Hírek
Kátyúk a 37-esen: Csökken a kalandtúrapálya
Dátum: 2013.02.26., 19:41Megtekintve: 9413

13 nap alatt 42,5 tonna hidegkátyúzó keverék került a 37-esbe. A Vámosújfalu és Bodrogkisfalud között élők most hálásak igazán a sorsnak azért, hogy az ő szakaszukon teljesen megújult hét évvel ezelőtt a településeket összekötő alsóbbrendű út - kezdi sorait a Borsod Online cikke, alább a folytatás.
– Mostanában megnőtt a forgalom, hiszen a 37-es főút tele van kátyúkkal – mondja Kerekes Attila, Olaszliszka polgármestere. – A mi kis utunkon szerencsére nincs egy sem, így ha csak nem muszáj, nem megyünk ki a főútra.

"Drága 37-es!"

Nincs azonban mindenkinek ilyen szerencséje:
"A drága 37-es számú főút! Ma este, 2db felnim, valamint gumim ment tönkre! 3 éve nap mint nap, járom azt az utat, soha semmi problémám nem volt, de ez a mostani út, felháborító!" – írja Balázs a Facebookon, az Akiket felháborít a 37-es út állapota oldalon. Az oldalt három napja 1959 ember kedvelte és 7067 felhasználó jelezte, beszél az útról. Többek között így, mint Máté:
"Ma volt részem benne! Egy élmény volt! Tökmindegy merre rántod a kormányt úgy is belemész valamelyik kráterbe!"

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. néhány hete megígérte, azonnal nekiindulnak a kátyúzásnak. Ennek a munkának nem várták meg a végét a Sárospatak környéki polgármesterek és levelet írtak a Magyar Közút vezetésének.
– Voltak olyan polgármestertársaim, akik azt mondták, tegyünk feljelentért közúti veszélyeztetés miatt – mondja Aros János, Sárospatak polgármestere.
– Azt mondtam várjuk meg a választ.

Válasz nincs, kátyúzás van

– Valóban érkezett levél a 37-es főút mentén található települések polgármestereitől, válaszlevelünket egyelőre még nem küldtük ki – mondta a Boon kérdésére Pécsi Norbert, a Magyar Közút szóvivője. – Társaságunk csak és kizárólag üzemeltetési feladatok láthat el a hazai, országos közúthálózaton. A teljes körű felújításokról és az azokhoz szükséges forrásokról évek óta nem társaságunk dönt. A 37-es főút 2×2 sávos megerősítése és fejlesztése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez tartozik. A polgármestereknek küldött levelet továbbküldjük az illetékes szerveknek is.

Csökken a kátyúk száma

A sok felhívásnak és panasznak szemmel látható eredménye is van. hiszen Sárazsadány és Bodrogkisfalud között már alig találkozni kátyúval, de Gesztely és a mádi körforgó-, valamint a sárazsadányi elágazás és Sárospatak között helyenként tragikus az út állapota. Ráadásul az alsóbbrendű utat sem érdemes használni, mert Bodrogolaszi és Sárospatak között ott is egymást érik a kátyúk.

– Jelenleg a kátyúzási kapacitásaink jelentősebb részét a főutak viszik el, de hamarosan a mellékúthálózaton is el tudjuk végezni a szükséges javítási munkákat. Addig is táblázással hívjuk fel a közlekedők figyelmét a burkolathibákra – válaszolta a Boon ezt érintő felvetésére a Magyar Közút szóvivője.

A lap megkérdezett egy ügyvédet, ilyen útviszonyok mellett meddig terjed az autósok- és honnan kezdődik az útfenntartó felelőssége:
– Egy bírósági állásfoglalás szerint a közút kezelőjétől elvárható, hogy a közlekedés biztonságát veszélyeztető útburkolati hibákat kijavítsa – mondja dr. Demeter Lajos. – nem tesz eleget az út kezelője az általános elvárhatósági követelményeknek azzal, hogy veszélyt jelző tábla kihelyezésével hívja fel a gépjárművezetők figyelmét az egyenetlen úttestre. A figyelmeztető és a sebességkorlátozást előíró közúti jelzőtáblák kihelyezése a mentesülést addig eredményezheti, amíg a jogszabály által előírt határidőben meg nem kezdi, illetve el nem végzi a burkolat kijavítását.

Forrás: ÉM-BG, Borsod Online
Kép: Facebook
Értékelés: 1 2 3 4 5
[Vissza a hírekhez]

Hozzászólások
katlanos képeslap (vendég) [2013.02.27., 10:09][válaszolok] #1
Sokakat érint a megoldatlan kátyúk problémája, ami feltétlenül össze kellene, hogy függjön a területfejlesztéssel. Van a térségnek egy, a gazdasági fejlődést koordináló miniszteri biztosa, aki most ródsóra indul.
http://www.szerencsitv.hu/kozerdeku-informaciok/9-kozerdeku-informaciok/3682-for ...
Ha messzire nem is, a fórum mégis elkerüli szerencset. Tokajban viszont nagy tapsra számíthatnak a jelenlévők:
http://www.royalmagazin.hu/hirek-borsod-abauj-zemplen-megye-b-a-z/b-a-z-megyei-h ...
Szerencset b....ják nemtudom, mikortól, 100 millióért, (kapuzat) most van két millárd szinpadot építeni Tokajban. Mikor lesz az kihasználva?! Mennyi kátyút lehetne azon a pénzen betömni?! (Már csak azért is, hogy élve tokajba autózhassanak a 37-es úton)
Itt jön a képbe a lobby, amiről korábban írtam. A szinpad illeszkedik a kultúrtájba, a (bármilyen) gyár már nem. A képeslapgyűjtést én inkább hobbinak nevezném.
kapuzat (vendég) [2013.02.27., 11:22][válaszolok] #2
Csak a vak nem látja, hogy Szerencsre semmit nem hozott a polgármester, csak az önhikis támogatást mondogatják , mint a papagály. Utána néztem az előző önkormányzatnak az akkori szabályok miatt önhkire nem is tudott pályázni.A tokajiaknak nem számít mi épül csak épüljön. Gondolják:amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra. Na Szerencsen is csak a mostani vezetés mondja, hogy kidobott pénz az uszoda, afürdő, akörforgók, az utak a vár a renelőintézet a fecskeház,az iskolák, a kapuzat. Én értem miért próbálják lejáratni az előzőeket! Mert nem tudnak arról beszélni ők mit csináltak.Bezzeg Tokaj!! Ott inkább lobbyznak! Lehetne tőlük tanulni!
hahagáj (vendég) [2013.02.27., 12:29][válaszolok] #3
Tiszta szerendcse, hogy a lobby szót helyesen le tudta írni, a papagájt már valahogy nem sikerült De legalább odamondta, ugye az számít csak.
3-nak (vendég) [2013.02.27., 12:47][válaszolok] #4
Ha önnek csak ennyi jött le ?Tényleg sajnálom. Na látja Szerencs ezért jutott ide az elmúlt 2 és fél évben. Hajrá Tokaj! Oda nem kell a kormányhátszél.Azoknak több eszük van.
Nincs (vendég) [2013.02.27., 13:38] válasza erre: #4[válaszolok] #5
több eszük de találós kérdés mije van Tokajnak és nincs Szerencsnek milyen útvonal volt Tokaj,és kik üzemeltették ? Na ott van a válasz a megoldásban .
Bukovszky Róbert [2013.02.27., 14:54] válasza erre: #3[válaszolok] #6
Értem én értem a hozzászólását, csupán ezt a "szerendcse" szavacskát nem bírom értelmezni. Tudja a múltkoriban megírtam itt, nekem 'kezdő fórumozóként egy másik lapon egy öreg 'netes barátom felhívta a figyelmemet "figyelj, ha a vitapartnerednél elfogytak az érvek akkor -ha ismert a neved- személyeskedésbe kezd, aztán meg jön a hejjjjjjjesírás boncolgatása. Emlegették itt a közelmúltban az előző önkormányzatot, hogy bizony náluk csak "kőbe öntötték a milliókat" hát kérem mondja meg nekem, a turul a hivatal előtt meg a "bicikli tároló" a tűzoltóság mellett konkrétan milyen termelő tevékenységet fog folytatni?
passzát (vendég) [2013.02.27., 17:21] válasza erre: #5[válaszolok] #7
Abból lehet, hogy nincs több, befolyásból annál inkább.
Sikeresen füvesítették a cukorgyár helyét, megakadályozták az erőművet, és a híreket összerakva, bármiben fogadnék, hogy soha nem épül üveggyapott gyár szerencsen. De még más sem. Révedezzünk az ezeréves történelmi szép múltunkban, Tokajit kortyolgatva.
Tokaj (vendég) [2013.02.27., 18:39][válaszolok] #8
Milyen érdekes? Területfejlesztési fórumra nem Szerencsre, hanem Tokajba kell menni. Ez is üzenet Szerencsnek. Gratula!

