Hírek
A Kúria vetett véget a szerencsi kiszorítósdinak
Dátum: 2015.10.22., 15:43Megtekintve: 8804Értékelés: 5.00

A Kúria önkormányzati tanácsa megsemmisítette Szerencs városnak azt a rendeletét, amelynek az volt a célja, hogy nehogy hozzájuk költözzenek a Miskolcról kiszorított nyomorteleplakók. A döntést a szerdai Magyar Közlönyben tették közzé. Szerencs egyike volt azoknak a településeknek, amelyek beszálltak a borsodi kiszorítósdiba: segély és közmunka nélküli életet helyeztek kilátásba a jövevényeknek, ha netán náluk kötnének ki - írja az Index.
"A más önkormányzat által elköltözés céljából nyújtott pénzbeli térítés helyi intézkedéseiről" szóló helyi rendeletről most a Kúria is megállapította, hogy törvénysértő.

Korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal is erre jutott, fel is hívta az önkormányzatot, hogy helyezze hatályon kívül a rendeletet, de a képviselő-testület (pont úgy, mint Sátoraljaújhelyen) januárban úgy döntött, hogy ennek ellenére ragaszkodik hozzá. A törvényességi aggályok egyébként már a kezdetekről megvoltak. Amikor tavaly szeptemberben a szerencsi testület elfogadta a rendeletet, az ülés jegyzőkönyvébe ez került: "Koncz Ferenc polgármesternek az a véleménye, hogy ha ez a rendelettervezet törvényellenes, akkor a miskolci is az. Ha pedig a miskolci rendelet is törvényellenes, akkor ők egy pillanatig se moralizáljanak ezen, hiszen nekik az a dolguk, hogy a szerencsi békét megőrizzék".

A Kúria most kimondta: a szociális juttatásokhoz való hozzáférést nem lehet nem szociális szempontokhoz kötni, a helyi önkormányzatoknak nincs felhatalmazásuk arra, hogy "meghatározott társadalmi csoportot vagy jól körülhatárolható személyi kört" valamely település elhagyására szorítsanak vagy megnehezítsék a letelepedésüket a rendeleteikkel.

A törvényességi problémák mellett a borsodi kiszorítós rendeletek sajátossága volt az is, hogy gyakorlatilag senkire nem vonatkoztak. A miskolci rendelkezés, amelyre reagálni próbáltak, arról szólt, hogy a nyomortelep-felszámolási akció részeként azoknak a bérlőknek fizetnek 1,5 és 2 millió forinti összeget fizetnek az önkormányzati bérlakások elhagyásáért, akik elköltöznek Miskolc városából, és legalább öt évig vissza sem mennek.

Csakhogy ez kizárólag a mindent rendesen fizető, érvényes szerződéssel bíró bérlőkre vonatkozott, a nyomortelepek többi lakóját a hivatalos út végigjárása után bármiféle pénz nélkül lehetősége volt utcára tennie a miskolci önkormányzatnak. Így nem túl meglepő, hogy amíg élt a tavasszal - szintén a Kúria által - megsemmisített miskolci rendelkezés, mindössze egyetlen olyan család volt, amely a bérlakása elhagyásáért kapott pénzzel a zsebében új otthont keresett Miskolcon kívül.

Mióta a Kúria elkaszálta a miskolci rendelkezést, a rá válaszoló többi borsodi rendelet végképp okafogyottá vált, nyáron még Sátoraljaújhely is megvált végül a sajátjától, de Szerencs mostanáig megtartotta az övét.

Forrás: Index, kép: Miskolci Napló
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
Ígazság (vendég) [2015.10.22., 20:01][válaszolok] #1
Egy kor (vendég) [2015.10.24., 12:00][válaszolok] #2
fejlődö város romokaban most meg a kúria is terv részét képezi .
youtube thumbnail
Hádám [2015.10.26., 00:37][válaszolok] #3
Böngészgettem és ismét egy kis érdekességet találtam... nem is olyan rég furcsálltam, hogy a görög katolikus templom tetőhéjazat cseréje annyiba került, mint anno nekünk a református templom majdnem teljes külső, belső festési, kőműves munkálatai (ami nem volt épp kis munka....) a válasz talán így érthetőbb: (Könnyebb érthetőség kedvéért, mindössze EGYETLEN AJÁNLAT érkezett a kérdéses munkára)


IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE
A Szerződés száma: 002 Rész száma: 2 Elnevezés: 2. Rész Szerencs, Hegy u. 1705 hrsz. alatti ingatlanon álló műemlék görögkatolikus templom tetőszerkezetének felújítási- helyreállítási munkálatainak elvégzése a dokumentációban meghatározottak szerint.
IV.1) Az eljárás (részajánlat-tételi lehetőség esetén az adott rész vonatkozásában) eredményes volt:
igen
IV.2) Ha az eljárás (részajánlat-tételi lehetőség esetén az adott rész vonatkozásában) eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indoka:
-
IV.3) Ajánlatokra vonatkozó információk
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 0
IV.4)
A szerződéskötés időpontja: 2015/05/22 (év/hó/nap)
IV.5) A nyertes ajánlattevő neve és címe
Hivatalos név: Juhász László egyéni vállalkozó
Postai cím: Alsóvárosi krt. 56.
Város/Község: Kazincbarcika
Postai irányítószám: 3700
Ország: HU
Telefon: -
E-mail: -
Fax: -
Internetcím (URL): -
IV.6) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)
A szerződés eredetileg becsült összértéke (adott esetben)
Érték: 12000000 Pénznem: HUF
Áfa nélkül x
Áfával
Áfa (%) ,
A szerződés végleges összértéke
Érték: 11993226 Pénznem: HUF
Áfa nélkül x
Áfával
Áfa (%) ,
és
a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 11993226 /
és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 11993226 Pénznem: HUF
Valóban (vendég) [2015.10.26., 07:15][válaszolok] #4
nem volt olcsó, a református templom festése, ha annyiba került, mint egy másik templom teljes tetőfelujítása !
Hádám [2015.10.26., 10:19][válaszolok] #5
A teljes tetőfelújítás leginkább héjazatcsere volt, a szerkezet nem lett cserélve csak javítva és ennyi... kb 200 m2 úgy, hogy a torony nincs benne...
A református templom esetében több száz m2 falszárító vakolatrendszer került fel, ami önmagában több mint 5000 Ft/m2, erre több mint 1000 m2 festés került (külső-belső), Caparol Sylitol Bio-Finish anyaggal (szilikát bázisú, szellőző bevonat), amiből majd 25.000 Ft egyetlen kanna, ami 30 m2-re elég... Elkészült emellett 990 m2 kőfal felújítás, újrafugázás, 600 m2 állványszerkezet építés, 450 m2 zománfestés, 50 m2 lambéria burkolat, felület kezelve, a teljes padozatállomány takarítása, felületkezelése.

