Hírek
Rosszabb a helyzet, mint négy éve – avagy a tokaji kamion paradoxon esete
Dátum: 2016.08.25., 13:48Megtekintve: 4315

Talán mindenki emlékszik arra, amikor a 2014-es országgyűlési választások alkalmával hatalmas nyilvánosság mellett elhelyezésre kerültek Tokaj, Tarcal és Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud településeken a súlykorlátozó táblák melyek arra voltak hivatottak, hogy kiszorítsák a nem kívánatos kamionforgalmat a településekről, ezáltal megoldva a több évtizedes problémát az itt lakók számára - nyitja a Szerencsi Válasznak is eljuttatott gondolatait Horváth Ádám, a szerencsi Jobbik elnöke.
Mára beigazolódott, amit már a kihirdetés pillanatában is sejteni lehetett, a tiltás pusztán látszat intézkedés, népszerűség növelő lépés volt az országgyűlési választásokra a kihirdető személy számára. Ezt a tényt támasztja alá, hogy mára a kamion forgalom a tiltás előtti állapotokhoz viszonyítva közel megegyező.

A TOKAJI HÍREK nevű újság 2016. június 6-i száma címlapon foglalkozott a problémával, ahol külön kiemelték ezt a tényt:

"Sajtos Tibor, a Magyar Közút forgalomirányítási osztályának vezetője elmondta, márciusban három napon át tartottak forgalomszámlálást és közel 1200 járművet számoltak össze. A napi átlagban 300-400 áthaladó kamion érdekes statisztikára emlékeztet, egy 2013-as adat szerint is közel ennyi, egészen pontosan 369 darab kamion haladt át - tehát számuk semmit sem csökkent."

A megoldást a sokszor emlegetett és majd két évtizede húzódó déli elkerülő út és az új Tisza-híd jelentené, melyről 2014 januárjában szó is esett:

"A lakosok életén kizárólag a forgalom más útvonalra történő átirányítása segíthet. "2020-ig a teljes térség közlekedése megújulhat!" - közölte a jó hírt dr. Mengyi Roland. Megépülhet a már tervezés alatt álló Encs és Tiszanagyfalu közötti 39-es főút az új híddal együtt, Szerencsig négysávosítják a 37-est, a további részét pedig megerősítik."

A Tokajban megtartott kerekasztal beszélgetésen a TOKAJI HÍREK szerint Posta György tokaji polgármester hangsúlyozta:

"A városvezető szerint a legmegnyugtatóbb megoldás a 39-es számú főút lenne és új Tisza híddal. Ez viszont, hiába a régi ígéreteknek és terveknek nem szerepel a 2020-ig tartó fejlesztési időszak beruházásai között."

Mengyi Roland, a térség országgyűlési képviselőjének facebook oldalán többen felvetették a problémát a nyilvános rovatokban, azonban ennek az lett a vége, hogy a kérdező személyek kitiltásra kerültek az oldalról, kommentjeik pedig törlésre kerültek.

Felmerül a kérdés, hogy számíthatnak-e az emberek a képviselői ígéretre, vagy iratkozzanak be a roxforti varázslóiskolába a probléma megoldása érdekében?!

Horváth Ádám

Kép: hungarokamion.hu
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Moszkvában (vendég) [2016.08.26., 15:09][válaszolok] #1
ahol nem Mengyi az alispán ?
Így készül az út .
youtube thumbnail
errr (vendég) [2016.08.26., 15:47][válaszolok] #2
.... anno emlékszem találtak is pár bohócot T. ban, aki TV riportban éltette a nagyszerű intézkedést, merthogy ilyen bátor tettet még senkitől sem láttak és mekkora hála tölti el őket, hogy rossz volt hallgatni... Mindig a selejtre az otobára az együgyűre támaszkodik s vegetál ez a szégyelni való levitézlett rendszer.
Hádám [2016.08.27., 16:20][válaszolok] #3
Most 12 tonnás korlátozó táblát raktak ki... és ismét "megoldódott" a probléma... gratulálok...
Én (vendég) [2016.09.09., 23:34][válaszolok] #4
Pár darab táblával meg van oldva a probléma mindig olcsóbb mint utat csinálni. Ugyan ez a helyzet a kátyúval is inkább a tábla mint az útjavítás.
Király (vendég) [2016.09.10., 10:12][válaszolok] #5
a pavilon előtt a kamionok felszántották a gyalogjárdát simán kiraktak néhány oszlopot simán este nyakát töri az ember közvilágítás nulla .Mert a kamionok eltakarják a gyér világítást is .Ideje lenen már egy stadiont is építeni vagy egy fecskés felé átívelő felüljárót
Én (vendég) [2016.09.10., 16:58] válasza erre: #5[válaszolok] #6
Arra járok én is minden nap. Katasztrófális a helyzet már évek óta és az illetékesek semmit sem tesznek,igaz ők nem gyalog járnak. Sokszor még a járdát is elfoglalják a kamionok. Szégyen ez a város,nincsen gazdája.
Lehet (vendég) [2016.09.10., 20:37][válaszolok] #7
jövőre csoki járda lesz a monogramja a fesztiválnak ?
Én (vendég) [2016.09.10., 23:18][válaszolok] #8
Vagy bon bon járda.
Összes hozzászólás: 8 db (6 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.