http://szerencsitv.hu/kozerdeku-informaciok/9-kozerdeku-informaciok/3682-forumok ...
Ki hazudik? (vendég) [2013.02.27., 18:41][válaszolok] #9
youtube thumbnail
Tokajnak (vendég) [2013.02.27., 18:57][válaszolok] #10
Akkor ön szerint ez üzenet Sátoraljaújhelynek, Kazincbarcikának, Sajószentpéternek, Encsnek, Mezőkövesdnek, Mezőcsátnak, Alsózsolcának, Edelénynek, Göncnek, Cigándnak és a többi, most fel nem sorolt megyei városnak is?
A felsorolt városok egy részének kormánypárti, más részének ellenzéki polgármestere van.
Amnézia (vendég) [2013.02.27., 19:16] válasza erre: #6[válaszolok] #11
'Az egyik álltalam látogatott fórumon van egy pszichológus Hölgy, Ő írta anno "figyeljétek meg, ha a vitapartnereteknél elfogynak az érvek a kezdő témáról, akkor vagy a ti személyetekkel, vagy a helyesírásotokkal, esetleg a fogalmazás béli hiányosságotokkal kezd majd foglalkozni"'
Idézet Bukovszki Róbert hozzászólásából, hivatkozva "egy öreg 'netes barát"-ra.
És akkor a lényeg: írja meg kérem, hogy mennyibe került a várost elcsúfító és megépítése óta haszontalan gödörbe épített kilátó! Haszonnak ne könyveljük el, hogy a patrióta szót lejárató társaság néhány alkalommal ott tartotta megbeszélését.
Tokaj (vendég) [2013.02.27., 19:30] válasza erre: #10[válaszolok] #12
Bocsánat. A Szerencset és Tokajt árintő hozzászólásokhoz kapcsolódtam. Ez pedig ebben a témában jelzés értékű is lehet, akkor amikor a szerencsi polgármester egyelőre (még) kormánypárti országgyűlési képviselő. Azért ennek valamit nyomnia kellene a latban. Ezzel együtt az is érdekes, hogy az elmúlt év őszén a megyei közgyűlés elnöke a tokaji polgármesteri hivatalba hívta környékünk településvezetőit konzultációra. Ha pedig jól emlékszem, akkor Szerencs döntött úgy, hogy kilép a tokaji székhelyű turisztikai szervezetből (TDM). Gondolom azért, mert polgármesterünk azt hangoztatja, hogy városunkban az egyik kitörési ágazat a turizmus. Na végre: itt is jó úton haladunk. Ennyi.
üzenet (vendég) [2013.02.27., 19:34] válasza erre: #10[válaszolok] #13
A felsorolt városok,(és akik kimaradtak) egyike sem bukott annyit a szőlőlobby miatt, mint Szerencs.
Ébredés (vendég) [2013.02.27., 19:34] válasza erre: #11[válaszolok] #14
Milyen érdekes, hogy a jelenlegi polgármester meg a kilátóba kíséri fel vendégeit, hogy megmutassa városunk panorámáját Zemplén felé tekintve...
hozzáértés (vendég) [2013.02.27., 19:38][válaszolok] #15
Talán hozzáértők kellenének a kapuzat üzemeltetéséhez is. De nagy a kabát és sajnos nem csak ebben az ügyben.Tehetség híján pedig most is csak arra van tehetség,hogy ócsárolnak mindent.Kedves polgármester úr és kettő alpolgármesterek nem dolgozni kellene? Kire gondol, Ki járatja le a patrióta szót? Biztosan kifejti ezt is?!
14-esnek (vendég) [2013.02.27., 19:58][válaszolok] #16
Jópofa ember Ön, kedves hozzászóló ! Felhánytorgatja szegény polgármesternek, hogy a kilátóval
büszkélkedik vendégeinek ! Hát hová vihetné a vendégeket, amit nem az előző vezetés építtetett, hacsak a fecskési betontámfal hűlt helyét, vagy az üveggyapotgyár gázzal benőtt tervezett területét nem mutogatná, úgyis mint nagy sikereinek színhelyét ! 11-esnek : De jól van tájékoztatva a"patrióta szót lejárató " társaság megbeszélései nek helyszínéről ! Csak remélni tudom, hogy ön csakis olyan társaságot szerencséltet , amelyik többet tesz a város érdekében, mint az ön által ledegradált tásaság !
Patrióta (vendég) [2013.02.27., 21:35] válasza erre: #16[válaszolok] #17
Előfordulhat még, hogy a Fidesznek is "álnéven" kell megjelenni a következő választási kampányban. Ahogy sikerült annulálni a kétharmadot, bármi megtörténhet.
Ami pedig az MSZP helyi szervezetének "eltűnését" és azzal egyidőben a Lokálpatrióták megjelenését illeti, semmit sem kell magyarázni. Nem akarták felvállalni a párthovatartozásukat, hiszen akkoriban lehet hogy több mszp-s ellen folyt bűnvádi eljárás az országban (legalábbis az országos médiák ezt sugallták), mint amekkora a jelenlegi parlamenti frakciójuk. Hál'Istennek sem ilyen,sem olyan társaság nem környékezett meg, így mentes vagyok minden fertőtől.
Hogy a Lokálpatrióták mennyit tettek a városért: szerintem semmit. (Ha valaki tud az ellenkezőjéről, nyugodtan írja meg.) Ha az előző polgármesterre gondolt, akkor viszont más a helyzet. Szerintem Ő sokat tett a városért, és vannak érdemei a város fejlődésében, csak átesett a ló másik oldalára, nem volt mellette fék, aki a pénzügyi kontrollt jelentette volna számára. (Szerintem ezt Ő sem gondolja másként.) Az előző pénzügyi vezetőnek nem volt érdekérvényesítő ereje. Hogy miért nem, az egy másik kérdés, nem tárgyalnám ki itt. Azt gondolom,hogy az előző polgármester jót akart a városnak, csak a léptéket rosszul érezte. Én csak jóhiszeműen azt feltételezem, hogy az erőműre tett fel minden tétet, ezért volt a kelleténél is bátrabb, és mert olyan nagy léptékkel tervezni és egyszerre mindenbe belevágni. ÉS persze voltak elhibázott döntései (kinek nincsenek?), egy ilyen az említett városkapu. Aki pedig azt állítja, hogy csak a hozzáértés hiányzik az ikertorony üzemeltetéséhez, az (már megbocsásson kedves #15) nem ért a turizmus szervezéséhez. Az az építmény holt tőke. Semmire sem jó. Sajnos! Ha Ön viszont kellő elhivatottságot és szakértelmet érez magában, nosza, lehet hogy még örülnének is neki, ha bejelentkezne üzemeltetőként. Bizonyítson. Próbálkozások az előző ciklusban és most is voltak, teljes kudarccal. Legyen igaza, és hasznosuljon az a 100 millió forint is. Nagy szükség lenne rá.
Névtelen (vendég) [2013.02.28., 07:21] válasza erre: #17[válaszolok] #18
Korrekt! Azért néhány ponttal vitáznék egy picit, nem azzal ami a személyeket illeti, hisz ha Ön ezt így gondolja, hát lelke rajta, elvből nem fogom fényezni azokat a "Lokálpatriótákat" kiknek a nevéhez azért lehetne ezt azt írni.
Viszont megpróbálom 'megvédeni az "ikertornyot", ha jól tudom kb 100 millióba kerűlt, ha pontos a tájékoztatás akkor ebből 4-5 millió érintette a város 'pénztárcáját a többi valami uniós pályázat. Külsőre nekem sem tetszett eleinte, de mára már megszoktam és hiányozna, ha nem látnám amikor egy hosszabb útról hazaérek. Ne feledjük Szerencsi vállalkozás építette, ami nagyon fontos mert így az 5 milla gyakorlatilag 0-ra kell/ett/volna/ hogy kijöjjön a város büdzséjében, ez egy elvi könyvelési egyenleg amit nem akarok itt részletezni aki egy picit is ért hozzá az érti miről beszélek. Amiben egyet kell értsek az az, hogy a "torony nem működik, de véleményem szerint arról sem az előző sem a jelenlegi polgármester nem tehet, akkor lesz/lehetne ennek az épületnek értelme, ha az agyon emlegetett turizmus, borturizmus egyszer tényleg -szerintem sose fog a mi régionkban- beindulna s Szerencs valóban a Hegyalja kapuja lenne. Talán felmerűlhet még a rezsiköltség, szerintem az max 100 ezer/ hó lehet, azt meg nekem ne mondja senki,hogy annyit egy ekkora költségvetésű városnál ne lehetne kitermelni, hogy ennél az összegnél nem megy el sokkal több mindenféle feleleges kiadásra, meg nem érdemelt bérre, természetesen ez az utóbbi tétel is igaz lehet úgy a múltra mint a jelenre is.
#11! Önnek igaza van, s én még nem állítottam valótlant! Viszont amire tisztelettel megkérném, legyen szíves vagy hanyagolja a nevem leírását, vagy tiszteljen meg annyival, hogy helyesen írja. Köszönöm!
Megjegyzem, én közel 3 éve vagyok a Lokálpatrióta egyesület tagja, de én nem tudok róla, hogy valaha is valamit is ott tartott volna az egyesületünk, de az ötlet nem is rossz, köszönet érte!
Akkoriban (vendég) [2013.02.28., 07:25][válaszolok] #19
Tévedni tetszik kedves patrióta hozzászóló ! Amikor az ominózus egyesület megalakult, még bátran felvállalható volt az MSZP tagság /most sem szégyen / de az alapítók között alig volt MSZP -s. Leegyszerűsített véleménye az egyesület ténykedéséről azt jelzi, hogy Ön még nem volt egyetlen előadáson sem, amit ők szerveztek.
Úgy (vendég) [2013.02.28., 09:55][válaszolok] #20
öszintén a kilátonak mi a haszna ? Vagy kérdezhetem így is mihaszna ? De a másik kutya semm különb
megint én (vendég) [2013.02.28., 10:12][válaszolok] #21
Bemásolom az idevonatkozó törvényi rendeletet az 1988.évi I törvény
Tv. 34. §"
(1) A közút kezelője köteles gondoskodni arról, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas, közvetlen környezete esztéti
kus és kulturált legyen.

(2) A közút forgalmi rendjét - ha jogszabály máskén
t nem rendelkezik - a közút kezelője alakítja ki. A forgalmi rendet - a forgalmi körülmények vagy a baleseti helyzet jelentősebb változása esetén, de legalább ötévenként - a közút kezelőjének felül kell vizsgálnia, és ha szükséges,módosítania kell. A közlekedési hatóság - a közlekedés biztonságát sértő vagy veszélyeztető
helyzet megszüntetése érdekében - kezdeményezheti a forgalomszabályozás módosítását, vagy a közút kezelő
jét a forgalmi rend felülvizsgálatára kötelezheti.
(3) A közutat, annak műszaki, minőségi, forgalmi, baleseti adatait, valamint a forgalmi rendjét
meghatározó jelzéseket, továbbá a közút üzemeltetésére, fenntartására és fejlesztésére fordított
költségeket a kezelőnek nyilván kell tartania.

(4) A közút megrongálódását a közút kezelő
je köteles haladéktalanul kijavítani, és a közútforgalmának biztonságát veszélyeztetőhelyzetet elhárítani.
A kijavításig és a veszélyhelyzet
elhárításáig köteles a forgalomban résztvevő
ket a veszélyre figyelmeztetni, szükség esetén sebesség- vagy súlykorlátozást elrendelni, illető
leg a közutat lezárni.
(5) A közút tisztántartásáról, a hó eltakarításáról
, továbbá az út síkossága elleni védekezésről a
közút kezelője gondoskodik"

Más nem unja már a tisztelt hozzászóló közönség már egy kicsit, hogy mindenből ,és mindenről belemegy a figyelemelterelő politikai "hibás a: MSZP-FIDESZ-JOBBIK-és A TÖBBI" zsíros csont rágásába?
TDM (vendég) [2013.02.28., 10:32][válaszolok] #22
A szerencsi önkormányzat és a szerencsi városüzemeltető is tagja a TDM-nek.
kilátások (vendég) [2013.02.28., 11:59][válaszolok] #23
Voltak ott érdekes programok. Egy ÁMK-nak ezt nem alulmúlnia, hanem felülmúlnia kellene. http://kapuzat.wordpress.com/
gratula (vendég) [2013.02.28., 12:36][válaszolok] #24
Gratuláció a Polginak!

HJ képviselő elvtárs siránkozása ellenére mégis jól konszolidálta VÁROSUNKAT a kormányzat: 1 milliárd 282 millió forintot vállalt át most az Orbán kormány abból az adóssághalomból (hitelállományokból), ami az MSZP-Rónavölgyi-Gyurcsány érából maradt városunkra. Ez 70 %-os konszolidációs mértéknek felel meg, annak elenére, hogy Szerencs eredetileg 40 %-ra számíthatott: ez pluszban úgy 550 millió forintocska.
Ehhez az eredményhez szívből gratulálok a Polgármester úrnak!

Fel kellene már végre fogni a csökkent szellemi képességű, vagy talán csak szimplán roszzindulatú kommentelőknek is, hogy városunkat az utóbbi két évben az Orbán kormány által nyújtott (országos szinten is kiemelkedő mértékű) ÖNHIKI támogatások és rendkívüli támogatások mentették ki a megörökölt "szocialista adóssághalmaz" (kb. 2,8 milliárd Ft) súlya alól.
A mostani újabb, kiemelkedő mértékú és arányú kormányzati segítség végre valóban konszolidálja majd a várost.

AMIT A SZOCIK ELSZABTAK ÉS ELHERDÁLTAK, MÉGIS A FIDESZÉK TESZIK RENDBE. Ezek a tények elvtársak!
Izléstelen, hogy a szocik és talp-, seggnyalóik még mindíg nem ismerik el ezeket a kormányzati és helyi eredményeket, érdemeket.
Bukovszky Róbert [2013.02.28., 13:54] válasza erre: #24[válaszolok] #25
A #18 hsz-t én írtam, csak a technika ördöge tréfálkozós kedvében volt.

#24! Az ön kedvéért, ha akarja térdre is borulok a Polgármesterünk előtt. Csupán egy ezerszer feltett kérdésre kérek választ Öntől cserébe. Mi a helyzet Győrrel, Debrecennel, Mkövesdel, Szolnokkal stb-stb-stb?
Válaszát tisztelettel várja egy vagy sok "csökkent szellemi képességű" "talp-,seggnyaló"
Bukovszky Róbert [2013.02.28., 14:21] válasza erre: #24[válaszolok] #26
Bocsi, már megint én. #24 legyen szíves árulja már el, Önnek honnét van az információja? Én keresem a város honlapján, de nem találom ezt a 70%-ot, nekem az utolsó infóm az még a testületin a Polármestertől is elhahgzott 40%. Kérem ossza meg velünk a titok forrását! Köszönöm a többi "........." jajjjj le sem írom olyan csúnyát írt ránk!
matek (vendég) [2013.02.28., 14:55] válasza erre: #24[válaszolok] #27
2005-2013 között kb.25 milliárd eurót kapott az ország a kohéziós alapból. Számoljunk csak 25% áfával, az durván 1800 milliárd Ft. Lehet, van ahol visszaigénylik, sacc:300.
Maradt az állam zsebében kb. 1500 milliárd, úgy, hogy az újját sem mozdította. Ebből konszolidál most kevesebb, mint 600 milliárdot. Hol van a többi? Plussz a 3000 milliárd nyugdíjvagyon? Abban is biztos vagyok, most, ha rászabadulnak a valutatartalékra, kifosztanak mindent, itt semmi nem marad. Ez a helyzet!
Nem a fidesz kasszából segítenek, (hogy rend lett, én azt nem állítanám) ez mindeki pénze. Most tapsolják el. Felélik, szétosztják.