Ha egyéb kérdése van, állok elébe, részletes költségvetéssel, tételesen kigyűjtve! Szerintem van a városban pár olyan kivitelezés, aminél nem tenné meg ugyanezt a kivitelező.... A környező településeken is akad jópár, ha már elvileg a területfejlesztési bizottságban tevékenykedem, jó lenne tudni pl Legyesbényén miért került kétszer annyiba 3 szobor, mint egy komplett több száz m2 alapterületű borház, ugyanazon a településen... Anno mindenki szidta a 40 milliós kilátót, most mindenfele ilyenek épülnek (átvitt értelemben)
Bukovszky Róbert [2015.10.26., 11:14] válasza erre: #5[válaszolok] #6
Ádám! Akár igaz is lehet, de a példád kb annyira áll, mint egy futó eredményét összehasonlítani egy birkózóéval.
Épen olyan (vendég) [2015.10.26., 17:41][válaszolok] #7
mint a "kitakarás nélküli" ? Ivóvízhálózat csővezeték cseréje csak ahol nagyon szűkséges ott kell "kitakarni " ?
Vannak még települések, (vendég) [2015.10.26., 23:29][válaszolok] #8
nemcsak a cikkben említettek.Állítólag több településen is elfogadtak hasonló tartalmú rendeletet. Ott is várható a megsemmisítés? És milyen következmények lesznek? A jegyzők hol voltak, mint a törvényesség szigorú, iskola végzett őrei? Olvassák már el az esküjük szövegét az érintettek. Ha valaki a legegyszerűbb, legkisebb szabálysértést elköveti, akkor min. pénzbüntetést kap. Nem kellene azt a testületet feloszlatni, amelyik, lehet, hogy a törvények tudatában követ el törvénysértést? Legközelebb meggondolnák az urak!
Ezen (vendég) [2015.10.27., 14:09][válaszolok] #9
semmin nem változtat a jegyző dolga feljelenteni a renitenseket .
Bukovszky Róbert [2015.10.27., 15:46] válasza erre: #9[válaszolok] #10
Azért ugye Ön/Maga nem teljesen járatos a jogi dolgokban?!
Világosítson (vendég) [2015.10.27., 17:10][válaszolok] #11
meg miben miért ? Mert valaki nem fizeti a hulladékszállítást akkor nézzük a jogszabályt maga/ön http://www.fogyasztok.hu/cikk/20090604/hulladek_gazdalkodas_szallitas_jogok_es_k ...
Végű is senki nem kötelezhető arra hogy szelektíven gyűjtsön bár mit is .
Itt (vendég) [2015.10.27., 17:50][válaszolok] #12
szemezgethet ha van kedve ?
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jegyz%C5%91
egy szerencsi (vendég) [2015.10.27., 17:57] válasza erre: #8[válaszolok] #13
Miről hadoválnak? Feljelenteni, feloszlatni??? A képviselők dolga a várost megvédeni, ezt meg is tették. Ha olyan érzékenyek a rossz törvények betartására, költöztessék haza magukhoz a számozott utcák cigányait, de a szerencsi lakosok 99%-a ebből nem kér! Erről szól a demokrácia, nem a jogi csűrés-csavarásról! Ha bajuk van a jegyzővel, akkor pont ne ebben az ügyben szálljanak rá!
13-nak (vendég) [2015.10.27., 22:54][válaszolok] #14
Tisztelt Egy Szerencsi! A törvények azért vannak, hogy betartsák őket. Ha rosszak meg lehet változtatni, ezért van a parlament, a törvényhozás. Mi lenne ebben az országban, ha senki sem tartana be semmilyen törvényt, elfogadott rendeletet? Mi lenne, ha minden önkormányzat, közösség, csoport felülírná a magasabb törvényeket a saját maga kénye kedvére hozott rendeleteivel, elképzeléseivel? És mindezt minden következmény nélkül. Káosz, nagy-nagy káosz. Igaz ebben az országban így is az van, talán ezért is ment el 500 - 600 ezer ember, pedig Ők talán jöhettek volna Szerencsre is! Vagy Ők sem?
Védelmező ? (vendég) [2015.10.28., 08:14] válasza erre: #13[válaszolok] #15
egy személyben nyilvánul meg mint " egy szerencsi" de közli hogy 99% ebből nem kér miből . Ki kit fogad be az magánügy,nem közügy .
egy szerencsi (vendég) [2015.10.28., 12:43] válasza erre: #15[válaszolok] #16
Ha "közügy" felkiáltással a maguk utcáját jelölnék ki, hogy oda települjenek a bűnözők, nem lennének ilyen kukacoskodók! Jogi szempontból nem is értem, mi a problémájuk, minden úgy ment, ahogy a törvényhozók kitalálták. Ez egy jogi kiskapu volt, miszerint ideig-óráig fennállhat olyan rendelet, ami szembemegy a vertikálisan fölötte álló törvényekkel. Nem hallottak még ilyenről? Mintha az Alkotmánybíróság először semmisítene meg valamit!

