Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ön a közelmúltban majdnem végigutazott Tokaj-hegyalján, eljutott Tolcsváig, s gondolom végignézett a tájon, amely egy évezred keze munkáját és kultúráját, épített és természeti örökségét villantotta fel a robogó gépkocsi ablakából. S ez a táj már így ragyogó volt, pedig nem mutatta meg Önnek a benne rejlő mélységeket és magasságokat. Kérges kezű emberek tudásával és tapasztalatával nem volt módja megismerkedni, akik évszázadokon keresztül ezt a vidéket csiszolták gravírozták. De láthatta egy-két hazai és külföldi befektető tiszteletét a táj iránt. Hiszen az új borászatok, legyenek azok hazaiak, vagy külföldiek oly igényességgel művelik meg ezt az áldott földet, építészetileg oly magas igénnyel építették meg a borászataikat, amelyek a XX. században is beleilleszkedtek a hegyaljai környezetbe.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ebbe a porcelándobozba Ön bele tud képzelni egy szalmatüzelésű, egy energiafű tüzelésű erőművet? Különösen ennek a különleges tájnak az elejébe? Mert ha azt felépítik, akkor innen még az is vissza fog fordulni, aki a mélységekre és a magasságokra kíváncsi. Márpedig ennek az országnak olyan kevés kistálya van, amire nemzetközileg is ennyire büszkék lehetünk. Ugyanis vannak csodálatos Nemzeti Parkjaink, csodálatos Tájvédelmi Körzeteink, de ezeket világszinten, vagy európai szinten csak a szakemberek ismerik. De Tokaj-hegyalját nem tévesztik össze semmivel. Ezért nem véletlen a világörökségi cím sem, amely nem elismerés, hanem eszköz a kezünkben a felemelkedésre. A Világörökségi cím nem akadályozza meg az ipartelepítést, mint néhányan skandálják – gondoljon a jól prosperáló sátoraljaújhelyi Ipari Parkra – hanem, nem összeférhető egy olyan erőművel, ahol energiafűvel fognak fűteni, mert kellő mennyiségű szalma nincs. Az energiafű kiirthatatlan, mint a parlagfű, amely sokkal allergénebb, mint az előbb említett faj, amivel szemben össz-társadalmilag nem tudtuk felvenni a harcot. Ha pedig nem tudjuk majd a parlagfüvet kiirtani, akkor ki vállalja a felelősséget azért, hogy a Tokaj-hegyalját, a Taktaközt, a Bodrogközt, a Nyírséget elfertőzzük ezzel a veszélyes növénnyel. A vasúti szállításnak még a nyomai sem lelhetők fel, amelyet a magyar sajátosságokat nem ismerő UNESCO előírt. Sajnos néhány beszállítandó területen, még a szárnyvonalakat is bezárattuk. S, e fejezet nyomán gondoljon arra, hogy a 180 ezer fős Miskolc város elutasította ezt a beruházást, a levegő szennyezésének túlterheltsége miatt. Ha ez így van, akkor miért mondják egyes, az építésben érdekeltek, hogy nem szennyez semmit.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Vizsgálta-e valaki a kormányzatban, a Bank, kockázatkezelő szervénél, hogy az hogy lehet az, hogy Hegyalján ha valaki építkezni akar, akkor egy új lakóház építési engedélye, egy régi felújítása több mint egy félévre taksálható! Akkor egy erőműre, ami egy óriás létesítmény, ki nem próbált és még eddig nem tapasztalt hátrányaival, hogyan kaphat építési engedélyt egy fél év alatt. A Környezetvédelmi hatóságok, a Mérésügyi hatóságok, az Örökségvédelem, hogyan tartotta be a hivatalos eljárási időt, úgy hogy még szabályozás sincs a világörökségi területre, mert a törvény nem készült el.

Számolta-e valaki a kockázatkezelők közül azzal, hogy valójában hány munkahelyet hoznak létre, amivel végképp tönkreteszik a Tokaj-hegyaljai Borvidéket. Ugyanis nem hiszem, hogy Szerencs városban most tolonganak munka nélkül azok az elektromérnökök, akik a hálózatra való csatlakozást ismerik, vagy azok, akik a robotokat felügyelik. Ez mindössze 10 ember, a biztonságiak 10 ember. Ez utóbbi 10 emberben hiszek, akit helybe ki tudnak közvetíteni! Vagyis egy emberre hány milliárd Ft. állami bankgarancia jut.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Bizonyára nem mondok Önnek újat azzal, hogy a helyaljai ember, szőlész, borász, kádár, stb, hamarabb jelent meg ezen a tájon, s nem az a vállalkozó, akiről két éve hallunk. Kinek mennyi és jussa e szent földhöz? E tájnak az értékét sajnos a Szlovák barátaink többre értékelik, mint a haza. Ők, érthető módon, - bár erősen vitathatóan - srófolnák felfelé a megművelt területet és a terjesztenék ki, óriási erőbedobással. Csalfasággal levédik a Tokaj nevet. Micsoda ellentmondás ez? Míg számunkra ez értéktelennek tűnik, addig a szomszédaink képesek perre menni Magyarországgal.

Ön hamarosan elköszön a politikai szerepléstől, s visszamegy a gazdasági életbe. Tisztelettel kérem, hogy ne terhelje meg a nevét mások partikuláris érdekeinek a támogatásával. Tisztelettel kérem, hogy legyen olyan hazafi, akinek a nevéhez nem fűződik egy történelmi borvidék kivégzése, hanem a megmentése.

TOKAJ, 2010. március 16.

Őszinte nagyrabecsüléssel:

Májer János
Tokaj város polgármestere

Forrás: Demokrata