A hosszabb távon, pénzben nem mérhető kár pedig a térségnek kivívott különleges, egyedülálló státusz, ami miatt a befektetők nagy ívben kerülik a környéket. A siránkozó elvtárs is nagyon bölcsen döntött, hogy máshol fizet iparűzési adót, és nem műemléki környezetben merészeli fejleszteni a vállalkozását.
24 -nek (vendég) [2013.02.28., 15:01][válaszolok] #28
É úgy tudom HJ. sohasem volt elvtárs, azt a Fidesz soraiban találja pl.dr TI . Személyében. Esetleg még a volt úttörő csapatvezető elvtárs is szóba jöhet . A szívből jövő gratulációjához gratulálok, az egy cseppet sem tűnik ........nyalásnak. Csak így tovább ! Külön érdeme hozzászólásának, hogy ilyen intellektuális jelzőkkel illeti akik nem fújnak egy követ önnel . Ha így halad joggal pályázhat egy Bayer Zsolt díjra , amit a kulturált véleményformálásával kiérdemelt !
24-hez (vendég) [2013.02.28., 15:12][válaszolok] #29
A "szocik" 1 milliárd értékben bocsájtottak ki kötvényt, ami hála a fidesz kormány politikájának az árfolyam változás miatt 1,9 milliárdra rúgott.A "szocik" idejében nem pályázhatott Szerencs Önhikire, így nem is kaphatott önhikis pénzt.Helyette épült minden pályázati pénzekből. De kapott a fideszes vezetés vagy 800 millió önhikit, a kifizetetlen számla meg ugyanannyi mint 3 évvel ezelőtt./ Forrás:múlt-havi önkormányzati ülés/ , a hitelből meg semmit sem fizettek vissza.
Más! A megye hitelállományát meg teljesen átvette az állam, ott meg akkor az alelnök Koncz Ferenc volt.Ez ha jól tudom több mint 10 milliárd volt.Hülyeség egymásra mutogatni. Régen is meg most is kevesebbet kaptak az önkormányzatok, és mostanra már minden bedűlt volna . Ezért van ez az egész cirkusz. Tisztelt 24-es! Az utólsó mondata elgondolkodtató...
semmi (vendég) [2013.02.28., 19:22][válaszolok] #30
Arról hallott valaki valamit, hogy haladnak az óvoda felújítások? Az a hír járja szerte a városban, hogy nem fizetik ki a kivitelezőt. Sok ott dolgozó is panaszkodik, hogy hónapok óta nincs normális fizetésük. Ez igaz? Ha igen, elég nagy szégyen, hogy még ennyit se tudnak tisztességesen elintézni a főokosok a hivatalban. A tisztelt szerkesztőség nem akar erről a projektről cikket készíteni? Biztos sokan olvasnák hogy áll az építkezés.
37-es (vendég) [2013.02.28., 20:16][válaszolok] #31
Gyakoroljanak a gyerekek. Felnőttként majd hasznát veszik.
http://www.boon.hu/kerulgessen-katyukat-a-37-esen/2205959
Reális (vendég) [2013.02.28., 20:30] válasza erre: #24[válaszolok] #32
Minden összefüggésben van egymással. Részleteket kiragadni badarság, és megtévesztés. Nézzük sorjában: Nem csak Szerencs kapott az elmúlt években önhikit, hanem minden önkormányzatot, aki jogosult volt benyújtani a pályázatot, kivétel nélkül támogatták. Ami egy kicsit különbözik ettől, hogy környékükről az elmúlt év decemberében külön megállapodás alapján Sárospataknak 400, Mezőkövesdnek 650, míg Mádnak 400 millió forintot utaltak. Szerencs esetében nem elfelejtendő, hogy az új önkormányzat első döntései közé tartozott, hogy visszaadott egy elnyert, 800 millió forint értékű pályázatot, amit az elmúlt kettő évben és még mai is majdnem minden város megvalósított Szikszótól kezdve, Mezőkövesden át Sárospatakig. Az adósságot sem csupán Szerencstől vállalta át a kormány, hanem minden települést konszolidált. A 40 százalékot pedig nem az emberek találták ki, hanem ezt szerepeltették az idei esztendő költségvetésében, amit a polgármester is elmondott szóban. Akkor is 40-70 % között volt szó a nagyobb lélekszámú településeknél az adósság átvállalásáról. Örülni kell annak, hogy ez Szerencs - több más várossal együtt - 70 %-a, miután a egymilliárd forint immár 1,8 milliárd kormányunk gazdaságpolitikájának (is) és ezzel együtt a forint árfolyamának köszönhetően. Persze az is igaz, hogy ha nem lett volna adósság, akkor nem lett volna mit konszolidálni. Még szerencse, hogy kibocsátotta a kötvényt az előző önkormányzat! Látja: ez az érem két oldala közül, a másik.
Amnézia (vendég) [2013.02.28., 21:29] válasza erre: #18[válaszolok] #33
Kedves Bukovszky Róbert! Elnézését kérem, valóban figyelmetlen voltam a neve leírásakor. Azt ne várja tőlem, hogy többet nem írom le a nevét, max. igyekszem majd odafigyelni a helyességére.
Ahhoz, hogy az ikertorony a turizmus céljaira felhasználható legyen, jelentős változtatásokra lenne szükség - többek között a 37-es ezen szakaszának átépítésére is. Erre semmi esély sincs. A borturiznusra lehetne alapozni, de szerintem ehhez össze kellene fogni a borászoknak, amire nem sok esélyt látok.
Továbbra is úgy gondolom, hogy a tornyokat gödörbe építették, így nagy panoráma élményt nem nyújtanak, hordhatja oda a vendégeit akár a jelenlegi, akár a következő polgármester. Azon túl haszna nem lesz, hogy teleaggatták antennákkal a szolgáltatók. A pléhbódé kivitelezése pedig kritikán aluli, a déli üvegfal télen-nyáron megoldja a klimatizálást. Úgy tudom, hogy a jelenleg is itt működő városi főépítész cége tervezte, aki nemcsak Hild díjat, de az építészek oscar-díját is megérdemelné. Biztos van még valaki, aki emlékszik a Bolyai tornacsarnokának építésére...
konszolid (vendég) [2013.02.28., 21:58][válaszolok] #34
Sokat elárul a szocialista kormányokról és szocialista önkormányzati vezetőkről, hogy mégis csak ők adósították el az országot és Szerencset is. Ezt cáfolni badarság lenne.
Az is nyilvánvaló tény, hogy a FIDESZ rendkívül szigorú gazdaságpolitikát folytatott 1998-2002 között, de az utóbbi két évben is. Az is evidencia, hogy a jelenlegi fideszes városvezetés a 2010 őszi átadás-átvételhez képest folyamatosan csökkentette a város adósságállományát. Ehhez segítséget nyújtott persze a kormány is, mindenféle támogatásokkal - amit valóban illik megköszönni. De azt se feledjük el, hogy az új városvezetés nem herdálta a pénzt az utóbbi két évben, szemben elődeivel! Olyan ostobaságot sem műveltek, hogy a hitelből/kötvényből fizették volna ki az első törlesztőrészletet, mint tették az 1 milliárdos CHF kötvénnyel Rónavölgyinéék. No és autóflottát sem vásároltak (pontosabban lízingeltek) CHF alapon a jelenlegi városvezetők a saját vállalkozásuktól. A lízing és a kötvénykibocsájtás a tipikus példája annak, amikor valaki az utódai terhére költekezik, nyújtózkodik, .... majd csak visszafizeti valaki. No ezt nem a jelenlegi városvezetők csinálják! Ők most küszködve ugyan, de megpróbálják helyre tenni az elődeik súlyos és felelőtlen működésének következményeit.
Akik tehát az utódai terhére költekezetek: SZOCIALISTÁK. S akik most visszafizetik : FIDESZESEK.
No és azt se feledjük, hogy Cukorgyárat is a Gyurcsány kormány és Rónavölgyiné-féle városvezetés alatt zárták be.

Illene végre a volt szocialistáknak némi alázatot tanúsítani! - ha már viselkedni nem tudnak, s még a bizottsági ülésre sem járnak el! Illene megtanulniuk a szocialistáknak bocsánatot kérni is! - ha már a köszönet szó nem szerepel a szótárukban.

Aki nem ismeri el a jelenlegi kormányzat szerepét és érdemeit a város talpon maradásában az egyszerűen buta!
Az érem két oldala (vendég) [2013.02.28., 22:00] válasza erre: #32[válaszolok] #35
Az éremnek valóban két oldala van, általában gyökeresen különböznek egymástól, mégis ugyanarról az éremről van szó.
Az "érem" pedig az, hogy (HA A HÍR IGAZ!!!), akkor a város egy óriási tehertől szabadul meg. Az is tény, hogy ezt a jelenlegi polgármester érte el. Az is tény, hogy ugyanakkor - a jó érdekérvényesítő képessége folytán - a konszolidáció előtt ÖNHIKI támogatással eddig több, mint 700 MILLIÓ FORINTOT HOZOTT A VÁROSNAK.
ÉS KÉREM EZ MINDEN SZERENCSINEK JÓ HÍR! EZ TÉNY! ENNEK LEHET ÖRÜLNI, PÁRTPREFERENCIÁKTÓL FÜGGETLENÜL!
24és43 nek (vendég) [2013.02.28., 22:16][válaszolok] #36
Nem sokat finomodott a stílusa... de ez az arrogancia alább fog hagyni ha meginog egy pár fotel ...majd meglátja. Addig meg lehet talpat és ..nyalni, hajrá.
Nő - nő (vendég) [2013.03.01., 07:48][válaszolok] #37
Hű de tájékozott az úr, vagy micsoda ! Még azt is tudja, hogy a szocialisták nemhogy viselkedni nem tudnak, de még a bizottsági ülésre sem járnak ! Dehát ne csodálkozzon ezen hisz ahogyan írja is mindenki, aki nem tapsikol az óriási sikereinek -az BUTA ! Még az a szerencse,hogy a többség ezzel szemben rendkívül okos, hiszen nemcsak egyszerűen elismeri a jelenlegi vezetés érdemeit, de ennek sűrűn hangot is ad ! Van azért más része is mondandójának, ami enyhén szólva csúsztatás : " a 2010 -es átadás - átvétel néz képest folyamatosan csökkentette a város adósság állományát " . N o - ahogyan olyan sűrűn és oly találóan sokszor megjegyzi - ennek ellentmondani látszik,hogy a város adósságállománya növekedett 2010 óta / lásd a szállítói tartozások összegét ! / Abban igaza van, hogy nem vettek újabb autókat, csak átvettek a kistérségtől kettő db buszt /lehet, hogy csak egyet/ amely/ék/-nek a fenntartása megfelel kb három suzukiénak ! Ezen kívűl a pm olyan áldozatot hozott , hogy képes a saját tulajdonát képező szgk-t hivatali célra használni -potom - térítés ellenében ! Miközben alig van itthon és súlyos milliókat kap költségtérítés re ! Köszönjük szépen - amit a legközelebbi választáson ki is fogunk fejezni !
matekosnak (vendég) [2013.03.01., 07:49][válaszolok] #38
Nem ilyen tiszta ez, mert az önkormányzatok a pályázataikra nem kapják meg az áfát, azt nekik kell önerőből befizetni. Az pedig így is úgy is hazai pénz. A pályázatok nagy részét az önkormányzatok nyújtották be.
Józsi (vendég) [2013.03.01., 07:55][válaszolok] #39
Ha ilyen nagy mértékben veszik át az adósságot, az a polgármester nagy érdeme. Akik a hibát keresik ebben is, azoknak savanyú a szőlő. Az, hogy Szerencs nem kapott korábban önhiki támogatást, vagy csak csekély mértékben, talán annak a gyengesége, aki akkor volt polgármester és országgyűlési képviselő. Az önhiki csak egy jogcím, ha egy kormány akar adni pénzt valahova, annak megtalálja az útját. Egy másik felvetésre csak annyi, hogy nem tudom, de ha egy embernek az édesapja tanácselnök, lehet, hogy elvtársnak szólítotják.
Bukovszky Róbert [2013.03.01., 08:21] válasza erre: #34[válaszolok] #40
Tisztelt #25! Sokat adnék érte, ha egyszer leühetnék önnel és áttárgyalhatnánk néhány kérdést, kíváncsi lennék a valós érveire, mert amiket ír azt Ön is tudja nagyon jól, hogy erős ferdítése a valóságnak, erre a legjobb példa az, hogy nem válaszolt a #25-ben feltett kérdésemre.
#35! Önnek igaza van, de kérem fogadja el tőlem, hogy a lakosság 80%-t nem érdekli sem az ország, sem a város adóssága, csupán csak a saját boldogulása.
34-nek (vendég) [2013.03.01., 10:33][válaszolok] #41
1. Igaz hogy az állam átvette a hiteleket még a fideszes önkormányzatokét is. Ami megépült belőle az a város vagyona, hitel meg nincs!
2. A lízingelt autókkal azóta szívesen futkáronak vele ide-oda, még a polgárőr háza elé is jut. Az autók mellett üresen futnak az azóta szükségessé vált buszok is.
3.Ha olyan sok az autó, akkor mi szükség volt a polgármester autóját is bevonni a flottába?
4.Igaz, hogy R.né polgármestersége alatt zárta be a német tulajdonos
a cukorgyárat amit még 1990-ben adtak el külföldi tulajdonosnak./ Ki is volt akkor a polgármester?/
És az is igaz nem R.né volt Németországban az akkori répatermesztők vezetőjével. Ma se tudni miről tárgyaltak.
5. Az is igaz, hogy a jelenlegi polgármester társaival együtt úgy támogatta az erőmű építését, hogy szalmát égettek.
6. Igaz, hogy több tiszteletre és némi alázatra szükség volna!
Nekem az jut az eszembe erről amit írt:"bagoly mondja verébnek..."
Én nem (vendég) [2013.03.01., 10:34][válaszolok] #42
értem hiszen az utcán hever a pénz,úgy őszintén a városnak menyi adót fizet a lidl,penny,tesco,spar ? Ne is várják tőlem hogy nagy betűvel írjam őket !
Tudatában van ? (vendég) [2013.03.01., 11:18][válaszolok] #43
Tudja-e hogy egy jobb országban él ?http://jobbanteljesit.magyarorszag.hu/
utcák (vendég) [2013.03.01., 11:23][válaszolok] #44
Szerencsen tervben van az önkényuralmi rendszerhez köthető utcanevek megváltoztatása?
Nemrég született egy törvénymódosítás, amely szerint közintézmény, közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki vezető szerepet töltött be a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában.
önerő (vendég) [2013.03.01., 11:37] válasza erre: #38[válaszolok] #45
Az önrészen felül, még + áfát is? Akkor kb. a felét kellene hozzáteni a teljes összegnek. Viszont ha az önrészben benne van az áfa, akkor az önkormányzatok pénzét teszi zsebre az állam. Ha jól tudom, az EU egy keretet ad, amivel már az egyes országokon belül mindenki maga rendelkezik, gazdálkodik. (kecskére...)
Nem szakértő vagyok, csak bizalmatlan. Nem is bíznám rájuk a pénzemet. (államkötvény, kincstárjegy, stb.) Fogják még itt az utcán seperni a forintot.
utcák 2 (vendég) [2013.03.01., 12:04][válaszolok] #46
Na ennyit tudnak! Táblát avatni meg utcanevet változtatni. De a gödröket betömni?
Azért ennek (vendég) [2013.03.01., 13:43] válasza erre: #46[válaszolok] #47
is van jelentősége gondoljon bele mit adott elő egy szamuelyi,kun bnéla,bajcsy zsilinszki,várnay zseni,nagy imre ? De ha gödrök annyira zavarja vigyen egy vedér homokot és öntse bele. Mindenki a másikra vár ,az önkormányzat is fizetetti velem az adót és még sincs belöle semmi.Szerencsen mintha vissza felé fejlödnénk 1990-óta.
Ha zavarja (vendég) [2013.03.01., 17:12][válaszolok] #48
a gödör vigyen bele egy vedér homokot,tesze-tosza mindenkik.
Orosz módszerrel (vendég) [2013.03.01., 18:29][válaszolok] #49
Úgy tudom, hogy idén is lesz aszfaltozás, remélhetőleg nem a orosz módszerrel. Érdemes lenne majd a kivitelezésről fényképeket készíteni, talán megértenénk, miért van annyi kátyú tavasszal...
Savanyú Józsi (vendég) [2013.03.01., 19:52][válaszolok] #50
Hozzászólása nagy szakértelemről tanúskodik ! Auz a baj tudja, hogy az ônhiki támogatás igénylése szigorú szabályokhoz van kötve ! Az nem ám úgy van, hogy az erős vezető kap, a gyenge nem. Ha nem hiszi járjon utána.A másik nagy megállapotása : " akinek az apja tanácselnök , lehet, hogy elvtársnak szólították" . Ha ôn élt már abban a korban, akkor tudhatja, hogy a rendszerváltás előtt így szólították egymást az emberek, nem kellett hozzá tanácselnök apa. Az "igazi " hivatásos elvtársak azok voltak, akik , na hogy is mondjam....... Mint pl drTI elvtárs. Tudja, aki ma lelkes béke menet résztvevő !
Naponta módositva (vendég) [2013.03.02., 08:11][válaszolok] #51
Bukovszky Róbert [2013.03.02., 08:45] válasza erre: #48[válaszolok] #52
Mi innét a Fecskési gátról feltudunk ajánlani néhány ezer vödörnyi homokot, bár úgy látom már lassan készülődik valami .... Viszont, ha jól tudom -biztos, hogy jól tudom- közutat nem lehet csak úgy akárkinek önhatalmúlag foltozgatni, néhány éve egy önkormányzat ellen még valami eljárás is indúlt mert javítani merték a településen áthaladó, de nem az ők tuladonukat képező utat.
módositás (vendég) [2013.03.02., 12:01] válasza erre: #51[válaszolok] #53
Módosítják majd a történelmet is. Ha az alaptörvényt gránitba tudják vésni, faragnak ők Kossuth helyett is valamit a térre. Az már biztos, hogy a jelenlegit elviszik, (a komcsi reál alakok miatt) a 1944-est pedig majd azért nem teszik vissza, mert az viszont pesszimista. A forradalom egyébként is 2010-ben volt.
Matolcsynak mi volt az első dolga 2012-ben?
http://www.origo.hu/gazdasag/20120313-matolcsy-a-pincebe-vitette-le-kossuth-szob ...
Bukovszky Róbert [2013.03.02., 19:13][válaszolok] #54
gratula2 (vendég) [2013.03.03., 14:50][válaszolok] #55
No igen! Valóban sokan nem örülnek a város sikerének - mármint, hogy jó kis összeggel konszolidálták a várost. Azért nem örülnek a "károgó varjak", mert mindez Koncz Ferenc polgármestersége és képviselősége érdeme is.
Ez van Hölgyeim és Uraim! Ezt nevezik politikai befolyásnak és erős érdekképviseletnek. A városnak most van súlya kormánykörökben - nyilván mivel kormánypárti a képviselőnk, egyben a polgármesterünk van.