"500 - 600 ezer ember, pedig Ők talán jöhettek volna Szerencsre is! Vagy Ők sem?"
Jöhettek volna. Bárki jöhetett, a rendelet csak arról szólt, hogy nem kapnának segélyt. Ne keverje a kivándorlást ehhez, mert ez már tényleg merő rosszindulat!
egy szerencsi-nek (vendég) [2015.10.28., 13:04][válaszolok] #17
Csak nem gondolja komolyan, hogy a képviselők meg akarták védeni Szerencset a Miskolcról elköltözőktől????? Egy:nem is volt kitől! Kettő: Ez egy átlátszó és olcsó népszerűség hajhászás volt. Legalábbis nekem ez a véleményem .
17-nek (vendég) [2015.10.28., 14:59] válasza erre: #17[válaszolok] #18
Most "nagylegénykedik" itt, de ha a szomszédjába költözött volna egy "miskolci", akkor kíváncsi lennék hogy állna a szája?
nagy legény (vendég) [2015.10.28., 16:37][válaszolok] #19
De nem is akart költözni. Eszébe se jutott .És nem azért, mert a képviselők megvédtek bárkit is . De megsúgom azemberek nem hülyék átlátták ezt az átlátszó trükköt, ezt a szemfényvesztést. Ráadásul még a fideszes igazságszolgáltatás is" elmarasztalta " az ilyen döntéshozókat.
nagy legény (vendég) [2015.10.28., 17:50][válaszolok] #20
Kedves 18-as! Hiába várom a válaszát? Vagy letelt a munkaidő a hivatalban?
egy szerencsi (vendég) [2015.10.28., 19:05] válasza erre: #19[válaszolok] #21
Honnan tudja, hogy nem akart? Talán egyeztetett mindegyikkel, esetleg az Indexen olvasta? Abaújszántó is hozott ilyen rendeletet, a független polgármester is "fideszes szemfényvesztő" lenne?
nagy legénynek (vendég) [2015.10.28., 21:20] válasza erre: #20[válaszolok] #22
A hivatalban valóban letelt a munkaidő, dehát semmi közöm hozzájuk. De úgy látom, hogy Ön mindent jobban tud. Azt is tudja, hogy ki, mikor, hova költözne, azt is tudja, hogy én a hivatalból írok... Szóval Ön egy mindentudó! Gratulálok! De ha ennyire mindent tud, akkor Ön elboldogulna egy utcányi "beköltözővel" is!
Szerintem ide már (vendég) [2015.10.28., 21:59][válaszolok] #23
a miskolciak sem jönnek!
22-nek (vendég) [2015.10.29., 08:28][válaszolok] #24
Dehogy tudnék én bármit is jobban, mint Ön.Csak itt élek, és nem azt hiszem el amit leírnak, hanem amit én tapasztalok.Nem tapasztaltam, hogy ide bárki is jönne. Ugyan minek? Közmunkásnak? Kéregetőnek? Hiszen aki rászorulna azzal se nagyon törődnek.( Bocsi: kivéve krumpli meg hagymaosztás)A 2-as hozzászóló is leírja még a "miskolciak "se jönnek! Megnevettetett, hogy éppen Abaújszántót hozta fel példának!" Tudja ha valakit lopáson kapnak az nem hivatkozhat arra, hogy más is lop."
Jó hogy (vendég) [2015.10.29., 09:22][válaszolok] #25
nem jön senki mert majd hogy nem úgy van élj meg ahogy tudsz . A hulladékért kőtelező fizetni bár még mindég nem értem hogy lehet olyanért fizetni amit nem tudnak mérni ? Mert be megy valaki az ÉMÁSZ hoz na számoljunk el menyi áramot fogyasztottam már mondják X-Kw ennyibe kerül De mi a helyzet a hulladékkal év végén bemegy valaki menyi hulladékért fizettem ? Vagy nem a hulladékért fizet a polgár ha nem a szállításért ? Vagy tiszta környezet és meg lengetem a önkéntes világítós mellényt mert az eltakar,lefed mindent ?
A szemetet (vendég) [2015.10.30., 13:27][válaszolok] #26
már legalább válogatják ? Vagy a szemétnek valót ?
http://www.boon.hu/hogy-ne-legyen-hulladek-a-hulladek/2944569
Vadai (vendég) [2015.10.31., 14:59][válaszolok] #27
Még (vendég) [2015.11.03., 07:13][válaszolok] #28
a címerbe is beletették Bocskait .
https://magyarcimerek.hu/2649-szerencs
Gondolom (vendég) [2015.11.03., 12:58][válaszolok] #29
29nek (vendég) [2015.11.03., 18:04][válaszolok] #30
Hát persze! Mint a többi!!!Pld az ezer munkahely. De van akit ez zavar?Van helyette Erzsébet utalvány meg egy kis krumpli. Úgy látszik ennyi is elég.
Hádám [2015.11.04., 18:31][válaszolok] #31
"Nem tapasztaltam, hogy ide bárki is jönne. Ugyan minek? Közmunkásnak? Kéregetőnek? Hiszen aki rászorulna azzal se nagyon törődnek"

