Hírek
Kétezer éves települést tártak fel Abaújszántón
Dátum: 2016.07.13., 22:58Megtekintve: 3681

Majdnem kétezer éves római kori vandál települést tártak fel az abaújszántói bronzkori földvár alatti lelőhelyen régészek, írja az MTI. A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ közleménye szerint az 1500 négyzetmétert érintő próbafeltárással több mint száz építmény maradványait tárták föl. Házak, műhelyek, kemencék, tűzhelyek, anyagnyerő és tároló gödrök kerültek elő, illetve egy csomó árok, értékes tárgyi leletekkel - számolt be az Index hírportál.
A leletek alapján a település már a középső bronzkorban - időszámításunk előtt 2000 és 1500 között - biztosan lakott volt. A helyszínen ebből az időszakból a mai Magyarország északi területét benépesítő, úgynevezett füzesabonyi kultúrára utaló leletanyag került elő, köztük a jellegzetesnek számító spirálbütykös kerámiaedények is.

A késő bronzkor végén - időszámításunk előtt 1250-800 között - egy újabb népcsoport telepedett meg a kedvező földrajzi fekvésű területen. A gödrökből előkerülő leletanyag, elsősorban a kannelúrával díszített kerámiaedények alapján a település a Kelet-Magyarországon széles körben elterjedt Gáva-kultúra lelőhelyei közé is sorolható. Az ásatás igazi szenzációja az időszámításunk szerint II-IV. századi vandál település feltárása volt. A település anyagi kultúrája helyi, vaskori (kelta és dák) gyökerű, ugyanakkor előkerültek a germán vandálokra jellemző leletek, valamint a római provinciákból származó díszedények töredékei is.

A lelőhelyen nagyméretű, vaskos cölöpszerkezetű, masszív tetejű padlószintes épületek, köztük négyszögletes, kőpakolásos gödörtűzhelyek is napvilágra kerültek. Ezek funkciója még kérdéses, de a belőlük előkerülő salak és vaseszközök alapján valamilyen ipari tevékenységet, például vasfeldolgozást, bronz- vagy üvegművességet folytathattak bennük. A Kárpát-medence észak-keleti részén már több vandál települést is feltártak; az abaújszántói ezek közül a legnagyobbak és legjelentősebbek közé tartozik.

Forrás: Index
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Érdekes (vendég) [2016.07.17., 19:41][válaszolok] #1
Magyarország területén sosem találnak magyar eredetű tárgyakat csak mindég valaki,valami más népesség lomjait.
Magyar kincseket mindég távolabb találnak meg vagy az is magyar föld volt egykoron ?
http://vilagbiztonsag.hu/keptar/thumbnails.php?album=357&page=1
A komcsik alatt (vendég) [2016.07.19., 13:16][válaszolok] #2
mikor az emberek azt az igát járták Tiszalúcon volt egy feltárás,ásatás 80-években úgy tudom a Danka dombon .Ott igazi leleteket találtak igen messzire vissza mutatólag nem is áskáltak sokáig .https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszal%C3%BAc
Nem változott itt semmi hiszen még mindég nagy imrét koszorúzzák
víz (vendég) [2016.07.19., 13:54][válaszolok] #3
Már megint vízkorlátozást jelentettek be. Valaki illetékes nem számolna be arról, hogy az ívóvizes közpénzt ki és hogy használja fel? Miért olyan koszos a víz hónapok óta és miért van újból és újból vízkorlátozás? És mindezért ki mennyi fizetést tiszteletdíjat? jutalmat? vesz fel?
Összes hozzászólás: 3 db (1 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 0 db (0%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.