Már csak azt nem értem, Rónavölgyinének miért nem volt politikai súlya!? Ő miért nem ért el ilyen eredményeket kormányzati támogatásban?! Mit csinált Ő azon kívül, hogy önmagát menedzselte és reklámozta?

Károgó varjak!
Láttátok az utóbbi két hónap közvéleménykutatási eredményeit? Jön fel a Fidesz, mint a tavaszi hóolvadást követően a talajvíz! A szocik, no meg a Libás Bajnai meg ott töpörödnek valahol 10 % körül.

Azért csak megismétlem, hogy megjegyezzétek:
"AMIT A SZOCIK ELSZABTAK ÉS ELHERDÁLTAK, MÉGIS A FIDESZÉK TESZIK RENDBE. Ezek a tények elvtársak!"
na ja (vendég) [2013.03.03., 16:13] válasza erre: #55[válaszolok] #56
nyilván mivel kormánypárti a képviselőnk, egyben a polgármesterünk van.
Szép magyar beszéd.
Gratula magának is. Szép magyar beszédből ötös, büszke lehet magára.
Arroganciából, pökhendiségből, egyebekből is ötös, csak nehogy nagy legyen a zuhanás...
Illemtanból is hibátlan - gondolom, maga így véli.
De ne tegezzen, ha kérhetem. Sokunkat ne tegezzen, mert azt ki kell érdemelni, magának meg ez nem fog menni.
A magázás direkte van az Önözés helyett, magának az ugyanis nem jár.
55-nek (vendég) [2013.03.03., 20:19][válaszolok] #57
Kedves drakula, vagy mifene ! Nagyon nagy a mellény, lesz az még kisebb is ! Azt azért ne felejtse el, hogy nemcsak a nagybefolyásu KF tudott 70 százalékot a városba hozni, de olyan városok is ugyanezt kapták, ahol szocialista polgármester van vajon ők is politikai befolyással érték ezt el ? Na ugye így már másként néz ki a nagy hős tett ! Sajnos ez a város jelenlegi siralmas állapotán nem javít, hiszen a kôtvényadósság intenzív törlesztése még el sem kezdődött ! Ettől függetlenül a városban a szegénység az úr, nincsenek munkahelyek , csak a "szájtépés " megy ! Ez bizony kevés lesz 2014 - Ben ! Még talán annyi, hogy próbáljameg kordában tartani gyűlölködését , egy kicsit kisebb arc szimpatikusabb lenne .
55-ek (vendég) [2013.03.04., 12:06][válaszolok] #58
Ha erre a szintre züllik a szerencsi közbeszéd akkor jól nézünk ki.
Koncz ferenc teljesítményét a valósághoz és az ígéreteihez kell mérni, nem az előző önkormányzathoz. Bár most is úgy épülne a város mint akkor.Mivel sikerült az erőművet megakadályozni épeszű vállalkozó nem jön ide, munkahely meg nincs.Nő a nyomor! Aki nem látja az vak.
Lassan (vendég) [2013.03.04., 12:27][válaszolok] #59
kiderül ki a legény a gáton.
Egyetértés (vendég) [2013.03.04., 18:45] válasza erre: #58[válaszolok] #60
Az első három mondatával egyetértek. Én ugyan örülök annak az eredménynek, amit a jelenlegi polgármester elért, de nagyon szégyellem magam a 24-es és 55-es hozzászólás stílusa miatt. Nem méltó ezekhez a hírekhez, dehát a szólás szabadságát nem vehetik el senkitől - még az említett két hozzászólás írójától sem. És az sem menti fel a Gratula néven írót, hogy "ellenkező oldalról" ennél rosszabb stílusban is megszólaltak már. A jóérzésű embernél a sikerhez szerénység társul.
Az ígéreteket be kell tartani: ez a szavahihetőség alapja. A polgármester az ígéreteit egy választási ciklusra tette, tessék még várni másfél évet a számonkéréssel. Szerintem így lenne korrekt. Mindig a múltat kell értékelni, nem a jövőt. A harmadik mondatában kifejezett óhajt bármelyikünk írhatta volna, bár én hozzátenném: de nem azon az áron, hogy végletekig eladósodjunk. Persze az igazság az, hogy az embereket általában nem érdekli az ország vagy a város adóssága, a saját helyzetét éli át nap mint nap. Ha a saját életünkben problémák vannak, akkor amellett nem nagyon számít, hogy az ország is nagy problémákkal küzd, hiszen abba csak négy évente van beleszólásunk. Ilyenkor megmarad a fenyegetőzés, hogy "el lesztek zavarva".
Az erőmű megépítését nem Koncz Ferenc akadályozta meg, hiszem elégethette volna Szerencs határában Közép-Európa összes szalmáját is, ha lett volna egy bank, amelyik a beruházás finanszírozásában részt akart volna venni, az erőmű már működne. De nem volt. Sem japán, sem európai, sem magyar bank nem vállalta fel a finanszírozást. És ha ezt a kérést a dédunakáink szemszögéből nézzük, akkor talán jól is van ez így. A mi szempontunkból nézve azonban nagyon hiányzik az erőmű adója...
A keleti régiók leszakadása miatt sajnos itt valóban nő a nyomor és egyre rosszabbak a munkahelyteremtés feltételei. Ezt a helyzetet enyhítheti a város adósságának 70%-os átvállalása. Lehetőséget kap a város, hogy a munkahelyteremtésre koncentráljon, amire már több mint tíz éve nagyon nagy szükség lenne...
60 -ásnak (vendég) [2013.03.04., 19:56][válaszolok] #61
Tetszik a higgadt hangnem, amit megüt írásában . Különösen az becsülendő, hogy jobboldali elkötelezetts?ge átsüt mondatain , s ennek ellenére szégyenének ad hangot begőzölt "gratula" hózôngése miatt. Ez lenne a normális azonban az utóbbi években ez ritka, mint a fehér holló ! Abban is teljesen igaza van, hogy az embereket a saját sorsuk 1000 szer jobban érdekli, mint a tőle nagyon távoli történések . A hőerőmű megépítését sokkal sunyibb eszközökkel igyekeztek akadályozni, mint a nyílt szembenállás ! A világörökség védelme és a borászok mógé el bújva dolgozták meg a közvéleményt, ami olyan sikeres volt, hogy a külföldi befektetők és a magyar bankok elálltak befektetési szándékuktól ! Most teljesen más a helyzet, senki nem ágál a szerencsi befektetések ellen, mégsem halad előre semmi ! Pedig milyen lelkesedés látszott a sok felajánkozó részéről az önk. választás előtti vállalkozói fórumon ! Igaz, hogy még másfél év van a ciklus végéig, de más oldalról nézve már kettő és fél év eltelt, de semmi nem történt, a sok felajánlásról kiderült, hogy blöff volt mindegyik. Ezek után érdeklődve várom, vajon megvalósul e a szig anyag gyár, aminek építése már jócskán csúszik. Még az is előfordulhat , hogy egy másik polgármester aratja le a babérokat !
rendkívüli ülés (vendég) [2013.03.04., 20:49][válaszolok] #62
Csütörtökön rendkívüli testületi ülés lesz:

http://www.szerencs.hu/onkormanyzat/onkormanyzati-hirek/3543-rendkivueli-uelest- ...