A szóban forgó személyek a jelenlegi helyükön se sokkal jobban preferálják a munkát, szóval maximum közmunkások, kéregetők, segélyen élők... ha böngészik az internetet, kb 10 perc alatt legalább 5-8 olyan esetet össze tudok szedni, ami ezt támasztja alá, csak a miskolci számozott utcákból... Minden fiatal, aki jár a városba szórakozni, tapasztalta már, milyen az amikor zombori, szadai, prügyi figurák bejönnek "mulatni", annak általában rendőri intézkedés a vége, de ugyan ez volt anno a Sörkertben (most R27), vagy a megboldogult Serlegben....

A törvénykezés a kormányzat részéről pedig egyszerű politikai húzás... fordítsuk le magyarra... Nem hoznak törvényt ez ellen a folyamat ellen, így ezek az emberek is megmaradnak szavazónak, mellette a helyi fideszes testület hoz egy rendeletet a beköltözők ellen olyan településen, ahol alapból igen csekély számban vannak (ergo nem befolyásoló tényezők a választáskor), így a helyi népesség körében is népszerűek lesznek, mert "megvédték" a várost, a választás után majd maximum a kúria visszavonatja a rendeletet, de 5 évig már megvan a városvezetés ismét Nem agysebészet ez!

Másik téma.... Kíváncsi leszek, mikor fognak szétfagyni a szabadban hagyott ideiglenes vízbekötések Mert mint minden jó munkát, ezt is októberben kell kezdeni
főutca (vendég) [2015.11.05., 08:19][válaszolok] #32
Csak csatlakozni akarok Hádámhoz. Jó, hogy nem a hóesésben cserélik a vízvezetéket? De ha már így van akkor a fővizes, aki reggel ott ugrál elmondaná, hogy hogy kéne a forgalmat irányítani, hogy ne menjenek egymásnak az autósok.
Hádám [2015.11.05., 09:01][válaszolok] #33
www.kozbeszerzes.hu

"III. 1.1.2.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, valamint a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: (adott esetben) :

A tárgyi beszerzés becsült értéke nem éri el a nettó 150 millió forintot (Kbt. 122. § (7) bekezdés a) pontja)"

A közbeszerzés eredménye 2015.október 7-én lett közzétéve. Tehát eleve későn kezdődött a dolog, viszont van itt még egy érdekesség, ami merőben fura szitu, bár nem meglepő:

A projekt becsült költsége: 111 000 000 HUF
A legalacsonyabb megajánlott ár: 110 838 267 HUF
A legdrágább ajánlat: 111 000 000 HUF
Ajánlattevők száma: 4

Mi derül ki ebből? Az, hogy a nyertes piszok mázlista, mert majdnem beletrafált a rendelkezésre álló összegbe, mindössze 161.733 Forint a különbözet, ami százalékban kifejezve 0,14%. Ekkora volumenű munkánál ennek az esélye elég kicsi.

A másik érdekesség, hogy a legmagasabb ajánlott ár pont a becsült összeg! Ezt a legdrágább kivitelező ajánlotta. Aminek viszont csillagászatian kicsi az esélye, hogy ekkora volumenű ajánlatnál a másik két pályázó pont e közé lőtte be az ajánlatát, azaz 4 vállalkozó is 0,14% -os szóráson belül tippelt.... Ennek az esélye majdhogy nem a lottó 5össel ér fel.

Vettünk már részt mi is közbeszerzésen, nem is egy alkalommal, ott eleve nem ismerhető a becsült (rendelkezésre álló) összeg, máskülönben nem beszélünk versenytárgyalásról. Tized ekkora összegeknél a legjobb esetben is +- 10%-os eltérések voltak a legdrágább és legolcsóbb ajánlattevők között, de előfordult 30% is!

Egy ilyen építésnél, mint a vízvezeték, olyan dolgon is csúszhat több százezer vagy millió forint, hogy ki milyen gépekkel számol, csak az üzemanyag vagy az üzemóra különbözet elviheti. Az anyagok beszerzéséről ne is beszéljünk, kötve hiszem, hogy minden ajánlattevő ugyan annyiért szerzi be.... Magyarra fordítva vadászkutya legyek, ha ez így reális!

