem), a #25-ben leírtak minden szavával egyetértek. Nyíltan ledarálják Magyarországon a sajtószabadságot -és nem a szólásszabadságot, nem keverendő a kettő! -, haverok hordják-lopják szét stadionokra és luxusra az oktatás, egészségügy és minden más alapját.

"Intelligens bértollnokok rögtön rámutattak és bizonyították, hogy aki a kormányt kritizálja, az a migránsokat akarja és támogatja a terrorizmust." - írta Ön #58 alatt.

Ez a mondat viszont egyszerűen csúsztatás. Végigolvastam, ilyet nem írt senki. Buta provokálók (ők miért is nem "bértollnokok" Ön szerint?) kezdték idiótázni a többséget, akik nem akarnak tömeges iszlám bevándorlást Magyarországon. Senki nem írt le olyat, hogy hogy aki a kormányt kritizálja, az a terroristákat támogatja. Viszont fentebb néhányan egyértelműen a terroristákat védték, bűneiket vagy motivációikat relativizálták (példák: merénylő idézőjelbe került, testvére elítélte, muszlim román elnökjelölt nő, nem számít a "menekültek" sok százezer áldozata 201x óta...) ÉS emellett a kormányt kritizálták. Utóbbi nem baj, de az idézett állítást ebből nem lehet logikailag levezetni! ;)
Ahogy a fordítottját sem, azaz hogy aki nem akar Magyarországra sem terrorista muzulmánt, sem nemi erőszakoló muzulmánt, sem kisfiúkat fogdosó muzulmánt, az nem "bértollnok". Ha emiatt kevesebb tisztességes kebabos lesz Budapesten, akkor se. Mi is tudjuk, de nem érdekel minket. Ha majd teljes bizonyossággal meg lehet mondani mindenkiről egyenként, hogy szír-e, menekült-e ÉS nem erőszakkal vagy csempészekkel akar bejutni, akkor lássák el a nemzetközi egyezmények szerint. Kapjon meg mindent, amire szüksége van, és a háború végéig maradhasson. Ez egy normális emberi hozzáállás, és nem az, hogy (tíz)milliószám engedjünk be Európába egy ellenséges, alapvetően hódító mentalitású kultúrát. Érthető?

Továbbá köszönöm, rávilágított a probléma gyökerére, bár Ön is épp csak mélyíti: vannak egybites honfitársaink, akiknek van a VIKTOR meg a NEM-VIKTOR. Ez a két állapot, több nincs. Ami "viktor", azt gyűlölni kell, ami "nem-viktor", azt isteníteni. (Ennek fordítottja a fideszbirka, aminél az előbbi birkafajta sokkal okosabbnak gondolja magát, miközben ugyanúgy béget ) Na ezek az emberek, ha egy témában valaki nem "viktor", azt automatikusan ünneplik, aki meg "viktor", az idióta, bértollnok, "papagálykommandó", gúnyosan keresztényezik, hazafizzák! El sem tudják képzelni, hogy léteznek önálló gondolatok és érvek. Pontosabban hiába jön szembe ilyen, robot módjára követelik tovább, mert ez is egyfajta támadási forma, és még gondolkodni sem kell hozzá, viszont nagyon okosnak hiheti magát, aki él vele
valaki (vendég) [2016.12.23., 18:29] válasza erre: #59[válaszolok] #60
Köszönöm, első olvasatra elfogadom az Ön által leírtakat,a kritikai megjegyzéseket. Majd még elemzem.
Valóban csúsztatásnak tűnhet egy-két megfogalmazás, de kissé sarkítottam, nem akartam hosszan magyarázni. Persze szebb lett volna azt írni: a leírtakból leszűrhető az a következtetés is stb.
valaki (vendég) [2016.12.23., 19:39] válasza erre: #59[válaszolok] #61
Ami a migrációt illeti, ezen a felületen én tavaly (kerítés előtt) is azt hangoztattam, hogy a határon meg kell állítani őket, meg kell szűrni, regisztrálni és nem ráengedni szűrés nélkül Budapestre több százezer embert, majd továbbengedni (segíteni) őket.
Utolsó bekezdésével egyetértek. Bevallom, én egy párton kívüli "nem-viktor" vagyok, akit mélyen felháborítanak és szomorúvá tesznek a jelenlegi kormány intézkedései: a hatalmi ágak kisajátítása, a sajtószabadság eltiprása, a kontroll megszüntetése, haverok közpénzből történő gazdagítása, a személyekre szabott törvények, a mindenkin átnéző arrogancia, a stadionépítés, az oktatás ellehetetlenítése stb. stb. Sajnos nem tudom mit lehet ezek ellen tenni és kétségbe vagyok esve, minden bizonytalan.
Csak megjegyzem: hasonló, nekem tetsző hozzászólásokat írt a "józan többség" és a "sajtószabadság"
errr (vendég) [2016.12.23., 20:31][válaszolok] #62
Kellemes Ünnepet!
Bitte (vendég) [2017.01.16., 19:20][válaszolok] #64
Jobb lenne, ha kicsit magába szállna, ahelyett, hogy mások ékezet használatát kritizálná ! Aki mások szegénységével próbál humorizálni, as bizony tapló, és szégyelheti magát, ha tudja mit jelent ez !
Polgári (vendég) [2017.01.17., 17:40][válaszolok] #65
Ezek az itthoniI urak el vannak maradva egy btossurával ! Valaki szólhatna a szervezôkne, hogy a polgári kifejezés már régen kiment a divatból ! Helyette van a " nemzeti " jelzô ! Ébresztô urak, as elit már réges rég átâllt erre a szóhasználatra ! Nem less ebbôl bajuk ?
Összes hozzászólás: 69 db (27 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 4 db (6%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.