Napirend: Tájékoztató Szerencs város konszolidációjáról.
Kíváncsi Fáncsi vagyok, mivel készül az egy szem ellenzéki képviselő! Talán rögtönzött sajtótájékoztatót fog tartani:
- talán panaszkodni fog, amiért az általuk (szocialisták) 8 év alatt összeherdált adóssághalmazt "csak" 70 %-ban konszolidálta az Orbán kormány, vagy
- netán azt fogja állítani, hogy Rónavölgyiné nem hogy 2,8 milliárdos adósságot nem hagyott az új önkormányzatra, hanem egyenesen milliárdos bankbetéteket rejtett el a páncélszekrényben, vagy
- esetleg követeli majd Koncz Ferenc polgármestertől, hogy végre "széksértést állapítson meg" vele szemben az önkormányzat, amit arra használna ki az egy szem ellenzéki képviselő, hogy újabb rögtönzött sajtótájékoztatót tartson, vagy
- talán követeli majd, hogy őt magát és Rónavölgyinét terjessze fel Koncz Ferenc magas állami kitüntetésre, hiszen az ő 2007-es rossz döntésüknek köszönhető a konszolidáció révén elért újabb kimagasló kormányzati támogatás, vagy
- esetleg követeli majd: Koncz Ferenc azonnal mondjon le, amiért annak ellenére, hogy polgármesteri fizetését még egyszer sem vette fel, mindössze 550 millió forinttal ért el magasabb kormányzati támogatást most a kormánynál, mint ami az eredeti besorolásból következne, vagy
- inkább követeli majd, hogy Rónavölgyi Endrénének fizessenek ki utólag 439 nap szabadságmegváltása jogcímén 8.945.600.- Ft-ot, valamint vásároljon az önkormányzat minden évben 2 db személyautót és 1 db kisteher gépjárművet a Rónavölgyi autószalontól, vagy
- netán követeli majd, hogy Koncz Ferenc mondjon le az város nevében az 1.281.942.835.- Ft-os kormányzati támogatásról, s a támogatás igénybevétele helyett KF azonnal állíttassa le a Rónavölgyiné ellen, a Miskolci Törvényszéken folyó büntetőeljárást, vagy
- esetleg megesküszik majd a TV-kamerák előtt, hogy ezentúl inkább eljár majd a Pénzügyi Bizottság üléseire, csak hogy ne égesse magát a későbbiekben a Testületi üléseken, vagy
- vannak ötleteitek?
- Ti mit gondoltok? Az egy szem ellenzéki képviselő képes elfogulatlanul megnyilvánulni egy kétségkívül jó, a város számára nagyon fontos döntés kapcsán? Akkor is elfogulatlan tud maradni, ha az a jó dolog egy Fideszes kormányzat és egy hasonszőrű Fideszes polgármester nevéhez kötődik? Vagy marad továbbra is a - sokak szerint - pökhendi, kioktató, mindent kiforgató, visszataszító, "kihaénnem" stílus?
kátyú (vendég) [2013.03.04., 20:53][válaszolok] #63
Sok újat nem írnak. Az talán eddig is tudható volt, hogy évekig fogják még foldozgatni, új útra nincs pénz. A cikk egyik linkje egy, a borászattal foglalkozó riportra hívja fel a figyelmet.
http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/remalom-a-37-esen-az-orszag-legkatyusabb ...
Hát igen (vendég) [2013.03.04., 20:55] válasza erre: #61[válaszolok] #64
Bármi előfordulhat, de ez a parlamenti demokrácia lényege. Általában nem megnyerik a választásokat, hanem elbukják. S hogy ki veszíti el a választást, az sokszor a szerencsén illetve a "csillagok állásán" múlik. Az erőművel kapcsolatban eltér a véleményünk. Úgy vélem, hogy ugyan az adója nagyon kellett volna Szerencsnek, de maga az erőmű nem. Én nem vagyok a borászok szószólója, én Hegyalja történelmi értékét nézem. Ha "körbenézünk" (főleg északra és keletre) Szerencsen, akkor valami csodát látunk: több évszázados örökséget, amit mi csak gondozásra kaptunk meg az unokáinktól. Nem hiányzik ide se üveggyapotgyár, se erőmű. Ami hiányzik, az a pénz. De a pénz előteremtéséhez - állami és eu-s források felhasználásával - a mezőgazdaságot kellene erősíteni. Én ebben látom a jövőt. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki akar és tudna megélni a mezőgazdaságból, de indulásnak nem lenne rossz. A teljes kilátástalanságnál (amibe olyan sokan süllyedtek az elmúlt években) minden jobb. Még a mezőgazdasági munka is... Ezért van óriási (és soha számon nem kért) felelőssége néhány embernek Szerencsen, aki eladat majd hagyta bezárni a cukorgyárat... Talán Egyszer Majd az is kiderül, hogy ki miért tette...
game (vendég) [2013.03.04., 21:15][válaszolok] #65
Jó tanács arra az esetre, amikor "game over":
http://homar.blog.hu/2013/03/04/katyufotosok_figyelmebe
gratula és drakula (vendég) [2013.03.05., 00:57] válasza erre: #62[válaszolok] #66
A pökhendiség, arrogancia és rosszindulat süt a soraiból.
Mennyit és milyen posztot birtokol azért cserébe hogy ilyen kivont karddal hadakozzék?
Nem szégyelli magát ennyi ostobaságot összehordani? Vagy Önnek tetszik a saját - humorosnak cseppet sem nevezhető - humora?
Ami itt a fejekben van, az egy tragédia. Káosz. Véget kell neki vetni, amint lehet.
62 -nek (vendég) [2013.03.05., 07:23][válaszolok] #67
Azért ennyire nem kellene félniük attól az"egyszem" ellenzéki képviselőtől ! Hozzászólásából süt a gyűlölet és a harag ! Ezek pedig -mint tudjuk- rossz tanácsadók ! Ugy tűnik érzik, hogy süllyed a hajó , kiváncsi vagyok melyik patkány fog először menekülni róla ?
AQ (vendég) [2013.03.05., 07:23][válaszolok] #68
Bizony a pökhendiséget, az arroganciát és rosszindulatot én is az egy szem eszocialista ellenzéki képviselő megnyilvánulásaiban fedezem fel.
A #62 hozzászóló jó kis görbe tükröt tart felé! Talán nem is olyan görbét!
De kérem! Ha nem tetszik a látvány, hát ne nézzenek bele!
Ígéret van (vendég) [2013.03.05., 07:37][válaszolok] #69
Bukovszky Róbert [2013.03.05., 08:06] válasza erre: #59[válaszolok] #70
Azt még nem tudni, de végre a Cs-Ker-s 'legények elkezdték a munkát a gáton, asszem ennek minden Fecskési egyként örül pártállástól függetlenül!
testületi (vendég) [2013.03.05., 09:42] válasza erre: #62[válaszolok] #71
Elsők között értesülhetett a 70%-ról, a pontos számok is erre utalnak. Feltételezem, közel van a jelenlegi hatalomhoz. Elég baj az mindenki számára, hogy magához hasonló buta emberek építik le az országot.
Tükör (vendég) [2013.03.05., 09:44][válaszolok] #72
68-ashozzászóló tükörről ír . Én úgy látom a tükörből egy tehetetlen dühtől eltorzult arc néz vissza magára . Két kérdésem azért lenne : - miért félnek annyira, talán rossz a lelkiismeretük ? - - a testületben " csak" hatan vannak a fideszesek, miért írnak egyszem ellenzékről ? Hát dr Gál és dr B obkó már fideszpárti !?
62.höz (vendég) [2013.03.05., 10:28][válaszolok] #74
Fájdalmas, hogy aki nem hajbókol Koncz Ferencnek, hogyan próbálják lejáratni az udvaroncok.. Pedig lehet, hogy másfél év múlva majd ott kopogtat az ajtóján, hogy most neki udvarolhasson.
Az adósságátvállalás mindenhol megtörtént/az önkormányzatok 90%nak volt adóssága/ kölönben borult volna a ....
Sajószentpéternek is a 70 % -ot vállalták be, pedig ott szoci polgármester van.
De ezt MI fogjuk fizetni , úgy mint a fideszes megyei önkormányzatok adósságait is.
Sárdobálás helyett arról kellene írni:
Hány munkahely jött létre? ,Mennyivel csökkent a kifizetetlen számla?,Mennyivel jobban élnek az emberek? Hány fiatal jön vissza külföldről, hogy Szerencsen megéljen? stb.stb.
Attól tartok a fiuk éreznek valamit és ettől ilyen vadak.Jól érzik:hiába,a vég közeledik!
Bukovszky Róbert [2013.03.05., 11:10] válasza erre: #74[válaszolok] #75
Végre valaki megírta azt amit én próbálok az emberekkel évekóta elhitetni! Nem volt pénze az előző kormánynak, nem volt pénze az előző önkormányzatnak, nincs pénze a jelenlegi kormánynak, nincs pénze a jelenlegi önkormányzatnak, nem lesz pénze a következő kormánynak, nem lesz pénze a következő önkormányzatnak sem, pénzünk nekünk embereknek /polgároknak, elvtársaknak, nemzet testvéreknek, állampolgároknak, bajtársaknak stb-stb kinek, hogy tetszik/ van s akik kezelik azokat mi tettük olyan pozicióba, hogy "jógazda" módjára kezelhessék a mi forintjainkat, na meg persze a deviza tartalékainkat.
#74! Én nem 'harcolnék az Ön helyében, látja úgy sem válaszolnak egyetlen kérdésre sem, én remélhetőleg nem arogánsan, nem sértően már legalább hússzor feltettem itt/is a kérdést, ha a mi előző önkormányzatunk felelőtlenűl gazdálkodott, felelőtlenül vett fel hiteleket akkor, hogyan gazdálkodott Drbrecen, Győr, Szolnok, Mezőkövesd stb-stb, hogyan vettek ők fel hiteleket, s ami a leg fájóbb lesz néhány év múlva, hogyan gazdálkodik a jelenlegi kormány a kimondhatatlan nagyságú állam kötvény kibocsájtásokkal?
Hmmm amúgy meg ismét 300 az euró, köszönjük miniszter elnök úr, köszönjük matolcsy úr! Remélem a csütörtöki testületin az "ügyeletes" megköszönő is megköszöni majd ezt is a kormánynak!
kötvény (vendég) [2013.03.05., 11:57] válasza erre: #75[válaszolok] #76
Ez a kötvényezés nagyon emlékeztet a svájci frankos időszakra, mint akkor, most sem gondolnak egy kicsit előre. Van pé'z a piacon.
Én attól félek, amikor majd újabb hitelek (kötvények) kellenek fizetni a kamatokat, (nem a tőkét!) addigra elfogy az olcsó pénz a piacon, miközben a forint "rosszul teljesít" ****t sem ér.
Mot éppen Rogán járt titokban Moszkvában, rubelra készülnek váltani a "nem stabil dollár" devizatartalékunk egy részét.
Már abban sem hiszek, hogy a belső fogyasztást szeretnék pörgetni, hogy javuljon a gazdaság. Éppen ellenkezőleg, büszkék a növekvő lakossági kötvények gyarapodására. Akinek pénze van, csábítónak tűnhet a magas kamat, én trükköt látok benne.
http://hvg.hu/itthon/20130305_Rogan_titokban_targyalt_Putyin_partjaval
Ébresztő (vendég) [2013.03.05., 14:57][válaszolok] #77
Úgy látszik sokan sejtik, hogy mi várható a csütörtöki ülésen, és az is tisztán látszik, hogy a dolog jelentőségét többen próbálják kisebbíteni. Pedig nem lehet. Nem lehet azért, mert (mint egy korábbi hozzászóló jelezte), bárhogy is van, ez a kormány nem újabb hiteleket, hanem segítőjobbot nyújtott az önkormányzatoknak (többek között a szerencsinek is!!!). lehet terelni a szót, lehet igyekezni azon, hogy az emberek fejébe minél inkább elültessék a gondolatot, hogy milyen borzalmas az élet napjainkban és ha minden így marad, belehalunk. Egyet nem szabad elfelejteni, az önkormányzat maga a település, a település pedig nem más mint az ott élő emberek. A konszolidáció nem a polgármestert akarja kihúzni a slamasztikából (bár lehet, hogy ez is benne van, de az vessen rá követ, aki nem ugyanezt tenné), hanem az embereken szeretne segíteni. Mindenki a saját pénztárcája után állít mércét. Ha nem telik kenyérre, nehéz elfogadni azt a mondatot, hogy "Magyarország jól teljesít"! Kit érdekel az ország, ha nem tudom etetni, ruházni a gyerekeimet, nem tudom kifizetni a számlákat? Valóban nem könnyű emberek, de be kell látni, hogy ez a gondolkodás nem visz előre. Olyan világot élünk, amikor szükség van arra, hogy céljaink elérése érdekében lemondjunk bizonyos dolgokról, türelmesnek kell lenni, és nem folyton panaszkodni. Mellesleg a lemondást én már az "elmúltnyócévben" kezdtem, és ha nehezen is, kitartok. Emberek! Ébresztő! Nem fogyott el a türelem, mindössze néhány hangoskodó van, akik ennek az ellenkezőjét akarják elhitetni mindenkivel!
ébresztő-höz (vendég) [2013.03.05., 15:35][válaszolok] #78
Úgylátszik Szerencsen ugyan munkahely nincs, de többen jóslásba fogtak.Van aki finomabban, van aki nem tudja ellenszenvét rejtegetni az "egyszem ellenzékkel " szemben.
Tudja az embereket nem érdekli önkormányzati ülés mert attól otthon nagyobb bajok vannak.
Az országos hókusz-pókusz még nem segít azoknak akiknek nincs miből kenyeret venni.Kivéve a csodatevőknek!!!Ők meg ebből akarnak megélni most és szeretnének 4 év múlva is.Szerintem hiú remény!!!
Fiúk! Mindenféle nagyképűség helyett dolgozni kellene!
Nem hiszem, hogy meggyőztem Önöket, így várom a további otrombaságokat!
Nem fog meglepni.
diadal (vendég) [2013.03.05., 15:54] válasza erre: #77[válaszolok] #79
Valóban látható előre, mi várható: amennyiben megnyikkanna az egyfős ellenzék, sokan fogják leugatni. Megpróbálhat csendben maradni, akkor viszont tűrnie kell majd a gúnyos megjegyzéseket, célzásokat.
Én a helyében el sem mennék, ugyan minek?
Nem személyeskedésnek szánom, de feltételezem, Önnek lehet egy stabil, jól fizető pozíciója, szerencsen. Magamról tudom, -voltam olyan helyzetben,- amikor mondhatták nekem, hogy milyen ****a a helyzet, de én ott álltam munka, pénz, nyelvtudás nélkül. Önnek ebben még nem lehetett része, azért nem képes más helyzetét átérezni.
A konszolidáció pedig egy szemfényvesztés. Ha 2010-ben csődölnek, akkor is ment volna minden a maga útján, nem húztak volna el semmit. De most ebbe nem megyek bele, mert az hosszú lenne.
Abban is téved, hogy csak "néhány hangoskodó van" Biztos lehet benne, hogy sokan vannak, akik még ha szótlanok is, de ugyan úgy gondolják, mint azok, akik hangoskodnak.
Mellesleg én nem akarok lemondani semmiről, amit már elértem. Az már a vég. Ha Ön mégis 8+3 éve egyfolytában lemond, akkor vagy nem őszinte, vagy más bajok vannak.
hála (vendég) [2013.03.05., 16:49][válaszolok] #80
A meghitt pillanatokban a köszönetről sem szabad elfeledkezni:
http://atv.hu/cikk/20130305_hivatalos_koszonjuk_orban_viktor_miniszterelnok_ur
Hádám [2013.03.05., 19:03][válaszolok] #81