A baj az, hogy az oldal tanúsága szerint 10-ből 8 szerencsi kivitelezés ilyen, van ahol az ajánlattevő egy az egyben eltalálta a becsült összeget, pedig bőven nem kerek számról beszélünk! No komment....

Ez a 0,14%-os szórás amit írtam, ez még a jobbak közé tartozik, előfordul 0,05% is
Csak (vendég) [2015.11.05., 10:01][válaszolok] #34
ivóvíz (vendég) [2015.11.05., 16:02][válaszolok] #35
Úgy emlékszem az egész ivóvízes dolog még valamikor 2010 előtt indult. Akkor talán arra pályáztak, hogy legyen pénz a pályázat elkészítésére.Talán így korrektebb a hír.
Hádám [2015.11.05., 16:07][válaszolok] #36
Ne tőlem kérdezze, én csak szemlélődő vagyok, de amiről írtam az ez
Ádám (vendég) [2015.11.07., 15:11][válaszolok] #37
ez olyan fideszesre sikerült nem fizetnek ezért neked ?
Hogy ne legyen ellenzék a helyi "erőnek " ?
Hádám [2015.11.08., 18:46][válaszolok] #38
Mire gondol? Hogy nem tudom ezen projekt részleteit? Nos pont ezért tettem fel a kérdést.... Elég fura, hogy tereli a szót a témáról, más se nagyon firtatja, meg a lapítás... Nem baj, van még pár ilyen "véletlen" a listában, amit ki lehet elemezni, jó kis olvasmány elhiheti
Nem (vendég) [2015.11.09., 07:58][válaszolok] #39
kell erőltetni Ádám ezek most hallgatnak de a jó magyar ért belőle hallgatás beleegyezés .
Hádám [2015.11.09., 12:58][válaszolok] #40
Ez nem erőltetés, csak bemelegítés! A java még hátra van!
Állítólag (vendég) [2015.11.10., 17:55][válaszolok] #41
nem jön a pápa pedig keresztény iskola egymás hegyén hátán ?
Főnők lemarad ?
http://www.hidfo.ru/2015/11/nelkule-is-eleg-liberalis-politikus-van-magyarorszag ...
Sajnálatos. (vendég) [2015.11.14., 08:07][válaszolok] #42
Sajnos nagyon színvonaltalanná vált ,ez az oldal.
Harmadosztályú témák ,hasonló színvonalon.