Ha az állam átvállalja az adósságot, azt ki fogja fizetni? Ugyanúgy mi... megint nőttek a járulékterhek, már megszámolni sem tudom 2010 óta hanyadszor, inkább le se írom mekkora plusz terhet jelent ez éves szinten... természetesen a nav nem foglalkozik vele, hogy kifizetik -e az embert avagy sem, szó nélkül emelget le pénzeket a számláról, ha jogos ha nem... pl. nekem jó két hete teljesen jogtalanul leemeltek egy tetemes összeget, majd a reklamálásuk után közölték, hogy "bocsi, tévedés volt" majd röpke 1-2 hét elteltével vissza is utalták... ez aztán nagy segítség az állam részéről, nem elég hogy szivatják az embert ahol csak tudják, most már nyíltan meg is lopják...
Mese (vendég) [2013.03.05., 19:46][válaszolok] #82
A 77-es vendég szép mesét adott elő a kitartásról, atürelemről . Ne felejtse el, hogy ezt halljuk kb 20 éve, miközben egyre rosszabbul élünk . Most aztán helyénvaló az a választási szöveg , amit 2006 plakátolt ki a Fidesz :" rosszabbul élünk, mint négy éve !" Pedig ebből három már az unortodox világban telt el ! Az az álitása miszerint a kormány nem az önkormányzaton akar segíteni, hanem az embereken enyhén szólva is hazug állítás ! Higyje el az emberek helyzetén ez semmit nem javít es az embereket nem is érdekli ! Leszámítva persze az udvaroncokat !!!
Ellentétek (vendég) [2013.03.05., 21:32][válaszolok] #83
Elbeszélnek egymás mellett, meg sem akarják érteni a másikat. És ez a megállapítás mindkét oldalra igaz. AZ egyik fél vigyorog, a másik fél vicsorog. Ezért áll itt Szerencs. Semmi megértést nem mutatnak, mert nem a helyes helyzetértékelés számít, hanem a pártszimpátia.
A szocialista vezetésű Szerencs 8 (vagy 16)évében épültek és megújultak épületek. Abban igaza van egyiküknek, hogy az már itt marad, értékként. De az ára az eladósodás volt. Ezt az eladósodást állította meg a mostani vezetés. Ismerjük el mindkettőjük értékét.
z előző polgármester alatt sem volt több munkahely Szerencsen és ugyanolyan módon osztogatta a munkahelyeket, mint a mostani. Ezzel nem lehet elbillenteni a mérleget egyik oldalra sem. Rónavölgyiné sem hozott létre több munkahelyet, mint eddig Koncz F. A különbség csak annyi, hogy K.F.-nek még van rá másfél éve. Ne temessük előre.
Bukovszky R. emlegette Mezőkövesdet, Debrecent. Tudja, azért sántít az összehasonlítása, mert Szerencs nem rendelkezik vagyonnal. Ugyanis az első 16 évben eladták, felélték, megették. A vagyontalan település pedig kiszolgáltatott. Ez pedig vonzerő egy befektetőknek, pláne, ha nincs út, amin eljuthatnak a településig. Sokkal összetettebb ez a kérdés, mint hogy most ráhúzzuk valakire a vizes lepedőt.
Én azt gondolom,hogy most örülni kellene a sikernek és annak, hogy talán elindulhat Szerencs egy másik pályán...
És ha mégsem így tesznek, lelkük rajta!
Hádám [2013.03.05., 21:50][válaszolok] #84
Csak tudják kihasználni a "lehetőséget", nehogy az átvett hitelek helyett újabbakba fussunk! Én még mindig úgy gondolom könnyen megúszták azok akik ilyen helyzetbe hozták a várost! Azért 1-2 misét megért volna hova lett ez a rengeteg pénz!
Vágyálom (vendég) [2013.03.05., 22:44][válaszolok] #85
Ugye Ádám Ön sem gondolja komolyan, hogy ebben az országban lehet valaha elszámoltatás vagy legalábbis számonkérés. A szegénység és az ebből fakadó közömbösség miatt már bármit meg lehet tenni. Lehet milliárdokat összeharácsolni, lehet elárasztani vörösiszappal egy térséget, emberi sorsokat derékba törni, de a legtöbb embertől nincs reakció. "Úgysem számít, hogy én mit mondok." - hányszor és hányszor hallottam a környezetemben. És annyira fásultak az emberek, hogy már annak sem tudnak örülni, hogy valami jobb lett számukra. Lásd 10%-os rezsicsökkentés. Pedig a hír igaz, a saját számláimon tapasztalom az igazságát. Nagy baj van Magyarországon... Mindenki másban keresi és találja meg a hibát....
Bukovszky Róbert [2013.03.06., 08:05][válaszolok] #86
Különböző okokból 1-2 éve nem járatok írott sajtót, szóval így a postaládámban állandoan levelek na meg persze a reklám anyagok kerülnek. Aztán nini, hát mit látok ma reggel? Ott figyelget az Észak Magyarország a ládikómban, gondoltam megint új kézbesítő van s rossz címre tette, de mivel név nincs rajta így bevittem, kinyitottam, s megértettem miért is kerűlt hozzánk, meg gondolom sokakhoz a városban ....
csütörtök (vendég) [2013.03.06., 08:09][válaszolok] #87
No én elmennék HJ helyében a csütörtöki önkormányzati ülésre! Ott aztán jól megmondanám a magamét a konszolidáció kapcsán: kapna e fejére a Fidesz! Mi az hogy csak 70 %-ban konszolidálja Orbán Viktor a szocialista érában felhalmozott, elpazarolt, ellopott adósságállományt! Miért nem hozza helyre Orbán Viktor és Koncz Ferenc a szocialisták minden hibáját, bűnét, felelőtlen hitelfelvételét!
Azt is megmondanám HJ helyében, hogy ők - bizonyára - azért vezették a várost felelőtlenül 8 évig, mert tudták, hogy úgyis akad majd egy új, felelősen gondolkodó városvezetés és a mögötte álló kormány, akik majd ellapátolják a sok sz...t, amit a városra hagytak.
HJ csak járjon peckesen, s legyen büszke arra, hogy gazdaságilag ellehetetlenítették a várost! Arra pedig különösen legyen büszke, hogy a szocialista kormányok (Megyesi, Gyurcsány, Bajnai) és a szocialista városvezetés (Rónavölgyiné, Heves)együttes működése idejében zárták be a Szerencsi Cukorgyárat! Hajrá HJ! Csak keményen égesse magát továbbra is az üléseken, amit - Istennek hála - végre élőben is nézhetünk.
Bukovszky Róbert [2013.03.06., 09:12] válasza erre: #79[válaszolok] #88
Tisztelt #79! Kérem nyugtasson meg, hogy az Öntől való idézetem miszerint "sokan fogják leugatni." csupán egy elírás és Ön természetesen arra gondolt, sokan fognak más véleményt megfogalmazni és csupán azért kerűlt bele a "leugatni" szavacska mert pont az írásával egy időben kapta kézbe az ebek oltására való felhívást és a gondolatai a kutyák körül forogtak.
testületi (vendég) [2013.03.06., 09:59][válaszolok] #89
Azt én sem bánom, amikor égeti magát, az ő baja... de amikor már 5 órája teszi, akkor unalmas, hogy nem tud leállni és nem veszi észre magát.
kutyus (vendég) [2013.03.06., 10:01] válasza erre: #88[válaszolok] #90
Ha már ebek: az is egy k*****ás, (kerestem a szavakat, de jobbat nem találtam) mert lehetne hozni egy rakás rendeletet, amiktől mindenkinek szebbé válna az élete. Az ebekre most kutyavilág jön, sok válik majd hajléktalanná, mert a gazdinak nincs, nem lesz 5-10 ezer Ft-ja csippeltetni, oltatni. Rendeletet hozni a legkönnyebb.
Véleményt sokféleképpen lehet megfogalmazni. Amikor valaki higgadt, tárgyilagos, korrekt, akkor ez a másiktól is elvárható. Így, amire én gondoltam, jobb kifejezést nem találtam, mint hogy leugatják.
Reális (vendég) [2013.03.06., 10:22][válaszolok] #91
Én azt gondolom, hogy értékelni kell mindent és mindenkit, aki önként vállalt kötelezettségének (polgármester, képviselő) eleget próbál tenni, és a várost, annak közösségét szolgálja (és nem uralja). Szerintem az előző- és mostani városvezető tett jót és rosszat. A cselekedetek számba vételével most ne foglalkoznék, mert hosszadalmas lenne. A problémát abban látom, hogy mindent átszőnek a politikával, meg OV, meg KF dicsőítésével, meg az elmúltnyolcévvel. Az is lehet, hogy ezt várják cserében, de higgyék már el, hogy az emberek nagy többségének már felfordul a gyomra ettől. Ezért nem tudnak igazán örülni annak sem, aminek lehetne, és ráadásul ebben e keserű életben szükségük is lenne erre az élményre is. Tény, hogy kaptunk önhikit, meg 70 %-os adósságkonszolidációt, csak a kérdés az, hogy mi változott ettől az elmúlt két évben, és mi lesz ettől jobb a jövőben az itt élőknek? Mert az nem kétséges, hogy ezt a pénzt is mi, magyar állampolgárok fizetjük majd meg. Vagy most, vagy később. És vajon megköszöni-e majd ezt nekünk valaki?
ez meg az (vendég) [2013.03.06., 12:33][válaszolok] #92
Én örülök a város által kapott pénznek, mert legalább látni az alagút végét. De ugyan gondoljon már bele, ugyan mi változna? Hétköznapi nyelvre lefordítva: a temérdek hitelállomány és tartozás 70 százaléka ezzel rendezve. De az a maradék 30 százalék is még olyan tetemes, hogy mozdulni nem lehet tőle, nem még előbbre jutni, fejleszteni. Ha teszem azt egy magánember 10 milliós hiteléből 7 milliót elengednek, attól még ugyanúgy meggebed a 3 millió súlya alatt és akkor sem tud beruházni még jódarabig egy új autóra, egy ingatlan felújításra, stb, mert törleszteni kell a maradékot is ugyannanyi fizetésből aminek a reálértéke egyre romlik.
Erről jut eszembe: igen szomorú, hogy a minimálbért olyan emberek állíptják meg, akik wc papírra is többet költenek és nem kellett spórolniuk, nélkülözniük soha. Csak amikor kicentizik a minimálbért, és legalább egy évig érintetlenül hagyják, épp csak arra nem gondolnak, hogy közben a tej, kenyér, a gyógyszerek ára vagy tízszer, a benzin ára vagy húszszor megemelkedik és ugyanannyiból kell megvenni. Mocsok egy világ ez, ahol milliomos és milliárdos pénzemberek döntenek felettünk, hogy mi egyik napról a másikra mennyiből tengődjünk.
Ez az (vendég) [2013.03.06., 16:16][válaszolok] #93
egész egy szemfényvesztés semmi más,ez mind annak a kutyának a kölykei a népnek dobnak egy kis csontot had rágódjanak rajta.És sokan azt hiszik hú de,nagyon értenek a politikához. Itt a példa egyik örül a másik nem a költségvetésnek mert kap belőle.Az egyik felveszi a másik kegyesen elengedi az adósságot ? Ami azt se tudom hogy,volt-e vagy nem ?De valaki leírta 4-évente egy napon bele szólhatnak de utána már nem .Úgy hogy jó szavazosdit.
ezrek (vendég) [2013.03.06., 19:48] válasza erre: #86[válaszolok] #94
Kapaszkodjon, Robi: sokan kaptunk, valószínűleg az egész város kapott. A mifelénk járó újságos azt mondta hogy 'ajándékba" adja. Vajon mi célt szolgál ez a kéretlen ajándék? Vajon most miért nem baj, mint az előzőnél volt, hogy akkora fotókat kell nézegetni, ha akarjuk ha nem? Az előző legalább szebb volt ...
A mese viszont megható. Annyira szép, hogy eladdig minden olyan nagyon rossz volt, most azonban minden olyan nagyon szép és megnyugtató. Hát nekik biztosan. Nagy örömködés közben lehet hogy észre kellene venni, miért vannak olyan csendben sokszor és sok helyen az emberek. De nem is baj az, hogy elvakultan nem veszik ezt észre, mert így az emberek nyugodtan és csendben tudják gyűjteni az erőiket. Hajrá Szerencs!
Bukovszky Róbert [2013.03.06., 20:35] válasza erre: #94[válaszolok] #95
#94! Miután kinyitottam, éreztem, hogy sokan kapunk ma ilyen kedves ajándékot a ládánkba. A cikket elolvasva benne, már csak reménykedni tudok, hogy nincs lejjebb! Csúsztatni lehet, sőtt néha elfogadható a politikusuktól, de HAZUDNI az már szerintem bűn és kijelentem, hogy az a állítás a cikkben miszerint a 800 milliós beruházás csupán látványberuházás lett volna az az én ismereteim szerint hazugság, hisz nagyon komoly mennyiségű közmű is ki lett volna cserélve, egy olyan szakaszon ahol mindenki tudja mennyire sok a meghibásodás. Viszont én "kedves" csúsztatásnak nevezném azt a részt ahol a befejezett beruházásokat méltatja a riport alanya csendben elfeledkezve a dátumok megjegyzéséről. Talán annyit még az ominózus cikkről, ha én polgármester lennék, én nem dicsekednék vele, hogy mennyi alamizsnás közmunkásnak tudok munkát?????? biztosítani, én inkább szégyelném, hogy a településemen van ennyi teljesen elszegényedett ember akik erre rászorúlnak.
Más! Remélem, holnap a mi önkormányzatunk is legalább egy ilyen http://www.168ora.hu/buxa/diszoklevellel-halalkodik-orbannak-sopron-111137.html ötlettel áll elő!
Kincs ami nincs! (vendég) [2013.03.06., 20:35][válaszolok] #96
Hamis állítás a Magyar vízkészlet túlértékelése!
www.origo.hu/itthon/20130306-teljesen-ujra-kell-gondolni-a-viz-...
Égés (vendég) [2013.03.06., 21:07][válaszolok] #97
87 -nek:A no-l való mondatkezdés valamint az" Istennek hála" szófordulat nekem olyan ismarős ! Csak nem .....? Nem, erre az öndicséretre talán még ő sem képes ! Akkor valamelyik hű alattvvaló, aki leutánozza a főnökét ! Azt viszont egészen jól csinálja ! Lehet, hogy majd kap egy simogatást a bukni fejére ! Akárki írta, elég szegénységi bizonyítvány , hogy még mindig az"elmultnyócév" lejárt lemezét forgatják . Persze érthető, ezt tudják csak, meg dicsekedni a semmivel !
Bukovszky Róbert [2013.03.06., 21:37][válaszolok] #98
Tisztelt Moderátorok! Kérlek Titeket ne értsetek félre, de lenne egy kérdésem, annak apropóján, hogy a közelmúltban valaki "egy alpolgármester" aláírással azt állította, ezen a felületen csupán néhány ember írogat, aztán nekem valaki szóban azt mondta "minek erőlködsz ezen a honlapon, már alig néhány látogatója van". Szóval Ti látjátok-e nagyjából, hogy mennyien olvasgatják az oldalatokat, érzékelitek-e valamilyen módon a hozzászolók IP vagy más címét ami alapján kb tudjátok-e mennyien veszik a fáradtságot a klaviatúra kopogtatására? Természetesen, ha kérdéseim megválaszolása bármilyen jogi vagy etikai szabályba ütközik akkor kérem írásomat vegyétek semmisnék és nyugodtan töröljétek.
Megtisztelő válaszotokat, előre is köszönöm!
Hádám [2013.03.06., 22:20][válaszolok] #99
Robi! Nem csak reklámokat szoktál kapni! Ha mást nem tőlünk biztosan megy néha újság, tudom, mert én szoktam arra hordani ha van! A a közmunkás kijelentéseddel teljes mértékben egyetértek, az lenne a siker ha egy ilyen munkás se lenne! Amúgy mit csinálnak? Sepregetik pl a port az út széléről... ma le is akartam fotózni egy ilyen jelenetet, komédiába illő lett volna, hogy próbál 8!!!! ember elsepregetni kb 50 méter útszegélyről port és köveket
Szerkesztőség [2013.03.06., 22:27][válaszolok] #100
Kedves Róbert!

Igen, az ipari sztenderdnek számító Google Analytics rendszerrel kezdetektől fogva követjük a forgalmi adatokat. Az információk nem titkosak, például az elmúlt 1 hónapban 1130 egyedi látogató fordult meg az oldalon, 5709 látogatást és ezzel 14387 lapletöltést generálva.
A hozzászólók között akad, aki mindig más nevet (címet) megadva fejezi ki véleményét, ezeket általában csak akkor szűrjük, ha valaki kétszer egymást követően akar más névvel írni, vagy pl. önmaga által írt kommentnek akar igazat adni Hogy melyik cikkhez hány különböző ember ír, nehéz megállapítani, de nem vettünk észre számottevő változást a korábbi időszakokhoz képest. A regisztrált felhasználók tevékenységét egyébként azért is emeltük ki vizuálisan, hogy jobban elkülönüljenek az álnéven, néha sajnos nyilvánvalóan rosszindulatból beküldött írásoktól.

A statisztikákkal kapcsolatban ha valaki finomabb lebontású forgalmi adatokra kíváncsi, keressen meg minket levélben, és szívesen küldünk részletesebb kimutatást, természetesen mi is csak összesített, névtelen értékekhez férünk hozzá a Google Analytics rendszeren keresztül.
Bukovszky Róbert [2013.03.07., 06:56][válaszolok] #101
Köszönöm válaszotokat! Szóval akkor, ha jól értelmezem úgy néz ki, hogy a lapotok továbbra is népszerű az olvasók között, viszont viszonylag kevesen írunk, s ebből is talán a Hádám meg én a nevünket vállalva a többiek meg nick neveket változtatgatva?
Hádám [2013.03.07., 13:09][válaszolok] #102
Robi! Attól, hogy valaki nicknéven ír, még felismerhető! Én nem is egyet tudok, ki az valójában, annyira egyértelmű a stílusa, mint ahogy azt is tudni, hogy szép számmal olvassák az oldal városunk becses vezetői is, egy-két alkalommal még meg is szólták a kommentemet Szóval mérget lehet rá venni, hogy olvassák azok, akiknek kell!
retro (vendég) [2013.03.07., 13:10][válaszolok] #103
A divat visszajön: A kedves vezetőt tapsolják.Lásd. önkormányzati ülés
Bukovszky Róbert [2013.03.07., 14:11] válasza erre: #103[válaszolok] #104
Lehet igazad van, de bevallom engem nem is nagyon érdekel, hogy melyik nick név mögött ki lakozik, én bízom az emberekben -meg felszólításra szeretem is őket kivétel nélkül /aki nézte a mai testületit az érti, hogy ezt mire írom/- tehát azt feltételezem, aki nem vállalja a nevét annak alapos oka van az inkognitóra. Különben meg teljesen mindegy, hogy ezen a "jelentéktelen" /megint a testületit kellett nézni, hogy érthető legyen a jelző/ fórumocskán mindegy, hogy ez a néhány látogató mit és milyen néven ír.
Amúgy ennek a honlapnak van egy bizonyos 'varázs ereje, ezt abból gondolom, hogy ezt senki nem olvassa és mégis mindenki tájékozott arról, hogy itt éppen ki, mi is az adott téma.
Szerkesztőség [2013.03.07., 15:52] válasza erre: #101[válaszolok] #105
Igen, nagyjából erről van szó.
Hádám [2013.03.07., 16:06] válasza erre: #104[válaszolok] #106
"Amúgy ennek a honlapnak van egy bizonyos 'varázs ereje, ezt abból gondolom, hogy ezt senki nem olvassa és mégis mindenki tájékozott arról, hogy itt éppen ki, mi is az adott téma."

Ez nekem is feltűnt! Elvileg tényleg nem olvassa a "kutya se", mégis mindenki tudja mi van ide írva a kommentekbe
Bukovszky Róbert [2013.03.08., 08:44][válaszolok] #107
A tegnapi vendégünknek /mármint a Lokálpatrióta Egyesület vendégének/ köszönhetően és egy Kolláth György interú alapján én már értem mi a baj az alkotmány folyamatos átírogatásával, így már megértem és támogatom is http://index.hu/video/2013/03/07/fidesz_szekhaz_tuntetes/ Őket.
A felőoktatásban zajló átalakulásokat is sajnos csak azok érthetjük meg akik a bőrünkön érezzük az ellehetetlenítést!
fórum (vendég) [2013.03.08., 11:56][válaszolok] #108
Tegnap egy nagyon hasznos előadáson vettem részt. Az előadó arról beszélt , milyen Magyarország szerepe az EU-ban. Nagyon sokan kíváncsiak voltak rá!Egyre többen mondják :elég volt a félelemből, nem érdekel ki jegyzi meg, ki milyen rendezvényen vesz részt.Elvégre demokrácia van!? Vagy mia fene?De legalábbis biztos, hogy lesz demokrácia!
demokrácia (vendég) [2013.03.09., 21:31][válaszolok] #109
Igen, demokrácia van most is. Hiába való arról károgni, hogy nincs hazánkban demokrácia! Nem most 'lődözik' ki békés ünneplők szemét!