Az igazi problémákról ,nem ir senki.
Minden rendben ?
Tessék (vendég) [2015.11.15., 08:16][válaszolok] #43
jöhetnek az elsőosztályú problémák ?!
Kezdje el .
Kvóta papírt aláírta ?
(42) Van véleménye az (vendég) [2015.11.15., 11:40][válaszolok] #44
embereknek csak nem mondják el. Sem ezen a fórumon, sem munkahelyeken, lassan már baráti (családi!!!) körben sem.Lassan nemhogy viták, hanem beszélgetések sem lesznek. A következményei rettenetesek lesznek. Hogy miért alakult ez így? NO, ezzel kellene foglalkozni, talán itt is! Bár szerintem erről sem lesz itt vita. Miért is lenne, hiszen ahogy írtam élőszóban sincs!!! Ez az igazi SZEGÉNYSÉG! Hol vagytok gondolkodó emberek? Hol van az értelmiség felelőssége és ennek vállalása??? Kíváncsi vagyok erre lesz-e reakció? Szeretnék kellemesen csalódni, legalább ezt adjuk meg egymásnak!
Például (vendég) [2015.11.15., 16:30][válaszolok] #45
szó eshetne a térségben, így Szerencsen is megkezdett ivóvízhálózat-fejlesztésről. Azt hallottam, hogy bár uniós forrást nyertek rá, a beruházást később a vízdíjban a lakossággal kell megfizettetniük az önkormányzatoknak. Várom az illetékesek és egyéb jól értesültek hozzászólását.
Talán (vendég) [2015.11.16., 10:30][válaszolok] #46
ezért nincsenek válaszok,talán ez a kulcs miért nincsenek viták csak csend,némaság ?
youtube thumbnail
46-nak (vendég) [2015.11.16., 12:26][válaszolok] #47
Ez a hölgy beszél, mert szót kapott. Azt azonban már nem tudja, hogy hülyeségeket mond. Honnan veszi azt, hogy a családi vállalkozások függetlenek a mindenkori hatalomtól ? Hiszen a mindennapjainkból tudjuk, hogy ez nem így van .A vállalkozások ezer szállal kötődnek ill. függenek a hatalomtól ! Gondoljunk csak a Nav -től való függőségre ! Na ugye !
Előjötek (vendég) [2015.11.16., 14:16][válaszolok] #48
nem azokról beszél akik eus forrásokból nyerik pénzeiket a "vállakózásaikhoz "
ha nem akik úgy a maguk erejéből boldogulnának banki hitel,családi tőke bevonásával vagy megtakarítás alapon kockáztatják a családi kaszát .Róluk beszél mert hát az eus pénzt mindég vissza kell osztani az adóknak jut is marad alapon érthető ?
A hölgy róluk beszél,magyarán akik függetlenek az eus pénzekről. Régi világban ilyenek voltak a tanya világban élő parasztemberek nekik lehetett volt el magyarázni hogy a Holland kukoricát vessék a sárga lófogú helyet .De nem is szavazgattak arra aki nem kétkezi munkából élt.
:-) (vendég) [2015.11.16., 14:40] válasza erre: #47[válaszolok] #49
Aranyos, amikor központozási és helyesírási hibáktól hemzsegve hülyéznek le egy nemzetközileg elismert egyetemi tanárt A vállalkozások a NAV-tól függenek, hát hogyne. Ugyan miért függenének, amikor a NAV csak a törvények betartásának ellenőrzéséért felel. Ha valaki nem adócsaló, akkor nem kell félnie.
48-49 - nek (vendég) [2015.11.16., 16:09][válaszolok] #50
Kösz, hogy elmagyarázta a családi " kasza " kockáztatásának fogalmát . Ami pedig a Nav -től való függőséget illeti, az csak egy példa volt a függőség illusztrálására . Ugylátom viszont, hogy egyikőjük sem kóstolta a vállalkozók keserű vagy édes kenyerét, mert nem sok fogalmuk van annak működéséről Javaslom kóstolja nak bele aztán majd hátha másként látják a függőséget !
:-) (vendég) [2015.11.16., 17:53] válasza erre: #50[válaszolok] #51
Ezt benézte, ugyanis évek óta saját tulajdonú cégem van.
51-nek (vendég) [2015.11.16., 19:58][válaszolok] #52
És valóban úgy látja, hogy egy vállalkozás működése nem függ a hatalomtól ? Hogy sikerült ezt elhitetni saját magával ?
52-nek (vendég) [2015.11.17., 06:55] válasza erre: #52[válaszolok] #53
Ne haragudjon, de ennek a kérdésnek semmi értelme.
Videóban (vendég) [2015.11.17., 06:57][válaszolok] #54
csak arra akarta felhívni a néni a figyelmet hogy az önállóság,mint tényező befolyásolás mentességet ad tehát nincs függősség mert most erre szavazatok ad majd munkahelyeket.Biztonságot,egészségügyet,meg csillogást .
agyarán nincs pénzügyi függőssége a rendszertől .
53 - nak (vendég) [2015.11.17., 19:13][válaszolok] #55
Azért a hatalomtól való függőség nek van pozitív példája is. Legújabb értesülések szerint egy földműveléssel is foglalkozó egyszerű falusi vállalkozó / kishazánk 30. Leggazdagabbika / most nyert el egy 13 milliárdos állami megbízást, a híradások szerint. Igaz csak 3,5 milliárd Ft- al volt drág?bb az ajánlata, mint a többieké. Persze ez még mindíg nem jelent hatalomtól való függőséget . Ugye kedves 53-as ?
55, (vendég) [2015.11.18., 12:45][válaszolok] #56
Érdekes csaták várhatók a zempléni termőföldekért is. Hatalmas területek, magas aranykorona érték, sok egybefüggő, nagy tábla! Valamint HATALMAS CSEND !!!
Összes hozzászólás: 58 db (20 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 2 db (3%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.