A szabadosság viszont túl nagy: minden bizonnyal a Libás Bajnai által felbujtott fiatalok betörhetnek a kormánypárt székházába, úgy, hogy annak nem a karhatalom vetett véget. Micsoda véletlen: 40-50 fiatal éppen arra járt, voltak náluk kisebb-nagyobb transzparensek, véletlenül hasonló tartalmú feliratokkal, s egészen véletlenül (nem szervezetten, hanem spontán módon) mindannyian úgy gondolták, hogy elfoglalják a Fidesz székházát.
Semmi bajom a fiatalokkal, sőt... Ifjak kezdték '48-ban, küzdöttek '56-ban, kezdték lebontani a kommunizmust '90-ben.
Úgy érzem viszont, ezek a fiatalok a Fidesz székháznál, most nem saját kútfőből cselekedtek, ami megint nem lenne baj, de illene megmondani, hogy kik és miért szervezték őket. Bizonyára arra számítottak a felbujtók, hogy majd a rendőrség bilincsben elviszi őket. Aztán másnap azzal lett volna tele a világsajtó, hogy bilincsbe verve hurcolja el a karhatalom a békés ellenzékieket! Felszólaltak volna a liberális képviselők (meg a hazai szocialisták) a Európai Parlamentben, hogy szép hazánkban cudar diktatúra van!
Tévedtek! A Fidesz vezetői és a rendőri vezetők higgadtak maradtak. Így megakadályozták, hogy a baloldal és a liberálisok újra lejárassák saját hazájukat.
Tárgyilagos (vendég) [2013.03.10., 07:25][válaszolok] #110
Mondja már kedves hozzászóló, honnan vesz enyi zagyvaságot ?! Ugylátszik, nehéz tudomásul venni, hogy a fiatalok mernek szembe fordulni a mindent és mindenkit elsöprő hatalommal ! Hiába, a fiatalok már csak ilyenek, ahogyan ilyen volt ÖV is valamikor. Mára azonban a hatalom megszállottja lett . Ezt elégelték meg azok az értelmes fiatalok, akik a legérzékenyebb pontján, a Fidesz székházánál tartották tiltakozásukat. Jó volt látni higgadtságukat, ahogyan nem hagyták magukat kizökkenteni, pedig pl. a "sósavas " bácsi mindent megtett ennek érdekében ! Jellemző volt az a mérhetetlen gyűlölet, amit a"spontán " szerveződött néhány bősz / és ősz / ember előadott! Na, ez az igazi arca a Fidesznek, mégha álszent módon süteményt visznek is a /hazug/szóvivőik a diákoknak.
Tárgyilagos? (vendég) [2013.03.10., 15:10] válasza erre: #110[válaszolok] #111
Ön sem volt tárgyilagos, de a nagyobb baj az, hgy az Ön véleményéből is süt a gyűlölet. Ebből sosem lesz megegyezés, béke, összefogás. Pedig ennek az országnak (és ennek a városnak) most pont erre lenne nagy szüksége: összefogásra.
A problémát én abban látom, hogy mindenki csak úgy tudja elképzeni az összefogást, ha ő van hatalmon. Ellenzékben marad a harag és a gyűlölet?
Megegyezés (vendég) [2013.03.10., 19:21][válaszolok] #112
111-esvendég: ön el tudja képzelni a tűz és a víz ôsszefogását ? Valami ilyesmit kér számon a hatalom és ellenzéke viszonyában ! Hogy is tudna összefogni az ártatlanul megvádolt, meghurcolt ellenzék az ellenük lefolytatott hajsza képviselőivel ? Így van ez országszerte és városunkban is ! Ezek után vége lesz-e valaha ennek az adok kapoknak ? Ne legyen kétsége, ha meglesz a lehetősége a mai ellenzék ugyanúgy folytatja, ahogyan velük szemben tették ! Nem állítom, hogy ez helyes, de tudja emberek vagyunk, mindenkiben van törlesztési törekvés, különösen akiket biróság elé citálták !
bizony (vendég) [2013.03.10., 21:44] válasza erre: #112[válaszolok] #113
Bizony akiket bíróság elé citáltak. És ha még valaki végiggondolná hogy miért is citáltak embereket bíróság elé?
Szégyellhetik magukat!!!!
errr (vendég) [2013.03.10., 22:14][válaszolok] #114
Csodálom hogy itt még lehet írni. Az origo-n két napja nincs komment. Nyilván a nemzeti konzultáció jegyében s a vélemények szabad áramlása érdekében.
111-es (vendég) [2013.03.10., 22:31] válasza erre: #112[válaszolok] #115
A múltat nem lehet megváltoztatni. Aki nem tudja lezárni a múltat, annak nincs jövője. A politika nem volt képes békét teremteni a múltban elkövetett bűnei után. Akkor vajon megérdemli-e a politkai osztály, hogy az általuk vívott "háborúk" részesei legyünk? A politikai tevékenység mindig öncélú, nem értékrendszer szerint működik. (Lásd az elmúlt évtized Magyarországát.) Szerencs nagyon megosztott, mert erős a politikai hatás az emberekre. (És sajnos vannak más érdekek is, amikről inkább most nem írok.) Azt gondolom, hogy ideje lenne politikamentesen összefogni, megpróbálni elfogadni egymást és meglátni a másikban az értéket. Egyébként semmi esélyünk...
Bukovszky Róbert [2013.03.11., 07:09] válasza erre: #115[válaszolok] #116
Tisztelt #115! Ön olyan nyugis, békés nem elfogúlt kommentelőnek tűnik, ezért Önt is mint már régebben másokat is megkérnék, legyen szíves azt a mondatát miszerint " ideje lenne politikamentesen összefogni" legyen szíves fejtse ki bővebben, tehát arra gondolnék, hogy a gyakorlatban hogyan is lehet ezt megvalósítani Ön szerint. Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
109-hez (vendég) [2013.03.11., 14:01][válaszolok] #117
Tisztelt "demokrácia"! kérem abba ne hagyja a kommentelést és csak nyugodtan maradjon ennél a stílusnál.Mondja azt, hogy mások csak kárognak, libás Bajnaizzon , komcsizzon tovább! Mert minnél többet teszi annál inkább segíti, hogy a fidesz az országban meg Szerencsen is megbukjon.
:) (vendég) [2013.03.11., 14:26] válasza erre: #46[válaszolok] #118
Ne várja,hogy Koncz Ferenc vagy a képviselők tömjék be a kátyukat!
Kicsit elszúrta ezt a HSZ.-t!
kátyú (vendég) [2013.03.11., 15:07][válaszolok] #119
Hát nagy baj van a fejekbe!? Eddig azt hittem Koncz Ferenc azért polgármester, hogy megoldja a városban a feladatokat, meg a képviselők is.De ezek szerint tévedtem.Igaz mindjárt lejár az idejük.
utolsó (vendég) [2013.03.11., 16:05][válaszolok] #120
Kicsit szétszórt vagyok, más, egyéb dolgaim miatt. Így egy ideig nem "osztom az eszet" (lenne ugyan rászoruló...:)
Belenézve ma a parlamenti közvetítésbe, itt vége a dalnak. A szocik kivonultak, a jobbik nem arról beszélt, amiről az egész világ, csontig .....a fidesznek. (fidesz frakció, közeli kép, az elején: rágógumi?) Feszültségekkel teli nap lehetett. Hihetetlen. Megint megtámadták az országot.
Az SZV pedig a másik oka, amiért nem látom értelmét ide írogatni: nem pártatlanok. (moderálnak, ok nélkül) Tegyék közzé, kik azok, név szerint, akik működtetik az oldalt. Sokszor mutogatnak egymásra itt emberek, "névtelen!" Az is névtelen, akinek része van ebben a szerintem elfogult, jobbikos színezetű újságban. Jó régen olvastam az egyik (szerkesztő?) bemutatkozását, amiben elmondta, hogy neki Horthy az egyik példaképe. Nekem ugyan nem.
Hát moderáljátok csak a lapotokat. Teljesen kívülálló vagyok, tojhatnék az egészre, naív voltam, azt hittem, valami változhat. Mi fog változni? Semmi! MSZP? Az ideges Szanyival? Az unszimpatikus Mesterházival? A fidesszel összeboruló jobbikkal? A szétszakadt LMP-vel? OV-nek is szétcsúszott ma az arca, a szavakat is nehezen formálta. Lenne tippem, hogy miért?
Szerintem ne itt keressék a fiatalok a boldogulást. (+ aki teheti...)
Hádám [2013.03.11., 20:18][válaszolok] #121
Politikamentesen esélytelen összefogni jelen helyzetben, mivel tuti biztosan mindenki tud a másikról valamit, amit nem kéne, így inkább megy tovább a sumák, csak ne derüljön ki semmi! Akik most "halálos" ellenségek (akár a szerencsi testületben is) vajon mikor "fognak össze"? Egyetlen éltető céljuk van, túllicitálni a másikat ígéretekben és keresztbe tenni a másiknak, ahol csak tudnak! Összefogni csak tiszta hátterű, elszánt emberek képesek, akikben meg is van az akarat az összefogásra! Ja és kell még egy cél, ami mögé felsorakozhat mindenki! Ne értse félre senki, de az, hogy a "városért dolgozom, a városért teszem..." már üres klisé, senkit nem érdekel! Olyan dolgot kellene kitalálni, ami mögé mindenki felsorakozhat és megtalálhatja a helyét a gépezetben!
bíróság előtt (vendég) [2013.03.11., 20:27][válaszolok] #122
Kedves bizony!
A Bíróság mondjaki valakiről, hogy bűnös, vagy sem.
A bíróság elé az Ügyészség "citája" az embereket, vagyis az Ügyész emel vádat.
A rendőrség, mint nyomozó hatóság tesz javaslatot vádemelésre az ügyészség felé.
A rendőrség a nyomozati anyagok alapján dönti el, hogy vádat emelnek e valaki ellen.
A feljelentők csak vélelmezett és feltételezett bűncselekményekről tesznek feljelentést.

Egy Lokálpatrióta képviselőjelölttel szemben már született első fokú elmarasztaló ítélet, ha jól tájékoztattak. Talán nem véletlenül történt a feljelentés, ha a rendőrség, majd az ügyészség, végül az I. fokú bíróság bűncselekményt tárt fel!

A Lokálpatrióta polgármester jelölt ellen, pedig az ügyészség vádat emelt, s bírósági szakaszban van az ügy. Itt is volt ezek szerint megalapozott feljelentés, ha már a rendőrség vádemelési javaslattal adta tovább az ügyésznek, s az vádat is emelt.
Ennyi!
Megegyezés (vendég) [2013.03.11., 22:21] válasza erre: #116[válaszolok] #123
Róbert, a választ Ön is pontosan tudja.
Nem illik kérdésre kérdéssel válaszolni, de elárulja nekem/nekünk, hogy miért politikai támogatásával indult az előző önkormányzati választáson? Miért nem bízott eléggé magában?
Kedves ennyi! (vendég) [2013.03.11., 22:38] válasza erre: #122[válaszolok] #124
Hogy ki citá vagy ki nem citá, nem fontos. Hogy miért citál, vagy nem citál, az sokkal fontosabb.
Az első ügy, amit említ, sem okozott olyan kárt, hogy ekkora energiával kellett volna rárepülni, ezt az energiát lehetett volna munkahelyteremtésre fordítani.
A második ügy meg közröhej tárgya, mert éppen csak a vádlott nem mosta meg a hátát az ominózus vízben, úgyhogy pont ezért nem kellet volna őt pellengérre állítani. Nem magának intézkedett.
Ha már a tengerparti járat ügye olyan szépen elcsendesedett, ahol pedig nem az előzőekben megfürdetett emberek utaztak.
A jogi szakszöveg előtt meg emeljük kalapunkat, kár hogy a nyerés előtti névvel való írást már nem vállalja fel ebben a borzasztóan korrekt és tiszta időszakban a kettes számú.
Ennyi.
Mennyi az annyi? (vendég) [2013.03.12., 07:56][válaszolok] #125
Az első ügyben a város (Városüzelmeltető Kft.) költségére folytattak (rendeltek kitűzőket kb. 100e ft értékben) Lokálpatrióta kampányt! Ez nem lenne bűncselekmény? Mekkora energiával repült rá a rendőrség,ügyészség, bíróság: ez a különböző, egymástól független hatalmi ágak dolga!

A második ügy pedig nem közröhej tárgya, hanem büntetőügy! Talán nem volt véletlen a vádemelési javaslat sem. Majd ha lesz legalább első fokú ítélet, akkor lehet majd újabb minősítése az esetnek.
Mennyi is?
Amennyi (vendég) [2013.03.12., 09:14][válaszolok] #126
Hű de tájékozott az úr ! Csak nem a feljelentők egyike ? Maradjunk annyiban, hog két évi nyomozás után kinyögtek egy vádat, amit a biróság elutasított, majd -nem nyugodva a kudarcba - módosították a vádat . Na ezt már sikerült keresztül verniük , minekutána született egy nem jogerős ítélet. Gratulálok mindazoknak, akik fáradtságot nem kímélve " sikerre " vitték a tyúk pert .
tyúkper (vendég) [2013.03.12., 09:43][válaszolok] #127
Ezt csinálják az egész országban. Semmit sem tudnak felmutatni így feljelentgetnek, hátha le tudják járatni az ellenfelüket. Megsúgom, nem fog sikerülni. Az emberek ha félnek is de látják ami körülöttük van.
A feljelentők meg szégyeljék magukat!Azt is szokták mondani:az Isten nem ver bottal.
Bukovszky Róbert [2013.03.12., 13:41] válasza erre: #123[válaszolok] #128
#123! Nem, sajnos nem tudom a választ, még soha senkitől nem hallottam, csupán üres mondatokat puffogtatnak, de ettől én még nem jöttem rá hogyan is kellene összefogni.
Köszönöm a megtisztelő kérdését, de engedelmével nincs kedvem magamat ismételgetni, ha igazán érdekli a válaszom néhány száz hsz-l 'feljebb valahol megtalálhatja. Meg aztán kit is érdekel már 2010 mikor it van a nyakunkon 2014!
Más!Nagyikám mindig viccelt velem gyermekkoromban, ha nem fogok rendesen tanúlni, meg nem leszek 'normális akkor majd felnőtt koromban mehetek "vizet gereblyézni", hát én idáig úgy néz ki megúsztam ezt a melót, de napról napra láthatom, hogy a FIDESZ csodálatos közmunka programjában vannak akiknek tényleg ez a munka jutott a Takta partján! Könyörgöm valaki adjon ezknek az embereknek legalább néhány pakli kártyát mert megöli őket az unalom! /természetesen itt nem a vágóhíd felöli gátépítőkről beszélek, hanem a másik oldali kaszálós????? brigádról/
vízazúr (vendég) [2013.03.12., 16:53][válaszolok] #129
Van szerintem kártyájuk, mert valóban sokat üldögélnek sőt, van amikor jut idő a kocsmába elszaladni is, utána ott hevernek a kis üvegek.
Bukovszky Róbert [2013.03.13., 14:01][válaszolok] #130
Hádám [2013.03.13., 21:50] válasza erre: #128[válaszolok] #131
Robi! Én a legjobban azon döbbenek le, amikor azt látom, hogy a szegély nélküli utak szélét sepregetik... MINEK??? Jön egy eső és megint tiszta sár.... a Kht melletti terület meg nyakig van a gazban (igaz az magánterület) Bár a saját területen se nagyon akar kinőni az "erdő", amit emlegettek egy tv riportban
kátyú (vendég) [2013.04.18., 19:09][válaszolok] #132
Itt nem panaszkodnak forráshiányra, találnak megoldást a gondokra.
Bizhatnak abban is, hogy senki nem gázol majd át a növényeken, igy az autóknak sem esik baja. Szerencs környékére évelő virágokat javaslnék, amiket még sok évig csodálhatnánk.
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/muskatli-virul-a-katyukban-2185317
errr (vendég) [2013.10.03., 19:15][válaszolok] #133
Elvtársak a kátyúk! a kátyúk!
Biztos úr mire nézi a napot? Várja a fagyot?
Megáll az ész! -ezek szerint megint nincs egy fillér sem!
Hova tették??
Összes hozzászólás: 144 db (60 különböző címről), nem megjelent hozzászólás: 11 db (8%)
Kommentek megjelenítése csoportosítva

A hozzászólások nem a Szerencsi Válasz álláspontját képviselik, tartalmuktól szerkesztőségünk teljes mértékben elhatárolódik, felelősséget értük nem tudunk vállalni. Kérjük, hogy ezt tartsák szem előtt, mielőtt írnak! Az azonosítást lehetővé tevő IP-címeket soha senkinek nem adjuk ki, kizárólag rendőrségi nyomozás esetén. • Adatkezelési tájékoztató

Tisztelt Olvasóink! A hozzászólás lehetősége 2022. január 4-ével megszűnt.
További információ ide kattintva olvasható.